Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-29 / 357. szám
8 aj Dunámon líapiö 1992. december 29., kedd Új Dunántúli Napló autóteszt Daihatsu Feroza 1.6 A pécsi egyesület az Európa-Házak Nemzetközi Szövetségében Hárommillió a Héra Alapítványtól Energetikai szakemberek egy csoportja tavaly saját jövedelmének terhére országos alapítvány létrehozását kezdeményezte azzal a céllal, hogy az energiaárak drasztikus emelése által leginkább érintett rétegek számára az energiaszolgáltatás díjai csökkenthetők legyenek. A Magyar Demokrata Fórum is felkarolta a Héra Alapítványt, létrejött a kuratórium, amely különböző pártállású, magas beosztású személyiségeket foglal magába. Az alapítvány célja a segítségnyújtás, a díjak részleges vagy teljes átvállalásával, részben pedig energiatakarékos készülékek rendelkezésre bocsátásával, illetve az energiafelhasználást csökkentő más intézkedések végrehajtásával. A rászorultak kiválasztása az ön- kormányzatok aktív közreműködésével történik, akik pályázat útján nyerhetik el az alapítvány támogatását. Az alapítvány induló vagyona 25 millió forint volt, amely mára meghaladja a 40 milliót. Mint dr. Veszély Károly a pécsi Zöld Híd Egyesülés szakértői bizottságának vezetője elmondta, a város energia- és vízellátását biztosító szolgáltatókat képviselik a lakosság felé, ezáltal biztosított ezen cégek támogatása is a Héra Alapítvány működtetéséhez. Pécs ön- kormányzata szándéknyilatkozatban hatalmazta fel az egyesülést a szolgáltatók felé irányuló koordinációban, egyben vállalva a rászorultság mértékének minősítését. Ez alapján a Pécs város is pályázatot nyújtott be az alapítványhoz, ahonnan 3 millió forint támogatást kapott.- Célunk, hogy ebből a pénzből a nagycsaládosokat, a gyermeküket egyedül nevelőket és az idős kisnyugdíjasokat támogassuk, akik önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe. Mint dr. Sohár Endre a polgármesteri hivatal népjóléti irodájának vezetője elmondta, nagyon nehéz feladat összeállítani a támogatásra szorulók névsorát, mert egyelőre nincs szociális térképe a városnak. Ezért a területi szociális központokon, illetve gondozási intézményeken keresztül kértek információkat a rászorultakról, ezt összevetették a szolgáltatóktól kapott hátralékosok és késve fizetők névsorával. Az így kapott ösz- szesítés alapján közel 400 családnak fizetik ki a Héra Alapítvány támogatásával az áramszámláját. Hajdú Zs. A japán Daihatsu-autógyár sem tudott ellenállni a kísértésnek, illetve a piac fokozott érdeklődésének, hogy terepjárókkal bővítse választékát. A D. világháború után polgárosodott „dzsippék” mai utódai közül a Feroza - a budapesti Daihatsu vezérképviselet, a pécsi Fehér és Társa Kft. regionális márka- kereskedés közreműködésével bocsátotta rendelkezésünkre - igazán nem szégyenkezhet a ve- télytársai között. A négyke- rék-meghajtású kocsi tulajdonságai autópályán, városban, havas és földes terepen is minden várakozást felülmúlóak voltak. A viszonylag kicsi - 3,77 méter hosszú, 1,58 méter széles, 1,72 méter magas - Feroza utasterében ugyan.nem lehet táncolni, a nyurga utasoknak a lába „útban” van, de ez ennek a kocsinak a legnagyobb hibája. A kidolgozása, a kárpitozása elsőrangú, mondhatnék úgy is - személygépkocsi-minőségű. A plüss üléshuzat és fejtámlák, belső ajtóburkolatok, az automata biztonsági öv, az állítható ülések (a hátsók könnyedén ki- szedhetőek, s ezzel tágas csomagteret nyerünk) nagyon gondos munkáról vallanak. A puritánul egyszerű műszerfal csak azt mutatja, ami szükséges, de jól áttekinthetően. A rádióelőkészítés fölött még két műszer dolgozik, az egyik az akkumlátor feltöltöttségéről ad pontos adatot, a másik egy tájoló, amely leginkább afrikai szafarikon nyújt segítséget a helymeghatározásban. A kocsi adottságainak köszönhetően a bentülők igazán magasan érezhetik magukat, a vezető útra látását sem akadályozza semmi. A magasságban állítható szervo-kormány még a legvadabb terepen sem ugrál az ember kezében, az öt sebességes, ugyancsak szervo-rendszerű sebességváltó kényelmesen kapcsolható, a váltókar mögött megbúvó terepfokozatot, azaz a négykerék meghajtást - ezt lámpával is jelzik - szintén könnyedén lehet „betenni”. Az általam kipróbált Daihatsu Ferozát 1598 köbcentiméteres, benzinüzemű, négy hengeres, tizenhat szelepes, befecs- kendezéses, katalizátoros, remekül pörgő motor hajtja, amely 5700-as percenkénti fordulaton 95 LE leadására képes. A gyár adatai szerint nem túl falánk az erőforrás - 90 km/ó sebességnél 7,6 liter ólommentes üzemanyagot, 120-nál 11,9-et, városban 10,5-et eszik -, a tapasztalatom szerinti fogyasztás 11,6 liter volt átlagban. Ez soknak tűnik, de ennél az értéknél nem hagyható figyelmen kívül, hogy a kocsit alaposan próbára tettem dimbes-dombos, mély sárral, friss hóval „tarkított” terepen. Mert egy terepjárónál elsősorban az az érdekes, hogy mit tud az úttalan utakon: Az 1235 kilogramm önsúlyú Feroza kitűnőre vizsgázott, hiszen könnyedén kapaszkodott fel a meredek emelkedőkön, különösebb erőlködés nélkül, kettes sebességi fokozatban, kipörgés nélkül volt képes menni az eső áztatta földön, a havat pedig csúszás és a bentragadás veszélye nélkül gyűrte maga alá. S tette mindezt úgy, hogy az utasoknak nem rázódott szét a gyomruk, nem zörgött, hupo- gott az autóban semmi. Az alaposan megerősített futómű rugózása - elöl független keresztlengőkaros, stabilizátorral, hátul kettő, hosszanti irányban elhelyezett laprugó - magabiztosan működött. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen magas építésű és rövid autó borulékony. Nos, erre rácáfolt a Feroza, mert a terepen és az országutakon is bizonyította, hogy stabil, sőt a kanyarokat nagy sebességnél is a csúszás veszélye nélkül képes bevenni. Mozgékonysága jó, bár az, hogy 10,2 méter átmérőjű körben képes csak megfordulni, kissé soknak tűnt - figyelembe véve az autó méreteit. Elvezet volt menni ezzel a kis japán „dzsippel”, amely egyesíti magában az átalágosnál jobb személygépkocsik és a klasszikus terepjárók legjobb vonásait. Bár nem volt alkalmam kipróbálni, de állítólag könnyedén leszerelhető a vezetőülés fölött és hátul a tető, illetve az oldal rész. Ezzel jó időben nagyon „dögös” utazást tesz lehetővé. A tapasztalatok szerint egyébként nem csupán azok veszik ezeket az autókat, akiknek valóban szükségük van rá - erdészek, vadászok, horgászok, földmérők -, hanem sokkal inkább a hobi vezetők, az érdekes és változatos autózást szeretők. Roszprim Nándor Az Európa-Házak Nemzetközi Szövetsége (FIME) éves közgyűlésén december 19-én egyhangúlag társult taggá választották a pécsi EU- RÓPA-HÁZ EGYESÜLETET. A FIME (Fédération Internationale des Maisons de l'Eu- rope) ekkor ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. 1962-ben hat Európa-ház szándékának megfelelően alakult meg az Európa Tanács és az Európa Parlament hatékony együttműködésével-. Feladatául tűzte ki áz európaiság gondolatának elhintését és megértését, a fiatalok megfelelő szintű képzésének elősegítését, a diákcsere-kapcsolatok elmélyítését, gyakorlati munkára épülő szemináriumok szervezését. Az eltelt harminc év alatt meg tudott felelni ezen elvárásoknak és egy fontos kötelezettségének: mint kormánytól független szervezet az Európa Tanács első rendű tanácsadó szerve. Új irányok is kialakultak az együttműködésben: a loméi rendszerrel összhangban a FIME szorosabbra kívánja fűzni a kapcsolatot az afrikai, a karib térségi és a Csendes-óceáni országokkal. Meghirdettük a FAX - ACP programot, mely elsősorban diákoknak szól, és az információcserét, egymás minél jobb megismerését tűzi ki célul. Elmélyítettük a kapcsolatot az Alpok-Adria munkaközösség területén lévő Európa-há- zakkal és közös programpontokat határoztunk meg. Ezek között szerepel a diákcsere kapcsolatok bővítése (Graz főszervezésében), közös információs kiadvány szerkesztése (központja Zágráb), gyermekrajzverseny meghirdetése az EuVálságprogram Norvégiában Norvégiában eltörölnek egy munkaszüneti napot, növelik a magas jövedelműek adóterhét és 20-ról 22 százalékra emelik az általános forgalmi adót a kormány és az ellenzék által elfogadott gazdasági válságprogram részeként - jelentette a Reuter. Az általános adóemelés ellenére csökken a tej és a sajt adója. E termékek olcsóbbítását a mezőgazdaság érdekeit képviselő Centrum Párt és a Keresztény Néppárt szabta a csopmag- terv támogatása feltételéül. rópa Tanács támogatásával. A Pécsi Európa-Ház Egyesület egy nemzetközi, európai témájú vetélkedő megszervezését vállalta fel a körzeti tévé és rádió nemzetiségi adásaira is támaszkodva. Az Európa-Házak Nemzetközi Szövetségének immáron 96 tagja van 26 országból, tevékenysége kiterjed egész Európára. Vcjpzereje pedig az, hogy olyan a közösség, mint egy igazi nagy család (erre utal az „Európa-Ház” fogalom, Robert Schuman gondolata). A pécsi Európa-Ház Egyesület kétéves kitartó munkájával érdemelte ki a felvételt a tagok sorába. Mi hídnak tekintjük magunkat a külföldi szakemberek és lehetséges magyar partnereik között, kulturális programokat szervezünk (erre példa az 1992. januári Európa-feszti- vál), oktatási kezdeményezéseket támogatunk (pl. német oktatási központ). Szoros kapcsolatot alakítottunk ki az EK Bizottsága budapesti képviseletének vezetőivel (részben ennek köszönhetően kapta meg Pécs az „Európa-Város” kitüntető címet és az Európa-zászlót). De legfontosabb küldetésünknek tekintjük Pécset, a régiót, az országot méltóan képviselni külföldön. Utazó kulturális követeknek tekintjük magunkat. Számomra csodálatos érzés volt, mikor a közgyűlésre belépve (már folyt az ülés), az egyik olasz barátom felkiáltott: „Itt van Caterina dé Pécs deirUngheria!). A vezetéknevem helyébe városom és hazám neve lépett.... Somody Katalin Európa-Ház Egyesület titkára Adósságütemezést kér Oroszország Oroszország hivatalos kérelemmel fordult a kormányhitelezőit tömörítő Párizsi Klubhoz, és ebben adósságátütemezésért folyamodott. Pjotr Aven, a külgazdasági kapcsolatok orosz minisztere szerint a jövő évi orosz adósságszolgálat 10 éves átütemezéséről van szó, öszesen közel 34 milliárd dollárról. Moszkva elvi megállapodásra jutott az átütemezésről a kereskedelmi banki és magánhitelezőket tömörítő Londoni Klubbal. Az ellopott kamion A BMW először egy betonoszlopnak ütközött, aztán nagyot bukfencezve belefúródott az árok túlpartjába. A száguldást, a szaltó mortálét, a szörnyű csattanást nem látta, nem hallotta senki. A Tatabánya felé vezető országúton szeptember 16-ának éjjelén nem volt túl nagy a forgalom. Később vette észre egy autós a roncsot s az összezúzódott karosszéria elemek között a két vérbe fagyott emberi testet. Ő értesítette a mentőket, a rendőrséget. A tatabányai kórház intenzív osztályán harcba szálltak az orvosok a baleset két áldozatának- a középkorú férfi és a fiatal nő- életéért. Töréseket, súlyos belső sérüléseket, jelentős vér- veszteséget állapítottak meg. Különösen a férfi állapota volt súlyos, ő ült a volán mögött. A rendőrség közben vizsgálta a helyszínt, a nyomokat, s megállapította: a szörnyű tragédiát nem okozhatta más, mint a rettenetes száguldás - mintegy 160 km/óra sebességre következtettek - és a vezető ittasága. A férfi vérében hihetetlenül nagy mennyiségű alkoholt, 3,6 ezreléknyit találtak. Kiderítették, hogy a magyar forgalmi rendszámú BMW-t Günter Kienberger osztrák állampolgár vezette, s a vele utazó feltűnően csinos fiatal lány, magyar állampolgár, egy budapesti éjszakai lokál kon- zumtáncosnője. A lány időközben magához tért, s elmondta, hogy egy nappal korábban a munkahelyén ismerkedett meg a férfival. Gáláns, nagyvonalú fiú volt, tele pénzzel. Előző nap látott nála egy diplomata-táskát, s az dugig volt kötegelt ötezresekkel. Günter mindig sokat ivott, aznap is lekortyolta a maga szokásos egy üveg Balan- tine whiskyjét, ezután ajánlotta a lánynak: ugorjának át Tatabányára, ismer a városban egy kitűnő lokált, folytassák ott a görbe éjszakát. (Tény: a lány a baleset pillanatáig egy korty szeszes italt sem fogyasztott.) Időközben a tatabányai rendőrség megállapította: Günter Kienbergert az Interpol is körözi. A távírón érkezett adatok szerint egy svájci szállítmányozási vállalat azzal bízta meg a kamionsofőrt, hogy egy rakomány Marlboro cigarettát (36 600 000 forint értékben) magyarországi tranzit útvonallal vigyen el Macedóniába. A körözés szerint a szállítmány nem érkezett meg rendeltetési helyére és eltűnt a gépkocsi vezetője is. A kamiont másnap megtalálták. Budapesten, a XXI. kerület egyik elhagyatott parkolójában akadtak rá a rendőrök - üresen! Günter Kienberger anélkül, hogy egy pillanatra is magához tért volna, szeptember 20-án meghalt. A hatóságot viszont érdekelte, hova tűnt a vagyontérő cigaretta, s egyáltalán, mit csinál hazánkban a kamionsofőr, nem fűződik-e nevéhez valamilyen Magyarországon elkövetett bűncselekmény? A nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Fővárosi Nyomozóhivatala vette át, s nagyon kevés adat alapján kezdhette el a munkát. Azt hamar megállapították, hogy Kienberger 1992. augusztus 11-én lépett magyar területre a búcsúi határállomáson. Tranzit fuvarról lévén szó, ennek legkésőbb három nap múltán el kellett volna hagynia az országot. Ez nem történt meg. Az üres kamionból, a konzum- lány kevés támpontot adó vallomásából pusztán következtetéseket lehetett levonni. Elsősorban azt, hogy az osztrák szólja a pénzt. De hogy mit csinált több mint egy hónapig az országban, merre járt, kikkel tárgyalt, s milyen ajtókat nyithat az a kulcscsomó, amelyet az elhunyt zsebében találtak a rendőrök - kérdések voltak csupán. Valóban bravúros munkát végeztek a vámosok. Két és fél napig éjjel-nappal járták a várost, keresték az osztrák hátrahagyott nyomait, azokat a személyeket, akik ismerték, akikkel tárgyalt. Éjszakai bárokban, kocsmákban sok embernek mutatták meg a fényképét. „Sosem láttam ezt az alakot, uram!” „Óh, igen, néhányszor megfordult már nálunk ez a fickó. Annyit tudok róla, hogy vedelte a whiskyt!” „Igen, ismerem látásból, valamilyen Günter. A lányok csak a „bal- lantájnosnak” hívták. Ez aztán tudott élni! Tudja uram, ... a pia meg a csajok. Na persze könnyű volt neki, tele volt pénzzel! Egy este 35 ezret hagyott itt!” - mondta a legtöbbet tudó pincér. Az összeszedett adatmorzsák alapján jutottak el a vámnyomozók a Fehérvári út 217-es számú házban lévő bérlakásba. A Kienberger zsebében talált kulcsok nyitották az ajtót. A lefüggönyözött helyiségekben bűz, piszok, szétdobált ruhadarabok. A konyhában mosatlan edény.ek, whiskys üvegek szanaszét. Az egyik nyomozónak szemet szúrt, a piszkos hűtő- szekrény mögött a falon egy világosabb csík. Mögé néztek, s a rácsok közé dugva megtalálták azt a diplomata-táskát, amelyről a konzumlány beszélt. Nem üresen: 13 millió forintnak megfelelő magyar pénz és valuta volt benne. Feltételezték, hogy az osztrák kamionos illegálisan értékesítette Magyarországon a kamionnyi Marlborót. Készülhetett az akcióra, mert a lakást előre bérelte ki, egy hónapra fizette meg a bért. Ennek ellenére sokszor lakott szállodában is. Csak következtetni lehetett olasz maffiás kapcsolataira. Szicíliában élt hosszabb ideig, de onnan kiutasították. Leginkább Svájcban tartózkodott, ott töltött börtönben egy évet csalás miatt. A 36 milliót érő Marl- boro-szállítmányból, melyet Kienberger a számítások szerint mintegy 25 millióért értékesített, egyetlen doboz cigaretta sem került elő. Miután a koronatanú meghalt, csak feltételezni lehet, hogy a magyar cigarettaüzérek kezén tűnt el nyomtalanul. Halász Kálmán