Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)

1992-11-21 / 321. szám

1992. november 21., szombat üj Dunántúlt napló 3 Megbékélés a sírok fölött 12 kilométeres menetelés november 29-én Pécsett A háború áldozataira emlé­kezik Pécs tanulóifjúsága 12 ki­lométeres menettel Cserkúttól a pécsi köztemetőig november 29-én, hogy azután égő mécse­seket helyezzen el a magyar, a német és az orosz katonák sír­jára. A menet 8.30-kor indul a cserkúti legelőről, ahol 1944. novemberének utolsó napjaiban 99 német és közel ugyanannyi orosz katonát hántolták el a vá­rosszéli összecsapás után egy lövészárokban. A gondolatot egy pécsi Kol- pingtag beszámolója adta egy békemenetről, amely csoport­élményt nyújtott a résztvevők­nek, és elgondolkoztatta a né­zőt: van, amiért kimennek az utcára az emberek - Svájcban. S tőlünk 30 kilométerre dúl a há­ború! - mondja Körinek László államtitkár-helyettes, a rendez­vény főszervezője. A másik indíték: a napokban tartották meg a nemzeti gyász­napot Németországban. Evek óta szép szokás ott: virágot tesznek a német és az egykori ellenfél katonáinak sírjára egy­aránt. Mert az elhunyt ellenség nem ellenség már. Megbékélés ez a sírok fölött. Jövő vasárnap tehát reggel 7 órától buszok indulnak folya­matosan az uránvárosi végállo­mástól a cserkúti csárdáig. A fö­lötte lévő egykori csatatéren sátrat állítanak fel. Ott gyüle­keznek a tanulók, mind önkén­tes jelentkező. Előtte 3 méteres nyírfakereszt emlékeztet, hogy 1944. november 29-én itt véget ért a háború. 8 órakor Erdős László ezredes, hadtörténész szól az egykori eseményekről. A fiatalokat forró teával kínál­ják, s azután végig az úton felál­lított sátrakban. Az útvonal: 39-es dandár út, Mártírok útja. A vasutas bér­háznál (kb. 11.00) dr. Körinek László, a Magyar Kolping Szö­vetség elnöke szól a fiatalok­hoz. A jelentkező idegengyűlö­let idején már csak kevesen em­lékeznek, mi is volt a vasutas­házban. A tragédiát akkor nagyapáink nem tudták meg­akadályozni. A Siklósi úton át a közteme­tőhöz ér a menet (12-12.30). Minden résztvevője - felnőttek is csatlakozhatnak hozzá - két égő mécsest helyez el, egyet a magyar-német, egyet az orosz katonatemetőben. Itt dr. Páva Zsolt alpolgármester mond be­szédet. A menetelés a Nevelési Köz­pontban ér véget, ahol Mayer Mihály megyéspüspök a keresz­tényi felelősségről szól. November 29. évtizedeken át a város felszabadulásának ün­nepe volt. Most másképp emlé­kezünk erre a napra, amely tör­ténelmünk része, letagadni nem tudjuk. Tanuljunk hát belőle! Sokaknak befejeződött akkor a háború, másoknak a kényszer- munka, az internálás, a nélkülö­zések és a félelem éveivel foly­tatódott. A fiatalokat, akik erről vajmi keveset tudnak, most az élmény erejével is rádöbbenteni akarják: nem elvont dolog a há­ború, a nyomai ma is itt vannak, s akiket elsodort, alig néhány évvel voltak idősebbek, mint ma ők. Német alkatrészek a honvédségnek Németország kész a volt NDK néphadseregének készle­téből olyan alkatrészeket átadni, amelyek biztosítják a Magyar Honvédség működőképességé­nek megőrzését. Ezt Bemd Wilz német védelmi államtitkár jelentette be péntek délelőtt a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón. Arra a kérdésre, hogy az átadás eladást vagy segélyt jelent, a német vendég úgy válaszolt: kedvező utat találnak a szállításra. UNICEF-akció a munkanélküliek gyermekeiért Az UNICEF Magyar Nem­zeti Bizottsága a TV2 és a Mé-’ diapress Kft. együttműködésé­vel gyűjtő kampányt kezd a munkanélküliek gyermekeinek segítésére - tájékoztatta Kecs­keméti Edit az ENSZ Gyerme­kalap Magyar Nemzeti Bizott­ságának vezetője pénteken az MTI-t. Ez lesz az UNICEF eddigi legnagyobb magyarországi ak­ciója. Hétfőtől kezdődnek a kü­lönféle rendezvények, ame­lyeknek csúcspontja egy televí­ziós műsor lesz december 6-án. A cél nem jótékonykodás, ha­nem az, hogy segítsenek egyenlő esélyeket teremteni a munkanélküliek gyermekeinek is az iskoláztatás területén. Az akció nem egyszeri esemény lesz, hanem a gyerekek hosszú távú és rendszeres segítségét kívánják megszervezni. Románia és a kisantant feltámasztása A héten a hazai sajtó több­ször is idézte az - egyébként Iliescu elnökhöz legközelebb álló - román lap, a „Dimite- ana” kommentárjait. A buka­resti lap, a Jelcin magyaror­szági látogatása alkalmával Budapesten aláírt, nemzeti­ségi kisebbségekkel kapcsola­tos magyar-orosz állásfogla­lást felemlítve többek között a kisantant feltámasztását is szorgalmazta. A dolognak nem lenne külö­nösebb jelentősége, ha nem az Iliescuhoz közel álló Dimiteana álláspontjáról lenne szó. A ro­mán sajtó szélsőséges orgánu­mai eddig is gyakorta írtak „magyar revizionista szándé­kokról”, de hogy az elnöki pa­lota félhivatalosnak tekinthető lapja, a Dimiteana is beállt a sorba, az félő, akár a hivatalos román külpolitika hangsúlyvál­tását is jelezheti. Az elmúlt héten itthon is oly gyakran felemlegetett kis­antant történelmi hátteréről munkatársunk dr. Polányi Im­rét, a JPTE Történettudományi Intézetének tanszékvezetőjét kérdezte.- Az úgynevezett kisantant _ előzménye az 1920-ban aláírt' csehszlovák-délszláv egyez­mény volt, amit egy év múlva a csehszlovák-román és a dél- szláv-román szerződés követett. Ezzel tulajdonképpen létre is hozták a kisantantot, mely 1938-ig élt - idézi a történteket Polányi Imre. Mint a tanszékvezető mondja, a kisantant célja első­sorban egy, „a szerződő felek által ki nem provokált magyar támadás esetén való együttmű­ködés” lett volna. A hármas szövetség létrehozására - már az első világháború idején - fő­leg Benes és Masaryk töreke­dett’. Érdekesség, hogy a romá­nok eleinte nem nagyon kapcso­lódtak be a szervezésbe. Tria­non, s a hozzájuk csatolt Erdély persze megváltoztatta álláspont­jukat.- A kisantant valójában mindvégig formális szövetség maradt - állapítja meg a tan­székvezető hiszen Magyaror­szágnak esze ágában sem volt megtámadni szomszédait. Te­gyük hozzá: nem is igen lett volna ehhez ereje. A világhá­ború utáni békeszerződés ugyanis előírta: Magyaror­szágnak csupán harmincötezer fős hadserege lehet. Ezzel szemben az említett három or­szág egyenként is minimum öt­szörös túlerőben volt... Szintén az előzményekhez tartozik a három szomszéd tria­noni magatartása, melyről tudni kell, hogy ha szándékaikat sike­rül a nyugati hatalmakkal elfo­gadtatniuk, ma Magyarország még a jelenleginél is kisebb volna. A csehszlovák vezetők ugyanis azt tervezték, hogy or­száguk a délszláv királysággal közös határral rendelkezik majd: az úgynevezett korridor Sopron és Moson megyét Cseh­szlovákiához, míg Vast és Zalát a délszláv királysághoz csatolta volna. Északon a határt a Vác-Eger-Miskolc vonalon szándékoztak meghúzni, míg a románok a Tisza vonaláig, a szerbek-horvátok pedig a Pécs-Baja magasságig kívántak előrenyomulni. 