Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)
1992-11-16 / 316. szám
1992. november 16., hétfő üj Dunántúli napló 7 A Paksi Atomerőmű reaktortere Fotó: Proksza László Földrengés védelem az Atomerőműben Pécsi vállalkozók NASA technikával kutatják a Föld titkait Rangot az érettséginek! 25 millió vendég A KSH legfrissebb adatai szerint januártól szeptemberig az ország összes szállodájának kihasználtsága 47,3 százalékos volt - ezen belül augusztusban 56,4, szeptemberben 55,8 százalékos. A budapesti szállodák telítettsége 55,1, a Balaton-partiaké 48,5 százalékos volt szeptember végéig. Szeptemberben a legkeresettebbek a budapesti ötcsillagos szállodák voltak 85 százalékos telítettséggel. Ebben az évben szeptember végéig összesen 25 229 000 külföldi fordult meg az országban, ez 22 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. A külföldre utazó magyarok száma 9 hónap alatt valamivel meghaladta a 9 és fél milliót, s ez csak kétharmada a tavaly ilyenkori adatnak. IMF-tárgyalások Illetékes IMF-források elmondták az MTI tudósítójának: a tervek szerint november végén utazik ismét Budapestre a Valutaalap küldöttsége, hogy folytassa a tárgyalásokat a készenléti hitelprogramról. A keret esedékes részének folyósítását az IMF ismeretesen felfüggesztette, mivel az idei költség- vetés hiánya jelentősen meghaladta a tervezettet. A kérdésről beható tárgyalások folytak szeptemberben Washingtonban, amelyeken az IMF illetékesei közölték: az idei gondokat az átállás árának minősítik, de abból indulnak ki, hogy a költség- vetés 1993-as hiánya ne haladja meg a nemzeti össztermék 6 százalékát. Amennyiben az országgyűlés ennek megfelelő döntéseket hoz, a hitelek felújítására vonatkozó javaslat márciusban kerülhet az IMF vezető testületé elé. Királytalálkozó A skandináv országok kultúráját bemutató nagyszabású művészeti fesztivál megnyitásán ugyanis II. Erzsébet brit uralkodó mellett mind az öt skandináv ország államfőjével képviseltette magát. így sikerült felülmúlni az eddigi rekordot tartó, immáron legendás 1363-as „királytalálkozó” létszámát. (1363-ban az akkori angol király a skót, a francia, a dán és a ciprusi uralkodókat látta vendégül.) Csernobil katasztrófája örök emlékeztető lesz az atomenergia történetében arról, hogy emberi mulasztások, biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása milyen eredményhez vezethet. Remélhetőleg nem szükséges újabb atomszerencsétlenséget átélnünk ahhoz, hogy a más jellegű veszélyforrásokra is odafigyeljenek a szakemberek. Mi a biztosíték arra, hogy földrengés hatására nem következik be a csernobilihez hasonló tragédia? Ez a kérdésfelvetés a Paksi Atomerőmű esetében különösen helytálló, hiszen az energiatermelő létesítmény a Kapos vonal elnevezésű tektonikai repedés mentén épült. Szakértői vélemények szerint pedig ebben a térségben bármikor keletkezhetnek a Richter skála 4-es erősségének megfelelő földrengések - 0,3 g-s gyorsulási értékekkel. Vajon kibírnak-e ilyen erős kéregmozgást az Atomerőmű épületei, berendezései? Az illetékesek nem bízták a választ a véletlenre. 1988-ban a Mecseki Szénbányák kutatási osztályát kérték fel a vizsgálatok elvégzésére, s azóta a cég közel 60 millió forint értékű munkát végzett a problémák megoldása érdekében. Igaz időközben a társaság a Szénbányák életében az elsők között alakult át 1990-ben kft-vé, de mint Ge- opárd Geotechnikai és Geofizikai Kft. is folytatták a megkezdett feladatokat. Az eredményes tevékenységhez nagyban hozzájárult az is, hogy a vállalkozás tapasztalt szakembereinek a legmodernebb műszereket sikerült beszerezniük dán és amerikai üzleti partnereiken keresztül. A pécsi cég valószínűleg egyedülálló helyzetbe került ezen a területen hazánkban, hiszen COCOM listás szoftverek, NASA kifejlesztésű berendezések jutottak így a birtokukba, s minden eszközük megvan a rezgésvédelmi és földrengés-ál- lósági vizsgálatokhoz. A mérés komoly előkészületeket igényel, s igen látványos. A földrengéseket ugyanis nagyerejű robbantásokkal szimulálják - esetenként 2-300 kilogramm robbanóanyag együttes felhasználására is sor kerül. Ugyanakkor egyidejűleg 192 ponton mérik gyorsulásérzékelőkkel falazatok, csővezetékek, gépek, műszerek reagálását a külső mechanikus hatásra. így szűrték ki például a vezérlőterem gyenge pontjait is, de az összes frekventált pont bemérése még jó néhány évig eltart. A Geopárd Kft. azonban nemcsak Pakson tette le névjegyét. Speciális kőzetradaijukkal 8 volt szovjet katonai laktanyának a területén végeztek méréseket, s 10 méteres mélységben tártak fel üregeket, titkos alagutakat, közműveket, erősáramú kábeleket. A műszer segített atomsilók behatárolásában, 15-20 köbméteres földalatti fémtartályok felkutatásában is. Az érdekes és különleges munkamegrendelések pedig rendületlenül érkeznek. Egy másik speciális berendezésük például (a fúrásnál jóval olcsóbban, de legalább olyan pontosan) szeizmikus módszerrel határozza meg 30 méteres mélységig a rétegszelvényeket, így a cég ezen szolgáltatása igen keresett nagy volumenű építkezések talajmechanikai vizsgálataihoz. A pécsi vállalkozás nevét várhatóan két év múlva még inkább megismerheti az ország, ugyanis a kft. előrehaladott tárgyalásokat folytat az 1994-ben 100 éves budapesti Szabadság-híd dinamikai felülvizsgálatáról. Mészáros. B. Endre Nem tartható tovább az érettségi és felvételi rendszer kettő- sége, ha azt akarjuk, hogy a hazai közoktatás európai mércével mérve is a korszerűbbek közé számítson, állítja az a közlemény, melyet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium adott ki. Már az előző két tanévben is jelentős változások történtek a felvételi eljárásban, de a közoktatási és felsőoktatási törvény előkészületei megkövetelik, hogy a két rendszert tovább közelítsék egymáshoz. A jelenlegi jogszabályok keretei között, 1993-ban angolból, németből és franciából vezetnek be egységes írásbeli felvételit, illetve a magyar nyelv- és irodalom írásbeli vizsgáinak összehangolásával korszerűsödik a felvételi rendszer. Az évtizedek alatt kialakult és ma is élő felvételi gyakorlat szerint négy tantárgyból - matematikából, fizikából, biológiából és kémiából -már eddig is közös írásbeli érettségi és felvételi vizsgát tettek a jelenkezők. Mit lehet tudni az idei érettségiről? Az összevont írásbeli vizsgákra 1993. május 24-26-án kerül sor. Azok, akiknek csak érettségizniük kell, mert mondjuk tanulmányi versenyen már „megváltották” belépőjüket az egyetemre, a hagyományos érettségi vizsgát teszik az idén is. Az érettségit és felvételit Az előző éveknél valamelyest kedvezőbben alakul a szőlősgazdák helyzete az idén - mondta az MTI munkatársának Sümegi József a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének főtitkára. Jelentősen növekedett a hazai borfogyasztás az elmúlt időszakban. Egy ember átlagosan több mint 30 liter hazai bort iszik meg egy évben. Újjáéledtek a keleti piacok is, így keresik a magyar bort a volt Szovjetunió utódállamaiban, Németország új keleti tartományaiban is, a volt NDK területén. Az idén az aszály miatt kevesebb szőlő termett ugyan, ám még így is 3,6-3,8 millió hektoliter borra lehet számítani az idén. Az óborkészlet jelenleg egyidőben iró diákok a dolgozatot karbonpapirra készítik, az egyik példányt az iskola, a másik példányt a felsőoktatási intézmény kapja meg. Nem kell a három kiemelt nyelvből összevont dolgozatot Írniuk azoknak, akik legalább C fokozatú állami nyelvvizsga - bizonyítvánnyal rendelkeznek. A kéttannyelvű gimnáziumokban minden tanulónak az Írásbeli érettségi és a felvételi dolgozatot egyaránt meg kell Írnia. A magyar nyelv- és irodalom egységes írásbelijének kidolgozására is megtörténtek az előkészületek. A követelmények az egyes iskolatípusok között eltérőek,az átmenethez időre van szükség. Első lépésben megmaradt a három tétel, amelyből egyet szabadon választva karbonpapírra kell majd kidolgozni. A dolgozatot a középiskolai tanárok javítják ki és ők is értékelik, de egyik példányát megküldik a felsőoktatási intézménybe. A felvételizők az idén még tesznek ugyan külön írásbeli felvételi vizsgát, ugyanakkor az érettségi dolgozatot is figyelembe veszik a pontszámok kialakításkor. Hogy bizonyos értékelési gondokat elkerülhessenek, 1993-ban magyar nyelv- és irodalomból nem szerepel majd a tételek között irodalmi elemzés, ezt helyettesíti majd az érettségi dolgozat. (somfai) valamivel több, mint 3 millió hektoliter. Továbbra is gondot jelent azonban, hogy a régi nagyüzemi borfelvásárlás - főként a nagyüzemek anyagi gondjai miatt - már nem működik, ám a kisüzemek még nem tudják teljes mértékben átvenni a volt mamutvállalatok szerepét. így a termelőknek adott feldolgozási támogatást, amely mintegy 500 millió forintot tett ki, a gazdák nem tudták teljes mértékben felhasználni. Ebből mintegy 200 millió forintnyit használtak fel erre a célra. A szakember javaslata szerint a fennmaradó összegből támogatni lehetne a kisvállalkozások borfeldolgozási tevékenységét, valamint a marketing-munkát is. Ismét keresik a magyar bort Feldolgozási támogatás Mennyit hoz a „kétkulcsos”? Kétkulcsos vagy háromkulcsos legyen a januártól alkalmazott általános forgalmi adó? A most folyó költségvetési vita egyik, a szó szoros értelmében vett „kulcs-kérdése” ez. Korábban a 25 százalékos kulcsot tekintették általánosnak, ezzel terheltek minden szolgáltatást, fogyasztási terméket, amely nem tartozott az úgynevezett létfontosságú cikkek körébe. A 0 százalék-kulcsot a tömegfogyasztás alapvetőnek minősített termékeinek, szolgáltatásainak esetében alkalmazták, ide sorolták többek között a tejet, a tejtermékeket, az egyes háztartási energiaforrásokat, a helyi közlekedést, a lakbéreket, hogy csak néhányat említsünk a valóban legfontosabbak közül. A 15 százalékos kulcsot olyan esetekben alkalmazták, amikor ugyan a normatívnak tekintett 25 százaléknál kedvezőbb feltételekkel kívánták segíteni a fogyasztást. A mostani kormányjavaslat szerint a jövő év januárjától mindössze két kulcsot alkalmaznának: egy 8 százalékost és egy 25 százalékost. Az előzetes számítások szerint 126 milliárd forinttal nőnének az áfa-bevételek, és elérnék az évi 285 milliárdot. Mondjuk ki: a piacon 126 milliárd forintnak megfelelő áremelést takar a lépés. Ekörül kavarog most a vihar. A kétkulcsos rendszer ellenzői azt hangoztatják, hogy nem lehet minden kötöttségtől mentesen növelni a költségvetési bevételeket. Nincs olyan lényeges szempont - és ide sorolják a költségvetési hiányt és bizonyos támogatások forrásigényét is -, ami teljesen szabad kezet adna a pénzügyi tárcának az adóprés használatához. A másik oldal szerint nyilvánvaló, hogy több bevételre van szüksége az államnak, s ezt az igényét méltányolnia kell a parlamentnek. A szakszervezetek azt kívánják, hogy a fogyasztási kiadások növekedését és a költségvetési intézmények - iskolák, kórházak - áfa-emelésből adódó többletkiadásait kompenzálja a kormány. Anélkül ugyanis romlik a szolgáltatások színvonala. De ma még a kormány tanácstalannak tűnik a kompenzálás módját, lehetőségeit illetően. Általános béremelést csak úgy adhat, ha lemond bizonyos adóbevételekről, és előírja, hogy azt béremelésre fordítsák a munkaadók .. .ígyviszontéppenabevételét csökkentené ahelyett, hogy emelné. Elvileg persze elrendelhetne általános béremelést is, de ezzel verseny- képtelenné tenné a termelést, felerősödne a vállalatok létszámcsökkentési törekvése, ami megint a közös kassza kiadásait terhelné, tehát másutt megint adót kellene emelni, vagy külföldi hitelt felvenni a fogyasztás fedezetére. Akármelyik ujját harapja meg a költségvetés - neki fáj. Bácskai Tamás Terjeszkedik a hazai narkópiac Még csak fenyegető jóslat,, hogy a kábítószerek fogyasztásában hamarosan utolérjük a Nyugatot; félő azonban, hogy belátható időn belül teljesedik. Mint a drogellenes társadalmi küzdelem szervezői munkatársunknak elmondták: sok jel utal arra, hogy fokozatosan kiépül a drogkereskedelem hazai hálózata. Sajnos, a választék bőséges; a vevőnek ma már nem kell külföldön felhajtania a portékát, mert itthon is beszerezhető minden rendű-rangú kábítószer, igaz, egyelőre csak Budapesten és a nagyobb vidéki városokban. A forgalomban levő drogok minősége változó és egységes árfolyamokról sem beszélhetünk. Ez utóbbiakat nemcsak a nemzetközi feketepiac árainak alakulása befolyásolja, hanem az is, hogy adott időben intenzív rendőrségi akciókra vagy éppen szélcsendre számítanak a forgalmazók. Méreteit illetően ez a kereskedelem még messze van a sok nyugati országban működő komoly, nagy hálózatoktól. „Nagymenők” még nem nőttek ki, a csempészektől a vevőig zömmel két, legfeljebb három kézen megy át az áru. Az sem ritka, hogy a csempész egy személyben beszerző, szállító és eladó, azaz kisipari módon zajlik az üzlet. „Narkó-standok” leginkább mulatókban, éjszakai szórakozóhelyeken, bárokban működnek, közülük is főként azokban, amelyek népszerűek, nagy forgalmat bonyolítanak le. Itt aránylag könnyű vevőkört találni és bővíteni, s a szórakozók forgatagában a zugárusok gyorsan szedhetik a sátorfájukat, ha veszélyt szimatolnak. Sajnos ma már nyomon követhetőek bizonyos fogyasztói szokások is. Az „újoncok” többnyire mákból készített ópi- umos teával kezdik - ehhez elég könnyű hozzájutni és aránylag nem drága. Aki rákap, nemigen tudja, hogy veszélyes úton indul el, mert potenciálisan ezekből a „teásokból” lesznek a legkeményebb drogosok, .fűből” a külföldi portéka grammonként 6-800 forintba kerül. A hazai áru valamivel olcsóbb, s gyöngébb minőségű. A hasis a fűnél valamivel drágább, az úgynevezett kemény drogokért pedig még nagyobb pénzeket kasszíroznak a kábítós-piacon. Az LSD-t, amely egyébként TRIP néven szerepel, félszer félcentis, bélyegszerű csomagolásban 800-1200 forintért árulják. Az amphitamin alapanyagú „Speed” ára 1000 forint körül ingadozik. Kokain a zugpiacon por alakban dúsítva vagy tisztán kapható, adagonként 1000-1200 forintért, ugyanennyi a heroin is. A narkó-választék tekintélyes része külföldi, ismereteink szerint Amszterdam, Berlin, Bécs felől érkezik. —pol—