Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
1993-02-04 / 34. szám
10 üjDunöntült napló 1993. február 4., csütörtök Az önkormányzatiság „magaslata” a Magaslati úton Dacos döntés - mások kárára A „megzsarolt'’ város esete a magántulajdoni érdekkel Új lehetőség a tanyatulajdonosok földbirtok-formálására Vagyunk annyira önérzetesek, hogy nem tekintjük magunkat vicclapnak. A témával - a pécsi Magaslati út 35/A és 35/B szám alatti ingatlanok ügyében hozott elutasító közgyűlési határozat körülményeivel - nem is azért foglalkozunk, mert ezt a döntést az egyik, személyében is érintett önkormányzati képviselő utólag vicclapba illőnek minősítette. A témáról szóló előteijesztés vitájában elhangzott egyetlen érdemi - ha ugyan érdemi - hozzászólás csak arra mutatott rá, hogy ebben az ügyben az önkormányzatot zsarolja a város polgárainak egy szűkén behatárolható csoportja. Ez utóbbi minősítés után a város jegyzőjének előterjesztését nagy többséggel elutasította a testület. Mit is takar ez az ügy és mi is minősült zsarolásnak? Még a tanács működése idején fogadtatott el részletes rendezési terv a Magaslati út 35, 35/A és 35/B számú ingatlanokat érintően. Ebben a tervben út kialakítása szerepelt, mégpedig olyan változatban, hogy az ehhez szükséges területet az említett ingatlanok egy részének igénybevételével kell - és lehet - megvalósítani. Az ingatlannyilvántartási állapot szerint ugyanis sem az az „A”, sem a „B” jelű ingatlan nem volt megközelíthető közterületről. A helyzet megértéséhez muszáj további részletekbe bocsátkozni: a 35/A számú ingatlan tulajdonosai a 35. számú ön- kormányzati tulajdonú ingatlanon - erre vonatkozó bejegyzett jog nélkül - jártak át, míg a 35/B számú ház tulajdonosai ezen túl még a 35/A számú ingatlanon át közlekedtek bejegyzett szolgalmi jog alapján. Az önkormányzat ébredése Az ingatlantulajdonosok az építési engedélyt ezekre a körülményekre tekintettel kapták meg. Az átjárásnak megfelelő nyomvonalú, részben már kiépített út ténylegesen létezik. Az első gubanc akkor támadt ebben az ügyben, amikor a rendezési terv elfogadásakor az út céljára szolgáló területet mégsem vette igénybe a tanács. A téma akkor vetődött fel újra, amikor a 35. szám alatti ház bérlői bejelentették vételi szándékukat a lakásokra és az épületre. Ekkor az önkormányzat illetékes bizottsága és irodája felismerte, hogy célszerű lesz az útnak szánt telekrészt közterületként bejegyeztetni, mivel az ingatlan eladása után a tulajdonosoktól csak kártalanítással lehetne megszerezni az úthoz szükséges területet. Ennek a határozatnak a szellemében az úthoz szükséges terület ingatlannyilvántartási rendezése is megtörtént már. Csakhogy a 35/A és 35/B sorsára nem volt tekintetei az előterjesztés. Ez volt az ügyben a második gubanc. A döntés következtében a 35/A számú ingatlan is megközelíthető lett közterületről, de a 35/B továbbra sem: tulajdonosai ezután is csak a szolgalmi jog alapján járhatnak át a 35/A telekrészén. A szolgalmi jog pedig tipikusan az a tulajdont korlátozó jogintézmény, amelyből a legtöbb vita szokott származni, s ez esetben származik is. Közterületi út áldozatvállalással A közúthoz közelebb eső ingatlan tulajdonosai úgy kerültek előnyös helyzetbe, hogy ezért bármit is tettek volna, s kiderült, hogy most már nem hajlandók területük egy részét ingyenesen felajánlani közút céljára. A 35/B épület társtulajdonosai viszont hajlandók ilyen áldozatra, de az ő gesztusuk nem elegendő ahhoz, hogy ez a rész közterületi utat kapjon. A jegyzői iroda - aligha logikátlanul - csak azt látta a probléma egyetlen megoldásának, hogy a 35/A ingatlan egy részét kártalanítással vegye igénybe közút céljára az önkormányzat. Ezt a megoldást nemcsak a 35/B ingatlan tulajdonosainak méltánylást érdemlő helyzete indokolja, hanem az is, hogy a rendezési tervben szereplő utat előbb-utóbb úgy is meg kell építeni, a tulajdonjog rendezési tervi korlátozása nem maradhat fenn az idők végezetéig, hiszen kártalanítási vonzata van. Különben is: a távlati tervek szerint azt a bizonyos utat majd tovább kell vezetni. A döntési helyzet tehát a következő volt: mintegy negyed- millió forintért megkaphatta volna az önkormányzat a 35/A ingatlan tulajdonosaitól a közúthoz szükséges területet, míg a másik társasház lakóitól ugyanezt tejesen ingyenesen. Az utóbbiak már csak azért is hajlandók voltak erre az áldozatra, mert épületük a sajátos terület- rendezés miatt hivatalosan nem is létezik, hatályos jogi ügyleteket azzal kapcsolatban nem köthetnek, hiszen telekkönyvi bejegyzése még csak most van folyamatban. Az elutasító döntés a harmadik, s talán a legnagyobb gubanc ebben az ügyben, hiszen kristálytisztán világos volt már minden megfontolandó érv. A megoldás negyedmilliós kiadással járt volna az önkormányzatnak, ami a város nagyságrendjét tekintve még a szűkös költségvetés mellett sem nevezhető horribilis összegnek. A fonákjáról tekintve viszont negyedmilliót megspórolt volna az önkormányzat az ingyenes felajánlás révén. S ha igaz, hogy ezt az útkezdeményt mint köz- útat tovább kívánják építeni, akkor annak most tárgyalt szakaszának megszerzése már legalább félmillió forintba kerül majd. Minél később következik be, annál többe, hiszen a telkek értéke biztosra vehetően csak növekedni fog. Ezt talán érdemes lett volna végiggondolni az elutasító döntés előtt. (Amely teljesen célszerűtlen, hiszen ettől még a 35/A tulajdonosai nem térnek más belátásra, ellenben a 35/B lakói ezek után aligha ajánlják fel a telekrészt ingyenesen.) Továbbá azt is, hogy amikor a Pécsi Közgyűlés számos lépésével és megnyilatkozásával a tulajdonosi kör bővülése mellett száll síkra és a tulajdonosi érdeket logikusan társadalmi és gazdasági élet mozgató rugójának szokta emlegetni, vajon ehhez képest miért tekinthető zsarolásnak az, ha valakik nem mondanak le ingyen tulajdonuk egy részéről, mert érdekeiknek nem ez nem felel meg. Megoldás helyett a következmények áthárítása A közérdeket ilyen típusú ügyekben aligha ildomos felemlegetni. Annál is inkább nem, mert a helyzet kialakulásában és megoldatlanságában nem kevés szerepe volt az önkormányzatnak és jogelődjének.(Kezdve azzal, miként lehetett építési engedélyt adni közterületről meg nem közelíthető telekre.) A közérdek ott ragadható meg - de az általánosság szintjén - , hogy a hatóság által elkövetett mulasztásokat, figyelmetlenségeket orvosolni kell, s nem áthárítani a következményeiket az állampolgárok egy kisebb közösségére, vagy akár az egyénre. Az ilyen ügyeskedés ügyeletlenség, az ilyen dacosságok aligha képezik friss önkormányzatiságunk magaslatait, mint ahogy az öncélú működés sem. Arról már nem is beszélve, hogy egy városban pont az ön- kormányzat feladata, hogy utakat létesítsen azokon a területeken, amelyek beépítését elhatározta és engedélyezte. Dunai Imre Az Új Dunántúli Napló február 1-jei számában írtunk a földkiadó bizottságok megalakulásáról, feladatairól. Most a tanyatulajdonosok különleges lehetőségeit ismertetjük. Ha a tanya tulajdonosa részarány-földtulajdonos és egyidejűleg kárpótlásra is jogosult, kérelmére részarány-földtulajdonát, illetőleg az őt megillető kárpótlási jegy 1000 Ft/AK alapul vételével átszámított AK-ér- téknek megfelelő értékű kárpótlási földalapot is a tanyája körül kell kijelölni. A tanyatulajdonos kérelmét a tanya fekvése szerinti földrendező bizottságnál nyújthatja be 1993. március 23-ig. A földrendező bizottság a kérelemről haladéktalanul értesíti az érintett földkiadó bizottságot. E két bizottság együttesen javaslatot tesz a Megyei Kár- rendezési és Kárpótlási Hivatalnak a földalapok kijelölésére vonatkozó határozatának olyan módosítására, hogy a tanyatulajdonos kérelme teljesíthető legyen. A hivatal a jogerős földkijelölés módosítását akkor tagadhatja meg, ha annak következtében a már kijelölt egyes földalapok AK-értéke kü- lön-külön megváltozna. Ugyanígy kell eljárni, ha- a részarány-tulajdonos nem jogosult a kárpótlásra, de tanyája a kárpótlási földalapba kijelölt táblában van,-ha a kárpótlásra jogosultnak részarány-földtulajdona nincs, ' de tanyája a részarány-földtulajdonok fedezetéül szolgáló földalapban van,- ha a tanya a magyar állam tulajdonaként kijelölt táblában van, és tulajdonosa egyidejűleg kárpótlásra is jogosult, illetőleg részarány-földtulajdona van, és A pécsi Kodolányi János Gimnázium (a volt Dolgozók Gimnáziuma, Szt. István tér 10., tel.: 15-673, 15-718) 1993. május hó folyamán különbözeti és magánvizsgák tehetők. Különbözeti vizsgát tehetnek azok, akik valamelyik szakközépiskola első-második osztályát sikeresen befejezték, de tanulmányaikat a gimnáziumban kívánják folytatni. A vizsga tantárgyait a bému- tatott bizonyítvány alapján az igazgató vagy helyettes állapítja meg. Magán- (osztályozó) vizsgát a tanyatulajdonos az állami gazdaság alkalmazottjaként 20 AK értékű föld tulajdonjogának megszerzésére jogosult. A tanya körül kárpótlási földalapba kijelölt földet a kárpótlási törvány I. 20.-28. paragrafusaiban foglalt rendelkezések szerint kell árverésre bocsátani. Az árverést követően a tanya körül árverés céljára további földterület nem jelölhető ki. Ebből következik, hogy ha a kárpótlásra jogosult (részarány-tulajdonnal nem rendelkező) tanyája a kárpótlási célú árverésre kijelölt földalapban helyezkedik el, a tanyája melletti földet licitálás keretében szerezheti meg, de részére az elővásárlási jog biztosított. E cikk elején ismertetett, módosított földkijelölés alapján a földkiadó bizottság határozatot hoz a tanyatulajdonost megillető részarány-földtulajdonának megfelelő földterület ideiglenes birtokba adásáról. A határozat alapján a tanyatulajdonos megrendelheti a földterület önálló ingatlanná alakítását. Az önálló ingatlanná alakított földterület tulajdonba adásáról a földkiadó bizottság ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas határozatot hoz. Végül felhívjuk az olvasók figyelmét arra, hogy a közeljövőben a megye nagyobb körzeteiben a megyei Földművelésügyi Hivatal, a Földhivatal és a Kárrendezési Hivatal közösen tájértekezletet tart a földkiadásokkal kapcsolatos tudnivalókról. Az értekezletek pontos helyéről és idejéről az érdeklődőket az Új Dunántúli Napló útján értesítjük. Bíró Imre, a Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője a fenti időpontban a gimnázium bármelyik évfolyamának teljes anyagából lehet tenni. Jelentkezés: február 1-jétől február 15-ig - szombat, péntek kivételével - d.e. 9-12 és 13-19 óra között. A jelentkezésnél mindkét vizsgánál az iskolai bizonyítványt és a személyi igazolványt kell bemutatni. Érettségi vizsga (június). Jelentkezés a fenti időpontban. Jelentkezéshez szükséges: a gimnáziumi bizonyítvány (anyakönyvi kivonat) és a személyi igazolvány. A Gimnázium Igazgatósága A nagy vihart kavaró út Fotó: Szundi György Vizsgák a Kodolányi János Gimnáziumban Segítsük csángó testvéreinket hogy megmaradhassanak Nem divatból! Az 1992. december 19-én megjelent számukban Keszeg Vilmos: Cserépbe a csángókat! c. írásához szeretnék megjegyzést fűzni, nem mint „csángó-szakértő”, csak mint a csángók között több évtizede, élő állampolgár, s mint a Domokos Pál Péter Csángó Együttes vezetője. Hazánkban legnagyobb számban Baranya megyében, a volt Hegyháti járásban élnek csángó magyarok, akik a bukovinai székelyekkel együtt indultak útnak 1941-ben Moldvából, s Bácskán keresztül érkeztek községeinkbe, összesen 163 család 982 fővel Gaicsána, Klé- zse, Pusztina és Lészped községekből. Közülük legnagyobb számban Egyházaskozárra kerültek (99 család 588 fővel, mellettük 64 család 394 fővel Bukovinából, Erdélyből, Szlavóniából, Boszniából és Szlovákiából.) A 70-es években a nagy „kirajzás” korszakában a moldvai családok jelentős része (kb. fele) elköltözött a községből, a legnagyobb mértékű elvándorlás a szomszédos Szárász községből történt, ahol a moldvaiak háromengyed része elhagyta faluját. Egyházaskozárt a közvélemény ma is úgy ismeri, mint a Moldvából (kb. 300 000 fő) áttelepült markonyi csángó magyarság fészkét, s ezen a településen maradt meg az átmentett hagyománykincs, melyet mélyen átsző a népi vallásosság. Ezért keresik fel a községet ma is néprajzosok, zenefolkloristák, a szakrális hagyományok kutatói, főiskolai, egyetemi hallgatók, akik a csángó néprajzból készítik szakdolgozataikat. 45 éve működik a hagyományőrző együttes, melynek színpompás viselete mindenütt csodálatot kelt, s az ő hagyományőrző munkájuknak is köszönhető, hogy nemcsak az országban, hanem határainkon túl is megismerhették a csángó magyarok értékes dalait, balladáit, népszokásait, táncait. Az elmúlt évtizedekben több száz amatőr és hivatásos gyűjtő keresett fel bennünket, akik között bizony akadt szép számmal olyan is, ki szinte semmit sem tudott a csángókról (nyelvi jellegzetességek, Moldva csángók lakta helységei, a csángók származása, múltja, küzdelmei a megmaradásért, anyanyelvűkért, stb.), nyilván ők kuriózumnak tartották a gyűjtést. Sajnos akadt köztük olyan is, aki a rádió vagy a televízió munkatársának adta ki magát, s pénzt gyűjtött könyvének kiadásához, illetve a csángókról készülő filmjének folytatásához. Én azokra gondolok örömmel és szeretettel, akik valóban nagy érdeklődéssel, szerényen, de nagy tájékozottsággal rendelkeztek. Sajnos közülük hiányzik a nemrég elhunyt kiváló néprajztudós Domokos Pál Péter, aki egész életét a „csángó ügynek” szentelte. Egyetértek Keszeg Vilmossal abban, hogy „vannak csángó-szakértők, akik hírnevet és/vagy pénzt szereznek azzal, hogy a csángókról, a csángók nevében beszélnek.” írásából mégis az tűnik ki, - vagy csak a csángók érzik úgy - hogy a moldvaiakat segítők mind sarlatánok, szélhámosak, saját karrierjüket egyengető emberek. Vajon ,jószándékú agressziónak” tekinthető-e az, hogy csángó fiatalok tanulnak Budapesten, s ma már az ország különböző felsőfokú intézményeiben? (Egyébként a Budapesten tanuló csángó diákokat községünk ebben az évben két alkalommal is fogadta, s életre szóló barátságok kötődtek.) Vagy talán ,jószándékú agressziónak” tekinthető-e az, hogy Egyhá- zaskozár a moldvai Lészpeddel kötött testvéri megállapodást, s a kapcsolataink rendszeressé váltak? Meggyőződésünk, hogy a moldvai csángó magyarok felemelkedését csak a közülük kitanult értelmiség biztosíthatja, s ennek egyik szép példája, hogy éppen Lészped községben indult meg hivatalos tárgyalás arról, hogy az általános iskolában bevezetésre kerüljön a magyar nyelv oktatása. Ennek kezdeményezője Zöld Péter Budapesten tanuló csángó magyar egyetemi hallgató. Nem hiszem, hogy a Moldvában is szükséges változásokkal; anyanyelv használatával, jobb élet- körülmények kialakításával a csángó magyarok eltűnnek, s az úgynevezett „civilizáció” ölné meg őket. Ellenkezőleg. A magasan fejlett, civilizált társadalom képes megőrizni múltját, szokásait, hagyományait. Ehhez kell segíteni a csángó magyarokat, akár gyűjtéssel, könyvek küldésével, meghívásokkal, s sok megértéssel, szeretettel. 1991. szepetember 14-én a margitszigeti stadionban a moldvai árvízkárosultak javára rendezett műsor előtt Domokos Pál Péter többek között ezt mondta a csángó magyarokról: „ők éppen olyan magyarok, mint mi vagyunk. Ezért őket épp úgy kell szeretni, mint a világ bármely pontján élő magyarokat.” Nem divatból, nem az egyéni érvényesülés miatt. Egyházaskozáron továbbra is várjuk azokat a gyűjtőket, diákokat, akik a csángó magyarok iránt érdeklődnek. Akik barátsággal jönnek, barátsággal fogadjuk. Nehéz küzdelmet vívnak a moldvai csángó magyar testvéreink a fennmaradásukért. Segítsük „elcsángált” testvéreinket abban, hogy megmaradhassanak. Albert István
