Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-10 / 68. szám
4 aj Dunántúli nopiö 1993. március 10., szerda MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ILDIKÓ nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.05, nyugszik 17.45 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 10-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 15-000-es számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon: REZES ZSUZSA A darazsak Pávics Lajos bátyám hozta hírügyeletünkre a majd egyméteres lódarázsfészek-vázat a pécsi Szabadság utcából, ahol az egyik portán tetőt cseréltek. A lemez-sokaság zuzmóra, mohára, nagy szakái lra emlékeztetett. - Lárvák bújnak benne, melyek az első napfényre méhecskévé változnak. - intett a gazda. Jött Mészáros József megyei főméhész, aki biztos kézzel, de óvatosan lapokra szeletelte a kocsonyaként rezgő ritkaságot, ami mérete miatt hazai, ha nem világrésznyi szenzáció, ugyanis egy darázsfészek az eddigi adatok szerint maximum 40 centis. Ez évek óta formálódott fából, sárból, levélből, papírból, mely alapanyagokat előbb jól megrágcsálták az állat-alkotók, de még nem kötötték meg viasszal. Illata így is, mint a propoliszé. Színe szürke, zöld, acélkék. A lapkákon csíkok, hullámok, pöttyök sorakoznak. Legalább 200 lódarázs alkotta. A ránk köszönő Dani Sándor pécsi vállalkozó hetykén felkiáltott: - A rovarokat tapétakészítésre tanítanám. - Cs. J. Időjárás Általában kevés lesz a felhő, szerdán sok napsütésre lehet számítani. Csapadék nem várható, gyenge lesz a légmozgás. Éjszaka többfelé foltokban köd lehet. Vízállások: Mohács 204 cm, apadó, 2,8 fok, Őrtilos -90 cm, apadó, 0,5 fok, Barcs -50 cm, áradó, 1,8 fok, Drávaszabolcs 10 cm, változatlan, 3,2 fok. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; a főépület rekonstrukciója miatta 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház III. sz. Belgyógyászata. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. KoponyaKedvezményes üdülőbeutalók A harcosnő Az Ildikó névben ősi gót, hun és magyar származás rejtőzik. Attila hun király második feleségét Ildiconak hívták. De lehet a germán Hilda alakváltozata is. Jelentése harcosnő. További mai névnapok például: At- alanta, Attala, Édua, Etele, Itala, Kájusz, Kán, Kolos, Priszcilla, Teofil. — Gyorsan hajtottak. Megyénkben a 9. héten 1 súlyos, 5 könnyű sérüléses közúti baleset adódott elsősorban azért, mert a járművezetők helytelenül választották meg a sebességet. Hosszú évek után ez volt az első olyan hét, amikor kevés közúti tragédia történt. A megyei heti baleseti átlag 20-25 között alakul. Öt üdülőben, így Bükkfürdőn, Debrecenben, Egerben, Szegeden és Sopronban a február végi meghirdetést követően néhány hét alatt elfogytak a II. negyedévi kedvezményes beutalók - tájékoztatták a Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelő Rt.-nél kedden az MTI-t. Több hegyvidéki, illetve gyógyüdülő viszont még a márciusi turnusokra is kínál kedvezményes üdülést. Szabad helyek találhatók például a bakonyi, a balatonszéplaki, a hévízi, a szegedi és a zalakarosi üdülőkben. * A beutalók árának maximálisan 50 százalékára - meghatározott számítási mód szerint - támogatás vehető igénybe a fővárosi és a megyeszékhelyeken működő 23 vidéki üdülési irodában. Mivel sok vállalat, intézmény nem váltotta ki az üdülési utalványokat, az irodák újabban elfogadják a jelentkezőktől a vállalat, intézmény vagy érdekvédelmi szervezet - a kedvezmény igénybevételének jogosságát tanúsító - igazolását is. A kedvezményekre országosan 700 millió forintos keret áll rendelkezésre, ennyit biztosított idén a költségvetés az üdülések támogatásához. A költségvetés még 1994-ben és 1995-ben is támogatja az üdülést, de ezt követően már önállóan kell finanszíroznia az. rt.-nek a kedvezményeket. Ez teljes árú, úgynevezett kereskedelmi üdültetéssel, ingatlanok értékesítésével oldható meg. Az idén az üdülési helyeknek csak egy kis részét értékesítik kereskedelmi forgalomban teljes áron értékesítik. Az említett üdülőkben azért fogyott el néhány hét alatt az egész második negyedéves üdülési keret, mert az egyes turnusok helyeinek 54 százalékát eleve az üdülőt építő, vagy felújító szakszervezetnek, vállalatnak kell szerződés alapján átadni. A fennmaradó 46 százalék jelentős részét - volt ahol teljes egészét - már kereskedelmi értékesítésre kellett igénybe venni a II. negyedévben. Az említett üdülőkön túl 27 üdülőben viszont még továbbra is kínálnak kedvezményes beutalókat erre az időszakra. A nagyobb rohamra természetesen a III. negyedéves beutalók május közepi-végi meghirdetésekor számítanak a budapesti és vidéki üdülési irodákban. Több mint két tucat félbevágott, lecsupaszított disznófej hever napok óta Pécs határában, a Pé- csújhegy és Üszögpuszta között vezető úton. Feltehetőleg egy teherautóról potyogott le a környezetre is veszélyes hulladék. Fotó: Szundi György 04 - 05 - 07 — Frézia és csokoládé. A nőnap alkalmából a pécsi Kon- zum ÁBC-ben a Mars csokit is forgalmazó Master Food Cég hazai képviselője ezer Dove nevű tejcsoki-újdonsággal és ugyanennyi szál fréziával kedveskedett a hölgy-vásárlóknak. — Tanácsadó ügy eletet tart szerdánként 9-15 óráig a Roma Kisebbségi Önkormányzat alel- nöke, Jovánovics István Pécsett, az Apáca u. 15-ben, a TESZ-központban, ahová várják a nem cigány polgárokat is. — „Távirat-özön”. Az idei nőnapon a Pécsi Távírdában háromszor több ünnepi táviratot forgalmaztak, mint tavaly. Pécsről 1 400 üdvözletét adtak fel, míg a megyeszékhelyre 1 300 jókívánság érkezett. — Mit mutatott Franciska? A tegnapi Franciska nap kapcsán régen egy népi időjárásjósló rigmus járta: „Franciska mutatja, milyen az ő hónapja.” Vagyis amilyen volt a tegnapi időjárás, olyan lesz a márciusi is. Egy biztos, hogy a napsütés már tavaszt idézett. — Ízelítő egy új újságból. A Komló és Vidéke területi lap legújabb számában olvashatunk arról, hogy a komlói Carbon Vállalat cipőüzeméből több mint kétszázan lesznek munka- nélküliek. Egy másik riport szerzője felteszi a kérdést: Vége a télnek? — Versenyző szakmunkástanulók. A szakmunkástanulók megyei tanulmányi versenyén magyar irodalomból 1.: Varga Csilla (Pécs), magyar nyelvből 1.: Poprócsi Melinda (Mohács), történelemből 1.: Bathó István (Pécs), matematikából L: Nagy Mária (Pécs), fizikából 1.: Kovács Zoltán (Pécs), gyorsírásból 1.: Lusztig Réka (Pécs), Németh Zita (Pécs), helyesírás- és nyelvhelyességből 1.: Gáli Ildikó (Pécs). — Kistermelői borverseny. A Pécs-somogyi kistermelői borversenyen a 44 gazda 60 fehérborral és 9 vörösborral nevezett. Arany- és ezüstéremmel 21, illetve 25 mintát jutalmaztak. Vándorserleget és nagydíjat kapott Oskó Ferenc, Rózsa György. Rendezvények Fábos György festő, grafikus munkáiból kiállítás nyílt Pécsett, a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola klubjában. A Pécsi Lakásbérlők Egyesülete ma 17 órakor az Apáca utcai TESZ-központban a közös képviselőknek fórumot szervez, melyen felszólalnak a PIK különböző felelősei. Ma 8-17 óráig pótfelvételit hirdetnek énekből a pécsi Mátyás király utcai Ének-Zene Tagozatos Iskolában. A pécsi IH-ban ma 19 órakor a NO együttes koncertezik. A Pécsudvardi Művelődési Házban ma 18 órakor bemutatják dr. Sárosácz György A Pécs környéki boszniai horvátok című könyvét. Ma 11 órakor a Pécsváradi Művelődési Központban a Bar- tina zenekar népi hangszereket mutat be. Jogi tanácsadás Ingyenes jogi tanácsadás lesz ma délután 5-től 6 óráig a Új Dunántúli Napló, Pécs, Rákóczi út 34., földszinti hirdetésfelvevő irodájában. Közlemények A Demokratikus Charta pécsi szóvivői, aláírói és szimpatizánsai ma 19 órakor a pécsi IH-ban a március 14-i fővárosi rendezvényt beszélik meg. Nem a Szigetvári Városi Könyvtárban, hanem Komlón lesz április 1-4. között a gyermekvédelmi regionális konferencia. Dr. Berényi István jogtanácsos ingyenes jogi tanácsadást tart holnap 13-15 óráig a pécsi Lenau-házban. A pécsi Leőwey Gimnáziumban működő Rock and Roll Iskola újabb kurzusára lehet jelentkezni. Az OTP Rt. bankfiókjaiban megtekinthető az át nem vett gépkocsinyeremények jegyzéke. Ez azon gépkocsinyeremény-takarékbetétkönyvek számait tartalmazza, amelyeket 1992. novemberig kisorsoltak, azonban a tulajdonosok idén február 15-ig nyereményigényüket nem jelentették be. A Pécsi VTV mai műsora. Önkormányzati kábelcsatornán 18.30.: STOP autósmagazin. 19.00.: Rocktükör. 20.00.: Fekete Doboz. 22.00.: HTV film: Apacsok. Sásdon, a Zöldfa utca egyik családi házában kigyulladt a kéménybe épített gerenda. Pécsett, a Meredek-dűlőben egy hétvégi ház berendezései fogtak lángot. Mecsekfaluban, az egyik portán kiáramló gőzről azt hitték a tűzoltókat riasztók, hogy kazánrobbanás történt. Hatos-lottó A Hatos-lottó 5. heti nyereményei: 6 találatos 1 db volt, nyereménye 33 051 868 Ft, 5 plusz 1 találatos szelvény 12 db akadt, nyereményük 396 209 Ft, 5 találatos 254 db lett, nyereményük 14 853 Ft, 4 találatos 8951 db volt, ezekre 562 forintot fizetnek, 3 találatos 118 218 db volt, ezek nyereményösz- szege 53 Ft. A „Két Lotti” A 10. heti „Két Lotti” játékban 6 és 5 találat nincs. A 3 talá- latosok nyereménye 28 520 Ft. A 2 találatosok nyereménye 325 Ft. Nyerőszámok: 15, 17, 31 és 24, 34, 60 Olcsóbb kenyér Egészségügyi szolgálat és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. (Munkácsy M. u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részrée is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12- 390-es számon,, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * A MMSz pécsi csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám alatt. 13- 14-ig nőgyógyászat-onko- lógia, 14-18-ig belgyógyászat, fájd. ambulancia. * A MMSz jogi tanácsadó szolgálata naponta 17-19 óráig. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72-12-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. Pécsett, az Arany Pajzs Segítő Szolgálat Viktória utcai boltjában diszkont-áron adják a kenyeret. Az üzlet hétfőtől szombatig reggel fél héttől este hét óráig, vasárnap fél héttől négy óráig tart nyitva. TIT0BLÁ8 TANFOIIAI /N AB KATEGÓRIA / M VIZSGA / Felkészítő: -------------1 993.05.02.-06.20. között A Balatonon bentlakással 6 napos vízi túrák keretében. Érdeklődőknek pontos programot küldőnk. HAJÓS KFT. 72/27-282 7634 P£08, HÓUBAG U. 29. Együttműködés A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szociáldemokrata Néppárt megyei vezetőinek találkozójára került sor Pécsett, a József Attila Művelődési Házban, ahol a résztvevők megállapították, hogy a két párt a munkások, munkanélküliek és más hátrányos helyzetű rétegek érdekében fejti ki tevékenységét. Nyílt nap A szigetvári Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskolában ma és holnap reggel 7.45-től pályaválasztási nyílt napot szerveznek jövendőbeli elsősök szüleinek. Ismertetik az anyanyelvi program háromféle módszerét, az angol és német nyelvtanítás, a Logo-számítástechnikai oktatás eredményeit. Jubileumi ülés A Magyar Biológiai Társaság Pécsi Csoportja ma 15.30-kor tartja 110. jubileumi szakülését, melyen szó lesz a mecseki meddőhányók faunájáról, a baranyai denevér-kutatásról, a szigetközi tölgy-kőris-szil ligeterdők helyzetéről is. Falu-fórum Holnap 18 órakor a Bári Művelődési Házban mezőgazda- sági témájú falu-fórumot szervez az MDF helyi szervezete, melyen előadást tart dr. Bíró Ferenc országgyűlési képviselő, Parragi Antal, a Földművelésügyi Hivatal szakfelügyelője is. Kapcsolatfelvétel A Pécsi Horvát Intézet meghívására holnap megyénkbe látogat két napra a zágrábi Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke, dr.Ivan Su- pek irodalmár, aki 11-én 18 órakor beszámol Janus Pannonius- ról írt könyvéről Pécsett, a Janus P. Múzeum néprajzi osztályának Guzsalyas-termében. Csoóri Sándor a Lenau-házban A Páneurópa Unió vendége lesz március 11-én, csütörtökön délután 5 órakor Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetsége elnöke, aki előadást tart a mai magyar írók szerepéről, küldetéséről, az európai szellemiség kialakításáról a pécsi Lenau-házban. A nyílt rendezvényre minden érdeklődőt tisztelettel várnak. Kedvezményes (30-50%-os) SZOBANÖVÉNY VÁSÁR (páfrány 200, szobafenyö 450. yucca 450 Ft) március 7-13 (vasárnaptól-szombatig; Pécs. Ifjúsági Ház 9-18 óráig