Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-11 / 10. szám

6 aj Dunántúli napló 1993. január 11., hétfő A fel nem vett lottónyereményekről Nem kellenek a milliók? Élelmiszercsomagot osztanak a délszláv menekülteknek a nagy- harsányi táborban Fotó: Proksza László Menekült-mérleg Százezernél többen Lézersugár horkolás ellen Nagy-Britanniában végre se­gítség ígérkezik a horkolás kí­nozta hálótársaknak: a lágy szájpadláson lézersugárral vég­zett műtét nyugodt, zavartalan alvást eredményez. 20 önként jelentkező férfiból álló kísérleti csoporton végezte el az öt per­ces beavatkozást dr. John Shneerson alváskutató és Peter Ellis orr-fül-gége specialista. A műtét úgy zajlott, hogy lé­zerrel besugározták a lágy száj­padlást, ahol a beavatkozás eredményeként egy kis daganat keletkezett. Ennek hegesedéssel járó gyógyulása után kemé­nyebb és merevebb lett a száj­padlás. „A pácienseknek né­hány napig fájt a torkuk, ezen­kívül nem volt más mellékha­tás” - mondja dr. John Shneer­son. A műtét nőkön is elvégez­hető, bár meg kell jegyezni, hogy horkolásban 4:1 arányban lemaradnak a férfiakkal szem­ben. Felülbélyegzik a koronát A Cseh Köztársaságban megkezdték a csehszlovák ko­rona legnagyobb címletű bank­jegyeinek, az ezreseknek és az ötszázasoknak a felülbélyegzé­sét. A felülbélyegzés az első gyakorlati lépés a január elsején kettévált Csehszlovákiát vala­mivel túlélő közös fizetőeszköz felszámolása felé. A kisebb fér­fikaróra méretű, öntapadós bé­lyegből egy betanított tisztvi­selő egy műszak alatt ötezret tud felragasztani az egyes bank­jegyekre. Thomas és Sophie az élen Charles ugyan jóval meg­előzte Dianát, de Thomas és Sophie volt a két legnépszerűbb keresztnév 1992-ben Nagy-Bri- tanniában - olvasható a The Times minapi számában. A Thomas keresztnév 1964 óta első ízben vette át a vezetést Jamestől az újszülött fiúknál. A lányoknál Sophie csupán egyet­len névadással került Charlotte elébe, s az 1991 évi első helye­zett, Emily így a harmadik helyre szorult. Az első tíz fiú keresztnév: Thomas, James, Alexander, William, Oliver, George, Char­les, Edward, Henry és Nicho­las. A lányoknál ez a sorrend: Sophie, Charlotte, Emily, Oli­via, Lucy, Alexandra, Harriet, Hannah, Alice és Georgina. Fortuna - vérbeli ledér nő­személy módjára - érti, hogy miként kell folyamatosan ma­gas hőfokon izzítani a kegyeiért rajongók fantáziáját! Most, az évkezdetkor a lottójátékkal csá­bítgatja azokat, akiknek éppen jól jönne 60-70 milliócska, hi­szen egyetlen öttalálatos szel­vényre ennyi volt az ígéret. Ki gondolná, hogy az előbbinél lé­nyegesen nagyobb, alig egy és negyedév alatt közel 310 millió forint az az összeg, ami a fele­dékeny vagy gondatlan foga­dók részére - egyébként jogos nyereményként - nem kerül ki­fizetésre? És ez csak a 90 szá­mos lottóra vonatkozik, mert ugyanebben az időszakban - vagyis 1991. augusztus 18. és 1992. november 30. között - a hatos lottó nyertesei több mint 55, a totózók pedig több mint 40 millió forintot hagytak benn a játékszervező cég pénztárában! Vissza a feladónak-Mi a sorsa e tetemes sum­mának? - kérdeztük a Szeren­csejáték Rt. ügyvezető igazgató­jától, dr. Németh Józseftől.- Az általunk szervezett sze­rencsejátékok nyereményeinek felvétele határidőhöz kötött. E határidőt a részvételi szabályza­tok pontosan megjelölik, - utána a nyereményigény elévül. Hacsak nem tudja bizonyítani a fogadó, hogy rajta kívül álló ok, afféle vis major (például súlyos betegség, kórházi ápolás, iga­zolt tartós külföldi távoliét és hasonlók) miatt nem tudta a neki jogosan járó nyereményt idejében fölvenni. A bennma­radt pénz természetesen nem a Szerencsejáték Rt.-t gazdagítja, hiszen pontos törvényelőírások szabályozzák, hogy mit kell tenni e summával. Az ételek megfelelő társítása könnyíti az emésztést, elősegíti a fogyást és erősíti, energiával tölti fel az egész szervezetet. Ez a lényege az amerikai Dia- mond-házaspár. Fit for Life módszerének, amelyre alapozva Budapesten megnyílt az első Testkon troli Ételbár. Az eddig csupán könyvekből ismert módszer középpontjában az ésszerű táplálkozás áll. A zsír- és koleszterinmentes, vi­tamingazdag ételek fogyasztása azonban nemcsak a testi, de a szellemi és a lelki egyensúly megteremtését, megőrzését is elősegíti. Ez különösen fontos Megtudtuk a magyarázatból, hogy a Szerencsejáték Rt. által szervezett fogadások aszerint oszlanak két csoportra, hogy fo­lyamatos-e, vagy nem folyama­tos a sorsolásuk. Az utóbbiak közé tartozik például a gyors-lutri, s a különféle aján­déksorsolások - az ezekből származó, fel nem vett nyeremé­nyek a Szerencsejáték Alapot il­letik meg. A maradványt tehát oda kell befizetni. (Az Alapot kuratórium működteti, amely dönt a pénz közcélú, alapsza­bályszerű felhasználásáról.) A folyamatos sorsolású játé­kok fel nem vett nyereményeit azonban - a törvény előírásai szerint - vissza kell juttatni a fogadóknak, az összeg egy ré­szének a Szerencsejáték Alapba történő befizetése után. Meg­jegyzendő, hogy egy csekély hányadot - a Szerencsejáték Felügyelet engedélyével - egyéb célra is felhasználhatnak. Feledékeny lottózók- Mennyi volt a lottózók által fel nem vett nyeremény a szó- banforgó, 15 és fél hónapos időszakban?-Pontosan 309 millió 415 ezer forint. Ez az összes nyere­ménynek 9,15 százaléka, tehát meglepően magas arány.- Ennyire figyelmetlenek a fogadók?- Mi más lehet a magyará­zat? - kérdez vissza dr. Németh József - Ajándéksorsolások formájában - mint éppen most karácsonykor - újévkor is - 140,7 milliót juttattunk vissza. Közel ennyit még nem használ­tunk fel, a többit a Szerencsejá­ték Alapba fizettük be, 4,8 mil­lió forint kivételével, amit - en­gedéllyel - a nyereményössze­gek kerekítéséhez, utólagos Ték­ákkor, amikor számos, táplál­kozással összefüggő betegség­ben hazánk vezető helyet foglal el a halálozási statisztikákban. A Testkontroll Ételbárban húsok, zöldségek, levesek, kü­lönböző köretek és desszertek mind-mind megtalálhatók - igaz talán szokatlan párosítás­ban. Az ételek ennek ellenére nem az amerikai Fit for Life konyhák termékei: a legjobb hazai dietetikai szakemberek ugyanis „magyarosították” azokat. A Rákóczi úti ételbár­ban jelenleg csaknem 15 féle menüsort kínálnak, állandóan változó összeállításban. Az éhes lamációk teljesítéséhez és más célokra fordítottunk. A totózók több mint 15, a hatos lottón ját­szók pedig több mint 20 millió forint értékben nyerhettek aján­dékokat. A maradványok fel- használása az előbbihez hasonló módon történt. Érdekes tény egyébként, hogy a hatos lottón még több - 9,77 százalék - a fel nem vett nyeremények aránya, míg a totón mindössze 3,16 százalék.- Pedig a totó-találatok ösz- szeszámlálásakor elvileg na­gyobb a fogadók tévedési lehe­tősége. Ügy látszik, ők gondo­sabbak, s maga a játék is na­gyobb komolyságot, figyelmet igényel.- Bizonyára. A Szerencsejáték Felügyelet vezetőjét, Pálfi Józsefet arról kérdeztük: hogyan történik a lottó és a totó nyeremény-kifi­zetéseinek ellenőrzése?- A játékszervezők hat terü­leti igazgatóságának munkájába hat, három-három tagú csapat­tal kapcsolódunk be. így a szel­vények beérkezése, feldolgo­zása, s maga a sorsolás is a mi felügyeletünkkel zajlik. A nye­remények kiszámítását, felosz­tását, kifizetését hasonlóképpen ellenőrizzük, s évente néhány alkalommal átfogó pénzügyi el­lenőrzést is végzünk a Szeren­csejáték Rt.