Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)
1992-11-04 / 304. szám
8 új Dunántúli napló 1992. november 4„ szerda Harkány nem falusi strand Beruházni kell Tisjztelt Pollák úr! Engedje meg azt a feltételezést, hogy Ön levelét a mai átmeneti állapot minél előbbi lezárása érdekében írta meg. (Új DN, október 20.) Az ezzel ösz- szefüggésben levelének második felében írtakkal csak egyetérteni lehet. Ön felveti a megállapodás szükségességét. A Megyei Közgyűlés több ízben is kezdeményezett ilyen céllal tárgyalást, nemcsak az utóbbi két hónapban, hanem már év elején, a vagyonátadási eljárás kezdetén. Az is tény, hogy ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre, s ez nem a megyei ön- kormányzaton múlott. Megállapodást véleményünk szerint úgy szokás kötni, hogy abban mindkét fél érdekei érvényesülnek, nem pedig úgy, hogy az egyik fél csak kap, míg a másik csak ad. A harkányi önkormányzatnak ugyanis ez volt a célja. Ez a célkitűzés nemcsak a Fürdő Vállalat kezelésében lévő vagyonra vonatkozik, hanem valamennyi, a vagyonrendezést szabályozó törvények értelmében kizárólag a megyei önkormányzatot illető vagyontárgyakra is. Persze ettől még elképzelhető más megoldás, ha valakinek vannak megfelelő „támogatói”. A Harkányi Hírek 1992. októberi száma szerint vannak: „Az önkormányzat (mármint a harkányi) minden tőle telhetőt megtett már annak érdekében, hogy övé legyen a harkányi fürdő, szögezte le a polgármester, s ezalatt az állami szerveknél és felelős beosztású embereknél való utánjárást értette.” Sem folytatni, sem magyarázni nem kívánjuk az idézetet, pedig lehetne. Tisztelt Pollák úr! Levelének első részében Ön fölvet több olyan témát, ami súlyos tévedésen alapul. Pedig Önnek, mint a vállalat rheumatológus szakorvosának tudnia kellene, hogy azokat a „felesleges, és nem is biztos, hogy hasznos bertiházá- sok”-at mi indokolta. Nyilván nem az, hogy a Megyei Közgyűlés és a vállalat vezetőinek, így jobban tetszett, hanem az, hogy a gyógyászati feltételek javuljanak. Vagyis az Ön tevékenységének feltételei és eredményessége váljék kedvezőbbé. Annak eldöntését, hogy miért rendült meg a helyi önkormányzat bizalma az eddigi igazgatóban, azt bízzuk a harkányiakra (hacsak nem Ön a szószólójuk). Az az ítélete, hogy az igazgató a vagyonátadási procedúra során helyi önkormányzat-ellenes magatartást tanúsított, ugyancsak téves. Ha Ön részt vett volna a Vagyonátadó Bizottság ülésein, nem ezt tapasztalta volna. Vagy talán arra céloz, hogy a vállalat nevében jogorvoslati kérelmet terjesztett elő? Megosztjuk Önnel információnkat. Ebben a dolgozói vagyonjegyek megítélése miatt emelt szót, nem pedig a harkányi ön- kormányzat tulajdonszerzése ellen. Mellesleg az érintett helyi önkormányzatok is csak most ellenzik a vagyonjegyek kibocsátást. Amikor ez a döntés megszületett, a harkányi polgármester úr, aki egyben a vállalati felügyelő bizottság elnöke, még a bizottság összehívását sem tartotta indokoltnak. Ezt a vállalat igazgatója pedig csak egyetértő véleményként vehette figyelembe. Ön azt is érti, hogy a helyi önkormányzat miért ragaszkodik a fürdőhöz. Örömmel vennénk, ha ezt velünk is megosztaná. Mi csak sejtjük. Azt viszont állíthatjuk, hogy a megye nem személyi és presztízs okok miatt teszi ezt. A harkányi fürdő ugyanis nem egy falusi strand, hanem, mint az ön leveléből is kiderül, gyógyfürdő, melynek vize valóban közel kétszáz éve szolgálja a betegek gyógyulását. A betegekét, akiknek csak igen csekély része helyi lakos. Az ő érdekükben is kívánjuk, hogy a fürdő még hosszú évekig álljon a gyógyulni vágyók szolgálatában. Ehhez pedig további beruházásokra, és nem a haszon elvonására van szükség. Az „állampárti idők rabló- gazdálkodásának” utolsó öt évében a Megyei Tanács több, mint 50 millió Ft-ot biztosított a fürdő fejlesztésére, és nem vonta el a hasonló nagyságú vállalati nyereséget sem. (Soha rosszabb „rablógazdálkodást”.) Szólnunk kell egy „mélyebb” összefüggésről is. A gyógyvízbázis védelme érdekében kiépült Pécs és Harkány között egy ivóvízvezeték. Ebben is a Megyei Tanács vállalta a kulcsszerepet, míg Harkány még csak nem is statisztált; vagy a megyei önkormányzat hasonló megfontolásból eddig közel 75 millió Ft-ot költött a drávasza- bolcsi vízmű megvalósítására, Harkány ehhez az idei évre vállalt 5 millió Ft-ot sem biztosította. Pedig ezek a beruházások teszik lehetővé a térségben az ivóvízkitermelés mérséklését és az ezzel összefüggő gyógyvízkészlet védelmét, elmaradásuk esetén viszont nem valószínű, hogy hosszútávon lesz gyógyvize Harkánynak. Dr. Kurucsai Csaba, a Megyei Közgyűlés alelnöke „Lefokozott” atomfegyverek? Jelent-e valamit az újságolvasónak, hogy az NPG helyét átvette a DPC? Első hallásra úgy tűnhet, mintha egy sport-tabellán történt volna változás. Pedig arról van szó, hogy a skóciai Gleneaglesben tanácskozást tartott a NATO Nukleáris Tervező Bizottsága (NGP), s bejelentette, hogy az atomfegyverekkel a jövőben nem ez a kiemelt intézmény, hanem a szervezet általános Védelmi Tervező Bizottsága (DPC) foglalkozik majd. Mondhatni, „lefokozzák” az atomfegyvereket. Mi ennek a jelentősége? A hidegháború kiélezett időszakában a NATO Nukleáris Tervező Bizottsága a lehetséges nukleáris összecsapások különböző forgatókönyveit dolgozta ki. Nem titok, hogy Damoklész „atomkardja” a mi fejünk felett is függött. Ha most ez az arzenál egy új testület, s ezzel más stratégiai koncepció „hatósugarába” kerül, amely nem támadó jelleggel veszi számításba ezeket az eszközöket, az mindenképpen jó hír a világnak, s konkrétan nekünk, magyaroknak is. Fellélegezhetünk? Az atomháborús fenyegetés csökkenése okán igen, de sajnos növekedett földrészünkön a hagyományos fegyverekkel vívott háborúk veszélye. Vajon mikor fogják majd „lefokozni” a hagyományos fegyvereket is? Forradalom volt Nyílt-levél dr. Horváth Csabához! Tisztelt Tanár Úr! Október 23-án reggel a pécsi rádió műsort sugárzott az 1956-os magyar forradalom tiszteletére. A rádió riportere kérdéseketet tett fel önnek, mint történésznek és egyetemi oktatónak. Ön bele is fogott 56 elemzésébe. Említette, hogy 56-ról már annyi mindent mondtak, nevezték felkelésnek, ellenforradalomnak, forradalomnak . .. Ezután hirtelen és egészen váratlanul kijelentette: 1956-ban nem volt forradalom. Ezt azzal indokolta, hogy a hatalmas túlerővel rendelkező orosz csapatok november 4-i intervenciója következtében nem történhetett meg a rendszerváltás. Említést tett még a kollabo- ráns Kádárról és valószínűnek tartja, hogy Kádár november első napjaiban nem szökött át az oroszokhoz, hanem az oroszok egyszerűen elrabolták ... Amikor a forradalmat kell definiálni, tudni kell: a forradalom erőszakot alkalmaz arra, hogy a fennálló társadalmi rendszert megdöntse, hogy annak helyébe egy újat hozzon létre. 1956-ban a fegyveres forradalmi csoportok 5 nap alatt elsöpörték a sztálinista diktatúrát, a kommunista kormány megbukott, a régi rendszer megsemmisült! Tehát a forradalom három nélkülözhetetlen ismérve - az erőszak, az előző rendszer megdöntése, egy új rendszer hatalomra jutása - maradéktalanul megvalósult. Október 28-án győzött a forradalom. Az ÁVH-t, a gyűlölt politikai rendőrséget, hivatalosan is feloszlatták. Budapest lakossága óriási lelkesedéssel látott neki a romok eltakarításához, a város rendbetételéhez. Az egész ország örömmámorban úszott. A forradalom győzelmét nemzetközi szinten is elismerték. Hazánkban sorra alakultak meg a pártok. A Nagy Imre kormány demokratikus volt és találkozott a magyar nép túlnyomó többségének akaratával, támogatásával. Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy a Szovjetunió november 4-én hatalmas katonai erőkkel támadta meg Budapestet és egész Magyarországot. Ez már háború volt a javából. A magyar nép Európa közepén, teljesen magára maradva vívta szabadságharcát, élethalálharcát a világ egyik legerősebb haderejével. A szabadságharcosok csodával határos módon, november közepéig tarották Budapestet. 1956. még mindig nem nyerte el méltó helyét, nem kapta meg azt az elismerést, amely arányban áll történelmi jelentőségével, elévülhetetlen nagyságával. Épp ezért, elsősorban Önökre, tanárokra, történészekre vár az a feladat, hogy rendet tegyenek az ifjúság fejében. Ehhez semmi más nem kell, mint kendőzetlenül ismertetni 56 teljes igazságát! Végezetül engedje meg, hogy a híres francia írót, Albert Ca- mus-t idézzem. íme, ő így tekintett 1956-ra: „A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét... A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon ... A magáramaradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha sehol, - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.” Sasvári István A Népköztársaság nevében! Az Új Dunántúli Naplóban T. F. jelzéssel megjelent cikkem, amely az 1956-os eseményeket próbálta más megvilágításba hozni, vihart karart. Voltak, akik azt vetették a szememre, hogy nekünk, akkori munkásoknak, bányászoknak, nincstelen parasztoknak, akiktől a Rá- kosi-rendszer nem tudott semmit elvenni, mert nem volt mit, milyen érdekünk fűződött ahhoz, hogy - az általuk értelmiség forradalmának ismert - eseményekben részt vegyünk. Annak bizonyítására, hogy a rendszer rabszolga-időkre emlékeztető intézkedései egyaránt sújtották az ország minden rétegét, szolgáljon példának a Nagyatádi Járásbíróság büntetőtanácsa 1955. június 9-én tartott nyilvános tárgyaláson hozott ítélete. A vádlott, az akkor 21 éves, kisparaszti származású bakházi lakos, mint ifjúmunkás, 18. évének betöltése előtt leszerződött a pécsi szénbányákhoz. Ez alatt az idő alatt 5 holdon gazdálkodó özvegy édesanyjának ikertestvére segített a munkában. Három év múlva az ikertestvér is leszerződött a pécsi szénbányákhoz, így az édesanya segítség nélkül maradt. A vádlott a bánya vezetésétől kérte elbocsátását, hogy hazamehessen dolgozni a földjére. Erre engedélyt nem kapott. Ennek ellenére munkahelyéről önkényesen eltávozott. A kilépés idején a pécsi szénbányánál az önkényesen eltávozok száma elszaporodott, és így a szénbánya terve teljesítésében veszélyeztetve volt. A vádlott ezzel a cselekményével (itt egy hosszú jogszabályi felsorolás következik) a munkafegyelem megsértésével elkövetett, tervgazdálkodást veszélyeztető bűntett tényállását valósította meg, és ezekre való tekintettel a bíróság a vádlottat az említett jogszabályban foglalt bűncselekmény elkövetésében bűnösnek mondta ki. Enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott cselekményét nem kártevő szándékkal és a dolgozók társadalmával való szembehelyezkedéssel követte el, hanem kellő politikai felvilágosodottság hiányában, fiatalos meggondolatlanságból. Éppen ezért a bíróság úgy találta, hogy szabadságvesztés bűntette helyett öt hónapi javító-nevelő munkára ítéli, csökkentett munkabérrel. Az itt leírtakhoz, azt hiszem, nem kell kommentár. T. F. Már nemcsak agrár-kérdés! Nem hiszem, hogy egyetlen állampolgára is van a Magyar Köztársaságnak, akivel el lehetne hitetni, hogy a 6000 tonna sertéshús az Egyesült Államokban megvásárolva, majd az óceánon és Európán keresztül ideszállítva olcsóbb, mintha itthon termelné meg az, aki kénytelen volt feladni vagy csökkenteni a sertésállományát. Hol van már az az idő, amikor minden egyes magyarra 1,1 db sertés jutott! Ma ez már alig 0,6 db, tehát a fele, mint pár évvel ezelőtt. Ennek a 6000 tonnának már egész kis történelme van. A miniszter úr nyilatkozik, hogy azért van rá szükség, hogy letörje az itthoni termelői árigényt (!). Majd rájöttek, hogy ez öngól, méghozzá óriási, akkor az államtitkár úr nyilatkozott, hogy ugyan, és egyáltalán, és hogy „visszautasítja”, és hogy azért kell, mert a vágóhidak állnak. Hm. Az apró-hústól a vágóvonal aligha fog beindulni, legfeljebb csak a feldolgozó-vonal. Hagyjuk azt, hogy a vásárláshoz valuta kell valutaszegény országunknak, hogy a hazai termelő szívesen hizlalna, ha megélhetne belőle, hogy a hiány most mégis áremelkedést hozott, hagyjuk most, hogy mindezt a vásárló fogja megfizetni úgy, hogy a termelő se járt jól, most egyetlen dolgot nézzünk: azt, hogy mindez a következmény a sertéshús-mizéria kezdetének a kezdetén pontosan kiszámítható, világosan látható volt. Tudni lehetett, hogy csak igen rosszul, károsan következhet be. És most egy vállrándítással van elintézve: hja, ez a piacgazdaság. Ami még csak nem is igaz, mert ez csupán szabályozatlan vadkapitalizmus a régmúlt századból. Persze lenne megoldás: az előző rendszernél ez a jelenlegi annyival is jobb, hogy most ki lehetne javítani a hibát. Csupán be kellene láfni, hogy hibáztak, és a mezőgazdaság irányítását rábízni arra, aki ért hozzá. Talán még mindig nem lenne késő, bár az agrárválság már olyan méretű, hogy az egész lakosság fogja szenvedni. A sertéshús-import ebben a folyamatban jelzés. Nem az első, és úgy tűnik, nem is az ut- lolsó, hacsak nem állítjuk meg ezt a káros folyamatot. Buzássy Lajos Agrárszövetség TIB állásfoglalás a Csurka-tanulmány ügyében Szíve a mi frekvenciánkon dobog A Történelmi Igazságtétel Bizottság Baranya megyei Szervezete ismertetni óhajtja véleményét a Csurka István író-politikus, közelmúltban kiadott, és a kelleténél is nagyobb port felvert társadalompolitikai tanulmányával kapcsolatban. A művet nem kívánjuk sem méltatni, sem taglalni, sem bírálni, de úgy ítéljük meg, hogy a tanulmány igyekezett valós képet adni a mai magyar társadalomról. Ez pedig önmagában is dicsérendő cselekedet. Akinek más a véleménye ezekről a dolgokról, írjon egy másikat. Nem kell, hogy mindenki egyetértsen a Csurka-dolgozat minden kitételével, mi sem értünk egyet minden részletével, de ezt vagy megírjuk, vagy megvitatjuk az íróval vitafórumon. Ugyanakkor közöljük, hogy a tanulmány egészének mondanivalójával egyetértünk és jónak tartjuk. Azokat a dühödt kirohanásokat és vádaskodásokat, amelyeket egyes parlamenti képviselők és néhány sajtóorgánum a tanulmány részleteinek rosszindulatú kiragadásával és félremagyarázásával hangoztatott, elítéljük. Elismerjük és tiszteletben tartjuk a miénktől eltérő, más véleményt. De éppen ezért, elfogadhatatlannak tartjuk egyesek azon kívánságát, hogy egy kulturált hangvételű politikai tanulmányért valaki - jelen esetben Csurka István - bocsánatot kéijen. Főleg olyan dolgokért, melyeket mások magyaráznak bele a dolgozat mondanivalójába. És kitől kéne bocsánatot kérnie? Végezetül szeretnénk hangot adni azon véleményünknek, hogy a jelenlegi valós, magyar társadalomkép megismeréséhez és a jövő igazságon alapuló társadalmának kialakításához még szeretnénk néhány Csurka-tanulmányt, vagy hozzá hasonlót, esetleg eltérő véleményt is olvasni. Elítéljük a médiát ismételten, mert a Csurka-tanulmá- nyával kapcsolatban, a nép, az utca-emberét sem kérdezték meg. Egyetlen érdekvédelmi szervezetet sem érdemesítettek arra, hogy egy-egy nagyobb embercsoport véleményét közzétegyék. Ez az eljárás a szólásszabadság sárbatiprása. Tudjuk, mi folyik itt, és ezért ne várják, hogy a magyar nép megértő legyen fia, „Petőfi Sándora” ilyen gyalázatos megtámadásával kapcsolatban. Csurka a mi szívünk szerint szólt. Ezekre a bátorító szavakra a magyarul érző nemzet sóvárgott már. Egy igazi demokráciában már nem lehet a népbe fojtani a szót. Ezért kérjük azt a kormányt, melyet mi juttattunk hatalomra, hogy bátran hajtsa végre a választási programjában megjelölteket. Kérjük a magunk választotta, így „saját” kormányunkat, hogy vegye már észre; minden más érdek itt már fontosabb, mint a magyar nép boldogulása. Végül kéijük a felelős magyar kormányunkat, hogy ne tegyen ki bennünket, Rákosi és Kádár üldözöttéit egy újabb megalázásnak! A kommunizmust mégegy- szer nem tudjuk elfogadni, az a mi halálunkat jelentené! Mi még hiszünk és bízunk Antall József kormányában, sőt tiszteljük is. De Csurka szíve a mi frekvenciánkon dobog, és kéijük, hogy őt ne bántsák, míg ilyen egyértelmű, a magyar nemzet akaratát kifejező tanulmányt mer az asztalra tenni. A TIB Baranya Megyei Elnöksége Az Új Dunántúli Napló politikai vitafóruma
