Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1992-12-08 / 338. szám

8 új Dunántúli napló 1992. december 8., kedd Finisébe érkezett a vízművagyon átadása Baranyában __________: ....................................................................................___________________________________________________V : \...:: ... P rőbaházasság a víz jegyében? Növényvédelmi tanácsadó Időszerű munkák Mind ez ideig a baranyai ön- kormányzatok különösebb kö­töttség nélkül alakíthatták állás­pontjukat, tárgyalhattak, változ- tatgathatták véleményüket ar­ról, hogy milyen módon kíván­ják megoldani a Baranya Me­gyei Vízművállalat és a Pécsi Vízmű vagyonátadását. A víz­művagyon átadásáról november elején tartott plenáris ülésén a megyei Vagyonátadó Bizottság viszont már azt határozatot hozta, hogy vége ennek a kötet­lenségnek: az önkormányza­toknak november 30-ig testületi ülésen és felelősség vállalással kell most már állást foglalniuk erről a kérdésről. Háromféle vagyonról kellett nyilatkozatot tenniük: a telepü­lésen található közművagyon- ról, a több település közműva- gyonának működtetését szol­gáló vagyonról, illetve arról a háttérvagyonról, amely az az egész hálózat ellátására, bizton­ságára rendeltetett. Az állásfoglalásnak az ön- kormányzatok számára nem ki­sebb volt a tétje, mint hogy most kell kifejezniük szándéku­kat arra, miként szeretnék a jö­vőben a vízszolgáltatáshoz kap­csolódó vagyont működtetni. A VÁB már korábban kinyilvání­totta a legkevésbé sem megin­gatható rendező elvet: a vízmű­vállalati vagyonokat csak úgy szabad átadni, hogy az a vízellá­tás - illetőleg a szennyvízelve­zetés - működtetésének szolgá­latában álljon. Mást ezzel a va­gyonnal tenni senkinek sem szabad. Elsődleges a lakossági érdek: annak nincs alternatí­vája, hogy a csapokból minde­nütt és mindenkor folynia kell az egészséges ivóvíznek. Gyakorlatilag most volt lehe­tőségük az önkormányzatoknak kinyilvánítani azt az esetleges szándékukat, hogy egyedül sze­retnék megoldani a vízellátás feladatát, vagy netán azt, hogy vagyoni részüket ki akarják venni a jelenlegi szervezetből és más, például szomszéd megyei vízmű üzemeltető szervezethez kívánnak csatlakozni. Informá­ciók szerint ilyen tárgyalásokat is folytattak egyes megyehatár menti önkormányzatok. A VÁB a decemberben vár­ható első fokú döntésének meg­hozatalakor abból a szempont­ból vizsgálja meg a kiválási szándékokat, hogy azok veszé­lyeztetik-e, vagy sem az elmenő és a visszamaradó önkormány­zatok vízellátását. Ha veszé­lyeztetik: a kiválásról szó sem lehet. Azzal az olykor bevetett tak­tikai fogással, hogy semmikép­pen nem nyilatkoznak, most kü­lönösképpen csínján kellett bánniuk az önkormányzatok­nak. A VÁB ugyanis ezt a ma­gatartást nem tudja döntéstha- lasztóként figyelembe venni: nem nyilatkozó is részesül a vagyonból, ám ilyen esetben csak úgy, ahogy a többség akarja. Kaphat például tehát vagyoni hányadot a település és a megye összlakosságának ará­nyában, de aligha valószínű, hogy azt úgy hasítják majd ki, hogy esetleges kiválása esetén el is tudja vinni, illetve, hogy az önmagában működőképes lenne. A nem nyilatkozó ön- kormányzat tehát később csak akkor tud változtatni ezen, ha majd később meg tud egyezni a többi 270-nel, ami eléggé lehe­tetlen helyzet. A vízművagyon szolgáltatási célra rendelt. Baranyában jó néhány olyan település van, amelyek a ivóvízhez lajtko- csikból, illetve zacskós csoma­golásban jutnak. Ezeknek a te­lepüléseknek is joguk van az ilyen szolgáltatáshoz, tehát - ha nem is olyan mértékben, mint a többiek - részt kapnak a víz- művagyonból is. Baranyában azonban nem­csak két vízművagyon létezik, hiszen a Dél-Dunántúli Regio­nális Vízművállat megyénkben húzódó vízellátási szakasza is ebbe a körbe tartozik. A Va- gyontörvény alapján az illeté­kes szaktárca minisztere úgy döntött, hogy a regionális víz­művállalatot nem adják az ön- kormányzatok tulajdonába. Ugyanakkor államtitkári szin­ten megerősítették azt a lehető­séget, hogy legkorábban 1993 tói állami és önkormányzati vagyonnal térségi közös vízel­látási rendszer jöhet létre. E témakörben a Vagyoná­tadó Bizottság tevékenysége, il­letőleg a vagyonátadás a válla­lati vagyon tulajdonosainak megnevezésével befejeződik. A vállalatoknak mint jogi szemé­lyeknek és gazdálkodó egysé­geknek az átalakítása, felosz­tása vagy gazdasági társaságba való összevonása már az ön- kormányzatok feladata. A VÁB ezek után felkérésre is csak jó- szolgálati tevékenyéget végez­het. Erről tehát csak magánvé­leményét mondja dr. Czoboly István, a VÁB elnöke:- Az önkormányzatoknak érdemes lenne megragadni az egységes vízellátási rendszer létrehozásának lehetőségét. Ennek formájaként leginkább a határozott ideig tartó részvény- társaságot látom legcélsze­rűbbnek. Ebben a teljes va­gyoni körre vonatkozóan jönne létre a gazdasági társaság, vi­szont olyan formában, hogy a működtetés közvetlenül kistér­ségenként, azok műszaki objek­tivitásának függvényében való­sulna meg. A tulajdonosok dönthetnének kistérségenként, hogy náluk miként történjék meg az esetleg keletkező nye­reség felosztása, vagy mire fordíttassék az. A társasági közgyűlésnek valamiféle vétó­joga maradna csak arra az esetre, ha a kistérségi szándék az egész társaság érdekeit sérti. Ebből a formából három előny származhatna a jelenlegi helyzethez képest. A regionális vízmű vállalati vagyona nagy értékű és a szakemberek mű­szaki becslése szerint az adózás szempontjából számított amor­tizációnál ténylegesen jóval kevesebbre van szükség. Tehát a maradék visszaforgatható lenne. Másrészt megszüntethe- tők lennének a jelenlegi üze­meltetési kettősségek. Harmad­részt az önkormányzatok a kis­térségi tulajdon ellenőrzésével a működtetés legköltségkímé- lőbb módját tudnák magvalósí­tani. A költségmegtakarításokat érvényesíthetnék az ár megha­tározásánál, de fordíthatnák fej­lesztésekre, beruházásokra, korszerűsítésekre is. A határozott időre, 3-5 évre szóló részvénytársaság egyféle prőbaházasság lenne az önkor­mányzati és az állami vízmű­vagyon között. Ez idő alatt ki­derülne, hogy mennyire életre­való az ötlet. A működése során az önkormányzatok belső in­formációhoz juthatnának arról, hogy valóban úgy alakul-e a regionális vízművállalat va­gyonának amortizációja, mint ahogy azt a műszaki szakembe­rek zöme állítja. Ha nem - és ennek következtében az ön- kormányzati vízművagyonból kell kitermelni a regionális vízművagyon amortizációját -, akkor ezt a helyzetet nem lehet a továbbiakra vállalni. Annyi előny azonban a próbaházas­ságból mindenképpen megma­rad, hogy az önkormányzatok a vízművagyon kistérségi mű­ködtetésében később is kama­tozó tapasztalatokhoz jutnak.- Mennyi remény van arra, hogy az önkormányzatok ezt a gazdasági társaságot valóban jó lehetőségnek látják?- Önkormányzati vezetőkkel folytatott informális tárgyalá­sok tapasztalataként mondha­tom, hogy az alapötlet szimpa­tikus túlnyomó többségük szá­mukra. Ennél többet felelősség­gel egyébként sem nyilatkozhat­tak testületi döntés előtt. Bár a tökéletesen egyöntetű vélemé­nyekben nem nagyon hiszek, de még az is elképzelhető: a három vállalati vagyon úgy, ahogy van, próbaházasságként össze­áll egy gazdasági társaságba. Dunai Imre Napjainkban a növényvé­delem elsődlegesen a kémiai védekezésre épül. Előnye a gyors és totális hatás, továbbá a megoldott technikai háttér. A növényvédőszerek kiterjedt használata azonban környe­zetvédelmi szempontból bírá­lat tárgya, mivel akut és kró­nikus módon veszélyeztetik a felhasználót és fogyasztót és az ember számára hasznos élővilágot. A kémiai védekezéseken kívül lehetőségek széles ská­lája áll rendelkezésre - első­sorban kis- és hobbikertekben - károsítok elleni harcban. Az őszi időszakban a me­chanikai, fizikai védekezése­ket kell előtérbe helyezni. El­sődleges feladat a terület meg­tisztítása a kint maradt zöld­ségnövények maradványaitól, melyek a következő évben primerfertőzési forrásként szerepelhetnek. Legjobb megoldás a szá­radó növények gyökerestől történő eltávolítása, össze­gyűjtése, megsemmisítése (40 cm-es mélység alá ásása vagy elégetése). Komposztkészí- tésre felhasználni csak egész­séges növényi maradványokat szabad. Ajánlatos a komposz­tálásra szánt anyagot Karba- mid (46%-os nitrogénműtrá­gya) 2%-os oldatával beön­tözni, lehetetlenné téve ezzel a gombabetegségek szaporí­tóképleteinek áttelelését. Ügyeljünk arra is, hogy a komposztálóba minél keve­sebb gyonövénymag kerüljön. Talaj munkák megkezdése előtt az őszi műtrágyázást is el kell végezni. Kiszórásra a 8-21-21 NPK komplex mű­trágyát javaslom 3-5 dkg/m2 mennyiségben. Szőlőben, gyümölcsösök­ben még a talajmunkák meg­kezdése előtt ajánlatos elvé­gezni a lehullott lomb össze­gyűjtését, vagy 2%-os karba- mid műtrágya oldattal történő öntözését Távolítsuk el a fák­ról a beteg vesszőket, gyü­mölcsmúmiákat. Ezt követően permetezésre is lehetőségünk van. A vesszők öntelelő gom­babetegségek ellen réztar­talmú (Bordóilé, rézoxi- klorid 50 WP, Rokkol stb.) 1-2%-os és kéntartalmú, (nedvesíthető kén, Thiovit, Microthiol Special, Sulfur 900 FW stb.) szerek 0,5-1%-os töménységű kom­binációját alkalmazhatjuk. A permetezést lemosószerűen végezzük el. A kártevők összegyűjtésére hullámpapírból vágott 15-20 cm-es csíkokat helyezhetünk a fák törzsére 30-50 cm-es magasságba. Ezeket a csíko­kat februárban el kell' távolí­tani és elégetni. Kevésbé alkalmazott mód­szer a kéregkaparás. Drótke­fével vagy kéregkaparóval a tél folyamán a fák törzseit és vázágait megtisztítva ered­ményesen védekezhetünk a pajzstetvek és a kéregrepe­désben telelő molykártevők ellen. A keletkezett kaparékot össze kell gyűjteni és elégetni. Az elszáradt vázágakat fűré­szeljük le (egyenes metszlap- pal) és fasebkezelő anyaggal egyenletesen vonjuk be. A csonthéjasokban a méz- gafolyás helyeit kacorkéssel tisztítsuk meg és a keletkezett sebzést kezeljük. A beteg, kivágásra szánt fák gyökereit is szedjük ki és lehetőleg helyben égessük el. Helyükbe lehetőleg ne ültes­sünk azonos fajhoz tartozó növényt. Ha a fa gyökerein gyökérgolyvást találunk, ak­kor a fa helyét lehetőleg konyhakerti növénnyel hasz­nosítsuk. Málna, köszméte, ribizke, josta növényeknél tá­volítsuk el és égessük el a be­teg száradó hajtásokat, galy- lyakat, utána bordóilével permetezzük le a növényeket. Czigány Csaba Utazás Itá András, az utat számtalan­szor megjárt sofőr mosolyogva állt fel a kormánykerék mellől:- Ébresztő, kedves utasaink, Padovában vagyunk. A nálunk frissebbek már döngetik a temp­lom kapuját, bár nem érdemes, mert azt hat óra előtt nem nyit­ják ki. Tessenek addig egy sétát tenni a téren, ajánlom, kényel­mes cipőben, mert ez a fajta kö­vezet nem szereti a tűsarkot. Kiskabátot is tessenek felvenni. A friss szél hamar kiveri szemünkből az amúgy is kény­szeredett álmot, s mint egy cso­dát, látjuk magunk előtt a Szent Antal tiszteletére emelt bazili­kát. Hét kupoláján még árnyék ül, csak fönt, a kereszt hegyén csillan aprócska fény. A sarkon Donatello alkotta lovasszobor körül a házak szoros egymás- mellettisége vigyázza a teret. A tér túlfelét átszelő csatorna két partján a nevezetes páduai egye­tem leghíresebb’ diákjainak szobrai, köztük Báthori Istváné. A reggeli csendet szökőkút cso­bogása töri meg, s egy, a porté­káját időben kirakó árus papírja­inak zörgése. Amint a bazilika ajtaja meg­nyílik, zarándok- és turistacso­portok szállják meg. A temp­lom főhajtóját kápolnák övezik, Kele apát úr a kért időben csak meglehetősen rejtett, ám meg­hitt kis szentélyben jut oltárhoz. Visszatérve a közbülső termek nehéz bútorai és sötét tónusú képei után, szinte fölüdülés látni a Szent fehér-arany oltá­rát. A falat márvány dombor­művek ékesítik, az oltár két ol­dalán imameghallgatásért ho­zott hálatáblák és apróbb aján­déktárgyak. Maga a Szent — ahogy az itteniek bizalmasan nevezik -, szegénységet foga­dott és sírja az oltár hátsó falá­ban bevakolt, burkolatlan kő. Ottlétünkkor egy fiatal férfi te­nyérét a kőnek támasztva elmé- lyülten imádkozik. Antal, korá­nak művelt férfia, prédikációi­ban még Assisi Szent Ferencet is fölülmúlta. A sírtól karnyújtásnyira szekrény, levélben közölt kéré­sek számára. A leveleket nem bontják, mondván a Szent úgyis tudja, mit tartalmaznak. Olykor persze, fény derül a titkokra. A fáma szerint például egy itthoni fiatal lány ugyancsak írásban fordult a Szenthez, s levelét egy üzleti ügyben Páduába utazó férfiúra bízta. A fiatalember vállalta a „kézbesítést”, s út­közben kíváncsiságtól furdalva felnyitotta a borítékot. Ez állt benne:. „Kérlek, Szent Antal, tégy ezúttal is csodát, segíts, hogy e levél átadója legyen a férjem.” Mondják, az óhajból valóság lett. - És boldogan él­nek, ha meg nem haltak -, tette hozzá valaki a csoportunkból. A téren ez időre már töme­gével kínálták portékáikat az árusok, Szent Antal-szobrokat talmi bazári áru között, mert a kereskedelem mindent profani- zál.- Ne vásároljunk a helyi em­léktárgyakon kívül mást, min­dent meg fogunk találni Firen­zében is - óvta elhamarkodott költekezéstől híveit az atya. A várost elhagyva termékeny földek közt haladtunk jó ideig, váratlanul András, a sokat látott sofőr vette fel a mikrofont:- Rövidesen el fogjuk hagyni ezt a termékeny síkságot - kezdte -, és az Appenninekbe érünk. Kár, hogy az orvosegye­teméről is nevezetes Bolognát csak így, messziről láthatjuk. Polgárai egyébként téglaváros­nak becézik. A tájjal a növényzet is válto­zott, a mediterrán éghajlat céd­rus- és ólajfákat nevel, a sztráda , ellenkező irányú sávjait pedig virágzó leánderbokrok választ­ják el egymástól.- Itt fogjuk látni az első, a hegy tetejére épült, szögletes váratfolytatja közléseit And-* rás -, ezt még az „etruszok” alapozták, így könnyen ellen­őrizhették a környéket.- Csak látni kell, mennyire uralja azt a Santa Maria del fl­óré magas kupolája - vette át a szót az atya. - A Virágok Ma­donnájának temploma. Firenze címerében virág van. Liliom. Sok nagytemplomot fogunk még látni, Itália nagyvárosai egy időben abban versenyeztek, melyikük fogja felépíteni a vi­lág legnagyobb templomát. Fi­renze iparból, kereskedelemből és bankházakból gazdagodott polgárai így emeltették ezt a 170 m hosszú székesegyházat. Isten, és a maguk dicsősé­gére. Várakozásteljes belépésünk­kor a márványborította katedrá- lisban már hatalmas tömeg for­golódik. A templom főhajtója világos, de az oszlopok mögött homály van, természetes vé­delme a felbecsülhetetlen fal­festményeknek. Lassan szokja meg a szem. A kápolnák oltárai alatt sírok, a falakat dombor­művek borítják, s mindenfelé szentek szobrai. Egy oszlop mellett Michelangelo öregkori Pietája. A Mária fölé hajló alakban a művész magát min­tázta meg. Saját sírjára szánta a szoborcsoportot, aztán az még­sem keijilt oda, elkallódott, al­kotójának halála után több, mint 250 esztendővel találtak rá a San Lorenzo templom lomtá­rában. Két hajó kereszteződése fö­lött a 107 m magas kupola. Kö­rül a szédítő magasságban pompázó mozaik alakok lentről nézve is embemagyságúaknak látszanak. A kijárat márvány lépcsőjén fedetlen mellű asszony szop­tatja csenevész gyermekét. Rit­kán hull pénz az avitt szok­nyára. Elkelne most is az egy­kor itt működött Misericordia Caritas, amely szegények és el­hagyatottak istápolását tartotta feladatának. A város főterén már-már komorrá lesz az ember a kortól sötétült kőfalú városháza előtt. Gőgös jelképe Firenze egykori hatalmának, lőrésekkel csipké­zett kőgallérja felett a 94 m. magas torony, merev felkiáltó­jel. Főbejárata előtt azonban Michelangelo lenyűgözően szép Dávidiszobrának pontos másolata, közelében a Dona­tello alkotta, Holofemesz fejét magasra tartó Judit. Megtalál­juk a kövezet vésettel megjelölt helyét, ahol a kiátkozott szerze­tes, Savonarola alatt gyújtottak egykor máglyát. . Ha minden” óránkat ráfordítanék is, nem volna elég időnk bejárni a vi­lághírű Uffizit. Baktatunk hát az Amo irányában, a fel, s le hullámzó siktárokban, míg dér- jök az újabb nagyhírű teret, a Santa Crocet. A szegénységet fogadott atyák, a ferencesek építették meg templomát. Ko­rának e legjelentősebb rendje adományokból gyűjtötte össze a költségeket, többek közt. sír­helyeket alakítottak ki a temp­lom padozata alatt. Ez Firenze előkelőinek a temetkezési he­lye. Az adományozók nevét he­lyenként már olvashatatlanná tette a fölötte járt sok százezer láb. A jobb oldalhajó fala men­tén nyugszik Michelangelo, s két oltár között áll Dante sírem­léke, akit - ugyan Ravennában temettek el, de politikai nézetei miatt volt száműzetése előtt, a város ősrégi családjának tagja­ként itt élt. Firenze polgárai ez­zel adóznak emlékének. Szívesen időznénk a kolostor árkádos, szépséges udvarában is, hanem az idő sürget, a szét­széledt csoport találkozója meghatározott időre, meghatá­rozott helyre szól. Szállodánk messze, a városon kívül, s meg kell találnunk a nemzetközi au­tóbusz-parkolót is. Elfoglalva helyünket a busz­ban, kiderül, valaki hiányzik.- Szent Antal, segíts! - emeli szemét az atya -, mert hol is ke­resni, az egy szem nőt a város irdatlan embertömegében? Egy idő után a két sofőr is aggodal­maskodni látszik, jó félórai vá­rakozás után a fiatalabbik épp indulna telefonálni a rendőr­ségre, mikor a buszhoz robog egy carabinieri. Nagy handa- bandával ütögeti a kezében tar­tott könyvecskét tudakolva, az illető hölgy hozzánk tartozik-e?- Si, si - bólogat szaporán az atya -, de hol van? A motoros magyarázat he­lyett türelmet kér és elporzik. Kisvártatva szigorúan hivata­los arccal teszi le a „hazaho­zott” elveszettet. Leszkó Margit

Next

/
Thumbnails
Contents