Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-13 / 129. szám

1993. május 13., csütörtök aj Dunántúli napló 11 Nyugdíjba készül... H. B. olvasónk öregségi nyugdíjba készül, de több mun­kavégzéséről nincs irata. Azt kérdezi, hogy ezeket az időket mivel tudja igazolni, mit kell tennie. A társadalombiztosítási jog­szabályok lehetőséget adnak az érdekeltnek arra, hogy az öreg­ségi nyugdíjra jogosító életkort megelőző egy éven belül az igényelbíráló szervtől kérjék a figyelembevehető szolgálati idő megállapítását. E kérelem előteijesztésekor minden beszámítani kért időt fel kell tüntetni (meg kell jelölni) függetlenül attól, hogy rendel­kezik-e a kérelmező igazolás­sal, munkakönyvvel, vagy egyéb olyan irattal, amivel azt igazolni tudja. A 89/1990. AU./ MT. sz. rendelet 137. §-a szerint a szol­gálati időt a társadalombiztosí­tási szervek nyilvántartásai alapján kell számításba venni. A társadalombiztosítási szer­vek nyilvántartásai alapján nem igazolt szolgálati időket, ha jog­szabály másként nem rendelke­zik, abban az esetben kell figye­lembe venni, ha azokat az igénylő a munkakönyvének a kiállítás napját követő időre vo­natkozó bejegyzéseivel, egy­korú okirattal, a munkáltató vagy jogutódja által az eredeti nyilvántartások alapján kiállí­tott okirattal, hitelt érdemlő egyéb módon (ide tartozik a ta­núbizonyítás is) igazolja, illető­leg bizonyítja. A kérelem elbírálása után az elismert szolgálati időkről a tár­sadalombiztosítási szerv jogor­voslatot biztosító határozattal értesíti a kérelmezőt. Amennyiben valamely be­számítani kért időt nem ismer­tek el, úgy azt jogorvoslati út igénybevételével, a bizonyíté­kok közlésével lehet továbbra is kérni. S. Á. Az öröm gyönyöre C sak aki könnyedén veszi azt, amivel a világ törődik, törődhet azzal, amit a világ könnyedén vesz - mondja egy hatezeréves kínai közmondás. No hiszen! Hová jutott volna az emberiség, ha zászlajára mottó­jául e megkérdőjelezhető böl­csességet írja? Különben is a bölcsesség- gekkel mindig baj van. Hol in­nen, hol onnan citálják őket, hozzáidomítva az éppen ügyele­tes világnézethez, támaszul fel­használva akár az emberiség ér­dekében, akár az ellene terve­zett tevékenységhez. Én azon­ban hiszek az idézett bölcsesség igazságában és maradandósá- gában. Ésmégjobban ismerem, tapasztalom mindezt, mióta életkorom és sorsom arra ítélt, hogy mindent, aminek eddig te­vékeny résztvevője voltam és lehettem, kívülről szemléljek. Mert aki nyugállományba vonult - mert önként vállalta, vagy mert küldték - tudhatja, az ünnepélyes pillanatok után rög­vest megjelenik a mesebeli griffmadár és karmai közé kapva a delikvenst a csillagok felé veszi útját. Az ijedt páciens csak nehezen ocsúdik, de előbb-utóbb észreveszi, hogy más szemszögből látja, láthatja a világot. Madártávlatból. Ösz- szezsugorodnak az eddig fon­tosnak tartott dolgok, megnő a jelentéktelen események ázsi­ója. Új élet kezdődik hát, amely­nek kormányánál most már nem öntudatlanul - mint ötven-hat- van évvel azelőtt -, de tudato­san Te ülsz, vezetve a hajót, amely néha háborgó tengeren, néha mozdulatlan víztükrű ta­von halad az elkerülhetetlen cél felé. Hogy eközben mit veszel észre, mivel törődöl, mi az, ami felkelti, felingerli érdeklődése­det, mi az, aminek maradékta­lanul örülni tudsz? Már csak raj­tad múlik. A tavasz első fuvallatára ki­serkenő barka ága, az avarok alól kirajzó pincebogarak sietős násza, az ébrendő erdőmély fura-fanyar illata, a reggeli éb­redésekkor érzett várakozás, a vasárnapi húsleves aranyló csil­logása mind megannyi öröm forrása, tápláléka. Sétálsz a bó­logató fák között, hallgatod a szűnni nem akaró madárcsi­csergést, figyeled az élet újra- serkenését, meghányod-veted dolgaidat, múltad, jelened s közben észrevétlen, mintegy öntudatlan építed reménykedve önmagad jövőbeni világát. Erő­síted hitedet, hogy érdemes élni, fittyet hánysz a kampóként be- lédcsimpaszkodó gondoknak, teleszívod magad az orgona hó­dító illatával, belekáprázol a húsvéti tojás lilaságába, a fel­támadás erőt adó ritmusába és öröm tölt el. Mert egészséges vagy, lehetsz, mert nem kény- szeríted a sorsot, de elfogadod tőle az ajándékokat, melyeket mindeddig alig vettél észre. Az öröm költözik beléd, s Te hagyod, hogy fészket rakjon benned. Meghatározza lépteid, felsokszorozza erőid és kiszí­nezi napjaid. Mert azzal törődsz amit a világ könnyedén vesz. Játékosan viseled el mindazt, amit a kívülálló tehernek vél, csodálkozva vizslatnak, nem vagy-e különös, rendhagyó, mert képes vagy folyamatosan örülni. Pedig csak rájöttél, hogy leegyszerűsödött életed zamatát magad vagy képes szintetizálni. Lehántod magadról - ha okos vagy - a mindennapok sanyarú- ságát, felruházod az eseménye­ket ünnepi gúnyával, kiszínezed az élet Neked jutó ajándékait és örülsz, örülsz, örülsz. Örülsz, az unokakacsók bársonyos símo- gatásának, örülsz az emberkor küszöbén botladozó gyermeked sikerének, aggódva örülsz a fel­gyorsult élet parancsszavára bá­tortalanul tétova vagy vakme­rőén merész ifjúság elhatározá­sainak. Tele vagy, tele lehetsz életszeretettel. Mert ne a nap­fényben úszó szoba sarkában megbúvó árnyék feletti bánat szorítsa össze szívedet, a sötét­ben megvillanó piciny fény ad­jon hitet, kölcsönözzön reményt további életutadhoz. Vajha így élnénk öregek, aki jogosan vagy jogtalanul zsolozsmaszerűen mormoljuk panaszainkat. Akik mellőzöttséget sejtve nem tu­dunk belenyugodni abba, amit eleddig nem tudtunk, nem,akar­tunk tudomásul venni. A csendes megöregedés szent rí­tusába, amelynek oly sok lehe­tősége, magunk-kreálta öröme, ajándéka van. Jól tudom, van­nak, akik betegágyhoz kötötten, reménytelen magányban, ön­marcangoló irigységgel mind­ezt nem érezhetik, nem sejthe­tik. Mégis maradéktalanul hi­szek az emberi tudat, a szükség­szerűen összegyűlt tapasztalat használható tanácsaiban, sugal­lataiban. A mindennapok történései, bár rajtunk kívüli okokból érin­tenek, érnek bennünket, a ma­gunk leszűkült világa azonban meghajtja a lehetőséget, hogy örömeinket és az ezzel járó gyönyört magunk teremtsük meg magunknak. M egtanultunk élni, dolgozni, aggódni, szeretni, felej­teni, alkotni. Meg kell tanul­nunk bearanyozni öregkorunk napjait, adni, teremteni ma­gunknak és mindenkinek, aki elfogadja önzetlen ajándékun­kat. Bokrétás András Bekopognak az ajtókon Az Apáca utcai Idősek Klubja A pécsi Ágoston téri Házi­gondozó szolgálat erőn felüli munkáját mindössze huszonegy alkalmazott látja el. A napi gondozottak száma közel hét­száz, zömmel nyugdíjas, ebből kétszázkilenc embert házi segít­ségnyújtásban kell részesíteni. Kanczler Csaba, az intézet vezetője:- Munkánknak három fő pro­filja van, a személyeg gondos­kodás, az étkezések ellátása és a házi segítségnyújtás. A házi se­gítségnyújtáson belül bevásár­lás, főzés, mosás, takarítás, für­detés, télen helyenként favágás Fotó: Läufer László is. Két nappali ellátási klub is tartozik hozzánk, a Vöröske­reszt és az Apáca utcai Idősek Klubja, ahol kétszeri étkezést, tisztálkodási és szórakozási le­hetőséget biztosítunk.A szolgál­tatást mindenki jövedelmétől függően, százalékos arányban téríti meg, a többit az önkor­mányzatfedezi. Szeretnénk még sokkal többet nyújtani, de a gondozónők kevesen vannak, és a havi bérük is nagyon ala­csony. Egyik munkatársamnak huszonöt éves munkaviszony után csak havi tizennégyezer bruttó a bére, pedig van úgy, hogy szombat-vasárnap is dol­gozni kell. Borravalót, ajándé­kot nem fogadhatnak el, ellen­kező esetben mehetnek a mun­kakönyvért. Saját érdekükben munkanaplót vezetnek, mert sajnos van úgy, hogy a gondo­zott letagadja az elvégzett mun­kát, időnként szélsőséges maga­tartásuk erősen próbára teszi embereim türelmét. Megtörtént már, hogy egy idős gondozot­tunk a nővér fejéhez vágta a ke­nyeret, mert az nem kapott olyant a boltban, mint amilyet az ellátott szeretett volna. Egy gondozónőnek naponta négy-öt embert kell kiszolgál­nia. Szóval nem könnyű! Gyak­ran összetévesztik őket a cse­lédszolgálattal, jegyzi meg Kanczler Csaba, aki időnként maga is beáll a munkatársai so­rába, hogy a napi munkát el tud­ják végezni. ÉVek óta felmérést végeznek, szeretnének olyan szociális tér­képet készíteni, amely nyilván­tartaná azokat az egyedülálló­kat, akiknek a megélhetése ér­dekében segítség kell. A rászo­rultság nem életkor és anyagi helyzet függvénye, hanem az egészségi állapoté. Megközelí­tőleg nyolc négyzetkilométer­nyi körzetükben tizenötezer a hatvan éven felüliek száma, ed­dig kétezerhez jutottak el. Ne­hezíti a felmérők munkáját, hogy nem tudnak hozzáférni a lakossági nyilvántartásokhoz, az ajtókon kell kopogtatni, hogy meg tudják kik élnek mögöttük. L.Á. Látni akarom a sárkányt! A papáknak mindent tudniuk kell. . . A kellemes napsütés is se­gített előcsalni belőlem a nagyapaság örömét. Két kis- unokámmal elmentünk a pé­csi Terráriumba. A gyerekek izgalommal telve siettek le a lépcsőn a mélybe. A kacska- ringós folyosókon haladva nézegettük a hüllőket, csú­szómászókat. A kisebbik unokámat szinte odaragasz­totta a kíváncsiság az üveg­falhoz. Azon át simogatta a teknőcöket. A pince. Majd ötven évvel ezelőtt a kishúgommal mi is a pincébe igyekeztünk. Futva a szénporszagú levegőben, míg szólt a sziréna. Az óvóhelyen percek alatt összegyűlt a bér­ház népe. Gubbasztottunk a sötétben és vártunk. Óráknak tűnő percek vettek körül. Kí­vülről rohanó csizmák kopo­gása szűrődött be. Félelem a levegőben. Ültünk, csendben és egymásnak bújva. Anyánk kezébe beleolvadt a kezünk.- Annak a krokodilnak mi­ért van olyan hosszú farka? Én a kígyót is akarom látni! Papa, ugye a rossz embert be­kapja a krokodil? - így a na­gyobbik.- Én a sárkányt akarom látni! Hol a sárkány? Ez nem olyan, mint a TV-ben. - húzta el száját a kisebbik.