Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-20 / 19. szám
10 aj Dunántúli napló 1993. január 20., szerda Az tJj Napló politikai vitafóruma A további elnyomorodás éve lesz 1993 A bőrünkre megy Az új évi jókívánságokkal kiváltott reménykedő hangulatomra hideg zuhanyként hatott az ÚDN január 5-i számában megjelent az idei évre szóló kormányprognózis. Abból ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az 1993-as év az állampolgárok döntő többségénél a további elnyomorodás éve lesz. Erre a következtetésre az alábbiak alapján jutottam.- A parlament döntése értelmében a nyugdíjak átlagosan 14%-kal növekednek.- A bérből és fizetésből élők jövedelmének változása az eddigi közlések szerint nem haladja meg - átlagosan - az infláció mértékét.- Az infláció a prognózis szerint - a középértéken - 17,5%-ra tehető.-A lakossági fogyasztás - szintén a prognózis szerint és szintén középértéken - 2%-kal bővül. Hallgattassák meg a másik fél is! Nem született meg a média-törvény, a „kormány az ellenzéket hibáztatja” - így a sommás elmarasztalás. Bizony, bizony az ellenzék nem lévén tagja a kormány koalíciónak, nincs hatalmi pozícióban - ami természetes velejárója a többpárti parlamentáris demokráciának - sem egyes részleteiben, sem egészében nem értett egyet egy a kormány által benyújtott törvényjavaslattal, amiből következik, hogy vagy ellene voksolt, vagy ami ezzel egyenértékű, adott esetben, tartózkodott a szavazástól. Ez minden parlamentáris demokráciában természetes, mert ha nem volna így, akkor nem is volna parlament, csupán egyszólamú kórus. Az ellenzéknek nem feladata az egyetértés mindenben, és feltétel nélkül. Ám azt elvárni az ellenzéktől, hogy mindenben egyetértsen, azaz némi kificamodott gondolkodással „lojalitást” követelni ellenvélemény nélkül, igen paradox helyzetet produkálna. Ha végig visszük ezt a gondolatsort, akkor odajutunk, hogy aki nem ért egyet valamivel, az nem lojális, s ha nem lojális, akkor destruktív, és ha destruktív, akkor. .. akkor netán már ellenséges is. Az ellenzék feladata a kritika, az ellenvélemény kinyilvánítása, egyfajta ellensúly, figyelmeztető jel adása a hatalom gyakorlói felé. Parlamenti demokrácia nem létezhet ellenzék nélkül. Nem hiába nevezik az angol parlamentben a kormánynyal szemben ülőket, immáron évszázados gyakorlat alapján „Őfelsége ellenzékének”. Nem is olyan régen létezett egy ma már humorosnak tűnő fogalom, „a párton kívüli bolsevik” fogalma. Takarta ez azokat, akik mindig tudták, mikor kell felállni és együtt tapsolni az össznépi egység álpátoszával. A média törvényhez, annak elfogadásához minősített, azaz kétharmados többségű szavazat szükséges. És ez így van jól. Bár - tudom most nem lesz túlságosan népszerű, amit leírok - tágulna azon törvények köre, ahol a minősített szavazat szükségeltetne. Hiszem és vallom, hogy a jogalkotás minőségi javuláshoz vezetne, mert mesz- szemenően érvényesülne ama klasszikus elv, mely szerint „audiatur et altera pars”, hallgattassák meg a másik fél is, s ezután a leadott szavzatok nem egy gépies mechanizmus tükörképei lennének csupán. Dr. Hegedűs Sándor Pécs, Mária u. 16. Feléljük, amit megtakarítottunk Minthogy az ország lakossá-, gának mintegy 80%-a tartozik abba a csoportba, amelynél a névleges jövedelem növekedése nem haladja meg az infláció mértékét, a lakossági fogyasztás növekedésének az a feltétele, hogy a fent említett csoportba tartozók további részét éljék fel - akinek még van - az agg (tehetetlen) korukra megtakarított pénzüknek, értéküknek. Az a maximum 20%-nyi lakossági csoport, amelynél a jövedelem növekedése meghaladja az infláció mértékét, nem fogyaszthat annyival többet, hogy az előbb említett lakossági csoport jövedelem-csökkenéséből adódó fogyasztáscsökkenést túlkompenzálja. A prognózis szerint országos szinten a megtakarítás növekeKiszolgáltatottság és elmaradt vagy hiányos tájékoztatás volt az alaphangja azoknak a felszólalásoknak azon az egyszemélyes „közmeghallgatáson”, amelyet Fónai János ök. képviselő fogadónapjának és a Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Egyesületének meszesi csoportja által szervezett lakossági fórum egybeesése folytán hangzottak el a József Attila Művelődési Házban. Az érdeklődőktől zsúfolásig megtelt helyiségben csak úgy záporoztak a kérdések, amelyek közül talán a legfontosabbak: A lakásprivatizáció során sok olyan kérdéssel találják szembe magukat a lakóközösségek, amelyekre az eladást lebonyolító szerveknek a szükséges tájékoztatást meg kellett volna adni. így többek között a „felújítási alap” képzés szükségességére, előnyeire, módjára stb., különösen vonatkozik ez a vegyestulajdonú házakra. Nem történt meg a Pénzügyminisztérium legújabb állásfoglalására való utalás sem, mely szerint a lakóközösség által megszavazott négyzetméterenkénti forintösszeget „a megadott folyószámlára a tulajdoni hányad alapján a PIK-nek vagy jogutódjának is be kell rendszeresen fizetni”. Nem kis gondot okoz, hogy a lakásvásárlásnál az eladó részéről nem történt tételes felsorolás az épületek műszaki hiányosságairól és az átadott közös tulajdonról. így pl. a kaputelefon, szemétszállító konténer tulajdonjogáról, javításának módjáról, évenkénti egyszeri fertőtlenítésének szükségességéről stb. désére lehet számítani, jóllehet — elgondolásom szerint - a lakosság döntő többségénél, éppen a fogyasztás növelése miatt csökken a megtakarítás. Ez csak akkor lehetséges, ha a nyugdíjasok és zömében kisfizetésűek megtakarítása átváltozik a nagyjövedelműek megtakarításává. Tulajdonképpen ez a kormány- program lényege (az „eredeti tőkefelhalmozás” feltételének fenntartása 1993-ra is), hisz „A lakossági megtakarítások továbbra is lehetővé teszik a költségvetés, az államháztartás finanszírozását”. Nagyobb megtakarítás csak nagyobb jövedelemből várható. Úgy gondolom, az olyan program elfogadható lenne, mely szerint a többleteredményből elsősorban azok részeMegszívlelendő javaslatként hangzott el a budapesti példa, ahol a szemétszállítás ingyenes és csak a konténer használatáért kell fizetni. Hasonló gondot jelent a víz- és csatornadíj folyamatos drasztikus emelkedése is, amelynek díjtételei - az előző évhez hasonlóan még a mai napig sem tisztázottak. A dotációt nem az kapja, aki saját költségén történő vízmérő beépítéssel az ivóvíz felhasználás egyhar- maddal történő csökkentésében aktívan részt vett. A legnagyobb felháborodást a talán legkisebb díjtételt jelentő, de állandóan emelkedő kéményseprési díj váltotta ki. A legtöbb lakó a kéményseprővel csak az új év küszöbén, a régi szokásnak megfelelő újévi köszöntő alkalmával találkozik. Ennek ellenére a vállalat, az idevonatkozó jogszabályt a maga alkotta módosítás alkalmazásával, az el nem végzett munka honoráriumát próbálja beszedni. , A felsorolásból nem maradhat ki a KÁBELKOM Kft. sem. Módszere egyedülálló és cinikus. A sajtóban megjelent nyilatkozat szerint: „aki nem hajlandó az általa megszabott tarifát fizetni, az legfeljebb a világító képernyőben gyönyörködhet, ha nincs szobaantennája”. Mivel a lakosság nem kis ösz- szeggel járult hozzá - hasonlóan a gáz-, szennyvízhálózat stb. - a rendszer kiépítéséhez, jogosan szeretné az így létrejött tulajdoni hányadát „lelakni”. A másik gond, hogy a műholdas rendszert sok helyen egy mások által (pl. PIK) kiépített központi rendszer megszüntetésével, kásüljenek, akik a létrehozásában kezdeményeztek, akik kockáztattak és vállalkoztak, de az a program, amely meglevő magántulajdonnak hatalmi eszközökkel történő átcsoportosítása révén kívánja „erős belföldi tulajdonosi réteg kialakulását” segíteni, enyhén szólva is krit- zálható. Úgy tapasztalom, hogy az ÚDN néhány hónap óta nem ad hangot a fentiekhez hasonló véleményeknek. (Persze, a gondolatok attól függetlenül^ felmerülnek, példa erre a LAÉT kampánya). Mégis úgy gondolom, jó az, ha tudják: nem mindenki fogadja kitörő örömmel a lakossági fogyasztás várható növekedését, ha tudja, hogy a nyugdíjáért még annyit sem kaphat, mint tavaly. Bojtor József belhálózatának - az érdekeltek megkérdezése nélküli - fel- használásával alakította ki és emelte fel az ott elfogadott díjtételeket. Egy, ugyan nem minden lakóközösséget érintő probléma az épületek alatti óvóhelyek tulajdonjoga. Az ök. közgyűlés decemberi „közmeghallgatásán” a felszólaló a lakók tulajdonába kérte az óvóhelyet. A polgármesteri hivatal erre adott írásos válasza hivatkozik egy általuk más alkalommal nemlétezőnek nyilvánított rendeletre, ami elfogadhatatlan. A probléma felvetője szerint helytelenül értelmezik a rendeletet. A rendelet ugyanis a polgári védelemre szolgáló önálló épületeket tekinti eladhatatlannak, és nem az épület alatt lévő, átmenetileg más célra is igénybevehető helyiségeket. Más kérdések: Miért nincs utcaseprője a városrésznek? Miért nem tisztítják (síkosságmentesítik) a járdákat, szervízu- takat? Miért nincs a területnek - kerületi rendőrőrshöz hasonló - közterületfelügyelője? Miért nem kerültek vissza a pápalátogatáskor elvitt padok a buszmegállókba? Miért nem került még sor a szénbánya irodaház és buszmegálló közti járdaszakasz lebetonozására? Természetes, hogy a felmerült kérdések nagy többsége megválaszolatlan maradt és a megvalósítása is várat magára, de a fórum egyértelműen bizonyította, hogy a sokat hangoztatott közöny nem igaz. Traj Ferenc a Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Egyesületének elnöke G rósz Károly hírhedt sport- csarnoki fehérterrorozása óta nem érkeztek a kormánytól és vezető kormánypárti politikusoktól olyan súlyos, a másként gondolkodóknak és az ellenzéknek címzett fenyegetések, mint az elmúlt napokban. Felidézek néhány - szövegkörnyezetéből kétségtelenül kiragadott, de a helyzetet vélhetően jól illusztráló - kijelentést. Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter az iszlám fundamentalizmus módszereivel is védené a keresztény nemzeti hagyományokat, értékeket. Érdemes lenne végiggondolni, mit jelenthet mindez a szólásszabadság, az alkotó művészek autonómiája és mit azon keresztény értékek szempontjából, amik bizonyosan elillanak az ilyenfajta védelemtől. Boross Péter szerint a gyenge állam ideje lejárt és erős államra van szükség. Értem, értem, csak hát az állam erejét valaminek a rovására lehet növelni. Mondjuk ha elcsippentenek az önkormányzatok, az érdekvédelmi szervezetek alkotmányos jogaiból, zárójelbe tesznek valamicskét a civil szabadságjogokból, a jogilag még definiálható sajtószabadság felől elmozdulnak a „sajtótisztesség” (lásd Benedek István) ködös irányába. Antall József bejelenti, hogy az MDF programjának megvalósításához újabb választási ciklusra, még négy évre van szükségünk. Annál is inkább, mert „ezt a kormányaidat csak ránk lehet bízni. Nem látok a másik oldalon olyan szalonképes nemzeti alternatívát, amelynek nyugodt szívvel átadhatnánk a kormányzást” - mondta a miniszterelnök. A koronát minderre Csurka István, napjaink magyar drámájának nagy szerzője teszi fel két bizonyára elhíresüiő mondatával. Az egyik szerint a következő kormányzati ciklust ő úgy képzeli, hogy magyarnak magyar lesz az ellenzéke, a másikban expressis verbis ellenségnek nevezi az ellenzéket. íme, előttünk áll, mit főznek a nemzet konyháján. De hogy jutottunk ide, miként lehetséges, hogy a szabad választásokat követően felálló kormány elképesztően tehetetlennek és hihetetlenül népszerűtlennek mutatkozik? A kormány feladatait valószínűleg egészen másként definiálnák jelenlegi tagjai és szellemi környezetük, és másként ellenzékük és kritikusaik. A lakitelki csipkebokor mára már homá- lyosuló értelmű üzenetének bo- gozgatása helyett jobb lenne talán arra figyelni, mit beszél a társadalom. Az országot nem megváltani kellene, hanem kormányozni a szónak abban az értelmében, hogy problémákra és kihívásokra találjanak pragmatikus megoldásokat. Erre egyre kevesebb az esély és a remény, mivel mostanra gyakorlatilag megszűnt a kommunikáció, a szótértés lehetősége és esélye a kormányerők és a társadalom között. Egészen egyszerűen nem értjük, miről is beszél a másik, a magyar-magyar szótárt nem tudjuk leemelni képletes polcainkról. A kormánynak a pátosztól az ingerültség felé tartó retorikájával nehéz mit kezdeni. Éppen ez a kommunikációra való képtelenség idézi fel aztán az alkotmányos válság rémét. Az ellenzék paktumokkal kerített pozíciójában tehetetlenül széttárja a karját. Pedig ebben a helyzetben feloldozást hozhatna, ha bizalmatlansági indítványt lehetne beterjeszteni a parlamentben a kormány ellen, elejét véve a LAÉT féle kezdeményezéseknek, amik nemcsak a kormány, de a parlament és a parlamentáris demokrácia felett is meg- kondíthatják a harangot. Bizonyára nem jutottunk volna ide, ha az új hatalom a kezdetektől fogva nem küldetést akart volna megvalósítani, hanem a társadalommal párbeszédben látott volna hozzá a csődtömeg felszámolásához. Ebben még nem sok eredményt mutatott fel, viszont már elég korán létrehozta az azóta burjánzásnak indult szatelit szervezeteit és a párbeszédet ezek kórusával pótolta. Valószínűleg az is csak dőre remény, hogy az MDF hétvégi gyűlése valamilyen görcsöket oldó áttörést hoz. Mégis, merre tartanak a dolgok? Van-e mindebben közös rendezőelv? Hívjuk segítségül Katona Tamást, aki Hankiss Elemér és Gombár Csaba lemondása után, amikor azt kérdezték tőle, milyen jogi garanciái vannak a tv és a rádió függetlenségének, pártatlanságának, azt válaszolta, hogy jogi biztosítékok nincsenek, a garancia az ő és a miniszterelnök személye. Innentől minden világos. Nem akarnék persze a kormány történészeinek újat mondani, de a társadalmi integrációnak az a típusa, ahol a viszonyok nem jogi normák, hanem személyi kapcsolatok köré rendeződnek, bizton nevezhető feudalizmusnak. H át pillanatnyilag erre tartunk. De jó esetben már csak másfél évig tart az időutazás. Azt féllábon is kibírjuk. Bírjuk ki már ezt féllábon is! Parlamentoszlató népszavazás nélkül. Mert az még távolabbra, balkáni mélységekbe mutat. Körömi Attila FIDESZ Kiszolgáltatottság A margó legszélére N em először fordul elő a baranyai megyeszékhely ön- kormányzatának gyakorlatában, hogy minden indok nélkül döntött a testület ugyanazon dologban - többször. A tiszavirág életű döntések, határozatok között is feltűnően ifjan múlt ki a Volán menetjegy árának 93. évi emelése tárgyában született — becézzük így - első decemberi rendelet. Egy órán belül képesek voltak az arra feljogosítottak adekvát alapokon, adekvát kérdésben más-más döntést hozni. Ezzel a gyakorlattal szemben döntéselméleti, jogi, erkölcsi és politikai kételyek támadhatnak a döntések meghozatalánál kényszerűen asszisztáló képviselőben, újságolvasóban, a testület működését figyelemmel kísérő pécsi polgárban, akire egyben az ön- kormányzati hatósági rendelet- alkotás minőségének súlya nehezedik. Kiben, milyen minőségben milyenek, de kételyek ébredhetnek. A döntéshozatali folyamatok vitathatatlanul lényeges mozzanata az egyébként kiérlelt tervezetnek a sorsáról határozni hivatott fórum elé bocsátása. Nagy jelentőséggel bírhat a beterjesztés időpontjának megválasztása. Az érdekelteknek ebben a kérdésben - hozzáértést feltételezve - viszonylag tág, a határozathozatal kimenteiét is befolyásoló a mozgásterük. Ez így van (volna) jó. De! Ahogy a sakkban sem csinálhatjuk vissza lépéseinket, a megérintett figurával szervezzük a védelmünket, vagy kényszerítjük térdre ellenfelünket, a csiki-csukinak még kevésbé van helye az önkormányzás gyakorlatában. Mivel a testület természetesen a város közössége érdekében tevékenykedik, a hasonlat sántít. (Feltehetően a tárgyalt jelenségekben sérült meg!) A példánál és a döntéselemzés szintjén maradva a „menedzsment” kettős hibát vétett: nem a megfelelő időben exponálta elképzeléseit és ezt a tévedését rövid idő leforgásán belül nyilvánvalóvá tette. (Függetlenül attól, hogy ez már a számára kedvező normaalkotást eredményezte. Lehetséges következtetés, hogy a város vezetése fontos kérdésekben is gyakran téved, és hajlamos a kapkodásra.) Az önkormányzati törvény lehetőséget biztosít ugyanannak a kérdésnek, ugyanabban a formában, újbóli határozathoz- talra történő előterjesztésére, de csak szavazategyenlőség esetén, és - az SZMSZ eltérő rendlekezésének hiányában - a testület következő ülésén. (ÖTv 14. szakasz (3) bekezdés). Más esetekben nem! Amennyiben nem így volna, az számos további problémát vetne fel. Amikor a képviselőtetület az ÖTv-ben és az annak alapján megalkotott Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezéseiben foglaltaknak megfelelő döntését meghozta, ahhoz normális esetben mindaddig kötődik, amíg nem kerül terítékre olyan új tény, felismerés, ami a döntés alapját képező tényállást befolyásolja. Bár úgy tűnik, új tényként fogható fel - másfajta interpretálásban - néhány képviselő távozása, s egy megérkezése, sem a törvény sem a Szevezeti és Működési Szabályzat nem tesz különbséget az érvényes és eredményes határozathozatalhoz szükséges szavazatok számát meghaladó voksok mennyisége között. Következésképpen új szavazás elrendelésének indokául sem fogadható el. Korrekciók kétségkívül indokoltak lehetnek, azokra azonban a törvényesség keretein belül is van mód, további előkészítő és utómunkálatok elvégzése nyomán. Az e tekintetben adódó következtetések levonása az erre hivatott szervezetek dolga. I lyen és hasonló precedensek teremtésével a testület kockáztatja, majd elveszíti mindazt a hozzáértésébe, komolyságába és határozottságába vetett hitet, melyre a város lakosságának szüksége van ahhoz, hogy határozatait az önkéntes jogkövetés keretében legyen képes végrehajtani. Dr. Szili Katalin a Szocialista Párt önkormányzati képviselője t
