Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-31 / 88. szám
10 üj Dunántúlt napló 1993. március 31., szerda Az TJj l)N politikai vitafóruma Pécsi felhívás A politikai vitakultúra és a büntetőjog Kolozsvár polgáraihoz! Mi, a Magyar-Román Baráti Társaság pécsi tagjai felhívással fordulunk testvérvárosunk, Kolozsvár polgáraihoz: állítsák helyre városuk nemzetiségi-etnikai békéjét, lelki-szellemi nyugalmát, amelyet szélsőséges politikai erők megbontottak, felkavartak. Megnyilatkozásunk időszerűségét az adja, hogy most ünnepeljük a Pécs- Kolozsvár testvérvárosi szerződés aláírásának harmadik évfordulóját. Annak idején - 1989 decemberében - társaságunk kezdeményezte a testvér- városi együttműködést Kolozsvárral, s ma is büszkék vagyunk arra, hogy ez volt az első kapcsolatfelvétel egy magyarországi és egy romániai nagyváros között. A pécsi polgárok egy idő óta aggodalommal és nyugtalansággal figyelik a Kolozsvárott történteket. Értetlenül nézzük: miként képes egy szűk csoport manipulálni a város lakosságának számottevő részét, szembefordítva egymással románokat és magyarokat. A Magyar-Román Baráti Társaság pécsi tagjai - úgy is, mint a testvérvárosi kapcsolatok kezdeményezői és úgy is, mint a két nép megbékélésének úttörői - erkölcsi felelősséget érzünk Pécs és Kolozsvár barátságáért. Ezért is kérjük, sürgetjük a város polgárait, hogy teremtsék meg ismét a társadalmi békét az együttélő népek, nemzetiségek, etnikumok között. Pécs polgárai a történelem folyamán mindig nyitottak és türelmesek voltak, tiszteletben tartották a másságot. Aki hozzánk jön, ma is érzékelheti városunk sajátos szellemiségét. Magyarok, németek és horvá- tok, valamint más - különféle származású emberek élünk együtt itt, a Mecsek hegység lábánál: tiszteletben tartva a másik nemzetiségét, anyanyelvét, vallását, hagyományait, szokásait, intézményeit, emlékeit, jelképeit. A testvérvárosi kapcsolatok felvételekor éppen a Pécs és Kolozsvár - mint kultúrvárosok - közötti számtalan azonosság, hasonlóság keltette bennünk az egymásratalálás örömét. A közös múlt (Sopiana-Pécs és Na- poca-Kolozsvár), a történelmi emlékek és kulturális értékek gazdagsága, a nyelvi-nemzeti- ségi-vallási sokszínűség, városainknak a régióban (Dunántúlon, illetve Erdélyben) betöltött kiemelkedő szerepe, s így tovább. Számunkra ma is fontosak ezek az azonosságok és hasonlóságok. Azt kívánjuk tehát jó szívvel kolozsvári polgártársainknak, hogy ismét a nyitottság és a türelem, a másság iránti tisztelet jellemezze az ő városukat is. Társaságunknak nagy tervei vannak Kolozsvárott. Ott akarjuk létrehozni a Magyar-Román Baráti Társaság romániai központját, hogy onnan sugározzák tovább - szerte az egész országba - a népeink közötti barátság eszméje. Kolozsvárott nyitjuk meg a társaság romániai képviseletét, Kolozsvárott alakítjuk meg a társaság első helyi csoportját, Kolozsvárott rendezzük meg a román-magyar polgárfórumot. Mindehhez nyugodt, békés légkörre van szükség. Szeretnénk tehát, ha a Magyar-Román Baráti Társaság 1993-ban éppúgy otthonra találna Kolozsvárott, mint ahogyan otthonra lelt 1988-ban Pécsett. Pécs, 1993 márciusa Fidesz-kongresszus A Fiatal Demokraták Szövetsége április 16-17-18-án tartja V. kongresszusát Debrecenben. A küldöttállítások megtörténte után lezajlottak a regionális küldöttgyűlések is. Ezeken a küldöttek megismerkedhettek az új alapszabály leglényegesebb pontjaival és benyújtották módosító indítványaikat. Ezeket az Országos Tanács megvitatja, és így kerülnek majd a kongresszus elé. A déldunántúli küldöttek mind az elnöki rendszer bevezetését - ez természetesen a helyi és megyei elnökség felállítását is jelenti -, mind a korhatár feloldást támogatják. Az alapszabály-módosítás mellett a kongresszus foglalkozik a FIDESZ 1994-es választási programjának előkészítésével. Ez a munka a következő 9 szekcióban történik: oktatási, gazdasági, szociálpolitikai, mezőgazdasági, környezetvédelmi, önkormányzati, külügyi, jogi, ifjúsági. Ezekre a háttéranyagok elkészültek. Baranyából 26 küldött vesz részt a kongresszuson: Arnold Szilvia, Balogh József, Bálint Botond, Bánki Erik, Borbás Károly, Döme Anita, Drávavölgyi Gábor, Frank István, Hehl Zoltán, dr. Komya László, Körömi Attilas Lipóczky Zoltán, dr. Mikes Éva, Molnár Mercédesz, Moór Eszter, Nagy Csaba, Papp Ilona, dr. Páva Zsolt, Rittlinger József, Rónai Mária, Sátor Melinda, Schipp Ferenc, Soós Péter, Süveges Csaba, Szatmári Klára és Trombitás Zoltán. Körömi Attila FIDESZ megyei irodavezető Sérelmesnek találjuk A Magyarországi Szociáldemokrata Párt komlói szervezte állásfoglalással fordult a népjóléti miniszterhez: Sérlemesnek tartjuk azt az adójogszabályt, mely nem tesz különbséget a nyugdíj mellett munkaviszonyt létesítő és az év közben munkaviszonyból nyugdíjba vonulók személyi jövedelemadója között. Míg a nyugdíj mellett munkaviszonyt létesítőnek lehetősége van az adózást mérlegelve eldönteni, hogy egyáltalán vállal-e munkát, ez a lehetősége az év közben nyugdíjbavonulónak nincs meg. A jövedelemadó bevallásakor az előző keresetet és a nyugdíj összegét összevonva keletkező összevont adóslap szerint tetemes adó hátralék jelentkezik, melyet - bár a nyugdíj „0” kulcsos - abból a nyugdíjból kell megfizetni, mely sok esetben a megélhetéshez is kevés. Itt kívánjuk felhívni a munkáltatók figyelmét, adjon megfelelő felvilágosítást a nyugdíjba vonulók számára, hogy a jogszabály szükségszerű módosításáig is a meglevő szabály értelmében bizonyos adóelőleget fizethessenek. Az elszámolás kifizetésekor, azaz nyugdíjba- vonuláskor adják kézbe az addigi összkeresetről és a kifizetett adóelőlegről szóló kimutatást, így a nyugdíjbavonuló -j nyugdíjjáradékát ismerve - tájékozódhat elkövetkezendő adókötelezettségével kapcsolatban. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Komlói Alapszervezete Hol a tűrési határ? „Múlta licet poetae” - sokat szabad a költőnek - de vajon mennyit a politikusnak, illetőleg tágabb értelemben a politizáló, a közösségi ügyekben éppen véleményt nyilvánító állampolgárnak? A különbségtétel a „hivatásos politikus” és az „alkalmi politizáló” között témánk szempontjából tulajdonképpen közömbös. Hisz a törvények egyaránt vonatkoznak a „profikra” és az „amatőrökre” is, azonban mégis nagyobb a felelőssége véleményének kinyilvánításakor esetleg egy párttal a háta mögött megnyilatkozó, netán funkciót is viselő embernek, mint egy olyannak, aki „kívülről”, saját, vagy mások jogos vagy jogosnak vélt sérelmeire hivatkozással politizál, s netán indulatai elragadják és túllépi a tűrési határt. Gondolom azt senki nem vitatja, hogy a politikai vitában is kell lenni egy tűrési határnak, amelyen túllépve már nem csak a jóízlés van veszélyben, hanem a társadalmi együttélés zavartalanságához és a személyiség védelméhez fűződő közérdek is. Hol van azonban ez a tűrési határ, amely a szólásszabadságnak is korlátja és azon túllépve a magatartás már más