Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)
1993-04-15 / 102. szám
10 aj Dunántúli napló 1993. április 15., csütörtök Apor Vilmos temetése után - fekete hús vét Haláleset a püspökvárban Amerikai pilóták életét mentette meg a pécsi orvosszázados Emberség a világháborúban Az Új Dunántúli Naplóban olvastam, hogy Pécs „nagy öregje”, dr. Kariinger Gy. Tihamér Grastyán-díjat kapott. Az elmúlt hetekben jártam nála repülő-ügyben, mert amint az amerikai légierőtől kapott eredeti dokumentumaim bizonyítják, Kariinger professzor úr a háború alatt, akkor még orvosz- századosként, három amerikai pilóta életét mentette meg, és humánus kiállásával lehetővé vált, hogy az amerikaiak elkerülték a német hadifogságot. Régi-új pécsi utcanevek Szent Mór utca Az utca 1864. előtt a Jordán, 1950-től 1991-ig a Zetkin Klára nevet viselte, 1864. és 1950. között pedig Mór, a második pécsi püspök nevét. Beatus Maurus - amint azt Vargha DamjáVi kutatásaiból tudjuk - 1000. körül születhetett, oblatusként került a pannonhalmi bencés monostorba, majd a candidates, utóbb novi- cius lett, s fölvette a nursiai Szent Benedek egyik tanítványának a nevét. Kor- és tanulótársa lehetett Szent István fiának, Szent Imrének. Ez magyarázza azt a Szent Imre Legendából ismert leírást, amely szerint amikor 1028-1029. táján első királyunk, fia társaságában Pannonhalmára ment, Imre herceg hét csókkal köszöntötte őt. 1030-ban lett pannonhalmi apát, 1036-tól pedig az első királyunk által alapított pécsi püspöki széket foglalta el - másodikként, Bonipertus után. Az első pogánylázadás idején elmenekült, de azt követően visz- szatért, és újból visszaállította az egyházmegyét. Tekintélyére jellemző, hogy ő látta vendégül Salamon királyt és Géza herceget 1064-ben, húsvétkor elősegítve kibékülésüket. Nagy tekintélynek örvendett az országban több évtizeden át, gyóntatója volt Radó nádornak, kézjegyét ott találjuk a Tihanyi Apátság 1055-ös alapító levelén - egyes feltételezések szerint ő öntötte kész formába. Ő volt az első magyar származású püspök, egyben a magyar irodalom első ismert alakja. Megírta Imre herceg, Zoarard remete és Benedek vértanú bencés szerzetesek életét latin nyelven. 1070-ben hunyt el. A második pécsi püspök nevét vette föl a 48-as téren lévő egyetemi kollégium is, a Mau- rinum. Dr. Vargha Dezső Mini műhold-telefon Az amerikai Magnavox cég már gyártja a legkisebb és legkönnyebb, hordozható műhold-telefont, amely garantáltan alkalmas a Föld bármely pontjáról távbeszélésre, faxolásra, telexküldésre és adatközlésre. Báró Apor Vilmos győri püspök életéről és vértanúságáról több könyv jelent meg az utóbbi években. Azt egyik kötet sem említi - mint nem szorosan odatartozó eseményt -, hogy a püspök mártiromsága, ha nem is közvetlenül, egy másik nemes lelkű, hasonlóképp gondolkodó közéleti férfiú hirtelen halálát is kiváltotta pár nappal később. A két eset összefüggései azonban megérdemelnek néhány szót. Apor Vilmos halála körülményei eléggé ismertek. 1945 március vége felé, amikor a front elérte Győr városát, mintegy félszáz fiatal nő kért oltalmat a püspökvárban. A püspök, mint mindenkit, aki rászorult, befogadta őket. Nagypénteken részeg oroszok egy csoportja követelte a lányokat, asszonyokat a vár pincéjénél. A püspök erélyesen szembeszállt velük, nem adta ki az ott rejtőzködőket, pisztollyal hadonászó kapitányukat pedig egy erélyes mozdulattal kipenderítette a pince előterébe. A tiszt megfordulva három lövéssel halálosan megsebezte a püspököt, majd társaival együtt elmenekült a helyszínről. A nők megmenekültek, ám < védelmezőjük háromnapos . haláltusa után meghalt. A karmeliták templomában temették el. * Ezalatt Érsekújvár felől, átkelve a Dunán, elindult Győr felé eseményünk egy másik szereplője, Perczel Béla. Perczel Béla a jeles bonyhádi család leszármazottja, a 48-as honvédtábornok unokája, a harmincas évek második felében Tolna megye alispánja, egy ideig Bonyhád orszgágyű- lési képviselője. A fokozódó német nyomás, a Volksbund előretörése elleni tiltakozásul lemondott mandátumáról. A közéletből azonban ez időszakban is kivette a részét, eszmei előkészítője lett az 1942 januárjában megalakult un. Hűségmozgalomnak. A „Hűséggel a hazához” mozgalom a hazai németség náciellenes mozgalma volt 1942-1945 között. Bonyhádról indult el ottani vezető értelmiségiek, elsősorban Perczel Béla kezdeményezésére. Vallásos falusi rétegekben működtek, a mozgalom ezeket a kis sejtmagokat kívánta összefogni országosan. A német megszállást követően, 1944 tavaszától, a Gestapo irányításával megkezdődött csoportok felszámolása. Perczel Bélát 1944 őszén két alkalommal is letartóztatták. Először a pécsi Nendtvich-féle menedékházban (Dömörkapui turistaház) internálták, majd a komáromi Csillag-erődben tartották fogva. 44 decembr 28-án szabadult városparancsnok unokaöccse - Perczel Dénes ezredes - támogatásával és nyilván hamis papírokkal. Kockás notesza, amely megmaradt, „//. 9. Utazás Győrbe" s alatta „II. II. Autón vissza Komáromba" bejegyzése tanúskodik arról, hogy a jelzett két napon fölkereste barátját, Apor Vilmos püspököt. (A noteszból részletesebb adatok, nevek nyilvánvalóan azért hiányoznak, nehogy lebukás esetén bárkit is bajba hozzon. Győri látogatásai helyéről, körülményeiről leányától Bouquet Fri- gyesné Perczel Ágnestől értesültem, aki viszont a püspök húgától, a várban tartózkodó Apor Gizellától tudta meg a mártír püspök, majd édesapja halálának részleteit.) * Komáromból elindulva, 1945 márciusában egy Érsek- újvár-kömyéki pusztán rejtőzik el Perczel Béla. Valószínűsíthetően Apor püspök baráti segítsége révén. A közöttük levő ismeretség és baráti kapcsolat egyébként diákkorukból, a jezsuiták kalocsai intézetében töltött évekből származik. Amikor a front Érsekújváron is túljutott, Perczel Béla elindult, hogy hazatérhessen Bony- hádra. Átjut Dél-Komáromba, Győrben - 1945. április 7-én - barátját szeretné ismét meglátogatni a püspökvárban. Itt azonban a halálhíre fogadja: lelőtték az oroszok ... Mindezt a vértanú püspök temetése után öt nappal tudja meg. „ ... Ez a hír a tőrdöfésként hatolt apám legyengült szívébe. Aznap éjjel a püspökvár egyik szobájában szívbénulás végzett vele ... Holttestét abba a koporsóba helyezték el, amely ott maradt fölhasználatlanul. Ápor püspök magas termetű férfi volt, a számára hozatott koporsó rövidnek bizonyult. Ebbe a koporsóba helyezték jó atyám holttestét és ideiglenesen a püspökvár kertjében temették el ...” -, írja följegyzéseiben Perczel Ágnes. A család jeles halottját 1946-ban exhumálták, s október 19-én, elfogatása évfordulóján temették el a családi sírhelyen, Bonyhádon. Apor püspök tetemét - nehogy „kompromittálja” a megszállókat -, csak 1986-ban engedték átszállítani a Kármeliták templomából a győri székes- egyházba mindennemű publicitás nélkül... Nem sokkal azután, hogy Perczel Béla és a Hűségmozgalom neve, emléke újból említhetővé vált. A püspökvárban történtek, a győri 1945-ös fekete húsvét megismertetésére azonban még 1989-ig várni kellett... Wallinger Endre A szövetségesek légitevékenysége során 1944 áprilisát követő egy év alatt Baranya különböző pontjain és Pécsett több mint húsz amerikai repülőgép végzett kényszerleszállást vagy zuhant le. Azok a repülők, akik a Vörös Hadsereg által megszállt területen értek földet (Lothárd, Sásd), rövid időn belül visszatértek támaszpontjaikra. Azok viszont, akiket a németek fogtak el, például Mohácson, augusztus végén, német hadifogságba kerültek. A magyar hatóságok ilyen táborokat nem tartottak fenn. De voltak amerikai pilóták, akik a német hadifogságot elkerülték. A 15. Amerikai Légihadsereg illetékesei 1945. január 14-én írásban rögzítették Robert G. Shephard repülőőrnagy, másodpilóta hadifogságból való szabadulásának körülményeit (Escape Statement), aki a 738. Bomber Squadron 454. Group-hoz tartozó. Liberatoron vett részt az 1944. április 13-iki légitámadásban. A hadnagy elmondása szerint visszatérőben egy vadászgép támadta gépüket, megrongálta az oldalkormányokat. Kiváltak a kötelékből és délnyugati irányt vettek fel. Újabb támadás során a 3. motor kigyulladt, megszűnt a rádióösszeköttetés, megsérült a benzintartály, a gép kormány- ozhatatlanná vált. A pilóta kivételével - akit ekkor láttak utoljára - a legénység elhagyta a gépet. Shephard ejtőernyőjével Szekszárd mellett ért földet, mindkét lába eltört. A civilek bevitték a legközelebbi kórházba, ahol bal lábát amputálták. Másnap innen a pécsi helyőrségi kórházba szállították. Vele együtt hagyta el a gépet Theodore Castro őrmester is, aki heves hastáji fájdalmakra panaszkodott. Őt is Pécsre szállították. Az itteni 4. sz. Helyőrségi Kórház sebészeti osztályának vezetője, dr. Kariinger Gy. Tihamér orvosszázados volt, aki azonnal ellátta az amputáltat, a másikat megoperálta. Castronak perforáció előtti, gennyes vakbélgyulladása volt. A kórház parancsnoksága a 425.491/12-1944. HM utasítás alapján jelentette a hadifoglyokat a HM 21. osztályának. Ezt megelőzően azonban a helyi elhárító szervek követelték a pilóták fegyveres őrizetét, zárt osztályon való elhelyezését, nehogy felgyógyulásuk után megszökjenek. Az elhárítás az amerikaiakat a németeknek kívánta átadni. Az orvosszázados ezt határozottan elutasította, hivatkozva a pilóták súlyos állapotára, a hosszadalmas kezelésre, az esetleges komplikációkra és arra, hogy a hadifogoly sebesültek elhelyezésére eredetileg szolgáló szűk alagsori helyiségben a kezelés nem kivihető, mert oda még egy kötözőkocsi sem fér be. Ezért a sérülteket az emeleti kötözőhelyiség közvetlen szomszédságában levő kórteremben helyezte el, saját felelősségére, őrizet nélkül, hiszen állapotuk a szökés lehetőségét eleve kizárta. Az elhárítók többé nem jelentkeztek. A pilóták később, állapotuk javulásával lemehettek a kórház parkjába, és amikor a Liberato- rok jöttek, ők is éppen olyan szorongó szívvel mentek le az óvóhelyre, mint a többiek. Shephard pilóta esetében az állapotjavulás hosszú hónapokig tartott, hiszen egyik lábát amputálták, a másik lábn pedig darabos-nyílt lábszártörés volt. Június 30-ikán egy harmadik amerikai is csatlakozott hozzájuk, a sérült Louis Wexelman, akinek gépét egy Junkers 88-as lőtte le. 1944. november 27-ikén mindhármukat a kórházzal együtt Balatonboglárra evakuálták, elkerülve a német hadifogságot. Innen Belgrádon keresztül repültek vissza Bariba. Dr. Pagáts Pál Perczel Béla a 30-as években Ahol sírjaink domborulnak (3) Szúrni, Konotop, Csemyigov Szumitól keletre 20 kilométerre lévő szállásomon felkeresett egy idősebb ember. Azt mondta, hogy ő kulák, sok földje volt. Kérdezte, mit tudok a frontról, visszaverik-e a németek az oroszokat? A kulák szót akkor hallottam először. Csak azt tudtam mondani, nagy harcok vannak, a németek is visz- szavonulnak, hogy lesz-e ellen- támadás, azt nem tudom megjósolni, de én már nem bízom a németekben. Nagyon jóba lettünk a falusiakkal, akik vállalták, hogy három szánnal bevisznek Szumiba, ott lehet élelmet vételezni a németektől. Másnap reggel útrakeltünk, a hóbuckákon át két óra alatt bet- rojkáztunk Szumiba, ahol megkerestem a német élelmezési irodát. Sok magyar állt ott sorban. Kiszóltak, ki tud itt németül, jöjjön be tolmácsolni, kiállítani az utalványokat, megmondani a felvételező raktárak helyét. Jelentkeztem. Hamarosan becsempésztem az én papíromat is a 128 fős zászlóaljra. Aztán megléptem, mentem felvételezni. Egy német szakasz is éppen annyit kapott, mint én a századnyi zászlóaljra egy hétre. De ez is valami. A kenyérre estig kellett várni, míg kisült. Csak este, sötétben indulhattunk hazafelé. Délután egyébként is hóvihar és hófúvás volt. Az úton az első szán előtt egy ostoros ember böködte a hódombokat, ha keményet talált, kiáltotta: doróha, doróga, pri- ámó! Még így is előfordult, hogy árokba dőltünk a kenyérrel, vastag szalámival és margarinnal. Farkasok üvöltöttek valahol, reggelre érkeztünk haza. Batumban hirdették ki számunkra Jány gyalázatos hadparancsát február közepén. Rettentő felháborodást és elkeseredést okozott. Belovagolt csendőrtollas sapkával vitéz Solymossy Ulászló tábornok is, a 12. hadosztály parancsnoka, aki .tovább pocskondiázott bennünket. Pedig ő már a támadás első óráiban akkorát futott, hogy 15-én vagy 16-án már Jány Növi Osz- kolban tolta le érte. Konotop és Csemyigov között félúton Berezinán hosszabb pihenő volt. A ráncbaszedés ideje. A szekszárdi Nádor ezredes korbáccsal verte katonáinkat az úton, mikor szánnal elvágtatott a menetoszlop mellett. A falunkban egy százados uralkodott, Kovács kapitány. Naponta sorakoztatta a templom melletti tó jegén a katonákat, és különböző elképzelések szerint osztotta őket szakaszokba. Nem számított a fegyvernem, a csapattest, csak a ruházat. Volt pokróc koszorús szakasz, prémes sapkás szakasz, puskás szakasz, karabélyos szakasz, még fegver nélküli szakasz is. Aztán ilyenformán kikerekedett egy-egy század. Szinte naponta kerültem máshova szakaszparancsnoknak, teljesen ismeretlenek közé. Itt már kezdték összeszedni a pécsieket, előkerült Suhajda százados is, a 8. század parancsnoka, és mint rangidős, ő vette át a zászlóalj vezetését. Hogy szórakoztassanak bennünket, elhatározták, hogy elmegyünk partizánvadászatra. A nyezsini erdő a közelünkben valóban tele volt partizánnal. Egy orosz a faluban azt mondta, hogy a szomszéd faluban vannak partizánok. Éjjel indultunk, körülvettük a falut, nyomultunk egyre beljebb, az orosz bevezetett egy házba, hogy ott vannak a partizánok. És rajtaütöttünk a meglepett német tábori csendőrőrsön. Jól felpofozták az oroszt. Egy másik napon Droz- dovkára kellett menni partizánvadászatra. Megjelenésünkre valóban többen szaladtak be az erdőbe batyuval a hámkon, az elhagyott lakásokban még meleg volt, és élelem az asztalon. Erre Molnár Dénes kivágatta a magas figyelő tornyot, nyilván onnét vettek észre bennünket. Arra gondoltunk, hogy megszállóknak maradunk majd a partizán veszélyes körzetekben. Mindenféle rémhír keringett sorsunkról. A velünk való bánásmód egyre keményedéit, a felettesek egyre inkább akartak fegyelmezni bennünket, bár élelmet nemigen adtak. Ha szállásomon a kedves orosz család nem segített volna kis káposzta- levessel (melyet akkor ettem először életemben), sőt a front közeledése miatt leölt süldő sza- lonnácskájával, majd árpakenyérrel, áfonyás buktával, a magyar parancsnokságtól éhen halhattam volna. A katonák néha feltörték az elvermelt kolhoz-krumplit, amiért kikötés járt. Egyszer egy emberemet nem ezért, hanem egyéb miatt Suhajda is kiköttette, úgy oldoz- tam le a kerítésről. Több helyen a gúzsba kötés is divatban volt errefelé. Pedig a katonák kényszerből loptak, ha loptak is, mert nem volt ellátás. Hiszen Jány hadparancsa úgy szólt, hogy dögöljünk éhen, ellátást nem kapunk. Még az oroszok is sajnáltak bennünket. Néha már melegebben sütött a nap február vége felé. A szalmakazlak napsütötte oldalára húzódva tetvészkedtünk. Az úton már alig volt hó, csak a mellette lévő árkokban. Azokat keresték szánjaink. Bíró József volt tart. zls.
