Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-07 / 6. szám

993. január 7., csütörtök új Dunántúlt napló 5 • • Önkormányzati tulajdonba került a vízmű vagy on Százkilencven baranyai település szavazott testületi határozattal Készültségben a jégtörők Az erősödő zaj lás a Duna ha- :ai szakaszán szerdára elérte az >0 százalékot. A jegesedés Vledve és Gönyű térségében ;ezdődik. A bősi erőmű nem :ngedi át a jeget a fel-Dunából- mondta el Kránitz István, az Országos Vízügyi Főigazgató­ig árvízvédelmi és vízkárelhá- ítási főosztályának helyettes /ezetője az MTI kérdésére ;zerdán. A jégtörő hajók már készen- étben állnak a Tiszán és a Du- tán is használatuk azonban még tem indokolt. Amennyiben a íelyzet változatlan marad és a ég továbbra is zajlik, beavatko­zásukra nem is lesz szükség. \zonban, ha nő a jégborítottság ;s felmerül a jégtorlódás veszé- ye a szűkületeknél az igazgató­ig azonnal megindítja a jégtö­rőket. Drágul a gépjárművek műszaki vizsgadíja A gépjárművek műszaki vizsgadíja rövidesen emelkedik- közölte az MTI-vel Gyurko- vics Sándor, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszté­rium államtitkára. A díjak növekedésének mér­tékéről elhangzott: a személyau­tók műszaki vizsgáztatásáért várhatóan a jelenlegi 620 fo­rintnak valamivel több mint kétszeresét kell majd fizetniök az atótulajdonosoknak, de vál­toznak a díjtételek a teherautók vizsgáztatásánál is. Áfás az üvegbetét Az visszaváltható üvegek be­tétjére is vonatkozik a 25 száza­lékos általános forgalmi adó - erősítették meg az MTI érdek­lődésére az Ipari és Kereske­delmi Minisztériumban. A be­téti díj szabadáras, az áfa azon­ban egyöntetűen 25 százalék ezekre az üvegekre, illetve gön­gyölegekre. Ezek visszaváltá­sakor a vásárlóknak is ezt a megemelt betéti díjat fizetik ki. Elmaradt az osztrák roham Elmaradt a szerdára várt oszt­rák bevásárlóroham - tájékoz­tatta az MTI-t a Határőrség he­lyettes szóvivője. Kőműves Jó­zsef elmondta: a vízkereszt Ausztriában munkaszüneti nap, ezért a Határőrség felkészült a jóval nagyobb forgalomra. Ez elmaradt, minden bizonnyal a szigorú sertéshúsbeviteli tila­lom miatt. Az osztrák vámosok ugyanis konténerbe dobálják a felfedett húsféleségeket. Ezért az osztrákok most nem vásárol­hatják a magyar téliszalámit, sonkát és parasztkolbászt. Amióta a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtótájékoztatót tartott a pécsi Bilia Kft.-ről és vezetőjének, Billen Tibornak külföldre távozásáról, a tudósí­tás íróját nagyon sokan megke­resték, hogy kiegészítéseket fűzzenek a legalább 300 millió forintos csalással vádolt üzlet­ember viselt dolgaihoz. Többen úgy érezték, hiányosak a rend­őrség információi, mások fe­nyegettek, és voltak olyanok is, akik konkrét tények birtokában erősítettek meg abban, hogy va­lamilyen módon visszatérjünk erre az ügyre. Az utóbbiak alapján volt sze­rencsém felhívni londoni laká­sán John Dora urat, aki üzlet­Hosszasan vajúdott a két vízmű átadása - mondta dr. Czoboly István, a Baranya Me­gyei Vagyonátadó Bizottság el­nöke - mert az önkormányzatok valós érdekeinek és akaratának legmegfelelőbb döntésre töre­kedtek, különösen figyelembe- véve, hogy a tulajdonjogi, mű­ködtetési változások miatt az egészséges ivóvízellátás és csa­tornázás minősége nem romol­hat. Hozzátette, hogy a Pécsi-, és Baranya Megyei Vízmű Vál­lalat vagyoni helyzete jó volt. Ezeket az érdekeket igyeke­zett megfogalmazni az a tizen­kilenc kérdést tartalmazó sza­vazóív, amelyekre válaszolva voksoltak a települések az ön- kormányzati képviselőtestüle­Öt licitáló jelentkezett a tegnapi, Bissén megrendezett földárverésre, amelyen három zártkerti szántóterület, egy külterületi szántó, egy kisebb gyepterület és erdőterület ke­rült kalapács alá. A földárverés első része a szokottnál jóval izgalmasabban zajlott. A 10 aranykorona ér­tékű erdőterületre ugyanis két jelentkező is volt. A helybeli Weisz József azért ragaszkodott különösen az erdőhöz, mert a téeszesítés előtt a terület a szü­lei birtoka volt. A másik licitáló (egy Szegedről érkezett úr) ugyancsak családi kötődések miatt szerette volna kárpótlási jegyeivel megvásárolni a kije­lölt erdőrészt. Mivel közöttük előzetesen nem született megegyezés, elő­ször taktikusan megvárták, míg a háromezer forintos aranyko- ronánkénti kikiáltási ár lefelé zuhant. A nyolcszáz forintos árnál viszont már mindkettőjük táblája a magasba lendült. A száz forintonként emelkedő lici­tálás során meglehetősen kitar­tónak bizonyultak. A szegedi úr azonban 3200 forintnál elállt a vételi szándékától, így az erdő­rész 3200 forintos aranykoro­nánként! áron Weisz József ke­zébe került. A már nyugdíjban lévő hely­beli polgár kérdésünkre el­mondta, hogy 3500 forintig ment volna felfelé a licittel. Meghatódottan jegyezte meg: bár az erdő.számára nem fog hasznot hozni, az unokáinak (akik egyébként ikrek) már biz­tosan jövedelmet jelenthet a pi­ciny fenyves, ő maga már csak azzal foglalatoskodik, hogy rendben tartsa a területet. (Ké­emberként jelen volt az 1991-ben indult, és a Bilia Kft. által működő pécsi autókeres­kedés megnyitóján.- Hallottam, hogy Billen úr külföldön tartózkodik, de nem találkoztam vele, nem is kere­sett mostanában. Még egyszer szeretném megerősíteni, hogy nekem semmiféle üzleti kapcso­latom nem volt Billen úrral. Kétségtelen, hogy kapcsolatunk elején szó lett volna arról, hogy ipari termékeket közösen for­galmazzunk, aztán megszakad­tak a tárgyalások. Billen úrral nem emberileg voltak problé­máim, üzleti elveink különböz­tek egymástól.- A helyi pletykák szerint tek határozatával. Százkilenc­ven település szavazott ílymó- don és a Vagyonátadó Bizottság a többségi véleményt tükröző döntést hozott. A települések többsége a te­rületén lévő közművagyont sa­ját tulajdonba kérte, illetve ott, ahol több önkormányzatot kap­csolt össze kistérségi rendszer, ezt az érintett települések cso­port tulajdonába adták. A Pécsi Vízmű vagyona egységesen a pécsi és a kapcsolódó önkor­mányzatok tulajdona. Miután a Baranya Megyei Vízmű az egész megyét átfogó szervezetben, területi üzem­mérnökségekre - Mohács, Szi­getvár, Siklós, Komló - tago­zódva működik, az önkormány­sőbb egyébként Weisz József még egy kisebb zártkerti szántó tulajdonjogát szerezte meg.) Az erdő után a bissei halastó előtti gyepterület egy része ke­rült kalapács alá. Egyetlen je­lentkező volt, az ugyancsak helybeli Farkas Sándor, aki édesanyja nevében licitált. A négy aranykorona értékű, 2,3 hektár nagyságú terület tulaj­donjogához végül is a lehető le­galacsonyabb, vagyis az arany­koronánként! 500 forintos áron jutott hozzá. Érdeklődésünkre elmondta, a horgászegyesület tagjai nyugodtak lehetnek, hisz ő maga is tagja az egyesületnek, bizonyára megfelelő egyezség születhet közöttük. Kezdetben a némi pénzt az ön segítségével forgattak meg annak idején kül­földön.- Nem tudok ilyesmiről. Annyi bizonyos, hogy Billen úr szívesen vette azt, hogy az is- merettségi körömhöz tartozik.- Járt mostanában nálunk?- Rendszeresen jövök üzleti ügyekben Budapestre, nem oly régen pedig édesanyám halála miatt Szigetváron voltam. Értesítettek arról a blöffről is, hogy Billen Tibor és élettársa már haza tért, sőt őrizetben vannak. Mások állítják, hogy Floridában tartózkodik, elfo­gyott a pénze, barátnője Fran­ciaországba távozott, és mind­ketten vissza kívánnak jönni. zatok 162 szavazattal úgy dön­töttek, hogy az üzemmérnöksé­gek vagyona a hozzájuk tartozó települések csoporttulajdona legyen. A megmaradt központi háttérvagyon a vízművel ren­delkező baranyai önkormányza­tok közös tulajdonába került. Döntöttek a vízművek által üzemeltetett strandok tulajdon­jogáról is. Azok a települések káptak strandot, amelyek erre külön igényüket bejelentették, így került a pécsi önkormányzat tulajdonába a városban lévő összes strand és közfürdő. A megyében egyedül Magyarher- telend rendelkezik kizárólago­san a területén lévővel. Abaliget és Orfű - erre a VÁB külön is rákérdezett - nem tartott igényt bérleti formát tudja elképzelni, öt év elteltével pedig akár meg is vásárolhatja a horgászegyesü­let a területet. Az ugyancsak bissei Pálfalvi Péter maga, és felesége nevében vett részt a földárverésen. Ők az ötszáz forintos legalacsonyabb áron a harkányi úttól Bissére csatlakozó országút északi ré­szén lévő külterületi szántó egy részének tulajdonjogát szerez­ték meg. Mint ifj. Pálfalvi Péter elmondta, először a szalántai szövetkezetnek adják bérbe a földet, gazdálkodásba csak ak­kor kezdenének, ha javulnának a mezőgazdaságban a hitelezési és jövedelmezőségi feltételek. Balog Nándor Hozzátették, Billen eddigi cse­lekedeteiért, büntetett előéletét is beszámítva, öt-hat évet kap­hatna. Visszatérését inkább az gátolja, hogy több országos hírű ember is szerepel a felvett százmilliók mögött. Dr. Ernyes Mihály megyei rendőr-főkapitány: - Lecsen­gett, jelentéktelen dolognak te­kintem ezt az egész ügyet. Ép­pen ezért nem kívánok semmi­lyen pletykát cáfolni. Két dolog bizonyos. Az egyik, hogy a rendőrségnek felajánlottak két autót és ezeket nem fogadtuk el, a másik pedig, hogy ebben az ügyben a rendőrségen belső vizsgálat nem volt és nem is lesz. Bozsik László a fürdőre. Ezután az összes többi strand a vízművel rendel­kező baranyai önkormányzatok közös tulajdona. A két vállalat vagyon nélküli szervezetének alapítói jogainak gyakorlásáról is rendelkeztek, méghozzá fi­gyelembe vették, hogy az le­gyen az alapító, aki rendelkezik a jogok gyakorlásához szüksé­ges szakmai szervezettel, de ne legyen objektív lehetősége elő­nyös pozícióhoz jutni. A Pécsi Vízműnél egyér­telmű, hogy a pécsi önkor­mányzat kapta az alapítói jogot, míg a Baranya Megyei Vízmű­nél az említett elvárásoknak a Baranya Megyei Önkormányzat felelt meg. A tulajdonjog átadása nem érinti a működő szervezetet, a Vagyontörvény rendelkezése Három problémakört érintő gondokkal fordulnak legtöbben a Pedagógusok Demokratikus Szakszerveze­téhez. Ezek: az első ízben járó 13. havi fizetés körüli huza­vonák, az új bérbesorolás anomáliái, és a kollektív szer­ződés esetleges buktatói. A pedagógusok közel tíz száza­lékát tömörítő szervezet foga­dónapján, tegnap is a 13. havi bérrel kapcsolatban érkezett panasz. Kovács Katalin olyan köz­ségből érkezett, ahol még nem dőlt el, mikor fizetik ki a tör­vény szerint járó illetményt. Az önkormányzatok vonakodása érthető, hiszen a költségvetés­ből nem kaptak e célra támoga­tást. Ezért fordulhatott elő sok helyen, hogy a bérmaradványt is a 13. havi bér kifizetésére fordították. Pádi Zoltán, a PDSZ tisztségviselője el­mondta, nem határozza meg a törvény egyértelműen azt sem, hogy a GYED-en és GYES-en lévőknek, illetve a katonai szol­gálatukat teljesítőknek jár-e ez az illetmény. A 13. havi bért sok helyen már kifizették decemberben , de több önkormányzat csak febru­árban fogja. Ennek az eljárás­Az egyre nehezedő életkö­rülmények, a rendre emelkedő élelmiszerárak napról-napra több gondot jelentenek idősnek, fiatalnak egyaránt. így aztán fi­gyelemre méltó a sásdi katoli­kus egyház azon kezdeménye­zése, melynek nyomán január 7-én reggel 8 órától a helyi mű­velődési központ és könyvtár földszinti nagytermében ingye­nes használtruha börzét rendez­hetnek az arra rászorultak szá­mára. Mint Sonner Adám espe­res-plébános lapunk munkatár­sának elmondta, az értékes ajándék Svájcból érkezett. A St. Galleni Bútorgyár 110 dolgozó­jának és vezetőinek gyűjtése eredményeként több mázsa jó minőségű használt, gyermek-, és felnőttruha találhat majd gazdára a napokban a faluban. Már egy részét kiosztották az erdészeti dolgozók közt, most pedig a lakosság számára adó­dik ez a kedvező lehetőség. Mint megtudtuk, nem ez az első külföldről érkezett ado­mány a faluban, ugyanis 370 ,pár új gyermekcipőt és közel 100 új iskolaköpenyt juttatott el a községbe a plébános úr segéd­letével, egy Magyarországról Svájcba települt magyar család. Ezt az adományt már kiosztot­szerint arról az önkormányzatok döntenek majd, hogy melyik, il­letve milyen szérvezetre bízzák a vagyonukat. A Vagyonátadó Bizottság ré­széről ez a döntés végleges, de nem jogerős. Januárban kapják meg írásban a települések, és a határozat kézhezvételétől van lehetőségük fellebbezni. Dr. Czoboly István mindenképpen számít a fellebbezésre, mert tisztában van azzal, hogy vala­mennyi baranyai önkormányzat számára egyértelműen elfogad­ható döntést nem hozhattak. Felmerül az is, nem szenved­nek-e hátrányt a vízművel nem rendelkező községek? A bizott­ság elnöke szerint ezt az örök­lött hátrányukat nem fokozta, csupán rögzítette a tulajdonjog. Gáldonyi Magdolna nak az a hátulütője, hogy az adót úgy vonják le az illet­ményből, mintha minden hó­napban dupla fizetés jutna a közalkalmazottaknak, de a jö­vedelemadó különbözete csak a jövő évi elszámoláskor igényel­hető vissza. Kovács Katalinnak az új bér­besorolás sem kedvez, mert két diplomával annyit fog keresni, mintha egy lenne. Ez még ért­hető is, mert jelenlegi általános iskolai munkájában nem értéke­sítheti agrármérnöki végzettsé­gét. A törvény azonban nem differenciál diploma és diploma között. Nagy Erzsébet a PDSZ irodavezetője említette, hogy a Nevelési Központban például az óvónői és tanítói oklevéllel rendelkezők közel tízezer fo­rinttal kapnának többet, mint a kétszakos általános iskolai taná­rok. A törvény szerint az óvónői és tanítói diplomával ugyan­abba a bérkategóriába kerülnek a pedagógusok, mint két vagy három egyetem elvégzése után. Az új törvénynek tehát nem sikerült igazán figyelembe venni a minőséget. Szerencsére, csak 1994 január elsejétől lép életbe az új besorolás, s addig még pontosítható a törvény. Porth E. ták. De Sásdnak nem ez az egyetlen gyümölcsöző svájci kapcsolata. Erről Kovács Sándorné pol­gármestert tájékoztatott:-Az ősz folyamán érkezett községünkbe a helyi önkor­mányzat és a svájci faluszövet­ség közös munkájának eredmé­nyeként három EKG-készülék, egy mikroszkóp, és egy Sie­mens mikrohullámú terápiás műszer és még több, az egész­ségügyben használható felsze­relés, melyeket orvosaink azóta sikeresen használnak a gyógyí­tásban. Azt hiszem mindenki szá­mára nyilvánvaló, hogy az adományozásnak ez a módja milyen nagy jelentőségű a többgyermekes, idős vagy szo­ciálisan rászorult emberek kö­rében. A kívánt cél elérése ér­dekében a börzéről írásbeli ér­tesítést kaptak azok a családok, akiket az óvoda és az iskola ve­zetése arra jogosultnak ítélt, bár a lehetőség bárki számára nyitva áll. Mégis úgy érzem fontos arra felhívni a figyelmet, hogy mindenki csak a saját és valós szükségleteinek megfele­lően válogasson, hogy a jóból minél többen részesülhessenek. Megyeri Tiborné Nem tudni, merre billen a Bilia-ügy Pletykák keringenek, a rendőrség nem indított belső vizsgálatot Árfelhajtó, kemény licitálás az erdőterületre Eredményes földárverés Bissén Esélylatolgatás még az árverés előtt Fotó: Szundi György A 13. havi illetmény és az új bérbesorolás Ingyenes ruhaakció Sásdon Svájcból érkezett ajándék

Next

/
Thumbnails
Contents