érdeket (jogot) oly mértékben sért, amely már nem megengedett és szankciót követeli Gyűlöletre uszítás A politikai retorika meglehetősen széles skálán játszik, cél- bavehet nemzetet, nemzetiséget, népet, felekezetet, fajt vagy a lakosság egyes csoportjait (pártokat) együttesen vállalt és vallott, az alkotmányos renddel ellentétben nem álló nézeteik miatt csupán azért, mert az éppen nem egyezik a politizáló véleményével, de szólhat természetesen egyénekhez is és sértő is lehet. Az Alkotmánybíróság 30/1992./V. 26./ Áb. határozata a közösségelleni izgatás (Btk. 269. §) alkotmányellenességének utólagos vizsgálata során hozott határozatában nagy segítséget nyújtott e kérdéskör helyes büntetőjogi megítéléséhez jogalkalmazóknak és „érintetteknek” egyaránt. A határozat csak a nagy nyilvánosság előtt történő gyűlöletre uszítást ítélte olymértékben napjainkban is társadalomra veszélyesnek, hogy az már a köznyugalmat is zavarja, tehát túllépi a szabad vélemény-nyilvánítás tűrési határát. Az Alkotmánybíróság indokolásában meghatározó módon a véleménynyilvánítás szabadságának prioritását hangoztatva utalt arra, hogy a büntetőjog a „felelősségi rendszerben az ultima ratio”, az az eszköz, amikor már „más jogának szankciói nem segítenek”. Az Alkotmánybíróság szerint a „gyűlöletre uszítás” csak azokra a legveszélyesebb magatartásokra terjed ki, „amelyek alkalmasak arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsák, amelyből gyűlölet keletkezvén a társadalmi rend és béke megzavarására vezethet”. Lehetőség a bizonyításra Érdekes megjegyezni, hogy a közösség elleni izgatás tényállásából a törvényhozók már 1989-ben kihagyták az „alkotmányos rendet”, mint védett jogi tárgyat. Az Alkotmánybíróság kifejezetten felhívja a figyelmet, hogy az intézmény- rendszer elleni gyűlöletre uszítás nem minősül a közösség elleni izgatásnak. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek az intézmények és az itt működő személyek konkrét sérelem esetén egyáltalán nem számíthatnak jogvédelemre, Aki az intézmények ellen uszít, az ott tevékenykedő hivatalos személyekkel szemben sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, nem követheti el ugyan a közösség elleni izgatást, de megvalósíthatja a hatóság vagy hivatalos személy megsértését. Ilyen ügyekben sem indulhat azonban hivatalból rendőri vagy ügyészi eljárás, hanem csupán a jogszabályban arra felhatalmazott tisztségviselő feljelentése alapján. Tudni kell azonban, hogy a törvény lehetőséget biztosít a valóság bizonyítására, amely kedvező esetben az elkövető számára büntetlenséget is biztosíthat. Mindezek összhangban vannak azzal, hogy az „egyéni véleményalkotás” alkotmányos jog Magyarországon és utat kell adni adott esetben annak, hogy ha valaki bármit állít, azt bizonyíthassa, ha közérdek vagy jogos magánérdek indokolja. Ez feltétlen nagyobb megfontolásra kell hogy késztessen mindenkit, aki az őt ért sérelem miatt eljárást kezdeményez. Gyalázkodás Szeretném hinni, hogy az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy a szabad vélemény-nyilvánításhoz való jog, a véleményalkotás szabadsága nem jelenthet valamiféle minden külső korlátot nélkülöző szabadosságot és nem járhat arányvesztéssel, sem pedig a hangnem eldurvulásával. Nem hatalmaz fel senkit akár tudatosan, akár megfontolás nélkül valótlan tényállításra, káros kijelentésekre csupán az „ellenfél” lejáratása céljából, és senkinek nem áll módjában mást emberi méltóságában, személyiségi