Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)
1993-04-09 / 97. szám
12 üj Dunántúli napló 1993. április 9., péntek Megújúlt a kápolna tetőszerkezete, kupolája Megszépültek a stációk képei Még felújításra vár a kápolna belseje Kálvária Megszépül Pécsett a Kálvária-domb. Az elmúlt évtizedekben tönkretett, elhanyagolt területet a közelmúltban kezdték meg felújítani, helyreállítani Kele Pál belvárosi apát-plébános irányításával. A Kálvária-dombon álló kápolna kívülről 'már szépült, tetőzete új rézborítást kapott, a stációk vasöntvényei is a napokban készülnek el. Húsvét előtt nagypénteken, keresztúri áhítatra váiják a hívőket délután három órára, ahol bemutatják a felújítás során helyreállított műemlékeket. Läufer László Itt korán nyílnak a virágok Panoráma a Kálvária-dombról Ma délután benépesülhet a Kálvária-domb 1994. július 1-ig nem lesz változás Útlevelek Az elmúlt hónapokban több nyilatkozat hangzott el arról, hogy a Belügyminisztérium az új útlevéltörvény előkészítésén dolgozik. Ennek során megfogalmazódott az útlevelek érvényességi idejének 10 évre történő meghosszabbítása és az illeték felemelése. Annak ellenére, hogy e nyilatkozatok világossá tették: rövid időn belül nem várható az illeték emelése, rendkívüli módon megnőtt az útlevélkérelmek száma. Ennek következtében az ügyintézési idő lelassult, az ügyfelek hosszas várakozásra kényszerülnek. A kialakult helyzet enyhítése érdekében a Belügyminisztérium tájékoztatja az érdekelteket arról, hogy az 5 éves érvényességgel kiadott útlevelek illetéke nem változik, 1994. július 1-jéig pedig nem kerül sor az útlevelek érvényességi idejének módosítására. A kormány hamarosan ilyen tartalmú törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. A Belügyminisztérium egyúttal kéri mindazokat, akik útlevelének érvényessége a közeljövőben nem jár le: kérelmet ne nyújtsanak be, útlevelük cseréjét halasz- szák az év végére, vagy a következő évre. Diftériajárvány Ukrajnában Az Ukrajnában zajló diftériajárvány és az ezzel kapcsolatos lengyelországi intézkedések hallatán a Népjóléti Minisztérium felhívja a lakosság figyelmét az úgynevezett kötelező védőoltások életmentő voltára. A dif- tériajárványok azokban az országokban jelentkeznek, ahol nem kellő mértékű a lakosság oltottsági'aránya. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal közlése szerint Magyarországon 1938 óta folynak kötelező diftéria elleni védőoltások. Az utóbbi évtizedekben a gyermekek 3 hónapos koruktól 11 éves korukig hatszor részesülnek védőoltásban. A részvételi arány meghaladta a 99 százalékot. Ebből eredően hazánkban az utóbbi 7 évben egyetlen diftéria eset fordult elő. A lakosság védettsége tehát kielégítőnek tekinthető, és ezért nem tűnik indokoltnak semmiféle közvetlen megelőző járványügyi intézkedés. A fordulat később következik be Munka nélkül és reményvesztetten A jóslatok - szerencsére nem mindig válnak be. Egymillió munkanélküli nem lesz az év végén, s remélhetően 900-950 ezer sem, mint azt a Munkaügyi Minisztérium - s tőle teljesen függetlenül - az amerikai Morgan Trust bankház elemzői gondolták. Jelenleg a szakértők többsége egyetért abban, hogy 800 ezer körül tetőzik a munka- nélküliség Magyarországon, valamikor az év végén, vagy jövő évben. Ám mielőtt bárki felszabadultan sóhatjana (a 75 százalékos munkanélküliséghez képest, amiről Albániából érkezett hír, ez tényleg elviselhetőnek tűnhet), fűzzük hozzá: folyamatosan emelkedik azoknak a regisztrálatlan munkanélkülieknek a száma, akik vagy már nem keresik fel a megyei munkaügyi hivatalt, vagy még nem is tudtak munkába lépni. Utóbbiak, az új potenciális munkaigénylők idén különlegesen nehéz helyzetben vannak. Lázár György, az Országos Munkügyi Központ főosztály- vezetője arról tájékoztatott bennünket, hogy mivel az úgynevezett Ratkó-korszak népesedési másodhulláma az idén tetőzik, a központ 165-170 ezerre becsüli azoknak a pályakezdőknek a számát, akik feltehetően nem jutnak majd álláshoz. Arra a kérésre, hogy mik a tartós munkanélküliek kilátásai, a szakértő megerősítette: százezerre tehető azok száma, akik tavaly teljesen kimaradtak a munkanélküli-ellátásból, s valószínű, hogy idén további 200-200 ezerrel nő az ő táboruk. A magas számnak az az oka, hogy az elmúlt időszakban kétszer is lerövidítettük a munkanélküli-segélyek folyósításának időtartamát, előbb fél, majd egy évvel. Emiatt a következő időszakban szinte egyidejűleg esnek ki az ellátásból azok, akik kétéves, s akik másfél éves segélyre jogosultak. Á fenti körülmények figyelembe vételével a helyzet már távolról sem olyan megnyugtató, mint a munkanélküliség szigorúbb statisztikái alapján. Ez utóbbiak szerint ugyanis 705 ezer munkanélkülit tartanak nyilván, ami a munkaképes lakosság 13,6 százaléka. Az állástalan pályakezdők közül jelenleg 56 ezret tartanak nyilván a hivatalok, s közülük 33 ezer munkanélküli-ellátásban is részesül. A legrosszabb helyzetben lévő megyék földrajzában nincs sok változás. Továbbra is Szabolcsban a legsúlyosabb a munkanélküliség, meghaladja a 23 százalékot. Nógrádban elérte a 22 százalékot, s Borsodban is meghaladja a 20 százalékot. Februárban országosan 14,6 ezer ember elbocsátását jelentették be, s az év végéig az előre jelezhető szám további 57 ezer elbocsátás. Ez mindenesetre alacsonyabb, mint a korábbi becslés. Év közepére a Munkaügyi Központ 740 ezer munkanélkülire számít, s ez meglehetősen pontos becslés, mert ez az intézmény négyezer vállalat jelentései alapján állítja össze prognózisait. Az év végi becslési adatok feldolgozását a március végéig beérkezett jelentések alapján ezekben a napokban kezdik el, de bármi történjék is: a rövidtávú és a középtávú kilátások még mindig a növekedést mutatják.- Látható-e már az alagút vége? Mikorra várható a munkanélküliség növekedésének megállása Magyarországon ?- Ez a legnehezebb probléma” - hangzik Lázár György válasza. - Annyi bizonyos, hogy fáziskésés van, vagyis a fordulat jóval később következik be, mint ahogyan a nemzeti össztermék növekedése beindul. Mindazonáltal az emelkedés lassulóban van, s idén először a szakértő már ideiglenes csökkenéssel is számol, méghozzá legelőször áprilisban, amikor - a mezőgazdasági, az építőipari és a többi szezonális munkák egyidejű beindulása miatt - a munkába állók aránya meghaladja majd az állásukat elveszítők arányát. Az általános növekedési trend azonban tovább tart, s hogy meddig, az nyilvánvalóan a gazdasági helyzet egészének függvénye. Illetve a „nagy számok törvénye” alapján is kiszámítható, hogy egy idő után bekövetkezik a stagnálás. Ez természetesen nem vigasztalja azt a durván egymillió embert, aki jelenleg vagy a közeljövőben hazánkban a munkanélküliek, segélyezettek, eltartottak keserű kenyerét esz. Különösen az utóbbiak helyzete látszik hosszabb távon is kilátástalannak. Mivel az igényjogosultság ideje lerövidült, marad a szociális segély, a „munkanélküliek jövedelempótló támogatása” elnevezéssel, melynek összege a táplálkozásra is csak szűkén elegendő. Amiben a tartós munkanélküliek még reménykedhetnek, s amiről a vállalkozások jelentékeny része nem tud: a foglalkoztatási törvény egy 1991. decemberében jóváhagyott módo- sötása szerint a megyei munkaügyi központok foglalkoztatási alapjából hat hónapig 70 százalékos bértámogatásban lehet részesíteni azokat a cégeket, amelyek tartós munkanélküliek alkalmazására vállalkoznak. A regisztrált és segélyben részesülő munkanélküliek helyzete valamelyest javult az utóbbi időben. Ez részint a foglalkoztatási törvény módosításai, részint a minimálbér növekedése miatt alakul így. Egy átlagos magyar munkanélküli így kilencezer forintból él havonta, s ma már alig 5 százalék azoknak az aránya, akik hatezer forintnál alacsonyabb összeget kapnak munkanélküli-segély gyanánt. A munkanélküliek mintegy egynegyede 8-9000 forint között „keres”. Tizenhét százaléknak a jövedelme 9-12 000 forint között van, 13 százaléké 12-16 000 forint, s a munkanélkülieknek csupán 1,1 százaléka kap 16 000 forint feletti összeget havonta.