Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-17 / 74. szám

1993. március 17., s/.erda üj Dunántúli napló 7 Az tJj Dunántúli Napló politikai vitafóruma Ne változzék a nyugdíjkorhatár Úgy tűnik reményeink szer­tefoszlottak február 16-án, amikor a parlament módosí­totta a tb-törvényt. Bár a szoci­alista képviselők javaslatára név szerinti szavazást rendel­tek el, bár jelentős volt azok száma, akik a módosítás ellen szavaztak, mégis felülkereke­dett a költségvetési szemlélet a józan ésszal szemben, az Or­szággyűlés elfogadta a nők nyugdíjkiorhatárának fokoza­tos emelését. Hiába voltak az észérvek: amikor ilyen magas a munka- nélüliek száma, oktalanság az idős nőket még tovább munká­ban tartani, szaporítva ezzel az állásra hiába várók számát. Amit megtakarít így a költsé- getés a nyugdíjon, bőven elve­szíti a másik oldalon a munka- nélküli segélyen és az elkótya­vetyélt munkaerőn. Nem elfogadható a külföldi példákra hivatkozás, hazánk a várható életkor tekintetében Európában sajnos az utolsók között kullog. A szülések, a második és harmadik műszak, a társadalmi körülmények által a nőkre is kényszerített önkizsákmányo­lás éppen elég indok arra, hogy a „gyengébb nem” előbb érje el a nyugdíjas éveket, s foglal­kozhasson a családdal, uno­kákkal. A Szocialista Párt Pécs vá­rosi nőtagozata kezdeményezi ezért, hogy ezt a módosítást a parlament vonja vissza. Felkéri a párt országgyűlési frakcióját, ne nyugodjon bele ebbe a dön­tésbe, ha kell, újra és újra kér­dés, interpelláció vagy módo­sító indítvány, napirend előtti felszólás formájában késztesse a parlamentet e kérdés újra­gondolására, a korhatár vissza­állítására. MSZP Pécs városi nőtagozat Mit akar a Munkáspárt? A közvélemény előtt már is­merté vált: pártszavazást kez­deményeztek, hogy az egykori MSZMP változtassa meg a már eddig is használt Munkáspárt elnevezésre a nevét. Erről adott tájékoztatást a sajtónak dr. Bödő László, a Munkáspárt Ba­ranya megyei Koordinációs Bi­zottságának elnöke.- A névváltoztatást, mely egyben a párt tartalmi munkájá­nak változását is jelenti, a tag­ság kezdeményezte. A pártsza­vazás eredményeként, melyben minden tag állást foglalhatott, 94 százalékban javasolták a Munkáspárt név felvételét. Me­gyénkben kb. 2,5 százalék, mintegy 25 tag szavazott ez el­len.- Miben jelent újat a rtévvál- toztás? ,- Az MSZMP újjászerve­zése 1989-ben, a párt XIV. kongresszusán kezdődött. Ak­kor a küldöttek úgy határoztak, hogy megtartják a párt régi ne­vét, de mégis egy új pártot akarnak, mely szakít a régi hi­bákkal, beidegződésekkel, tu­domásul vették, hogy kor­mányzó pártból, ellenzéki párttá válnak. Működési alapelvként a demokratikus felépítést fogad­ták el. Véleményem szerint már akkor jobb lett volna megvál­toztatni a párt nevét is, mert en­nek hiánya elfedte a megválto­zott tartalmat. Olyan terheket rótt ez ránk, melyeket tovább cipeltünk, támadhatóvá tettük valódi megváltozási szándéka­inkat, s a régen elkövetett hibá­kat továbbra is a megújult pártra hárították politikai ellenfeleink.- Mit akar valójában a meg­újult párt?- Szervezeti kérdésekben megtörtént a valós változás. Pártunk a tagok pártja lett, szer­vezeti felépítésünk igazán de­mokratikus. Példa erre, ,hogy a Központi Bizottságunk tagjai­nak kétharmadát az alapszerve­zetek delegálták, azokat vissza is hívhatják. Tény, hogy az MSZMP korábbi országos veze­tői nincsenek jelen megújult pártunkban, ezeket hiába kutat­ják sorainkban politikai ellenfe­leink. Ezzel szemben sok olyan párttagunk van, a társadalom minden rétegéből, akik koráb­ban nem voltak MSZMP tagok. Arra számítunk, hogy a név megváltoztatásával megválto­zik pártunk megítélésé is, elfog­lalhatjuk a megillető helyünket a magyar politikai életben. Rá­galom, hogy mi egy szélsőba­loldali párt vagyunk. Mi az egyedüli marxista pártnak tart­juk magunkat, mely a középba­loldalon kíván elhelyezkedni.- Hogyan készül a párt az 1994-es választásokra?- Egyrészt változtatunk bi­zonyos külsőségeken. Lesz új tagsági könyvünk, jelvényünk. Terveink szerint ősszel egybe­hívjuk a párt kongresszusát, mely kidolgozza választási programunkat. Már eddig is ki­bontakozott, hogy ennek kö­zéppontjában a munka, a meg­élhetés, a szabadság, a bizton­ság védelme áll majd. Küzdeni fogunk a független Magyaror­szág megőrzéséért is. Ebben számítunk a dolgozó emberek legszélesebb körének, a nyugdí­jasok támogatására. Reméljük, hogy ez az 1994-es választáso­kon a szavazatokban jut majd kifejezésre. Hangsúlyoznom kell, hogy a pártszavazás ered­ménye azt bizonyította, hogy szó sincs pártszakadásról! Egy tisztább arculatú, a korábbi párt hibáival radikálisan szakító Munkáspárttal találkozhatnak azok, akik programunkat elfo­gadják és támogatják. Még egyszer a 10 % -ról Az MSZP pécsi önkormány­zati képviselői az ÚDN március 3-i számában „Cél igen, megol­dás nem” c. cikkben megindo­kolják, hogy miért nem fogad­ták el Pécs város költségvetését. Az indokolásuk alapja az, hogy az oktatási és kulturális intéz­mények 10 %-os önkormány­zati támogatás visszatartása, il­letve pályázat útján való újra­osztása lehetetlen helyzetbe hozza az intézményeket, és mű­ködésük sem lehetséges. A Közoktatási Bizottság nem osztja ezt a sommás véleményt, a következők miatt: Pécs város költségvetése olyan kényszerpályán mozog a személyi jövedelemadó 50 %-ról 30 %-ra való csökkentett részesedése miatt, hogy tartalé­kalapot oktatási-művelődési célra nem lehetett képezni. Ha tehát minden intézmény meg­kapná az 1992. évi támogatást a várostól az eddigi bázisszemlé­let alapján, akkor a megemelt közüzemi díjak és egyéb inflá­ciós kiadások miatt be kellene csukni egyes gyengébb kondí­ciókkal rendelkező iskolákat, óvodákat, közművelődési in­tézményeket. A város így az alapfeladatait sem tudná ellátni. Ellentétben egyes önkor­mányzatokkal Pécs nem fog be­zárni oktatási intézményeket, nem akar utcára tenni pedagó­gusokat, a nehézségek ellenére biztosítani fogja ezek működé­sét. Mivel az oktatási-közműve­lődési intézmények anyagi kon­díciói különbözők, a hiány, és a pazarlás együtt van jelen, ezért minden oktatási és közművelő­dési intézmény önkormányzati támogatásának 10 %-át elvonta, hogy tartalékot képezzen, melyből pályázati alapot adjon az arra rászoruló intézmények­nek, így ezek visszaigényelhe­tik alapfeladataik javítására a szükséges összegeket. A pályá­zat útján akár 20 %-ot is kap­hatnak, mások viszont keveseb­bet vagy semmit, mert jobb kondíciókkal rendelkeznek. Ez sajnos az intézmények alapfela­datain túl vállalt kötelezettségek csökkentését eredményezi. Le kell mondani egyes in­tézményeknek olyan plusz igé­nyek kielégítéséről, ami kívána­tos lenne, de nem lehetséges. Pl: az iskolák esetében bizonyos szakkörök, csoportbontások, fakultációs választékok csök­kentése szükséges. A tisztelt MSZP frakció kép­viselői kifogásolták, hogy 1992-ben miért nem végeztük el az intézmények egyenkénti vizsgálatát, mert azonos méretű elvonás igazságtalan. Mivel 115 oktatási intézményről van szó és az apparátusunk 5 fő, könnyű belátni e vád képtelenségét. Kritika tárgyává tették, hogy 1992 decemberében már a köz­gyűlés elfogadta a költségvetés koncepcióját, miért nem dol­gozta ki a bizottság a pályázat rendszerét a visszaigénylésre vonatkozólag? A képviselőtársaink is tudják jól, hogy a költségvetés összege sem állt még össze, csak febru­árban, a bizottságok vitatémája volt az elvonás mértéke és ada­tok sem álltak rendelkezésünkre 1992-re vonatkozólag eddig, tehát felelőtlenség lett volna ezt kidolgozni. A pályázati rendszer feltéte­lei most készültek el, ezt véle­ményeztetjük az érdekvédelmi és szakmai szervekkel és utána kerül a közgyűlés elé várhatóan március második felében. Úgy gondoljuk,-semmiről nem kés­tünk el. Megnyugtatásul szolgáljon számukra, hogy tisztában va­gyunk azzal, hogy a költségve­tés az intézményeknél 71 %-át teszi ki a bérköltség és 30 %-a dologi kiadás és zömében a do­logi kiadásokból tartottunk vissza a pályázat elbírálásáig 10 %-ot, de egyes iskoláknál nem­csak dologi, hanem a bérköltsé­gekből is adódnak takarékos- sági lehetőségek, (csoportösz- szevonások, külső óraadók, lét­számcsökkentés, stb.), amivel ha jobban gazdálkodnak, akkor lehetőségük van megtakarításra. A cikk olyan kitételeit, hogy ez csak arra jó, hogy szembeál­lítsa az iskolákat, vagy olyan, hogy elfogyott a bizalom a vá­ros vezetése irányában, olyan olcsó demagógiának tartjuk, amire nem óhajtunk reagálni. Ilyen politikai vitastílus idegen tőlünk, ez nem viszi előre a vá­ros nehéz helyzetben levő okta­tás-művelődés ügyét. Pécs M. j. Város Közoktatási Bizottsága A szociál-liberális gondolat jövője Vállaljuk a néppárti jelleget Az SZDSZ Szociális Szár­nya Pécsett nyilvános előadáson látta vendégül Mécs Imrét, a platform egyik vezetőjét. A rendezvény a korábban elindí­tott „Liberális Szemeszter” programjába illeszkedett. Mécs Imre kifejtette, hogy az SZDSZ már megalakulásakor kinyilvánította az Elvi Nyilat­kozatban, hogy a klasszikus li­beralizmustól a szociáldemok­rata értékek megtartásáig ter­jedő sávban kíván politizálni. A korábban egységes szerve­zet a választások után a máso­dik legnagyobb politikai párttá nőtte ki magát, a tagság ugrász- szerű növekedése mellett kiala­kult a belső polarizáció. A to­vábblépéshez elengedhetetlenül szükségessé vált, hogy belső közösséget, egyetemességet ta­láljunk. Ezt 1991 őszén láttuk be, s akkor merült fel a gondo­lat, hogy az ideológiai alapállá­sok mentén létrejövő artikulá­ciók belső szövetségévé kell válnunk, hogy a liberális vonu­lat mellett a szociális szárny is megerősödjön. Ezzel gyakorla­tilag nem történt más, mint összhangba kerültünk saját Elvi Nyilatkozatunkkal. Az SZDSZ a közhiedelem­mel szemben nem tipikusan elit vagy értelmiségi párt, hiszen a felmérések alapján a tagságnak közel fele munkás vagy alkal­mazott. A választások is beigazolták, hogy Budapesten - minden elő­zetes jóslat ellenére - főleg azokban a negyedekben tudtunk eredményeket elérni, ahol bér­ből és fizetésből élők laknak. Amíg a polgárosodottabb Bu­dán egyetlen „nagyágyú” sem jutott mandátumhoz, addig Csepelen, Angyalföldön, Újpes­ten, Újpalotán és Zuglóban nyertünk. Ez jelzés, ami azt jelenti, hogy egy széles és fontos réteg bennünk látta a politikai képvi­selet lehetőségét. A bizalmat felkínálták, nem tehetjük meg, hogy „doktriner skatulyába” húzódunk be, s a mi viszonya­inkra nem adaptálható nyugati pártstruktúrát követjük. Vállalnunk kell a néppárti jel­leget. a széles képviseletet. Az SZDSZ szociális irányvonala csak az utóbbi időben vált jól kivehetővé, ezért beszélünk most az irányzatok belső koalí­ciójáról. Vállalnunk kell a munkások, alkalmazottak és nyugdíjasok képviseletét. A szűk liberális sávon ma Magyarországon több párt is je­len van, ami nyilvánvaló értel­metlenség lenne, ha nem lenné­nek karakteres különbségek. Az SZDSZ-t a FIDESZ-től éppen a szociális érzékenység külön­bözteti meg. A Szociális Szárny feladata lesz, hogy belső vitákban tisz­tázza az állami beavatkozás sze­repét és mértékét, a gyakorlati gazdasági programokat, a szo­ciális minimum elveinek meg­fogalmazását. Ez azért is na­gyon sürgető, mivel sok alap­vető szociális érték visszaszorí­tása folyamatban van. Rékai Zsolt sajtószóvivő az SZDSZ Szociálliberális Szárnya Az SZDSZ-FIDESZ megállapodásról Miért együtt? Lassan, de egyre határozot­tabban körvonalazódik az a li­berális szellemű, programú politikai erő, mely alternatí­vája lesz a jelenlegi kormány- koalíciónak, mely képes be­mutatni a ma még kevesek előtt is alig látható „alagút vé­gét”, mely képes az elkesere­dett, kiábrándult többségben felébreszteni a reményt, hogy 1994-ben még mindig nem késő, hogy lesz kiút! A liberális célok elérését segíti elő a két párt megálla­podása, mely többek közt tar­talmazza: a két párt elnöke, frakcióvezetője havonta rend­szeresen találkozik, elemzi az aktuális politikai helyzetet, s összehangolja a közös fellé­pést. Az országgyűlés elé ke­rülő minősített többséget igénylő és más nagy jelentő­ségű törvényjavaslatok esetén is előzetesen egyeztetik állás­pontjukat, megkísérlik össze­hangolásukat. Felhívjuk a he­lyi szervezeteik tagjait és ön- kormányzati képviselőit az együttműködés mind széle­sebb körű keresésére. A két párt kampányfőnöke kidol­gozza a választási együttmű­ködés szabályait és kereteit. Összehangolják az egyéb pár­tokkal kötendő átfogó válasz­tási-politikai megállapodásu­kat (többek közt az SZDSZ és a Zwack Péter által vezetett Vállalkozók Pártja küszöbén álló megállapodását is.) Mi történt az elmúlt három évben, mik játszottak közre, amik elősegítették ma a liberá­lis összefogást, miben más ma a politikai alaphelyzet az ak­korihoz képest? A jelenlegi MDF-vezette kormánykoalíció súlyos csa­lódást keltett kormányzásával. Nem tudta visszafordítani az országot a gazdasági hanyat­lás útjáról, sőt, sok területen még mélyítette is azt. Szük­ségtelen társadalmi feszültsé­geket keltett, miközben nem nyúlt az igazán létfontosságú területek átalakításához. Az MDF közel három éves országlása, szélsőséges erők elnéző felkarolása, a bírói függetlenség veszélyeztetése, a rádió és a televízió függet­lenségének felszámolása kel­lett ahhoz, hogy a liberális erők „zárják soraikat”. Az SZDSZ és a FIDESZ közös meggyőződése, hogy a gazda­ság talpraállításához, a polgá­rok jólétéhez, a szabadságjo­gok maradéktalan biztosításá­hoz szükséges, hogy 1994-ben liberális kormányzat kezdje meg működését. Unger Attila az SZDSZ Országos Tanácsának tagja Munkanélküliség - érdekvédelem Amikor Kelet- és Nyugat-Németor- szág „egybeszakadt”, rögtön felmerült a munkanélküliség, mint egymástól el­térő társadalmi-gazdasági jelenség, amelyet nem egyformán kezelt eddig az NSZK, illetve a volt NDK - bár a „szocialista ország” megnevezésre igényt tartott. Éppen ezért az új állam elkezdte azokat a metodikákat alkalmazni, ame­lyek korábban az ország nyugati részé­ben már úgy-ahogy működtek. Azért csak „úgy-ahogy”, mert a munkanélkü­liség körülményei között bizonyos lé­lektani jelenségek alakulnak ki, ame­lyeket nehéz kezelni. Ezek közül egy­szerre több is jelen van, esetleg mind­egyik:- unalom,- egyhangúság,- elszigeteltség, magára hagyottság,-egzisztenciális félelmek, szoron­gás a jövőtől,- magabiztosság csökkenése,- depresszió, tehetetlenség érzése. Ezeknek a feloldására ki kellett dol­gozni a tartósan munkanélküliek szá­mára különleges programokat. Ezeket egyénekre kellett szabni. Pl. a nyugdíj- korhatár közelében lévő munkanélkü­linek az esetében úgy kellett kidol­gozni, hogy a rendelkezésére álló időt úgy töltse el, hogy a fenti jelenségek ne alakuljanak ki. Van, ahol adósságot kell rendezni, családi konfliktusok megoldásában segíteni stb. Ugyanakkor a „hagyományos” ér­dekvédelmi szervezetek, - amelyek ott is kötődnek a pártokhoz, különböző eszmeáramlatokhoz - nem foglalkoz­tak ott sem ezzel, mivel a „mukanél- küli” - úgymond - nem „munkavál­laló”, és ők munkavállalói érdekeket képviselnek. Súlyosabb ez a probléma annál az embernél, aki az első mun­kába állás előtt lesz munkanélküli. Ezt a problémát több szakszervezet úgy oldotta meg, hogy vagy felvette tagjai közé korlátlanul a munkanélkü­lit, vagy bizonyos szakmákhoz kö­tődve foglalkozott vele. Még egy megoldás kínálkozik a tar­tósan munkanélküliek számára. Saját érdekvédelmi szervezeteket alakítanak ki a számukra, amit az ottani munkaü­gyi hivatal támogat. (A tapasztalat azonban az, hogy ezeket a munkanél­külieknek csupán néhány százaléka veszi igénybe.) A munkanélküliség csökkenése gazdasági feltételekhez kötődik. Mivel Németországban is felerősödtek a re­cessziós jelenségek, ugyanolyan ten­denciák jelennek meg, mint Kelet-Eu- rópában. Tehát csökken a termelés, a foglalkoztatottság, a befizetett tb-járu- lék, a befizetendő adó. Ez kialakít egy láncolatot, amelyik a felemelkedést még inkább gátolja, és ekkor a tőke vi­lága úgy avatkozik be a folyamatokba, hogy alkalmazza az első megoldásként a munkáselbocsátásokat. A munkaerőpiaci politikának viszont az alábbi eszközei vannak: munkanél­küli-segély, munkaidő-rövidítés és kompenzáció, képzés és továbbképzés, munkahelyteremtő intézkedések. Ezek közül két kérdéssel foglalkoz­zunk egyelőre: 1. Munkaidő-rövidítés és kompenzá­ció. Ez a megoldás azt a helyzetet hozza létre, hogy a dolgozók „átadnak” a munkanélkülieknek bizonyos munka­időt, hogy ezzel a munkanélküliség ne növekedjen tovább. így ez egy „pasz- szív” megoldás, a munkáltatót nem ins­pirálja kellően a megoldásra. 2. Munkahelyteremtő intézkedések. Például: ipari, illetve ipartelepítésre al­kalmas épületek, telkek szanálása, kör­nyezetvédelmi károk helyrehozása, hul­ladék-szállítás, tárolás, (újra)feldolgo- zás, tájvédelmi tevékenység, szociá­lis-kulturális tevékenység (pl. munka­nélküli-gondozás), ezeket a tevékeny­ségeket gondozó társaság irányítása. Ezek a tevékenységek két szervezetre támaszkodnak. 1. Munkaügyi hivatal, 2. Önkormányzat. A szükséges pénzt egyrészt a hivatal, másrészt az önkormányzat biztosítja. Tu­lajdonképpen az egész állam részt vesz a megoldásban. Jelen írás célja az, hogy ezeket a megoldásokat nálunk is vegyék figyelembe. Ehhez segítséget nyújt a Fri­edrich Ebert Alapítvány, amelynek célja, hogy Magyarországon létrejöjjön és megszilárduljon egy demokratikus társa­dalom, és egy szociálisan fejlett piaci struktúra. A munkanélküliséggel, mint valós tár­sadalmi jelenséggel való foglalkozás minden társadalmi szervezetnek, pártnak feladata kell, hogy legyen a közös cél, a „munkabéke” kialakulásához és fenntar­tásához, a szükségtelen társadalmi fe­szültségek elkerüléséhez. Szedeli József, a Magyar Demokrata Fórum Pécsi Szervezete Komlói Csoportjának tagja / \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents