Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)
1992-11-17 / 317. szám
1992. november 17., kedd aj Dunántúlt rtapiö 5 Vesszökosárral a víz ellen A nedves fal szárításának módozatai Most, a fűtési szezonban nem mindegy, hogy a lakás falai szá- razak vagy nedvesek, hiszen a nedves lakás fűtése jóval többe kerül, nem beszélve arról, hogy a falon megjelenő penész nem túlzottan egészséges. Dr. Orbán József a PMMF docense elmondta, hogy sok szigeteletlen lakóházban élnek ma is emberek, az elmúlt évtizedekben készült, a hagyományos kátránypapír szigetelések pedig 10-20 év alatt elporladnak. Ezeket a vizes épületeket valamilyen módon szárazzá kell tenni. Erre különböző módszerek, technológiák születtek. Hogy ezek a módszerek tényleg hatékonyak-e, és hogy milyen eszközökkel lehet „rávenni” a Tömegverekedés a családi esten Cserdiben Tömegverekedésbe torkollott Cserdiben az a családi est, amelyet a helybeli és a környékbeli cigányság szervezett vasárnap estére a Szentlőrinc közeli település kultúrházában. Az indulatok éjszaka 1 órakor szabadultak el, a bálteremben egyelőre tisztázatlan okok miatt verekedés kezdődött. A tömeges adok-kapok során törtek az üvegek és a berendezési tárgyak, majd az ütleg a kultúr- ház előtt folytatódott. Az utcán az egyik férfit valaki olyan erővel ütötte fejbe, hogy a mentőket kellett riasztani. A fejbevert személyt súlyos sérülésekkel szállították a pécsi idegklinikára, a mentők ekkor riasztották a rendőrség ügyeletét. A felbőszült csoportokra a mentőautó megjelenése sem hatott józanítólag. Az ütleg a Nyárfa utca 1. sz. alatt lévő épületnél folytatódott, ahol először a ház, majd az udvarban parkoló Lada ablakait törték be. Később egy házzal odébbálltak, s a szomszédban a konyha ajtaján ütötték be az ablaküveget. Szétdúlták a konyhát, törtek a bútorok, csörömpöltek a tányérok, csak valamikor hajnali 3 óra tájban csitultak el az indulatok. A kiérkező rendőröknek már nem kellett közbeavatkozniuk, több személyt azonban előállítottak, és megkezdték a tömeg- verekedés ügyében a nyomozást. A rendezvény fő szervezője a zenekar egyik tagja volt, bizonyára másképpen képzelte a családi est lefolyását. Balog N. Jót akartunk, hibáztunk vizet arra, hogy ne fölfelé, hanem lefelé szivárogjon, ezt vizsgálták meg a főiskolán. Az egyik módszer a roncsolásos, amelyik mechanikai beavatkozás: a falat szakaszosan kivágják, és szigetelő anyagot terítenek le; ezt ma már nem alkalmazzák. Ehhez hasonló, amikor acéllemezeket sajtolnak be a fugák közé, vagy a befűré- szeléskor helyezik el a szigetelő anyagot. Ezeket a módszereket műemléki épületeknél kockázatos használni, hiszen a fal vízszintes elfürészelése során az épület megrepedhet, el is mozdulhat, a kőfalakat pedig rendkívül nehéz átfűrészelni. A falszárítás másik csoportja a vegyi, vagy elektromos úton Barbár pusztítás nyomait örökíthettük meg fényképfelvételen a minap Pécs-Vasas I. temetőjében. Egy húsz évvel ezelőtt elhunyt asszony síremlékét változtatták rommá ismeretlen személyek. A jelek szerint pusztán szórakozásból, bár a feliratos márványtábla el is tűnt a sírról.- Úgy látszik, már a síremlékekre is biztosítást kell kötnünk! - jegyezte meg felháborodottan Kovácsné Nagy Katalin, aki Bi- csérdről látogatott el nagymamája sírjához a vasasi temetőbe, s fedezte fel a barbár cselekedet nyomait. Temetői látogatásunk igazolta olvasónk beszámolóját. A sírkövet a sírhalomra döntve találtuk, a virágtartó váza megcsonkítva árválkodott a betonkeret szélén, a feliratos márványtáblának nyomát sem láttuk. Ottjártunkkor éppen egy hölgy méltatlankodott a síremlék előtt, majd elvezetett a temetői kúthoz, ahol ugyancsak a barbárok kezenyomára bukkantunk. A kútkáva betonból készült talapzatát vélhetően kővel, vagy kalapáccsal verték szét. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon érdeklődve megtudhattuk, hogy bár a temetői rongálások nem túl gyakoriak, egy-két ilyen ügyben jelenleg is nyomozást folytatnak. Joggal lehet hát igény a temetői síremlékek biztosítására, különösen, hogy manapság nem ritka a több tízezer forintba (vagy annak sokszorosába) kerülő síremlékek megépítése sem.- Természetesen köthető nálunk temetői síremlék-biztosítörténő eljárás. Ezek közül enyhe beavatkozást jelent, és a víz bejutását a falba nem tudja megakadályozni, csak a következményeit szünteti meg egy olyan porózus vakolat, amelyik a bejutó nedvességet nagyon gyorsan kipárologtatja a helyiségbe. Hogy az esetleges só se csapódjon ki, speciális adalékanyag habarcsba keverésével az is megakadályozható. Ezek a módszerek végül is csak a probléma elodázását jelentik 10-20-50 évre, de a fal nedvesedését nem szüntetik meg. Nem tökéletes eljárások azok sem, ahol a falba fürt lyukakon keresztül vegyi anyagokat juttatnak be, hiszen ezek vagy nem oszlanak el egyenletesen, vagy egy idő után elbomlanak. A legérdekesebbek, és talán a leghatékonyabbak az elektrokinetikus módszerek. A lényege, hogy elektromos potenciálkülönbség jön létre a nedves és a Száraz fal között. A száraz mindig negatív töltésű, a nedves pedig pozitív. A víz a pozitív töltésű falrésztől a negatív felé halad. Ezért külső áramforrással ott hoznak létre negatív töltést, ahová szeretnék a vizet irányítani. Nagyon érdekes a magnetokinetikus eljárás. Ez egy vesszőkosárban elhelyezett készülék, melynek antennája felfogja a föld elektromágneses sugárzását, ennek egy tartományát polarizálja, mégpedig azt, amelyik hatással van a vízmolekulákra: eltorzítja a vízmolekula rátapadási szögét a kapillárisokra, ezáltal a víz nem fölfelé, hanem lefelé igyekszik. Cs. L. Már a síremlékekre, kriptákra is biztosítást kell kötnünk? Barbárok a vasasi temetőben Sír állott, most kőhalom ... Temetői kép a barbarizmus után tás, ám meg kell, hogy mondjam, az igény meglehetősen gyér erre a kötvényfajtára - kaptunk tájékoztatást Treutzné Albrecht Júliától, az ÁB AEGON Rt. pécsi fiókjának üzleti vezetőjétől. — Kockázatvállalásunk az elemi erők (villámcsapás, vihar, földrengés) pusztításán kívül kiterjed arra az esetre, ha rádől valami a síremlékre, ha jármű tesz benne kárt, vagy idegen személyek rongálják meg az „emlékművet", esetleg el is tulajdonítva róla dolgokat. Mint megtudtuk, az ÁB AE- GON-nál határozatlan időre (mint ahogy a gépkocsik esetében) lehet kötni önrészes és önrész nélküli biztosítást is. Az éves díj 20 százalékos önrész esetén a síremlék értékének 1 százaléka, míg az önrész nélküli szerződés esetében 2 százalék. A Hungária Biztosítónál ugyancsak kötnek síremlék-biztosítást. Önrész nélküli szerződést, amelynél az éves díj ugyancsak 2 százaléka a síremlék értékének. S hogy mekkora ez az érték? Számlákat is elfogadnak az ügyfelektől, ezek hiányában pedig a biztosító társaság szakértője becsüli meg az értéket. A síremlék-biztosítás azonban a Hungáriánál is ritka, mint a fehér holló. Reméljük, hogy ezt az üzletágukat a barbárok aktivizálódása nem fogja fellendíteni... Balog N. Jön a tél, csúszósak az utak Sokszor a legjobb szándék, a legjobb akarat fordul visszájára apró hibák miatt. Lapunkban tudósítottunk arról az örvendetes eseményről, hogy a Baranya megyei Kórház szülészeti osztályán új ultrahang készüléket adtak át. Azt is megírtuk, hogy a kórház vezetése és a megyei önkormányzat 100 ezer márkát tudott előteremteni e célra, a készülék árához hiányzó 50 ezer márkát pedig a bonni székhelyű Humboldt Alapítványtól kapták ajándékba. Az átadási ünnepségről szombaton megjelent tudósításhoz mellékelt kép alá fotós kollégám véletlenül megyei kórház helyett klinikát írt helyszínül. Az ajándékozás előzményéről szóló, a vasárnapi lapunkban megjelenő íráshoz mellékelt kép aláírásában pedig személycsere történt. A helyes képaláírás ez lett volna: A kép jobboldalán dr. Szereday Zoltán osztályvezető főorvos, mellette dr. Varga Péter főorvos. A hibáért elnézést kérünk. A tél nem akkor kezdődik, mikor a naptár mutatja, hanem akkor, amikor arról kezdünk beszélni, hogy felkészültünk a télre.- A télre nem lehet felkészülni, csak készülni! - mondja Rápássy Attila, az Autópálya Igazgatóság igazgatója. - Közel 350 kilométernyi autópályát és autóutat üzemeltetünk, s bizony a tél mindig komoly próbát jelent. A szabályzat normatívákban írja elő, hogy a különböző utakat mennyi idő alatt kell a jegesedéstől megszabadítani, ezért már most „harckészültségben” állnak mind a gépek, mind a kezelőszemélyzet. Úgy szervezzük a szolgálatot, hogy ha a naponta érkező meteorológiai előrejelzések veszélyt jeleznek, akkor mintegy 380 alkalmazottunk akár otthon is azonnal elérhető legyen. így gyakorlatilag az észleléstől számított fél órán belül bevetésre készen állunk. Gépparkunk - az 50 nagyteljesítményű hómaró és korszerű sószórógép - szemléje is megtörtént, készen állunk a síkosság-mentesítésre, a hóeltakarításra.- A síkosság-mentesítés egyetlen eszköze még mindig a só?-A só a környezetre és a gépkocsikra is káros hatással van, de a világon ennél jobbat még nem találtak ki. Hogy mégis enyhítsük az ártalmakat, nem száraz sóval, hanem sóoldattal dolgozunk. Ezáltal egyrészt kevesebb sót használunk, másrészt a száraz só csak 6 fokig, a calciumkloridos oldat pedig mínusz 25-ig biztosít fagymentességet. A felhasznált mennyiség még így is elég nagy: egy szezonban az útfelület minden négyzetméterére egy-másfél kiló, összesen mintegy 7000 tonna sót használunk el, minek az értéke mintegy 35 millió forint.- Mennyire kell vigyázniuk a gépkocsivezetőknek: a sózott út tényleg nem csúszik?- Három tanácsom volna. Az első: ne feledjék, hogy az elhintett sóoldat nem azonnal mentesít a síkosságtól. Ahol folyamatosan halad a forgalom, ott természetesen gyorsabban hat. Ebből adódik, hogy fokozottan figyeljünk az előzésnél, mert az előző sávon esetleg még nem érvényesül a sóoldat hatása. A másik tanács a korábbi havas évek tapasztalataira épül. Nagyobb hófúvások esetén kénytelenek leszünk egyes útszakaszokat lezárni, de sokan behajtanak a lezárt útszakaszra és ott néhány száz méter után elakadnak. Á harmadik: indulás előtt érdemes mindig érdeklődni az útviszonyokról. K. T. A pécsi belvárosban a tilosban parkoló autók okozzák a legnagyobb gondot a közterületfelügyelőknek Fotó: Läufer László Szomorúak a pécsi közterületfelügyelők Kerékbilincs és ultrahangos kutyariasztó A Közterület-felügyelők III. Országos Konferenciáját tartották Dunaújvárosban, amelyen az ország 150 szervezetének képviselői vettek részt. A konferencia kapcsán az országos helyzetről Besztercei Miklóst, a Pécs Városi Közterület-felügyelet vezetőjét kérdeztük.- Tavaly még valamennyi kollégám a kezdeti nehézségekről panaszkodott, botladozott az indulás, az idei konferencián azonban lendületes fejlődés eredményeiről adhattak számot. Mindezt irigységgel vegyes szomorúsággal mondom; a közterület-felügyelőségek alakulásakor a főváros után Pécs szervezete számított példaértékűnek, most viszont az utolsók között kullogunk, szégyenkeznem kellett. A lemaradás, és a többi szervezettől elválasztó különbség egyértelműen a létszámban, a járőrök fizetésében és az eszközrendszerben - gépkocsi, számítógépes nyilvántartás, telefax, üzenetrögzítő - mutatkozik meg. Másutt már bevett gyakorlat az engedéllyel rendelkezők és a szabálysértők számítógépes nyilvántartása, míg mi hónapok múltán kapjuk kézhez a kért információkat. Példaként: a pápai közterület-felügyelők menedzser-kalkulátorral dolgoznak, ami az ügyvitel 80 százalékát könnyíti meg. Összedőlés előtt áll a házunk, amit az ügyfeleink gyakorta sérelmeznek is, holott nemrég vezettük be a nyújtott, állandó ügyfélszolgálati ügyeletet. A 30 ezres lélekszámú Gyulán 8, a Pécshez hasonló nagyságrendű Debrecenben 37 járőrt alkalmaznak, szemben a mi tíz főnyi létszámunkkal. A dunaújvárosiak környezetkímélő újítása, a kerékbilincs egyedülálló példa: a forgalmat akadályozó gépkocsit nem a szállítják el a lopóautók, hanem kerékbilincscsel teszik mozdíthatatlanná a kocsit, amíg gazdája elő nem kerül és le nem rója a büntetést. Ugyanakkor az országos álláspont szerint a legtöbb városban a büntetéscentrikusság helyett a prevencióra, a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, az intézkedések nagyrésze felszólítás, figyelmeztetés. Székesfehérváron az illegális plakátragasztóknak már jócskán kedvét szegik, ugyanis a tiltott módon hirdetett rendezvény megartását meghiúsítja az önkormányzat. Más jellegű példa az ultrahangos kutyariasztó készülék, amelytől a támadó ebek meghátrálnak.-Valamennyi felügyelet előrelépett - Pécsett megállt az idő. A legtöbb városban az ön- kormányzatok városrendészeti hivatalokat alakítottak a felügyeletekből, a járőrök pedig közalkalmazottból köztisztviselővé avanzsáltak. Mindez morálisan és anyagilag is lényeges különbség. Az állampolgári elvárások pedig Pécsett is az egekig nőnek, s az ütőképes felügyelet létrehozásáért kezdeményezéseink nyomán máig egy urh-rádiót sikerült „kiharcolnunk” ... Tröszt É. Új illatcsaládok - neves kozmetikai készítmények Rúzs, mely télen véd a hidegtől A kozmetikumokat gyártó cégek időről-időre új illatcsaládokkal rukkolnak ki vagy a kedvelt kozmetikumokat merőben új köntösben léptetik a vásárlók elé. Erről győződhetnek meg az érdeklődők a pécsi új Centrum Áruházban rendezett, szaktanácsadással, sminkeléssel egybekötött kiállításon. Király László, a Primőr Kereskedelmi kft kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy másfél éve neves kozmetikumokat képviselnek és forgalmaznak hazánkban. Most az ismert Margaret Astor kozmetikumok a fehér csomagolás helyett - exkluzív lakkfekete burkolásban jelennek meg. A dekor- kozmetikumok választéka újdonságokkal bővült. A Perfect ajakápoló rúzs a téli hidegben is védi a hölgyek száját. A Silver Frost oly magas gyöngyházfényű, hogy „lakkos” hatást kelt. E két termék mindegyike 36 féle színárnyalatban létezik. Az ajakrúzs és szemhéjfesték fixáló biztosítja, hogy a smink friss maradjon, ne kenődjön el, de nem csókálló! A dolgos háziasszonyok körmeinek védelmében kísérletezték ki a körömágy ápoló stift-et és a körömegyenetlenséget leplező, mattfényű, testszínű körömkorrektort. Az Astor tinilá- nypknak dobta piacra a sárgadinnye illatú, California kölnijét. A 200 éves Muelhens cég - a közismert 4711 kölnivíz gyártója - a Gabriela Sabatini új termékcsaládot, a Megnetic-et állította elő. Adám E.