Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-21 / 20. szám
10 aj Dunántúli napló 1993. január 21., csütörtök Medina A Sió és a Sárvíz találkozásától alig 20 km-re egy 1400 fős lélekszámú hangulatos kisközségbe, a magyarok, szerbek és horvátok lakta Medinára bukkanhatunk a dombok között. Érdekes az elnevezés - Medina. E név eredetéről a régi öregek szájhagyomány útján a következőket őrizték meg. Az itt lakók fő megélhetési forrása a méhészkedés volt, így a szláv „mjod” (méz) szóból származna a falu neve a helybéli szláv népcsoporttól. A másik történet eredete a török hódoltság idejére nyúlik vissza. Ekkor táborozott Szu- lejmán szultán a település mellett. Neki volt egy szépséges leánya, Medin, akit súlyos betegség győzött le. Az elhunyt lányt a község határában temették el, és sírjára a török katonák egy-egy turbán földet hordtak, így keletkezett a határban tiszta időben már messziről is látható halom, és kapta a szép török leány után a nevét Medina. A harmadik változat szerint Medina egy Mede nevű gazdag török birtoka volt. Leányait .fanjának és Agatának hívták. Az egyik Janyapuszta, a másik (Sió) Agárd nevében él tovább. A környéken a falu lakóit „igazságkereső medinaiaknak” nevezik, a múltban sokat pereskedtek bíróságon igazukat keresve. A következő tréfás szójáték is járja, hogy Agárd és Medina között harc van. És valóban. Harc falu a két község között helyezkedik el. Mácsik Erika Barokk mulatságok A Pentagonálé országok vezetői éppen egy évvel ezelőtt kezdeményezték: 1993 legyen a közép-európai barokk éve. A magyarországi program egyik központja a barokk műemlékeire méltán büszke Győr, amely egész éven át otthont ad korabeli koncerteknek, színházi eseményeknek, képzőművészeti kiállításoknak. Nagy várakozás előzi meg a február végi barokk álarcosbált, amelynek vendégei korabeli jelmezekben barokk táncokat lejthetnek stílusos muzsikára a nevezetes Zichy-palota összes termeiben. Májusban XVIII. századi szertartás szerint mondhatják ki választottjuknak a boldogító igent azok, akik barokk külsőségekkel kívánják emlékezetessé tenni esküvőjüket. Hadijelentések, újsághírek ... Útkarbantartás a fagyos hóban (Rozvány György felvétele) Ötven éve történt... A 2. magyar hadsereg Don-menti tragédiájáról olvashattuk a történész tárgyilagos beszámolóját, az ott harcoló személyes emlékezését. Ezek- után érdekelt, minderről mi jelent meg a korabeli pécsi napilapokban, a Dunántúlban és a Pécsi Naplóban. Miről értesülhettek idehaza a pécsi polgárok? Az újságok címoldalán naponta megjelentek a háborús eseményekről szóló tudósítások, természetesen nem mindig a valóságot tükröző szövegezéssel, amit csak a jól tájékozott olvasó vett észre. így a doni áttörést követően, január 17-án ezzel a címmel közölték a honvédvezérkar főnökének 38. hadijelentését: „A magyar honvéderők az orosz támadások ellenére több sikeres vállalkozást hajtottak végre.” A további szövegben már kénytelenek voltak elismerni, hogy „.. .a Don-menti magyar arcvonalon heteken át tartó viszonylagos nyugalom után az ellenség az elmúlt héten két helyen betört védőkörzetünkbe. A támadások közül a hevesebbet több hadosztálynyi erőnek aránylag rövid arcvonalszakaszon való bevetésével hajtotta végre az ellenség. Január 12-én reggel 20 fokos hidegben, rendkívül sűrű ködben, igen erős tüzérségi előkészítés után indultak rohamra a bolsevista tömegek, amelyet nagyszámú harckocsi támogatott. Az alig 100 lépésnyire terjedő látási viszonyok miatt, páncélelhárító nehéz fegyvereink már csak a legrövidebb távolságból érvényesíthették tüzűket, amellett ugyancsak a köd miatt csapataink mindennemű légi tevékenység nélkül, pusztán a maguk erejére utalva voltak kénytelenek a hatalmas túlsúlyban rohamozó ellenséges tömeggel szembeszállni. Mértékadó magyar és szövetséges katonai körökben teljes elismeréssel adóztak a harcban részt- vett magyar kötelékek hősiessége, különösen kiemelik azoknak a honvéderőknek kiválóságát, amelyek az ellenség egymást követő rohamhullámai között és azok háta mögött elszigetelt helyzetben maradva is, tovább küzdöttek, és végig kitartva lehetővé tették az ellen- támadásra rendelt kötelékeink számára az ellenség elreteszelé- sét.” Néhány nappal később a kétes értékű 40. hadijelentésből arról értesülhettek az újságolvasók, hogy „a magyar csapatok folytatják tervszerű hadműveleteiket.” Sokat írtak az újságok ezekben a napokban a szabadságos katonák visszautazásának rendjéről. Külön felhívták a hozzátartozók figyelmét, hogy a harctérre való visszautazáskor ne terheljék túl őket élelmiszercsomagokkal és más ajándékokkal, mert azok eltorlaszolják a vonatok folyosóit és annyira megszűkítik a helyet, hogy sokan fel sem férnek a vagonokba. A háború szőtte át az újságok egyéb írásait is. Erről árulkodnak a címek: A háborús élelmezés nem olyan egészségtelen, mint amilyen szokatlan. - Hajnali csata a Don-mentén. Esti beszélgetés a kísérőd előtt: hogyan dolgoznak ellenséges tűzben a magyar árkászok - jelentette a haditudósító század riportere. Pécsett is propagálták a honvédcsaládok megsegítésére indult országos gyűjtést. A Pécsi Napló január 24-i, vasárnapi számához az adományozás megkönnyítésére csekklapot mellékelt. Köszön a front - címmel már az ajándékokért mondott köszönetét kapott helyet az újság hasábjain. Magyar hősök címmel naponta írtak egy-egy honvéd hősies bátorságáról. A pro Patria fejlécű rovatban pedig a hősi halált haltakról emlékeztek meg. Február 2-án egy közismert pécsi család fiáról: „Számtalan bevetés és hatodik győzelem után a büszke és mindig diadalmas Héja, ellenséges golyótól találva lángra lobban és ifjú hős vezetőjével, Pánczél Imrével, aki elszánt bátorsággal annyiszor csapott le az ellenségre, a csillagok magasából lezuhant a földre, hősét maga alá temetve.” Ugyancsak egy halálhírt közöltek az újságok január 20-án. Az első pécsi színházi cseretársulat igazgatóját, a nagyműveltségű színész-rendező Tolnay Andort, a hazatérő Tábori Színház igazgatóját, a lavocsnei állomáson, vonatraszállás előtt szívszélhüdés ölte meg. És még egy hír a január 23-i újságokból: a leköszönő Blas- kovich Iván helyére Baranya vármegye főispánjának a Kormányzó Nikolits Mihályt nevezte ki, akinek halálhíre - 50 év múltán - nemrég érkezett a fővárosból. Dr. Nádor Tamás Egy orvosíró szemével Az elmúlt félévszázad T aláló, és minden bizonnyal szimbolikus értelmű címet adott memoárjának a Pécsett élő orvos, Konkoly-Thege Aladár. Mégis, azt hiszem az olvasó feladata eldönteni, hogy vajon a peloponnészoszi félsziget legendás hegysége, a Taigetosz - ahol, mint ismeretes az ókorban a spártaiak kegyetlenül elpusztították az életképtelen vagy testi fogyatékos csecsemőket - egyszerű szerzői fogás-e, avagy a memoár sajátos értelmezését a szerző szándékai szerint is sugalló elem. Mert az időben a második világháborútól a kilencvenes évek elejéig ívelő önéletírás nem szűkölködik olyan történetekben és olyan életsorsokban, melyek lehetővé teszik az említett értelmezést. Hiszen a szerző saját élettörténetének keretében villannak fel emlékek az egykori úri közép- osztály történelmi jogfosztásáról, a Konkoly-fuvarvállalat és a szőlőbirtok államosításának epizódjairól, a nyerster- mény-kereskedő nagybácsi gazdasági kifosztásáról, meg például a régi pécsi úri társaság megfogyatkozásának és fokozatos „kikopásának” folyamatáról. Érdekesek a családi magán- panoktikum figurái éppúgy, mint a sebészeti klinikán sebészorvosként - az ötvenes években - eltöltött időszak szakmai, politikai és emberi élményei, örömei és konfliktusai. A politikai korlátok itt állják útját a nagy álom megvalósulásának: annak, hogy a svédországi tanulmányút hozzá segítse a szerzőt a plasztikai sebészet mesterfogásainak elsajátításához és vele egy új szakmai életstratégia kiteljesedéséhez. Ahhoz, ami a könyv szerint az egész szakmai életpályán kedvezően meghatározó esemény lehetett volna. Bár a pécsbánya- telepi körzeti orvosi évek (közte 1956 történései), majd a Munkaképesség-csökkenést Véleményező Orvosi Bizottság tagjaként, végezetül Baranya megyei egészségnevelési csoport- vezetőként eltöltött esztendők a leírtak szerint ezt némileg pótolni tudták. Meg az állandó íráskényszer, a megjelenő publikációk, később az Orvosírók Egyesületének elnöki megbízatása. Rövid leírások, frappáns történetek olyan füzérét veheti kezébe az olvasó, mely egy változatos életútról ad sok tanulságot, másokkal is megosztásra KONKOLY-THEGE ALADÁR érdemes tapasztalást és figyelmet érdemlő megjegyezést az olvasó számára. De talán nem is a jövőnek szóló szépírói bölcsességek kimondásának szándéka vezethette Konkoly-Thege Aladárt visszaemlékezései megírásában, hanem mindenekelőtt az élettörténetre koncentráló, közvetetten dokumentum-jel- legű, a korabeli Pécs és Baranya életéből az olvasók által jól meg- és felismerhető érdekességek megörökítése. Mert Konkoly-Thege nem elsősorban szépíró, de a tollat mások javára és hasznára forgató ember. A fiatalok számára mindenekelőtt azért, mert nem lehettek átélők, az idősebbeknek pedig azért, mert saját tapasztalataikat szembesíthetik a leírtakkal. A z elmúlt negyvenöt esztendő - ahogyan egy pécsi értelmiségi látta és megélte. Ez lehetne röviden a Kútforrás Kft. kiadásában a közelmúltban megjelent könyv szlogenje. A Hétköznapi történelem sorozat - jelzést viselő könyvet talán újabb kötetek is követik, melyekben más ismert pécsi és baranyai személyiségek visszaemlékezései bővíthetik - ha sajátosan szubjektív optikán keresztül is - történelmi ismereteinket egy sokat és még sokáig vitatott korszakról. És bár természetesen nem helyettesíthetik a történettudományi kutatásokat, de jól kiegészíthetik azokat, mindenekelőtt az adott időszak hangulatának, társadalmi atmoszférájának bemutatásában. S így közvetve maguk is hozzájárulhatnak a múlt valósághű feltárásához, mert ahogyan a könyv bevezetőjében idézett Ortega Y Gasset írta: „A múltnak meg kell adni a maga igazát, különben ott is követeli, ahol nincs igaza.” S utóbbit jó lenne elkerülni. Sz. G. A repülés pécsi epizódjai az I. világháborúban A pécsi származású Tauszig Aladár repülőfőhadnagy Etrich Taube típusú gépében, 1915. (A Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéből.) „Fliegerpost Przemysl Jänner 1915” felirattal hártya vékonyságú sárga tábori lap érkezett Pécsre 1915. februárjában. K. A. várbeli katona arról értesíti feleségét, hogy egészséges és jó sorsban él. Mást nem írhatott. A nehéz ostrom alatt léggömbposta is működött, ennek útirányát azonban a széljárás határozta meg, így csak kevés lap juthatott el a címzettekhez. A hadvezetőség külön jutalomban részesítette azokat, akik ilyen küldeményeket felleltek és beszolgáltattak. „Aviatik” típus volt az első katonai repülőgép, amely 1916. augusztus 28-án jelent meg Pécs felett. A járókelők a reggeli órákban fedezték fel a „fekete keresztes” gépet, néhány forduló után simán szállt le a Makárhegy alatti gyakorlótérre. A pécsi származású Tauszig Aladár főhadnagy és Bauer hadnagy érkeztek Újvidékről, akiket népes csoport üdvözölt. Másnap tértek vissza állomáshelyükre, ahol Tauszig főhadnagy a repülőiskola parancsnoka volt. Nemsokkal korábban gyógyult fel oroszországi sebesüléséből. Újvidékről az olasz frontra került, magas kitüntetésekben részesült. A háború után a Magyar Aero Szövetség egyik vezetője lett. Neve utoljára 1938-ban volt olvasható édesanyja elhunyta alkalmából, akit a pécsi izraelita temetőben helyeztek végső nyugalomra. Fia, a neves repülőtiszt gyászolja, írta az újság. A 21 éves Forgách Pál 1916-ban szerezte meg a Nemzetközi Léghajós Szövetség által elismert repülőgépvezetői igazolványt, ő is az olasz fronton harcolta végig a háborút, számos sikeres légiharcban vett részt. Bár a központi hatalmak szénája 1916-ban nem állt valami jól, a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt., valamint az Osztrák Lloyd Dampfschiffahrts Gesellschaft részéről személy- és teher légiforgalom megindításának a gondolata merült fel. A gépek nyolc főirányban hálózták volna be az országot. Pécs város a a Budapest-Brod-Szara- jevo vonal főállomása lett volna. A háborús helyzet rosszra fordulása miatt a tervből nem lett semmi. Az újságok egyre több fiatal hősi haláláról tudósítottak. Varga Lajos repülőfőhadnagy, a Katonai Érdemkereszt tulajdonosa, 23 éves korában a 10. isonzói csata légiharcai során elesett. Hozzátartozói a pécs-rácvárosi temetőben szerették volna eltemetni. Ez nem valósulhatott meg, olasz földben alussza örök álmát. Miskey és monostori Thassy Gyula repülőhadnagy, korábban pécsi joghallgató ,1917 novemberében - pilótája Hajós Kálmán szakaszvezető volt - az olasz fronton légiharc közben súlyosan megsebesült, sérüléseibe később belehalt. A helesfai családi sírboltban helyezték örök nyugalomra 1918. tavaszán. A fiatal tisztet halála után a király a hadiékítményes Vas- koronarend III. Osztályával tüntette ki. Az első éjszakai légiharcot a Monarchia tengerészeti repülője, báró Banfield Gottfried sorhajóhadnagy 1917, nyarán vívta meg Trieszt közelében. Ennek akkor olyan nagy jelentősége volt, hogy a „Dunántúl” nagy cikkben ismertette a légigyőzelemmel végződött eseményt. A háború 1918. őszén végétért. A Károlyi-kormány november 13-án Belgrádban egy katonai konvenciót írt alá, amely a demarkációs vonalat Magyarország történelmi határain belül jelölte ki. Ennek alapján Baranya megye jelentős részét, így Pécsett is, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai foglalták el rövid időn belül. Az ország szerbek által meg nem szállt részén pedig 1919. márciusában kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Ennek következtében a város felett a repülőtevékenység felélénkült. Ugyanis a magyar Vörös repülőcsapatok 4. százada Kaposvárra települt, feladata a felderítés és propaganda volt. A helyi sajtó április 10-én címoldalon jelentette,hogy „Repülőgép Pécs felett, röpcédulákat szórtak a városra.” Valóban így történt. Ezerszám hullottak alá a ragyogó napsütésben a kis cédulák a Sétatér, Hadapródiskola és a Dohánygyár környékére. Magyar nyelven a lakossághoz, cirill betűs szöveggel a szerb katonasághoz szóltak. A hosszú szöveg lényege az volt, hogy győz a proletárdiktatúra, pusztul az imperializmus. A berepülések jóformán hetente megismétlődtek. 1921. júliusában a trianoni békeszerződést ratifikálták, a szerbek a megszállt területekről kivonultak. Az országban pedig megkezdődött a repülőgépállomány tervszerű pusztítása, amely hosszú évekre visszavetette a magyar repülés fejlődését. Dr. Pagáts Pál Honismeret
