Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)

1992-11-10 / 310. szám

10 tu Dunántúli napló 1992. november 10., kedd A szerkesztőség postájából Jókora szemétkupac csúfítja a környezetet Pécsett a város határában, a Fema áruház tőszomszéd­ságában. A hulladékok, törmelékek tetejére még egy minden használható alkatrészétől megfosz­tott Trbant roncs is került Fotó: Läufer László Kórus siker Itáliában A Nemzetközi Koncerti­roda felkérésére és szervezé­sében az olaszországi Padova városában járt a nagyatádi Bárdos Lajos Általános Is­kola ének-zene tagozatos kó­rusa valamint a volt tanítvá­nyokból alakult Jubilate kó­rus. A Veneto Radio (Veneto tartomány) egyenes adásban közvetítette a Vene- zia-mestre-St. Chiesa Ss.Gervasio e Provasio-Car- penedo templomból - a közel két órás - hangversenyt. Nagy megtiszteltetés volt a kórustagok számára is, hogy külföldön mi képviselhettük országunk zenei kultúráját és igen kellemes meglepetés a rádió közvetítése. Meglepe­tésünkben még megijedni sem volt erőnk, mindenki na­gyon összeszedte magát, és így - a fáradságos nap után - szereplésünk az utóbbi idők egyik legkiválóbb előadása volt. Kórusaink sikerét mi sem bizonyította jobban, mint a templomi tapsvihar, éljenzés a művek után. Műsorunknak nagyon széles repertoáija volt, szerepeltek benne Na- nini, Martini, Verdi, Kodály, Bartók, Bárdos és még na­gyon sok mű. Különösen nagy sikere volt az eredeti nyelven énekelt műveknek. A kitűnő akusztikájú hangversenytemplom, a lel­kes közönség, a nagyszerű műsorvezető, aki a művek előtt röviden összefoglalta a zeneszerzők életéről és korá­ról, sőt a művekről is a lé­nyeget, mind-mind elősegí­tette kórusaink sikerét. Jó volt együtt énekelni kö­zösen az olasz emberekkel Verdi: Nabucco című operá­jából a Rabszolgák kórusa című részletet, ahol a közön­ség és a kórus is könnyezett. Vendéglátónktól egy aranyozott - muranói üvegre fújt - emlékplakettet és a rá­diófelvétel teljes anyagát kaptuk meg ajándékba. Á Ve- lence-Mestre-i kórus bősége­sen megvendégelt bennünket és nagyon örültek a mi kis ajándékainknak is. Zag Ágota Kimaradtunk a csatornázásból is Hírlap előfizetés Az Új DN november 3-i számában „A szerkesztőség postájából” rovatban megjelent OTP-kópé című írással kapcso­latban a következő tájékoztatást kaptuk: A posta jelenlegi rendszeré­ben az OTP folyószámlán ke­zelt előfizetéseket három hóna­pos időtartamban tudja kezelni. A hírlap előfizetési díjak fo­lyamatos és egyre nagyobb mér­tékű emelkedése következtében megkezdtük rendszerünk átdol­gozását. A jövő év folyamán azokon a településeken, ahol már számítógépes rendszerben tartjuk nyilván előfizetőinket lehetőség nyílik az egy havi elő­fizetésre. A befolyt hírlapdíjak előrefi- zetési részét a posta elkülönített számlán tartja. Ebből biztosítja esetleges lapmegszűnés esetén, illetve előfizetőink lemondása során a részükre visszajáró ösz- szeg térítését. Szlávecz József osztályvezető Magyar Posta Vállalat Pécsi Igazgatósága Magnó a szervizben Március 28-án a pécsi Fészek Áruházban vásároltam egy Au- dioton márkájú rádiós-magnót, amely június 28-án meghibáso­dott és azóta a Budai Nagy An­tal utcai szervizben van. Anyaghiány miatt nem tudják megjavítani. Korábban egyszer már volt javítva. 6400 forint a rokkantnyugdí­jam, megvásárolni csak a leg­szükségesebbeket tudom. Egy kölcsönrádióm van, amit már vissza kell adnom. így nekem van is rádióm meg nincs is, de pénzem sincs, hogy másikat vegyek. Horváth Jánosné Pécs, Petőfi u. 56/1. Fegyelmi a taxisnak Két hete tettük szóvá, olvasói panasz nyomán, hogy az egyik pécsi taxis kitette a kocsiból az utasokat, mert rövidnek találta az uticélt. A taxis társaságtól kaptuk az értesítést, hogy a gépkocsiveze­tőt írásbeli figyelmeztetésben részesítették és pénzbüntetést kapott. Június közepén megtudtuk, hogy végre Erzsébet-telepet csatornázzák. Mindannyian - az itt élő hat család - nagyon meg­örültünk, bár tudtuk nem kevés pénzünkbe kerül mindez. A lakókat a Bártfa utcai isko­lába hívták az önkormányzati képviselői megbeszélésre. Meg­tudtuk, hogy a Kun utca alsó ré­szét nem csinálják meg, mert az önkormányzat nem készíttetett csatornázási tervet. Sajnos elfo­gadható magyarázatot nem kap­tunk. Nagyon szeretnénk, ha Pécs polgármestere, és a terület önkormányzati képviselője vá­laszt adna a kérdésünkre: a Kun utca alsó szakaszát, ami nem több mint 80 méter, mikor akar­ják csatornázni? Úgy érezzük betelt a pohár, nem tűrjük, hogy másodosztá­lyú állampolgárokat csinálnak belőlünk.Kihagytak a földgáz programból is, amit ugyancsak nagyon sérelmezünk. Úgy tud­juk, a csatornánkra nincs pénz, ugyanakkor az alattunk lévő te­niszpályákhoz most készítik a tervet és tudomásunk szerint jö­vőre különböző szociális és szó­rakoztató épületeket fognak ön- kormányzati pénzen építeni. Nem vitatjuk, erre is szükség van, de melyik a fontosabb? (Név és cím a szerkesztőségben) Elnézést kér a Volán Hegedűs Mária pécsi olva­sónk panaszolta, hogy a Fő- pályudvarról induló 38-as járat a lámpásvölgyi végállomás előtti utolsó megállóban nem állt meg a felszálló utasoknak. A panaszra a Pannon Volán­tól Albert Ferenc igazgatóhe­lyettes és Kóczián Lőrinc üze­migazgató a következő tájékoz­tatást adta: A járatot végző gépkocsive­zető elmondása szerint az uta­sok nem Lámpásvölgybe, ha­nem a város felé szándékoztak utazni - ami a panaszlevélből is kiderül. A rendelkezések szerint a megállóban meg kellett volna állnia, hogy az utasok felszáll- janak, majd a végállomáson va­lamennyi utast lé kellett volna szállítani, és úgy beállni az in­dulóhelyre. Mivel dolgozónk nem az előírásoknak megfele­lően járt el, felelősségrevonás- ban részesítettük. Az utasokat ért kellemetlenségért szives el­nézést kérünk. Új kábelhálózat... Ez év nyarán megkérdezé­sünk, beleegyezésünk nélkül a Kábelkom megkezdte a lakások tévé-antenna hálózatának átkö­tését egy új hálózatra. Az indok: ezzel az új hálózattal jobb mi­nőséget produkálnak. Ez azon­ban nem így van, rosszabb lett a kép minősége mint korábban. Az anyagi kihatásáról lakossági szempontból nézve ne is beszél­jünk. A házunkban (10 emeletes épület) szabadságunk idején tör­téntek a bekötések. Mivel kima­radtunk, többször kértük a be­kötést, mert a régi hálózatot ki­kapcsolják, de azóta sem hozták be a lakásokba az új kábelt. Október 14-én egy falragasz hozta a ház tudomására, hogy már csak az új csatlakozó zsinó­ron lehet tévét nézni. Aznap, másnap és harmadnap is ismé­telten kértük a bekötést, mire két napi kirekesztettség után este már nézhettünk tévét. Azt szeretném tudni, hogy a . Kábelkom minden felelősség nélkül megtehéti-e, hogy csalá­dokat rekeszt ki a tévénézés le­hetőségétől. Czukor Csongor Pécs, Nagy I. u. 78. Gyöngyszemek, pillanatok Sok anyaországi magyar számára a „Hargita” egy foga­lom. Legtöbben azt tudják róla, hogy ott is élnek magyarok, akik székelyeknek vallják ma­gukat. Erdélyi számára a Har­gita a „hegyet” jelenti, Ábel és Üz Bence révén mentettük át a világirodalomba. Né A Keleti-Kárpátok egyik belső tömbje, ami körbezárja a Gyimeseket, a csicsói-meden- cét és Kászont. Északon a Gyergyói-havasok, délről pedig a bodoki hegyek határolják. Nézem a hargitai tájakat, embereket a fotókon. Elkapott pillanatok, vissza nem térő mozdulatok, vagy mozdulat­lanságok? „Tudod, engem a Gyimesek bolondjának tartanak. Szeretem ezt a vidéket! Egyszer éppen fát vágni voltunk fenn a havason. Hazafelé jövet nagy eső ért el, biciklivel voltunk. Az ég egyik felén sötét felhők tornyosultak, míg a másik felén kristálytiszta volt. És egyszerre az út felett szivárvány keletkezett. Gyö­nyörű volt! Nem volt nálam fényképezőgép, pedig otthon volt a „Zeis”-gépem, és a má­sikban a színes dia. A legjobb lett volna egy videokamera. Ez sajnos nincs!” -mondja szomo­rúan az egyik fotós. A felvételek gyöngyszemek, egy nép, egy nemzet, egy táj ki­ragadott pillanatai. Tizenkét fo­tóművész szívét-lelkét adta belé. A technikai felkészültsé­gük minimális, van úgy, hogy nincs előhívó, megfelelő szem­cséjű papír, minőségi film. Ab­ból dolgoznak, amijük van, ott­hon barkácsolják össze eszkö­zeiket. Ezért is érdemes odafi­gyelni reájuk! Né A kiállításuk nyitva van no­vember 13-ig, szerdán és pén­teken 16-18 óra között, vala­mint vasárnap 10-12 óra között Pécsett, a Mecseki Fotóklub­ban, a Szent István tér 6. sz. alatt. Bandi András Jogi tanácsadó O. P.-né munkáltatója meg­változik. Az új munkáltató ke­vesebb munkaidőben keve­sebb bérért akarja foglalkoz­tatni. Kérdése: köteles-e elfo­gadni az új feltételeket és bért. A Munka Törvénykönyve a munkaviszony létesítését a fel­ekre (munkavállaló-munkál­tató) bízza. A megállapodás­nak megfelelően kerülhet sor a munkaviszony létesítésére, a munka végzésére és a díja­zásra. A munkabérre vonatkozóan a Munka Törvénykönyve az alábbiakban ismertetettek sze­rint rendelkezik a VII. fejeze­tében. A munkavállalónak munka- viszonya alapján a munkáltató­tól munkabér jár; az ettől eltérő megállapodás érvénytelen. A munkavállalót - eltérő megállapodás hiányában - a munkaszerződésben megálla­pított személyi alapbérnek megfelelő munkabér illeti meg. A munkavállalót megillető munkabér időbérként, vagy tel­jesítménybérként, illetve a kettő összekapcsolásával álla­pítható meg. A személyi alap­bért időbérben kell meghatá­rozni. A teljesítménykövetelményt és a teljesítmény tényezőket a munkáltató állapítja meg. Eze­ket alkalmazásuk előtt írásban az érintett munkavállalók tu­domására kell hozni. Abban az esetben, ha a telje­sítménykövetelmény teljesí­tése jelentős részben nemcsak a munkavállalón múlik, garan­tált bér megállapítása is köte­lező. További előírásokat is tar­talmaz a jogszabály, de ezek ismertetésétől most eltekin­tünk. Né Kovácsáé olvasónk kérdezi, hogy munkaviszonyai (25 év) után a jelenlegi szabályozás szerint is megkaphatja-e a ju­bileumi jutalmat. Az 1992. július 1. napján élet- belépett új Munka Törvény- könyve nem tartalmaz rendel­kezéseket a jubileumi juta­lomra. Az megszűnt. Abban az esetben, ha olva­sónk július 1. napja előtt már megszerezte a jubileumi juta­lomhoz szükséges éveket, ak­kor a munkáltatójától kérheti a kifizetését. Ha nem szerezte még meg, akkor rendelkezés hiányában ilyen jutalomra nem lesz jogosult. Né Cs. Gy.-né kérdése, hogy mennyi a szülési szabadság, azt, hogy kell kiadni? A Munka törvénykönyvé­nek 138. §-ában írtak szerint a terhes, illetőleg a szülő nőt hu­szonnégy hét szülési szabad­ság illeti meg. Ezt úgy kell ki­adni, hogy négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen. Egyben tájékoztatjuk ar­ról is, hogy ugyanezen rende­lethely szerint a szülési sza­badság megszűnik: a./ a gyer­mek halva születése esetén az ettől számított hat hét eltelté­vel; b./ ha a gyermek meghal, a halált követő tizenötödik na­pon; c./ Ha a gyermeket állami gondozásba adják, az azt kö­vető napon. A szülési szabad­ság időtartama azonban - a szülést követően - hat hétnél rövidebb nem lehet. Abban az esetben, ha a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézet­ben gondozzák, a szülési sza­badság igénybe nem vett részét - a szülést követő egy év eltel­téig - a gyermeknek az inté­zetből történt elbocsátása után is igénybe lehet venni. A Munka Törvénykönyvé­nek előírása szerint a munkál­tató a munkavállaló kérelmére a./ a szülési szabadság le­telte után a gyermek gondo­zása céljából a gyermek har­madik - tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében tizedik - életév betöl­téséig, továbbá b/ a gyermek betegsége ese­tén az otthoni ápolás érdeké­ben a gyermek tízéves koráig a betegség tartamára, fizetés nélküli szabadságot köteles engedélyezni. Né L. N. a közös tulajdon meg­szüntetésének mikéntje iránt érdeklődik. Polgári Törvénykönyvünk 147. §-a szerint a közös tulaj­don megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti; az e jogról való lemondás semmis. A közös tulajdon tárgyait el­sősorban természetben kell megosztani. A közös tulajdon tárgyait, vagy azok egy részét - ha ez a tulajdonostársak körülménye­ire tekintettel indokolt - meg­felelő ellenérték fejében a bí­róság egy vagy több tulajdo­nostárs tulajdonába adhatja. Ehhez a tulajdonjogot meg­szerző tulajdonostárs belee­gyezése szükséges, kivéve ha a bíróság a közös tulajdonban álló ingatlanrészt az abban lakó tulajdonostárs tulajdo­nába adja, és ez nem sérti a bennlakó méltányos érdekeit. Ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, illetőleg a természetbeni meg­osztás jelentékeny értékcsök­kenéssel járna, vagy gátolná a rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értéke­síteni kell, és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfe­lelően felosztani. A tulajdonos­társakat az elővásárlási jog harmadik személlyel szemben az értékesítés során is megil­leti. A bíróság nem alkalmaz­hatja a közös tulajdon meg­szüntetésének olyan módját, amely ellen valamennyi tulaj­donostárs tiltakozik. S. Ä.

Next

/
Thumbnails
Contents