Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-27 / 84. szám
6 aj Dunántúlt napló 1993. március 27., szombat MünchenPrága-Bécs- Egy erős, intézményesített integráció Közép- és Kelet-Európábán - a visegrádi csoport tagjai között - mesterséges képződmény, természetes gyökerek nélkül. Csehország szorosan együtt akar működni a visegrádiakkal, de nem másként, mint többi szomszédjával. „Negyven évig egy irracionális képződményben, a COMECO-ban (a KGST-ben) éltünk. Semmi esetre sem akarunk új intézményeket létrehozni. Igenel- jük a koordinálást, a találkozókat, úgy, ahogy a hét legfejlettebb ipari ország vezetői is találkoznak, de nem akarunk szabályokat, nem akarunk titkárságot” - közölte Csehország miniszter- elnöke, Václav Klaus a Focus című müncheni politikai hírmagazinnal. Klaus kifejtette: két álláspont áll szemben egymással manapság a világban és Kö- zép-Európában is: az állami paternal izmus és a bürokrácia egyfelől, a szabad piaci rendszerek másfelől”. Klaus, leszögezte továbbá: „Nem akarunk híd lenni Kelet és Nyugat között. Közép-Európához tartozik München és Bécs éppen úgy, mint Prága, s sokkal inkább, mint Magyarország és Lengyelország keleti régiói. Miért hozzunk hát létre egy Németország és Ausztria nélküli Közép-Európát?” Szlovákmagyar vasútvonalak Április 15-ig megkezdődnek a szlovák és a magyar vasút között a szakmai egyeztetések új szlovákmagyar vasúti járatok indításáról - ebben állapodtak meg a szlovákiai és a hazai vasút képviselői a szlovákiai Ipolyságon tartott megbeszélésen. Két vasútvonal „felélesztéséről” van szó, közülük a Balassagyarmat-Lo- sonc járat indulhat előbb, hiszen a két város között a teherforgalom ez idő szerint is működik, csupán a személy- forgalmat kell újraindítani. A két fél szakemberei szerint az érintett országok közti megegyezést követően erre akár már az idén sor kerülhet. Hosszadalmasabbnak ígérkezik a Drégelypalánk- Ipolyság vasútvonal indítása, hiszen ezen az alig több mint 6 kilométeres szakaszon évtizedekkel ezelőtt felszedték a síneket, a pályát tehát újra kell építeni. „Míg Rómában készülődnek és tanácskoznak, már teljes erővel foly Saguntum ostroma.” (Livius) A nagy latin történész drámai erővel fogalmazza meg - az azóta oly sokszor visszatért-eseményt, a nagyhatalmak által cserbenhagyott áldozat kétségbeesett küzdelmét a túlerejű támadóval szemben. „A hosszú ostrom miatt mind nyomasztóbbá vált az általános ínség és egyre kevésbé várhattak külső segítséget, mert oly távol voltak a rómaiak, akikben egyedül reménykedhettek s körös-körül mindent az ellenség tartott megszállva ... Az ostromlók az elfoglalt városban roppant zsákmányt ejtettek. Noha a tulajdonosok vagyonuk java részét szántszándékkal tönkretették, az ostromlók dühükben alig nézték, ki hány éves és a foglyok is a katonáknak jutottak zsákmányul... A római állam sem volt még soha ennyire tehetetlen ... Hispánia népeit Saguntum romjai gyászos és kiáltó példaként intik, hogy senki se bízzék a római hűségben és szövetségben”. (Livius: A római nép története a város alapításától. XXL könyv) Huszonkét évszázad választ el bennünket a II. pun háború kezdetének fent vázolt eseményeitől s mégis valamennyiünk előtt ismertek a képek: a védők által magukra gyújtott házak füstjei, miközben a távoli világváros fórumain vitákat folytatnak a szerződések érvényességéről s követségek utazgatnak ide-oda, tógájuk öblében hordozva a békét és háborút. Lássunk néhány tanulságos példát, melyeknek az idősebb nemzedék tagjai maguk is szemtanúi lehettek. 1939 szeptember. 61 német hadosztály rohanta meg hadüzenet nélkül Lengyel- országot, hozzájuk csatlakozott kisvártatva a Vörös Hadsereg is. A lengyelek hasztalan vonultatták fel hagyományos hősiességüket a 3200 páncélos és 2100 repülőgéppel szemben. Varsóra a robbanó és gyújtó bombák zápora hullott, a Luftwaffe egész bombakészletének a fele elfogyott a lengyel célpontok támadásakor. Varsó felett hatezer méter magasságra emelkedtek a füstoszlopok s az égő város fénye éjszakánként messze földről volt látható. Az angol királyi légierő röpcédulák millióit dobja le Németország fölött; ezekben Hitler egyik korábbi beszédéből idézték, hogy Németországnak exportálnia kell, mert különben elpusztul. ílymódon igyekeztek a Führert rávenni a békés megoldásra s megállítani a lengyelekre zúduló tűz és acél áradatát. A mintegy 100 hadosztályt kitevő francia hadsereg helyenként 3-5 kilométerre (!) nyomult be német területre. A hónap végén a német és Változatlanul érvényesülnek a régi beidegződések Kis nemzetek nyomorúsága orosz csapatok a breszti citadella előtt közös győzelmi parádét tartottak, majd együttes békefelhívást tettek közzé. Az agresszor mindig békeszerető, mert békésen szeretné bekebelezni áldozatát. Jé 1939 november. A 191 milliós Szovjetunió hadai átlépik a 3,7 milliós Finnország határait. A finnek felveszik a harcot és több mint három hónapig feltartóztatják az óriási túlerőt. A téli hadjáratban elesik a finn hadsereg 25 ezer katonája, megsebesült 44 ezer fő. A harcokban megsemmisítenek 1600 harckocsit, lelőnek több mint 1000 repülőgépet. A Nemzetek Tanácsa törli tagjai sorából a Szovjetuniót, Hitler karácsonyi üdvözletében legjobb kívánságait küldi Sztálinnak, a nyugati demokráciák hónapokon át fantasztikus terveket szövögetnek, tengeralattjárókat akarnak küldeni a Fekete tengerre, Szíria és Irak támaszpontjairól bombázni akarják Bakut. Mire a tervek elkészülnek, Finnország békére kényszerül. Á háború után 400 ezer finn hagyja el orosz kézre került lakóhelyét s menekül el Karéliá- ból. * 1956. Az Egyesült Államokban a korábbi évekhez hasonlóan ünnepélyesen megrendezik a „Rab nemzetek hetét’’. Október 23-án fegyvert fog a magyar főváros népe. 24-én hajnalban Megkezdődik az utcai harc a benyomuló páncélos oszlopokkal. Október 27-én, amikor már sok kilőtt harckocsi füstje írta az égre Zrínyi jelszavát: ne bántsd a magyar! - Foster Dulles amerikai külügyminiszter a Kreml tudomására hozza, hogy Amerika a közép-európai rab nemzeteket dehogyis tekinti „lehetséges katonai szövetségeseinek”. Következő napon az Egyesült Államok ENSZ delegátusa gondoskodott arról, hogy a külügyminiszter nyilatkozata az ENSZ előtt is ismeretes legyen. 29-én Ch. Bohlen moszkvai nagykövet - gyengébbek kedvéért Hruscsovval is közölte, hogy Dulles nemcsak saját véleményének adott hangot, így vélekedik Eisenhower elnök is. A világszervezet főtitkára mondvacsinált ürügyekkel addig halogatja Nagy Imre kérelmeinek megtárgyalását, amíg azokat az események meg nem haladják. A svéd diplomata, aki Lumumba és Kaszavubu pat- varkodásainak elintézésére majd szinte ingajáratban fog működni Kongóban, nem tartja érdemesnek, hogy megkíséreljen eljutni Budapestre. A Kreml vérbefojtja a magyar szabadságharcot, a helyi muszkavezetők által rendezett véres megtorlás évekig tart, közel negyedmillió magyar menekül nyugatra. 1993. március. Változatlanul érvényesülnek a régi beidegzettségek. A Balkánon dúló törzsi háborúkban felismerjük 1914-1918 felállásait. A Monarchia utódállamainak tekinthető Szlovénia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina legfőbb protektora változatlanul Németország, rokon- szenvvel kiséri küzdelmüket az osztrák és a magyar politika s egyre nagyobb szerepet kíván játszani oldalukon Törökország, mint egy újabb Szent Háború letéteményese. A szerbek mellett ott harcolnak régi szövetségeseik, az örökké forrongó Montenegro fegyverese*, egyelőre még csak önkéntesek képviselik Oroszországot, ahol egyre nagyobb erők kívánnak fellépni az „elnyomott kis testvér”, a szerbség védelmében. A hagyományos ortodoxia szimpátiája mutatkozik meg minden ENSZ embargo ellenére Görögország és Románia magatartásában. Anglia, Franciaország és az USA kétségbeesetten igyekeznek elkerülni minden kézzelfogható, konkrét lépést, egész magatartásuk arra szorítkozik, hogy szavakkal, jegyzékekkel, üres fenyegetésekkel teremtsenek békét a kész tények elismerésével. Az ottani közvélemény a horvátokban még mindig usztasákat lát, míg a szerbek két világháborúban is megmutatták „hűségüket” a „demokratikus elvek” mellett. A katonai vezetők a második világháború rosz- szul megtanult eseményeire hivatkoznak és a félévszázados ti- tói propaganda sikerének tekintendő, hogy a .járhatatlan” terepre, a 26 német hadosztályt lekötő legyőzhetetlen partizán hadakra való tekintettel ódzkodnak minden katonai kötelezettség vállalásától. Ahány állítás, annyi tévedés. Valóban 26 német hadosztályt kötött le Jugoszlávia, de mennyi ideig? Tizenegy napig. 1941. IV 6-17-ig, ennyi ideig tartott, amíg Jugoszlávia feltétel nélküli kapitulációra kényszerült. A német csapatok azután elvonultak a Balkánról, kellett az emberanyag az orosz hadjáratra. Pusztán vasútbiztosító s rendfenntartó egységek maradtak hátra, ezeknek zöme egyébként is olaszokból vagy alig felfegyverzett horvát miliciából, az usztasákból állott. Ezekkel szemben, majd később a kommunizmus ellen védekező, túlkoros, királypárti csetnikekkel szemben érte el Tito állítólagos nagy győzelmeit. (A valóságban csak ide-oda vonulgatott Északnyugat Bosznia és az albán határszél között ellenségei elől, végezetül az Adria közepén Lissa szigetére, az angol hajóágyuk oltalma alá húzódott.) Ilyen körülmények között a katonailag készületlen bosnyá- kok magukra maradva vették fel a harcot, ellenállásukkal is bizonyítva, hogy őseik nem hiába voltak az első világháború leghíresebb rohamcsapatai. A szerb túlerő támadásainak védtelen polgárok tízezrei esnek áldozatul, arat a hideg, az éhség, a gyógyszerek hiánya. A szerb szoldateszka legalább 30 ezer mohamedán nőt erőszakol meg. A Sivatagi Vihar győzelmes légiereje röpcédulákat dobál le, majd ejtőernyővel próbálnak nélkülözhetetlen élelmiszereket, így mogyoróvajat és rágógumit, továbbá gyógyszereket eljuttatni az ostromzáralatt lévő bosnyák telepeseknek. Már 50 évvel ezelőtt, Sztálingrádnál bebizonyosodott a folyamatos ejtőernyős légiellátás megbízhatatlansága, nem csoda, hogy szerb fegyveres erők „engedélyezik” a szállítmányok ledobását, hiszen tudják, hogy azoknak túlnyomó részét ők fogják összegyűjteni. Az ENSZ által kiküldött kéksisakosok megfelelő nehéz fegyverzet, tűzparancs és világos feladat hiányában csak arra alkalmasak, hogy megnyugtassák a nyugati. világ lelkiismeretét, amikor a TV kamerák sokkoló képeket mutatnak be az eseményekről. Sokak előtt felvetődik a kérdés, mi lesz, ha esetleg mégis megfordul a kocka s kiszorítják a megszállt területekről az ott már berendezkedett szerbeket s ezek a tömegek „kényszerűségből” a bácskai magyarság telepeire zúdulnak. Várható-e a „rákháton járó” nemzetközi szervezetek részéről segítség? * „Ha idegenen fog múlni a hadakozásnak administratiója, bizonyára semmit sem bizakodhatunk - olvassuk Zrínyinél - mert akinek nem borja, nem nyalja ... bizonyára az mi sebünk senkinek úgy nem fáj, mint minékünk; senki nem érzi nyavalyáinkat úgy, mint mi, tehát.. . senki oly serényen is nem nyúl az orvossághoz .. . Elfussunk? Nincs hova, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk. A fárdhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélküli vigyázás, a kész gyorsaság és gyors készség szokta annak a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hisznek. Minekünk pedig magyaroknak nem csak dicsőségünk, de a megmaradásunk is ebben vagyon”. Páva István Francia ENSZ-katonák 21 sebesültet és gyermeket szállítottak el Srebrenicáról. Felvételünk március 24-én készült a tuzlai támaszponton. Borisz Jelcin egy lapra tett fel mindent, amikor a múlt hét végén bejelentette, hogy elnöki kormányzást vezet be a törvényhozás és a végrehajtó hatalom közötti, az országot a teljes kormányozhatatlansággal fenyegető hatalmi harc megoldásának reményében. A népszavazás kikényszerítése az orosz elnök alighanem utolsó, kétes kimenetelű kísérlete hatalmának megtartására és a nép általi ismételt megerősítésére. Mi is történt valójában? Jelcin bejelentette, hogy különleges kormányzást vezet be, de hogy ez a gyakorlatban mit jelent, nehéz felmérni. Az intézkedés korlátozott időtartamú, csak április 25-ig van érvényben. Ugyanakkor az elnök alkotmányos okok miatt nem oszlatta fel sem a Legfelsőbb Tanácsot, sem pedig a Népképviselők Kongresszusát, de érvénytelennek nyilvánította e testületeknek az elnöki rendeletek megtorpedózását célzó esetleges döntéseit. Ezek alapján vaOroszország válaszúton lószínűsíthető, hogy az intézkedés elsődleges célja a népszavazás minden áron történő megtartása. E referendumra a hatalmi ágak közötti egyensúly fenntartását célzó, még tavaly decemberi kompromisszum alapján került volna sor, de azt a nép- képviselők semmissé tették a Jelcin hatalmát alaposan megnyirbáló legutóbbi döntéseikkel. A parlament első reagálása és a politikai küzdelembe - a személyes politikai ambícióitól fűtött alkotmánybírósági elnök, Zorkin által - belesodródó alkotmánybíróság vizsgálata azt valószínűsíti, hogy a döntés alkotmányellenességének kimondásával próbálják meg esetleg Jelcin eltávolítását. A kongresz- szus ugyanis alaposan körülbástyázta hatalmát, s egyben csapdát állított az elnöknek, beszűkítve annak mozgásterét. Az alkotmány 121. cikkelyének egyik kitétele szerint ugyanis az elnök nem használhatja hatalmát arra, hogy megváltoztassa a politikai rendszert, vagy feloszlassa valamelyik választott hatalmi szervet. Ugyanezen cikkely egy másik kitétele viszont úgy hangzik, hogy amennyiben az elnök megsérti az alkotmányt (például az előbbi pontokat), az államfő a kongresszus kétharmados többségével eltávolítható a hatalomból, és helyébe az alelnök lép. Más kérdés, hogy az elnök esetleg semmisnek nyilvánítja a döntést, csakúgy mint a parlament a „különleges kormányzást”, amelyről ráadásul a hivatalos dokumentumok ismerete nélkül határozott. Mindenesetre most üt vissza, hogy Jelcin nem hozott létre egy őt támogató tömegpártot népszerűsége csúcsán, s így törvényszerűnek nevezhető, hogy kisebbségben maradt a szuperparlamentben, amely így kényére-kedvére szabhatta át az alkotmányt, korlátozhatta Jelcin hatalmát. Ez tehát az utolsó kártya, amelynek kijátszása sem szavatolja a biztos sikert. A népszavazás sikere jórészt azon múlik, hogy maguk a széles választórétegek támogatják-e Jelcint. Az autonómiák és peremvidékek korábbi vonakodása mindenesetre intő jel, másrészt a reformok nyomán elszegényedett milliók sem biztos, hogy kiállnak Jelcin mellett. Nem véletlen, hogy szombaton a reformok gyorsítását ígérve, szinte nem volt olyan réteg, amely felé ne tett volna gesztust az elnök. Megígérte a földek gyorsított magánkézbe adását, az infláció letörését, a munkanélküliség megzabolázását, a szociális védőháló megfoltozását, de csábító ígéreteket tett a vállalkozóknak is. Kérdés, hogy mennyi hitele van még manapság az elnök szavainak. A Nyugat ugyan felsorakozott Jelcin mellett, de alighanem nem ez dönti el a játszmát. Világos ugyanis, hogy az orosz gazdaság szanálásához százmil- liárd dolláros nagyságrendű összegek is kevésnek bizonyulhatnak, de lényegében elenyésző összegek csordogálnak, amelyek nem befolyásolhatják az események menetét. Akárhogy is, Jelcin kockázata óriási. Az eseményeket persze nem lehet előre jelezni, de nyilvánvaló, hogy a hatalmi ágak közötti mostani patthelyzet nem tartható fenn sokáig. A magának végrehajtói jogköröket követelő parlament és a törvényhozás hatalmi étvágyát megzabolázni kívánó államfő állandósuló harca, csakúgy mint az esetlegesen kialakuló kettős hatalom, olyan politikai bizonytalanságot teremt, amely akadályozza a reformokat. A külföldi tőke ilyen körülmények között nemhogy jönne, de inkább menekül. Másrészt az időről időre a kongresszus összeülésével felszökő „politikai láz” hosszú távon akadályozza az ország normális működését. Sokak szerint a kiút az idő előtti választások kiírása és egy alkotmányozó gyűlés lehetne, amely egy európai normák szerinti alaptörvénnyel és - mondjuk - egy normális kétkamarás parlamenttel ajándékozhatná meg Oroszországot, az öszvér, szovjet időkből örökölt alkotmány és parlament helyett. Kérdés, hogy mikor érik meg ez a felismerés, megérik-e egyáltalán Moszkvában, vagy a két hatalmi ág az „ez a harc lesz a végső” jelszóval a másik legyűrésére törekszik, ami - csakúgy mint a tartós patthelyzet - az orosz történelemből jól ismert „zavaros idők” állandósulását hozhatja. Kóti Lóránt 1 \
