Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-27 / 84. szám

1993. március 27., szombat o j Dui tant ült napló 3 Diákok játéka a színházi világnapra Kedves diák-gyerekek és kedves tanár-gyerekek! - kezdte értékelését Petkó Jenő, a zsűri elnöke tegnap a pécsi Doktor Sándor-Zsolnay Műve­lődési Központ rendezte diák­színjátszók fesztiválján. A meg­szólítás, nem titkolt kedves irigységgel annak szólt, hogy három olyan produkciót is él­vezhetett a Széchenyi Gimnázi­umból a közönség, anjelyben teljes egyetértésben egjoitt ját­szottak, bohóckodtak a közép- iskolások és osztályfőnökeik. Emellett a nem lebecsülendő ér­ték mellett jó színvonalú, ötle­tes, vidámságot sem nélkülöző bemutatókkal rukkoltak elő a csoportok. Petkó Jenő csak saj­nálkozását tudta kifejezni, - bármennyire is elégedett volt a látottakkal -, amiatt, hogy ezek a diákcsoportok nem neveztek be sem az idei KI MIT TUD-ra, sem a diákszínjátszók területi bemutatójára. A DOZSO-ban idén ünnepel­ték meg először ilyen újszerű formában a színházi világnapot, ám az esemény jó hangulata és színvonala láttán már most ter­vezik, hogy jövőre ismét meg­hirdetik, szintén a Baranya Me­gyei Pedagógiai Intézet szakmai támogatásával, a pécsi középis­koláknak ezt a lehetőséget, s ta­lán akkor majd többen is érdek­lődnek a rendezvény iránt. A zsűri mind a négy csoport­nak, a Kodály gimnázium szín­játszóinak és a Széchenyi gim­náziumból a 4/b., a 4/g. és a 4/h osztályoknak azonos díjat adott, míg két táncost, Maczák Nórát, Pintér Balázst illetve a három játékos kedvű osztályfőnököt, Mankóczy Zsuzsát, Nagy Lajost és Bertalan Csabát különdíjban is részesítettek. A pécsi Széchenyi Gimnázium negyedikeseinek bemutatója Fotó: Läufer László A forint felértékelődésének megállítására - leértékelés Felhívás az életünkért! A legutóbbi móri és a korábbi gázrobbanásos tragikus balese­tek kapcsán az Állami Energe­tikai és Energia-biztonságtech­nikai Felügyelet és más illeté­kes szervek kérik az állampol­gárokat, hogy saját maguk és embertársaik életének védelme érdekében ne használjanak jog­szabályellenesen gázt sem autó­zási, sem egyéb célra. Kárpótlási jegyre életbiztosítás Egyre többen kapják kézhez a kárpótlási jegyüket. Sokan ér­tékesítenék, mások befektetnék. Az ÁB-Aegon Általános Bizto­sító Rt. siklósi fiókja a kárpót­lási jegyekhez kapcsolódó új kezdeményezéssel rukkolt ki. Befektetésként a tulajdonosok­nak különböző futamidőkhöz (10-től 25 évig) kötött, magas hozadékú életbiztosítást kínál. Pelyhe Miklós, siklósi fiók­igazgató elmondta, területi megkötés nincs - Baranyában egyelőre csak ők foglalkoznak ezzel - az ország bármely részé­ről beváltják az ügyfelek kár­pótlási jegyeit. Az életbiztosí­tási befektetés kamat és forrás­adó nélkül adja a kamatos ka­matot lejáratkor. Aki e tartós biztonságot nyújtó lekötési formát választja, azt minden év márciusáig értesít a fiók, hogy mennyi a tőkéje és arra mennyi hozadék jár. A fiókigazgató elmondta, eddigi tapasztalataik szerint a banki át­lagkamatnál évente kb. 10 szá­zalékkal többel nő az ily módon tartósan lekötött összeg. Á. E. Futnak a képek Annyi kalandfilmet láthat­tunk mostanában, hogy néha már el is felejtjük, leginkább mégiscsak ember kell a filmvá­szonra. Igazi, hús-vér jellem, hi­teles figura, akinek sorsa van, amit a néző hol kritikusan, hol részvéttel, de mindig érdeklő­déssel szemlél, s miközben átéli azt, okulni sem restell belőle. Van-e nagyobb kaland annál, ami a lélekben történik? S le­het-e valami ennél izgalma­sabb? Bevallom, nem voltam bizo­nyos abban, hogy Martin Brest is így gondolja, akit a Beverly Hills-i zsaru című film rendező­jeként ismertünk eddig. Tudjuk róla, hogy jeles dramaturg, aki ért a feszes cselekménybonyolí­táshoz, s nemcsak felkelteni, de lekötni is képes a nézők érdek­lődését. Most az Egy nő illata című művét megtekintve arról is meggyőződhetünk, hogy a jellemábrázoláshoz s az annak savát-borsát adó lélekrajzhoz is ért. Igaz, nagyszerű segítőtársa Nem azért vált szükségessé a forint 2,9 százalékos leértéke­lése a konvertibilis valutákhoz képest, mert januárban, febru­árban kedvezőtlenek voltak az exporteredmények - mondotta Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke pénte­ken az MTI kérdésére. Azért sem lehet ez az ok, mert még nincsenek pontos számok erről az időszakról. Nagy a valószínűsége, hogy az exportvisszaesést a mezőgazda- sági termékek kivitelének csök­kenése okozta, illetve szerepet játszott az is, hogy szűkült a magyar vegyipari termékek külpiaca. E tekintetben a leértékelés semmiféle exportnövekedést nem eredményezhet, így nem is Először tartott tegnap Pécsett kihelyezett ülést a Joinfo Klub. Az egész napos rendezvényre, ami a TV-torony presszójában megtartott üzletember-találko­zóval ért véget, az ország min­den pontjáról érkeztek vállalko­zók, a Kisvállalkozás-fejlesztési Központok munkatársai, banki szakemberek. Csanádi Ágnes, az Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Iroda elnökhelyettese bevezetőjében elmondta, szeretnék, ha ezek a rendezvények sokasodnának. A Phare és az EK, amíg nem ala­kult ki a vállalkozás-fejlesztés infrastuktúrája, addig általános célokra is adott pénzt. Mostanra nagyon megszigorították a felté­akadt A1 Pacino személyében, aki újabb emlékezetes alakítás­sal igazolja, ma ő az amerikai film egyik legnagyobb színésze. Pedig most sem kapott hálás szerepet. Frank Slade alezredes ugyanis kétségkívül nagyformá­tumú, ám ellentmondásos jel­lem. Egykor Lyndon .Johnson elnök számysegédje volt, ke­mény katona, amellett igazi vi­lágfi, akitől idegen a hivatal­noki szürkeség, a megalkuvás és a törtetés. Csodálhatjuk-e, ha meggyűlt a baja józan és átlagos környezetével? Karrieije meg­bicsaklott, a ranglétrán „keresz- tülugrották”, s midőn egy vak­merő affér következtében meg­vakult, nyugdíjazták. Amikor megismerkedtünk vele, már csak fura különcnek látjuk, go­romba, magányos farkasnak, aki csupán arra büszke, hogy messziről megérzi egy nő illa­tát. A film elején New Yorkba készül - egy utolsó bevetésre. Ekkor kerül melléje Charlie Simms, az egyetemre készülő ezért került a lépésre sor. Hárs­hegyi Frigyes szerint a döntést - amelyet a kormány a Magyar Nemzeti Bankkal közösen ho­zott meg - az indokolja, hogy meg akarták állítani a forint re­latív felértékelődését a konver­tibilis valutákhoz képest, első­sorban a márkához viszonyítva. Annak ellenére ugyanis, hogy az MNB a közelmúltban - a múlt év második felében, illetve az idei év első negyedévében - kismértékben több alkalommal is leértékelte a magyar valutát, az a márkához viszonyítva erő­sebbé vált. A múlt év második felében a márka árfolyama a fo­rinthoz képest 55 forint körül alakult, az idei első negyedév­ben 51 forintra csökkent, vagyis a forint jelentősen erősödött. teleket. Az OKFI kezdeménye­zésére létrejött Joinfo Klub le­hetőség arra, hogy tagjai szö­vetkezzenek egy-egy közös cé­lért, együttesen pályázzanak meg támogatásokat, a hazai és nemzetközi adatbázisokhoz csatlakozzanak. A klubnapok alkalmat teremtenek a szemé­lyes kapcsolatok kiépítésére. Szabóné Pákozdi Éva, a Pos­tabank magánvállalkozási igaz­gatója tájékoztatta a megjelen­teket a legújabb hitel-lehetősé­gekről, a kölcsönfelvétel mód­járól, a pénzügyi forrásokról. Szólt arról is, hogy nagyon ke­vés az igazán kedvezményes hi­tel. Felhívta a figyelmet arra, hogy csak kölcsönökből nem szegény diák, akinek vigyáznia kéne az alezredesre, noha neki magának is van elég baja, mert úgy tűnik, csak diáktársai eláru­lásának jutalmaként tanulhat tovább. Mindezt, miként jeleztem, a film első negyedórájában meg­tudjuk, s csupán azért idéztem fel, hogy az amerikai film gya­kori csepülése után most némi­leg helyrebillentsem a mérleget, s megállapítsam, mégsém felej­tettek el a tengerentúlon filmet készíteni. Mert nagyjából így kell érdekfeszítő szituációban valódi jellemeket szembesíteni, s hitelesen összekapcsolni em­beri sorsokat. Mit kezd egymás­sal ez a szelíd, félszeg diák, s ez a keserű, fékezhetetlen férfi, az élet közkatonája s örök parti­zánja? - kérdezzük kíváncsian. Bárhogy is alakul, nyilván­való, itt minden a színészeken múlik. A1 Pacino, mint említet­tem, remekel. A figura minden részletét s árnyalatát kidolgozva nyújt egységes élményt, ami Természetesen ebben elsősor­ban az játszott szerepet, hogy a márka jelentős mértékben gyengült a dollárhoz képest. Mivel azonban a magyar export zömében olyan piacokra kerül, ahol márkában, illetve más eu­rópai valutában fizetnek, így szükség volt az árfolyamváltoz­tatásra. Különben ugyanis a magyar export egyre nagyobb része válna gazdaságtalanná. A leértékelés kormányhatás­körben történt. így a Magyar Nemzeti Banknak az év során megmarad a lehetősége, hogy 5 százalékos mértékig felfelé vagy lefelé korrigálja a forintár- folyamot saját hatáskörben. Ez a lehetősége ugyanis a kor­mányzati intézkedések közötti időszakra terjed ki. (MTI) lehet egy vállalkozást elindí­tani, mert az a biztos bukást je­lentheti. A hitelkérelmek elbírá­lásakor az üzleti terv játssza a legfontosabb szerepet, amiből kitűnik, hogy mi a termék, ki a megrendelő, a szállító és megfe- lelő-e a piac. Az egyes vállalko­zások közötti kereszttulajdon­lást is ellenőrzik. Többek’között azt, hogy kinek, milyen része­sedése van más vállalkozásban, abból mennyi a bevétele és a ki­adása. A klubnapon szó volt még a kamarai törvényről, a kis- és középvállalkozások informá­ció-ellátásának speciális voná­sairól, valamint a Magyar Vál­lalkozás-fejlesztési Alapítvány kapcsolódásáról a vállalkozá­sokat segítő Phare-programok- hoz. Sz. K. nagy ritkaság. Persze, őmellette Chris O’Donnel csak halvá­nyabb alakításra képes, de ilyen partner árnyékában ez is szép tőle. Mert A1 Pacino minden sza­vának s mozdulatának súlya van. Ahogy rámereszti világta­lan szemét a fiúra, ahogy végig­tapogatja arcát, vagy amikor leül melléje a fegyelmi tárgya­láson. Tudjuk, a fiú apára lelt, a diák pedig tanárra, akitől végre van mit tanulnia emberségről, becsületről. Ezt a „nevelődési drámát” ilyen szinten a Holt költők társaságá-ban láttam utoljára. Mert ez a dráma a film lényege, a történet mellékes. Áz alezredes az egyik jele­netben bemutatja Charlie-nak, hogy kell bánni a nőkkel, s egy ismeretlen lánnyal eljár egy tangót. Érezzük, a fiúnak mindez beavatás: az első tangó. Nekünk pedig, miként az egész film, egy kiváló színész juta­lomjátéka. Nagy Imre Joinfo Klubnap Pécsett Az első tangó New Yorkban Mocskos kampány? Kelletlenül szólok már me­gint színházügyben: egyszer abba a tanácstagi javaslatba szóltam bele - eléggé el nem ítélhető módon elárulva a színház iránti elfogultságomat -, hogy a külvárosi szenny­vízcsatornák építését talán nem a színházi költségvetés emelésének rovására kellene megoldani; máskor meg azt fecsegtem ki (illetékesektől szerezve egyébként az infor­mációt), hogy a közös üzem­menetre tervezett Pécsi Nem­zeti és Kamara Színházból két külön színházat akarnak csi­nálni, s arról is idéztem véle­ményeket, hogy mindez miért nem lenne praktikus. Most meg a sajtóért kell szólnom - igaz, már megint a színház kö­rül támadt viták alkalmából. Nem szeretném azt írni, hogy az új színházigazgató ki­nevezése körüli hercehurcáért a kulturális bizottság a sajtót tette felelőssé. Mert az igazság az, hogy csak Csordás Gábor bizottsági tag tette felelőssé „a sajtót’* a választás körüli „mocskos kampányért”. Sze­retném elmondani azt a közhe­lyet Csordás Gábornak - és azoknak a képviselőknek, akik oly szívesen hibáztatják min­denért „a sajtót”-, hogy „a sajtó” általában nem létezik. Mint ahogyan nincsenek álta­lában rossz vidéki színházak vagy provinciális folyóiratok. Hanem vannak ilyenek is, meg olyanok is. És mindnek van neve. Meg valamilyen profilja. Mert van például Színház című folyói­rat nívós szakmai elemzések­kel és van Kurír meg Mai Nap, amelyek - mint a bulvárlapok általában - érdekességeket, pletykákat, sztorikat közöl­nek. Aztán vannak országos po­litikai, közéleti, független stb. napi- és hetilapok, megyei na­pilapok ilyen-olyan színvo­nalú hírekkel, tudósításokkal, riportokkal, portrékkal, kriti­kákkal. Sőt, volt pl. olyan „ra­dikális hetilap” egyik alföldi városunkban, amelynek a munkatársa - egy valamikori pécsi újságíró - rendszeresen leleplezte a bolsevista pécsi színházi életet. Van aztán te­levízió - Pécsett mindjárt négy is meg két rádió: egy helyi stúdió és egy országos adónak helyi tudósítója. Namármost: melyik folyta­tott „mocskos kampányt”? Mind? De egyszerű is lenne, ha így lenne. De nem így volt. Mert az Új Dunántúli Napló például megszólaltatta a négy igazgatói pályázót a program­jukról, aztán három rendezőt, akik azt írták-mondták: majd­nem mindegy már, hogy ki, csak legyen igazgató, mielőtt szétesik a társulat. Igaz, az egyikben Csordás Gábor is szerepelt - bírálólag -, de per­sze, nem általában, hanem név szerint. Mint ahogy a lapnak is, a szerzőnek is volt neve: Méhes Károly ill. Szikora Já­nos. Azonkívül csütörtökön reggel elhangzott egy jegyzet, amely szóvá tette, hogy nem tájékoztatták eléggé a pécsi közönséget, s hogy a művészi viták hátterében netán politi­kai harc húzódik meg. Es en­nek a véleménynek is volt he­lye és szerzője: a magyar rádió pécsi körzeti stúdiója és Ko­vács Zoltán. Hogy mocskos kampány folyt-e a Naplóban vagy a rá­dióban Szikora János, Méhes Károly vagy Kovács Zoltán tollából, az lehet megítélés kérdése. De egyik orgánum sem azonos „a sajtóval” álta­lában. Mindegyiknek van neve. Amivel, akivel vitat­kozni lehet. Sommásan el­ítélni persze, hatásosabb, és könnyebb, mert érveket gyűj­teni fárasztó, és rendszeresen kell hozzá olvasni a lapokat meg hallgatni a rádiót. Gárdonyi Tamás Ausztriában a cigányság elismerését tervezik Az ausztriai és a magyar ki­sebbségek helyzetéről, különö­sen a cigányság problémáiról volt szó csütörtök este a Me­gyeházán. A rendkívül érdekes találko­zón dr. Heinz Tichy, az osztrák Szövetségi Kanceilári Hivatal kisebbségi osztályvezetője, dr. Rudolf Tomsich, a Burgerlandi Tartományi Kormány kisebb­ségi irodavezetője, Heinek Ottó, a Nemzeti és Etnikai Kisebb­ségi Hivatal főtanácsosa, dr. Kurucsai Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke, Bálint Bánk, a megyei közgyű­lés nemzetiségi bizottságának elnöke, valamint Kosztics Ist­ván, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület el­nöke vett részt. Dr. Heinz Tichytől megtud­hattuk, hogy az osztrák parla­ment a nyáron határozta el a ci­gányság - ott a szinti és roma elnevezést használják - nemzeti kisebbségként elismerését, és egy testületet alakítottak e kér­dés jogi és gyakorlati kérdései­nek kidolgozására. Emiatt is jött szívesen a magyarországi ta­pasztalatszerzésre, mert Auszt­riában kevés szakember foglal­kozik e témakörrel, a hasonló helyzet és problémák miatt szükségét érzi a „tanulásnak”. Egyébként érdekes tendencia Ausztriában, hogy az ott élő ci­gányság külsőségeiben alig kü­lönbözik a többi népességtől, nyelvét szinte titokban őrzi, és közülük sokan nem igénylik a parlamenti elismerést, miután jó körülmények között élnek, nem akarnak, úgymond a figyelem középpontjába kerülni, „felis­merhetővé” válni. Magyarország - ezt Kosztics István és dr. Kurucsai Csaba - is megerősítette különleges hely­zetben van Európában, mert nagy számú cigány népesség él itt szűk területen, amely számta­lan törzsre tagozódik. Korrekt vitát folytatva mindketten egyetértettek a várható kisebb­ségi törvény kulcskérdéseiben, amelyhez a megyei közgyűlés szervezte konferenciákon - és a cigányság szervezetein keresz­tül - sok értékes javaslat fogal­mazódott meg, valamint abban is, hogy a cigányság helyzeté­nek javításában, felemelkedé­sében rendkívül fontos szerepe van az oktatásügynek, és ebben a pozitív megkülönböztetésnek, amelyet a magyar társadalom is elfogad. Ugyanakkor a cigány egyesület elnöke érvelt amel­lett, hogy a népcsoport rendkí­vül rossz gazdasági és szociális helyzetéből nem tud a maga ere­jéből kilábalni, mert hiányzik a népcsoporton belül is az a kö­zéposztály amely a gazdaság­ban sikerrel próbálkozhatna. Az ausztriai helyzetről a ven­dégek elmondták, hogy a par­lamenti elhatározás után kis lé­pésekkel haladnak a döntésig, például a biztonsági szerveknek megtiltották, hogy a kemping­helyek elosztásánál megkülön­böztetést tegyenek. Elismerték, ez kis eredmény. Ugyanakkor azt látják, hogy amennyiben megkapja a cigány népesség az elismerést akkor sem kíván minden jogával élni, például nem ragaszkodik a nyelvének használatához a hivatali ügyin­tézésben. Dr. Heinz Tichy megjegyez­te, Európa valamennyi orszá­gában probléma a kisebbségek ügye, ahol ezt tagadják, ott még nem ismerték fel, és ez nagy probléma. Gáldonyi M. k. L * 1 *

Next

/
Thumbnails
Contents