Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-12 / 342. szám
1992. december 12., szombat aj Dunántúli napló 3 Garázsügyektől a szükséglakásokig - békés hangulatban Közmeghallgatást tartott Pécs Közgyűlése Dupla műszakban dolgozott csütörtökön Pécs közgyűlése: a délutánig elhúzódó ülése után este még közmeghallgatást is tartott a Városháza nagytermében. A felvethető témák köre nem volt korlátozott, csak a felszólalások időtartama és a javaslatok, kérdések jellege, amelyeknek közérdekűeknek, s nem egyedi, hatósági ügyeknek kellett volna lenniük. Sajnos egyik korlátozást sem vette figyelembe a mintegy ötven résztvevő túlnyomó többsége. Ennek ellenére végül is mindenki meghallgattatott az este fél kilenc után zárult 3 és fél órás rendezvényen, amely békés hangulatban folyt, a tavalyi hasonlóhoz képest igazi slágertéma nélkül.(Ha csak azt nem minősítjük ilyennek, hogy dr.Krippl Zoltán polgármester számos felvetéssel kapcsolatban utalhatott arra a tényre: a város jövő évre tervezhető költségvetése másfél milliárd forinttal lesz kevesebb, mint az idei, s így nagyon nehéz a az érdekek egyeztetése.) A spontán reagálásokon túl a felszólalók zöme írásban is választ kap majd a kérdésére, kérelmére. Terjedelmi okok miatt mi most szigorúbbak leszünk, mint a közmeghallgatáson elnöklő polgármester, s csak a sokakat érintő valóban közérdekű témákat említjük meg, szükségképpen távirati stílusban. (Másokra később térünk vissza.) Ezek közt is akadtak olyanok, amelyekkel nyitott kapukat döngettek a felszólalók. A garázsbérlők egyesületének képviselője például erősen kifogásolta, hogy miért nem rendezi - még a régi, de jelenleg is hatályos törvényekkel szembeszegülve is - az önkormányzat az állami telken magán erőből felépült garázsok ügyét, s miért emelte bérleti díjukat magasabbra. A közgyűlés azonban éppen pár órával korábban hatálytalanította a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjáról szóló májusi rendeletét, amelynek következtében a tavalyi tarifák érvényesek a garázsoknál, illetőleg elhatároztatott, hogy január végéig külön szabályozás készül a ezek bérleti díjáról. Az is elhangzott, hogy az önkormányzat keresi a garázsok privatizációjának minél kedvezőbb jogi lehetőségeit. Pedagógus részről felemlítte- tett a közalkalmazottak törvényben előírt, csak éppen ahhoz központilag pénzt nem rendelt 13. havi bérének ügye. Ennek elmaradása esetére a felszólaló munkajogi perek tömkelegének megindítását helyezte kilátásba. Választ abban az értelemben kapott, hogy a közgyűlés jövő heti ülésén foglal állást abban a kérdésben, miként oldhatja meg a nem általa okozott, mégis őt terhelő, viszont költségvetési lehetőségeit majdhogynem meghaladó problémát. A közeli közgyűlési döntés eredményét ugyan nem lehet lefutottnak venni, ám több képviselő felszólalásából az derült ki: inkább hajlanak 13. havi bér megelőlegezésére - remélve, hogy visszakapják a kormányzattól - mint arra, hogy alkotmánybírósági döntésig jogi huzavonákba bonyolódva azok kimenetelétől tegyék függővé. Ugyanakkor azt is érzékeltették, hogy ez csak a pedagógus bérek vonatkozásában is legalább 180 millió forint, más céloktól elvett kiadást jelent az önkormányzatnak. A PIK Vállalat több vonatkozásban is terítékre került. Egyrészt azzal kapcsolatban, hogy sok gond akad a vegyestulaj- donú társasházak állagmegóvásával. A képviselők részéről e témában úgy nyilatkoztak, a vállalat átszervezése többek között abból a célból is folyik, hogy lakásfelújítási alap képzésére is lehetőség legyen végre. A másik ügy a korábbi PIK-tu- lajdonú szükséglakásokban élőket érinti, több, mint 60 családot. A vállalattól felszólítást kaptak, hogy december végéig hagyják el a lakásokat. A közgyűlés szociális bizottsága kedden tárgyal erről, mert lehet ugyan jogszerű a PIK fellépése, de szociális és egyéb szempontok alapján mindenképpen felülvizsgálatra szorul. D. I. Szimpózium az új méhvizsgálatról Olyan vizsgálati és műtéti eljárásról tartottak tegnap a POTE szülészeti klinikáján tudományos ülést és bemutatót, amely még nem nagyon ismert Magyarországon. A szimpózium célja volt, hogy szélesebb körben megismertesse a klinika által már rutinszerűen alkalmazott új módszert. A lényege, hogy a hysteroscop nevű műszerrel a méh belseje jól átlátható és vizsgálható, a rendellenességeket pontosan fel tudják tárni és bizonyos műtéteket ennek segítségével úgy tudnak elvégezni, hogy a hasat nem kell felnyitni. Felújítják a görösgali kápolnát Sok évtizedes lassú pusztulás után megújításra vár a műemlék-jellegű görösgali Stephaics-kápolna. Az egykori uradalmi kápolna a tulajdonos család temetkezési helye volt egyben. Később - nem lévén templom a faluban - a nemeskei és a görösgali emberek templomaként működött. Ma is tartanak itt hetente egyszer katolikus misét. A tervek szerint a felújítás után hangversenyeket rendeznek a kápolnában. Fotó: Proksza László A Pécsi Nemzeti Színház díszelőadása Kolozsvárott Péntek reggel utazott el a Pécsi Nemzeti Színház társulata Kolozsvárra, ahol már öt napja tart a fesztiválhangulat. Az egyetemes magyar kultúra nagy ünnepét üli a kincses város. Az erdélyi magyar nyelvű színjátszás előtt tiszteleg most odaát a magyar színházi élet reprezentánsaival a kolozsvári publikum. A Szentivánéji álom, a Háry János és a Tóték, valamint a tegnapi balett-gála után ma este Az ember tragédiája kerül színre. A Kolozsvári Magyar Színház' és a Magyar Nemzeti Színház, a Kolozsvári Opera és a Magyar Állami Operaház után ma este a pécsiek díszelőadása következik. Nem mindennapi várakozás előzi meg a Pécsi Nemzeti Színház bemutatkozását. Mint azt az indulás előtt Simon István ügyvezető igazgatótól megtudtuk, már a hét elején értesült arról, hogy minden jegy elkelt. És ez a megkülönböztetett érdeklődés nem csak az ünnepi hangulatnak köszönhető. Szól ez a magyar drámairodalom kiemelkedő alkotásának, és szól a Kolozsvárról Pécsre szerződött két tehetséges színésznek is: Héjjá Sándornak és Barkó Györgynek. Igaz, az előadás technikai feltételei nem ideálisak (nincs forgószínpad), hiszen az eredeti Hunyadi téri kőszínházból kiszorult magyar társulat egy múlt századi épületben, a nyári színkör helyén rendezkedett be. Ettől eltekintve várhatóan parádés fogadtatásban lesz részük azoknak, akik kilátogatnak ma este a Szamos parti színházba. Varga Ferenc Futnak a képek Halálsikoly a kályhacsőben Kedves Nézők, ugye ismerik Karinthy Borzó-moziját? Ha nem, elárulom, csupa szenzációs rémséget játszanak ott, természetesen kizárólag felnőtteknek, de azoknak is csak nagyszülők kíséretében. Előzetes orvosi vizsgálat kötelező, harcteret jártak előnyben,' hóhéroknak fél áron. A jegyekhez hajkefét mellékelnek az égnek meredt hajak lesi- mítására. Nem kétséges, ebben a moziban nagy sikerre számíthat Smart Gordon Fortress című filmje. Bizonyítékul idézzük fel egyetlen röpke, ám igen tanulságos jelenetét! A cselekmény helyszínéül szolgáló földalatti börtönben ádáz verekedés tör ki a Jó és a Rossz között, az efféle párviadalok ősi koreográfiája alapján. Eszerint, mint tudjuk, előbb a negatív hős kerül átmeneti fölénybe, akinek homlokán a gyengébbek kedvéért ezúttal Káin-bélyegként sötétlő szám hirdeti gyilkos mivoltát. Már- -már le is löki a félájult pozitív hőst a börtön feneketlen aknájába, amely olyan, akár egy hatalmas kályhacső, mikor, ahogy illik, fordul a kocka. Nyilván közbeszólt a rendező is, hogy álljon meg a menet, Christopher Lambert nem halhat meg csak úgy, mert akkor abba kell hagyni a forgatást, és mit szól majd a producer. A Jó tehát összeszedi magát, ellentámadásba lendül, hamarosan övé a győzelem, most már ő taszíthatná vetélytársát a mélybe, ám ehelyett, minő nagylelkűség, megkegyelmez a gonosznak. Es ekkor (figyeljük csak a lélegzetelállító dramaturgiát!), a Jó és Rossz megbékélésének pillanatában színre lép a Legrosszabb, azaz a börtönparancsnok, aki szuperfegyverével büntetésként hatalmas lyukat vág a kudarcot vallott gyilkos hasába. Merthogy scifiről lenne szó, a történet a jövő században játszódik, mikor ez a technikai harakiri simán lehetséges. Bezzeg ma még legfeljebb csak lyukat beszélhetnek a hasunkba, bár ez sem egészen veszélytelen. Ott áll tehát a szerencsétlen, hasa helyén véres űr, csak áll, azután tétova kézmozdulattal matatni kezd a gyomra helyén (talán az elveszett forgatókönyvet keresi?), majd lemondóan összeesik, és belezuhan a kályhacsőbe . r. A filmkritikus itt akár be is fejezhetné, ám némi elégtétellel tartozik Borzó-mozi kedvelőinek. Ebben a moziban ugyanis (persze csak itt!) a Fortresse valóban a flancosabb produkciók közé tartozik. Noha durva eszközökkel dolgozik, de mégiscsak elképzelhető figurákat léptet fel, és helyenként megérezteti nézőivel a titokzatos börtön hangulatát. Még meglepetést is tat tógát a gyanútlanabb érdeklődők számára az Anyucinak becézett csodaszámítógép „személyében”. Mint kiderül ez lesz a Le- geslegrosszabb. Vannak tehát itt fokozatok, kérem! Az pedig már a nem várt ráadás az igényesebb nézők kedvéért, hogy az alkotók hallottak egy Dante nevű úrról, aki kitalált valamikor egy Pokolnak nevezett föld alatti börtönt, zsúfolva életfogytiglan elítélt bűnösökkel (ez pedig ott nem kevés időt jelent), élükön egy Lucifer nevű direktorral. Fent nevezett úr állítólagjárt is ott, sőt meg is úszta a vizitet. Miért ne eshetne meg ugyanez Christopher Lamberttel is? Elvégre ő sem olyan utolsó, még Beatricéje is van a szőke Karen képében. Hölgye segítségével hősünk derekasan helyt is áll, ismerjük el. Hanem a Purgatórium Hegyének megmászását most már szívesen elengednénk neki. Nagy Imre C+C-áruház Szekszárdon Bővíti hálózatát a Mecsek Füszért A pécsi székhelyű Mecsek Füszért ismét bővítette saját üzlethálózatát: Szekszárdon, a Mátyás király utcában ünnepélyes külsőségek között adták át Dél-Dunántúl kilencedik Cash and Charry áruházát. A cég, üzletpolitikájának részeként arra is törekszik, hogy a hagyományos túraszállítás mellett a területükön egyre több C+C önki- szolgáló raktár áruházat alakítson ki. Ezzel is megkönnyítve a kiskereskedőknek a különféle áruk beszerzését. A C+C üzletlánc legújabb tagja - ez Tolna megyében a harmadik, s a legnagyobb - 1600 négyzetméteres alapterületen várja a viszonteladókat, vállalkozókat. A polcokon 5000 cikk közül válogathatnak - a tartós élelmiszerek és vegyiáruk szinte teljes hazai választéka szerepel a kínálatban, de tej, tejféleségek, hűtött-gyorsfagyasz- tott termékek, friss zöldségek és gyümölcsök is -, amelyek darabonként és gyűjtőcsomagolásban is megvásárolhatók. A Mecsek Füszért vezetőinek reménye szerint a szekszárdi C+C áruházat naponta 250-300 kiskereskedő keresi fel, a forgalom pedig 2 millió forint lesz. Az áruház-nyitással egy időben a diszkont-üzletet bezárják, s az átalakítás után csak a lakosságot szolgálják ki - korábban itt vásároltak a viszonteladók is - az eddiginél jóval kulturáltabb körülmények között. R. N. Szeretetből ötös a Leőweynek Észak-Amerikában hagyomány, hogy ilyentájt a diákok karácsonyi dalokat énekelve csoportosan keresik fel az elhagyatott, hátrányos helyzetű, beteg gyerekek és öregek közösségeit és szeretettel, a maguk gyűjtötte ajándékokkal kedveskedve varázsolnak karácsonyi hangulatot az elesetteknek. Jó lenne ezt a szeretet-ünnepi kedves figyelmességet Pécsett is meghonosítani - kereste fel a Pécsett angolt tanító Patricia Dianne Bayne a Leőwey Klára Gimnázium igazgatóját, dr. Szolcsányi Jánosnál. Az ötletet nemcsak felkarolta a gimnázium vezetősége és diáksága, hanem azonnal meg is kezdték a szervezést, és a gyűjtést. Az otthon már nélkülözhető játékokat, könyveket, ruhaneműket, a zsebpénzből vásárolt édességeket ki-ki otthon díszes csomagolásba rejtette és bevitte az iskolába. A Leőweyben négyszer telt meg az ajándékgyűjtő hatalmas doboz. A szeretet-akcióhoz időközben a pécsi Nagy Lajos Gimnázium és a Jókai úti Általános Iskola vezetői és tanulói is csatlakoztak. A pécsi diákok először vasárnap este a Zárda-templomban befejeződő horvát nyelvű mise után kedveskednek a horvát menekülteknek, majd hétfőtől csütörtökig csapatostul látogatnak el nevelő- és szociális otthonokba átadni szeretetüket, ajándékaikat, karácsonyi jókívánságaikat. Remélhetjük, hogy a Leőwey kezdeményezése további követőkre talál? Hisz egyre több az elesett, akiknek az ilyen, szere- tet-diktálta diák-figyelmesség is sokat jelenthet. Nagyon sokat. Legalább karácsony előtt. M. L. Hagyományvilágunkból Luca-napi szokások December 13-án van az év legkurtább nappala. Ezt követően fokozatosan rövidülnek az éjszakák, illetőleg hosz- szabbodnak a világos napszakok. A népnyelv szerint e napon két Luca ünnepelte névnapját, a szent Luca és „a házsártos asszonyok feje”, a rossz Luca. Az utóbbi Luca miatt régebben az asszonyoknak ezen a napon nem volt szabad dolgozniuk, még a kályhákba tüzet is csak a férfiak rakhattak. Az ajtókat és az ablakokat is jól bezárták, hogy Luca tanácsadói, az ártó szellemek be ne jöhessenek. A lányoknak tilos volt bármiféle varrással foglalkozniuk. Sok helyen ezen a napon készítették el az állatoknak azokat a gyógyszerféleségeket, amelyeket megbetegedésük esetén megetettek velük. Számos látnoki, jósló és varázsló tett, cselekvés is ekkor kezdődött és tartott tizenkét napon át, Luca estéjétől a szentesti éjféli miséig. Ekkor kezdték készíteni, megfonni a férfiak a csillag vagy boszorkány-szög alakú lucaszéket, hogy elvihessék az éjféli misére, ahol rajta ülve bárki fölismerhette a gonosz asszonyokat, a boszorkányokat. Ettől a naptól figyelték meg az egymást követő tizenkét nap csapadékát és hőmérsékletét, amelyből az elkövetkezendő év hónapjainak időjárására következtettek. Luca napján a lányok tizenkét férfinevet írtak cédulákra, amelyekből naponta egyet-egyet kihúztak, s úgy hitték, hogy a legutolsón leendő férjük keresztneve áll. Az asszonyok ezen a napon edényekbe búzát vetettek, amely karácsonyra kizöldül és a díszes asztalra került. Az ünnepek után a kikelt búzát az állatoknak adták a tojás és tejrontás megelőzésére. Az ország nyugati részében, de legfőképpen Dél-Du- nántúlon, illetőleg megyénkben Luca-nap hajnalán „ko- tyolni” vagy „kottyozni” jártak a fiúk. Fadarabot, tuskót vagy köteg szalmát vittek magukkal, s arra ülve vagy térdelve mondták el köszöntőjüket. Énekükkel és mon- dókájukkal a ház népének kívántak sokféle jót, és megemlékeztek a másik, a vértanú Lucáról, arról a szirakuzai lányról, akit keresztény volta miatt, amelyre vőlegényének feljelentése derített fényt, 303 körül kivégeztek. Bodán így kezdődött a ko- tyolók éneke: „Meggyüttünk mi rögére Luca köszöntésire. Luca fekszik ágyába, Menyország ajtajába. Gyere, pajtás, menjünk el, szent Lucát köszöntsük fel!” Csikóstöttö- sön eképpen kezdődött az ének: „Luca fekszik ágyába az őrzőangyalával.” A legtöbb baranyai Luca-napi mondóka azt kívánja, hogy jól sikerüljön a disznóölés, a baromfiak kedvezően szaporodjanak és jó tojó tyúkok legyenek a házaknál. Dr. Várnai Ferenc