jogaiban sérteni. Véleményem szerint azt a láthatatlan határvonalat, amely a véleménynyilvánítás szabadságát és jogellenességét választja el bizonyos esetekben egymástól, nagyobb valószínűséggel akkor nem lépik át a vitatkozó felek, ha legalább olyan mértékben tárgyilagosak és mértéktartóak tudnak lenni másokkal szemben, mint amilyen objektivitást és tiszteletet a saját maguk számára is nyilvánvalónak tartanak. Jó lenne, ha a másik felet érvekkel próbálnánk a magunk igazáról meggyőzni és ha kifogytunk az érvekből, azt kellő fegyelemmel és önmegtartóztatással vennénk tudomásul. A tapasztalat az, hogy a gyalázkodás, a másik ember méltóságának megsértése, a vita tovább folytatása, de már csak oda nem illő nemtelen eszközökkel, amikor már észérvekkel a vitapartnert nem tudjuk meggyőzni. Ez pedig senkinek nem jó, nem egy tiszteletet érdemlő emberi megnyilvánulás, adott esetben demoralizálja a közéletet, elvonja a figyelmet lényeges kérdésekről. Az Alkotmánybíróság bölcsen minősíti ezt a fajta magatartást, amikor határozatában kimondja, hogy „Aki... gyalázkodik, magát bélyegzi meg, s lesz a közvélemény szemében gyalázkodó.” A sajtó felelőssége Talán nem felesleges megjegyezni, hogy a sajtó felelőssége témánk szempontjából menynyire meghatározó, hisz a fentebb részletezett bűncselekmények esetében a „nagy nyilvánosság” vagy tényállási elem (közösség elleni izgatás), vagy minősítő, súlyosabban büntetendő körülmény (hatóság vagy hivatalos személy megsértése, rágalmazás, becsületsértés). A sajtóról szóló 1990. évi XI. törvénnyel módosított 1986. évi II. törvény 3. § (1) bekezdése szerint: „ A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével. ” Ha tehát valamely sajtótermék olyan véleményt, elemzést vagy értékelést közöl, tehát arról tájékoztat, amely a fentebb idézett tilalomba ütközik - történhet ez a szerkesztőségi cikktől akár a fizetett hirdetésig terjedően - megszegve a sajtótörvényt, és a közlésért felelős személynek számolnia kell a törvényes következményekkel. Ez pedig - a lefoglalás vagy elkobzás tilalma ellenére történő terjesztés esetén - büntetőjogi felelősséggel, a személyhez fűződő jogok megsértése esetén akár 500 000 Ft-ig is terjedhető közérdekű célra fordítható bírság kiszabásával is járhat. Közeleg a választás A közelgő választási kam-, pány minden bizonnyal növeli- majd a rendszerváltozással elkerülhetetlen, együttjáró társadalmi feszültségeket, és felfokozhatja az indulatokat. Ilyenkor különösen szükség van arra, hogy mindenki, akár belül, akár kívül van a „politikai arénán”, avagy tevékenységével „csak” a nyilvánosságot biztosítja, tisztában legyen jogaival és kötelezettségeivel, valamint az elvárható magatartással. Dr. Tamás János megyei főügyész TIB állásfoglalás Már megdöbbenés nélkül fogadjuk azokat a kísérleteket, amelyek ismételten, újra és újra megpróbálják lejáratni Nagy Imre személyét. Újabb és újabb „dokumentumok” születnek annak érdekében, hogy megtépázzák Nagy Imre felülmúlhatatlan érdemeit és ezzel beár- nyokolják az 56-os szabadság- harc világra szóló eredményeit. Egyértelműleg kijelentjük: nem vizsgáljuk, hogy kik állnak az ilyen kezdeményezések mögött, nem vizsgáljuk az időzítések céljait és okait, nem vizsgáljuk, hogy a dokumentumok hamisak vagy valódiak; az a véleményünk, hogy Nagy Imre az önként vállalt mártiromságával törölte minden - ha egyáltalán létező - bűnét. Magatartásával örök történelmi példaképünkké vált. A korábbi szabadságharcaink hőseinek a sorába lépett! Foglalkoznunk kell egy másik, jelentőségében az előzőhöz semmiképpen nem mérhető kérdéssel is. Társadalmunknak számban ugyan nem meghatározható, de értelmiségi és gazdasági vonalon kétségtelenül jelentős rétegével, a zsidósággal. Visszautasítunk minden olyan kísérletet, amely mindig mesterségesen éket akar verni a magyarság és a zsidóság közé. Az antiszemitizmus - ha van, ha nincs - vádjával akarják egyes zsidókörök a beolvadásukat megakadályozni. Tiltakozunk ez ellen az erőltetett beállítás ellen. Jelenleg hazánkban a zsidóság közép-ke- let-európai térségben egyedülállóan kedvező helyzetben van. Ugyanez volt a helyzet hazánkban a második világháború alatti években, egészen az 1944. március 19-i német megszállás időpontjáig. Mindezeket igazolja, hogy Magyarországról lényegében nincs Izraelbe történő kivándorlás. Érintenünk kell azt az illetékes szájából elhangzott kijelentést is, miszerint a zsidóság életforma. Ezt már csak azért is vissza kell utasítanunk, mert akkor szabaddá válik a zsidóság elleni izgatás például, tekintettel arra, hogy életforma ellen szabadon lehet izgatni. Ez is arra utal, hogy vélt illetékeseknek is ezerszer meg kellene gondolniuk, hogy egy-egy szavukkal mit indítanak el. Mélységesen elitéljük az ilyen, a társadalmi megbékélés fel borítására tett kísérletet. A TIB Országos Elnöksége Kicsi ország A rossz hír szárnyakon jár és sajnos azon túl is, hogy rontja az ember közérzetét, gondolatokat is gerjeszt. Úgy hallottam- a rádióban hangzott el sokadik közlés gyanánt - hogy költség- vetésünk „mínuszban” van. Ennek hallatán eszembe villant a „hosszú láb és rövid takaró” pajzán aforizmája. Kicsi ország - túlméretezettnek (tűnő) közigazgatással, holott „takarékoskodnunk kell”- anyaggal, energiával és főleg pénzzel. így az ige. Ezzel egyet is ért minden józan ember, ilyen szűkös időkben különösképpen. Azt még megértem, hogy miniszteriális feladatok minisztereket igényelnek, s üsse kő, helyettes is kell. Azt azonban már igencsak nehezen „emészti” aggályos lelkem, hogy miért a sok „tárca nélküli”- mikor ugyancsak apadt állapotban leledzik az ország „tárcája” -, s az államtitkár is kellhet, de a „címzetes” ugyan miért címzetes, és a „politikaival” végleg nem tudok mit kezdeni azon túl, hogy ösztönösen a rút emlékű, a „néphadseregben”, nem éppen hazai emlőkön izmosodott „politikai” tiszt emléke társul. Én azt hiszem, és talán nem vagyok naiv, ebben az országban már mindenki egy hangon énekel, főleg a szabadon választott parlamentáris demokráciánkban talán nem szükségeltetik a politikai irányultság ilyetén garantálása, lévén a kormányzat egy irányban elkötelezett. Alig tízmilliós országunk elbírja ezt az óriási „tisztikart”, amelynek monetáris ellátása ugyancsak csapolja a költségvetést - és az „adófizető honpolgár” zsebére is megy. Címek és rangok körében kiapadhatatlan a magyar lelemény. Félő, hogy az államtitkárok, címzetes államtitkárok, politikai államtitkárok, szaktanácsadók után még megérhetem a „kormány főtanácsosi, valóságos titkos belső tanácsosi” és a jó ég tudja még milyen címek megjelenését is a közéletben, s az sem lepne meg, ha ez bekövetkezne, hogy a megszólítások differnciáltsága is valahogy így festene: tekintetes, nagyságos, méltóságos, főméltóságú, kegyelmes ... Ha mindez nem lenne mosolyt fakasztó, el is intézhetnénk egy kézlegyintéssel... De közel egymillió munkanélküli árnyékában? Dr. Hegedűs Sándor 1 4 i
