Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-31 / 359. szám
6 új Dunántúli napló 1992. december 31., csütörtök Beszélgetés Jeszenszky Géza külügyminiszterrel Milyen volt 1992 - milyen lesz 1993? A hidegháború számos tartozéka végkép a múlté lett, viszont úgy tűnik, mintha lehetetlen lenne megbirkózni a helyi konfliktusokkal, elsősorban a volt Jugoszlávia területén kialakult válsággal. Milyen is az 1992-es esztendő - kérdeztük Jeszenszky Géza külügyminisztert. Európa előszobájában- Ceausescu Romániájával kapcsolatban hallottam és meséltem magam is egy ironikus megjegyzést, hogy jó átlagos év van: rosszabb, mint az előző, de kedvezőbb, mint a következő lesz. Remélem, hogy a most záruló 92-es évet nem így ítéljük meg. A magyar külpolitika számottevő eredményeket ért el a rendszerváltozás óta, előtte is megvoltak az eredményei, de most minőségi változás következett be. Sokan talán úgy érzékelték, az idén bizonyos megtorpanás történt, főként annak kapcsán, hogy a szomszédainknál választások voltak, a kampányok során magyarellenes érzületek is jelentkeztek, olyan incidensek következtek be, mint Mátyás király szobrának ügye Kolozsvárott, s ami súlyosabb az incidensnél, a Duna elterelése. Ezekkel a sajnálatos, Magyarország által nem provokált eseményekkel együtt is úgy vélem, hogy hazánk helyzete nem romlott, hanem sok tekintetben javult. Tovább közeledtünk az európai integrációhoz, a tavalyi év végén aláírt társulási szerződések életbelépnek: ennek kézzelfogható haszna jelentkezik már a külkereskedelemben s állandósult a politikai dialógus, formálódik az a jövő, amelynek végcélja csakis az Európai Közösségbe történő teljesjogú bekapcsolódásunk lehet. Erősödtek a kapcsolataink a Nyugateurópai Unióval, a NATO-val, nemrég tértem vissza Brüsszelből a NATO előszobáját jelentő Észak-Atlanti Együttműködési Tanács üléséről. —A hasonlatnál maradva, szándékunk-e az előszobából bejutni a belső terembe?- Az „előszobában” való tartózkodás természetesen csak átmeneti lehet. Az előszobából a belső terembe kell belépnünk, de mint sok ünnepi alkalommal szokásos, a vendégek együtt gyülekeznek, majd kitárul az ebédlő ajtaja. Nem mindenki készült fel egyformán erre a be- bocsáttatásra. Számunkra azonban ez az egy út lehet, még ha kicsit több időt is kell eltölteni az előszobában. Visszatérve a mögöttünk álló évhez, a nyugat-európai kapcsolataink elmélyülése mellett távolabbra is tekintettünk. Közvetlenül hasznosítható példát kínál Mexikó, melynek elnöke vendégünk volt, s az általam vagy kollégáim által felkeresett távol- és közel-keleti országok, s úgy remélem kézzelfogható eredményei lesznek Japánban tett utamnak is. Számunkra különösen fontos Közép-Európa. Voltak, akik már temették a visegrádi hármast, ám ez az esztendő úgy végződik, hogy immár négyesfogatként aláírtuk a szabadkereskedelmi egyezményt. Új szomszédaink közül Horvátországgal és Szlovéniával államközi szerződést köthettünk, Ukrajnával, Horvátországgal és Oroszországgal közös nyilatkozatot tettünk a kisebbségi politika elveiről, Szlovéniával ezeket szerződésben rögzítettük. Aligha kell hangsúlyoznom annak fontosságát, hogy Jelcin elnök eljött Magyarországra, s nemcsak a Parlamentben mondott egy megrendítő beszédet, hanem Nagy Imre és mártírtársainak sírjánál is tisztelgett. Továbbra is létezik a Közép-Európai Kezdeményezés, amelyet a délszláv válság során már szinte leírtak; november végén a Grazban tartott találkozón meghatároztuk ambiciózus jövő évi programját, s Magyarország átvette az elnökséget 1993-ra. A lengyel, osztrák, szlovén és magyar külügyminiszter washingtoni útja is azt a célt szolgálta, hogy a délszláv válság áttekintése mellett hangsúlyozzuk: az Egyesült Államok érdeke nem megfeledkezni Közép-Európáról. Nagyon fontosnak tartom, hogy az Egyesült Államok politikai elitje még inkább tisztában legyen azzal: igaz, hogy Közép-Európa két világháború kiindulópontja volt, de itt indítottuk el a Nyugat számára annyira jelentős változást, a kommunizmus összeomlásának folyamatát is. Ha ebben a térségben sikeresen befejeződik az átalakulás, megvalósul a demokrácia és a virágzó piacgazdaság, úgy ez az üzenet eljut egészen a Sárga-tengerig. Kegyetlen konfliktusok- Többször is említésre került a délszláv válság. Mit mondhatunk el róla most, hullámzó tárgyalások, meghiúsuló tűzszünetek közepette?- Megdöbbenten állunk a konfliktus kegyetlensége és intenzitása láttán. Ez ugyanakkor erősíti a felismerést, hogy az igazság és a jog szellemében, EurópShak és a világnak mindent meg kell tennie mielőbbi befejezésért. Európai chartáink szellemében nem engedhetünk teret az erőszakos határváltoztatásoknak, az etnikai tisztogatásoknak, a népirtásnak. Miközben a demokráciák mindinkább látják, hogy saját tekintélyük forog kapcsán, kialakulóban vannak azok az intézmények, cselkevési módozatok, amelyek hivatottak megakadályozni nemcsak ennek a válságnak további elmérgesedését, hanem más fenyegető konfliktusok kialakulását is, Moldáviától Karabahon át a Kaukázus vidékéig. Van mindennek még egy tanulsága: a konfliktusoknak adottak a történelmi gyökerei, de egyik komoly okuk, hogy a kommunizmus, miközben internacionalizmust hirdetett, az embereket nem nevelte rá arra, hogy egymást őszintén becsüljék s a tárgyalás az egyetlen célravezető mód a vitás kérdések eldöntésére. Nyugat-Európában természetesek ezek a pozitív elemek. Ha ez a térség Európa része akar lenni, át kell vennie az alapvető viselkedési szabályokat. Határozottabb válságkezelés- Mire számít a magyar külpolitika a jövő esztendőben?-Számítok az Európai Közösséghez s a nyugat-európai integrációs szervezetekhez való kapcsolatok elmélyülésére s ehhez jó kilátásokat nyújt az edin- bourghi csúcs. Hiszen alapvetően rendezte az EK-n belüli kérdéseket, olyan biztató üzenetet tartalmazott számunkra, hogyha most még nem is lehettünk igazán a napirenden, az egyik fő téma leszünk a következő, koppenhágai értekezleten. Ennek a folyamatnak, meggyőződésem szerint, csakis kedvező hatása lehet közvetlen térségünk problémáira. Hét szomszédunk van, közülük néggyel a viszonyunk felhőtlennek mondható - holott például a magyar-horvát viszonynak is megvolt a maga történelmi terhelése -, s kiválóak a kapcsolataink a távolabbi szomszédokkal, hogy úgy mondjam, a szomszédaink szomszédaival. Elképzelhető, hogy a Középeurópai Kezdeményezés (a volt Hexagonálé) részéről - amelynek, mint említettem, hazánk lesz a jövő évben a soros elnöke - olyan lépések születnek, hogy könnyebbé válhat a kereskedelem, a közös vállalkozás, a kölcsönös mozgás s mindez pozitív kihatással lehet az egész régióra. Közép-Európa helyzete az idén talán romlott a tavalyihoz képest, de megteszünk mindent, ami rajtunk múlik, hogy jövőre sokkal kedvezőbb kép alakulhasson ki.- Mit várhatunk a Clin- ton-érátái?- Kapcsolataink kiválóak voltak a Bush kormányzattal s ezek a jó politikai és személyes kapcsolatok is segítettek abban, hogy Washingtonban megértsék térségünk problémáit. Magyarország ugyanakkor soha nem hanyagolta el a kétpártisá- got az Egyesült Államok viszonylatában. Magam is régóta ismerem a Demokrata Párt sok kiemelkedő képviselőjét, szenátorokat, tanácsadókat, akiknek számos magyar barátja, ismerőse van. Amikor híre jött, hogy Clinton győzött, bennem is az vetődött fel: a dinamizmust mutató új elnöknek módja lesz új megoldásokat keresni az európai válságokra is. A jelzések szerint Clinton és csapata igyekszik majd minél többet tenni nemcsak a válságok felszámolásáért, de ezek megelőzéséért is, vagyis azért, hogy az átmenet Közép- és Kelet-Euró- pában minél zavartalanabb legyen. A demokraták ellenzéki helyzetben többször számon kérték a válságok határozottabb kezelését. Reméljük, hogy kormányra kerülve ezt a gyakorlatba is átültetik. Magyarország jó partner lesz abban is, hogy az Egyesült Államok ne csak Moszkvára tekintsen, hanem vegye észre a köztes régiót, Közép-Európát. Az Oroszországgal való együttműködés akkor lehet igazán sikeres, ha Közép-Európa bizonyos értelemben példát mutat. Azt remélem, erre az új amerikai vezetés fogékony lesz. Rokonszenv hazánk iránt-Egy külügyminiszter, hivatalból sokat utazik. Olvasóink kérdését tolmácsolva: mire emlékszik vissza a legkellemesebben s mire kevésbé az év során tett látogatásai közül?- Sokat utazom, de ezek rövid utak, ugyains mondhatnám, hogy nagyon intenziven kell utaznom. Idén két hosszabb utam volt, az egyik Kínába, a másik Japánba s mindkettőről egy nappal korábban kellett hazatérnem, elsősorban a térségünkben dúló válságokkal kapcsolatos feladatok miatt. Ami tehát kevésbé kellemes emlék, hogy ezeken az utakon azt kellett elhagyni, ami más utak programjába időhiány miatt bele sem kerülhet, a tájakkal, az emberekkel való akárcsak rövid ismerkedést. Dehát ez velejárója a posztnak és a világnak. Ami a kellemesebbeket illeti, nehéz lenne felsorolni, milyen sok tárgyalásról állhattam fel úgy, hogy ott sikerült a magyar álláspontot világosabbá tenni, rokonszenvet ébreszteni hazánk iránt. Nagyon sok külügyminiszter kollegámmal alakult ki jó személyes kapcsolatom, s az ilyen személyi szimpátiák az országok közötti megértést is szolgálják. A kellemes emlékek közül kettőt emelnék ki: az idei március 15-ét Buenos Airesben, az ottani Magyar Házban töltöttem, az ott élő magyarság megindító szépségű ünnepségén. Különösen megragadott, hogy milyen nagy számban és menynyire egységesen vesznek részt a messzi távolban élő magyarok hagyományaink ápolásában. A másik: az 1949-ben lezárt két szlovén-magyar határátkelő megnyitása, amikor az egymástól mesterségesen elválasztott emberek közvetlen hasznát tapasztalták a külpolitikának. Réti Ervin A máltai szellem nem várja el a köszönetét Csillapodj szívem Valószínűleg az alkatából ered az a fiatalos lendület, ami Soós Pétert jellemzi. Igen jó fizikumú ember: éveiből is jó párat letagadhat. Senki sem mondaná rá, hogy nyugdíjas. Izgalommal hallgatom, ahogy a közelmúltról, a közelmúltban megélt dolgokról mesél. (Európa szomorú szenzációja, a déli háború.) Szinte látom, ahogy az eszéki országúton százhúszas tempóban robogó mentőautóban a sebesült mellett ül, miközben körülöttük ágyúznak és süvítenek a puskagolyók. Rádiótelefon: valahol Vujity Tvrtko-t keresik, - aki aztán előkerül - az eszéki pokolból. A keresés koordinátora a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportjának vezető helyettese, Soós Péter. Szóval, ő az, aki már aktív munkásévei alatt folytat a Pius plébánia keretei között amolyan karitatív tevékenységet, de igazából a máltaiak pécsi életrehí- vásakor veti be magát teljes erővel e segítő tevékenységbe. Rengeteget dolgozik, de - mint az beszélgetésünk során is kiderül, e munkáról nem szívesen beszél. (Csendesen teszi a dolgát, elismerést nem vár.) Pedig a munkája kezdetén mindjárt belecsöppen a legnehezebb munkába. Megéli a legrosszabbakat és legiszonyatosabbat: a háborút. Drávaszabolcson állomásozik, fogadja a horvát vöröskereszt, a bosnyák vörös félhold kocsijait, a menekülteket, a betegeket, az elesetteket. Akik feje felől a tetőt elvitte a huszadik századvégi iszonyat: a szomszédban folyó testvéröldöklés. Halkan jegyzi meg:- Az ember nem tud változni, évezredek óta. A civilizáció máza alatt az eredendő ösztönök ... Elképesztő! Mondom: szép hivatást talált. Rálegyint, s aztán unszolásomra elmond néhányat az elmúlt időszak tennivalói közül. Megannyi külhonból és itthoni szervezetektől érkezett adományt fogadtak, vámoltattak, szortíroztak, s osztottak szét a rászorulók között. A karácsonyi forgalom a szeretet frontján mindennél nagyobbra sikeredett: közel 12 000 ember kapott tőlük ilyen-olyan adományt, segélyt.- Ha tudtam volna, hogy ennyi mindenféle tennivalóval jár - jegyzi meg -, nem kezdtem volna bele. Lenne odahaza is tennivalóm, de mostanában se nappalom, se éjjelem.- Komolyan mondja?- Itt a déldunántúli centrumban is rengeteg a tennivaló, s nagyon kevés külső segítségre számíthat az ember. Gyötrő a kommunikáció tehetetlensége is: többnyire éjjel lehet külföldre telefonálni, vagy félnapokat vesztek, ha egy telexet föl akarok Budapestre adni.- Önt sokszor atyának szólítják, pedig mérnök, nem? ...!- Sokféle megszólítás ér, s ez így természetes.- Egyébként tényleg nem pap vagyok. Harminchárom évig az uránbányánál, a hármas üzemnél a mérnökség vezetője voltam, előtte a kutatási részlegnél tevékenykedtem. Zalában, Le- tenyén születtem, s 1954-től élek Pécsett. Özvegyember vagyok, két lányom és három unokám van.- Rájuk az időből futja? Kitér a válasz elöl. Inkább arról beszél, hogy nemrégiben ötven láda narancs érkezett Hollandiából, s a megye szociális otthonaiban osztották szét. Vittek orvosi eszközöket, gyógyszert Zentára, Szabadkára, Kárpátaljára .. .- Mi az ön életelve?- Nem tudom, ismeri-e Petőfi Sándor „ Csillapodj szívem ” című versét. Abban írja, hogy tegye a dolgát az ember, de ne várjon köszönetét érte. Ez hatja át a máltai szellemet is, ezért érdemes mindennap újra és újrakezdeni. Hihetelenül sok az elesett, rászoruló ember. Soós Péter abban reménykedik, hogy talán hamarosan véget ér a szomszédháború, a menekültek hazatérhetnek lakhelyükre, a szülőházaikba, s akkor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja még többet tud tenni itt helyben, a megyében, az egyházmegyében élők megsegítéséért. Sok energia felszabadulhat. A katolikus szolgálat több mint egy esztendős már, megismerték őket. Tudja már mindenki, hogy hitre és felekezetre való tekintet nélkül segítenek mindenkin, aki elesettségével hozzájuk fordul. Közben megcsörren a telefon, Soós Pétert hívja valaki. Ahogy a telefonba mondott félszavakból hallom, ma délután sem lesz tennivaló nélkül, hiszen Pestről érkeznek különféle adományok, s a pécsi máltai kocsinak a Shell-kútnál kell lennie fél órán belül, hogy bevezesse a városba az érkezőket ... Kozma Ferenc
