Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-09 / 339. szám
8 új Dunántúlt napló 1992. december 9., szerda Az Új Dunántúli Napló poltikai vitafóruma Az orvos nem sztrájkol „Most nem terveznek pedagógussztrájkot” című íráshoz szeretném hozzáfűzni néhány gondolatomat. Mi, értelmiségiek, minthogy hasonló cipőben járunk, mint a pedagógusok, megértjük őket, ha elégedetlenek a fizetésükkel. Azonban nem tartom szimpatikusnak a mostanában már szinte állandóan napirenden lévő és sztrájkkal fenyegetőző követelőzésüket. Orvos vagyok és a munkakörömből eredően nem árasztanak el a betegek hálapénzzel, tehát a fizetésemből kell megélnem családommal együtt. A cikkíró megemlíti, hogy Olasz István huszonöt éve tanár és 25 800 forint a bruttó alapfizetése. A cikk után dőlt betűvel következik az újságírói kommentár: „Nem tudom, feltűnt-e ,a bruttó havi fizetés összege a 25 év után? Meglepődhetünk, lehetünk cinikusak is.” Nos, hogy meglepődjék és esetleg cinikus is legyen, megírom, hogy én 1962-ben, tehát harminc évvel ezelőtt kezdtem az orvosi munkámat és ennek el- lére a bruttó alapfizetésem 24 700 forint, tehát 1100 forinttal kevesebb a 25 éves jubileumát ülő tanárénál. Természetesen én csak az egyik vagyok a sok rosszul fizetett egészségügyi dolgozó között. Ezek után mit szólna a cikkíró ahhoz, ha az orvosok sztrájkkal fenyegetőzve próbálnák kiharcolni a fizetésük fölemelését? Mi nem sztrájkolhatunk, mert mi lenne akkor - többek között - a beteg pedagógusokkal? Öntudatos hangjuk ismeretében biztos vagyok, hogy ők háborodnának föl legjobban egy egészségügyi sztrájk miatt. Mert mi - úgymond - esküt tettünk. Ilyenkor mindenki előszeretettel emlegeti a hip- pokratészi esküt, még akkor is, ha a szövegét sohasem olvasták. De mi - a lelkiismeretünkre hallgatva — nem is tervezzük a sztrájkot. Éppen ezért mindig is visszaéltek a lelkiismeretünkön keresztül a türelmünkkel. Mi, egészségügyiek, ebben az évben legtöbben kimaradtunk a 13. havi járandóságból, szemben a pedagógusokkal, akiknek - mint az írásban szerepel - január végéig kifizetik ezt a pénzt is. Kifizetik, pedig a fizetett évi szabadságuk csaknem három hónap. A pedagógus körökben sokat szidott Andrásfalvy Bertalan lám, nem is képviseli olyan rosszul a pedagógusok érdekeit. A félreértéseket elkerülendő, nem akarom lekicsinyleni a pedagógusok fontosságát. Tudom, hogy a jövő nemzedék helyes úton történő fölneveléséért a szülőkkel együtt milyen nagy a felelősségük. De minden foglalkozás fontos, még az egészségügyi is. Mindenki valamennyire elégedetlen a fizetésével, a nyugdíjával. Országunk örökölt nehéz helyzetében ne sztrájkkal fenyegetőzve nehezítsük az emberfeletti gondokkal viaskodó, végre szabadon választott vezetőink dolgát, hanem dolgozzunk tisztességesen és bízzunk abban, hogy nemsokára bekövetkezik a várva-várt gazdasági javulás minden állampolgár megelégedésére. Dr. Csanádi Attila Pécs Csalódtam 1992. december 2-án délelőtt a TV-ben a parlament munkáját néztem, mivel időm van, mert rokkantnyugdíjas vagyok. A szociális kérdések kerültek napirendre, amiben milliók vannak érdekelve úgy, mint: a munkanélküliek, a nyugdíjasok és a létminimum alatt élők stb. Nagy sajnálattal tapasztaltam, hogy ilyen fontos ügyben honatyáink - akiket mi választottunk meg - nagyon kevesen vettek részt az ülésen. Szinte üresnek láttam a parlamentet. Nagyon csalódottnak érzem magam, mint nagyon sok szegény nyugdíjas. Boóz József Mohács Újváros 5. ép. 1.4. Mély megdöbbenéssel fogadtuk A MEASZ elnöksége, tagozati és területi bizottságai mélységes megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy az Országgyűlés alig egy esztendeje hozott törvényét - amely az antifasiszta nemzeti szabadságharc részvevőinek nyugdíjpótlékot biztosított - felszámolták és a nemrég elfogadott „Nemzeti gondozásról” szóló LII-tör- vénybe rejtett záró rendelkezésekkel az egykori fegyveres és politikai ellenállókat megfosztották az eddigi igen szerény anyagi elismeréstől. Ezekben a napokban azoknak a hetvenedik életévüket el nem ért szabaság- harcosoknak is a nyugdíjpótlékuk megszüntetéséről szóló értesítést küldtek ki, akik pedig rendelkeznek az LH-törvény által kimondott feltételekkel (miniszterelnöki elismerőlevél, a Magyar Szabadság Érdemrend 1948. december 31. előtt történt elnyerése). A MEASZ elvárja, hogy a Miniszterelnökség gondoskodjon a felelőtlen ügykezelés, haladéktalan helyrehozataláról. Az Országgyűlést pedig arra kéri, vizsgálja felül az LII-tör- vénynek ezt a hazánk nemzetközi tekintélyét és jó hímevét súlyosan sértő zárórendelkezését. A MEASZ - tekintet nélkül a szövetségünk ellen folytatott rágalomhadjáratra - összefogásra, közös fellépésre szólítja fel a Magyar Ellenállási Szövetség vezetőit és tagjait a nemzeti ellenállás fegyveres és politikai harcosai iránt kötelező megbecsülés védelme érdekében. Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége „Jellembeli tartást adott, mely végigkísért életünkben” Gazdátlan ifjúság? A november 26-i Új Dunántúli Naplóban cikket írt Hársfai István az ifjúság nevelésének, vezetésének mai nehézségeiről. Megemlíti, hogy „gyakorlatilag csak a Cserkészszövetség éledt újjá négy évtizednél hosszabb tetszhalálából”. Az ezt követő okfejtéséhez, véleménynyilvánításához szeretnék néhány kiegészítő gondolatot fűzni. Valóban a Cserkészszövetség volt az első az ifjúsági egyesületek között, amely négy évtized után folytatni kezdte munkáját. Hamar megpróbáltunk lábra állni, és a ma ifjúságának megadni azt a lehetőséget, ami a mi diákéveinket, ifjúmunkás éveinket széppé tette. De olyan jellembeli tartást is adott, amely végigkísért életünkön. Nem helytálló az az állítás, hogy a „mostani reinkarnáció erőteljes egyházi gondozással ment végbe”. A második cserkésztörvény azt mondja, hogy „A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik”. Ebben a törvényben ugyanúgy hangsúlyos az Istennel szemben teljesítendő kötelesség, mint a hazával és az embertársainkkal szemben fennálló. Ez azt jelenti, hogy sem ateista, sem hazafiatlan, a humanitárius kötelezettségeit figyelmen kívül hagyó ember nem cserkészszellemű. Igaz, sok új cserkészcsapat szervezése indult meg plébánia, református vagy evangélikus lelkészség közelében, de ez az eszme alaptételének - a szeretetnek, megértésnek, türelemnek - hasonlóságán túl csak annyiban nyilvánul meg, hogy sok csapat szervezéséhez szükséges tárgyi feltételt, gyűlések tartására alkalmas helyet,elsődlegesen tőlük kaptunk. Ehhez szorosan kapcsolódik az a tény is, hogy cserkészmunkát -soha nem végeztek és végeznek profi alapon. Cserkész- vezető soha egy forintot nem kaphat azért, mert csapatában tevékenykedik. Itt nem is kellene utalnom arra - annyira köztudott -, hogy az úttörő- és KISZ-vezetők ezt a teendőjüket anyagi juttatás fejében látták el. A cserkészvezetőnél ez elképzelhetetlen ! A mi ifjúságunk idején, amikor legtöbb városi és sok falusi csapatnak szervezőtestülete az iskola volt, ebben az iskolában természetszerűleg kaptunk egy helyiséget cserkészotthonnak. A mai iskolarendszer kettétöri a cserkészkort. A tízéves gyermek általános iskolás, ha cserkész lesz, három-négy évig marad iskolájában, s utána abban a korban kerül középiskolába, amikor mi, a nyolcosztályos középiskola rendszerében már belenőttünk a cserkészévekbe, és segédőrsvezetői, majd őrsvezetői korba kerültünk. A négyosztályos gimnáziumokban, középiskolákban ez okoz nehézséget a cserkészélet kibontakozásában. Ehhez hozzájárul az is, hogy hogy bizony még sok olyan- iskola van, ahol ugyan nem szegülnek ellen a cserkészmozgalomnak, de nem is pártolják, semmi segítséget nem nyújtanak hozzá. Ézért marad hát az a lehetőség, hogy a csapatok szervezése sokszor vallási szervezet köré tömörül. Az pedig, hogy a nem vallásos szülő „világnézeti különbség miatt tartja távol gyermekét a mozgalomtól”, rendjén való. A cserkészmozgalom önkéntes részvételen alapul; aki nem vállalja a cserkésztörvény szellemét, azt nemcsak hogy nem hívjuk, de nem is kívánjuk soraink között. Ebből az önkéntes vállalkozásból következik az, hogy a cserkészet soha nem törekedett létszámi fölényre. A mi törekvésünk az ifjúságból az erkölcsi elit nevelése. A háború előtti Magyar Cserkészszövetség taglétszáma kb. hatvanezer volt. Ez a viszonylagos kis szám ellenére volt a mozgalomnak tekintélye, amit nem a létszám, hanem a célkitűzés és az ahhoz való hűség alapozott meg. S ma is ez a célunk - amint a cikkíró írja - hogy „példát mutató érzékenységgel” foglalkozzunk a fiatalokkal. Azokkal, akik önként jönnek, és vállalják a tíz törvény és fogadalom szövegének életre váltását. Dr. Siptár László cserkésztiszt, 10. sz. P. Á. R. csapat A KDNP elnökségének állásfoglalása Előremutató példa 1. A KDNP üdvözli, hogy a szociáli spartnerek tárgyalásos formában eredméúyesen tudták véleményeikat ütköztetni és közös állásfoglalást fogadtak el. Ez a megegyezés az utóbbi időben felforrósodott belpolitikai viták között előremutató példa, amikor is a tárgyaló felek saját érdekeik érvényesítése mellett a társadalom közös érdekét, a konfliktusok tárgyalásos rendszert helyezik előtérbe. 2. Bár -a megállapódás ténye feltétlenül üdvözlendő, a helyzetből fakadó szükségszerűen gyors, nem minden részletében kiemelt egyezséget megalapozottabbá lehetett volna tenni, ha több idő állt volna rendelkezésre. Ez lehetőséget nyújtott volna arra, hogy a munkavállalói oldal képviseltjei számára a lehető legjobb megoldást fogadtassa el. Ezért javasoljuk, hogy a szociális partnerekkel folytatandó egyeztetésre a jövő év folyamán a költségvetés tervezésének elején kerüljön sor. 3. A méltányosabb közteherviselés érvényesülése szempontjából előremutató, hogy a személyi jövedelemadóhoz képest növekszik az általános forgalmi adó bevétele, súlya. Ezért fontosnak tartjuk az adóellenőrzési rendszer hatékonyságának növelését. 4. Üdvözöljük, hogy a kétkulcsos áfa alsó kulcsa 6%-ra csökken. Sajnálattal állapítjuk meg azonban, hogy csak a gyógyszerek és a háztartási villamos energia lett nulla kulcsos. Véleményünk szerint az alapvető élelmiszereknek is ebben a nulla kulcsos körben kellett volna maradnia. 5. Fontosnak tartjuk, hogy bérpolitikai intézkedésekre 10 milliárd Ft keret került elkülönítésre elsősorban az egészségügyben és az oktatásban dolgozók részére. 6. Támogatjuk a minimálbér 9000 Ft-ra való felemelését és az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök súlyának növelését. Fontosnak tartjuk, hogy a munkanélküliek jogellenes foglalkoztatásával kapcsolatos ellenőrzés a munkáltatókra és a munkavállalókra egyaránt terjedjen ki. 7. Véleményünk eredetileg is az volt, hogy a nyugdíjakat 1993-ban 14%-kal kell emelni. Ezért a megegyezésnek ezt a pontját, tekintve, hogy a bérek várható emelkedése 14% lesz, elfogadjuk. 8. Megítélésünk szerint nem látszik elégségesnek a gyermekes családok kompenzálása. A családi pótlék gyermekenként havi 150 Ft-tal való emelése csak részben ellensúlyozza a kétkulcsos áfa bevezetéséből származó kiadási növekedést. Az eddigi gyermekenkénti 1300 Ft-os adóalap-kedvezmény gyermekenkénti 300 Ft-os adó- kedvezménnyé való változtatása hátrányos helyzetbe hozza azokat a szülőket, akik viszonylag magas jövedelem mellett sokgyermekesek, és így az egy főre eső jövedelmük alacsony. Érzelmi alapon Csordás Gábor önkormányzati képviselő úr 1992. október 22-én, a Pécs Városi Önkormányzati ülésen elhangzott hozzászólásához, az 1992. október 24-i Új Dunántúli Naplóban megjelent tudósítás kapcsán. Mint az alpolgármester asz- szony elmondta, 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal pártjai - az MDF kezdeményezésére - szervezték az Aradi vértanúk úti Kopjafa állításához a lakossági gyűjtést, mely közadakozásból részben rendelkezésre állt az az összeg, amellyel Szatyor Győző fafaragó-művész úrhoz fordulhattunk a megrendeléssel. Számunkra - kezdeményezőkre, szervezőkre - Szatyor Győző munkája többet jelent, mint egy művészi alkotás, melyet bírálni lehet! A Kopjafa ma is az egyetlen, köztéri emlékműve az 1956-os forradalomnak Pécsett, így létjogosultsága (számomra érzelmi alapon) örökösnek tűnik. Csordás Gábor úr kijelentése erősnek tűnik amikor dilettáns munkának nevezi azt a művet, amelyhez évente többször elzarándokolnak azok, akik sajátjuknak s az emlékhez méltónak érzik azt. A felállításra kerülő új emlékmű mellett sokunk számára megmarad koszorúzó helyként a Kopjafa, mégha némelykor vörös szalaggal díszített koszorú is kerül elébe, mely sérti a mártírok iránti kegyetletérzést! Bognár Lajos Szakemberekre mindig szükség lesz Szeptember 7-én az Új Dunántúli Naplóban azokról a jelenségekről írt Kakuk Imre kritikusan, amik a magyar mező- gazdaság valóságos nehézségei. Akkor úgy tűnt, hogy az Agrár- szövetség végre a realitások felé mozdul el. Hogy mekkora tévedés volt ez a várakozás, a december 2-i Buzássy-féle eszme- futtatásból derült ki. Egy államtitkári megjegyzésre, hogy az Agrárszövetség ellenpropagandát fejt ki az átalakulás ellenében, jutott eszébe. Válaszul megjegyzi, hogy ők a megyében egyetlen gyűlést sem tartottak az átalakulási törvény magyarázására. Csakhogy ez nem érdem, egy magát a parasztság érdekképviseletének tartó szervezet részéről. Ez a törvény ugyanis magyarázatra szorul, de ez nem hi- bájá, inkább erénye, mert végre nem az egyirányú haladást előíró szabály, hanem választást biztosít a lehetőségek közül. Hibája a szoros, be sem tartható határidők kikötése. Ha a tsz-ek tagsága ismerte volna, sokféle megoldás kialakult változatát láthatnánk a megyében. Az ellenpropaganda azonban gyűlések nélkül is folyamatos volt, mert sok helyen a tsz vezetői, jogászai a tagság félrevezetésével, a törvény meghamisításával úgy befolyásolták a tagságot, ahogy nekik volt jó. Ellenpropaganda volt a sásdi jogász állítása, hogy addig nem lehet folytatni az átalakulást, míg a három vezető ki nem vihette a maga szerzeményét. A gödrei vezetők állítása is rosszindulatú volt, mikor azt mondták, hogy az új szövetkezet igazgatóságában csak felsőfokú végzettségűek (nemcsak mezőgazdaságiak) vehetnek részt, vagy ahol a kárpótlásra kijelölt földeken mély lazítást végeztek, hogy a kárpótoltaktól így kb. 10 ezer forintot kérhessenek hektáronként és elvegyék a kedvüket földjük visszavételétől.^ Éppen ezek ellensúlyozására kellettek volna a tájékoztató gyűlések. A tsz-tagság tájékozatlansága az Agrárszövetség és a Torgyán-párt lelkén szárad, pedig ezek rendelkeznek a tájékoztatás lehetőségével, vidéki szervezetekkel (állítólag) és anyagiakkal. Az egyik azért viselkedett így, hogy minden maradjon a régiben, a másik, mert ez a felemás helyzet szolgálja a demagógiáját. Végre meg kellene érteni, hogy a mai rendszerváltás (ha lenne) a mezőgazdaságban nem a szakemberek elleni merénylet, hanem egy emberközpontúbb berendezkedés érdekében szükséges! Ne a negyedik faluban döntsenek arról, hogy kell-e iskola, kultúrház, netán jár is a községnek, hogy valóban önállóak legyenek, hogy ne szaporodjanak a Gyűrűfű sorsára jutó falvak. Az a nyakatekert okoskodás, mely szerint a „hatalom” egyetlen ellenségét az agrárértelmiségben látja, a rosszhiszeműség bzonyítéka, annak igazolására találta ki a cikkíró, hogy miért kell fenntartani az erőszakkal összetákoltat. Pedig az eddigi rossz rendszernek meg kell változnia és mennél tovább húzódik el, annál több kellemetlenséggel jár. Hollandia, Dánia és általában Európa mezőgazdaságára nem az uradalmi berendezkedés a jellemző, bizonyára nem véletlenül, de a mezőgazdasági szakemberek ott is meglelik a helyüket és boldogulásukat. Végül én is elmondok egy iskolai emléket. 1946-ban érettségi előtt egy osztályfőnöki órán a pályaválasztásról beszéltünk. Egy osztálytársam intéző akart lenni. Bemáth Béla osztályfőnök megjegyezte, hogy nem szerencsés a választása, mert a nemrég végrehajtott földreform után nem fognak kapkodni az intézőkért (ők voltak a nagybirotokosok agronó- musai). Én a mezőgazdasági egyetemen akartam szakképesítést szerezni. Ezt a szándékot helyeselte, mondván, szakemberekre mindig szükség lesz, míg Magyarországon mezőgazdasággal foglalkoznak. Azt hiszem, ez világos! Még egy utolsó megjegyzés: remélem, a történelem nem ismétlődik, de azt is remélem, hogy a fejlődés úgy alakul, ahogy a lehető legtöbb embernek jó. Székely Sándor
