Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)
1993-05-19 / 135. szám
1993. május 19., szerda Qj Dunántúli rtapiö 7 Alkotmányozó nemzetgyűlés Borisz Jelcin orosz elnök június 5-ikére alkotmányozó nemzetgyűlést hívott össze. Az alkotmányozó nemzetgyűlésnek meg kell vitatnia és végső formába kell öntenie az új orosz alkotmány szövegét. A Reuter hírügynökség által ismertetett elnöki közlemény szerint a nemzetgyűlés az Orosz Föderáció összes tagjának két-két teljhatalmú megbízottjából, és az elnök, illetve az orosz népképviselők kongresszusa frakcióinak a képviselőiből áll. 92 párt a spanyol választásokon Az El País című spanyol lap jelentése szerint nem kevesebb mint 92 párt és szövetség állít jelöltet a június 6-án esedékes spanyol választásokon. Nagy részük azonban törpe csoport, helyi alakulat, vagy valamilyen különleges célra alakult szervezet. A legutóbbi parlamenti választásokon is 72 párt és szervezet állított jelölteket, túlnyomó többségük természetesen minden eredmény nélkül végzett. A spanyol törvények nem korlátozzák a pártalakulatok indulását. Kantonban visszaadják a házakat A délkelet-kínai Kanton városa visszaadja a kommunista hatalomátvételkor külföldre menekült emigránsoknak egykori házaikat - jelentette a kínai sajtó. A tervek szerint 1995-ig minden egykoron lefoglalt ház visszakerül korábbi gazdája (vagy örökösei) tulajdonába. Mivel a szóban forgó házak lakóit máshol kell elhelyezni, a városi önkormányzat évi 15 millió jüant (csaknem 2,5 millió dollárt) is áldoz a terv végrehajtására. A városi vezetők ily módon kívánják jutalmazni a Kantonból elszármazott polgárok helyi tőkebefektetéseit. Fekete mottó „Elnöki szankciók által sújtott kiadvány” - péntektől kezdve a piros fejléc fölött ezzel- a nagy fekete betűkkel nyomott - mottóval jelenik meg az Evenimentul Zilei, román napilap. Az elnöki palota csütörtökön ideiglenesen megvonta az akkreditációt az Evenimentul Zilei munkatársaitól, mert a lap- mint Traian Chebeleu elnöki szóvivő kijelentette - „állandó kampányt folytat Románia elnökének lejáratására”. A lap fő- szerkesztőjének megjegyzése: „A büntetést kitüntetésnek tekintjük és mindaddig minden szám viseli a szankcióra utaló mottót, amíg az elnök rá nem ébred, hogy tévedett”. Háztartási eszköztárunk Ami kapható és megfizethető', illetve ami méregdrága Lakásépítés és építési engedélyek 1993.1. negyedév Kisebbek és nagyobbak, zajosak és kevésbé hangosak, energiatakarékosak és pazarlók, van köztük luxusnak számító és „fapados”. Ezek a minden lakásban megtalálható különféle háztartási eszközök, amelyek megkönnyítik a mindennapi munkát, főzést, vasalást, mosást, mosogatást, takarítást és nálunk is beszerezhetők. A legtöbb segédeszközt a konyhában használhatjuk, szinte minden megkapható a számtalan műszaki cikkeket árusító üzletben, áruházban. Egyre több hazai és külföldi bútorgyár törekszik arra, hogy a lehető legnagyobb „kényelmet” nyújtsa vásárlóinak, amennyiben konyhabútort vásárolnak. Ez azt jelenti, hogy beépítik a bútorba a mosogatógépet, villanytűzhelyet, légelszívót és a hűtőt. Ez igazán praktikus, mert nem kell külön helyet szorítani ezeknek a gépeknek a lakásban, illetve nem kell a falra szereléssel és egyéb beállításokkal bajlódni. A bútor és a beépített gépek típusától, Valamint az ösz- szeszerelt elemek számától függően 200-700 ezer forint között változik ezen konyhaszekrények ára. • Természetesen külön-külön is megvásárolható például a mosogatógép, a tűzhely és a hűtő különböző minőségben és számtalan variációban. A 6-12 terítékes, energia- és víztakarékos Siemens mosogatógépek ára - amelyek talán az egyik legkevésbé kedvelt házimunkától szabadítják meg tulajdonosaikat - 60-85 ezer forint között változnak, illetve léteznek ennél olcsóbbak is, azonban azok nem ilyen ismert és a megbízhatóságot tükröző nevet viselnek. A légelszívók között is válogathatunk, a magyar termékek 8-10 ezer forintnál kezdődnek, míg a külföldi világmárka nevet viselők árai a 25-40 ezer forintot is elérik. Talán a hűtőkből és fagyasztókból a legszélesebb a kínálat, a Zanussi Leheltől a Philips-ig bezárólag. Az árak a méret és a szolgáltatások függvényében 19 990 forinttól a 65 ezer forintig változnak. Manapság egyre népszerűbbek a kombinált hűtők, amelyeknek aránylag nagy - 200-240 liter - normál hűtőrészük van, illetve ehhez párosul egy 60 literes mélyhűtő rekesz. Több cég kínálja az önleolvasz- tós hűtők legkülönbözőbb változatait. Ezeknél a konstrukcióknál nem kell figyelni a jégkéreg vastagodására, nem kell időközönként kimosni azokat, hanem az automatika vezérli a jég leolvasztását. Mindössze néhány évvel ezelőtt kezdték térhódításukat Magyarországon a mikrohullámú sütők, ennek ellenére máris jelentősen elterjedt a használatuk, ami talán praktikusságukkal magyarázható. Ezekben a készülékekben egyaránt lehet főzni, sütni, gril- lezni, melegíteni az ételt és fagyasztott terméket kiolvasztani. Ezeknek a mikrohullámú készülékeknek is széles a szolgáltatási- és ehhez kapcsolódóan az árskálájuk is. A legegyszerűbb 17-20 literes űrtartalmú mikrók 13-16 ezer forint között már megvásárolhatók, azonban az ennél nagyobbak, illetve amelyek programozhatok és gril- lezni is lehet velük 20-48 ezer forintba kerülnek. Néhány készülék beprogramozható, hogy az előre bekészített ételt adott időre főzze meg, hazaérve már csak tálalni kell. Konyhai újdonságnak számít nálunk az olajsütő is, praktikusságukhoz nem fér kétség, mert sokkal gyorsabban fűtik fel az olajat a kívánt hőmérsékletre, illetve rövidebb idő alatt sül meg bennük az étel, mintha hagyományos lábost használnánk. Részben ennek köszönhetően a korábban megszokottól enyhén eltérő, kellemesebb ízeket érzékelhetünk. Ezek általában szűrőbetétes fedővel készülnek, ezáltal sütés közben a konyha sem lesz olajszagú. A készülékek használhatóságának az étSzinte áttekinthetetlen a háztartási gépek kínálata olaj árrobbanása szab határt, mert általában 2-3 átlagos használat után cserélni kell az olajat. Megjelentek az olajtakarékos - 2 liter helyett 1 liter is elegendő - változatok, ezek között vannak forgókosarasok is. A kevesebb olajban lassan forog a kosár, így nem szükséges, hogy elmerüljön a hús a forró olajban. Áruk 4500 és 15 000 forint között változik. További apró készülékeket is kínálnak az üzletek, ezek a különböző kézi robotgépek - habot vernek, tésztát kevernek -, turmix gépek, elektromos kések, tea- és kávéfőzők, darálók, aprítok, kenyérpirítók, tojásfőzők, gyümölcscentrifugák, amelyekkel egyszerűen szétválasztható a gyümölcs húsa és leve. Ezeken kívül egyaránt megtalálhatók az üzletekben a száraz és gőzölős vasalók, a hagyományos és nedves porszívók, sőt 24-25 ezer forintért már tisztítógépet is kínálnak. Ez az univerzális tisztítógép alkalmas padló, csempe, szőnyeg, kárpit samponos-mosószeres tisztítására, használható hagyományos porszívóként is, illetve alkalmas darabos és folyékony szennyeződések eltávolítására. Egyelőre a legtöbb háztartásban a sima automata mosógép terjedt el, azonban nemrég indult hódító útjára a mosó-szárítógép, amely a kimosott ruhát azonnal egyben meg is szárítja. Tehát betesszük a koszos száraz ruhát és kivesszük a tiszta száraz ruhát, nincs gond szárítókötélre, nem kell félni, hogy megázik a kiteregetett ruha. Ebből a rövid kínálati körképből is látszik, hogy sokat változott az elmúlt években a háztartási eszközök kínálata. Szélesebb lett a megvásárolható eszközök skálája és a korábbi 1-2 típus helyett, ma sokkal több közül válogathatunk. Ezáltal a pénztárcánkhoz is rugalmasabban igazíthatjuk a megvásárolni szándékozott termékeket. Hajdú Zs. Az év első negyedében több mint 3200 új lakást vettek használatba, ami az előző év első 6 hónapjában felépített lakások számának felével egyenlő. Mivel a lakásépítkezések befejezése, illetve a lakások használatbavétele nem egyenletes ütemű egy naptári éven belül, hanem az év elejétől az évvége felé gyorsuló ütemben növekszik a kész lakások száma, e negyedéves adat ismeretében valószínűleg nem fog csökkenni az idei lakásépítések száma az 1992. év adatához képest. Ezt a feltételezést erősíti, hogy a használatba vett lakások számánál 16%-kal több új lakásépítési engedélyt adtak ki ebben az időszakban; több mint 3 700 lakásra. Az 1992. év folyamán kiadott engedéRekordösszegért kelt el a Sotheby, s New York-i árverésén Paul Cézanne egy csendélete - 26 millió dollárt fizetett a névtelenségét megőrző vevő a tálcára helyezett almákat ábrázoló festményért. Cézanne egyetlen képe sem kelt még el ilyen magas áron és a legtöbb, amit impresszionista festményért eddig fizettek, 17,1 millió dollár volt a Christie,s egy 1989-es londoni árverésén. A most eladott csendélet Ki hinné, hogy mi minden kell a sárkányrepüléshez!? Mert a földi halandók közül legtöbben azt gondolják, nincs másra szükség, mint egy sárkányra, egy pilótára, no meg a jó szélre. Arra, hogy ez mekkora tévedés, hamar rájön az ember, ha elbeszélget Kutasi Ferenccel, a nyári világbajnokságra készülő válogatott egyik tagjával. Az Egyesült Államokban, Owen Valley-ben lesz a VB - magyarázza a sportág 1988. évi honi bajnoka - Ez a vitorlázórepülő-központ híres az igen kedvező körülményeiről, rengeteg rekordot javítottak már itt. — Gondolom, a magyar csapat kiutazási költségei is „csúcsközeliek. ”-Nem olyan vészes, hiszen többen a Malévnál ver- senyzünk, nekünk a repülőjegy ingyen van. Egyébként a héttagú csapat - hat versenyző és egy vezető - teljes vb-költsége 25 786 dollár, amelynek mintegy nyolcvan-nyolcvanöt százaléka már rendlekezésünrke áll.- Milyen felszerelése van egy sárkányrepülőnek ? lyek 13%-ának felel meg e negyedéves adat. Az ország nagyobbik részére jellemző - 5 megye kivétel -, hogy több új lakásépítési engedélyt adtak ki ebben a 3 hónapban, mint amennyi használatbavételi engedélyt. Az építési engedélyek 43%-a három területi egységre - Pest megye, a főváros és Hajdu-Bihar megye - koncentrálódik. A községekben adták ki az új engedélyek 35%-át, a megyei jogú városokban a 26%-át míg a többi városban a 23%-át. A negyedév során 200 üdülőegység épült fel, és ugyanennyi új üdülő építésére kértek engedélyt. Baranya megyében 185 lakásépítési, és 4 üdülőépitési engedélyt adtak ki az első negyedévben, 120 lakást és 4 üdülőt vettek használatba. egyébként egy londoni árverésen 1958-ban már vevőre talált - akkor 252 ezer dollárért. A árverésen egyébként Ma- tisse-nak egy marokkói korszakából származó festménye 13 millió dollárért talált vevőre. A Sotheby, s keddi árverésének teljes bevétele 76 millió dollár volt. Milliókat fizettek ki Renoir, Jacob Meyer de Haan, Picasso, Bonnard, Monet, Magritte, Delvaux és Pissaro képekért. (AFP)-Ezen a vb-n a szokásosnál is komolyabb, hiszen ott a Ne- vada-sivatag, könnyen lehet, hogy valakinek arrafelé kell kényszerleszállnia. Szóval, magunkkal viszünk a levegőbe mentőernyőt, elsősegély-csomagot, túlélési készletet, benne legalább egy napi élelemmel és két és fél liter vízzel, bicskát, iránytűt, gyufát, jelzőrakétát, rádiót, fényképezőgépet és oxigént.