1920-ban még létezett egy francia terv is, mely Budapest központtal egy kelet-közép eu­rópai konföderációt szeretett volna létrehozni - Németország és a szovjet kommunizmus el­lenében. „Csonka-Magyarország” kia­lakulása tehát kompromisszum eredménye volt - a szomszédok által megalakított kisantant pe­dig a kialakult helyzet, a status quo fenntartását célozta -, is­meretes: inkább több, mint ke­vesebb sikerrel. A magyar-orosz kisebbség- védelmi állásfoglalás kapcsán pedig fel sem merülhet, miért a románok kiabálnak a leghango­sabban a kisantant feltámasztá­sáért. Nekik ugyanis nem csak Erdély, de a századunkban már két alkalommal is más fennha­tóság alá kerülő Besszarábia kérdése is problémát jelent. Mely tudvalévő - jelenleg nem hozzájuk tartozik. Ettől függetlenül is - s ez már újra dr. Polányi Imre tanszék- vezető véleménye -: a kisan- tantnak - legalábbis az eredeti célokkal történő - feltámasztá­sára szinte semmi esély. Nyu- gat-Európa ugyanis ezt enyhén szólva sem nézné jó szemmel. Márpedig a nyugati állásfogla­lás - főként annak gazdasági kihatásai miatt - Romániában, Szerbiában, s Szlovákiában is központi szempontként jön számításba manapság. Pauska Zsolt Futnak a képek Az aranyos kaftán Ha módomban állna, szíve­sen elmesélném Frank Óznak, a Jöttem, láttam, beköltöztem (Housesitter) című film rende­zőjének az alábbi tanmesét, amelyet én Jókaitól olvastam. Egy dúsgazdag, ám igen sze­rényen élő földesúmak egyszer egy aranyos kaftánt küldött ajándékba a török szultán Sztambulból. Nagy büszkén fel is öltötte rögtön, ám úgy vélte, e nemes ruhadarabhoz nem illik viseltes nadrágja. Vett tehát másikat. Új ruhájában viszont nem akart hitvány karosszékébe ülni, így azt is kicserélte. Mivel azonban az új fotel sehogysem passzolt kopott bútoraihoz, ezek helyett is vásárolt előkelőbbe­ket. Akkor meg észrevette, hogy szép lakása mennyire kirí a sivár környezetéből, átépít­tette hát a kastélyát, aköré per­sze másik parkot kellett telepí­tenie, és így tovább. Ha pedig Frank Oz megkér­dené tőlem, ugyan már, mi köze van neki a török szultánhoz, hát azt válaszolnám, hogy hiszen ő is kapott egy aranyos kaftánt, ha nem Sztambulból, akkor Los Angelesből. Úgy hívják, Steve Martin. Csakhogy a rendező nem ismerte fel, miféle követ­kezményei is lennének filmjére nézvést ennek az ajándéknak, vagy ha rá is jött erre, nem akarta az egész stábot lecse­rélni. Pedig ez lett volna alkal­masint a legjobb megoldás. Először is olyan forgató­könyvírót kellett volna szerződ­tetni, aki képes zökkenőmente­sen összeilleszteni két egymást követő jelenetet. Aki tudná, mi a mértéktartás, ismerné a stílus- váltások technikáját, és nem so­rolná a komikumféleségek közé az érzelmes és a közönséges hangnem folytonos keverését. Azután az operatőrt se ártott volna meneszteni, mert eléggé feltűnő, hogy mindig arra a helyre állítja felvevőgépét, amit a szereplők történetesen éppen szabadon hagytak, s nem tesz egyebet, mint jól-rosszul le­fényképezi az adódó jelenete­ket. Az operatőr pedig akár még a vágót is magával vihette volna. S bizonyára túléljük, ha a zeneszerző is kereket old, s vé­gül szélnek ered az egész szín- társulat. Sajnáljuk hogy mindez nem történt meg. Mert az alapötlet igazán megjárja, megérdemelte volna egy avatott csapat méltó nekirugaszkodását. Két álmo­dozót sodor előbb egy ágyba, majd közös lakásba a sors sze­szélye és a Budapest névre hall­gató magyar étterem tréfás szel­leme. A hősnő ugyanis pin­cérnő, s azt állítják róla, hogy magyar. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a film elején pi­ros-fehér-zöld blúzt hord, ez azonban elég hamar lekerül róla. Egyébként az álmodozók azon típusába tartozna, akik ha­zugságok által tiltakoznak nyomorúságuk és környezetük kietlensége ellen. Corneille és Goldoni a meg­mondhatója, hogy az efféle fi­gura, aki mind meredekebb fül­lentéséivel egyre képtelenebb helyzetekbe keveredik, csak­ugyan megér egy vígjátékot. Gwen alakjának hiteles meg­formálásához azonban sistergő lendületre, sziporkázó humorra és különleges vonzerőre lett volna szükség, eme tulajdonsá­gait viszont Goldie Hawn ezút­tal igen „eredményesen” rejte­geti. Marad tehát az aranyos kaf­tán, azaz Steve Martin. Egyedül miatta érdemes mégis megnézni ezt a filmet. Mert most is ironi­kus fölénnyel alakítja jellegze­tes szerepét, a rokonszenves ba­lekot. Neki elhisszük, hogy Da­vis, ez a kétbalkezes álmodozó, szárnyakat kap, ha valaki hisz benne, s végül még azt is képes belátni, hogy legszínesebb ál­mai abban a képtelennek látszó, ám nagyon is valóságos hely­zetben testesülnek meg, ami el­len koíáfjUan kezzel iabb’al ka­pálózott. Nagy Imre A darab címszerepében Jónás Judit Fotó: Läufer László Ősbemutató a PNSZ szobaszínházában A Baker-sztori Több, mint hatvan éve, hogy Josephine Baker Magyarorszá­gon járt. A helyzet, melybe ak­kor kényszerült, s melyet a Gyere, Josephine című új ma­gyar darabban a szerzők feldol­goztak, ma is keserűen isme­rős ... A történet, Forgách András és Böhm György Baker-sztorija fikció, megtörtént dolgoknak drámai vízióban való megfo­galmazása. A képzeletbeli ese­ményekkel keveredik Baker 1928-as és a 29-es fellépéseinek valósága, s az alkotók támasz­kodtak arra az anyagra is, me­lyet az Országos Széchenyi könyvtárban találtak. Abból ki­derült: a színesbőrű táncosnőt, énekesnőt arra kényszerítették, hogy a főkapitány előtt mutassa be műsorát, s ott döntsék el, szeméremsértő-e, vagy sem. Még parlamenti interpelláció is született ellene. Voltaképpen nehéz eldönteni, művészete el­len emeltek-e kifogást, vagy a bőre színe volt szégyenleni való a más bőrszínűek világában. — Pokolian nehéz műfajú da­rab ez - állítja a rendező, az egri Gárdonyi Géza színházból ven­dégként Pécsre érkezett Dávid Zsuzsa. - Egy monodráma és egy revü keveredik, s a kettő közti utat rendkívül nehéz meg­találni. At kell lépni minden­fajta műfaji korlátot, létrehozva egy egységes egészet - ez a fe­ladatom. Két szereplőre épül a darab, és az itt és most (miköz­ben nemzetiségi problémák közt élünk), magában is érdekes, hogy van egy cigány színész­nőm, s egy horvát színészem. Matoricz József több alakban is megmutatkozik, az abszolút fő­szerep azonban Jónás Judité. A darab szól arról is, hogy a bőrszínen túl mindig létezik az ember, s hogy nem szabad be­dőlni az olykor mesterségesen is szított indulatoknak, érzések­nek. Senki sem tehet arról, hol született. Figyelmeztet arra, hogy sematikusan gondolkodni ezekről a témákról nemcsak hiba, hanem, ahogy látjuk, há­borúkhoz is vezethet. Josephine Baker dalaihoz Fodor Ákos írt szöveget. A ko­reográfus Hajzer Gábor, a dísz­let és jelmeztervező a vendég Ruttka Andrea. A zenei vezető Papp Zoltán. Az ősbemutató este fél 8-kor kezdődik a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszín­házának szobaszínházában. Hodnik I. Gy. Regionális alelnökök a KDNP vezetésében A Kereszténydemokrata Néppárt ma és holnap tartja Bu­dapesten nagyválasztmányát. Perényi Józsefet a KDNP Bara­nya megyei titkárát kérdeztük, hogy mi várható a hétvégi ülé­sen.-Még 1991-ben {párbeszéd kezdődött a három dél-dunán­túli megye kereszténydemok­rata pártszervezetei közt, amely aztán kiterjedt az egész Dunán­túlra. Ezt az országos vezetés eleinte rossz szemmel nézte, de aztán időnként szakemberek küldésével is segítette ezt a munkát. A dunántúli mellett alakult egy tiszántúli regionális fórum-rendszer is. 1992 áprili­sában volt a kongresszusunk. Akkor az egyik alelnök lemon­dott, és a kongresszus úgy hatá­rozott, hogy idén ősszel lesz le­hetőség a tisztújításra.- Csak erre a posztra?- Csak erre vonatkozott volna. De, mivel a tagság zömét a vidék adja, felmerült a gondo­lat, hogy a vidék hangja erőtel­jesebben jelenjen meg az elnök­ségen belül. Ezért Baranya, Tolna, Zala és Somogy jelöl egy alelnököt, a Balatontól Északra lévő megyék szintén egyet,, a, Tiszántúl kettőt, és az északi területek, amiben benne van Pest megye is, szintén ket­tőt. Tehát az eddigi hét elnök­ségi poszt ki fog bővülni hat re­gionális alelnökkel.-Akkor még mindig van egy hiány, a lemondott alelnök helye.- A párt alakulásakor létezett főtitkár is, ezt a posztot meg­szüntette az 1990-es választ­mány. Most újra előtérbe került, mert a jelenlegi elnökségünkből sokan államtitkárok, egy ftli- niszter, többen különböző poli­tikai funkciókat töltenek be, így a párt ügyeivel nehezen tudnak foglalkozni. Olyan főállású fő­titkárra vagy ügyvezető elnökre lenne szükség, aki tudná vinni az ügyeket.- Nemrégiben gondot okozott a párton belül az, hogy Surján úr miniszter is és pártelnök is egyben.- Azt hiszem az politikai non­szensz az egész világon, hogy valaki egy párt elnöke és egyút­tal miniszter, valamint ország- gyűlési képviselő is. Ameriká­ban, ha egy szenátor miniszteriá­lis vagy hasonló funkciót tölt be, rögtön lemond a szenátori tagsá­gáról. Fölvetődött, hogy mi lenne, ha Suiján úr lemondana a miniszterségről, és mást jelöl­nénk a helyére. Akkor az Intéző Bizottság úgy döntött, hogy ma­radjon, és ezt a választási ciklust ebben á félállásban visszük vé­gig, akkor is, ha esetleg ez a pár-' tunknak nem használ. Cs. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents