Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)
1992-11-21 / 321. szám
8 aj Dunántúli napló 1992. november 21., szombat A Jelenkor novemberi számából A Pécsett szerkesztett Jelenkor novemberi számának élén Ottlik Géza utolsó befejezett művének, a Buda című regényének . egy részlete áll. Az 1993-as ünnepi könyvhétre megjelenő re- a gényből az olvasó jónéhány fejezettel találkozik majd külön- | böző folyóiratok hasábjain: a novemberi Jelenkorban olvasható j az első ilyen szemelvény. A regényrészletet Szamuely Tamás j szellemes kisesszéje követi, mely Ottlik Géza egy korábbi írá- j sát, a Valencia-rejtély című hangjátékot veszi szemügyre. A szám szépirodalmi rovatában fejeződik be Tandori Dezső I Szabadiskola című sorozata: az itt olvasható zárórész Szabó Lő- ] rincről szól. Gazdag a szám versanyaga: Csorba Győző, Méhes s Károly, Kalász Márton, Vitéz György és Csengery Kristóf versei j kaptak helyet a novemberi számban. Megtaláljuk itt Juhász Er- j zsebet elbeszélését, Berták László kisportréját Méhes Károlyról, j s a Jelenkor azzal az interjúval búcsúzik a nemrég elhunyt Szé- j kely Jánostól, melyet Bállá Zsófia egy esztendővel ezelőtt készí- j tett az íróval. Az értekező írások közül kiemelkedik Földényi F. László tér- | jedelmesebb esszéje Jovánovics György nevezetes, a 301-es I parcellában felépített emlékművéről. (A szám képanyaga is eh- jj hez az íráshoz kapcsolódik a fekete-fehér képek az elmékmű I részleteit, építésének fázisait mutatják be, a két színes műméi- I léklet az elkészült térplasztika egészét ismerteti meg.) Külön fi- g gyeimet érdemel Csordás Gábor tanulmánya Márton Lászlóról, akinek legutóbbi regénye a Jelenkor Kiadónál jelent meg; az itt olvasható írás a hollandiai Mikes Kelemen Kör idei tanulmányi I napjain hangzott el, ahol az író kapta a kör ezévi díját. Folytató- I dik Sándor Iván Bánk-bán-esszéje, valamint itt olvasható Gló- 1 zer Rita összehasonlító verselemzése Szabó Lőrinc és Radnóti § Miklós egy-egy verséről. A kritika-rovatban Györffy Miklós Krasznahorkai László el- 1 beszéléskötetét ismerteti, Fűzi László a közgazdász Kopátsy | Sándor rendhagyó Ady-könyvét bírálja. Ágoston Zoltán pedig a jj számban is szereplő Méhes Károly első kötetét mutatja be. Csorba Győző Megmérgeződtek Tűzhelyem ágyam asztalom ott készül nálad a tiéddel nyugvásom étkem italom néked is gyűjtöm az enyémmel Nyelvünk e rossz tolmács ha rest hogy amit talpunktól hajunkig kiáltana buzgón a test föl- föllebben de elhanyatlik kimondani nyelvünk ha rest: bízzuk a szemre kézre lábra mik kezdetétől az időnek elindultak kellő irányba tudták és látták a helyest hanem lassan megmérgeződtek Tárlatnézőben - pécsi galériákban Az aranymosók reménye A tárlatlátogatót a Pécsi Kis- galéria kicsiny, intimnek legkevésbé sem nevezhető előterében az Opusz 9. rózsaszín derűje fogadja. A nagyobbik teremben egyszeriben csak felsorakoznak, kék hullámaikkal körülölelnek a Hangzások, majd odébb a Kontrasztok darabjai. Lantos Ferenc szinte bekeríti nézőjét a négy szín - a kék, a piros, a fehér és a fekete tisztán csendülő együtthangzásaival. Mindezek egy makacsul, kivételes tudatossággal és belső fegyelemmel érlelt képi világ rabul ejtő szimfóniái. Ha jól meggondoljuk, Lantos Ferenc, a pedagógus, a nevezetes Pécsi Műhely egyik iskola- szervező egyénisége meglehetősen „messziről”, a klasszikus avantgarde tapasztalati és művészettörténeti intenciói felől érkezett, a Bauhaus-banya mára elkövesedett, ám korábban fiókáit már kikeltő tojásai - geometriája, ritmusélménye, absztrakciója, tanulságai felől. A Lantos-féle látásmód alapszólama már évtizedekkel korábban a tér és az idő kapcsolata volt, csak éppen a kinetizmus, az optikai művészet vagy Kan- dinszkij geometrikus „erővonalainak” teoretikus eredményei jóidéig illusztratív kísérletek maradtak festészetében. Föltehetően azért, mert narratív, értelmező alapállásából, pedagógiai attitűdjéből adódóan e tanulságok „tiszta”, képletszerű szubjektivitástól mentes kifür- készésére törekedett. A racionalitásra, a kapcsolat pontos és hiteles analízisére, s nem a kreációra. Az analitikus látásmód pedig a szintétikus fonákja: amely kézenfekvő, ősi módon megerősítést kap a zenében, az időiség- ben: hiszen szétbontani, egyre elmélyültebben elemezni valamit csak a világ összetett struktúráinak, mozgásában is egységes rendjének mélyebb megértésével lehet. Ez a kiállítás e szempontból mindenképpen magaspont: az eddig begyűjtötték klasszifikációja. Sőt, ennél is több. Egy oldott, sokértelmű, szubjektív, egyúttal markáns és mozgalmas világ tárul elénk, amely nem mond le a katartikus tartalmak {Kilátás I.) markáns, expresszív kifejezéséről sem. ■Ne A halász-nadrágos lány után forduló öregasszony tekintetében mintha éppen akkor aludna ki irigység, megvetés, nosztalgia, hogy öregségének, gonoszságának ráncait valami mélységes, bölcs, a múlt feneketlen kútjába ejtő tűnődés szelídítse. A nemrég elhunyt Halász Rezső nemcsak e század konfliktusairól, nemzedékeket egymással szembe fordító évtizedeiről mond valami jellemzőt, de ezzel a fotóval a Mecseki Fotóklub történetét is íija sokadmagával - az alapítók közt dr. Szász Jánossal, Tillai Ernővel, a középnemzedékhez tartozó Csonka Károllyal, Körtvélyessy Lászlóval, Mánfai Györggyel Lantos Ferenc: Hangzások Op. 4. 1992. tóklub évtizedeibe, csak fényképekben elbeszélhető, s csak ilyen módon hiteles történetébe Borbély Tamás: Cím nélkül együtt, akiknek a nyomában már ott a friss, a „másfajta raj”- Kemenesi Zsuzsa, Lábady István, Kalmár Lajos és mások. A most 35 éves Mecseki Foenged bepillantani az a közel félszáz alkotót sorakoztató fotótárlat, amely november 13-án nyílt a Pécsi Galériában. Értékelésre nem vállalkozhatom, legfeljebb benyomásaimat összegezhetem, hogy hivatkozhassak Tillai cezanni képfelbontásának leleményére, Kőhegyi Zoltán a „valóság párnáján álmodó” verista életképeire, Csonka Károly bátorságára, amikoris műalkotások - Ben- csik-szobrok - fényképezésével teremt műalkotásokat maga is, hivatkozhassam Deák Andor széllel elfűrészelt fenyőfáira, leánytzorzójára, Harnóczy Örs beuys-i, rideg metafóriára, amikor „celofánba”-dermedt köztéri szobrokat fényképez, Mánfai a felület érzéki csábításával játszó lírai érzékenységére, Körtvélyessy László érzelmeinkben is mindig mélyen visszhangzó vadászösztönére, hiszen ezúttal máris a fuldokló Szigetköz fuldokló kavicstengeréről „tudósít” művészi erővel. Mint a dr. Tóth Pál fotóján a vakító arany fényekbe szédült hajó, (a napfénytől aranyló tengeren), ez az ünnepi alkalom, az ünnepi kiállítás is akár egy aranymosás. Hosszú évtizedek ülepedő homokjából kirostálni az aranyat: ennyi elfogultsággal, ennyi érték közt bolyongva fölmérhető-e a három és fél évtized? B. R. Az írószövetség „megújulása” Két és fél pécsi a választmányban Méhes Károly Olyan október Gyönyörű ez az október! Szelíd borostyánsárga tekintet. És senki, senki fia. Fönt, mint egy repülő szőnyeg, héja (ölyv! sólyom! istenem...) lebeg. Séta végig az erdőn, tisztás, újra erdő. Néha megállók és csak nézek (olyat már nem is mondok, hogy , jobb a fáknak”). Rét jön, leszalad a dombról, (én tudom:) észak-dunántúli ív, mint építészeti stílusjegy. A visszaúton (ilyen is van) kedves háziállatok keserves haláláról értesülök. Ejtünk még néhány pihe-moha-szót a szerzetesekről: mégse természetes állapot. Végül is tetőtől talpig bevon az aranymáz, amint kilépek a fák közül; állok, hunyorgok, oltár-szobrokhoz méltóan. — Muzeális értékű remekművek Muzeális értékű XIX. és XX. századi magyar remekműveket tekinthetnek meg az érdeklődők a budapesti Műgyűjtők Galériájában nyílt, és november 26-ig nyitva tartó tárlaton. A Kossuth Lajos utcai kiállítóteremben az árverést megelőzően állították ki az értékesítésre beadott 179 festményt. A XIX. századi hazai piktúrát Benczúr Gyula, Mészöly Géza, Lotz Károly, Paál László egy-egy festménye reprezentálja. A századfordulót, illetőleg a XX. századi festészetet - több jeles alkotó mellett - Rippl-Ró- nai József, Glatz Oszkár, Der- kovits Gyula, Rudnay Gyula, Uitz Béla, Vaszary János, Be- rény Róbert, Nagy István, Molnár C. Pál és Barcsay Jenő neve fémjelzi. A Magyar írószövetség kongresszusa után több fiatal író is úgy nyilatkozott, hogy a szövetség nem tudott megújulni, lényegében minden maradt a régiben. Csuhái Istvánt, a Jelenkor főszerkesztőjét kérdeztük, miért lett volna szükség változtatásokra a szervezetben?- A kulcskérdés nem a nagy egésznek a milyensége, hanem az, hogy ebben az erősen átalakult kulturális térben egy ilyen jellegű hagyományos szerkezet, mint az Írószövetség, hogyan tud működni. Az elmúlt két év során nagyon sok esetben elhangzott az, hogy az állami szubvenció fogyatkozik, a szövetségnek némiképpen át kell értékelnie saját szerepét. Vállalkozásokba, menedzselésbe kell fognia, gazdasági ügyeket kell elindítania, pénzt kell előteremtenie ahhoz, hogy működőképes maradjon. Kérdés persze, az, hogy mi az a működőképesség, tehát, hogy mit tud egy ilyen jellegű szervezet csinálni. Az írószövetséghez tartozik jelen pillanatban két nagyon fontos folyóirat: a Kortárs, amely havilap és a Magyar Napló, ez kétheti lap. E két lapot továbbra is működtetni kell.- Ezek, gondolom, nem nyereségesek.- Veszteségesek, és mindegyik támogatásra szorul. Ebben az évben ez megvolt, de a következőben, tudomásom szerint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium költségvetésében, ahogy nincs könyvtámogatásra elkülönítve fedezet, úgy nincs folyóiratok támogatására sem. Tehát a ’93-as év lesz a vízválasztó, amikor lapok nagyon nehéz helyzetbe kerülnek majd, és meg fognak szűnni.- Milyen javaslatok hangzottak el a változtatásra?- Az írószövetség gyakorlatilag testetlen valami, hétszázva- lahány taggal, akik így együtt, egyszerre szinte soha nem látják egymást. Itt a közgyűlésen is csak a tagság fele volt jelen. Ami ezt az egész szervezetet működteti és hagyományosan a kulcsszerepet vitte a szövetségen belül, az a választmány volt, egy hetvenegy tagú testület, és a választmányon belül az elnökség, illetve a megválasztott elnök. Ők reprezentálták az írószövetséget. Éölmerült az a lehetőség, hogy miután itt tényleg megváltozott ez a kulturális tér, másfajta választmányi munkára van szükség, mint a korábbiakban. Ez a választmány ne úgy választódjon meg, hogy hetvenegy tekintélyes írót választunk, hanem egy bizonyos százalékot tartsunk fönn irodalmi műhelyeknek, folyóiratoknak. Tehát volt egy olyan elképzelés, és ez koncepcionális elképzelés volt, hogy ötvenegy hely legyen közvetlenül választott, ide írók kerüljenek be saját személyükben, a további húsz helyre pedig folyóiratokat és irodalmi műhelyeket válasz- szunk, és ezek delegáljanak embereket. Nyilvánvaló, hogy aki egy ilyenfajta műhelyben dolgozik, az már rákényszerült arra, hogy ezekkel a kérdésekkel szembenézzen, amelyekkel az írószövetségnek most kell szembenéznie. A szavazáson, ahol erről a kérdésről volt szó, nagyon indulatos hozzászólások voltak a régi rendszer fenntartásának a védelmében. Durván kétszázan szavaztak arra,hogy maradjon fenn a régi, és százan arra, hogy az új rendszer legyen. Gyakorlatilag előállt ugyanaz a névsor, ami az előző években.- Mennyiben generációs probléma a megújulásra való képtelenség a szövetségben?- Generációs probléma is. Az ember bement a Vigadó előterébe, mielőtt elkezdődött a kongresszus, és az volt a benyomása, hogy a magyar írók mind öregek. Nagyon felemás érzéseket hagyott bennem az is, hogy a magyar irodalom élvonala minthogyha távol maradt volna ettől a közgyűléstől. Nem lehetett ott találni Esterházy Pétert, Nádas Pétert, Balassa Pétert, Kertész Imrét, Komis Mihályt. Mindezekről a problémákról a másnapi újságok nem nagyon tudósítottak, mindenki Könczöl Csaba és Csalog Zsolt Csurkával kapcsolatos felszólalásával volt elfoglalva, ami tulajdonképpen mellékszál volt a többi kérdés súlya mellett.- Érinti-e a Jelenkort az író- szövetség sikertelen megújulása?- Közvetlenül semelyik lapra nincs befolyása a Kortárs és a Magyar . Napló kivételével. Közvetetten viszont hatással lesz a lapokra. Most, ebben a pillanatban három írószövetség létezik. Ez a három testület a folyóiratokhoz juttatandó pénzek sorsáról dönt egy kuratóriumban, ahol egy-egy szavazati joggal vesznek részt. Ez már érintheti a folyóiratokat.- Pécsről ketten jutottak be a választmányba, ha jól tudom.- Csordás Gábor és Berták László, valamint Parti Nagy Lajos, aki tiszteletbeli pécsinek számít. Cs. L.