-nél. Ekkor a ki nem váltott nye­remények sorsát is figyelemmel kísérjük. Komoly szabálytalan­ságot még egyetlen esetben sem tapasztaltunk. Bírságot azonban már ki kellett vetnünk, de nem a fogadók megkárosítása, hanem formai szabályok be nem tartása miatt. Például, amikor egy totó­lottó kirendeltség úgy hirdetett tombolát, hogy e tényt az előírt 10 nappal korábban nem jelen­tette be hozzánk. (MTI-Press) Schöffer Jenő polgárokat mindennap déli 12 órától este 9-ig várja az üzlet, ahonnan akár házhoz is szállít­ják a kívánt menüt. Az ételek betegségekre gyakorolt hatását legelőször a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban mérhetik majd le az orvosok, ahová az egészségügyi intézmények közül elsőként jutnak el testkontroll-ételek. Az ételbárt üzemeltető ma­gyar-amerikai Testkontroll Részvénytársaság tervezi, hogy két éven belül a fővárosban to­vábbi négy üzletet nyit, s foko­zatosan a megyeszékhelyeken is létrehoz Testkontroll étterme­ket, ételbárokat. A nemzetközi szervezetek el­ismeréssel beszélnek azokról az erőfeszítésekről, ahogyan ha­zánkban a menekült kérdést ke­zeljük. Vajon hány menekült tartózkodik jelenleg Magyaror­szágon? - kérdeztük Morvay Istvánt, a belügyminisztérium államtitkárát.-Menekült áramlatról 1988 óta beszélünk. Ekkor indult meg Romániából az a hullám, amely 1991 közepére, de sajnos ugyanakkor megindult a jugo­szláviai menekültek rohama is. Legtöbben horvátok voltak, ezt követték a magyarok, majd a szerbek és a kisebb etnikumok - macedónok, albánok. Jelenleg hazánk területén 105-110 ezerre tehető a menekültek száma, ezeknek 50 százaléka tavaly ér­kezett Jugoszláviából.- Hol tudtunk ennyi ember elhelyezni?-Öt állandó táborunk van: Bicskén, Nagyatádon, Békés­csabán, Hajdúszoboszlón és Csongrádon, de rövidesen üzemkész állapotban lesz a deb­receni befogadó állomás is. Még két kisebb tábort is bére­lünk Siklóson és Mohácson. A táborok képtelenek mindenki befogadására, ezért több mint 300 önkormányzatnál, telepü­lésnél - többnyire Baranyában és Csongrád megyében - ma­gánszálláson is több ezer mene­kült él.-Az ott élők ellátásáról ki gondoskodik?-Ők is a hivatalos szervek ellátási körébe tartoznak, sze­mélyenként minden héten 500 forint élelmezési segélyt kapnak és további 100 forintot tisztál­kodási eszközökre. Az önkor­mányzatok a befogadó családo­kat támogatják azzal, hogy hoz­zájárulnak a villany- és gáz­számlák dijának fedezéséhez.- Ezek a menekültek - akár a táborokban élnek, akár a ma­gánháztartásokban - szerepel­nek valamilyen nyilvántartás­ban?-Természetesen, de van egy jelentős köre a menekülteknek - elsősorban a szerbekre gondo­lok -, akiknek a nyilvántartása megoldhatatlan. Ők valameny- nyien a katonai behívótól félve jöttek át hozzánk, ezért nem kí­vánják magukat nyilvántartásba vétetni még nálunk sem. Nagy részük rokonoknál, ismerősök­nél lakik, kisebb részük, anyagi lehetőségeitől függően, bérelt szállásokon várja, hogy egyszer hazamehessen.-A menekültek fogadására, eltartására évente mennyit költ a magyar állam?- A költségvetés ebben az évben 1 milliárd forintot költött a befogadó állomásokra, az át­meneti szállások fenntartására, a gyerekek bölcsödéi, óvodai, iskolai elhelyezésére, az egész­ségügyi ellátásra, a rendszers és rendkívüli segélyekre, de ebből fedeztük az egyszeri letelepe­dési segélyeket és az állampol­gárságért folyamodók lakástá­mogatási kölcsöneit is.-Az ENSz milyen segítséget nyújt a menekültek ellátásához?- Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága ta­valy kilenc millió dollárnak megfelelő összegre vállalt köte­lezettséget. K.T. Testkontroll Ételbár Kelet-európai regionális befektetési rangsor Győr a lista élén Győr és Csongrád környéke kínálja'a legkedvezőbb feltéte­leket a külföldi befektetőknek a kelet-európai vidéki régiók kö­zül a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap és egy bonni kutatóintézet közös fel­mérése szerint. Őket követi Pil­sen és Budejovice vidéke Csehországban, majd Poznan Lengyelországban. A hatodik helyet a veszprémi körzet fog­lalja el Wroclaw előtt. Ezt kö­veti Kolozsvár és Konstanca, s a sort Novgorod és Kraszno- jarszk zárja. Amikor a külföldi tőke el­kezdett Kelet-Európába ára­molni, a telephelyválasztás szinte magától adódott Aki gyártani akart valamit Cseh­országban, Magyarországon vagy Lengyelországban, az ve­gyes vállalatot alapított és be­költözött a mindenkori partner által kínált fészekbe. Aki pedig - és ez volt a gyakoribb - el­adni, tanácsot adni vagy közve­títeni akart, a mindenkori fővá­rosban telepedett meg, hiszen ott voltak irodák, szakképzett munkaerő, átlagon felüli inf­rastruktúra, „a bárokat is bele­értve”. Ezzel folytatódott a gazdasági erőforrások és veze­tők egészségtelen koncentráci­ója a fővárosokban, mintegy a szocialista centralizmus örök­ségeként. A fővárosokba tö­rekvés előítéletként rögzült tendenciája ellen igyekezett tenni valamit a Wirtschaftswo­che és a bonni kutatóintézet. A vizsgálat egyik legfonto­sabb eredménye, hogy a vidék esetenként jobb feltételeket kí­nál a beruházásokhoz, mint a fővárosok. Ez utóbbiak túl drá­gák, irodahelyiségek, lakások és több nyelven beszélő titkár­nők már most annyiba kerül­nek, mint a nyugati nagyváro­sokban, ha egyáltalán fellelhe­tők. Alternatívaként ott lenné­nek még a szocializmus által hátrahagyott nehézipari köz­pontok, de ezekben a térségek­ben nem várható modernizáció és növekedés,, hiszen a mis­kolci acélmunkások, a beszter­cebányai fegyverkovácsok, vagy a felső-sziléziai lengyel bányászok szakképesítése aligha hasznosítható modern gépek mellett - állapítja meg a tanulmány. A kutatók 155 kelet-európai régiót vizsgáltak meg 188 szempont - pl. a munkanélküli­ség alakulása az elmúlt 2 év­ben, az ipari telephelyek ára és bére, a szállodai férőhelyek, stb. - alapján. A kritériumok csoportosítása és elemzése után az intézet munkatársai 16 olyan környékre bukkantak Ke­let-Európábán, amely különö­sen kedvező feltételeket kínál a külföldi beruházók számára. E körzetek azért előnyösek, mert többségükben az ország nyugati felében fekszenek, ez jó közlekedési lehetőségeket jelent Nyugat felé. Az említett térségek már korábban is ipari telephelyek voltak, de nem ne­hézpari központok. Ennek kö­szönhetően kisebb e helyeken a környezeti károsodás. Az ot­tani feldolgozóipari munkások jobban tudnak alkalmazkodni a munkaerőpiac változó igényei­hez, mint a bányászok vagy az acélmunkások. Sok körzet olyan gazdasági tradíciókra te­kinthet vissza, amely jóval a kommunista uralom előtt ala­pozódott meg. Ez utóbbi min­den igyekezete ellenére fenn­maradt egy gazdasági mentali­tás, amely kedvező a külföldi beruházók számára, és amely már abban is kifejezésre jut, hogy ezeken a környékeken sokkal többen fognak önálló vállalkozásba, mint az ország más vidékein. További előnye a szóban forgó térségeknek a viszonylag széles kutatói bázis, amely an­nak köszönhető, hogy a szocia­lizmus idején a tudósokat és a diákokat gyakran a nagy ipari központoktól távol koncentrál­ták. Ezeket a körzeteket pél­dául a következő mutatók jel­lemzik: az ott lakóknak több autójuk és telefonjuk van, a la­kások nagyobbak, a munkanél­küliség kisebb, s többen dol­goznak bankoknál és biztosító társaságoknál, mint az ország más részein. Vagyis megjelen­nek a magángazdaság és a mo­dernizáció első jelei. A Wirtschaftswoche című folyóirat külön cikkben foglal­kozik a lista élén álló Győrrel, melyet az Audi nemrég válasz­tott Szászország helyett jövő­beni gyára telephelyéül. A be­számoló dicséri a helyi munka­erő rugalmasságát, a Győrben és környékén alakult vegyes vállalatok nagy számát és vi­szonylagos tőkeerejét, vagy azt a mentalitást, amely a Rába gyár hanyatlásából is előnyt igyekszik kovácsolni. A külföldi beruházó számára vonzó lehet, hogy a Győri Ipari és Kereskedelmi Kamara felvi­lágosítása szerint senkinek sem kell Budapesten kilincselnie építési engedélyért, infrastruk­turális berendezésekért, vagy az őt megillető adókedvezmé­nyekért. A Wirtschaftswoche újságíróját meggyőzte a Győr környéki községekben tett lá­togatás is. Mindenütt vállalko­zókedvvel, elképzelésekkel és optimizmussal találkozott.

Next

/
Thumbnails
Contents