Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-16 / 46. szám

A pálya széléről A PVSK és a PPTSE számára egyaránt a bentmaradás a tét Ma lesz a PVSK-Co-Order - BSE visszavágó Lezárult az alapbajnokság a kosárlabdázóknál a férfi A- és B-csoportban is. A pályára lé­pett baranyai csapatok számára a zárás jól sikerült, mert nyert az A-ban a PVSK férfi gárdája és a B-ben a PPTSE együttese is. Azzal, hogy a PVSK-férfiak győztek, két győzelmet visznek a rájátszásba (a Debrecen 5-öt, a Dombóvár és a MAFC 4-4-et, a Hódmezővásárhely és a Nagy­kőrös 3-3-at, a Siófok 2-t, a Salgótarján 1-et). Mindenki mindenkivel játszik oda-vissza- vágó alapon a 8-as csoportban, a PVSK vasárnap Debrecenben kezd. A tét: az A-csoportban maradás. A PPTSE legközelebb vasár­nap, február 21-én lép pályára Pécsett, a városi sportcsarnok­ban, az ellenfele a Battai Kosár Egylet (volt Dunai Kőolaj) lesz. Vele a pécsiek három győze­lemre játszanak. Ha ezen az akadályon túljut a PPTSE, ak­kor bentmarad. Ha vesztesként kerül ki a párbajból, akkor ösz- szekerül valakivel, akiről még nem tudni most, hogy ki lesz, de az már biztos: az is három nyert meccsre megy, s a vesztes kie­sik. Rosszul kezdődött viszont a rájátszás a PVSK-Co-Order női csapatának. A pécsiek idegen­ben a BSE-től 18 pontos vere­séget szenvedtek. A mérkőzés után Vertetics lstvánm, a vas­utasok vezető edzője a követke­zőt nyilatkozta:-Nincs még teljesen formá­ban a társaság. Húsz-huszonöt perc után kipukkadtunk, elbi­zonytalanodtunk, erőnlétileg, de talán inkább „fejben" elfá­radtunk. Nem volt, aki össze­fogja a csapatot. Ezt a meccset elvesztettük ugyan, de még semminek sincs vége. A visszavágó ma, kedden 18 órakor lesz Pécsett, a városi sportcsarnokban. A tétje eléggé nagy. Ha a pécsiek nem nyer­nek, akkor nem kerülnek a leg­jobb négy közé, vagyis a tavalyi bajnok akkor már biztosan érem nélkül marad. Amennyiben vi­szont győz a PVSK-Co-Order, akkor lesz harmadik - mindent eldöntő - mérkőzés is, vasár­nap, a BSE-pályán. Egyébként a PVSK-Co-Or- der betegjei felgyógyultak, már játszanak, a sérültek - Halász, Horváth, Sajni - azonban nem. H. L. Littbarski lesz a következő idegenlégiós Külföldiek a japán profi futballban Pierre Littbarski lesz a kö­vetkező sztár, aki Japánba szer­ződik, hogy erősítse jövendő­beli csapatát, a Furukawát, ami­kor májusban beindul a sziget- országban a profi futballszezon. Hírek szerint rövidesen aláírják a szerződést az ismert német já­tékossal. A német futballista a leg­utolsó azoknak a játékosoknak az egyre bővülő listáján, akikre a jól fizető japánok szemet ve­tettek. Az 1. FC Köln középpá­lyásától azt várják, hogy erősö­dik a csapat támadójátéka. Ugyanezt remélik Rudi Völler megszerzésétől is, de az ő szer­ződésével kapcsolatos tárgyalá­sokról egyelőre semmit sem hoztak a nyilvánosságra. A Fu- rukawanál egyébként két cseh­szlovákjátékos is bevált, itt ját­Nézőnek lenni veszélyes! A statisztikák azt bizonyítják, hogy a legtöbb sport elsősorban nem a versenyzőkre, hanem a nézőkre veszélyes. Az autóver­senyeken kívül a többi sportág szurkolói szempontból eddig Lengyelországban viszonylag biztonságosnak számított. A helyzet változását bizo­nyítja, hogy Lengyelországban a múlt évben 45 tömegvereke­dés és 230 „huligánkodás” miatt kellett beavatkozni a rendőr­ségnek a lelátókon, 653 sze­mélyt vettek őrizetbe - közülük 283-at sürgősen továbbítottak a kijózanító állomásokra. A rend­bontók egyharmada tizenéves volt. A tömegverekedésekben 38 személy sebesült meg, 26 al­kalommal támadták meg a szurkolók az- intézkedő rend­őröket. A rendőrség 1200 rendez­vényt biztosított. Csak most van elterjedőben a „kibic-klubok” szervezése, amelynek tagjai se­gítenek a rend fenntartásában, s pozitív eredményeket hozott az elkülönített szektorok létreho­zása a vendégcsapatok szurko­lóinak, ami szintén újdonság a lengyeleknél. Sokat várnak a készülő sporttörvénytől is, amely várhatólag kimondja: a versenyzők és a nézők bizton­ságáért a szervezők a felelősek. szik Pavel Rehak és Frantisek Myslivecek is. Ismeretes, hogy az angol Gary Lineker Nagoyá- ban tanulja a japán nyelvet, hogy jobban beilleszkedhessék a helyi Grampus Eight nevű csapatba. A hajtós, lelkes futballt játszó japánok nem kötelezték el ma­gukat az európaiak mellett, sőt eddig többnyire dél-amerikai „forrásból” merítettek. A brazil Arthur Antunes Coimbra, vagyis Zico volt eddig a legbe­csesebb szerzemény, őt a Kas- hima Antlers igazolta le. A na- goyai Grampusban kergeti a labdát Jorge Antonio Putinatti, a Shimizu együttesében pedig Ernandi Lima de Silva. A külföldiek listája ezzel még távolról sem teljes, a japán profiliga döntése értelmében öt A Wiesbadenben székelő, a labdarúgás történetével foglal­kozó nemzetközi szervezet köz­zétette az 1992. évi értékelését. Eszerint az elmúlt év legered­ményesebb csatára (válogatott és hivatalos nemzetközi kupa- mérkőzésen) a hondurasi Cesar Augusto Obando lett. Obando 12 gólt szerzett, valamennyit hazája válogatott találkozóin. A második a holland Denis Berg­kamp, a harmadik pedig a brazil Rai, mindketten 12-12 találattal, ám Bergkamp több gólt szerzett a válogatottban. A negyedik tíz góllal (6 válo­gatott, 4 klub) Kiprich József. A külföldi játékost igazolhat majd egy-egy csapat, és a legtöbben ki is fogják tölteni ezt a keretet. A futballszövetségből származó hírek szerint a Nissan játékosa lesz az uruguayi Enzo Frances- coli és az argentin Ramon Diaz is. Előbbi Dél-Amerika legérté­kesebb játékosa volt 1984-ben, az utóbbi pedig Diego Mara­dona oldalán segítette Argentí­nát a győzelemre a junior világ- bajnokságon. A többi csapat is vásárlási terveket fontolgat, aminek kü­lönben a japán liga elnöke örül, a világklasszisokkal még job­ban emelhető a japán labdarú­gás színvonala. E gyakorlatot igazolja, hogy a távol-keleti válogatott tavaly első ízben hódította el az Ázsia Kupát. magyar támadó olyan sztárokat előz meg a ranglistán, mint a walesi Ian Rush vagy a francia Jean-Pierre Papin. A tavalyi esztendő legjobb já­tékvezetője a német Áron Schmidhuber lett, a legjobb ka­pus pedig a dán Peter Schmei- chel. Az elmúlt év 1127 válogatott, illetve nemzetközi kupatalálko­zóján 2975 gól született, ez 2,64 átlagot jelent. Feltűnő, hogy mig 1992 első felében 2,46 volt az átlag, a második félévben ez 2,76-ra nőtt. A szakemberek ezt az új szabályok bevezetésével magyarázzák. Férfiak nem nézhetik meg Iszlám nők versenye Vasárnap 10 iszlám ország sportolónőinek részvételével megkezdődött az első alka­lommal kiírt, Iszlám Orszá­gok Női Játéka elnevezésű verseny. Az iráni fővárosban, Tehe­ránban 530-an mérik össze erejüket a legkülönbözőbb sportágakban (a labdajátékok mellett az úszás, az atlétika és a lövészet szerepel a prog­ramban). Az egykori Szovje­tunió területéről, Ázsiából és a Közel-Keletről is érkeztek versenyzők, akik között a mu­zulmán vallás hívei is csa­patba kerülhettek anélkül, hogy elvesztették volna „isz­lám identitásukat”. Az ünnepélyes megnyitón a férfi érdeklődők is megjelen­hettek, de a versenyszínhe­lyeket már nem látogathatják. Kiprich 1992 negyedik legeredményesebb csatára Készülődik a Sportexpo ’93 Április 16. és 20. között lesz a Budapest Sportcsarnokban a Sportexpo ’93 kiállítás. Erre már megkezdődött a készülő­dés. A Sportexpo ’93-on többek között a felépülő iskolai torna­termek berendezéseihez szeret­nének minél több ötletet adni, találkozókat szerveznek a sportegyesületek és a lehetséges szponzorok között, végül a tel­jesítmények fokozásához szük­séges technikai berendezéseket kínálják majd. Bobby Moore gyógyíthatatlan beteg Újabb világhírű sportember­ről derült ki, hogy gyógyíthatat­lan beteg. Az 1966. évi labda­rúgó világbajnokságon győztes Anglia csapatkapitánya, Bobby Moore vasárnap tárta a közvé­lemény elé, hogy rákos beteg­ségben szenved. Az 51 éves, le­gendás hírű focista vastagbelét még 1991-ben megműtötték, és azóta máját is megtámadta a ha­lálos kór. Fa Nándor még 7402 mérföldre a céltól Az egyszemélyes vitorlásha­jók Földkörüli versenyén részt­vevő Fa Nándor négy francia vetélytársa mögött változatlanul az ötödik helyen hajózik. Pozí­ciója mégnyugtató, hiszen az előtte álló Yves Parlier előnye nem behozhatatlan, viszont a mögötte haladó spanyol Jose Luis Ugarte lemaradása több mint 500 mérföld. A Vendée Globe állása: 1. Alain Gautier (francia) 5463 mérföld a céltól, 2. Philippe Poupon (francia) 5949, 3. Jean-Luc van den Heede (fran­cia) 6050, 4. Yves Parlier (fran­cia) 7318, 5. Fa Nándor 7402, 6. Jose Luis Ugarte (spanyol) 8037. T otóny eremény ek A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a Totó 7. fogadási hetén nincs 13 plusz 1 találatos szelvény. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 6 004 517 forint, 12 találatos szelvény 37 da­rab, nyereményük egyenként 108 189 forint, 11 találatos szelvény 789 darab, nyeremé­nyük egyenként 5 074 forint, 10 találatos szelvény 8 129 darab, nyereményük egyenként 739 forint. Mai sportműsor Kosárlabda. NB I. nők, rá­játszás, visszavágó: PVSK-Co-Order - BSE, Pécs, városi sportcsarnok, 18.00. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, félévre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló Wederék a világbajnokok A győztes csapat a célban MTI Telefotó A svájciak már minden érdemi titulust begyűjtött kormányosa, Gustav Weder és az általa kormányzott egység szerezte meg a né­gyes bobok világbajnokságán az aranyérmet. A helvét kvartett szombaton és vasárnap egyformán kiegyensúlyozott teljesítmény­nyel száguldott végig az iglsi 1220 méteres jégcsatomában, így hi­ába állított fel a Brian Shimer kormányozta amerikai négyes új pá­lyacsúcsot a harmadik futamban, a zárónapon 51,30 mp-cel, Wede­rék győzelme nem forgott veszélyben. Sőt, az Egyesült Állap elsőszámú egységét a házigazdák jobbik csapata is megelőzte a-e-"' gén egyetlen századdal. Végeredmény: négyes bob, világbajnok: Svájc II. (Weder, . lin, Meier, Semeraro) 3:26,99 p, 2. Ausztria I. 3:27,37 p, 3. E sült Államok I. 3:27,38 p. Eredmények rövidé BIRKÓZÁS. A diák- és utánpótlás szabadfogású me­gyebajnokság somogyhatvani versenyének eredményei. Az „A”-korcsoport súlycsoport­győztesei: Kapás, Váradi, Nagy, Nemes, Lőrincz (mind Pécsi Húsos-TÁSI), Kustos, Módok (Szigetvár), Bálint (So­mogyhatvani), Tóth (Mozsgó), Farkas (Csertő), Gál, (Somogy- hatvan). A csapatversenyt a Pé­csi Húsos-TÁSI együttese nyerte. Az utánpótlás korcso­port győztesei: Bénii, Bődog, Somogyvári, Zákányi (mind Szigetvár), Hajdú, Szőke (Mozsgó), Sánta, Bojtor (So- mogyhatvan), Járányi (Pécs). A csapatversenyt a Szigetvár nyerte. TEKE. NB I. férfiak: Pécsi Gázmű - Inota 5-3. A tavasszal még veretlen pécsi csapat pont­szerzői: Berta 732, Koncsecsko 719, Tubák 699. KOSÁRLABDA. NB II. nők: Pécsi EAC - MAFC 84-78 (35-33). A Budap. játszott mérkőzés legjobb dobói: Vesa 25, Pott 15, 14. GYORSKORCSOLY Modul-Öttorony Kupa rő lyás pécsi verseny eddig nem közölt eredményei. Junior D-kat. fiú 500 m: 4. Kakuk, 400 m: 4. Kakuk, összetett: 4. Ka­kuk. Junior C-kat. fiú 500 m: 4. Knoch, 400 m: 1. Knoch, össze­tett: 2. Knoch (a Szivárvány JSC sportolója). LABDARÚGÁS. Bajnokok tornája, 9. forduló: Bocz Kft - Primo Kft 4-0, Penta G. - ACM Supermix 3-0, Vertikor - Ma- rocco Kft 4-3, Bari Cipőip. Szöv. - Hunor Róth Kér. 1-0, Fénypont - DÉDÁSZ 3-2, Grund Kft - Melitta 9-4. A torna állása: 1. Bari 17, 2. Ver­tikor 16, 3. Hunor 14, 4. Bocz 11, 5. Marocco 10, 6. Fénypont 10, 7. Grund 9, 8. DÉDÁSZ 6, 9. Penta 5, 10. Supermix 4, 11. Primo 4, 12. Melitta 2 pont. EUREKA Az ország legnagyobb EUREKA MOZGÓ CIPŐÁRUHÁZA PÉCSETT A FEK-ben FEGYVERES ERŐK KLUBJÁBAN (Kossuth u. 13 február 15-19-ig 8-18 óráig i KOMLON A BÉKE SZÁLLÓBAN február 16-17-én 9-18 óráig [ -nagy választék -kedvező, még tavalyi árak Kereskedőknek nagy tételben további engedmények Újdonság: zsűrizett, kézműves divatékszer Egyes ruházati cikkek végkiárusítása 30-70%-os árengedménnyel a CIAO-RAGGAZZO DIVATÁRU BOLTBAN amíg a készlet tart! pecs, Király u. 20. Telefon: 72/17-506 Nyitva: h-p.: 9-18-óráig szombat 9-13-óráig (1165)

Next

/
Thumbnails
Contents