Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-05 / 335. szám
1992. december 5., szombat új Dunántúli napló 5 A „Város, mint Pécsett Ez egy iskola, tantermei bármikor, bárhol fellelhetők Pécsett. Iskola, amelyben a tantervet, órarendet a diákkal közösen alakítják. Bárki tanára lehet, ha szereti a munkáját, szakmáját és kész továbbadni a fiataloknak. New Yorkban húsz évvel ezelőtt nyílt egy intézmény, Miki Mause iskolának keresztelték, mert mindössze tizenöt 14-18 év közötti diákja volt, mára kétezer, olyan a nyolc általánost befejezett fiatal jár oda, akik nem jutottak be középiskolába, vagy kimaradtak onnan, vagy nem tudják eldönteni milyen pályán induljanak. Európában öt éve létesítettek hasonló intézményt Berlinben. Pécsett pedig magyarországi mintaként szeptemberben szervezte meg Kovácsáé Tratnyek Magdolna, Adonyiné dr Gálosi Mária és dr. Bárdossy Ildikó pedagógus a Város, mint iskola elnevezéssel a Fehérhegyi Általános Iskola ifjúsági tagozataként, azokra a gyerekekre gondolva, akik egyébként kallódnának a segítő háttér nélkül. Ma tizenkét fiatal jár ide, de bárki, bármikor bekapcsolódhat, sőt a most pályaválasztás előtt álló nyolcadikosok megjelölhetik továbbtanulási lehetőségként. (Jövőre már a Pályaválasztási Tanácsadóban is megjelenik a címe: Fehérhegyi Általános Iskola, 7633 Pécs, Dobó István út 90., telefon 12-333/2257) A közismereti tárgyakat -tantárgyközi szemináriumokat - a Fehérhegyi iskola tanárai oktatják, elsősorban az alapműveltséget gyarapítva. Amint bevezetik a vizsgarendszert erről kapnak képesítést a gyerekek, addig igazolást az intézményben eltöltött egy-két évről. Ami igazán érdekes, hogy az ismeret- szerzés színhelyei azok a cégek és vállalkozások, amelyek minden ellenszolgáltatás nélkül hajlandók a gyerekekkel foglalkozni. Jártak már a polgármesteri hivatalban, gyakorolták a hatósági iratok kitöltését, az irodalomórát a színházban tartották, az OTP meszesi irodájában a pénzügyekkel ismerkedtek, de foglalkozott velük a szabolcsfa- lusi plébános, pécsi védőnő, sásdi reklámgrafikus. Hetente egy délutánt pedig annak a szakmának a képviselőinél töltenek, ami iránt kedvet éreznek, kipróbálhatják, milyen pályára alkalmasak, ha nem tetszik kapnak újabb lehetőséget. A cél, hogy egy-két éven belül eljussanak a legmegfelelőbb középiskolába, vagy munkahelyre a pedagógusok és talán az egész város segítségével. Egyelőre a Támasz Alapítvány helyiségeiben dolgozik az iskola és a különböző pályázatokon elnyert pénzből finanszírozza az oktatást. A családoknak segítség az is, hogy diákigazolványt és családi pótlékot kaphatnak a 16-18 évesek, akiknek ez a juttatás nem járhatna. Gáldonyi M. Holnap az Új VDN-ben Tavaly még fegyver volt Csúzligyár a Nefelejcs utcában * Habsburg esküvő a Mátyás templomban * Háromhetes szekszárdi * Gemenc Advent * Siófok nagy reménye a termálvíz A komlói belváros jellegzetes üzletsorának lebontását szorgalmazza a városszépítő egyesület Fotó: Proksza László Milyen város Komló? Látkép Rádai Mihály városvédő szemével Kárpátok-Euro régió Pécsi kutatók dolgozták ki a terveket Nyereményeső az Új DN-től ! „Mikulás sorsjegyet” jelentetett meg az AS-M Baranya Megyei Iroda az Új Dunántúli Napló hasábjain. E játéklehetőség sok nyereménnyel kecsegtette előfizetőinket és olvasóinkat egyaránt. Több zsáknyi - 4968 db - pályázat futott be határidőre. Pénteken Dr. Kori- nekné dr. Hámory Beáta közjegyző-helyettes, Kaszásné Papp Ildikó a sorsolási bizottság elnöke, és Benked Tibor, valamint Szalontai Klára tagok jelenlétében történt a szerencsekerékből a nyertesek nevének sorsolása. Lénárt Ferenc, Bere- mend. József A. U.2/C - Philips kávéőrlőt nyert. Illés Szilveszterné, Pécs. Nagy Imre út. 39. IV. 11. - Braun kávéőrlőt kap. Budányi Éva, Pécs. Zója u. 1/b. IV. 13. - elektromos Remington ruhakefét kap. Deutsch Ferenc, Szentlő- rinc. Petőfi u. 10. - Elektric elektromos kést nyert. Urbán Ferencné, Komló. Gesztenyési u. 13. WM-EX 10 Sony walkmant nyert. Mike János, Lovászhe- tény. Ág u. 7. - Horn Elektric kenyérpirítót kap. Ury Józsefné, Pécs. Kassák L. u. 14. - Levis 257 magnós rádiót nyert. Tuza Julianna, Kozár- misleny. Széchenyi u. 17. - Roventa ételmelegítőt kap. Szabó Klára, Pécs. Melinda u. 57. I. 4. - Severin mixert nyert. Rapp Andrásné, Pécs. Jókai u. 35. - Roventa sam- pion PH-olS hajszárítót kap. Umstädter Gábor, Vé- ménd. Zrínyi u. 13. - 3/5 Speed Hand mixert nyert. Horváth Edina, Lánycsók. Dózsa Gy. u. 47. - ITT Nokia 9ol 1 rádiót kap. Ózdi József, Drávapiski. Fő ú. 10. - Severin ES 3551 mixert nyert. Szentgyörgyvári József, Szigetvár. Szulimán u. 51. Audioton magnós rádiót kap. Kocsis Tamás, Kovács- hida. Móricz Zs. u. 46. Audioton magnós rádiót nyert. Ulrich Kristófné, Szederkény. Bajcsy Zs. u.14. ITT friteus-t kap. Varga József, Pécs. Gomba utca 8-as barakk. nyereménye egy ITT márkájú ífiteus. A nyereményeket december 8-án, kedden délelőtt 10 órakor, az Új Dunántúli Napló tanácstermében (Pécs, Rákóczi u. 34. VII. emelet 701.) vehetik át szerencsés olvasóink. Á. E. Komló nem a szocializmusnak köszönheti városi rangját, csupán eltűrte, hogy sokkal nagyobbá fejlesszék, mint amilyen méretet harmonikus fejlődéssel elérhetett volna. A korábbi eszményeknek megfelelően létrehoztak valamit, de én nem hiszem, hogy ez város, bár van városháza és kulturális lehetőségek is - nyilatkozta tegnap lapunknak Rádai Mihály, a Város- és Faluvédő Egyesületek Szövetségének elnöke a komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület 10 éves jubileumának alkalmából. Az utóbbi időkben viszont elképesztően gusztustalan vásáros bódékat láttam a Városháza mögött, s a döbbenetesen ronda tarka színű garázssorok sem készülhettek régen - folytatta a városvédő szakember. A „múlt örökségének” rendbetétele mellett tehát bőven van mit tenniük azoknak, akik A serdülő korú lányok - mint általában mindenki a felnőttkor küszöbe előtt - szépek. Mi több, néhányuk kifejezetten dekoratív jelenség. Fiú- és férfibolondítók, kóstolgatják a csábítás ízét, hogy nagy nevetgélések közepette kibeszélhessék tapasztalataikat. Játszanak a tűzzel. De a lepkék néha megégnek __ Aká r az két pécsi tini, aki „egy nyáron át táncolt”. Hosszú a mindössze 16 éves G. I. és a 17 éves W. Sz. bűnlajstroma. A mondhatni ,jó házból való úrikislányok” 13-14 éves koruktól már olyan fiúismerősök barátságát keresték, akik bűnözésre oktatták őket. S ők ügyes tanítványnak bizonyultak. Idén néhány apróbb besurra- nás, lopás után Pécsett, az Éva Panzióban 30 ezer forinttal az elmúlt évtizedek során komlóiak lettek és ezt a várost szívügyüknek tekintik. A helybeli 150 tagú Honismereti és Városszépítő Egyesület elnöke Szarka Elemér hasonlóképp gondolkozik.- Mindent megőrzünk, amihez az itt élők ragaszkodnak. Ha kell az összképen javítunk, máskor zöld területtel öltöztetjük fel a nem tetsző épületeket. Mindenképp szeretnénk érintetlenül hagyni a belső városmagot, a turistának idegen, de a komlóinak fontos bányászemlékművet, viszont egyáltalán nem ragaszkodunk az alatta fekvő otromba üzletsorhoz. Célunk egy olyan társaság létrehozása, melyben helyet kapnak a városért kitüntetett személyek, az új vállalkozások és átalakult vállalatok azon emberei, akik tudnak és akarnak tenni valamit Komló jövőjéért. M. B. E. könnyítették meg egy román állampolgár pénztárcáját. A sikertől vérszemet kaptak, s a nyár elején több betöréssel 300 ezer forintnyi értéket szedtek össze. Válogatás nélkül vittek autó- buszjegyet, újságot, fehérneműt, ruhát, tehát mindent, ami nincs lebetonozva, de főként készpénz után kutattak. Pécset megunva Mohácson is körülnéztek, 2 butik látta kárát. Mint emlékezetes, hosszú, forró nyarunk volt. A hőség elől „hőseink” a Balaton-partra menekültek. Siófokon gyors egymásutánban meglátogattak néhány szállodát. Meglepően egyszerű, ám nagy hidegvérre valló módszerrel 13 lopást követtek el. Akadt, ahonnan videokamerát és 2000 márkát vittek el úgy, hogy a vendég békésen aludt ágyában.(Feltételezem, pénzét Érdekvédő kereskedők Sásdon Majd ötven sásdi kiskereskedő és vendéglátóiparban dolgozó vállalkozó részvételével tartottak érdekvédelmi fórumot csütörtök este Sásdon. Pozsgai Tibor, a rendezvény szervezője, nagy múltú sásdi kereskedő, elmondta, míg 1991-ben 28 kereskedelmi engedélyt váltottak a faluban, idén 69-et, a legintezívebben ez az ágazat fejlődik. Ami a fórumot létrehozta, és érdekvédelmi szervezet megalakítására sarkallja e közösséget, a kiskereskedők véleménye szerint, az egyenlőtlen konkurenciát teremtő, piaci napokon működő illegális kereskedelem, s a művelődési központban rendezett karácsonyi FEMA-vásár volt. Dr. Székelyhídi Gyula, a KI- SOSZ Baranya megyei titkára a helyi érdekvédelmi szervezet működéséről, a megyei szervezet felépítéséről, szolgáltatásairól szólt, s felajánlotta segítségüket a további munkában és jövőre a sásdi kiskereskedők részvételével karácsonyi vásár szervezésében. A megjelentek egybehangzó véleménye alapján - e csoportnak szüksége van a helyi ön- kormányzattal partneri munka- kapcsolatban működő, egymás véleményét egyeztető, érdekeiket képviselő szervezetre - nyílt szavazással, egyhangúlag megalakították a Baranya Megyei KISOSZ Sásdi Területi Csoportját, elnöke Pozsgai Tibor, a vezetőség tagja Szilágyi De- zsőné, Bazsinka László és B. Szabó Tamás lett. Megyeri Tiborné hiányolva néhány rendőr is meglepődhetett, ugyanis a lányok a Belügyminisztérium üdülőjét sem kímélték ...) Lehet, nem a meleg tette, de égni kezdett lábuk alatt a talaj. Odébbálltak Balatonföldvárra. Betörtek a Meus panzióba. „Csak” 10 ezer forintot szedtek össze, ráadásul a tulaj fülön- csípte őket, de kivágták magukat, mondván prostituáltak, akiknek a stricije feljelentés esetén „kicsinálja” a panzióst és családját. Miután megunták a szürke magyar tengert, gondoltak egy merészet: irány Törökország. W. Sz.-1 nem zavarta, hogy nincs útlevele, G. I. nővérének okmányaival többször átlépett már országhatárokat. Törökországban hogy, hogy nem, találtak egy táskát, benne egy Űzi Az MTA Dél-Dunántúli Regionális Kutatások Központja 1991 decemberében olyan kutatási feladatot kapott a Belügyminisztériumtól, hogy hozzon tető alá egy gazdasági együttműködési formát, keretet a Kárpátok-Tisza régióban annak érdekében, hogy Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna és Románia bizonyos területi egységei fogjanak össze, és mint egységes regionális piac, próbáljanak nagyobb vonzerőt gyakorolni a nyugati tőke felé. Tehát itt nem arról van szó, hogy a termelőerők fejlődése kikényszeríti az együttműködési folyamatot, hanem arról, hogy meg kell teremteni azt a feltételrendszert, amelyben gyorsabbá válhat az egyébként majd bekövetkezendő folyamat. Mindezeket Dr. Tóth Józseftől, a JPTE tanszékvezető egyetemi tanárától, a TIT megyei elnökétől tudtuk meg, akit a megbízó kijelölt a kutatási téma irányítására. Az anyag azóta elkészült, a Belügyminisztérium elfogadta. A problémák ezután kezdődtek, hiszen a szakvélemény megye-párti volt, ellentétben a kormánnyal, mely régió-párti. Mint Dr. Tóth József elmondta, ő nem volt hajlandó a régiót bevinni ebbe az együttműködési tervbe, mert az többnyire fikció; a központi hatalom kihelyezésének eszköze lehet ugyan, de nem területi egység. A konfliktusnak sajátos megoldása volt: a leadott anyagot egy nem szakértőkből álló grémium megvitatta, véleményezte anélkül, hogy az aki készítette, vagy a megbízó minisztérium képviselője jelen lett volna. A grémium egyik tagja levelet írt a géppisztolyt - ettől kissé megijedtek, és otthagyták -, meg néhány Eurocard csekket. Ezekről 4-5 esetben összesen mintegy 4000 márkányi összeget hívtak le, fiatal korukhoz képest meglepő felkészültséggel. Ám minden jónak vége szakad egyszer. A török hatóságok G. /.-1 erkölcsi megfontolásokból kiutasították az országból. Hazafelé egy kamionból még loptak 3000 márkát. Ebből akartak „kikapcsolódni” Budapesten. Itt két török férfit könnyítettek meg 2000 márkával. Végül egy lopott amerikai útlevél mutogatása miatt jött a lebukás. A „szorgalmas pillangók” jóval több mint másfél milliós kárt okoztak. Az ősz hűvösében lesz min eltűnődniük egynyári tündöklésről és bukásról. Szüleiknek is ... Ruzsinszky belügyminiszternek, aki az illetékes főosztályvezetőt felelősségre vonta, majd a megbízást a témafelelős megkérdezése nélkül visszavonták. Az ügynek egyéb nehézségei is voltak, mert a volt román külügyminiszter, Nastase nem volt hajlandó ügynökökön kívül mást küldeni a tanácskozásokra, amíg a Tisza szó szerepelt a régió nevében, mondván, hogy az magyar folyó. A Tisza szó így tehát töröltetett, és Kárpátok-Euro régió lett a terület új neve. A New-York-i Kelet-Nyugati Biztonsági Tanulmányok Intézete, most, hogy az ilyen irányú konfrontáció megszűnt, Kelet-Nyugati Tanulmányok Intézetévé alakult, és rácsapott erre a témára, mert az éppen soros elnök Poprádról származik, tehát érdekelt a dologban. Az igazgató tanácsban - melynek elnöke Genscher, volt német külügyminiszter - helyet foglal többek közt Nastase és Jeszenszky Géza is. Csehszlovákiában kaptak egy kastélyt, mely az intézet európai központja lett, és elkezdték kutatni ezt a régiót. Valójában a tőke behozatalát, melyre ígéretet tettek, eddig még nem tudták megvalósítani. A gazdasági kapcsolatok kiépítésén kívül nagyon fontos lenne a turizmus, gyógyturiz- mus, a kulturális együttműködés feltételrendszerének kialakítása. Sok megoldandó vízgazdálkodási, környezetvédelmi kérdés is megoldásra vár, hiszen egy sor vizünk onnan ered; nincsenek hidak, nincsenek utak egymás között, a tervezett déli autópálya egyelőre nekimegy a semminek. Cs. L. Telekonferencia módszer az oktatásban Új posztgraduális képzést indít a Számaik Rt. az amerikai University of Pho- neix-szel közösen. A munka mellett tanulók az Amerikában elterjedt a telekonferencia módszer segítségével szerezhetnek üzleti diplomát a magyar cég és az amerikai egyetem együttműködése révén. Az alkalmazott módszer ugyanis lehetővé teszi, hogy az USA-ban tartózkodó professzorok előadást tarthassanak az itthoni - akár vidéki - tanteremben ülő hallgatóknak. A képzés a tanulók választása szerint magyarul vagy angolul is folyhat. A távoktatásra szakosodott University of Phoenix az USA legnagyobb magánegyeteme. Egynyári pillangók az ősz hűvösében Tinilányok tündöklése és bukása