Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-13 / 71. szám
2 üj Dunäntati napló 1993. március 13., szombat Az új nyomda a sajtó függetlenségét biztosítja (Folytatás az 1. oldalról.) Lombosi Jenő, az Új Dunántúli Napló főszerkesztője méltatta a sajtónapot, köszönte meg a régi nyomdászok, a pécsi, szekszárdi és kaposvári lapkészítők eddig végzett munkáját, s köszöntötte az új nyomda munkatársait is. Megemlékezett 1848-ról kiemelve:-A mai ünnep hármas eszmei tartalmat őriz. A magyar történelem egyik legfényesebb eseményének 145-dik évfordulóját, a szabad magyar sajtó napját ünnepeljük és egyúttal nyomdát avatunk. Negyven- nyolcban egy történelmi tett volt a sok közül: cenzúra nélkül kinyomtatták a tömegeket mozgósító 12 pontot. A párhuzam megvonása kézenfekvő: hitem szerint egyetlen társadalmi változás sem nélkülözheti a sajtót, Azt a sajtót, amely eleget tesz az önmaga megfogalmazta követelményeknek, s ami nem több és nem kevesebb, mint a gyors, pontos és hiteles tájékoztatás. A sajtónapi köszöntő után az Új Dunántúli Napló Szerkesztőségének Magyar Lajos-díját, amelyet kollégák szavazatai alapján évente egyszer osztanak ki, Kurucz Pál szerkesztő vehette át dr. Bayer Józseftől, az Axel Springer-Budapest Kft. ügyvezető igazgatójától, aki a díjátadást követően a következőket mondotta:-A sajtó függetlenségét és önállóságát csak akkor tudjuk megteremteni és megőrizni, ha a cégtáblán az áll: Kiadó és Nyomdavállalat. Sokan tudják biztosan, az idősebb kollégák még emlékezhetnek rá, a háború előtt minden kiadónak volt egy nyomdája is. Nem holmi úri passzióból, kivagyiságból, hanem mert csak így tudta függetlenségét biztosítani. Örömmel közölhetem önökkel, - s ez egy történelmi lépés a magunk részéről -, hogy nem csak a pécsi nyomdát avatjuk, hanem korábban Egerben s a héten Kecskeméten is munkába állt egy-egy gépünk. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy elértük, hogy lapjaink mindenféle kívülről jövő befolyástól mentesíteni tudják magukat, mindattól, ami számukra hátrányos lehetne. A célt tehát elértük.- Biztos vagyok abban - mondotta beszédét zárva dr. Bayer József, hogy az a legjobb, ha a sajtó valamennyi munkaterületén résztvevők, az újságírók, kiadók, a nyomdászok valamint a terjesztők egységet képeznek, s így szolgálhatják az olvasók maximális kiszolgálását. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy valaki is megkérdőjelezhesse objektivitásunkat, s ez csak úgy érhető el, ha a lapcsinálás valamennyi folyamatát befolyásolni tudjuk. Az avató beszédeket követően a résztvevők megtekinthették a lapkészítés talán leglátványosabb folyamatát: a nyomdagépet a gépmester beindította, s próbaként mind a három megyei lapból készítettek mutatványszámokat. Az Új Dunántúli Napló nyomásakor a vendégek kissé hitetlenkedve nézték a lap első oldalát, ahol az ünnepség alatt készített fényképek és az ünnepi tudósítás is ott volt már. Ezzel bizonyítva sokak csodálatára a számítógépes lapkészítés gyorsaságát és pontosságát. K. F. Sajtónapi ünnepségek Tegnap este rendezte ünnepélyes fogadását és vacsoráját a pécsi Iparos Ház színháztermében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége baranyai szervezete, mintegy százhúsz, kizárólag szakmabeli meghívottal. A fogadáson - melyet a helyi orgánumok, így az MTV Körzeti Stúdiója, az AS Magyarország Kft, a Pécsi Extra, és a Pannónia Rádió Kft. szponzoráltak - többek között megjelentek a magyarországi Springer-lapok főszerkesztői és irodavezetői is. A MÚOSZ itt adta át a háború miatt hazánkba menekült horvátországi magyar nemzetiségű kollégáknak szóló támogatását. Ugyancsak tegnap este adott sajtófogadást a FIDESZ regionális központja Pécsett, a Hotel Kikeletben négy megye sajtója képviselőinek. A párt részéről a fogadáson részt vettek Baranya, Zala, Tolna és Somogy ftdeszes önkormányzati tisztségviselői, valamint dr. Kövér László, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága elnöke és Trombitás Zoltán parlamenti képviselő, az Országgyűlés jegyzője. SERTÉSHIZLALÓ TERMELŐK FIGYELEM! A MÖBIUSZ Húsipari Rt. tájékoztatja a Tisztelt sertéshízlaló magántermelőket, hogy 1993. március 15-től átmenetileg változik a vágósertés átvétel jelenlegi rendje. Az átvétel ütemezése előjegyzés alapján a jelentkezés sorrendjében történik a szokott átvételi helyeken és napokon 6-8 óra között. 11. hét: 15. héttő az átvétel szünetel 16. kedd átvétel csak Mohács-SzigetvánSellye-Görcsöny átvételi helyeken 18. csütörtök átvétel csak Beremend és Villány átvételi helyen 15 (hétfő), 16 (kedd), 18 (csütörtök) és az ezt követő hetek azonos napjain minden hirdetett átvételi helyen ügyeletet tartunk a következő heti leadások előjegyzésére. Átvételi ár módosítás március 15-től 100-130 kg közötti sertés 76,50 Ft/kg helyett 72 Ft/kg 150 kg feletti sertés 85 Ft/kg helyett 80 Ft/kg Bővebb felvilágosítás és ártájékoztatás a helyszínen kérhető. Várjuk szíves érdeklődésüket. Q) ÓRA A NAGYVILÁGBAN Az orosz elnök újabb vesszőfutásával folytatódott a népképviselők moszkvai kongresszusa péntek délelőtt, miután a küldöttek az államfőnek a határozati javaslathoz fűzött valamennyi módosító indítványát elvetették. Ezután Borisz Jelcin elhagyta az üléstermet és mint szóvivője közölte: a továbbiakban nem kíván visszatérni a kongresszusra. Heves harcok Boszniában Európai parlamenti határozat Bősről Rugalmasabb hozzáállásra és együttműködésre szólította fe az Európai Parlament a szlovák kormányt a bősi erőmű ügyében hozott határozatában. Az Európai Közösség strasbourg-i képviselőtestületének pénteki ülésén elfogadott állásfoglalás egyúttal sürgeti a magyar és a szlovák kormányt, hogy fogadják el az EK Bizottság február 16-án előterjesztett javaslatát, beleértve az ügy hágai nemzetközi bíróság elé terjesztését. O Belgrád. Ellentmondó hírek érkeznek a Kelet-Boszniában tartózkodó ENSZ-konvojjal kapcsolatban: szerb részről azt közölték, hogy Philippe Moril- lon tábornok, a boszniai ENSZ-erők parancsnoka pénteken elindult vissza Zvornikba, a helyi szerb központba, s hogy a konvoj több tagját a muzulmánok túszul ejtették. Korábban hír érkezett arról is, hogy Moril- lon tábornok kocsija aknára futott, aztán pedig arról, hogy a boszniai ENSZ-parancsnok nem tudott bejutni Srebrenicára, s a város határában töltötte az éjszakát. A belgrádi ENSZ-központ pénteken cáfolta, hogy Morillon tábornok vagy a konvoj más tagjai fogságba estek volna. Közölték, hogy Morillon tábornok, valamint a tíz teherautóból álló konvoj megérkezett Srebreni- cába, s folyamatban vannak a tárgyalások. O Washington. Az amerikai kormány felajánlotta Romániának és Bulgáriának, hogy őrhajókkal segíti a Szerbia elleni kereskedelmi embargó ellenőrzését, és az ajánlatot a két ország elvben elfogadta - jelentette pénteken a The New York Times. A lap úgy értesült, hogy a washingtoni kormány feketelistára fogja helyezni azokat a külföldi cégeket, amelyek ismételten megsértették a kis Jugoszlávia elleni ENSZ-embargót. O Kiev. Ukrajna nem mond le a területén lévő hadászati rakéták tulajdonjogáról, de megengedi, hogy orosz szakértők műszakilag felügyeljék azokat - erősítette meg Leonyid Kravcsuk az Interfax Ukraini nevű független hírszolgálatnak adott exkluzív interjúban. A nyilatkozatban az ukrán elnök azt is hozzáfűzte: mindemellett továbbra is igényt tartanak a nukleáris robbanótöltetek egy részének ellentételezésére. Oroszország sajátjának vallja a szóban forgó 176 rakétát. Kravcsuk élesen utasította vissza az orosz igényeket. A horvát hadsereg pénteken reggel tüzérségi támadást indított a szerb krajinai Obrovac közelében. A városban és környékén általános riadót rendeltek el - jelentette a Tanjug krajinai katonai forrásokra hivatkozva. Bosznia keleti részén, Skelani térségében is heves harcok folytak pénteken. Izetbegovic elnök bosnyák erői és szerb csapatok közötti összecsapásokban - a szerb SRNA hírügynökség szerint - mindössze három szerb sebesült meg, viszont számos muzulmán vesztette életét. Poljak, Kragivoda és Sulica környékén pénteken folytatódott a muzulmán támadás a szerb erők ellen. A horvát hadsereg és a bosnyák erők péntekre virradóra együtt ágyúzták a térségben Nevesinje városát. Moszkvában időközben bejelentették, hogy a Boszniának szánt orosz humanitárius segély ejtőernyős ledobását nemsokára megkezdik. A Cliens Kft, mint a Mohácsi Építőipari Szövetkezet felszámolója nyilvánosan értékes! a következő ingatlanokat. Érdeklődni lehet: Mohács, Tompa M. u. 15. a szövetkezet központi irodaházban Bors Tiborműszaki vezetőnél.Tel.:711/28-22 és 25-45 Az árverezés helye: A Cliens Kftirodaháza Pécs, Báthory u. 22. Tel.: 72/14-578 Az árverezés időpontja: 1993. március 17.10 órakor Az árverezésen résztvenni szándékozóknak 10% bánatpénzt letétbe kell helyezni a helyszínen. Abánatpénz a vételár része. 1. Építési telek Mohács központjában a 7700 Mohács, Eötvös u. 14. sz. alatt. Hrsz: 1195 Terület: 856m! Kikiáltási ár: 2.050.000 Ft+ÁFA 2. Malomépület kéménnyel üzlethelyiséggel 7700 Mohács, Budapesti országút 18-20. Hrsz: 3732 Telek: 4358m2 Hasznos alapterület: 535m2. Közműellátottsága: víz, villany (ipari áram) telefon. Kikiáltási ár: 8.500.000 FtÁFA-val. 3. Piád pavilon a mohácsi piacon. Apiacot lezáró épületsorban befejezés előtt álló galériás kialakítású új üzlethelyiség. Kikiáltási ár: 1.950.000 FtÁFA-val. /TOYOTA AKCIÓI március maii KÉZPÉNZFIZETÉS ESETÉN: Személygépkocsinál, _ * a BRUTTO vételár 5%-al Haszongépjárműnél, a BRUTTO vételár 4%-al RÉSZLETFIZETÉS ESETÉN: 1 éves futamidejű, 10% - os kamatozású kölcsön; 2 éves futamidejű, 18% - os kamatozású kölcsön. KEDVEZŐ LÍZING FELTÉTELEKI TOYOTA (CZf>\ VSZV TROSKA AUTOQUALITAS KFT. Pécs, Engel J. u. 1/2. Tel / Fax: (72) 25 - 553 Kormányszóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) célkitűzése, hogy a magyar vállalkozók és befektetők ha előnyt nem is élvezhetnek a külföldi befektetőkkel szemben, de legalább versenyhelyzetbe kerüljenek a privatizáció során. Az ágazaton belül a nagyobb - az ország ellátását szolgáló - malomipari vállalatokat részvény- társasággá kívánják átalakítani. A kisebb cégek esetében a cél: a decentralizált privatizáció, A hús, valamint a tejipar esetében a nagyobb vállalati egységeknél reorganizációs, a likviditási gondokat megszüntető lépéseket kívánnak tenni. A kisebb cégek privatizációjánál szívesen várják a hazai termelők jelentkezését. Elhangzott: a tárca meghatározó jelentőséget tulajdonít a kárpótlási jegyért történő tulajdonszerzésnek. Egyetértenek az AVÜ azon döntésével, amely szerint a szövetkezetek a még kézhez nem kapott kárpótlási jegyekkel is részt vehessenek az élelmiszeripari vállalatok privatizációjában abban az esetben, ha a Kárpótlási Hivatal igazolja, hogy jogosultak, illetve később megszerezhetik. Juhász Judit szóvivő beszámolt a kormány csütörtöki ülésén hozott döntésekről. Elfogadták a jövedéki tevékenységet szabályozó törvényjavaslatot. Ez a mesterségesen fermentált dohány, a dohánygyártmány, a szeszesital, a sör, a kávé, az üzemanyagként és tüzelőolajként felhasználható kő- olajtermékek termelésének, raktározásának, forgalmazásának exportjának, importjának szabályozásáról és engedélyezéséről kíván rendelkezni. Az Országgyűlés elnöke, alelnökei külföldön Az Országgyűlés Sajtóirodájától kapott információ szerint Szabad György házelnök a Collegium Hungaricum és az Ausztriai Magyar Egyesületek meghívására szombaton Bécsbe utazik. Vasárnap találkozik az Ausztriai Magyar Egyesületek vezetőivel, majd részt vesz a Collegium Hungaricumban rendezett „1848 Bécs-Buda- pest” kiállítás megnyitóján. Este ünnepi beszédet mond az Ausztriai Magyar Egyesületek díszünnepségén a Collegium Hungaricumban. Március 14-én, vasárnap Dombach Alajos, az Ország- gyűlés alelnöke, delegációja élén, a Vajdasági Magyarok Szövetségének^ meghívására, Szabadkára utazik. A küldöttség tagja Csépe Béla, a KDNP frakcióvezetője, Annus Józ.sej (MSZP), Bejczy Sándor (FKGP), Bratinka Józsefi MDF) és Tirst Tamás (Fidesz) ország- gyűlési képviselő. A parlamenti pártfrakciók küldöttsége részt vesz az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójának ünnepségén. Szűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség meghívására március 15-én Beregszászra utazik. Ünnepi beszédet mond a Petőfi szobornál rendezett ünnepségen. (MTI) Perek a Bank- felügyelet ellen Kártérítési perek sorozatával kell szembenéznie az Állami Bankfelügyeletnek (ÁBF) a következő hónapokban a tavaly nyári bankcsődhullám következményeként. A sort a BKV nyitotta meg. A vállalatnak 200 millió forintja ragadt az Ybl Bankban. Februárban a XI. kerületi önkormányzat nyújtott be keresetet, az Ybl Bankban maradt 150 millió forintja és a kamatok visszatérítését követelve.