Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-14 / 72. szám
Mellműtétek a Baranya Megyei Kórházban Sokszor szebb lesz, mint az eredeti A rekonstrukciós mellműtéteknek egyre nagyobb szerepet kellene kapniok az onkológiában A nők egyik rettegett betegsége az emlőrák. Nem csoda, hiszen még pár éve is, ha felfedezték, ez egyet jelentett a nő mellének teljes eltávolításával. S nincs nő a világon, akit ez lelkileg ne viselne meg. A melltartóba tehető protézisektől egyáltalán nem lesz boldogabb, ha mégannyira tökéletesek is ma már ezek az utánzatok. Szerencsére az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már léteznek más megoldások is. Pécsett a Baranya megyei Kórház sebészetének vezető főorvosa, dr. Kett Károly egyetemi tanár és teamje ma már csak nagyon indokolt esetben végez teljes emlőeltávolítást, de ebben az esetben utána olyan plasztikai műtétet hajtanak végre, amely során az eredetit megközelítő mellet tudnak produkálni. A rákos daganatok miatti emlőműtétekről, s egyéb mellhelyreállításokról beszélgettünk a főorvossal.-Valóban, régebben minden emlődaganat esetén a levételét és a hónalji, valamint felsőkar nyirokcsomói teljes eltávolítását tartották az egyedüli megengedhető és sikeres megoldásnak. Ma már a sugárterápiák és gyógyszeres kezelések fejlődésének köszönhetően megengedhető, hogy bizonyos esetekben ne kelljen a mellet eltávolítani. Erre a daganat stádiumától függően többféle megoldás kínálkozik. Amikor viszonylag korai fázisban fedezik fel a mellrákot, meg lehet tenni, hogy csak a daganatot és a környékén lévő mirigyállomány egy részét távolítjuk el. Amennyiben az eltávolított mirigyállomány nagyobb - hiszen mindenkor a daganat nagysága határozza meg - s így ez a mell lényegesen kisebb lesz, mint az eredeti, akkor is többféle megoldás lehetséges. Vagy a másik mellet igazítjuk - ha mérete megengedi - az operált mellhez, vagy az operáltat korrigáljuk az eredetihez. Ennek is kétféle módja lehet, vagy az illető saját izom, vagy zsírszövetét, vagy idegen protézist ültetünk be.- Sajnos vannak esetek, amikor a daganat olyan fázisban van, hogy a nő élete érdekében mindenképp el kell távolítanunk a teljes mirigyállományt. Azonban ebben az esetben is, a műtét után lehetőség van plasztikai műtétre. Több megoldás kínálkozik a sebész számára, s mindig azt a megoldást választjuk, amelyikkel az illető nő fizikai adottságától függően a legtökéletesebb eredmény várható. Az egyik, amikor a hasfal izomza- tából metszünk ki egy darabot, s ezt ültetjük be a mell helyére, a másik lehetőség, amikor a mell mögötti széles hátizomból metszünk ki egy darabot. A mai plasztikai sebészeti megoldásokkal az eredeti mellhez hasonló, sokszor annál szebb eredményt kapunk. Ugyanis ezeknél a pótlásoknál is rendszerint korrigálni kell a másik mellet is, hogy ne legyen túl nagy az eltérés.- Én nagyon megértem a nőket, hiszen a nőiség szimbóluma a mell. Több nő mondta már nekem, hogy könnyebben tudna lemondani egyik karjáról, mint a melléről. Súlyos depresszióba eshetnek azok, akik elvesztik. Sokan ettől való félelmükben nem mernek orvoshoz menni. Jó lenne tudatosítani a nőkben, hogy ma már vannak más megoldások és fontos a rendszeres ellenőrzés, mert minél korábban fedezik fel a daganatot, annál kisebb műtétre van szükség. Megmondom őszintén én azzal sem értek egyet, hogy olyan mellműtéteket nem akar finanszírozni a Társadalombiztosítás, amikor többszöri szülés, szoptatás után a nő melle tönkre megy, s ezt szeretné helyreállíttatni. Miért kellene a nőnek a legszebb hivatás, a gyermekvállalás fiziológiai nyomát egy életre magán viselni? Hiszen emiatt esetleg gátlásos lesz, sokat veszíthet a szexuális életében, mert sajnos a férfiak elég buták és önzőek ahhoz, hogy egy idő után, a lángoló szerelem elmúltával már nem tudják tolerálni. Ez nem hiúsági, vagy kozmetikai kérdés, a nő számára fontos lelki tényező. Magyarországon még sok nő gátlásos, nem mer emiatt orvoshoz menni, (vagy a férj lebeszéli!) nem tudják, hogy joguk van a teljes élethez. Sarok Zsuzsa Fonyóddal a Balatonért nyáron is Elsősorban kulturális programok szervezését, nyári színházat, utcabált, kirakodóvásárt tervez az idei nyártól a nemrégen létrejött Fonyóddal a Balatonért Alapítvány. A helyi önkormányzat támogatásával, fiatalok kezdeményezésére induló alapítvány várja a fonyódiak és a déli part második legnagyobb városában üdülők csatlakozását is elképzeléseik megvalósításához. Hosszabb terveik szerint az 1996-os EXPO idejére Fonyód igazi fesztiválvárossá válna. Ennek első lépcsőfokaként, megfelelő támogatás esetén már idén nyáron, július 2 és 18 között terveznek sokrétű kulturális programot. A bejegyzett alapítvány várja a támogatókat. Csekkszámla-száma: Kereskedelmi Bank Rt. 393-10529. Az első, kéthetes programsorozat tervei számomra azért is szimpatikusak, mert az utóbbi időben alig-alig volt rendszeres kulturális, kiszámíthatóan színvonalas program a Balaton mellett. Magyarán rossz idő esetén az unalom melegében sütkérezhetett legfeljebb a jobb sorsra érdemes nyaraló. A Fonyóddal a Balatonért Alapítvány szervezésében július 2 és 18 között zenei fesztivál, lé- zer-show, divatbemutató, part menti kirakodóvásár, vizikarne- vál, utcabálok, tenisz-versenyek és surf bemutatók várják majd az érdeklődőket. Kérdésünkre Mészáros Annamária, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a fonyódi gimnázium aulájában titkos vágyaik szerint felújíthatják a korábbi szép emlékű bogiári nyári színházi estéket is, a kaposvári színház művészeivel, operett-estekkel és más szórakoztatóprogramokkal. Kaposváron és Fonyódon már el is kezdték a bérletek árusítását a nyári rendezvényekre ezer forintos egységáron. B. L. Kulcs Dél-Dunántúl kulcsosházaihoz Hihetetlenül olcsó pihenés, a vidék legszebb fekvésű pontjain Kulcsosház a Somogy megyei Simonfa környékén Autóval járva az országot hányszor eszünkbe jut, de szép ez a táj, itt kéne eltölteni néhány napot a dombok, hegyek közt barangolva. Aztán legyintünk egyet, s nem is tudjuk hogy milyen kevés kellett volna a megvalósításhoz. Hazánkban ugyanis csaknem mindenütt - ahol csodálatos a panoráma - turistaházak épültek társadalmi összefogásból, s a térség Természetbarát szövetségei minden érdeklődőnek szívesen a rendelkezésére bocsátják létesítményeiket. Mi a helyzet Dél-Dunántúlon? Milyen szolgáltatásokat igényelhetünk ebben a régióban? Mikortól és mennyiért bérelhetők a kulcsosházak? Lapunk munkatársa ezekre a kérdésekre keresett választ. Elöljáróban azonban máris megjegyezzük, a felsorolt turistaházakban 100 és 200 forint között lehet személyenként egy éjszakára szállást bérelni, ami manapság mindenképp legfeljebb jelképes összegnek nevezhető. Tolna megyében négy helyen várják a vendégeket, s mindenütt parkerdő és horgásztó található a közelben. A legkeresettebb kulcsosházak az óbányaiak (itt kettő közül választhatnak a látogatók), de Nagy- mányokon és Magyaregregyen is megszállhatnak a természet- járók. A kempingezőkre is gondoltak a tolnaiak, mert mindenütt helyet biztosítottak a sátorozásra. A jelentkezők a legtöbb információt a körülményekről, árakról és lehetőségekről a szekszárdi Szabadidős és Kulturális Egyesülettől tudhatják meg (74/13-244). Baranya Dél-Magyarország turista fellegvára, legalábbis ez derül ki a számszerű adatokból; 18 kulcsosház várja az erdei ösvények zarándokait, s a kínálatban a megye minden illusztris pontja ott található. Abaliget, Orfű, Kisújbánya, Mázaszász- vár, hogy csak néhányat említsünk a listáról. A bennfentesek számára közöljük, hogy a Négy Fenyő elnevezésű orfűi szálláshely viszont a továbbiakban nem látogatható, mivel az egyház visszaveszi ezt a közkedvelt objektumot. A legtöbb kulcsosházban a hideg-melegvíz biztosított, sőt, többségükben hűtő- szekrény is működik. Van, amelyik állami, önkormányzati tulajdonú, de létezik olyan is, melyet családi kezelésben bérleményben üzemeltetnek. A bérbevételt illetően a Megyei Sportigazgatóságnál érdeklődni (72/12-433). Zalában Kávás, Becsvölgye (a Göcsejben), Örömhegy, Galambok és Valkonya a kínálat. Utóbbi kettőt épp az elmúlt egy hónapban adták át, így közel duplájára nőtt a választék. A legtöbb helyen a település polgármesteri hivatala tud támpontot adni arról, hogy milyen feltételek mellett igényelhetők a házak. Somogy megyében is 4 kulcsosház található, kettő Simon- fán épült, egy pedig Zselickisfa- luban és a Gyertyánosi erdőben. Két kaposvári egyesület - Meteor, KTTE - a kezelőjük, de az igénybevétel legegyszerűbb módja a Megyei Sportigazgatóságnál tudakozódni (74/12-921). Végezetül egy jó hír. Kaposvárott, az Alpok-Adria Társaság szponzorálásával készül egy könyv, melyben a fenti négy megyén kívül Győr-Sopron megye kulcsosházairól is részletes leírás lesz. A kiadvány nyár elején megvásárolható. Mészáros B. Endre Akik simán megnyernék a port Titkos pályázatok Manapság egyre több vezetői poszt betöltésére írnak ki pályázatot. A pályázó azonban nem kis kockázatot vállal, ugyanis a jelentkezés puszta tényével közli: a meghirdetett új poszton óhajtja ambícióit kiélni. S könnyen belátható: ha mindez kiderül, korábbi környezetében esetleg rossz szemmel néznek rá. Botrányszagú ügy: a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjának betöltésére négyen pályáztak, s valahogyan kiszivárgott a pályázók neve. Az eset kapcsán dr. Veszeley József megyei bírósági bírótól megkérdeztük: védi e törvény a pályázókat? A polgári jog bírója készségesen segített nekünk. Mint az elöljáróban leszögezte, a pályázatok kezelésének jogszabályi alapja több törvényben is keresendő. Egyrészt a Munka Törvénykönyvében, másrészt a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben. A Munka Törvénykönyve szerint „A benyújtott pályázatok tartalma csak a pályázó beleegyezésével közölhető harmadik személlyel. ” A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény még egyértelműbben fogalmaz, vagyis a pályázatokat titkosan kell kezelni, a pályázat eredményéről a pályázókat a pályázati anyag egyidejű visszaküldésével, írásban kell értesíteni. (Esetünkre a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény vonatkozna, amely a pályázattal kapcsolatos külön rendelkezéseket nem tartalmazza. Ezért a háttértörvényt, a Munka Törvénykönyvét kell föllapozni.) Mit jelent mindez? A munkajogi szabályok szerint a pályázatok mindegyikét titkosan kell kezelni. S aki erről megfeledkezik, magántitkot sérti Veszeley József hangsúlyozta: a személyhez fűződő jogok nagy családjába tartozik a magántitok, s érte a polgári jog szabályai szerint kell felelni. (Ebből kitűnik: a négy említett pályázó simán megnyerne egy esetleges port!) A sértett kérheti a bíróságtól a jogsértés tényének bírói megállapítását, követelheti például, hogy a jogsértő bocsánatkérő nyilatkozattal, vagy más megfelelő módon, a nyilvánosság előtt adjon elégtételt. De ami még keményebbnek tűnik: kártérítést, kemény forintokat követelhet a polgári felelősség szabályai szerint. Azaz vagyoni és nem vagyoni kártérítést, együtt is, külön-kü- lön is. A vagyoni kártérítésért indított pör során azonban bizonyítania kell az elszenvedett kárt. (Esetleg a munkabér kiesést az elbocsátás miatt, a szolgálati lakás elvesztését, egyebet.) A nem vagyoni kártérítés a tavaly júniusi alkotmánybírósági döntés értelmében még egyszerűbbé vált. Ugyanis korábban csak az indíthatta esély- lyel, aki bizonyította: a társadalmi életben való részvétele vagy egyébként az élete tartósan vagy súlyosan elnehezült a sérelem miatt. Az Alkotmány- bíróság e cikkelyt ad acta tette, s ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy a nem vagyoni kártérítés a személyiségi jogok védelmének általános eszköze legyen. Magyarán: nem kell a bizonyítással bajlódni. Az, persze más kérdés, hogy a bíróság egy ilyen pörben hány forintot ítélne meg. Mert az is meglehet, csak egyet. Jelképesen. Mint az angol bíró, az egy pennyt. Kozma Ferenc A hamis pénzekről fehéren-feketén Tökéletesednek a másológépek, így egyre több hamis pénz kerül az országban forgalomba. A dolog azért különösen veszélyes, mert a sarki fűszerestől a nagyáruházakig bárhol visszakaphatunk ötezresünkből színes, de értéktelen papírokat. Ha jóhiszeműen újra fizetünk vele, s lebukunk, úgy csak ezt az ösz- szeget veszítjük el, de ha több hamis bankjegyet is begyűjtöttünk, s értéktelenségük tudatában próbálunk megszabadulni tőlük, úgy már forgalmazóként igen komoly lehet a felelősségre vonás. Van, ki esküszik a különböző hajtogatási eljárásokra, más a dörzsölést tartja az egyedül üdvözítő módszernek a hamis pénz felismerésére. Létezik azonban egyértelmű műszaki megoldás is, s nyugaton már mindenütt használják az elmés szerkezetet. A zsebrádiónyi masina ultraibolya sugárzással szűri ki a házilag kreált bankjegyeket. A papírpénz ugyanis a világon mindenhol olyan alapanyagból készül, mely fehérítőt nem tartalmaz, ezzel szemben minden más papíráruban megtalálható ez a vegyszer. Az UV lámpa fényében így a hamisítvány vakítóan „kiviláglik”, míg az eredeti fizető eszköz sötét tónusú marad. A legtöbb bank pénztáraiban már beépítették ezt a pénzvizsgálót, s egy pécsi társaság, a kertvárosi székhelyű Tesaco Hungary Bt. egy hónapon belül megkezdi a hordozható kivitel forgalmazását is, 2000 forint körüli áron. Ha jól meggondoljuk, a tanulópénz is kerülhet ennyibe. M. B. E. A felismerő műszer csalhatatlanul kiszűri a hamis bankót 1993. MÁRCIUS 14., VASÁRNAP Új VDN 3