Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-05 / 4. szám
12 üj Dunántúlt napló 1993. január 5., kedd Egy órával előrébb, egy évtizeddel hátrább Riga a tél küszöbén „Do You want to buy original russian army coat?” Ezzel a kései nyakatekert angol mondattal állított meg Rigában Alex, a Kings Burger nevű étterem előtt. Vagyis, hogy akamék-e venni eredeti orosz katonai egyenruhát? S hogy lássam, nem a levegőbe beszél, azonmód elő is rántott a táskájából egy kitüntetésektől zörgő kabátot, meg két sapkát. - Nem drága, harminc dollár az egész - tette hozzá félmosollyal, ami annyit jelentett: alkudni persze lehet. Csak legyen üzlet, s valamennyi pénz. Dollár, itt most ez kell, mert ezért még áru is van a boltban. Lettországban most a dolláros bolt az üzlet. Rigában egymást érik a valutáért árusító üzletek, amelyekben mindenfélét lehet venni, a Coca-Colától a nercbundáig, a húskonzervtől a Barbie-babáig. A rubeles boltok sem üresek. Csakhát a választék, meg a minőség .. . Ezért aztán a dollár fizető- eszköz, és minden más valuta, második helyen a svéd koronával. Ami egy kissé enyhíti talán a helyzetet az, hogy a pénzváltóhelyek - amelyek szintén lép- ten-nyomon megtalálhatók - oda-visszaváltják a rubelt. Egy dollárért 170-175 rubelt adtak, míg 185-öt kellett adni, ha valaki épp dollárt akart venni. A valutavásárlásnak persze vannak korlátái, de a legnagyobb maga a fizetés. Ami átlagosan 2000-2500 rubel. Vagyis 15 dollár - havonta. Alextől tudom mindezt, aki, miután megígértem, hogyha egy kicsit elkísér a városban, akkor veszek tőle egy sapkát. Két dollárért. A két dolláros ajánlaton kicsit so- molygott, de azért lelkesen vállalkozott a kíséretre. Alex egyébként igazából Alekszej, szülei oroszok, ő már Rigában született. Amikor nagyon hiányos angolsága okán próbáltam orosz nyelvre áttérni, elhárította, inkább az angolnál maradt. így van ez máshol is. A boltokban inkább törve angolul vagy németül szólal meg az eladó, még akkor is, amikor egyik társunk meglepően jó oroszsággal kérdezett valamit. Pedig Riga lakosságának jó 50 százaléka orosz. S mivel az orosz hivatalos nyelv volt, nem is igen tanultak meg lettül. A lettek viszont kénytelenek voltak oroszt tanulni, értik is, csak nem beszélik. Alex is jobban szereti, ha így szólítják és nem Alekszejnek, és a lettekhez húz. A néma tiltakozást az orosz megszállás ellen itt-ott hangosabb is felváltja. Mint például az az ötszemélyes tüntetés a rigai Szabadság-szobornál, ott táblákon követelték a megszállók távozását. Az egyik tábla felirata így szólt: „A megszállók előbb vezető beosztásba kerültek, majd elfoglalták a hivatalokat, mára meg ők a lett nép!” Egy másik: „Lettországnak csak a megszállók távozásával van esélye a túlélésre.”- Mit szólsz ezekhez? - kérdezem Alexet, aki csak legyint:- Politika. A lettek nem szeretik az oroszokat, ami nem is csoda. De ez az egész engem nem érdekel, csak a gazdaság. Az üzlet. Az üzlet, amit - mint több hasonló országban is - a volt vezetők kezdtek el. Lettországban az oroszok. Ők ültek közel a tűzhöz, ők tartják kezükben most is a legjobb vállalkozásokat. A sokemeletes egykori pártszékházból pedig nemzetközi üzleti központot varázsoltak. Most már a lettek is rájöttek, hogy üzletelni kell a megélhetéshez, egyre több az üzletember. Alex még nincs 16 éves. Délelőttönként az iskolapadban ül, mint mondja jól is tanul, de a délután - néha pénteken az egész nap - az üzleté. Először a várost járja, hozzám hasonló, külföldinek látszó emberek után kutat, délután pedig irány a kikötő. Akkor jön ugyanis a svéd hajó. Ez a nap legfontosabb eseménye, mert ekkor a svéd turistáknak komoly pénzért lehet eladni az orosz egyenruhát, sapkát, kitüntetéseket. Van, aki direkt ezért jön át Svédországból. Alex tehát üzletember, mint mindenki Rigában, aki egy kicsit is jobban akar élni. A legnagyobbat úgy hívják, Eriks Grinsbergs. Grinsbergs ma a leggazdagabb ember Lettországban. Még a Szovjetunióban meglehetősen alulról kezdte tevékenységét. Meg is orroltak rá a „nagy emberek” annyira ment a bolt. Üzletpolitikája igen egyszerű volt: végy olcsó, ám még elfogadható minőségű termékeket, add el viszonylag kis haszonnal, de forgalmazz rengeteget. A pártállami vezetők azonban nem akartak tanulni, inkább leállították. Grinsbergs nem adta föl, becsukatott boltjai helyett az utcára ment, ott folytatta, s amikor eljött a lett szabadság, úgy gondolta, ismét színre lép. Ma virágban „utazik”, a csodás rigai virágpiacok mindegyikén az ő áruja díszeleg. Grinsbergs ma nemzeti hős, példakép. Alexé is, mondja, szeretne egyszer olyan lenni, mint ő. Meg is kérdezte nyomban tőlem, mit lenne érdemes Magyarországról behozni Lettországba, és mit lehetne kivinni? Hosszas tanakodás után a vodka látszott a legjobb üzletnek, Rigában 150 rubel körül van egy félliteres Sztalicsnaja, nálunk éppen a duplája. Jó biznisz, persze csak ha nem rakódik rá vám, meg adó. Ezt már egy 15 éves gyerekember is tudja. Nagy tételben azonban nehéz lenne becsempészni, így aztán megmaradunk a kis tételű bartemél: iszunk a közeli kocsmában „szto grammot”, én fizetek, ő meg két dollárért megszámítja nekem a kapitány sapkáját. Az elégedettség hangulata tölti be a kiskocsmát, majd Alex rápillantva az órájára felugrik: mennie kell, hisz fél óra múlva befut a svéd hajó. Címet cseréltünk - hátha egyszer még szükségünk lesz egymásra - vagy ha sürgősen kellene orosz egyenruha - mondja Alex -, írjak bátran, küldi csomagban. Másnap reggel óriási szélre ébredek: a tengerparti szálloda ablakán csattog a víz, a hatalmas széllökések a tengervizet spriccelik Jurmalára. Kicsit később már a havat horja a szél, szinte vízszintesen „esik”, s csak a bokrokon látszik a fehérség. Lettországba így jött meg a tél. Az idén ebben nem sok öröme lesz a két és félmilliós országnak. Energiában ugyanis nagyon szegények, teljes egészében Oroszországtól függenek. Ezért, bár hangoztatják, hogy a kibékülés lehetetlen, s hogy a forradalom nem ért véget, a politikán is érződik: a mínusz tizenkét fokos téli átlaghőmérséklet még a legnagyobb ellenszenvet is enyhíteni tudja. Jurmala, ahol a szálloda van, mint 15 kilométerre fekszik Rigától, az Északi-tenger partján. Kedvelt üdülőhely már sokszáz esztendeje, még a cári időkben fedezték fel, s építették az első dácsákat. Természetesen az utóbbi évtizedekben is a felső vezetők tartózkodtak itt a legtöbbet, vigyázva arra, hogy a kisváros megtartsa jellegét. Ez már csak azért is tiszteletre méltó, mert a rigai óvárosban is hasonló típusú építészeti megoldásokkal találkozhat a hozzáértő, csak ott azért utcánként legalább egy helyre építettek egy szürke betonkolosszust... Jurmalában hangulatosak az utcák. Különösen igaz lehet ez nyáron, amikor nem fúj 130 kilométeres szél, havat hordva. De most fúj, ezért gyors fotózás után mindenki visszamenekül a szállodába. A nagy szél másnapra épp csak annyit csillapodott, hogy a repülőgép felszállhatott. Amikor jöttem, csendes és napos volt a repülőút. Leszálláskor mégis hatalmas viharba kerültünk Riga felett. Most viharban szállt fel a gép, ám amint elhagyta a repteret, a felhők fölött ismét kisütött a nap .,. Varga Ottó A legszélsőségesebb iszlám fundamentalista vonal Terror és tárgyalások / Érdemes űrállomást építeni? Eddig kevés sikerrel jártak az űrállomásokon végzett kísérletek, hogy fehérje és szilikonkristályokat gyorsabb növekedésre serkentsenek. A fehérjekristályokat azért növesztik, mert így a molekulák szerkezete világosan felismerhetővé válik. Az a lehetőség, hogy a világűrben a súlytalanság feltételei között különösen tiszta és igen nagy kristályokat nyerjenek, az egyik legnyomósabb érv az amerikai űrhatóság részéről a több milliárd dollárba kerülő Freedom űrállomás tervezett építése mellett. A kísérletek viszont, amelyeket amerikai kutatók az orosz Mir űrllomáson végeztek, azt mutatták, hogy a kristályoknak csak 24 százaléka nőtt jobban, mint a földi körülmények között. Sőt, az amerikai űrhajókon végzett kísérletek eredményei még rosszabbak voltak. Új név robbant be a köztudatba a Közel-Keleten. A Hamasz az Iszlám Ellenellási Mozgalom kezdőbetűiből tevődik össze, de a szót úgy alkották meg, hogy önálló jelentőséggel is bír, arabul elszántságot, lelkesedést jelent. Olyan szervezetről van szó, amely az Izrael által megszállt területek palesztinjai között toborozza híveit és a legszélsőségesebb, Iszlám-fundamentalista vonalat követi. A mozgalom valójában nem mai keletű. A hetvenes években kezdett szerveződni és két od- lalról is segítséget kapott. Anyagi támogatás érkezett Szaud-Arábiából, mert úgy gondolták, hogy hasznos ellensúlya lehet a világi, akkor imperialistaellenes jelszavakat hangoztató, a Szovjetunió szövetségét kereső Palesztinái Felsza- badítási Szervezetnek. De hallgatólagosan Izrael sem bánta a létrejöttét, mert a PFSZ erősödését nagyobb veszélynek tartotta. így segítette olyan vallásos intézmények létrejöttét, amelyek táptalajul szolgálhattak a Hamasznak: ezek közé tartozott több főiskola Gazában. Öt évvel ezelőtt, amikor megkezdődött a palesztinok elégedetlenségét tükröző felkelés, az Intifada, a Hamasz lehetőséget látott rá, hogy befolyá- sosabbá váljon, mint a PFSZ és kihasználva a helyzetet, szélsőséges akciókkal „leelőzze” azt. Különösen kiéleződött a viszály, amikor megindultak a közel-keleti béketárgyalások, s először négy és fél évtized után, megcsillant a rendezés reális reménye. A PFSZ, ha nem is hivatalosan, de a hozzá közelálló személyeken keresztül tevőleges részt vállalt a békefolyamatban; a Hamasz viszont minden tárgyalást ellenez. Több helyütt összetűzésekre is sor került a két irányzat között. Ugyanakkor a PFSZ azt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a tárgyalások nyilván elhúzódnak, gyors eredményt nem hoznak, s a türelmetlenség a Hamasz malmára hajtja a vizet. Ezért a Felszabadítási Szervezet sokszor nem határolja el magát olyan akcióktól, amelyekkel voltaképpen nem ért egyet, s Arafat sem takarékoskodik harcias kijelentésekkel. Ilyen előzmények nyomán, a Hamasz gyakorlatilag háborúvá próbálja fejleszteni a felkelést. Másfél hónap alatt 24 izraeli katona életét vesztette, 29 megsebesült az összecsapásokban s még több a palesztin áldozat. Az utolsó csepp a pohárban a Toledano-ügy volt: a huszonkilenc éves izraeli határőrtisztet tuszul ejtették, majd szabadonbocsájtásáért cserébe Ahmed Jaszin sejknek, a Hamasz szellemi vezérének a börtönből való elbocsájtását követelték. (A gyermekkora óta béna, 57 esztendős férfi 1989-ben életfogy- tiglanra ítéltek terrorista cselekmények szervezése miatt.) Izrael, közismert álláspontja szerint nem ment bele az alkudozásokba, mire a tisztet meggyilkolták. Különösen nagy felháborodást keltett, hogy ez még azelőtt történt, hogy lejárt volna a megszabott határidő ... Az izraeli kormány, amelyet amugyis heves kritikák értek a jobboldali ellenzék részéről, tömeges letartóztatásokkal válaszolt és a Hamasz több mint négyszáz aktivistájának Libanonba történő áttoloncolását határozta el. Bejrut azonban nem akarta átvenni őket s így lett a senki földje drámai történések színhelye: egyik oldalon a libanoni hadsereg zárta le az utakat, a másikon az Izraellel szövetségben levő déllibanoni fegyveresek aknásították el a visszatérés útjait és lőtték a visszatérni szándékozókat. A tömeges deportálást, mint kollektiv büntetést, az ENSZ is elítélte. A kép teljességéhez tartozik, hogy a Hamasz és a PFSZ küldöttei először ültek le egymással tárgyalni, jóllehet szövetségük aligha ígérkezhet tartósnak, hiszen mindegyik a másik vállára akar kapaszkodni. A washingtoni elnökváltás miatt a tárgyalások most szünetelnek, csak februárban kerülhet sor a következő fordulóra. A Hamasz a jelek szerint eltökélte magát, hogy „elaknásítja” a tárgyalások útját. Zavarban vannak az arabok és a palesztinok, hiszen érdekük lenne az eredményeket Ígérő tárgyalás, de a szélsőségesektől könnyen megkaphatják az áruló megbélyegzést. Az izraeli dilemmát Rabin próbálta feloldani: úgy kell tárgyalni, mintha nem lenne terror és úgy kell harcolni a terrorral szemben, mintha nem lennének tárgyalások. A következő hetek egyik fél számára sem ígérkeznek könnyűnek. Réti Ervin
