Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-25 / 24. szám

10 aj Dunámon napló 1993. január 25., hétfő A maffia-főnök felesége „Sakálok vagytok! Szörnye­tegnek mondjátok a férjemet, pedig ő egy szent ember!” - ki­abálta szinte hisztérikusan a negyvennyolc esztendős, már őszbehajló, divatos szürke kosz­tümöt viselő asszony a köréje sereglő tudósítóknak. A szín­hely a Palermo szomszédságá­ban fekvő Corleone volt, ahol huszonnégy évig tartó távoliét után visszatért a családi házba Antonietta, a lefogott maf- fia-szuperfőnök, az alacsony termete miatt Törpe gúnynévvel ihletett Toto Riina felesége. A Scorzone utcai épületben idős anyja, két nővére és a szűkebb rokonság fogadta, akik először látták Antonietta négy gyerme­két. (Concetta 19, Giovanni 17, Giuseppe 16, Lucia 12 éves.) S természetesen várta az újság­írók hada is: Itália elsőszámú beszédtémája, hogy sikerült kézrekeríteni a maffia csúcsve­zetésének, az öttagú Kupolának irányítóját. Ám a Törpe felesége is külö­nös életutat mondhat magáénak. A maffia ősfészkének számító, tizenegyezer lakosú Corleoné- ban nőtt fel a feketehajú, fekete­szemű, eszes lány, aki tizenéve­sen megnyerte a helyi szépség- versenyt. Az iskolában mégsem mert senki udvarolni a legcsino- sabb diáktársnőnek, mert tud­ták, hogy a Bagarella család szoros kapcsolatban áll Luciano Liggio-val, a nagyhatalmú helyi Keresztapával. A lányt néha fu­társzolgálatra alkalmazták, majd segítették tanulását. Dip­lomájának megszerzése után Corleone előkelő magániskolá­jában kezdte meg az irodalom és nyelv oktatását. Azt mond­ják, hogy házasságának ötlete is Liggio-tól eredt, össze akarta kapcsolni az őt hűségesen szol­gáló két famíliát és a mindenre kész, de félanalfabéta Toto Ri­ina mellé jó választásnak tar­totta az értelmes lányt. (A maf­fia legendák közé tartozik, hogy amikor Toto Riinának először kellett egy csekket kitöltenie, csak a felesége segítségével tudta megtenni.) Közben az élet is nagyszerű rendezőnek bizo­nyult, mert a kisvárosi korzón megpillantotta egymást a ki­szemelt pár és a maffia-közvetí­tés mellett egymásba is szeret­tek. Amikor 1969-ben a Törpét letartóztatják, a lányt is kihall­gatják, de a bíróságon csak annyit mond: „Szeretem Toto-t, s ha ez a bűnöm, akkor válla­lom.” Még annak az évnek júli­usában Riina megszökik, meg­kezdi csaknem 24 éven át tartó rejtőzését s közben átveszi a börtönbe került Liggio öröksé­gét, majd a főfőnökséget. Anto­nietta végig vele van. 1974-ben, San Lorenzoban adja őket össze Agostino Coppola, akit a maffia káplánjának neveznek. A gyer­mekeket a Noto nevű palermói magánklinikán szüli meg.A há­rom gyermeket az anya lányne­vén, a negyediket már az apa nevén jegyezték be a hivatalos anyakönyvbe. A két fiú és a két lányPalermobanjártiskolába . .. „Anya voltam és a férjem jó" apa - mondta később az újság­íróknak a lehiggadt Antonietta, nyilván arra gondolva, hogy jobb ha az ő szavait idézik. - Szeretem és tudom, hogy nem olyan,amilyennek mondják. A körülmények áldozata lett.” Ezek a körülmények pedig úgy hozták magukkal, hogy a Törpe legalább kétszáz gyilkosságért felelős. A Kupola-vezér lehetséges utódjaként Antonietta egy évvel idősebb bátyját, Leoluca Baga- rellát is emlegetik, ő természe­tesen továbbra is törvényen kí­vül él, s nem sietett visszatérni a Scorsone utcai családi házba ... Eltűnt a brit főmadám A brit rendőrség most már komolyan veszi a lon­doni örömkirálynő, Lindi St Clair hétvégi eltűnését, és ezért lakásán lefoglalták az országos hírű madám vi­deo-, film-, fénykép-, számí­tógépes adatlemez- és öt szekrényt betöltő dosszié­gyűjteményét, remélve, hogy a bennük szereplő elő­kelő személyiségek talán magyarázatot adhatnak. A „Korbácsos Kisasz- szony” művésznéven is­mert, kínzókamrának és osz­tályteremnek berendezett szalont - azaz illegális bor­délyházat - fenntartó negy­venéves Lindi St Clair, aki egy örömlányok jogaiért protestáló mozgalom, a „Nevelési Párt” vezetésével is öregbítette hírnevét, az utóbbi hónapokban azzal fenyegetőzött, hogy ha nem hagyják békén, nyilvános­ságra hozza vendégei kilétét és hálószobái szokásait. Azt állította, hogy közel három évtizedes, több mint 42 ezer úriembert kiszolgáló pálya­futása közben 178 konzer­vatív parlamenti képviselő, 46 konzervatív felsőházi tag, 82 munkáspárti képvi­selő és 18 munkáspárti lord is a kuncsaftja volt, nem is szólva több tucat bíróról és ügyészről, akik mind a pros­titúció kíméletlen hivatali üldözésében jeleskedtek. Lindi St Clair legnagyobb mérgét az váltotta ki, hogy nemrég felszólítást kapott 112 ezer font adóhátralék megfizetésére. Ezt végképp felháborító képmutatásnak tartotta - az állam egyik ke­zével bünteti a szakmában dolgozó nőket, a másikkal a zsebükben (is) kotorászna. Állítólag ekkor döntött úgy, hogy mindenképpen kipakol titkaival. Úgy volt, hogy e héten megjelenik egészolda­las hirdetése országos napi­lapokban, melyben „a par­lament férfi- és hölgytagjait leleplező video-, levél- és szupemyolcas filmbemuta­tóra” akarta hívni a nagyér­demű közönséget, de eltű­nése nyomán a műsor elma­radt. A szalontulajdonosnőt utoljára a hét végén látták Brighton közelében a ten­gerparton, azóta nincs hír felőle, csak bérelt Jaguárját találták meg egy öngyilko­sok kedvelte tengerparti szakaszon. A rendőrség eleve nem zárta ki a reklámcélú „önel­tüntetést” - Lindi St Clair épp emlékiratai újabb köte­tének kiadására készült -, de most már a gyilkosság lehe­tőségét is komolyan veszik, ugyanezen okból. Január 20-án Svájcban 63 éves korában elhunyt Audrey Hep­burn, az Egyesült Nemzetek Gyermekalapítványának hosszú időn át volt jószolgálati nagykövete Audrey Hepburn Sokan emlékeztek tisztelettel és megbecsüléssel halála alkal­mából Audrey Hepbumra, a csodás szépségű amerikai filmművészre és emberre, aki úgy látta önmagát, hogy „túlsá­gosan vékony vagyok, a füleim elállnak, a fogaim csálék, a nyakam pedig hű de nagyon hosszú ...” Sean Ferrer (Hepbum fia): „Bármilyen bajba vagy hibába ütközött, mindig meg tudta gyógyítani, meg tudta szüntetni, meg tudta oldani”. James Grant (az UNICEF igazgatója): „A gyermekek szerte a világon igaz barátjukat és ügyes szavú szószólójukat veszítették el”. Anjelica Houston: „Egyike volt a legszebb nőknek, aki va­laha is élt”. Gregory Peck: „Különleges szerencsémnek tartom, hogy én voltam az első, akivel együtt állt a kamerák elé, s én foghat­tam a kezét, amikor először pi- ruettezett filmben.” Ronald Reagan: „Egyike volt az igazán óriásoknak”. Julia Roberts: „Csak örömet szerzett a világnak”. Steven Spielberg: „Audrey többet adott, mint amennyit va­laha visszakaphatott; az adott értelmet az életének, hogy má­sokon segített.” Elisabeth Taylor: „Megnyi­totta a szíveket, érzékennyé tette az embereket a bajra, s ő maga gondoskodott ezrekről, hogy legyen mit enniök; ez az angyal tudni fogja azt is, mi le­gyen a dolga a mennyekben.” Halál­különítmény Moszkvában Maffiamódszerrel számolt le egy halálkülönítmény Moszk­vában négy személlyel. Az eset égy külkereskedelmi cég irodájában történt. Az ITAR-TASZSZ jelentése sze­rint álarcos fegyveresek hatol­tak be az irodába, s Kalasnyi- kov típusú géppisztolyok köz­vetlen közelről kaszabolták le az áldozatokat. Hárman azonnal életüket vesztették, negyedik társuk - egy kaukázusi férfi - kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe. Moszkvában szinte minden­naposak a véres leszámolások a vetélkedő alvilági csoportok között. Báli vigasságok Ausztriában Farsang, pontosabban báli ügyekben Ausztriában nem is­mernek tréfát. A bálszezon nem esik egybe a farsanggal, kis túl­zással azt is lehet mondani, hogy mindig tart, de azért az igazi rangos mulatságok így ja­nuár-február tájára esnek. Nemcsak az időpont, hanem a helyszín is tükrözi, hogy meny­nyire előkelő az éppen bálozó társaság: a , jobbak” valamelyik palotában kapnak helyet, vagy akár a Hofburgban, a csúcs pe­dig az Opera-bál. Ami a Hofburgot illeti, a tűz­vész se csökkentette az itt ren­dezett bálok számát: igaz, a Re- douten-Saal, a vigadó, vagy másként bálteremnek nevezett szépséges helyiség jó pár évig kiesik a helyszínek közül, dehát az épületegyüttes nem szűköl­ködik hasonlóképpen reprezen­tatív termekben. Tizennyolc a Hofburg-bálok száma, s néhány már meg is volt, például a Csá­szárbál december 31-én: erre az eredetileg a leégett terembe ter­vezett rendezvényre már a tűz­vész idején volt 300 asztalfogla­lás. Gond nélkül helyezték el a vendégeket a díszteremben, s a mulatság igen jól sikerült - töb­bezres részvétellel. Érdekes eseménye volt a sze­zonnak a múlt hétvégi Virág­bál: itt még a tombola nyeremé­nyei is növények voltak, bár mi tagadás, a városháza gyönyörű virágdíszítéséből a tömeg miatt alig látszott valami. Minden jegy elkelt erre a bálra is, vagy talán még annal is több? A bécsi rendőrség az idén szigorú - biz­tonsági célzatú - ellenőrzéssel fenyegetőzött. Büntetni fogják azokat a rendezőket, akik a te­rem befogadóképességénél több jegyet adnak el, s ha a terem a hatóság szerint megtelt, egysze­rűen bezárják a kaput, nem tö­rődve a szabályos jeggyel ren­delkező kintrekedőkkel. Kér­dés, mi lesz a fenyegetőzésből... A legtöbb szó persze a bálok báljáról esik: január körül min­den évben megkezdődnek a vi­ták arról, vajon egyáltalán le­gyen-e Operabál. Es mivel már arra is volt példa, hogy elmaradt- két éve, az Öböl-háború miatt- a vita nem is lefutott még. Igaz, az a két évvel ezelőtti dön­tés olyan keserű tapasztalatok­kal járt, hogy sokan kétlik, vál­laljak-e a megismétlését azok, akikre a döntés felelőssége ne­hezedik. Ha mondjuk Operabál nem is lesz, van még elég egyéb a lis­tán. A legnagyobb gond az, hogy a farsang csúcs-időszaká­ban kevés a megfelelő hétvége, így aztán torlódás van. És mit tesz a szegény legfelsőbb né­hány ezer, hogyan oldja meg, hogy egyszerre mindegyiken ott legyen? Ä farsang fővárosa - lega­lábbis Ausztriában - a karintiai Villach. Január közepétől ural­kodik itt a farsangi bohóságok hercege, immár 38. alkalom­mal. Az ünnepélyes tanácsülé­sen a polgármester a város kul­csát az idén is átadta XXXVIII. Fidius hercegnek: mostantól kezdve ő irányítja az ügyeket. Felelőssége nem csekély: a feb­ruár 23-i farsangi felvonulásnak ismét világraszólónak kell len­nie, hiszen ez az események eseménye, meghívtak rá min­denkit, aki számít ebben az or­szágban. Valójában nem a her­ceg uralomra kerülésével kez­dődnek az előkészületek: a rossznyelvek szerint a farsangi menetben résztvevők éppen csak hogy leteszik a jelmezt és máris megkezdik a készülődést a következőre. Szászi Júlia Gyilkos szekták Spanyolországban Spanyolország még ma is termékeny talaja a pogány és a sátáni szertartásoknak. El Pal­mar de Troya környékén, Se­villa közelében egy önmaga vá­lasztotta „ellenpápa” , a baleset következtében megvakult, ho­moszexuális Clemente Domin­guez biztosítási ügynök XVII. Gergely néven „uralkodik” 1978 óta. Nemrégiben „szentté nyilvánította” Franco táborno­kot. Nemcsak ilyen ártatlan prak­tikákról szól azonban a krónika. A közelmúltban - írja a DPA német hírügynökség - egy sá­táni szekta hét tagját gyilkosság miatt hosszú börtönbüntetésre ítélték. Mazagon dél-spanyolor­szági fürdőhelyen egy asszonyt kábítószerrel és veréssel lassan halálra kínoztak, hogy „meg­szabadítsák a gonosz szellem­től”. A szekta vezetője, a 44 éves Ana Camacho segédápo­lónő 26 évi fegyházbüntetést kapott. A szadista asszony elhi­tette, hogy a túlvilágról paran­csokat kap, amelyeknek enge­delmeskedve a szekta tagjait meg kell korbácsolnia, égő ci­garettával és harapófogóval „kezelnie”, kutyák vizeletét megitatnia és a „bűnösöket” az ágyhoz bilincselnie. Alméria tartományban a rendőrség tizennyolc 13 és 16 év közötti leányt szabadított ki egy paraszttanyáról, ahol egy szekta „pásztora” boszorká­nyokat űzött ki belőlük. A rendőröket szörnyű látvány fo­gadta: az éhező gyermekek a földön hánykolódtak, szenny borította őket, szájuk habzott. Ä „pásztor” , egy utcai árus állan­dóan ezt kiabálta egy hangszó­róba: „Démon, jöjj ki!” „Köpjé­tek ki a démont!”. Ilyen és hasonló esetek a spanyol parlamentet is foglal­koztatták. Nyolc hónapos vizs­gálat során megállapították, hogy mintegy 150 ezer tagja van a különböző veszedelmes szektáknak. A képviselők által követelt ellenőrzés során a többi között egy „Havasi Gyopár” nevű szektára bukkantak, amelynek vezetői a kirándulá­sokat és sátortáborokat gyerme­kek elleni homoszexuális cse­lekményekre használtak fel. Más szektákban olyan erőteljes agymosás folyt, hogy az áldoza­tok képtelenek voltak szaba­dulni a csoport fogságából. A szekta tagjait csaknem minden esetben anyagilag is kihasznál­ták. Világrengető események ki­vételével aligha fordul elő, hogy a két népszerű francia po­litikai hetilap, a Le Nouvel Ob- servateur és a L,Express nem­csak ugyanazt a témát vigye címoldalára, hanem szó szerint azonos címet is adjon neki. Most mégis megtörtént, s ko­rántsem „világesemény” kap­csán. „Meg kellett-e ölni XVI. Lajost?” - kérdezte egybe­hangzóan címoldalán a két he­tilap, - hosszú cikkeket szen­telve a kérdés megválaszolásá­nak. Ez a kérdés pontosan 200 éve nyugtalanítja a franciákat. 1793. január 21-én délelőtt 10 óra 22 perc volt, amikor San­son polgártárs, a hóhér ma­gasba emelte a levágott fejet, - ezt Guillotin doktor találmánya választotta el a törzstől az előtte és után is sok nevet vi­selt, ma azonban Concorde néven ismert párizsi téren, s a bicentenárium kapcsán most ismét sokan feszegetik, szük­ség volt-e erre. Könyvek, ta­Rekviem egy lefejezett királyért nulmányok láttak már napvilá­got, külön társaság alakult a megemlékezésre, heves vita dúl arról, hogy mit szabad, s mit nem megtenniük azoknak, akik ma is tiltakoznak a két év­százados ítélet ellen. Még Pá­rizs érsekének is állást kellett foglalnia arról, lehet-e megem­lékezni a kivégzett királyról Párizs főszékesegyházában, a Notre Dame bazilikában. (Az érsek válasza egyébként eluta­sító volt - így csak a francia ki­rályok temetkezési helyén, a Párizs melletti Saint-Denis ba­zilikájában s egy kisebb párizsi templomban volt gyászmise - illetve azon a helyen, ahol XVI. Lajost és feleségét, a később kivégzett Marie Antoinettet el­temették.) Ki tudja hányadszor az el­múlt években, - most ismét „megszavaztatták” a franciákat arról, hogy helyes volt-e az íté­let. Mint annyiszor, a válasz most is egyértelmű volt a kér­désre, a közvéleménykutatás­ban résztvettek alig kilenc szá­zaléka mondotta, hogy a király- lyal végezni kellett. Érdekesség azonban, hogy több mint egy- harmaduk úgy vélte: ha nem is helyesli az ítéletet, az akkor, a forradalom harmadik évében „politikai szükségszerűség” volt a republikánusok számára. S ez abban az országban jelent lényeges véleményt, ahol - egy másik közvéleménykutatás adatai szerint - a lakosság csaknem egyötöde szívesen látna ma is monarchiát, ahogy az Európai Közösség országai­ban él tovább. Lajos király annak idején méltósággal ment a vérpadra. A konventben megtartott eljá­rás során is kiállt amellett, hogy nincs miért bűnhődnie, s magatartása, meg ügyvédeinek, mindenkelőtt Malesherbesnek bátor kiállása sokakat meginga­tott: a forradalom törvényhozó testületé, amely ez alkalommal bíróságként ténykedett, csak minimális többséggel határozta el a kivégzést - még Robespi­erre is ingadozott. Egy évszá­zaddal később a francia haladó szocialista mozgalom nagy alakja, a merénylet áldozatául esett Jean Jaures „védőbeszé­det” írt a király mellett, maga sem helyeselvén a kivégzést. Napjaink megemlékező cikke­inek jórésze sem küldené La­jost a guillotine alá, - de nem is ítéli el azokat, akik így tettek, bár bőségesen helyt ad az ilyen véleményeknek is. De a törté­nészek jórésze ma is úgy látja, ahogy a mai franciák jelentős része: ekkor már az események menete egyre inkább felgyor­sult, s a választás lehetősége a minimumra csökkent, a halálos ítélet „politikai szükségszerű­ség” volt. A monarchia, s főként a Ca­pet család mai hívei, akik egy 18 éves ifjút, Lajos-Alfonz An- jou-Bourbon herceget tartják a nemlétező francia trón egyetlen jogos örökösének (mert igénylő más is akad), az évfor­dulón mindenesetre elzarándo­koltak arra a helyre, ahol két évszázaddal ezelőtt a vérpad állt. Tünteniök, megemlékező gyűlést tartaniok - a párizsi rendőrprefektúra, s a republi­kánus városi adminisztráció ha­tározata alapján - tilos volt, nem tarthattak előző este gyer- tyás felvonulást sem, de elhe­lyezhettek virágaikat ott, ahol annak idején Sanson mester emelte magasra az egykori XVI. Lajos király, akkor már Capet Lajos polgár két évszá­zaddal később hetilapok cím­oldalán szereplő fejét. Kis Csaba > í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents