Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)
1993-05-09 / 125. szám
„Az elítélt szíve megszűnt dobogni” Pécsi dokumentumkötet Nagy Imréről Most először a nyilvánosság előtt E hét utolsó munkanapján készült el, s a jövő héten kerül ki a nyomdából az a dr. Dér Ferenc történész által szerkesztett dokumentum-kötet, mely a pécsi Régió Kiadó gondozásában a mártír miniszterelnök, Nagy Imre tragikus életútjának legjelentősebb állomásait mutatja be. Idézet a könyvből: „Nagy Imre elítélt szíve 5 óra 16 perckor, Maiéter Pál elítélt szíve 5 óra 24 perckor, Gi- mes Miklós elítélt szíve 5 óra 28 perckor megszűnt dobogni. Az ítéletvégrehajtásnál jelenlévők fél órára visszavonulnak. Fél óra múlva a kiküldött bíró utasítására az orvosok az elítélteket újra megvizsgálják és jelentik, hogy a halál bekövetkeztét ismételten megállapították.. Az ízléses kiállítású kötet a kivégzés jegyzőkönyvéhez hasonlóan drámai és megdöbbentő, eddig még nem publikált dokumentumokat tartalmaz, mint az a „Pro Domo”-ban (előszóban) is olvasható. „ ... száraz tényközlése- inek - az 1896-1944 közötti önéletrajzi, az 1945-1948, az 1949-1952, az 1953-1955 közötti fejezet időszakokat, végül az 1956-os forradalmat, majd a büntető megtorlást feldolgozó rendezett adathalmaza a gondolkodó olvasót olyan életközelségbe akarja vinni a történelemhez, hogy saját maga ítélhesse meg a korabeli folyamatokat, ugyanakkor érdeklődés is támadhat benne további megismerések iránt.” Míg az előszót a kiadó, addig az utószót maga Nagy Erzsébet, a mártír miniszterelnök lánya írta, aki a hónap végi - egyelőre az időpont még bizonytalan - pécsi könyvbemutatón személyesen is jelen lesz, s válaszol az érdeklődők kérdéseire. P. Zs. A pécsi diák, Sándor Ágnes sikere országos versenyen Felvételi alól felmentve Mosolygós, kedves lány a pécsi Janus Pannonius Egészségügyi Szakközépiskola negyedikes diákja, Sándor Agnes. Joggal örülhet, hiszen nemrég Sopronban a számukra rendezett országos szakmai tanulmányi versenyen második lett. A pécsi iskolából 8 éve nem jutottak be a döntőbe, most azonban ketten is^ Kresz Anikó és Levang Szilvia. Ágnes pedig azzal, hogy bekerült az első tíz közé, azt is elérte, hogy a szakmai tárgyakból sem érettségiznie, sem felvételiznie nem kell.-A POTÉ-ra készülök, az egészségügyi főiskolára, dietetikus szakra - mesélte el. - Mindenképpen szeretném elvégezni a főiskolát, és utána dolgozhatnék egészségügyi intézményekben, reformkonyhában. Nem rossz munka lesz ez, néhány éve kezdték csak nálunk. Izgulós, de jól leplezi. Nem szereti a feltűnést, még ha néha nagy is a szája (ezt ő mondta). Nem kedveli a kétszínű embereket sem, viszont nagyon bírja azt, aki lelkiismeretes. Mások úgy tartják róla, kicsit érettebb a koránál, komolyabb, mint az átlag. Minden érdekli. Olvasni imád, és ki nem hagyná a természettudományos filmeket. Diszkó helyett az otthoni zene- hallgatásra szavaz, szórakozásnak pedid még ott a mozi. És a választott hivatás?- A vértől irtózom, de a betegektől nem - mondta. - Nem szeretnék a helyükben lenni. Tudom milyen az, én is sokat feküdtem kórházban. Ezért bánok úgy a betegekkel, ahogyan magam is elvárnám . . . Hodnik I. Gy. Lugosi Lugó László - rézmetsző-sors A fénykép alkonya? A falmaradványokból jól kivehetők az egykori épület körvonalai Fotó: Szundi György Csecsemősírok a leégett csűr helyén A Pécsi Postapalota mellett újabb római kori leletre bukkantak Pécs történelmi belvárosának nyugati területén alig lehet úgy megbontani a talajfelszínt, hogy ne kerülnének elő a földből római kori épületmaradványok. Különösebb hírverés nélkül jelenleg a Dischka Győző utca elején, a Postapalota északi szomszédságában folyik közel 1000 négyzetméternyi területen római kori leletek mentése. Ezekre a Pollack Mihály Szak- középiskola kollégiuma felújításának, bővítésének alapozási munkái során bukkantak. A leletmentést vezető régész, Ecsedy István elmondotta: az eddigi feltárás alapvetően új elemekkel nem gazdagítja a római kori Sopianae történetéből eddig megismerteket, de mégis rendkívül érdekes. Az épületmaradványok a város építészeti múltjáról adnak kiegészítő képet, hiszen a leletmentés területén több, mint másfél évezred alatt több épületet is emeltek úgy, hogy a korábbiak alapjait, falait, építőanyagait használták fel III. század végétől a barokk korig. A legkorábbi épület a III. század végére, a IV. század elejére tehető. Közvetlenül mellette egy olyan csűrféle gazdasági épület maradványai vannak, amilyen méretűt Pécs római kori régészeti emlékei között eddig még nem találtak. Az elszenesedett fagerendák, valamint tetőfedő cserépdarabjai alapján látható, hogy ez a csűr a mellette lévő épülettel együtt leégett. Ez utóbbi helyén, azt kelet felé jelentősen kibővítve, később - a IV. század közepe táján, Sopianae fénykorában - újabb épületet emeltek, amelynek már padlófűtése is volt. A csűrt nem építették fel újra. Feltehetően azért, mert egy ilyen jellegű építmény már nem illett bele a tartomány polgári kormányzója székhelyévé vált város központjának képébe. A korábbi régészeti feltárások eredményei a mostani Postapalota helyére valószínűsítik a kormányzói palotát, így elképzelhető, hogy a második épület ehhez kapcsolódó építmény volt. Ezt azonban csak korábban feltárt falak és a most felleltek vonalának összevetésével lehet majd eldönteni. A csűr helyén egyébként két csecsemősírt is találtak, ablaküveg-maradványokat - ami gazdasági épület esetében meglepő - , valamint a rómaiak építési technológiájára utaló ólom- csődarabokat, illetve kora középkori kapubejárat alapozást. A második épület területén pedig I. Constantinus és Valenti- nianus császár idejéből származó érmék kerültek elő. Hogy a pontos dokumentálásán túl mi lesz a lelet sorsa, az végső soron az ásatási bizottság döntésétől függ. Dunai Imre 1839-ben készült az első fénykép, s akik nagy karriert jósoltak ezen újfajta világláttatás- nak, azok se merték volna még álmodni sem, mennyire meghatározó lesz életünkben a fotográfia, a kép. Erről és főképp a lehetséges jövőről beszélt a Pécsi Kisszínházban Lugosi Lugó László, aki kérte, hogy ez alkalommal ne a képző-, hanem a fotóművészt tiszteljük személyében.- Nagyon hamar fénykép-használó világ lettünk - mondja Lugosi Lugó ~, hisz bárhova tekintünk, fényképek vesznek körül bennünket, az áruházi katalógustól a Föld és az űr híreiig. Már-már igazuk lesz azoknak, akik azt rebesgetik, hogy a kép teljesen átveszi a nyomtatott szövegtől az egyeduralmat, s ebben van is valami, a napi sajtóban is egyre nagyobb teret nyer a kép az írással szemben. Ugyanakkor az is tény, hogy lassan már minden le van fényképezve, a bacilusoktól a holdkráterekig. S pont most, ebben a kritikus pillanatban érkeztünk el egy újabb korszak határára, mikor megszületőben van a digitális fényképezés, azaz nem filmre, hanem egy számítógép agyába kerülnek be a világról készült másolatok.- A következmények pedig beláthatatlanok, gondolom...- Pontosan, ugyanis a számítógép mindenre alkalmas, s nem csupán eddig elképzelhetetlenül sok kép tárolására alkalmas, hanem a meglévő fotók átalakítására, kényünk-kedvünk szerint való manipulálására is. Bármiből bármit létre lehet hozni, s ez nem csupán olyan területeket érint, mint a szerzői jog, hanem felveti a kérdést: mikor van készen valójában egy kép? Egy csoportképből bárkit ki lehet emelni, s beültetni egy másik társaságban. Igaz, idáig is volt montázs, különböző rafinériák, azonban a digitális módszer olyan tökéletességgel dolgozik, hogy nagyon kell majd vigyázni, ki s mire hásználja a fényképet. A Kodak cég egy olyan, többmillió képből álló fénykép-könyvtárt kíván létrehozni, amiben „minden” eddig lefotózott benne lesz, s csak néhány billentyűt kell leütni ahhoz, hogy legeksztrémebb kívánságunk is teljesüljön. Tehát ez azt vetítheti előre, hogy egy idő után már új fényképeket sem kell majd készíteni, mert minden rendelkezésünkre áll már, csak lehet, hogy az éppen kívánt képet több más képből állítjuk össze.- És ezzel vége lenne, 154 év után a fotótörténetnek?- Nem lehetetlen, hogy a fényképezés néhány ember passziója lesz. Elvégre ez a sors jutott a rézmetszőknek is, míg fel nem találták a fotográfiát, az ő műveikkel illusztrálták a könyveket, újságokat. S ki csinál azóta a rézmetszeteket? Csak a megszállottak... M. K. Rádió mellett. Még jó, hogy az ülést vezető alelnök elnapolta a napirendet kedden, a késődélutáni órákban, mert még egynéhány képviselő ölre ment volna saját igazáért. Manapság gyakran emlegetik a nyugati demokráciák parlamenti vitáinak hevességét, mondván, „azokhoz” képest nálunk még szolidabb a hangulat. Ez igaz. De hát példájuk követendő? Köszönjük szépen, de nem kérünk az olyan látványos „példákból”, mint amikor Stal- ler Ilona olasz képviselőnő a kebleit tárta a honatyák elé, vagy amikor az ülés szünetében egymást pofozzák a választott urak, abból még úgy sem, amikor a puccsra készülő tisztek géppisztoly-sorozatot eregettek a pad alá bújó képviselők feje fölé, ahogy ez spanyol honban történt néhány éve. De a hazai tévénézők és rádióhallgatók milliói unják már azt is, hogy - minden fogadkozás ellenére - némely képviselő képtelen emberi hangon előadni akármilyen véleményét az ügyekről. Ha ez számít valamit, előrebocsájtom, nem tartozom pártokhoz (elég volt) nem vagyok sem ellenzéki, sem kormánypárti, de azt mindenképpen alpári ötletnek tartom, ahogy a képviselők egyike-másika elképesztő sértéseket vagdos a miniszterelnök, illetve a külügyminiszter fejéhez. Kedden a magyar-ukrán alapszerződést terjesztették a parlament elé ratifikálás céljából. Ennek egyik kitétele így szól: „A felek tiszteletben tartják egymás területi épségét és kijelentik, hogy egymással szemben nincs és nem is lesz területi követelésük. . .” Mondani sem kell, hogy azonnal fölcsapott az ízléstelen magyarkodás-hullám. Maczó Ágnes képviselőnő hazaárulásnak, népárulásnak minősíti a szerződés ratifikálásának esetleges megerősítését. A harsogó Torgyán József dilettantizmussal vádolja a külügyi tárca vezetőjét, Dénes János pedig - természetesen ingerült hangon - azt vallja: Magyarország igazsága nélkül nincs világbéke! Zacsek Gyula pontokba szedve - szintén durva stílusban - vonja felelősségre a kormányzatot. Mindezt azért, mert a szövegben szerepel két szócska: „nincs” és a „lesz”. Vagyis: nincs és nem is lesz területi követelésünk az ukránoktól. Az említett képviselők vérig sértődnének, ha valaki a nacionalizmus vádjával illetné őket. Talán joggal. De e fenti megnyilvánulásuk mégis csak gyanakvásra ad okot. Megbocsájthatat- lan, hogy némelyike ráadásul a „népre” hivatkozik, mintegy „nép-óhaj”, a területi követelés és egyáltalán, annak firtatása. Pedig aligha ez a legnagyobb gondja a népnek. Nem vagyok ebben biztos, csak sejtem. Meg aztán a nép is ismeri a történelmet - saját bőrén tapasztalva - talán jobban is, mint némely képviselő. Mert az idősebb korosztály tudja, hogy ilyen-olyan területi követelések mindig határmenti villogásban folytatódtak, amikor már a jóég sem tudja kideríteni, ki lőtt először, s mire fölocsudtak, már a magyarság színe-javát lökték a csatatérre a politikusok. Ne játsszanak a tűzzel! Déli szomszédunkban történtek tanúsíthatják, hova vezet a gyűlölködés, a veszett nacionalizmus, a területi követelés. Sem más, sem saját gyermekem jövőjét ne e néhány harcias honatya-honanya jelölje ki, amely egy határmenti katasztrófához vezetne. Ha mi azt valljuk - márpedig a parlament is azt vallja -, hogy minden néppel, következésképpen szomszédainkkal is barátságban és békében szeretnénk élni, akkor abba kell hagyni, a Trianonra való örökös és ingerült hivatkozást. Azt mondjuk, Európába tartunk, ám az európai népek már-már az országhatárok megszüntetésének küszöbén állanak és szándékukban áll az Egyesült Európa létrehozása. Nálunk e szándékot kozmopolitizmusnak bélyegezik. Talán még hazaárulásnak is. Paksi gondok az elhasznált fűtőelemekkel A paksi atomerőmű bízik abban, hogy Oroszország 1993-ra is engedélyt ad az egykori szovjet gyártmányú atomerőművek - ilyen a magyarországi is - kiégett fűtőelemeinek fogadására - közölte Kováts Balázs, az Atomerőmű Vállalat tájékoztatási vezetője az MTI tudósítójával. Ukrajna a Magyarországról szállított kiégett fűtőelemek tranzitországa, így ott is gondot jelent az orosz parlamentnek az atomerőművi hulladékok behozatali tilalmát elrendelő törvénye. Magyarország érvényes tranzitszállítási szerződéssel rendelkezik 1993-ra is Ukrajnával, ezt a felek féléves határidővel mondhatják fel. Oroszország egyedi engedély alapján 1992-ben is fogadta a magyar kiégett fűtőelemeket. Az 1992-es kontingens utolsó tételét idén februárban küldték el az oroszországi feldolgozóhelyre. 4 Új VDN 1993. MÁJUS 9., VASÁRNAP 4 4 i * Tűzijáték