- A fényképezőgép mire kell?-Dokumentálni, hogy elrepültünk oda, ahova a kiírás szerint kell. Ha ez nincs rajta a tekercsen, akkor nullapontos a gyakorlat.- Akkor is, ha véletlenül nem sikerül a kép, ha mondjuk rajtafelejti a kupakot a lencsén?-Nincs pardon, fényképezni tudni kell!- Végülis, mire számítanak legjobb hazai „légifotósaink"?-Elsősorban arra, hogy valóban eljutunk a világbajnokságra. Ha pedig már ott vagyunk, jó lenne egyéniben az első húszba, a csapatok versenyében pedig az első tízbe bekerülnünk. (szerekes) Cézanne csendélet 26 millió dollárért Fényképezni tudni kell! Tízezer forint fej pénz - a tejelő tehenekért A gazdák kivágják a kocákat, felszámolják a tojótyúk állományt A Földművelésügyi Minisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint tovább romlott az állat- tenyésztés helyzete. A baromfifélék kivételével csökkent az állatállomány. A szarvasharmák létszáma megyénként változó, egyedül Borsod-Abauj-Zemplén megyében állt meg a csökkenés. Jelentős az apadás Szabolcsban, ahol a szakosított telepek állománya január óta 39 százalékkal, Fejér megyében a hizómar- hák száma 34,5 százalékkal esett vissza. Heves megyében az előző hónapohoz képest 15 ezer literrel több tejet vásároltak fel, Somogy megyében is közel 10 százalékos emelkedés tapasztalható. A Tolna megyei Tejipari Vállalat vemhesüszőnként 10 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújt azoknak a termelőknek, akik vállalják, hogy a múlt évihez képest 4-5000 literrel több tejet adnak át és a tejelésre beállított üszőt két évig nem vágják le. Országszerte növekedtek a sertéstenyésztés előállítási költségei. Az átvételi árak csökkenése és az értékesítési bizonytalanság miatt elégedetlenek a termelők. Egyre többen keresik a viszonylag biztonságot nyújtó szerződési lehetőségeket. A megyék többségében csökkent a vágóhidak és feldolgozók igénye, általános tapasztalat, hogy a termelők kivágják a kocákat, kevesebb malacot állítanak be hízónak. Továbbra is gondot okoz azoknak a hízóknak a to- vábbtartása, amelyeket nem vett át a húsipar. A legnehezebb a helyzet Békés megyében, ahol a közismert karantén utóhatásai máig is érezhetők. A le nem vágott készsertések száma itt meghaladja a 40 ezret. Az embargó legsúlyosabban a juhászokat érintette. A speciális hizlalással olasz piacra előállított tejes és könnyű pecsenyebárányok most arra várnak, hogy továbbtartás után, felhizlalva és alacsonyabb áron az arab boltokba kerüljenek, különösen nehéz helyzetben vannak azok a juhászok, akik részt vettek a privatizációban és állományt vásároltak fel. A válságos helyzet levezetésére a Juh Terméktanács javaslatot dolgoz ki az Agrárrendtartási Hivatal számára. A takarmány árának az utóbbi hetekben bekövetkezett emelkedése és a gázolaj fel- használás ellenőrzésének új rendszere miatt szinte teljesen megszűnt a baromfiágazat jövedelemtermelő képessége. A magántermelőknél például a gázolaj és fűtőolaj árának kü- lönbözete egy-egy broilercsirke felnevelését tíz forinttal drágítja meg. Felgyorsult a tojótyúkok felszámolása is, ami a tojáskínálatot rontja majd. Az átvételi árak jelentős csökkenése miatt tovább romlott a nyúltenyésztés helyzete is. (újvári) Országszerte csökken a szarvasmarha-állomány V k i Az áruk bemutatása már az utcán elkezdődik Fotó: Szundi