Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
1993-02-20 / 50. szám
1993. február 20., szombat aj Dunántúli napló 3 A bűnözésről és a bűnüldözésről a televízióban Miért más az állampolgár és a hatóság közérzete? A bécsi Theater der Figur Minimus Maximus vendégszerepeit tegnap a pécsi ANK színháztermében. A német nyelvű előadást nem csak a gimnázium diákjai, de más pécsi és mohácsi közép- iskolások is megnézték. . . Fotó: Szundi György Eltűnnek, mint a dinoszauruszok? Könyvesboltok végórái? A Bibliofil Kft. Pécsett Érdekes és tanulságos beszélgetésnek lehettünk a tanúi a TV 1 február li-iki „Aktuális” c. műsorában a legfőbb ügyész és az országos rendőrfőkapitány közreműködése mellett, amikor a bűnözés, bűnüldözés 1992. évi adatainak elemzésével került sor következtetések levonására az országos helyzetről, a szakemberek, és ezzel párhuzamosan - ügyes szerkesztői és operatőri megoldással - az „utca embere” által. A műsort elsősorban az tette érdekessé, hogy a megszólaltatott .járókelők” nem igazolták vissza a rendőrkapitány optimizmusát, amely tényszerű adatokon nyugodott, és amely szerint Magyarországon 1991-hez képest az elmúlt évben mindössze 1,6 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma. Csökkent a lopások, ezen belül a betöréses lopások száma, és több mint 700-zal kevesebb rablás miatt kellett a hatóságnak eljárni. Egyszóval: a szakember érthetően elégedett volt, mert tendenciákat vélt felfedezni a számok mögött, ugyanakkor az állampolgár nem osztozott a hivatalos személy örömében, mert ő változást a közbiztonság helyzetében még egyáltalán nem tapasztal. A nagy kérdés most már az, kinek van igaza? Miért érez mást az állampolgár, mint'a hatóság tagja, de a kérdést úgy is fel lehet tenni, miért érez mást az állampolgár, mint a hatóság szeretné? Mindent érte, de nélküle? Mikor érződik az állampolgár közérzetén „tapinthatóan” a bűnözés dinamikájában és struktúrájában egyaránt bekövetkező, optimizmusra is okot adó változás? Ez időtényező-e csupán, vagy minőségi tényezők függvénye? Végül is mi az elsődleges, amit az állampolgár érez, vagy amit a hatóság tagja? Mielőtt tovább boncolgatnánk ezt a kérdést, jó előre szeretném leszögezni, hogy a bűnüldözés az állampolgárért, annak biztonságáért van, és nem a hatóságért. Jogos elvárás tehát az adófizető állampolgár részéről, hogy nyugodtan járhasson az utcán a nap bármely szakában és az ország bármely területén, majd ha hazatér, ne találja kirámolva a lakását. És ne haragudjunk azért, mert nem „honorálja”, hogy a világ más tájain más állampolgároknak ez kevésbé biztosított, mint idehaza. A magyar állampolgárt kizárólag csak és kizárólag az ő biztonsága érdekli. És ezt még akkor sem rójuk a terhére, ha Magyarországon kialakult a „mindent a hatóságoktól váró állampolgár” típusa, mert nem ő tehet róla, ehhez szoktatták hozzá ... Sőt, a „mindent érte, de nélküle” állampolgári szemlélet még hosszan fogja kisérni a magyar közéletet. Sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az állampolgár „együt lélegezzék” a hatósággal- ha egyáltalán lehetséges ilyen- legalább akkor, amikor az jól felfogott személyes érdeke is. Talán nem lehetetlen elvárás, hogy az állampolgár tegyen legafább annyit, hogy igyekezzen a ,jó gazda gondosságával” kezelni saját vagyontárgyait, hisz sok esetben - sajnos - még ez sem biztosít feltétlen védelmet az egyre rafináltabban és bátrabban támadó alvilággal szemben. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy az állampolgár nem „érzi” és nem gyújt örömtüze- ket, mert Magyarországon egy év leforgása alatt „csak” 6852-vel emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma. Ezt ő még a szó pozitív értelmében a „saját bőrén” nem érzi. Örülni minden kis eredménynek Igaza van a hatóság emberének is, mert ő tudja, hogy milyen nagyságrendű élő és holt energia szükséges egy-egy súlyos bűncselekmény felderítéséhez, amíg eljut a rendőr odáig, hogy kattan a bilincs az elkövető kezén ... Ne rójuk tehát az ő terhére sem, mikor örömmel közli, hogy több mint 700-zal volt kevesebb a rablások száma 1992-ben Magyarországon, mint az előző évben. Ő tudja, hogy micsoda energiák szabadultak fel ezáltal és számára sem közömbös, hogy több mint 700 rablás potenciális sértettje nem volt kitéve ennek a stresszhatásnak, esetleg az életét is közvetlenül veszélyeztető helyzetnek 1992-ben, az-előző évhez képest. Talán ez a tény lehetne egy olyan találkozási pont, amikor a sértett állampolgár és a hatóság kezet nyújthat egymásnak, értelmileg és érzelmileg is azonosulhat. Az agyonterhelt és a kis eredményeknek is örülni tudó hivatalnok és a mindennapok gondjaivl küszködő állampolgár,- aki - ne csodálkozzunk - egyszerűen képtelen ma már tolerálni olyan további negatív hatásokat is az életben, mint a sérelmére elkövetett bűncselekmény. Ne rójuk tehát a bűnüldöző hatóság képviselőjének a terhére, ha örül akkor is, amikor az állampolgárok többsége úgy igazán még nem érti az örömének okát, mert ehhez valóban a bűnözés alakulásában minőségi, lényeges és tartós pozitív fordulatra van szükség. Itt azonban még nem tartunk. Amig ez nem lehetséges, addig kérjük az állampolgár szíves türelmét és közreműködését, hogy egyszer talán majd felhőtlenül együtt örülhessünk egy megváltozott közbiztonságnak. Addig is azonban, amíg ez elérkezik, talán nézzük meg azt, hogy „mire megyünk ketten” a közös cselekvésben, egymás segítésében. Egy ország bűnözésének és bűnüldözésének alakulása számtalan együttható függvénye. A legfontosabb szerepe azonban ebben az embernek van, akár a hatóságot képviseli, akár az ügy sértettje és szenvedő alanya, netán a bűn- cselekmény elkövetője. Mi gyorsíthatja és teheti „érezhetőbbé” azt az eredményt, amelynek már valóban együtt örülhetünk és amely az állampolgár közérzetét közelebb hozza a hatóság érzületéhez? Mindenek előtt több, a kis és nagy eredményeknek egyaránt örülni tudó rendőrre van szükség, nem csak a legmagasabb szinteken, hanem lejjebb is, egészen a legkisebb helyeken szolgálatot teljesítő körzeti megbízottakig. Nagyobb megbecsülést a rendőröknek Olyan rendőrökre, akiket az állam anyagilag is úgy megbecsül, hogy gondok nélkül csak a hivatásuknak tudjanak élni és megbecsült tagjai legyenek a társadalomnak. Az ilyen rendőröknél nem késik sokáig a látványosabb és gyorsabb eredmény a bűnüldözésben, és az ilyen rendőr ezáltal könnyebben talál utat a kritikus állampolgárhoz, és van esélye arra is, hogy „az” együtt örüljön vele. Ha a bűnöző egyre több ilyen rendőrrel és őt segítő, vele együtt örülni tudó állampolgárral találkozik, megretten és ez már több, mint fél siker . . „ Kedves Magyar Állampolgár, aki február 11-ikén a TV 1-ben megszólaltál, kérlek, gondolkodj el egy kicsit ezeken a kérdéseken, mert ami van és ami lesz ebben az országban, az rajtad is múlik. Addig is csináljuk együtt azt, ami közös érdekünk. Dr. Tamás János megyei főügyész Levelet írt törzsvásárlóihoz nemrég a pécsi Móricz Zsig- mond könyvesbolt vezetője. A szigorú tények felsorolása mellett egy csupa nagy betűs sorral zárul az üzenet: „Muszáj megmaradnunk, hogy az értékekeket megőrizzük!” Hogy mi késztette a Széchenyi téri boltban dolgozókat erre a lépésre? A kérdésre Marosy Istvánná válaszolt.-A könyvszakma átalakulóban van, a könyvesboltokat is privatizálják. A mi régi vállalatunk is most van felszámolás alatt. Tavaly decembertől működik hivatalosan az a Bibliofil kft, mely az ország 26 pontján lévő könyvesbolt részvételével alakult meg. A törzstőkéjét a vagyonügynökség kezeli. Éz az új alakulat sem életbiztosítás a számukra, hiszen továbbra is bizonytalan a sorsuk. Nem tudni, mikor döntenek úgy az illetékesek, hogy a könyvesboltokat eladják, megszüntetik, helyüket bérbeadják vállalkozóknak. Nem tudni ki akarja őket megvenni, tőkét befektetni, vagyonrészt szerezni, sok helyütt attól is félnek a könyvesek, hogy a központibb helyeken lévő üzleteket jó pénzért inkább fizetőképesebb külföldi cégek szerzik meg. Pécsett mindenesetre a válság utánra készülnek. Az életképességhez a szándék azonban kevés lenne, elég tudni csak azt, hogy a jelenlegi helyzetben a kiadók például szinte csak készpénzért kínálják áruikat, a műveket tehát előre meg kell venni, s amíg el nem fogynak, áll bennünk a tőke, nem használható fel beszerzésre. Egyre nehezebb a helyzet a lecsökken! forgalom és a megemelkedett fizetnivalók, a bérleti díj, a villany, a fűtés, a víz, a postaköltség miatt is.- A forgalom függvénye, mennyi lehetőségünk van új beszerzésre - folytatta a boltigazgató. - Sok törzsvevőnk van abból az időből, amikor még lehetett nálunk folyószámlára vásárolni. Most 800-nál is több állandó vevőt tartunk számon, és nem szeretnénk őket elveszíteni! Amikor nem volt pénzünk az újdonságokra, kicsit elszoktak tőlünk, de még így is, a legnyomorúságosabb időkben is hűségesek voltak. Sajnos kevés a pénzük az embereknek, karácsonykor ez is kiderült. A törzsvevőink főleg az értelmiségi rétegből valók, pedagógusok, mérnökök, sőt rengeteg a diák. Éppen ők azok, akik egyébként sem gazdagok. Csak remélni tudjuk, hogy a gazdasági nyomorúságnak nem esik áldozatul a kultúra. Pedig nagyon úgy tűnik. Nem túl népszerű vélemény, de igaz, hogy az utcákat elöntötte a szemét, az olcsó irodalom. Természetesen senki emberfiát nem akarunk „nevelni”, „kioktatni”, ki-ki azt veszi, amit szeret. Csak halkan jegyezzük meg, hogy az érték ritkán rejlik az eldobható, puhakötéses csó- kos-könnyes ömlengések, a kemény forintokért zsákmá- n)olható agyzsugorító kalandregények borítói mögött.- Mi az értéknek drukkolunk. Az ifjúsági irodalomból hagyományosan nagy volt a választék, és az orvosi szakkönyvekre régebben is specializálódtunk. Sajnos a kétkulcsos AFA bevezetésével a könyvek árához hozzá kellett csapni a 6 százalékot. A Bibliofil Kft. Móricz Zsigmond könyvesboltja új szolgáltatással is várja a betérőket. Névjegyet, levélpapírt, borítékot nyomtatnak, vállalják könyvek, folyóiratok, prospektusok, plakátok, irodai nyomtatványok tervezését, szedését, tipografizálását, sőt nyomását is. A Print & Shop Gyorsnyomtató hálózat segítségével egy újabb színnel bővült a bolt kínálata. Igazi jó hírről azonban a könyvszakma egészét tekintve mégsem tudunk beszámolni. Ma azoknak a többsége, akik e területen akarnak érvényesülni, nem hozzáértő. Aki szakember lenne, annak viszont pénze nincs. Át kellene vészelni a nehéz időket, bár még így is lehet, hogy mire vége lesz, a szakemberek eltűnnek, mint egykor a dinoszauruszok. Hodnik I. Gy. Jack ezredes esete Tom hadnaggyal Olasz barátok a pécsi Kodály Gimnáziumban Futnak a képek Az úgynevezett bírósági filmek töretlen népszerűségének feltehetően az az oka, hogy a civilizált társadalom jogi keretei között a jó és rossz ősi küzdelme zajlik bennük. Az idő ködébe vesző mítoszok hangulata lengi át őket, miközben a törvényszék rendezett, mai világába vezeti el nézőiket, ahol a fegyverek helyét a bizonyítékok és érvek foglalják el. Az ilyen film, ha jó színészeket ügyesen megírt szerepekben léptet fel, sokáig emlékezetes marad. Az idősebb nézők bizonyára ma is fel tudják idézni Marlene Dietrich alakítását A vád ta- nújá-ban, vagy Henry Fondát, amint a Tizenkét dühös ember esküdtjeként elszántan szembeszáll az előítéletekkel. Rob Reiner Egy becsületbeli ügy (A Few Good Men, így sokkal találóbb) című filmje tehát hosszú sort folytat, s rutinosan épít e műfaj kialakult hagyományaira. Két tengerészgyalogost gyilkossággal vádolnak, pedig csak parancsot teljesítettek, s ez idézte elő a végzetes balesetet. A bűnös tehát az embertelen utasítást kiadó főtiszt, aki a lakosság nyugalmának biztosítása ürügyén vak kötelességteljesítést követel, s elválja alárendeltjeitől a kiszolgáltatottság elfogadását. De csakugyan ilyen egyszerű ez az ügy? Jessup ezredes figurája kulcs- fontosságú a történetben. Az általa képviselt katonai szellem azonban akkor lepleződne le igazán, ha a forgatókönyv nem tagadna meg tőle bizonyos emberi értékeket és részigazságokat. Ehelyett már a cselekmény elindulásakor oly ridegen rámenős és paranoiásán magabiztos, hogy legfeljebb félelmet ébreszthet bennünk, de megértést vagy esetleg részvétet soha. Jack Nicholson különleges karakterfestő képességeire van szükség ahhoz, hogy meglássuk e figura rendkívüli formátumát. Persze, a szerepből eleve hiányzó jellemvonásokat még ő sem mutathat be, de az eltorzult lélek démoni sugárzását hátborzongató erővel érzékelteti. A tárgyaláson például az esettel kapcsolatosan „veszélyes helyzetről” beszél. Súlyos volt a veszély, kérdezi tőle az őt tanúként beidéző védőügyvéd. Jack Nicholson hidegen ránéz, majd felvonja az egyik szemöldökét, s kis szünet után halkan visszakérdez: Miért, ön ismer másfajta veszélyt is? Tekintetéből csak úgy süt a tapasztalt katonatiszt megvetése a fontoskodó paragrafuskukacnak vélt fiatalember iránt. Csak egészen nagy színészek képesek egy szemöl- dökrándítással ennyi mindent elmondani, méghozzá úgy, hogy megfagy a levegő. Ellenfelét, az ifjú hadnagyot Tom Cruise játssza. Ez a szerep sokkal árnyaltabban van megírva, bár a hős kissé lassan döbben rá arra, mire is megy a játék ebben a perben, s ez a körülmény kissé hosszadalmassá teszi a kibontakozást. A tárgyaláson viszont már méltó ellenfele lehetne az ezredesnek. Hogy mégis hiányérzetünk támad, annak magyarázatát nem any- nyira a fiatal színész játékában, mint inkább partnere fellépésének robusztus erejében kell keresnünk. Jóllehet Tom Cruise a jellemábrázolás terén is sokat fejlődött az elmúlt években, de Jack Nicholsonnal még nincs súlycsoportban. Annak lehengerlő alakítását látva bizony túlságosan kiütköznek Cruise játékának gyengéi: állandó mozgáskényszere, szembeötlő túlzásai. Jessup ezredest így valójában nem is a hadnagy győzi le, hanem a korszellem. A hidegháború megnyerése után Amerika immár megengedheti magának azt a luxust, hogy leváltsa a hadsereg fanatikusait. Az ezredesnek ezért kell mennie. S ezért menetel olyan sugárzó öntudattal a haditengerészet díszszázada a film nyitányául szolgáló képeken. Nagy Imre Olaszországi kötődése és az olasz nyelvvel kötött ’’szövetsége” nem újkeletű a pécsi, Dobó István utcai Kodály Zoltán Gimnáziumnak, s kapcsolatát az Olasz-Magyar Baráti Kör nemrégiben tartott alakuló gyűlésével pecsételte meg. A baráti kör első, „hivatalos” találkozójára száznál is többen érkeztek. A Kodályban hat évvel ezelőtt indított kéttany- nyelvű, olasz-magyar tagozat akkor kurióznak hatott, hiszen hazánk legtöbb középiskolájában az orosz mellett az angol és a német nyelvet népszerűsítették ilyen formában. Veress János igazgatótól megtudtuk, a kezdetektől sok „gyermekbetegséggel” kellett megbirkózniuk a kéttannyelvű oktatási forma kialakítása során. Mára szép eredmények igazolják az erőfeszítéseket: a múlt évben érettségizettek 89 százaléka jutott be az egyetemekre. A nyitott baráti társaság a gimnáziumban oktató olaszországi tánárok mellett a Baranyában üzleti, és más célokból itt tartózkodó, nagy számú itáliai polgárnak is pótolni szeretné az otthon hiányát. Klub- foglalkozásaik során - amelyeknek később a belvárosban szeretnének helyet találni - az olasz képzőművészetbe, irodalom- és filmművészetbe terveznek ismeretszerző „barangolásokat”. Másfelől az olaszok mindennapjai és nem mindennapi étkei is megjelennek összejöveteleiken. Több olyan hazai képzőművész alkotását is bemutatják, akik több időt töltöttek a mediterrán országban. A magyar diákoknak és az olaszul beszélő érdeklődőknek mindez kiváló alkalom a nyelv gyakorlására, kapcsolatok teremtésére. A baráti kör nagyszabású bemutatkozó összejövetelt tervez, amelyre Pécs ismert közéleti személyiségeit is meghívják. Tröszt É.
