Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1992-12-05 / 335. szám

Kosárlabda NB I. Sopron - Komlói Bányász 89-57 (41-18) NB I. nők, B-csoport. Komló, 150 néző. V.: Mustos, Rátvai. Komlói Bányász: Mituk 4, Vámos 9, Megyeri 15, Czéder 6, Prelóger4. Cs.: Pálvölgyi 16, Újvári, Rébay 3, Grünwald. Edző: Egri Nándor. Meglepetésre a 6. percben 9-4-re a hazaiak vezettek. Ezt követően azonban leblokkoltak és tíz teljes percen keresztül a komlói lányok nem tudtak egyetlen kosarat sem dobni, miközben a vendégek 25-pontot gyűjöttek. 29-9-es soproni vezetés után pedig már csak egy feladatuk volt a csapatoknak, lejátszani a találkozót. G. G. SPORT Fedett teniszpályát avattak Pécsett Tegnap délután a Balokányligetben Theodor Zen$ német konzul jelenkétében dr. Páva Zsolt alpolgármester egy jól irányzott tenyeressel felavatta Pécs elsó' fedett teniszpályáját. A fémvázas, fűthető' fóliasátras létesítményt a PVTC építette, sok társadalmi munkával és önkormányzati segítséggel, öszesen 2,5 millió Ft-ért - mondta a megnyitón Petrovits József, a klub elnöke. Idén a pályabérlők mellett 30-35 versenyző készülhet télen is, jövőre pedig akár kétszer ennyi, hiszen őszre ez mellett elkészül a 2. fedett pálya is. Fotó: Hári C. Péter Sportaktívák jutalmazása Szép hagyomány, hogy az év vége közeledtével megjutalmazzák Baranya legtevékenyebb sportaktí­váit. Az idei esztendőben so­kat szorgoskodó sportve­zetőket tegnap látták ven­dégül. A város társadalmi egyesületeiben tevékeny­kedőket dr. Páva Zsolt, Pécs város alpolgármes­tere köszöntötte a Vegy­ipari Kollégium nagyter­mében. Ugyanezen a délutánon a diáksport területén kifej­tett, áldozatos munkájuk elismeréseként a Babits Gimnáziumban dr. Brandstettemé Temesi Gyöngyi, a megyei DST elnöke adott át jutalmat az arra legérdemesebbeknek. A hétvége sportműsora December 5., szombat LABDARÚGÁS. Magyar Kupa: Rakamaz - PMSC, Ra- kamaz, 13.00. Pannon Kupa te­remtorna, Pécs, városi sport­csarnok, ANK tornacsarnok, Komló, városi sportcsarnok, Sellye, tornacsarnok, Szentlő- rinc, Ifjúság úti Ált. Isk., min­denütt 7.00. KOSÁRLABDA. NB I. fér­fiak. A-csoport: Csepel - PVSK, Csepel, 16.00. B-cso­port: Dunai Kőolaj - PPTSE, Százhalombatta, 17.00. NB II. nők: PEAC - MAFC, Műszaki Főiskola, 11.30. PPTSE - MAFC, Pécs, Babits Gimná- ziunij 15.00. KÉZILABDA. NB I. férfiak: Komló - Békéscsaba, Komló, városi sportcsarnok, 18.00. ASZTALITENISZ. Megyei ifjúsági „A 12”-ek versenye, Harkány, ált. isk., 9.30. December 6., vasárnap LABDARÚGÁS. Pannon Kupa teremtorna, döntők: Pécs, városi sportcsarnok 7.00-tól (eredményhirdetés 16.00), vi­gaszverseny: Sellye, tornacsar­nok, Szentlőrinc, Ifjúság úti Ált. Isk., Pécs, ANK, mindenütt 7.00-tól, Komló, városi sport­csarnok, 6.00-tól. Szabad Föld Kupa: P. Kinizsi - Kalocsa, Kovácstelep, 12.30. KOSÁRLABDA. NB I. nők: KSC - PVSK-Co-Order, Kecs­kemét, 11.00. NB I. B-csoport, nők: Szekszárd - Komló, Szek­szárdi 16.00. KÉZILABDA. NB I. férfiak: Tisza Volán - PMSC, Szeged, 17.00. SAKK. OB I. férfiak: Makó - PSE, Makó, 10.00. ASZTALITENISZ. Megyei ifjúsági „A 12”-ek versenye, Harkány, ált. isk., 9.30. Kézilabda NB I. Tovább menetel a pécsi csapat PMSC - Dunaferr 29-19 (11-9) NB I. férfi mérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 1000 néző. V.: Keszi, Lövész. PMSC: Tóth - Székelyhídi 6, Horváth, Ka­kas 3, Papp 2, Hang, Gelb 5. Csere: Jandó (kapus), Moszko- lenko 10, Becskei 1, Kovács 1, Németh 1. Edző: Koleszár György. Keményen, többször a durva­ság határát átlépő védekezéssel kezdtek a vendégek, így a meg­szeppent, fizikai fölényben lévő pécsi átlövők nyolc percen át nem találtak be a dunaújváro­siak hálójába. Végülis a 8. percben a szélső Székelyhídi emberelőnyből lőtte a Pécs első gólját. Egy perccel később Papp egyenlített, de a vendégek nem hagyták magukat, minek követ­keztében csak a 12. percben tudta átvenni a vezetést a PMSC. Igaz, azt követően már nem is engedték ki kezükből a mérkőzés irányításást a pécsiek, ám a gyámoltalan átlövőik miatt szorosan tapadtak rájuk az újvá­rosiak. Szünet után egyszeriben megváltozott a helyzet. Az ad­dig is gólerős két szélső mellett beszállt középen a gólterme­lésbe Moszkolenko, aminek eredményeként a 40. perctől már csak az volt a kérdés, hogy összejön-e a két csapat közötti, valamint az első pécsi idegenlé­giós által lőtt 10-es? Szorgal­Nem túl szabályos Dunaferr-szerelés Fotó: Hári C. Péter masak voltak a piros-fekete fiúk, minek eredményeként az utolsó öt percben már a közön­ség vastapsos biztatása mellett teljesült minden kívánság. Úgy tűnik, hogy nagyszerű munkamegosztásban dolgozik a PMSC. A kapuban a Várpa­lota ellen szenzációsan védő Tóthot most Jandó váltotta fel, és okozott kellemes perce­ket a megdöbbentően nagy létszámú közönségnek. A me­zőnyben ezúttal a szélsők vál­lalták a nagyobb rizikót, s mert velük a 10 gólos Moszko­lenko is lépést tartott, képesek voltak pótolni a gyenge napot kifogó kezdő, belső hármas hiányosságait. K. L. V. Pannon Kupa teremlabdarúgó-torna Hétvégi focidömping Baranyában A No. 1. Grund Kft. szerve­zésében tegnap délután meg­kezdődött az évek során egyre nagyobb népszerűségnek ör­vendő baranyai teremfoci gála. A 300 ezer forintos összdíja­zású torna öt helyszínén, a sely- lyei, komlói, szentlőrinci és pé­csi sportcsarnokban 128 csapat rúgja a labdát, hogy a vasárnap délutáni pécsi döntőre eldönt­sék, ki viszi el a Mikulás-napi főnyereményt. Számos ismert hazai élvonal­beli játékos kergeti a bőrt az al­kalmi társaságokban, a Pagoda Szabad Föld Kupa Szerdán az első félidő utolsó percében kapott góllal 1-0-ra kikapott a labdarúgó Szabad Föld Kupa elődöntőjében, Ka­locsán a Pécsi Kinizsi csapata. Ennek a mérkőzésnek visszavá­gója december 6-án, vasárnap 12.30-kor lesz Kovácstelepen. FC csapatában pl. Herbály és egy csepeli különítmény Stefa- novval és Tyukodival az élen. Harminckét külföldi gárda is nevezett. A rendezők nagy ér­deklődéssel várják a Szpartak Moszkva öregfiúit, a szintén orosz Minkas gárdáját és az állí­tólag osztrák válogatott focistá­val érkező St. Pölten-t. A tava­lyi címvédő Hargita FC ezúttal Gólya Ilexis néven indul. A 600 résztvevővel folyó torna mérkőzései tegnap éjfélig tartottak, és ma reggel 7 órakor már tovább folytatódott a prog­ram. Harmincegy pécsi vállalat támogatja a rendezvényt, érté­kes különdíjakat ajánlottak fel a legjobb góllövőknek, kapusok­nak, a legsportszerűbb csapa­toknak. Kemény hétvégéjük lesz a pécsi futballbíróknak is, akik közül 30-an folyamatosan fütyülnek a helyszíneken. Aki jól akar szórakozni a hét végén, érdemes kilátogatnia a rendezvényre, különösképpen a vasárnapi pécsi sportcsarnok­beli helyosztókra és a délutáni döntőre. Kosa Péter Alig tud kiállni a Magyar Kupában a PMSC Ma a Rakamaz az ellenfél Szerdán és csütörtökön már játszottak mérkőzéseket a lab­darúgó Magyar Kupában a leg­jobb 8 közé jutásért, de a PMSC csak ma lép pályára ebben a ku­pafordulóban. A pécsiek ellen­fele idegenben a Rakamaz lesz. Mivel a továbbjutás oda-vissza­vágó alapon dől el, a második mérkőzésre jövő szombaton Pé­csett 12.30 órakor kerül sor. A Tokajtól 6 km-re lévő köz­ség csapata az NB III. Ti- sza-csoportjában a második he­lyen áll az őszi idény végén. Öt ponttal van leszakadva a lista­vezetőtől. Már eddig is nagy fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy idáig eljutott. Itt azonban szinte biztosra vehető, hogy megálljt parancsol neki a PMSC. Még akkor is, ha most a pécsiek toldozott-foldozott ösz- szeállításban szerepelnek Ra- kamazon. Kónya a kiállítása miatti eltiltását tölti, a sérültek, illetve betegek a következők: Medgyes, Vókó, Túri, Braun, Palaczky, Hánzs, Szabó, Tal- lósi. Másik visszament Nyitrára, rá sem lehet számítani.- Alig tudunk kiállni, annyian hiányoznak. Ennek ellenére már az első meccsen, Rakamazon nyerni akarunk. Nem lenne jó, ha mindent a visszavágóra hagynánk - mondta Koller Nándor, a PMSC vezető edzője. Aki a következő összetételű együttest tudja játszatni: Bo- gyay - Dienes, Balog, Bódog, Vókó - Rózsa, Ulveczki, Kocsis, Farkas - Magyar, Lengyel. A felsorolásból is kiderül, hogy valószínűleg újoncot avat a gárda, az ifiválogatott Farkas most debütál. Annyira kevesen vannak a piros-feketék, hogy a kispadra az a Dárdai kerül, aki két hónapig sérült volt. A Rakamaz - PMSC Magyar Kupa-találkozó ma 13 órakor kezdődik. H. L. aj Dunántúli napló Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest. XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, félévre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9133 EZ AZ ÖN HAZA! A Mecsekoldalon (Jakabhegyi u., Bártfa u. nyugati oldal) amely:- 1993. őszén beköltözhető- 90 m2 hasznos alapterületű- 3 szoba, hall, étkező, dolgozó mellékhelyiségekből áll- garázs (igény szerint) ahol: egy évig ingyen- kapja napilapjait- nézheti a kábeltelevíziót- igényelhet lakberendezési tanácsokat és az ár: , „ . . . , resztetekben is csak 3,5 millió forinttól aP&L Ingatlanberuházó Kft. és dr. Pallos Dénes ügyvéd szervezésében Jelentkezés: Pécs, Jókai u. 6. Fszt. (a videokölcsönző mellett) munkanapokon 9-17 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents