Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
1993-02-07 / 37. szám
A Sex Action esete a világhírű Music televízióval , Koncertünk közönségének tagjait nem mi válogatjuk ki ’-Nem tudok arról, hogy a Music TV játszaná három létező klippünk közül bármelyiket is, de végül is elképzelhető, - mondja Szendrei József, a péntek este Baranyában turnézó Sex Action együttes vezetője. Az együttes Harkányban és Szigetváron vállalt fellépést, mindkét helyen többszáz diszkózó fogadta őket, kitörő lelkesedéssel.- Nem is ajánlották fel dalaikat a világhírű tévéállomásnak?- Egyelőre nem, de azt hallottam, hogy a világhírű EMI lemezkiadó cég képviselője érdeklődött irántunk. Mindenesetre hamarosan készítünk egy angol nyelvű klippet is, a Music tévé azt a fajta zenét veszi át a kelet-európai együttesektől, amit mi is játsszunk.- Hogy jellemezné a Sex Action stílusát?- Agresszív szövegű, alternatív kemény rockot próbálunk több, mint két éves fennállásunk óta.- Hallottam, néhány koncertjükön kisebb botrány is kitört.- Valóban volt néhány atrocitás, de közönségünk tagjait nem mi válogatjuk ki. Egyébként nem csak kopott ruhás tinik hallgatnak bennünket. Például kedvenc dalomat, a Kokain bluest is együtt énekli velünk a közönség, korosztálytól függetlenül. Nem egy adott rétegnek játszunk.- 29 éves, korábban hol zenélt?-Talán sokan emlékeznek még Béri Arira, aki a Szerelem első vérig című filmben játszott. Volt egy közös zenekarunk Béri és a pillangók névvel. Rövid ideig.-A Sex Action hosszabb életű lesz?- Minden jel erre mutat, ugyanis nemrégiben megjelent kazettánk első megrendelése már elfogyott. Koncertjeinket több százan hallgatják, és vannak újabb ötleteink.- Apropó, kazetta. Úgy tudom, az együttes kazettája drágább, mint más hasonló kiadványok.- Igen. A kiadó szerint nem lehetett olcsóbban kihozni, mindenesetre hozzáteszem, mi öt forintot kapunk eladott kazettánként.- Akkor jól is jönnek az ilyen haknik, most például ez a két baranyai diszkófellépés...- A pénz mindig jól jön, de, hozzáteszem, nagyon ritkán vállalunk hasonlókat. Most is azért megyünk el egy-két diszkóba, mert szeretnénk előkészíteni koncertkörútunkat. Azt hiszem, a zenekar minden tagja nevében mondhatom, hogy a színpadi zenét szeretjük igazán. Bozsik L. Egy új lap: Több, mint Érdekes! Sokoldalú folyóirat a ma divatos témáival Kis Tünde szerkesztő és Varga Győző lapigazgató Fotó: Szundi György Készülődés a Ki Mit Tud ?-ra A Erték-e még a tehetség? A szekszárdi Babits tervei Tízkötetes Révai Új Lexikon A szekszárdi Babits Kiadó Kft. az elmúlt év végén eljuttatta a közönséghez három sorozata - a Magyar Művelődéstörténet I- V., a Magyarság Néprajza I- IV. és a Magyar Föld, Magyar Faj I- IV. kötetének tájékoztatóját. Ezek a már korábban kiadott könyvek 1993 februárjától utány- nyomásra kerülnek, így újra megrendelhetők. Az idén további, válogatott kötetekből álló kiadványsorozatot indítanak „Magyar Klasszikusok” címmel. A sorozat 20 kötetben 28 remekművet tartalmaz, melyeket többek közt Jókai, Mikszáth, Móricz, Illyés, Nagy Lajos neve fémjelez. Májustól kezdődően az idén három, a továbbiakban 1998-ig évente négy kötetet adnak ki a „Magyar Klasszikusokéból. A könyvek természetesen egyenként is megrendelhetők; a fizetési feltété- ä lek azonosak a Révai Nagy Lexikona feltételeivel, melynek megrendelői e sorozat árából is 20 százalék kedvezményt kapnak. Idén jelentetik meg „Az Árpád-ház szentjei” című könyvet, melyet régebbi partnereik szinte ajándékba kapnak; és kiadnak egy eddig kevéssé ismert történelmi regényt is, „Az utolsó Bulcs” címmel. Jó hír, a Babits Magyar Amerikai Kiadó Rt. és a Babits Kiadó Kft. együttes döntése alapján valameny- nyi Révai Nagy Lexikona sorozat, illetve kötet megrendelésére érvényesen, társaságaik fizetőeszközként - 70 százalékos áron - 1993 január 1. és május 31. között kárpótlási jegyet is elfogadnak. A szakemberek pedig már dolgoznak a Révai Uj Lexikon tíz kötetén, amely az eredeti mű megjelenése óta eltelt időt fogja át, egészen az 1990-es évek ele- 1 jéig. A tervek szerint 1995-től megjelenő új sorozat az időszerű adatokkal, változtatásokkal hiányt pótol majd, s az utolsó kötet megjelenésekor - várhatóan 1998-ban - egy igazi, élő, modem lexikont vehet kézbe az olvasó. Artner Katalin „ Teremts békét önmagadban, s megváltozik körülötted a világ. ” Ez az idézet szerepel annak a folyóiratnak a címoldalán, melynek első száma Több, mint Érdekes címmel nemrég látott napvilágot. A Pécsett szerkesztett lapot egyelőre csak a megyeszékhelyen és Baranyában lehet megszerezni, de létrehozói tervezik, hogy Somogyba, Tolnába, Bács-Kis- kun megyébe és a fővárosba is eljuttatják.- Egyelőre a naturaboltok- ban, reformbóltokban terjesztjük, néhány újságárusnál is kapható, és kollégiumokba is szánunk belőle - mondta Varga Győző, a 29 éves lapigazgató. Úgy látszik, nem annyira a gazdagodni vágyás, mint inkább az érdeklődése vitte rá, hogy újságot csináljon. A „sokoldalú folyóirat” foglalkozik az életmód, a táplálkozás, a filozófia, a közösségek kérdéseivel, sőt az ember-, állat-, és növényvédelemmel is!- Egy ideig újságot és könyvet árultam, ott láttam, hogy van érdeklődés e témák iránt -■ folytatta Varga Győző. - Eddig ■ezek különböző újságokban jelentek meg, nálunk azonban egy helyen, olcsóbban jutnának hozzá az olvasók, s nem havonta, hanem átlag kéthetetnte. A jelenleg 12 oldalas lapot Kis Tünde szerkeszti, aki ezt megelőzően a Komlói Újságnál dolgozott.- Elsősorban abban szeretnénk segíteni, hogy az emberek tudjanak tájékozódni a most divatos témák között. Ez néha azt is jelenti, hogy egyes alapvető fogalmakat meg kell majd magyaráznunk. Nem vagyuhk elfogultak, elkötelezettek se, mert így a jelenségeket több oldalról tudjuk megvilágítani. A lap reklámokból tartaná el magát, de például a nem üzleti jellegű, rövjd apróhirdetéseket ingyen is közzéteszik. A lelkes kis csapatot a Ferlingpress Sajtóügynökség és Kiadványszerkesztő kft. segíti. Hodnik I. Gy. Országszerte mostanában zajlanak a Ki Mit Tud ? területi bemutatói. Utoljára öt évvel ezelőtt volt arra lehetőség, hogy megmutassák magukat a tehetséges, vállalkozókedvű fiatalok. A Magyar Televízió felhívására hat kategóriában mérik össze tudásukat. Baranyában, Somogybán, Tolnában kérdeztük a szervezőket, van-e igazi érdeklődés a rendezvény iránt, s hogy egyáltalán, mi a tapasztalat a mostani jelentkezőkről.- A megyében vannak fehér foltok - mondta el a Baranyai Művelődési Központ munkatársa, Petkó Jenő. - Harkánytól nyugatra, Szigetvárig, illetve a déli területeken Kémes, Sellye, Vajszló, Drávafok, Görcsöny környéke szinte teljesen kimaradt. Talán a helyi propaganda nem működött jól. Eddig 142 versenyszámmal 381 fiatal' nevezett. A legtöbben a versmondó, az ének illetve a zene területét részesítették előnyben. Mohácson, Komlón már voltak bemutatók, lezajlottak a közép- és szakközépiskolás vetélkedők is. Hátra van még Sásd, Szentlőrinc és Siklós, majd február 16-án a Pécs városi bemutató. — Érzékelhetően csökkent az érdeklődés, de ez országos tapasztalat - nyilatkozta Somogy megyei Művelődési Központból Szalay Lilla - Talán a Ki Mit Tud már nem tud akkora kiugrási lehetőséget nyújtani, mint régen. Ma ha valaki ki akar adni egy lemezt, megteheti. Hogy a tehetség mennyire számít, s hogy érték-e egyáltalán, már más kérdés. Eddig Tabon és Siófokon volt egy-egy területi bemutató, aztán Kaposvár, Csurgó, Nagyatád és Boglár következik. A megyei válogató március 27-én lesz. Somogybán is minden versenyszámban van jelentkező, a szám országosan is jó, hiszen csak a megyeszékhelyről több, mint 100-an jöttek, míg a többi helyeken átlag 20-30 volt a pályázók száma. & versenyzés anyagi terhei többnyire a bemutatkozni vágyót nyomják, de ez általában nem több az útiköltségnél. A rendező szervek, a helyi ön- kormányzatok, illetve a művelődési intézmények a helyet biztosítják, van, ahol például a hangszereket is, és persze a szakmai zsűrit.- Mi nem adunk ki külön díjakat, csak emléklapot - válaszolt kérdéseimre Jóföldi Gabriella Szekszárdon, a megyei önkormányzat közművelődési ügyekkel foglalkozó munkatársaként. -Egyébként Tolna megyében összesen 95 produkcióval jelentkeztek. Szekszárdon és Bonyhádon mutatkoznak be először a versenyzők, a megyei döntő pedig április 17-én lesz. Nincs túl sok érdeklődő, és ennek talán az is oka, hogy ma a 14-26 év közötti korosztály mozgatható a legnehezebbén. Nem szokták meg az emberek, hogy Ki Mit Tud egyáltalán létezik, meg aztán el is felejtették. Pedig a tehetség érték, akkor is, ha az elmúlt idők kimittudo- sai közül a legtöbben csak múló sikerhez jutottak. H. I. Gy. „Isabelle Delan rekordidő alatt adta le felesleges kilóit - ma karcsú, boldog és vonzó ... 21 kilót fogytam 21 nap alatt...!” Hát „Dzsezabell" az Isten szerelmére ne lódítson ekkorát. Ezt nem hiszem el. Annak sem, aki ezt a hirdetést leadta egyik hetilapunknak, hogy aztán esőstől megrohamozzák a kövérek a tisztelt címet 999 forint lefizetése ellenében. Inkább hiszek annak a szegény, csóró pesti csövesnek, aki elmondta a rádiós riporternek: „Tizennyolc éve kapualjakban, menhelyeken élek, tizennyolc éve parizert és kenyeret eszem ...” Hozzáteszem: nem fogyókúra okán. Utóevők? A lerobbant - osztályon aluli - topogó etetőasztalához sodródik egy szomorú szemű, kissé kopott úriember és illedelmesen megkérdezi: „Ne haragudjon uram, végigeszi?” A másik vendég lenyeli a falatot és áttolja a tányért: „Osszuk meg uram ...” Az előbbi benyúl a belső zsebébe, kicsomagolja a fehér szalvétából saját evőeszközeit és nekilát a maradéknak. Ő az egyike annak a másfél-kétmilliónak, akik a létminimum alatt élnek hazánkban - a rádióban megszólaló - szakember szerint. De lehet, hogy a további kétmilliós táborhoz tartozik, amely éppen most szegényedik el: sorsuk kilátástalan. Az ismert pénzügyi szaktekintély megrajzolja a képletet: „Csökken a nemzeti össztermék, akkor csökken a szociálpolitikára fordított összeg. Ha csökken ez az összeg, nő a szegénység. Van-e kiút ebből a szociális csapdából...?” Egy „csöves” - aki szakmáját illetően korábban cukrász volt, ám nem rég, december végén szabadult a börtönből - az ingyenkonyha környékén vázolja a száraz tényeket a riporternek. A legszégényebbek ingyenkonyhán esznek, elhagyott udvarokban, pályaudvarokon, kimustrált, vagy kiégett autóbuszokban alszanak. De van Óbudán egy hajó, amit a „máltaiak” bérelnek a hajléktalanoknak. Órákig állunk sort, hogy bejussunk, de hát nem jut mindenkinek hely. Az előtérben kibírhatatlan a levegő: a mosdatlan emberek kipárolgása, alkoholszag, lábszag, éjszakai kráko- gás, horkolás, veszekedés-marakodás, ajjaj uram ... ez elképesztő. Aki szerencsés, esetleg bejuthat egy kabinba, ahol kevesebben hálnak.- Kik járnak ide ?- Alkoholisták, aztán börtönviseltek, mint én is. Aztán lecsúszott egzisztenciák, alacsony „bérű” becsületes nyugdíjasok, a szétesett családi körből kizuhant elvált féljek, állástalanok, stricik és persze olyan munkanélküliek, akik soha, azelőtt sem szerettek dolgozni. Ezekben nem volt semmiféle igyekezet, mászkáltak egyik munkahelyről a másikra annak idején, esztékájuk nem volt, most nyugdíjuk sincs. Ilyenek is vannak.- Az önkormányzattól heti két alkalomra kaphatunk ingyen fürdőjegyet. Legalább tisztálkodunk, borotválkozunk, az ember kimossa az alsóneműjét. De ezeknek még ez sem kell. — Tudja mi az én vagyonom? - nyilatkozik a harmadik hajléktalan, szerencsétlen. - Egy árva öngyújtóm van. Nem tudok egy harmincast összehozni, doboz cigire. Bárcsak esne a hó! A múltkor esett egy kicsi, hóhányásra kaptam négyszázötven forintot, vettem egy üveg muskotály őst, hogy meg ne fagyjak, egy tábla csokoládét, mert abban van energia és két szendvicset, kész. Még egy kérdés: „Mire használná, ha hirtelen kapna mondjuk ötvenezer forintot?” - „Jól berúgnék.” - „Felöltöznék belőle és este mennék aludni visz- sza az óbudai hajóra.” Miskolci riport-részlet. Üzletvezető: „Nálunk is vannak utóevők, de igyekszünk gyorsan letakarítani az asztalokat, hogy ezek az alakok eltűnjenek minél hamarább...” A meleg elborítja a szememet ... Zászlót bontott a Magyar Anyák Nemzeti Pártja Zászlót bontott a 'Magyar Anyák Nemzeti Pártja, szombaton Pápán. Soko- rayné Teli Ágnes elnök, mintegy 80 résztvevő előtt ismertette az új párt célját és programját. Nemzeti politikai szervezetükbe kívánják tömöríteni azokat a nőket és férfiakat, akik arra törekednek, hogy a magyar ifjú nemzedék félelemtől és nélkülözéstől mentesen, biztonságban, szeretetben, fizikailag, szellemileg egészségesen, edzetten, hazája, történelme és a természet tudatos szeretetében nőhessen fel. Törekvésük a főállású anyaság elismerése oly módon, hogy a gyerek 10 éves koráig megfelelő támogatás mellett az anya otthon maradhasson és ez az idő számítson munkaviszonynak. 4 Új VDN 1993. FEBRUÁR 7., VASÁRNAP Rádió mellett... Utóevők: ...