-Ez még csak gyereksár­kány. Leguánnak nevezik. ­nyugtatom meg, de máris rán­cigáinak tovább a gyerekek. - Csúnya neve van!- Mit eszik a kígyó? Nézd papa, mit csinál az a gyík! Be­lepisil a vízbe! Félni kell a kí­gyótól? Miért van itt ilyen sö­tét?- Mert ezek az állatok a sö­téthez vannak szokva. - Mit mondjak?- De akkor miért nekik vi­lágítanak? - szólt a logikus kérdés.-A papa nem tudhat min­dent, de majd megkérdezzük.- A papáknak mindent kell tudniok. - Hát bizony jó lenne.-Nézzük meg a halacská­kat! Á, ezek nem is olyan ér­dekesek. Miért nincs nagy hal? Hol vannak a cápák? És bálna? Az nem is fér ide be!-Papa, ezek milyen boga­rak itt a földön?- Svábbogarak. Ne pisz­káld!- Fújj, d§ rondák. Még él­nek, mozog a lábuk.- Hagyd, majd összesöprik és beteszik a gyíkokhoz. Azo­kat ezzel etetik.- Mást nem kapnak enni?-Igekezzünk, vár az ebéd!- noszogatom a kicsiket. A há­roméves csöppségnek félreáll a szája: - Nem akarok haza­menni! Látni akarom a sár­kányt! Rozvány György A belváros mindenese Még aktív „hivatalnok” ko­rából ilyen képet őrzök róla: a köpcös férfi ül - többnyire azonban álldogál és telefonál - az íróasztala mögött a csöppnyi városházi irodában, az íróaszta­lon dossziék, „pőre” irományok tömege magasodik, s csupán egy bélyegnyi szabad hely van az időszerű elintéznivalóknak. 1991. április 2-a óta nyugdí­jas, pedig ehhez még „fiatal”, hiszen 1935-ben született, Be- remenden.- Beteg vagyok - mondja le­hangoltam - Az ember kiteszi a szívét, hiszen annyira imádtam ezt a pécsi belvárost, hogy min­dent a legjobb szándékkal tet­tem érte, és akkor ezt kapja az ember... Filmekből is ismert a jelen­ség (nemrég „A nagykövet férje” francia sorozatban Pi- ere-Bastiste Lambert profesz- szort érte ilyen inzultus): kósza mendemondák alapján kemé­nyen leleplező újságcikkek tesznek lehetetlenné embereket, akiktől elvárják vétlenségük bebizonyítását, ám ha ezt nem teszik, annál rosszabb nekik. Nos, ez történt pár éve, még „az átkosban” dr. Molnár Zoltán volt városi tanácselnökkel és a belvárosi rehabilitáció minde­nesével, Kukái Sándorral. Az ügy megviselte mindkettőjük egészségét. A vizsgálat koncep­ciógyanúsnak találta a vissza­élésnek mondott ügyet, amit bűncselekmény hiányában le is zártak. Ám erről - az öles lelep­lező cikkek után - sehol nem je­lent meg még egy nyúlfarknyi közlés sem. line, most, megké­setten . . . Kukái Sándor pedig jó kedély mögé rejtve is emészti magát, a pár éve még köpcös férfi most jó pár kilóval karcsúbb. A kert­városi családi ház csöppnyi szobájában ülünk a tavalyi gyengén sikerült bort kortyol­gatva. Mondom: akkora mint egy panelszoba, mondja: mert az is, 11,5 négyzetméter, tehát félszoba, mondom ... 1957 késő őszén került Pécsre (egyszerre történt ez ve­lünk), az akkor már szinte egyeduralkodó BÉV-hez, s a következő tavaszon már asz- szisztálhatott az első panelok leöntésénél, majd a Huszár ut­cai három kísérleti ház felállítá­sánál. Tessék csak emlékezni: ezzel indult útjára Pécsett egy ma sokat vitatott építési rend­szer széleskörű alkalmazása, ami a város mai arculatának is meghatározó eleme. Tet- szik-nem tetszik - tudomásul kell vennünk. 1966-tól az Építésügyi Minő­ségellenőrző Intézet munka­társa, s 78-ban került a tanács építési osztályára. Ki találta meg? Vókó János akkori osz­tályvezető. Hogyan? Évfolyam- társak voltak a technikumban, majd együtt dolgoztak Komlón. Ha-ha, összefonódás? Ha-ha, igen. Akkoriban lépett a megva­lósulás szakaszába sok évig tartó tétova téblábolás után a belvárosi rehabilitáció, ennek jegyében jött létre az osztályon egy háromfős rekonstrukciós csoport Szilágyi Domokos, Sza- bópál Bálint és Kukái Sándor felállásban, ám amikor az előbbi kettő megvált a tanács­tól, az egész belváros Kukái nyakába szakadt, 83-tól közvet­lenül az illetékes elnökhelyettes - dr. Molnár Zoltán - aláren­deltségében vitte az ügyeket. (Ekkoriban keletkezett a bé­lyegnyi szabad hellyel rendel­kező dúsan megrakott íróasz­tal.)- Sokáig - meséli - a tömb­rekonstrukció gondolata élt (ez valósult meg az Elefántos töm­böt illetően), de ez nem ment, s jött a váltás a ma is alkalmazott módszerre. A Munkácsy 3. és 5. voltak az elsők (az utóbbinál a középkori eredet félreérthetet­len jegyeire bukkantunk), majd a nagy viharokat kiváltó Kos­suth 48. A viharokat a hihetetlenül magas kivitelezési költségek váltották ki, s ez rávilágított arra, hogy az ilyen rehabilitá­ciós munkáknál nem alkalmaz­hatók a hagyományos elszámo­lási módszerek, mert azok min­dent hamis vágányra vihetnek. Az akkor kialakított elszámolási rendszer (jól) funkcionál ma is. A 80-as évek tehát (végre!) meghozták a belvárosi rehabili­táció felgyorsulását: ’83-ban a végrehajtó bizottság egyszemé­lyi felelősként Molnár Zoltánt bízta meg az irányítással éven­ként egyszeri beszámolási köte­lezettséggel, létrejött az elnök- helyettest segítő koordinációs bizottság, Kukái esküszik rá, hogy ez a szervezeti forma tar­totta mozgásban a rehabilitá­ciót, s születhettek meg a ma már látható eredmények. A leglátványosabbak közül: a városháza, a Széchenyi téri volt megyeháza, a pásztorbot-kande- láberek, a sétatéri új lámpaosz­lopok és a szökőkút, a falika­rok. .. És jött a Rákóczi út 56. Ez megosztotta a belvárosi rehabi­litációban érdekelteket: a bon­tani akarók szembekerültek a bontást ellenzőkkel, s mindkét oldal fel tudta vonultatni a maga ésszerű érveit, s végül is - mint látható - a „nem-bontás” győ­zött. Jó volt-e ez? Tény, hogy a Rákóczi út ottani szűkülete eléggé szerencsétlen.- Ma is vallom, hogy fontos ez a ház a várostörténet szem­pontjából - védelmezi a döntést Kukái -. A várostörténet egyik legjobb ismerője, Madas József megesketett, hogy nem enge­dem elbontani ezt a házat. Józsi bácsi úgy mondta: enélkül Pécs nem Pécs. Megtartottam fáz ígé­retemet, és ma sem bánom ezt. Jóllehet ez lett kettejük „bu­kásának” az előidézője. Arra pedig, hogy mint egykori min­Kukai András Fotó: Läufer denes milyennek látja a rehabi­litáció mostani helyzetét? Mintha lelassult volna az ütem, s hogy a Király utcában a Do­minikánus házon kívül most nemigen látni mozgást. Felteszem végül az obiigát kérdést: mivel foglalkozik most a nyugdíjas mindenes? Semmi­vel - szól a válasz, de egy pilla­nat alatt kiderül, hogy ez termé­szetesen nem igaz. Hiszen ott van a szőlő, mindig ad munkát. No és ott van a régi szerelem, a rovásírás, amelynek szenvedé­lyes kutatója évtizedek óta. Hársfai István » i 4 í l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents