Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-06 / 5. szám

1993. január 6., szerda új Dunántúli napló 11 Furcsa páros? A zord téli időjárás csak a csúcs helyszínét tudta meg­változtatni, a kedvező végki­fejletet nem: Szocsi helyett végül Moszkvában került sor George Bush és Borisz Jel­cin találkozójára. A hírma­gyarázatok jórésze a frissen aláírt START-2 szerződés jelentőségét taglalja (az év­század megegyezése - jel­lemezte például maga Bush), s ez a leszerelési lépések táv­latainak ismeretében kétség­telenül jogos is. Ám nem lenne-e érdemes kissé a katonai vetiiletek mögé is nézni? Elvégre - ha a korábbi, kétpólusú világon túl is haladt az idő - Bush és Jelcin személyében most is a világ két vezető hatalmának képviselője tárgyalt Moszk­vában. Vagy mégsem? Azoknak lenne igazuk, akik „furcsa párosnak” titulálták az amerikai és orosz elnököt, mondván, Bushnak már csak napjai vannak hátra hivata­lában, Jelcin pozíciója meg aligha lehetne ingatagabb? Milyen súlyú az aláírásuk a fontos okmányon? Clinton, aki a január végi beiktatás után a Fehér Házba költözve átveszi az USA kormányrúd- ját, támogatásáról biztosí­totta a START-egyezményt, s ez jó jel. Az viszont csak­ugyan kérdéses, vajon az orosz elnök automatikusan el tudja-e fogadtatni a megál­lapodást az utódállamokkal, mindenekelőtt Ukrajnával. A START, s a Washing- ton-Moszkva viszony persze jóval több személyes kontak­tusnál. Ezért a „furcsa páros” eredményei is alapul szol­gálhatnak a két ország jövő­beli kapcsolataihoz. Akkor is, ha a következő csúcson egyikük (mindjettőjük?) he­lyén más ül majd. Szegő Gábor Kedvezményes üdülés Csütörtökön kezdődik az új típusú kedvezményes üdülés első turnusa. A Nemzeti Üdültetési és Va­gyonkezelési Kft-től szerint az első negyedévben 32 üdülő és 4 szanatórium fo­gadja a vendégeket. A má­sodik negyedéves üdülési lehetőségeket február végén teszik közzé.A kiváltási árat a dolgozók a munkáltatók­nak fizetik ki. A Távol-Kelet közelről Kalkutta A séta Kalkutta belvárosában a sokat látott utazónak is szokat­lan. Ennyi ember, ekkora kava­rodás még a zsúfolt India után is meglepő. Ha évekkel ezelőtt ezt a várost látom meg először Ázsiából, talán visszafordultam volna és sohasem lettem volna ennek a földrésznek rajongója. Másnap már megszoktam, már szinte élveztem a nyüzs­gést. Csodáltam a gyarmatosító angolok által épített szép háza­kat, amelyek azonban sajnos meglehetősen leromlott, elha­nyagolt állapotban vannak. Úti­könyvem a Fairlawn hotelt aján­lotta, mint az egykori gyarmati élet maradványát. Az átlagos 5 dolláros szállodai árakhoz ké­pest ez a hotel meglehetősen drága volt. Napi 35 doháért há­rom étkezés és délutáni teát ad­tak. Jólesett ez a kis megálló, megpihenni a múlt századot idéző, nosztalgikus hangulat­ban. Hetekkel később újra lát­tam Kalkuttát. Csak egy napra és az éjszakát most egy 2 dollá­ros szállodában töltöttem. Ez a másik véglet volt. A város nem látszott annyira ijesztőnek, mint először. Talán legközeleb már szeretni is fogom. Marton György Utcai árus Nyugat-Európa Jelentés a határ hűlt helyéről T úlzás lenne azt állítani, hogy az elmúlt években a német autóst, vagy a német rend­számmal közlekedő külföldit a belga vagy a holland határhoz közeledvén heves szívdobogás fogta volna el. Izgalomra január elsejétől még kevesebb az oka: egybenyitották az Európai Kö­zösség országait, a német Nette­tal és a hollandiai Venlo között a - volt - határon még a sorom­pót is átfűrészelték. A német­francia határon a nagy esemény tiszteletére bengáli tűz hullott alá, fővárosokban fáklyáknak kinevezett kandelábereket gyúj­tottak meg. A menyasszony ugyan nem olyan szép, mint amilyennek mondják - „de” és „amennyi­ben” akad szép számmal -, ám egy kelet-európai számára ter­mészetesen még így is lenyű­göző. Január első, csikorgóan hideg, napsütéses napjaiban higgyünk az elfogultaknak: ilyen szabadság Nyugat-Euró- pában a Német-Római Biroda­lom széthullása óta nem volt - akadálytalanul, vagy legalábbis kevesebb megkötéssel áramol­hat az áru, a szolgáltatás, a tőke és az embertömeg. Január első napjának délelőtt­jén a Maastrichtba vezető út is üres, még mindenki a szilvesz­tert piheni. A német-holland határátkelőhely néptelen, tiszt­viselőnek nyoma sincs, a kapun keresztülrobogunk, az állomás olyan kihalt, mint az egykori NDK-NSZK határ mentén még mindig árválkodó, betört ablakú ellenőrző pontok. Az uticél Maastricht, a né­metországi Aachentől és a bel­giumi Liege-től egyformán negyven kilométerre fekvő hol­landiai kisváros, az Egyesült Nyugat-Európa bölcsője, ahol jó egy évvel ezelőtt fejlett cse­csemőről mondták ki a Tizen- kettek: az évezred végére em­berkévé cseperedik, megvalósul Nyugat-Európa gazda­sági-pénzügyi, külpolitikai-ka­tonai egysége. Igaz, a Maast- richti Szerződés a dánok és a britek miatt egyelőre nem lépett életbe, de a Maas folyó mentén fekvő település neve már így is tartósan beiródott az évköny­vekbe. A napsütést Maastrichtban köd váltja fel, térdig járunk az előző éjszakai mulatozás ma­radványaiban: petárdák, durö rancsok kiürült piros dobozai bontják a járdát, az úttestet. A ködből méltóságteljes közép­kori és kora-középkori templo­mok sziluettjei sejlenek fel, a kíváncsiság mellett a rettenetes hideg is behajtja Isten házába a látogatót. Legjobban a Mátyás templomot fűtik. A pénzváltó nyitva, de a né­metországi látogatónak nem kell figyelemre méltatnia az in­tézményt: a német márka épp­olyan fizetőeszköz, mint a belga frank. A városka mindig ke- resztutaknál feküdt, a XVII. században huszonegyszer vív­tak véres csatát birtoklásáért, most huszonégyezer belga és német is dolgozik itt, békében a hollandokkal. Decens polgárhá­zak adventi koszorúkkal dí-* szítve, semmi hivalkodás, ám minden a legjobb anyagból ké­szült. Német márkában váltjuk meg a belépőt a II. János Pál ál­tal bazilika rangjára emelt temp­lomba, a Szent Szerváciuszba. Holland pénzt kapunk vissza, ezen veszünk a főtér sarkán al­mával és banánnal töltött fán­kot. A város délutánra megeleve­nedik, egyházi közösségek jön­nek össze a templomok imater­meiben újévi koccintásra, az arra ténfergő idegent is beinvi­tálják. A főteret övező kávéhá­zak teraszaira kiteszik a párná­val bélelt fonott székeket, de a vendég inkább a benti melegből pislog ki a téli homályba. Visszafelé felszáll a köd, a határállomáson már van „élet”: egyetlen uniformisos figyeli az összeszűkített sáv miatt kény­szerből lassító autó rendszámát, de nem állít meg. Az egységes nyugat-európai piac megálmo­dói egyelőre azt ígérik, hogy személyi ellenőrzés hébe-hóba még akad, ám a vámosok eltűn­nek a határokról. Nagy-Britan- niába, Írországba vagy Dániába beutazván az utasnak még iga­zolnia kell, hogy az Európai Közösség más országából érke­zett. Este a német televízióban eu­rópai kviz-műsor. Stuttgarti szállítmányozó, művészeti ügy­nökség vezetője, Milánóban élő német ügyvéd és holland rendőr vetélkedik. Utóbbi Strasbo- urg-ban dolgozik, EUROPOL néven megpróbálnak egységes nyugat-európai rendőrséget lét­rehozni. Olyasmiről folyik a csevely, hogy a jövőben már esetleg a német rendőrség is ül­dözheti a tettest francia terüle­ten, vagy Belgiumban is behajt­hatják a tilos parkolásért Olasz­országban kirótt büntetést. El­magyarázzák, hogy EK-polgár más országban is letelepedhet, ha kap tartózkodási engedélyt, bizonyítja, hogy el tudja tartani magát, s van betegbiztosítása. A kviz résztvevői nem találják el, hogy Brüsszelben hány direkti- vát-törvényt hoztak a belső piac érdekében - csaknem három­százat -, s hogy eddig ezeknek 75-80 százaléka vált a nemzeti jogrendszer részévé. Akadnak jó válaszok is, a versenyzők előtt gyarapodik a csokoládéból készült ECU-tallér. Az évezred végén a nyugat-európai fémből készült másával, az egységes pénzzel már talán fizetni is fog. Sarkadi Kovács Ferenc *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents