Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-24 / 23. szám

Bereményi Géza „Turné”-ja Elkészült az utolsó magyar film... Bereményi Géza sok min­dennel foglalkozott eddigi 46 éve során: írt novellát, színda­rabot, regényt, forgatókönyvet, dalszövegeket Cseh Tamásnak (és másoknak) és - ő állítja - véletlen folytán: rendezett fil­meket, „A tanítványok”-at, az „Eldorádo”-t és most a „Tumé”-t, amire egy kis rosszmájúsággal azt is rásüt­hetjük, hogy az utolsó magyar film ... De hogy is van ez?- Három éve forgattam utol­jára, s azóta nem csak az or­szágban, de a filmszakmában is sok minden megváltozott - mondja Bereményi Géza. - Ez a film még a Hunnia Filmstú­dióban készült, ami azóta már nem létezik, mindent privati­záltak. Még a régi filmgyári szakemberek dolgoznak benne, de abban a zeneteremben, ahol a zenei felvételek készülnek, közben már bontják a berende­zést, valami egészen más fog ott ezután történni. Szóval ez a film egyike az utolsóknak a MAFILM-nél, ha nem éppen az utolsó... De még magyar pénzből sikerült forgatni, és egy „olcsó” film lett belőle, ami mai árfolyamon mintegy harminc millió forintot jelent.-Ez a harmadik filmje. Mit kell róla előzetesen tudni?-Két film után nem lehet megállni, kellett jönnie még egynek. Nem csináltam még ma játszódó darabot, így bizo­nyos lemaradásaim voltak. A „Turné” ma játszódik, s arról szól, hogy hat színész és két kí­sérőjük egy forró nyári napon elindulnak egy negyven napos turnéra, végighaknizzák az or­szágot. Kultúrházakban lépnek fel, kilencven előadást darál­nak le, pénzért. Az ő életükbe és kapcsolata­ikba pillantunk be. A negyven nap történetében teremt önké­nyesen válogatva egy külön vi­lágot, bár mondom, minden nagyon mai, például van egy jelenet, ahol egy határszéli vendéglőben ebédelnek, s köz­ben ágyúdörgést hallani, míg ők kanalazzák a levesüket.- Kiket láthatunk a „Turné”-ban, s főképp mikor, a mozikban?- Eperjes Károly, aki „Szabó Tibor, Kossuth-díjas- ként” mutatkozik be minde­nütt, a frontember, a szerep kedvéért golyókopaszra borot- váltatta a fejét és 20 kilót hí­zott; Benedek Miklós szegény, de nagyon pedáns bonvivánt, Bezerédi Zoltán szervezőt, Tö- rőcsik Mari kiöregedett dívát, Börcsök Enikő szubrettet ját­szik, az ő társuk Szacsvai László, Cseh Tamás, Ternyák Zoltán és az Amerikából jött Bordán Irén. Azt lehet mon­dani, hogy minden figura ka­rakterszerep. Sajnos, a február eleji Filmszemlét éppen lekös­sük, de nagyon remélem, hogy a tavasszal már látható lesz. M. K. Bereményi Géza (balról) és Darvas Ferenc Mit tervez a szekszárdi Deutsche Bühne? Egy erdőmérnök, aki fest Három, négy, öt dimenzió Futó László könyve Zürichből Speciális szemüveggel három dimenziós képeket láthatunk Fotó: Szundi György A Szekszárdon immár 12. éve sikeresen működő Deutsche Bühne német nyelvű színház a nehéz gazdasági körülmények között is megteszi, ami tőle te­lik. Úgynevezett „tájoló szín­házként” nem csak Magyaror­szág német nyelvű területeit jár­ják végig évről-évre, hanem rendhagyó németórák keretében mindenfelé megfordulnak, az Alföldtől Eszak-Magyarorszá- gig. Ménesi János szervező-tit­kár az 1993-as év terveiről, le­hetőségiről beszélt:-Jelenleg három gyerekda­rabot tartunk műsoron, általá­nos iskola 4. osztályától gimna­zisták számára is ajánlhatóak, főleg, ha németül tudnak, vagy tanulnak. Kettőben is közremű­ködő a Holló Együttes, akik a gyerekeket teljesen bevonják a produkcióba, együtt játszanak, énekelnek. A nagyobbaknak szóló versösszeállításban Vö- rösmartytól Nagy Lászlóig klasszikus magyar költők verse­inek német fordításai szerepel­A művészeti alkotásokat, a művészet sokszínűségét akarjuk bemutatni, célunk, hogy a kiállí­tásokon egymás mellett szere­peljenek a klasszikus hagyomá­nyokat ápoló művészeti alkotá­sok, valamint a legújabb irány­zatokat képviselő munkák - hangsúlyozta Pogány Ö. Gábor művészettörténész, a Független Magyar Szalon Képzőművé­szeti Egyesület elnöke a szerve­zet szombaton megtartott bemu­tatkozó sajtótájékoztatóján, az FKGP Belgrád rakparti székhá­zában. A szalon elnöke kifej­nek, de itthoni, németül író szerzők műveiből is van egy vá­logatásunk. Felnőtt nézőinknek két dara­bot kínálunk, a „Női prakti- kák”-at és a „Csodás délután”-t, és most készítünk elő egy új bemutatót, amiben Schubert Éva, Mécs Károly és Galkó Ba­lázs játszanak majd. Szeretnénk továbbra is kultu­rális centrum maradni, már ami a német nyelven való megszóla­lást illeti. Fontos nagyon a kö­zönséggel való jó kapcsolattar­tás, hisz nélkülük voltaképp nem érdemes semmit sem csi­nálni. Hogy ne veszítsük el őket, még a 6 százalékos ÁFÁ-t is mi nyeljük le. Sajnos, minden híreszteléssel ellentétben, nem kapunk Németországból márka százezreket, mi is, mint a leg­több színház, az önkormányzat kenyerén élünk. Külön gondot okoz még, hogy színészeinkkel egyeztessünk, ők is sokfelé vannak elkötelezve. M. K. tette: a függetlenek a magyar képzőművész-társadalom ösz- szefogását célozzák meg határa­inkon innen és határainkon túl; véleménye szerint ugyanis a szakzsűri nélküli bemutakozás lehetőségét mindenkinek bizto­sítani kell, hogy ne szűk cso­portérdekek határozzák meg: ki állíthat ki, és ki nem. Az esé­lyegyenlőség, a művész tehet­sége, felelőssége és kritikai ér­zéke garancia lehet arra, hogy a képzőművészek ne a giccsek tárházát növeljék, illetőleg ne a sznoboknak alkossanak. Első látásra nem is figyel oda az ember a képekre, amelyek főképp pirossal is zölddel van­nak festve, legfeljebb az a fur­csa, hogy az ábráknak „szel­lemképük” van, kettős képet mutatnak. Aztán szemünk elé il­lesztjük a piros-zöld szemüve­get, és egy egész világ elevene­dik meg előttünk: átlépünk a többdimenzióba. Mindez a „Térhatású festé­szet” -ről szóló művészeti album olvastán lesz világos, mely könyvet Futó lászló, Zürichben élő erdőmémök-festő írta. Futó László 1921-ben szüle­tett Pécsett. A Széchenyi István Gyakorló Reáliskolában érett­ségizett, majd - miután nagy tehetséget mutatott a festészet terén - Gebauer Ernőnél portré­festővé képezte ki magát. Azonban mégsem bíztatták, hogy Akadémiára menjen, így gondolt egyet, és a soproni Er- dőmémöki Egyetemen kötött ki, és végzés után is ott maradt docensként az Ábrázoló geo­metria Tanszéken. Az 1956-os forradalom után Svájcba emig­rált, ahol továbbra is szakmájá­ban dolgozott. Szabadidejében azonban so­hasem feledkezett meg kedvenc „hobbyjáról” a festészetről. Fes­tészeti- és rajztanfolyamokat lá­togatott, s az idők során érdek­lődése a térhatású festészet felé fordult. A térhatást már régóta sikerrel alkalmazzák a fotó és a film területének, először 1853-ban Wilhelm Rollmann lépett vele a nyilvánosság elé. Ez a festészeti mód speciális technikát kíván meg, s maga a műélvezet is speciális, ameny- nyiben hozzáveszük azt a plusz közvetítő-eszközt, amit pi­ros-zöld szűrőszemüveg jelent. Azonban az ekkor jelentkező élmény is egyedülálló, hisz a sík kép akár két-három dimen­zióval is gazdagodhat. Futó László szakszerű és ala­pos könyvében, melyet Zürich­ben, a „Phänomen-Art” Galéria tulajdonosaként jelentetett meg német, angol és francia nyelven, a térhatású festészet több lép­csőfokával is megismertet. Mint úja, vannak olyan ké­pek, melyek szemüveg nélkül is élvezhetőek, sokukról nem is lehet felismerni, hogy ilyen technikával készültek, csak a dupla ábrázolás árulkodó. A háromdimenziós ábrázolás manapság végülis már nem olyan ördöngösség, sokhelyütt működnek már ilyen rendszerű filmszínházak is. Futó azonban továbbment egy-két lépéssel, és már arra is képes, hogy a szem­üveg és az idő beszámításával akár négy vagy ötdimenziós ké­peket is alkosson. Kikísérletezett módszerében az is újdonság, hogy a szem­üveg hatására az agy érzékelé­sében eredetileg elszürkülő ké­peket megtartotta színesnek, úgy, hogy nem csak a piros és zöld színeket használta, hanem az egész színskálát vette alapul. A szerző, akinek 1992-ben megjelent könyvéről minden vezető zürichi lap elismerően írt, szándékai szerint Magyaror­szágon is teijesztené a „Térha­tású festészet”-et, természete­sen magyar pénztárcákhoz szabva árát, ha akadna rá vállal­kozó. M. K. Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesület Vetélkedő várakról A régió várai országos pályázaton A Tájak Korok Múzeumok Országos Egyesülete két fordu­lós pályázatot hirdetett minden korosztály számára „Várak, vá­rurak, várúmők” címmel. Az első fordulót a megyei klubok bonyolítják le, és Pécsett főleg a régió várait, Pécsváradot, Si- montornyát, Szigetvárt, Siklóst és Márévárt veszik nagyító alá. Az első tájékoztató előadást szombaton a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Múzeumá­ban tartotta Kárpáti Gábor ré­gész, részleteiben a pécsváradi várról beszélt. A szakemberek még február hónapban is ren­deznek majd egy hasonló bemu­tatót, s az indulókat a várak fel­dolgozásához használatos alánló bibliográfiával is el­látják. A baranyai versenyzők szá­mára az első vetélkedő-fordulót márciusban bonylítják le Pé­csett, innen a két legjobban fel­készült mehet az országos dön­tőre, ahol hét vár ismeretéből „vizsgáznak” majd, köztük sze­repel Szigetvár is. Akik csak ezután kívánnak bekapcsolódni a vetélkedőbe, még megtehetik, a Janus Pan­nonius Múzeum közművelődési osztályán lehet jelentkezni. M. K. A Pandúr rabul ejt Még kapható az újságos standokon a Baranya, Somogy és Tolna megyében terjesztett Pandúr Bűnügyi Magazin janu­ári száma. Többek között a gáz- spray-k használatának veszélye­iről, megdöbbentő bűnügyekről és a rendőrségi újságírás törté­netéről találhatnak benne színes írásokat az olvasók. Rádió mellett ___ A közelmúltban letartóztat­ták Szűrős Iván debreceni la­kost, aki lakásán fegyvereket, lőszereket raktározott. Társai valószínűleg néhány orosz il­lető, akik turistaként látogattak hozzánk nem egy esetben és az arzenál tőlük származhat. Föl­merült a gyanú; hogy a fegyve­reket tovább szállítják - vagy szállították - szerbiai megren­delőknek. A nyomozás folyik. Rádió, tévé, sajtó közölte az eseményt és a közvélemény várakozással tekint az ügy to­vábbi fejleménye elé. A fegy­verrejtegetést, fegyverkereske­delmet törvényeink szigorúan tiltják. Közéleli .politikusaink nem nagyon foglalkoztak az üggyel, van más dolguk is. Ki­véve egyikőjüket. A kisgazdák elnöke azt mondta a tévé ripor­terének, hogy nyilván ő ellene megy ki a játék, nyilván őt akarják valakik lelőni. A ripor­ter felnevetett: „Hogy mondhat ilyent Elnök úr?!” Az elnök zavarba esett, aztán nem fir­tatta tovább a dolgot. Én sem, ha egyáltalán számít valamit a véleményem. Csak éppen fur­csának tartom ezt a minden- árön-való gyűlöletszítást, az elképzelt merénylet lehetősé­gét kihasználva, tisztes hívei elé tárva a „veszélyt”, hogy lám, ilyesmi is megtörténik ha­zánkban. Nem rossz fogás ez, a választást megelőző esztendő­ben. Pedig tudhatná, hogy a merénylők - általában - csak a nagyon fontos személyiségekre lőnek. Bízzunk benne, hogy nálunk erre sem kerül sor. Ä merénylő-jelöltek se feledjék el a klasszikus intést. „Ki kar­dot ránt, kard által vész el.. Nem hagy nyugodni a gon­dolat: hitetlen vagyok, követ­kezésképpen nem hiszek a túl­tasztrófát, halálveszélyt, éles ellenvéleményt, rontást, mara­kodást nyugodtan fogadjuk, bele kell nyugodnunk a változ- hatatlanba. Nem rossz tanács - úgy nagyjából azoknak, akik­nek idegei szétestek. Jobb mint az andaxin és társai. Csakhogy az ellenpontok nélkül, az örök kétkedés nélkül nincs fejlődés a világon. Mit is mondott az ját szívemet, amit kitéptem magamból és helyette behe­lyeztem egy másikat...” S ez­zel nincs vége, mert a poén még elképesztőbb: „Egy nap azt kérdezi a szomszédom: Er- dősi úr, mitől olyan rózsaszínű az Ön szíve? Mondom neki: mert kicseréltem. És akkor de­rült ki, hogy a szomszédom kí­vülről látja az én belső szerve­Képtelen történetek ... világi életben, nem hiszek a csodákban, a lelkek vándorlá­sában, de - ami tulajdonképpen nyugtalanít- meg fogok őrülni. Hallgatom a rádió éjszakai mű­sorában bizonyos Erdősi urat, aki azt vallja, hogy mindent ami történik velünk, vagy a vi­lágon, pozitívan kell fogad­nunk. Sérelmet, bánatot, ka­Úr, Madách darabjában: „Em­ber küzdj és bízva bízzál!” De nézzük tovább. Erdősi úr me­séli: „Álmomban azt álmod­tam, hogy szétlőtték a szíve­met. Amikor felébredtem, érez­tem, hogy csipked a szívem. Utána felkerestem tanítómeste­remet, akivel lélekutazást tet­tünk. Akkor ismét láttam a sa­imet. Ilyen képessége van, Az­óta szoros kapcsolatot tartunk fönn egymással és együtt gyó­gyítjuk a betegeket!” Az ifjú riporter r a kedves jó Kőszegi Gabi - halkan megjegyzi: „Ne sértődjön meg Erdősi úr, de ebből egy szót sem hiszek el.. Érdősi úr megnyug­tatta: „Nem baj. Mindent kü­lönbözőképpen kell és lehet ér­telmezni. Pozitívan kell min­dent fogadni... Nyugodalmas éjszakámról már szó sem lehet, pláne még ami ezután következett. Egy másik riportalany elmondotta, hogy mi magyarok világra­szóló eseménynek lehetünk ta­núi: „1993 október negyedikén ismét megszületik Jézus Krisz­tus. És itt, Magyarországon!” Dideregtem a félelemtől. Ha most annyi fogam lenne, mint amennyi nincs, vacogtatnám. Mit gondol kedves olvasó, mi lesz az új Jézuska neve a jövő­belátó szerint? „Anna.” Ő mondta. Ha hihetünk a piktoroknak, Jézuska aranyos kis gyerek volt. Bizonyára szép kislány lesz a Panni is. A műsor címe volt: „Mindenki másképp csi­nálja ...” Isten bizony. 4 Új VDN 1992. JANUÁR 24., VASÁRNAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents