Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1992-12-31 / 359. szám

8 oj Dunántúli napló 1992. december 31., csütörtök Meliorisz Béla Indulhatunk gyorsan merül a bogáncsos este a madárijesztők vékony teste s piciny gödrökben a víz megremeg nyilván ősz van szabad töprengeni esélytelenül múltunk menteni vagy ámulhatunk mint idegenek szétszórt szavak lebontott díszletek indulhatunk neki a semminek de a remény hálóját - ha teheti ­emeli majd az idő s a titok furcsa logikája rajtunk kifog sehogyan sem tudunk felejteni Kovács József Zuhanások az arcod fiam lányom egy ufó égi lábnyom még öregember-akácok s kiadatlan évek arany lapocskákkal a bőröd szentséges zuhanások labirintus a fasor az arcot csak álom emberi vonulásom Gyermán Júlia Mint seb Kéken hullik az ősz a fákról. Elém sodort téged, s végighempergett szívemen a hajlékony szél. Beleragadt arcod szemeimbe, s mint kötését oldani nem tudó seb - lapul Adorján Gyula Gerince roppan Dózsa-fejünkre koronát kovácsol a hajnal, megtépdesett jegenyékről ezüstös haj hull, puhán tollasodnak a dombok, trónszékek nőnek a réten. Égő lábuk belesüpped a földbe, ahogy feljön a Nap, szárnyát teríti kinyílt sebekre, kövér árnyak ülnek körbe: keselyűk a szírt tetején. Micsoda királyság! Porlad a reggel, bedagad az ég szeme is, a homály lomha teste lerogy ránk nehezéknek. Fogaknak harapása arcainkon, feljajdul, gerince roppan a tájnak, s a lázadókat elnyeli a föld. Kész Janka Nincs menekvés Nem menekülhetek, de miért is tenném? A vad sem élhet örökkön. Ha érzi már a hajsza végsóhaját, mentéjét leoldja, s biccentve hátraköszön. Gúzsba kötött kultúra? Ha bárki azt kérdezné; feles­legesek-e a mai Magyarorszá­gon a népművelők, némi meg­botránkozás, megbotránkozta- tás után az a közmegegyezés születne, hogy semmiképpen sem! S mit mutat a valóság? Szükség van rájuk, de nehogy igazán dolgozzanak! Ez a tétel persze semmiféle magasabb ha­tározatban, törvényben nem fo­galmazódott meg, csupán a fel­erősödött antikulturális körül­mények szentesítik. Könnyű és olcsó fogás lenne abból kiindulni, hogy üres buk­szával nem telik nótaszóra. S mivel a kultúra is áruként visel­kedik, fizessük meg az árát! Ezzel már a közvélemény és a népművelők is torkig van­nak. Évszázadok során a népmű­velésnek klasszikus formái ala­kultak ki, elég csak a népfőisko­lákra utalnunk, ám napjainkra ezek korszerűtlenekké váltak, elsorvadtak vagy használhatat­lanokká üresedtek. Említsük meg például az ezüstkalászos gazdatanfolyamokat, bár jól be­töltötték hivatásukat, nem kö­vethették végig a társadalmi mozgásokat, tartalmuk és létük egyre szűkebb szakmai, speciá­lis igényeknek felelt csak meg. Ez a szétaprózottság, az ezer­féle igényeknek való szolgálta­tás napjainkban is eleven gondja a közművelődésnek. Az emberek többsége erején felül is munkát vállal, hogy megélhes­sen, s a közművelődés lehető­ségeit csak akkor veszi igénybe, ha hasznát látja. Méghozzá rö­vid időn belül. A kulturálódás, a művelődés időt és pénzt kívánó tevékeny­ség. Sajnos, egyértelműen azok az önművelődési, s egyben kö­zösségteremtő formái sorvad­nak látványosan, amelyekre ma már a fenntartó intézmények anyagi keretéből nem futja; kó­rusok, amatőr színjátszócsopor­tok szűnnek meg egyik napról a másikra. Néhány évtizede még az állam magára vállalta a teljes mecenatúrát, az intézményháló­zatot is úgy alakította, hogy csodapaloták épültek a művelő­dés hajlékaiként, s meglehetős szélsőségek szabdalták fel a közművelődés térképét. Ma pénzhozó rendezvények uralják a mezőnyt; lakodalmak, nótaes­tek, Videotanfolyamok, diszkók minden mennyiségben. Változott a gazdálkodás meg­ítélése, szerepe és környezete, hát a kultúrában sem lehet ez másképpen. Kinek kellenek ma már irodalmi estek? Rossz és csapnivaló színházi tájelőadá­sok? Erre toborozzanak hallga­tóságot? Dehogy lesz ezeken telt ház, a bevétel a világítás és a fűtés költségeit sem fedezi! Különben is a tévé, a rádió ontja a hasonló és aránylag jó színvo­nalú rendezvényeket, a tehető­sebbek videón, saját karosszé­kükből élvezhetik. Valahogy úgy tűnik, az egész intézmény- hálózat a levegőben lóg, lassú vegetálásra ítélve, mert se fel­számolni nem tudjuk, de inten­zíven, hasznosan működtetni sem. Nehéz pontos képet alkotni arról, hogy a mai közművelő­dési hálózat, intézményrendszer mennyiben tudja a jövőt szol­gáló funkcióját betölteni. Bűn lenne azonban, ha elfe­ledkeznénk arról, hogy a kul­túra, a művelődés nemcsak pénz- és időigényes szórakozás, hanem jó értelemben vett nem­zetvédelem is. Hiába a kibonta­kozási program, a termelési célkitűzések holnapra és hol­naputánra; hogyan válthatók ezek valóra képzett, kulturált emberek nélkül? Éppen az utóbbi évek tőkebefektetésének iránya árulja el (Tajvan, Dél-Korea, Hongkong), hogy nem elsőrendű szempont az ol­csó munkaerő, hanem inkább az dönt, képzett-e, művelt-e a munkásosztály, tud-e megfele­lően bánni a szupertechnikával? Kár lenne egy elhibázott, értel­miségellenes demagógia alap­ján az egész közművelődési há­lózatot, szakembergárdát szél­nek ereszteni, vagy hagyni, hogy addig pácolódjon keserű levében, ameddig cselekvési, megújuló képességét elveszíti, s hitehagyottan számolgatja a na­pok múlását jelenléti vigaszdí­jért. Törvénytisztelő, országot emelő kultúrára van szüksé­günk, olyan generációkra, amelyek tovább viszik a munkát, a haza épí­tését. A krajcáros kultúrának ké­sőbb fizetjük az árát. Az igazi számlát a jövő nyújtja be. Hi­szen tömeges jelenség, hogy csak az anyagiakba kapaszkod­nak az emberek, a gyarapodást tartják életük értelmének, igazo­lásának, amikor az álértékeket természetesnek fogadják el, hogy a professzor kevesebbet keres a segédmunkásnál. Ez a legtökéletesebb pazarlás, ami­kor nemcsak az anyagi javaink devalválódnak, de a közösségek értékítéletei és - sajnos - az er­kölcsi is. Zsákban futtatjuk széf lemi erőink jó részét. Ettől így semmiképpen nem várható nemzeti megújulás. Félő, hogy alacsonyabb rendű társadalom­ként kezeljük a kultúránkat, le­söpörve évtizedek óta halmo­zódó gondjait azzal az indoklás­sal; majd ha gazdaságilag jól ál­lunk, akkor többet áldozunk rá. Létrejött egy túlméretezett in­tézményrendszer, amelyet a régi módon és a régi eszközök­kel, s annyi anyagi ráfordítással már nem üzemeltethetünk to­vább, s ugyanúgy, mint a gaz­daságban, a kultúrában is fog­gal-körömmel, de szerkezetáta­lakításra kerül sor. Nem az a kérdés, fontos-e a kultúra, hi­szen az nélkülözhetetlen. Kü­lönben, ha rövidebb-hosszabb ideig gúzsba is kötik, egyszer szétszakítja a köteleit, de ne­künk egyáltalán nem mindegy, hogyan. Ezért lenne üdvös, ha az új kezdeményezések, mód­szerek erőteljesebben kibonta- kozznának. A szakemberek nem tőlünk várják a megoldást, de a megértésünket és cselekvő támogatásunkat igénylik. Nyújtsunk kezet. Sz. Lukács Imre Szalay Lajos rajza Rakok még a tűzre ... Most raktál! Fázom! Spórolni kell, tudod jól... Nézd, mit fel nem vettem .. . Ülj közelebb a sparherthez! Te sosem fázol, te nem is tu­dod Amóka, mi ez ... Anyám volt ilyen ... Terítsd ezt is magadra! S te még ezt a hideg vizet is iszod... A kútvíznél nincs jobb ... De hideg! A vasaló melegít, látod, fo­lyik rólam a víz ... És hogy ha nem tudunk ösz- szeszedni annyit? Ennyi van, mindent megpró­báltunk ... És ha ennyiért meg se csi­nálja? Nem igaz, hogy nem látja, hogy öregek vagyunk! Tényleg ő a legjobb? Mindenki azt mondja ... Nekem nem is szimpati­kus ... Nekem az! És különben sem az számít. Csinálja meg jól. Az a legfontosabb! Nagyon félek, Amóka! Azt mondják, csak az első nap a rossz. Azt meg úgyis vé- gigalszod ... És ha még sincs igazuk? Ha tévednek? Akkor nem rözgönyöztek volna annyiszor . . . Gyulladástól miért köpnék vért? Fáj vagy nem fáj? Na látod! Ez a lényeg! És csak alig kö­högtél! O egy szót sem szólt! Meg kell operálni, azt mondta. Megnézte a képeket, neki elég volt ennyi is. Nem vé­letlenül őt javasolták ... Meg kell volna mondani neki, hogy csak nekem van nyugdíjam! Nem hiszem, hogy érdekelte volna... Nagyon fázom! Mondtam, hogy ülj közelebb a sparherthez! Közelebb már nem tudok ... A láztól mindenki fázik ... Hadd rakjak rá még egy fát! Várd meg, míg leég! És hogyha nem sikerül? Azt mondta, sikerülni fog. És ha téved? Gyulladásban nem szoktak meghalni. Itt a pokróc ... De a műtétben igen! A há­tamra terítsd! Nem azért fizetünk, hogy ne sikerüljön! Még ha fizetnénk ... Te is tudod, hogy mindent összeszedtünk.. . És ha más kevesebbért is megcsinálná? Másra nem mondtak annyi jót mint rá ... Ha a kacsákat is eladnánk, biztos, hogy jelentene valamit! Mit akarsz te két kacsától? Nem igaz, hogy nem kapunk érte... Fogalmad sincs, mennyire nem érnek semmit! Kéijünk kölcsön! Kitől? És miből fizetjük visz- sza? A nyugdíjadból? Ennyi­ből? Össze akarom szedni mindet! Azt mondják, jó ember, nem igaz, hogy nem fogja megér­teni ... Nagyon félek Amóka, na­gyon félek... Minden nap ott leszek, na­pontajövök ... Nem fogok felébredni... Azt mondta, másfél óra, egy perccel se hosszabb ... Nem is akarom az egészet. Minek? Mert vért köptél! Na és? Mikor volt az első? És látod? Itt vagyok! Azt mondta, akkor kellett volna jönni! Valamiben mindenkinek meg kell halnia ... Engem nem hagysz itt, meg­értetted?! Adjuk el a kisszekrényt! Szülétől kaptuk, nagyon jól tudod! A pántos ládát! Hova tegyem az ágyneműt? Hidd el, ha nem fizetünk ren­desen ... Beszélek vele! Azt mondtad Amóka, nem halok meg . . . Akkor a temetésiből... on­nan igazán kölcsönvehetünk ... Ahhoz nem szabad hozzá­nyúlni! Lesz idő visszatenni! Sose tudhatjuk ... Azt mondtad, az egészségem mindennél fontosabb! A legfontosabb! Akkor ez az egyetlen ... Mindent kiszámoltam. A sí­rásóktól a kántor borravalójáig! Az én részemből! Ahhoz sem nyúlunk, értsd meg, évekig kuporgattunk ... Nekem nem kell szemfedő, nem kell semmi olyan ... Hallani sem akarok róla töb­bet! Azt hittem, tetszik az öt­let... A Jóisten meg fog segíteni! De nem ő fog operálni .. . Mindig is bíztam benne .. . Nézd, a zsekendőm! Megint véres... Most már csak napok kér­dése ... Ne vasalj már, ülj ide mel­lém ... Sötétedik, be kell fejez­nem ... Az ünneplősöm ráér, mit akarsz vele? Azt akarom, hogy minden rendben legyen ... Tényleg beszélni fogsz vele? Mindent elmondok neki, meg fogja érteni, jó ember ... Biztos, hogy sikerülni fog? Azt mondta, ő mondta ... Gyújts villanyt! Látok még ... Nagyon fázom! Mindjárt végzek . .. Rakhatok a tűzre? Sár ősi István: Etűd

Next

/
Thumbnails
Contents