Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-16 / 346. szám
1992. december 16., szerda uj Dunántúli napló 7 Tanítás és tanulás egy szabadabb légkörben Az iskolát lehet szeretni is Olvasási gyakorlat a vasas! általános iskola 4. osztályában Európai Rubik-kocka Nincs gyerek, aki ne könyörögne legalább egyszer a szüleinek, hogy ugyan már, ne kelljen suliba mennie. Még akkor is így van ez, ha az iskola kiváló, a pedagógusok szeretetteljes légkörben dolgoznak, ha a gyereket nemcsak idomítják, hanem nevelik is. Minden erőfeszítés ellenére ilyen igazi példaértékű munka nem folyik mindenhol. A kísérletező kedv is mintha csökkenne, s az újítóknak ma is kemény problémákkal kell megküzdeniük. A pécs-vasasi iskolában néhány évvel ezelőtt két tanítónő, Tarr Ivánné és Fried- számné Solymár Zita nagy fába vágta a fejszéjét. Megpróbálták kidolgozni egy szabadabb légkörű iskolamodell alapjait, miután megismerkedtek a Benda József nevével fémjelzett kiscsoportos tanulásszervezés módszerével. Azután már a saját útjukat járták, de hatottak rájuk Piaget és Rogers elméletei is. „Iskolánk 375 tanulója közül kilencven százalék fizikai dolgozó gyereke- mondják magukról. - A tanulók nagy része alacsony szellemszinten él, nincs lehetősége a felemelkedésre. A családok nagy része nem képes biztosítani - a fizikai szükségleteken kívül - a harmonikus személyiségfejlődés feltételeit, ennélfogva a gyerekek a saját teljesítőképeségük optimuma alatt maradnak. .. ” Pécs peremkerületén, egy régi bányászetelepülésen létrejött iskola ugyan csak tíz kilométernyire van a várostól, valójában mégis távolabbra. Egykor volt itt mozi és kultúrotthon, ez utóbbi ma kocsma. A régi, stabil iskolaépületet lebontották. Az itt élők, de főként a hátrányos helyzetűnek nyugodtan nevezhető gyerekek érdekében kerestek új utat a tanítónők, akik most munkájúban fordulóponthoz érkeztek, több szempontból is. A négy év gyakorlati tapasztalatát összefoglalták egy módszertani füzetben, melyet a Baranya megyei Pedagógiai Intézet segítségével adnak ki. Nincsenek egyedül, több iskolában vannak olyan kollégáik, akik együtt dolgoznak velük. A Bánki Donát úti, a Berek utcai, a Testvérvárosok terei, a Kertvárosi általános iskola és az Apáczai Nevelési Központ 1-es iskolája mellett Beremenden és Baksán is van néhány érdeklődő. Különböző tárgyakat tanítanak, 1-től 8-dik osztályig. Az egymásra találást a Palatáblában közzétett felhívás segítette, de ezek az emberek már előtte is foglalkoztak a pedagógia új útjaival, lehetőségeivel. „Pécs-Vasason két évvel ezelőtt létrehoztunk egy pedagógus műhelyet - elevenítik fel az előzményeket az ottaniak. - Azzal a hittel, hogy oldottabb légkörben örömtelibb és hatékonyabb a tudás megszerzése a gyerekek számára. S közben személyiségük is egészségesebben fejlődik! Olyan iskolát akarunk, ahonnan demokratikus jogaival élni tudó, szakmát váltani képes, egy cél érdekében leendő munkatársaival együtt dolgozni tudó fiatalok kerülnek ki. A gyerekek, Tarmé negyedikesei és Friedszámné harmadikosai boldogok, és jó érzik magukat a megteremtett más légkörben. Tarmé elmondta:-Nálunk nem kell az órán mereven ülni. A pedagógus lassan egyre inkább háttérbe vonul, míg a gyerekek beszélnek az adott feladatról. Helyük van az érzelmeknek, és nem marad el a rövid értékelés sem. Reméljük, hogy a gyerekeink nem fogják elveszteni azt, amit itt megszereztek a négy év alatt, s ha más rendszerű oktatás kereteibe jutnak, akkor is marad valami az eredményeikből. Hogy ezek az eredmények mit is jelentenek, arról nemsokára számadat is áll majd rendelkezésre. A városi önkormányzat felkérésére a Pedagógiai Intézet munkatársa, Bódis Éva összehasonlító felmérést készít, mely nemcsak arra ad választ, hogy miképpen állnak a pécs-vasasi gyerekek a tananyaggal, hanem arra is, van-e mérhető haszna e szabad légkörű kooperatív ismeretszerzésnek. A munkában résztvevők azt fájlalják legjobban, hogy a folyamat nemsokára megszakad majd, hiszen felső tagozatban egyelőre nincs mód a kísérletet folytatni. Ezért szeretnék a műhely tagjai, ha egy iskola keretében, vagy más módon, de együtt dolgozhatnának tovább, egy teljes nyolc osztályos programban. Több ötletük is van arra, mi lenne a megoldás, de egyik sem közeli, és nem is igen kézzel fogható. Lehetne egy öregedő iskolát megújítani a részvételükkel, csakhogy ehhez a státuszok átcsoportosítására lenne szükség, és persze egy fogadó intézményre, melynek vállalkozó vezetője felméri a kockázatot, s még inkább az előnyöket. Elképzelhető lenne egy olyan kísérleti iskola is, mely gyakorlóként működne az egyetem mellett, s az alternatív pedagógiákba adna betekintést a hallgatók számára. A város új iskolát nem fog nyitni, ennyi már kiderült, bár az eszmei támogatástól nem zárkózik el. Ez is sokat jelent. Amikor azt kérdeztem, milyen érvekkel tudnák megnyerni maguknak a külvilágot, a segítőket, a szülőket, Friedszámné összefoglalva elmondta:- A mi gyerekeink számára a tanulás örömtelibb, a szorongó gyerek feloldódik, a tehetségesebbek szárnyalhatnak, ki-ki a maga tempójában haladhat. Úgy fogalmaznak: a gyerek kinyílhat, mint egy virág. Kiderülhet, hogy lehet szeretni az iskolát, s hogy a tanulás nem egyszerűen adatok fölhalmozása, hanem annak gyakorlása is, miképpen éljünk a világban egymásra figyelve. Bebizonyosodott, hogy a kooperatív tanulászervezés során bővült a gyerekek szókincse, tágult az érdeklődésük, s a kifejezőkészségük is gazdagabbá vált. Mire van hát a műhelynek szüksége? Munkatársakra, további segítőkre. Támogatásra pénzben, eszközökben. Lehetőségre, hogy módszerüket más iskolákban is bemutathassák. Arra, hogy egy iskolán belül végigvihessék a programjukat a nyolc osztályban. Mert igazán csak akkor derülne ki, hogy érdemes. Hodnik I. Gy. A hétvégi skóciai közös piaci csúcs nagy találmánya - Major brit miniszterelnök „felvezetésében” - a Rubik-kocka politikai alkalmazása. Sikerült valami különlegeset teremteni a 12 állam- és kormányfőnek? Úgy tűnik. Megszületett az a politikai bűvös kocka, amely biztosítja az európai unió működésének a sokat vitatott ma- astrichti egyezmény alapján való megkezdését januártól, annak ellenére, hogy az egyik fél - Dánia — nem csatlakozott hozzá. A megállapodása renitens Dániát hidként felhasználva lehetővé teszi az együttműködést az EFTA-hoz tartozó skandináv államokkal és megnyitja a kaput az EFTA-EK szövetségen alapuló Európai Gazdasági Tér számára. Ma még Európa keleti felének egyetlen országa sem tud illeszkedni e kocka egyetlen lapjához sem. Vagyis Nyu- gat-Európáról van szó. S mi lesz velünk, többek köMik ők? Azok a multunacio- nális, vagyis nemzetközi vállalatok - például a Philips, a General Motors stb. -, amelyek vegyesvállalati vagy más formákban Magyarországon is tevékenykednek. Milyen a pozíciójuk a magyar piacon? A Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának 14 alapító tagja eddig 114 beruházást valósított meg 5 milliárd forint értékben. Vállalataik forgalma 322 milliárd forint, s gyáraikban hu- szonhatezerhatszáz embert foglalkoztatnak. Csak ezért fontosak? Bár a befektetés nagysága is megadja a súlyukat, de még inkább az, hogy vállalkozásaikkal elkötelezték magukat a magyarországi iparfejlesztésnek, mögöttük áll a világ tapasztalata, s szinte minden területen „házhoz hozzák” a külföldi példákat. Milyen a hazai tapasztalataik? A multik képviselőinek legutóbbi nyilatkozataiból ítélve, vegyesek. Elismerik, hogy működési terük egyre szélesebb, de sok a gondjuk. Szóvá tették például, hogy nem adókedvezményt kémek, hanem kiszámítható, stabil szabályozást, amelyben tervezni lehet, hogy zött Magyarországgal? Edinburgh megerősítette, hogy marad a társult tagság - ami persze azért nem kis lehetőség, feladatként pedig kemény dió. Megszületett az az ígéretes, de annál nem reménykeltőbb döntés, hogy 1993 nyarán, a következő EK-csúcson (egyébként éppen Dániában) valóban a kontinens két felének együttműködése lesz a fő téma. Addig pedig a „visegrádiaknak”, így nekünk is intő és érvényes jótanács a Közösség Bizottsága által készített, s a csúcs által egyetértéssel fogadott dokumentum, amely egyértelműen kimondja, hogy a majdani EK-tagság feltétele „a törvények, az emberi jogok tiszteletben tartása, a szabad választások és a paicgazdaságra való áttérés.” Vagyis: tulajdonképpen ismerjük a Rubik-kocka nyugat-európai oldalaihoz való illeszkedés fő elemeit. Lehet, hogy ez nem is olyan kevés? Kocsis Tamás milyen feltételek mellett hozzák ide a pénzüket. Mi érinti különösen érzékenyen a multikat? A jelek szerint a bank- és pénzügyek, az adó, a vám, a munkaügy és a környezetvédelem. Eléggé figyelünk ezekre a véleményekre? Úgy tűnik, még nem, pedig olyan „magyar gyárosok” mondják, akik itt akarnak profitot termelni és sokaknak munkahelyet teremteni. Karácsonyfakölcsönző Nagy-Britanniában megalapították a szigetország első karácsonyfa-kölcsönzőjét. Két walesi környezetvédő, Ru Hartwell és Nick Burton az erdőket kívánja megkímélni attól, hogy egymás után vágják ki a legszebb fenyőket. Egy-egy lucfenyőt az ünnepekre kb. 4000 forintért lehet kölcsön kapni. A fát a vállalkozók földlabdástól cserépbe helyezik, és elszállítják a megrendelőkhöz. 12 nappal később érte mennek, és visszaültetik a földbe. Figyelünk a multikra? Mire mennyit költhetnek a kisnyugdíjasok? A felmérések szerint az ország sajátjogú nyugdíjasainak mintegy fele, az özvegyi nyugdíjasoknak csaknem 95 (!) százaléka létminimum körüli nyugdíjból él. Viszonylag kedvezőbb helyzetben vannak azok, akik gyermekeikkel vagy más, még aktív kereső rokonokkal élnek közös háztartásban, lényegesen rosszabb viszont az egyedül élők sorsa. A legfrissebb statisztikai létminimum-számítások szerint (1992. szeptemberi adatok) a városokban egyedül élő nyugdíjasoknak minimálisan 9453 forintra, a községekben élőknek pedig legalább 8616 forintra van szükségük ahhoz, hogy a legszerényebb szinten megéljenek. Élelmiszerre egy-egy nyugdíjasnak legalább 2900 forintot kell költenie. E „koszt-keret” még akkor is szűkös, ha figyelembe vesszük, hogy az idős emberek zöme kevesebb húst fogyaszt, mint a fiatalabbak, s többet fordít tejtermékekre; tápanyag igénye az átlagosnál alacsonyabb, s az élelmiszer-kínálatból az olcsóbbakat választja. A 2900 forintból zöldséget és gyümölcsöt is csak az önfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges mennyiséget vásárolhat. Nem tud viszont takarékoskodni az egyedülálló idős ember a lakás-költségeken (lakbér, lakásfenntartás), amelyek a városokban minimálisan 3074, a községekben átlag 2700 forintot jelentenek. Hasonlóak az úgynevezett egyéb - ruházkodásra, mosásra, takarítószerekre, közlekedésre, - fordított összegek is, amelyek a városokban egyedül élők számára havi 3500, a községekben lakóknak 2970 forintot tesznek ki. Valamivel alacsonyabbak e kiadási tételek azoknak a nyugdíjasoknak az esetében, akik életük párjával közös háztartást vezetnek, hiszen a kiadások egy része - főként a lakásfenntartás rezsije - megoszlik kettőjük között. Szomorú tény, hogy igen széles körben ezek az említett minimumok sem biztosítottak. Ráadásul az árnövekedés mértéke éppen azokban a termék- csoportokban volt átlagosnál magasabb, amelyek a minimális szinten élők fogyasztásának nagy hányadát alkotják. Illusztrációként: ez év szeptemberében az átlag-nyugdíjak értéke tizenöt százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban; az élelmiszerárak azonban ez idő alatt átlag 22, a háztartási energiaárak pedig több mint 18 százalékkal emelkedtek. Az előrejelzések még nehezebb időket jósolnak: a gyógyszerek, a nyugdíjas bérletek árának emelkedése, valmaint egyes alapvető élelmiszerek esetében a 0-kulcsos ÁFA megszűnése miatti áremelkedés éppen azt a réteget sújtja leginkább, amely családi költségvetéséből már nem tud mit lefaragni.-Ny-éKöltségvetési ABC Ami lefaragható és ami növelhető A nyolcvanas évek költség- vetései számára a legnagyobb érvágást a támogatások, a dotációk jelentették. Milliárdokat költött minden esztendőben az állam arra, hogy fedezze a vállalati gazdálkodás hiányait. Még az előállítás szakaszában igyekezett megtéríteni a termelőknek a fogyasztói árakban el nem ismertethető többletköltségeket, és azt a nyereséget, amitől az árak behatároltsága miatt eleve elesett. Semmi sem volt drága azért, hogy a fogyasztó ne érezze a pénztárcáján a döcögő gazdaság gondjait. Emiatt a szemlélet miatt a támogatási csatornákon kifolyt a költségvetés bukszájából a bevételek csaknem egyhar- mada, a bruttó hazai termék - a GDP - egyötöde. S miközben csörgedeztek a milliók a vállalati kasszákba, a cégek vegetáltak tovább, függetlenül attól, hogy létük gyarapította vagy csak apasztotta a nemzeti jövedelmet. A költségvetés segítségével a hatékonyan termelők tartották el a ráfizetéssel dolgozókat, a veszteséges alapanyag és kitermelő ágazatokban magasabb bért fizettek az alkalmazottaknak, mint ott ahonnan a jövedelmük ténylegesen származott. Mindez károsan hatott az egész társadalom jövedelem- termelő képességére. Nem segítették a gazdasági tisztánlátást a fogyasztói ártámogatások sem. Nem derült ki, hogy egyik, vagy másik termék előállítása valójában mennyi pénzébe kerül a társadalomnak, mekkora költséggel jár a fogyasztásuk. A bolti árak ugyanis a költségeket csak részben tartalmazták. Egyes termékek sokkal olcsóbbak voltak, mások aránytalanul drágábbak annál, mint amennyibe előállításuk ténylegesen került. Ezt nagyjából a vevők is tudták, érthetően többet fogyasztottak a dotált termékekből, mint a drágábbakból, az üzletek polcairól pedig azok az áruféleségek hiányoztak, amelyeket a legtöbben kerestek. E téren gyökeres változás történt, amely a költségvetés egyes fejezeteiből száműzte a dotációt és csak ott hagyta meg minimális mértékben, ahol az érintettek pénztárcája egyszerűen nem engedte volna meg a többletterheket. Mindössze 100 milliárd forint - a GDP 7,3 százaléka - „maradt” erre a célra, elsősorban az agrárszektor támogatására és a közlekedés, valamint a háztartási energia fogyasztói áremelkedésének kompenzálására. Vannak persze bizonyos állami kiadások - ilyen a család- politikai célokra szánt pénz, az egészségügy, a közoktatás, a távközlési hálózat bővítése - amelyek IfTég a takarékosság kényszere esetén sem számítanak kidobott pénznek. Bár csak közvetve, s nem is azonnal, de a lakossági, vállalati jövedelmeket növelik, valamint az adóterhek súlyosbítása nélkül az adóbevételeket szaporítják. Bácskai Tamás
