Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
1993-02-13 / 43. szám
8 aj Dunántúli napló 1993. február 13., szombat Szép magyar vers Nagy László: Jártam én koromban, hóban Jártam én koromban, hóban, húzott az álom. Mást kerestem s mellém te álltái, kardél mellett felnőtt virágszál, sebzett virágom. Húszévem elveszett, s érzem, te lész a vigasz. Mord kültelken, hol a füst szárnyal, szádról szóló harmonikáddal föl-fölvidítasz. Engem a szépség, a vígság csodásán éltet. Érte égek, hogy megmaradjak, bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak kócból a mézet. Köröttem kúsza az élet, kúsza a sorsom. Vértezz hittel, hűséggel állig, akkor én a haláloságyig belédfogódzom. Elhagyott évek és tájak üzenetei Laczkó András a Kaposvárott megjelenő Somogy című folyóirat főszerkesztője szívesen foglalkozikazokkal az alkotókkal, akik Somogyország tájaihoz kötődnek valamilyen módon. És egy annál is kiterjedtebb hazához, amelybe beletartozik a keszthelyi vagy a fo- nyódi Helikon, a Rippl-Rónai lakta Róma-hegy épp úgy, mint Takács Gyula Bece-he- gye. Elhagyott évek és tájak üzenetei című múlt ősszel megjelent kötete 1979-1987 között született írásokat tartalmaz. Ahogy címében is jelzi, a szerző a már ismert tájakat barangolja be újra, és olvasói elé tárja a felfedezett kincseket. A kötet Kaposvárott látott napvilágot az ottani Magyar-Lengyel Baráti Társaság negyedik kiadványaként. A kilenc írás időrendi sorrendben közelíti meg az e tájhoz kötődő irodalom egy-egy fejezetét. Kezdi Móricz Zsigmond somogyi utazásaival, s elér a kortársakig. Berták László, Csorba Győző, Fodor András, Takács Gyula egy-egy jellemzőjének felrajzolásáig. Közös szál a táj és az irodalom kapcsolata. Móricz Zsigmond korábban sokat hivatkozott somogyi utazásait, a Tanácsköztársaság idején született somogyi tsz-ri- portjainak keletkezési körülményeit mutatja be először Laczkó András. Majd közzétesz két olyan Móricz dokumentumot, amely a Somogyi Hírlapban jelent meg 1947 nyarán. Egy szenvedélyes publicisztikát a magyar földről és népéről, továbbá egy igen érdekes naplórészletet 1935-ből: Tildy Zoltán képviselőválasztási kudarcáról és az akkor ellenzéki Kisgazdapárt küzdelmeiről - ma különös megvilágítást kapnak az akkor történtek s Móricz beszámolója. A tanulmányíró Babitsról szóló írás a költő fogarasi tanárkodásának éveiben született „Stilisztika és retorika a gimnáziumban ” című dolgozatával foglalkozik. Babits a tanítványainak épülését és előrehaladást szolgáló tevékenységet összegezi, melynek végcélja művelt és értő olvasók nevelése. Mint írja, "Ez a tanulmány minden látszat ellenére is nem a könyvek, hanem az élet tanulmánya: nem is tanulmány, hanem nevelődés, edződés az életre”. Laczkó András ezt a fiatal Babits által leírt gondolatot szem előtt tartva elemzi a költő később megjelent két tanulmánykötetét is. Majd verselemzésre vállalkozik: Szabó Lőrinctől a nagyvárosban élő költő vidék utáni nosztalgiáját mégszólaltató Szénásszekér, Illyés Gyultól a Sarjúrendek vizsgálatának tárgya. Mindkét versben a távolság teremti meg a feszültséget, amely a vidéktől, a szülőföldtől való elszakadásból fakad. Aztán egy különös versrendelés krónikája következik: 1966 nyarán Illyés Gyulát felkéri a somogyjádi iskola igazgatója, írjon számukra irodalmi műsort az atomról. A költő megtisztelőnek érzi a felkérést, és őszre megírja „Az éden elvesztése” című oratóriumot, nagy levelezés indul a nagy költő és a jádiak között, az esemény óriási publicitást kap, a produkciót sok helyre meghívják. Az esemény krónikája visszaidézi a hatvanas évek kulturális életének légkörét. Takáts Gyula távlatait szemügyre véve annak történelmi-néprajzi vonatkozásait, a balatonfelvidéki tájjal való eleven kapcsolatát mutatja fel Laczkó András Takáts meditativ, filozofikus verseiben is. Lira és valóság, filozófia és a mindennap megélt táji környezet kapcsolatát próbálja nyomon követni a költeményekben. Ugyanígy életfilozófiát, életérzékelést mutat meg Csorba Győző összegyűjtött verseinek elemzésekor - a korai írásoktól kezdve tekintve át a költői pályát. Különös figyelmet szentelve az ún. kert-verseknek, melyekben a kert mintegy kitágul, és magába foglalja a világot. Fodor András és Fonyód a helytörténet szempontjából is érdekes írás, lévén hogy a költő életének sorsdöntő fordulói kapcsolódnak a Bala- ton-parti kisvároshoz. Sok szempontból költői indulása is. „Bertók László költői stációi” zárják a kötetet, az indulástól kezdve tekintve át Bertók állomásait. A kiválás és az identitás megtalálása az, amit Laczkó András végigkutat az életműben. G.O. A Gyermekgyilkosságok-tól az Anna filmjé-ig (Tények és élmények a filmszemlén) Három arc az Anna filmjé-ből: Gálffy László, Ráczkevei Anna, Vallai Péter. Véget ért a február 5-től 9-ig Budapesten megrendezett 24. Magyar Filmszemle. Már a tények ismeretében de még a friss élmények hatása alatt végezzünk el egy rövid számvetést! Várakozások és eredmények Korábbi cikkemet a szemle első napját követően, még a várakozás hangulatában írtam. Akkor a korai értékítélettel járó kockázatot vállalva kijelentettem, hogy az addig lepergett bemutatók közül Szabó Ildikó Gyermekgyilkosságok című alkotása emelkedik ki feszült drámaiságával, s külön is hangsúlyoztam a mű képi világának eredetiségét. Szinte biztosra vettem, hogy a felvevőgépet irányító Sas Tamásnak, aki már tavalyi munkájával is felhívta magára a figyelmet Janisch Attila filmjében, okvetlenül a díjazottak között kell szerepelnie. Azóta, mint tudjuk, meg is kapta a legjobb operatőrnek járó elismerést. Nem tagadom azonban, arra számítottam, a következő három nap bővelkedik majd olyan alkotásokban, amelyek méltó versenytársai lehetnek Szabó Ildikó munkájának. Nos, nem így történt, s ez a tény bizonyos fokig akár a filmszemle színvonalának kritikájaként is értelmezhető. Más kérdés, hogy szerintem egyetlen film azért akadt, mely hasonlóképpen kiemelkedett a mezőnyből, sőt, bevallom, stílusa közelebb is áll hozzám, ez azonban egyéni megítélés dolga. Molnár György alkotására, az Anna filmjé-re gondolok, de erről később. Nézzük előbb a .tényeket! Tárgyszerű zsűri A zsűri kétségkívül tárgyszerűen járt el, mikor a Gyer- mekgyilkosságok-nak ítélte a fődíjat. „Ez a film volt az”, hangsúlyozta Jókai Anna a döntést indokolva, „amelyben az operatőri, a rendezői munka, a zene és a szereplőgárda azonos fokon képviselte a magas szakmai színvonalat. Ez a puritán eszközökkel dolgozó fekete-fehér film egyaránt meggyőzi a szakmát és a közönséget.” Nem vitás, hogy a komor történet okszerűen feszes, láncolatszerű kibontakozása valódi tragikus erőről tanúskodik, a jellemábrázolás is hiteles, de ismét jelezném egy fenntartásomat, amire már a bemutató után is utaltam. A filmben négy áldozat szerepel. Mivel azonban közülük három egyben gyilkos is, e fájdalmas ténynek a mű szemléletmódjában, legalábbis felfogásom szerint, hangsúlyozottabban kellett volna érvényre jutnia. Hullámzó színvonalon Mégis tagadhatatlan, hogy a többi ősbemutatós film (mint céloztam rá, egy kivételével) Szabó Ildikó munkája felől nézve erőtlennek és „rendetlennek” hat. Vegyünk néhány példát! Szőke András Citrom- disznó-jában a korábbi Vattatyúk esetében még oly meggyőző amatőr lendület és eredeti látásmód már-már modorosnak s néha kezdetlegesnek tűnik, Dér András Árnyékszá- zad-a jobb lehetne, ha nem volna mesterkélt és zavaros, Szirtes András "Sade márki élete című munkája pedig, hatásos expozíciója ellenére, mind felfogásában, mind képi megvalósításában elhibázott alkotás. Bacsó Péter Live Show-ja más kategóriába tartozik, kellemes és kulturált mozi, de nem érint meg bennünket közelről. És most hadd legyek elfogult! Molnár György még tavaly, a Vörös vurstli-val megmutatta oroszlánkörmeit, az Anna filmje viszont már érett, egységes stílusú mű. Nekem leginkább azért tetszett, mert értő módon, nagy beleérző készséggel, s mégis önálló igénnyel, méltó alkotótárssá válva emelte át Esterházy Péter írói világának jellegzetes elemeit a filmvászonra. Főként a Hrabal könyve és A szív segédigéi alapján dolgozott, de a sajátos irodalmi motívumokat önálló mozgóképi rendszerbe foglalta, finoman érzékeltetve a kiválasztott szövegek ironikus felhangjait is. Plasztikus színészi alakítások E film élményét plasztikus színészi alakítások gazdagítják, főként Ráczkevei Anna, Cserhalmi György, Végvári Tamás, Haumann Péter s a méltán díjazott Lázár Kati révén, de külön nyomatékkai is kiemelném Tímár Éva szívbe- markolóan szép anya-alakítását. Miután elárultam, az Anna filmje az „én filmem” is, térjünk vissza a tényékhez. Elsőfilmes rendezők alkotásai A szemlén nyolc elsőfilmes rendező egészestés alkotása került bemutatásra. Azt hiszem, távlatait tekintve e fiatal generáció fellépése volt ennek az öt napnap legfőbb jellemzője. De úgy vélem korai és elsietett lenne valamiféle minősítést megfogalmazni, vagy akár egy vélt csoportbélyeget rájuk ütni. Már csak azért sem tehetjük meg ezt, mert e fiatalok egymástól különböző, önálló, ha még nem is kifejtett egyéniségekként léptek fel. A korábbi nemzedékekkel való terméketlen összehasonlítgatás helyett inkább nagyobb szerénységre s egyszersmind erősebb önbizalomra kellene őket serkenteni. Ami a szerénységet illeti, az pusztán annyi lenne, hogy próbálják meg elszántabban vállalni a játékfilm lényegét adó történetet, ezt azonban - s éppen itt mutatkozhatna meg az önbizalom - a saját hangjukon, nyelvükön kell elmondaniuk. E kettős igény jegyében kijelenthetjük, a zsűri joggal emelte ki Szederkényi Júlia alkotását, a Paramicha, vagy Glonci, az emlékező című művet, mely bátran s magabiztosan egyensúlyozott a dokumentarista stílus és a fikció követelményei között. Emellett Káldor Elemér Blue Box-ában is találtam említésre érdemes rész értékeket, bár a témával kapcsolatos stílusváltások néha zavaró zökkenőkkel jártak. Érdekes rövidfilmek Hozzáfűzöm az elmondottakhoz, hogy a fiatalok fellegvárában, a Szindbád moziban több érdekes rövidfilmet is láttam, közülük Révész L. László Ismeretlen remekmű című Balzac-fel- dolgozását, Sugár János Kamera a pácban című alkotását és Dettre Gábor Kölcsey-parafrázi- sát, az Intermezzó-l említeném elsősorban. A dokumentumfilmek örvendetesen gazdag és változatos mezőnyét már nincs lehetőségem áttekinteni. Sára Sándor, új dokumentumfilmek Csupán jelzem, hogy érdeklődéssel néztem Sára Sándor új művének képsorait (Magyar nők a Gulágon), s tetszett a Gulyás fivérek Széki lassú-ja, amely 1969-től, több mint húsz év alatt, a mezőségi Széken felvett anyagon mutatja be a népi kultúra gazdagságát, s változásait az egymást követő nemzedékek életében. Mégis Almási Tamás „ózdi sorozatának” új darabja, a Mién a gyár ragadta meg talán legközvetlenebbül a nézőt, hiszen a hajdani gyáróriás széthullásán keresztül, megrendítő emberi sorsokat felidézve, az elmúlt négy év változásairól beszélt. A film megérdemelten kapta meg a műfaj fődíját. Vázlatos beszámolóm végén utalok rá, hogy az Olvasó a „Futnak a képek” rovatban még hallhat majd e művekről. De remélem, nemcsak ott találkozik velük, hanem a moziban is. Nagy Imre Balogh Mária a Gyermekgyilkosságok című filmben
