Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-05 / 275. szám
1992. október 5., hétfő uj Dunántúli napiö 7 »I*A mostohagyerek talpra áll Szágyon sem ér véget a világ Latin-Amerika kilábalóban Latin-Amerika lassan és ellentmondásokkal terhesen, de kilábalóban van az előző évtized súlyos gazdasági válságából - állapítja meg az ENSZ Latin-amerikai Gazdasági Bizottságának jelentése. A dokumentumot Gert Rosenthal, a testület titkára ismertette Caracasban, a Latin-amerikai Gazdasági Szervezet (SELA) tagállamainak miniszteri értekezletén. A térségben idén is az előző évhez hasonló mértékű, 3,2 százalékos gazdasági növekedés várható. Az átlagnál erőteljesebben nő a nemzeti össztermék Chilében (mintegy 7 százalékkal), valamint Argentínában, Venezuelában és Panamában (6 százalékkal). A régió államai a várakozások szerint 5 százalékkal növelik exportjukat. Ugyanakkor Latin-Amerika továbbra is súlyos adósságterheket visel; tavaly év végén 432 milliárd dollárnyi külföldi adósságot regisztráltak. Potyabeszélgetések A francia posta Dél-Francia- országban „házi telefonfülkéket” próbál ki. Ezek olyan, 20x30 centiméter nagyságú készülékek, amelyek megóvják a házigazdát attól, hogy bárki is az ő számlájára telefonáljon - ha azt az állomás tulajdonosa nem kívánja. Az új találmány lényege nagyon egyszerű: csak az tudja használni a készüléket, akinek normál francia telefonkártyája van. így a beszélgetés díját az automata a kártyán lévő egységekből vonja le. Racionalizál a TWA New York - Az amerikai TWA (Trans World Airlines) légitársaság a jövő hónaptól 12 városban megszünteti szolgáltatásait, és 10 százalékkal csökkenti alkalmazottainak számát. Októbertől 8 amerikai város mellett Isztambulba, Moszkvába, Koppenhágába és Stockholmba sem indulnak TWA-já- ratok. Az elbocsátások körülbelül 2800 embert érintenek. A légitársaság idén februárban csődvédelmet kért az amerikai vezetéstől. A tervek szerint az átszervezés után a TWA-nak naponta több mint 700 járata lesz, 62 amerikai városba és 18 külföldibe. Mikor rátaláltam a térképen Szágyra, az fogott meg leginkább, hogy a térkép szerint idáig vezet az út, aztán nincs tovább, mintha itt, a világnak végén befejeződne minden. Aztán elindultam. És újra csak előkerült a térkép, lássam, merre is a tekereg az az út, aminek végén ott búvik Szágy. B ükkösd után van egy kis leágazás, az erdőgazdaság ma- gánútja.dejelentősenlerövidítO.A a távot, hát átkönyörögtem magam az őrposztokon. Csodálatos őszi kacskaringók vezetnek át a hegyen, ha toposzokban gondolkodom: az Isten háta mögé, de amint a faluszéli szépen restaurált kőkeresztek feltűnnek, inkább azt gondolom: Isten színe elé. Nem sok autó jár hétköznap fényes délelőtt Szágy főutcáján, a busz is ritkán fordul erre. A polgármesteri hivatalban Zima István polgármesternek is feltűnik az ismeretlen kocsi, kijön fogadni a kapu elé. Besétálunk a frissen kipofozott épületbe, valaha zárt raktárként állt, de mivel Szágy közigazgatásilag ismét önálló lett, itt alakították ki a polgármesteri hivatalt, a nyugdíjas klubot, a kis könyvtárat, s egy frissen meszelt szoba a hetente kétszer érkező orvosra vár.- Szerencséje van, hogy ma jött - mondja Zima István -, máskor nagy a nyüzsgés a kárpótlás miatt, mindent mi intézünk. Érdekes látni, hogy sok emberben még megvan a föld szeretete, annyi év után is pontosan meg tudják mondani hajdani földjeik méretét, meg a dűlőt, ahol volt. El voltak aprózva a területek, egy-egy lakosnak sokszor 30-40 tagban volt a földje. Jönnek vissza Szágyról elszármazottak is mind többen; én huszonöt éve lakom itt, de sokakat csak most ismerek meg.- Kik éltek Szágyon, mit lehet tudni a falu történetéről?- Röviden annyit, hogy ezt a részt mindig dús erdőség borította, mígnem az 1700-as évek második felében, mikor a vidék Petrovszky József földbirtokosé volt, érkeztek ide a németek. 1938-ban 494 lakosa volt a falunak, de aztán jött a háború és azt követő kitelepítések-betele- pítések, úgyhogy a lakosság sokkal vegyesebb; de legjellemzőbb tán az, hogy pillanatnyilag 236-an vagyunk, s ebből is több, mint hatvan fő a nyugdíjas.- Megmondom őszintén, azért választottam Szágyot a térkép alapján, mert itt véget ér az út...- Kétségtelen - sóhajt a polgármester -, Szágy a környék legmostohábban kezelt falva volt. A mai napig sincs víz, talicskán szállítják haza állatokat tartó emberek a vizet; az ásott kutak nemcsak rossz vizet adnak, de ki is száradnak lassan. Telefont, utat nem hoztak ide, és bizony, 1990-ig minden csak romlott. Munkát az erdőgazdaság és tsz adott, ezek most apránként mennek tönkre, a tex- tilhulladék-válogató üzemet máris felszámolták.- Létrehoztam egy közhasznú munkát végző brigádot, van benne ács, kőműves, asztalos, ők tartják rendbe a falut. Szerencse, hogy van egy jó közösségi mag, akik szeretnek tenni a faluért, hívó szóra ők is jönnek, segítenek.- Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt két év nem telt el eredmények nélkül.- Amit lehet, igyekszünk megtenni. Megcsináltuk az ivóvíz első szakaszát, van crossbar telefonunk, rendbehoztuk a kul- túrházat, készül az ifjúsági klub, új a halottas ház, a járda és a csapadékelvezető árok. Az aszfaltprogram támogatásával történt útépítés, megvan végre a temetőfeljáró, az ároktisztítás - mindez szinte dicsekvésnek tűnhet, de bárki beláthatja, hogy az említettek elemi dolgok. Nem is beszélve mindarról, ami még hátra van. Egyfolytában pályázatokat adunk be, el is nyerünk kisebb-nagyobb összegeket, például teniszpályára is kaptunk támogatást.- Látom, munka van elég. De ha éppen nem dolgoznak, hogyan élnek itt az emberek?-Vannak rendezvényeink, Katalin-napkor búcsú, bálok. Sajnos, sokrétű szórakozásra nincs lehetőség egyelőre. Tervezzük, hogy visszahozzuk a mozit, mert azt is beszüntették. Csak amíg olyan gondok vannak, hogy kenyér sem jön minden nap a boltba, fel kell állítanunk egy bizonyos sorrendet. Beszélgetés közben teszünk egy sétát a faluban. Tatarozzák a templomot, ahol valaha Uhl Antal prétpost hirdette az igét. A templomajtó új, egy Svájcban élő volt szágyi adományából csináltatták. Míg a délelőtti busz döcögve elporzik mellettünk, elbúcsúzom Zima Istvántól. Az ujját félig a száján tartva halkan elmondja még, hogy gyógyvízzé minősített meleg forrást találtak a falu mellett: - Ha ez bejön, akkor ki tudunk lépni a múltból. Akkor jöjjön majd vissza - biztat. Szívesen visszamegyek. M. K. Hétköznapi félelmeim Újabban kezdek, mondhatnám tanulok félni. Remélem, nem leszek tagja a rövid időn belül egymillióra jósolt munkanélküliek táborának, mégis egyre jobban félek. Épp, mert bérből és fizetésből élek, s ezáltal is védtelen és zsarolható vagyok, s amíg végképp ki nem dőlök a sorból, állandóan kettős játékot játszanak velem. Egyrészt azt hallom, hogy a lakosság terhei tovább már nem növelhetők, másrészt, mivel az egyre növekvő terhek még mindig nem küldtek padlóra, újabb és újabb megrendítő ütéseket mérnek rám (is). Az UCSAKÖ létminimum-számításai szerint családommal már a létminimum környékén, jószerint az alatt létezünk. Ez nem sirám, csak ténymegállapítás. Akár dicsekedhetnék is: még van mit a kukába hordanom, s nem magamnak kell onnan kibányásznom a napi megélhetésre valót. Hogy miért, mitől félek mégis? Sok mindentől. A kormány november végi hatállyal elrendelte a vagyonleltárt, s erre a nyomtatványok már postázásra készek. Megértem, hogy a fejlett nyugati demokráciákban jóideje létezik a vagyonadó intézménye, s bár erről nálunk most még nincs szó, csak a leltárról, mégsem hagy nyugton a gondolat: elrendelése nálunk csak a talán már előre borítékolt elhatározás kérdése. Már megszokhattam, hogy a nyugatra hivatkozásnál mindig én húzom a rövidebbet. így a személyi jövedelemadó bevezetésének is. Akkor szja-t a nyugatra hivatkozva vezették be, hiszen ott már mióta létezik, s kimondva is azért, mert az államháztartásnak szüksége volt erre a bevételre, egyebek között azért is, hogy dotálni tudjon. Most már szinte semmin sincs állami dotáció, mégis üres az államkassza. És egyre laposabb a zsebünk! Az energiaárak, az élelmiszerek árainak csillapíthatatlan éhsége, a gépjármű kötelező biztosítás, a súlyadó, az új casco, az üzemanyagár, és még hosszan sorolható a rám is egyre elviselhetetlenebb terheket rakó mindenféle többletkiadást, aminek bevezetése, tarifájának istentelen megemelése is a nyugatra hivatkozással történt. S ez a csőlátás folytatódik! Még mindig nem értem, hogy ha már az árakban és a közterhekben a Nyugat a követendő cél, miért nem az a bérekben, az élet- színvonalban, a megélhetésben? Meg kell értenem, hogy bajban van az ország. Ez újabb szempont, hogy tovább sarcoljanak. A szolidaritási alapra is nemsokára kétszer annyit vonnak le, míg a munkaadóknál ezt újabb két százalékkal növelik. Tervezik az szja kulcsok megemelését is, a számunkra újabb kivédhetetlen sors(?)csapást jelentő kétkulcsos áfa és sok más pénzelvonási mód bevezetését. A nyugati példák sorában még akad bőven olyan, amit idehaza még nem honosítottak meg ... (Jaj, csak nehogy valami tanácsot adjak, miben vagyunk még elmaradásban a jövedelmek kivételével!) Mindenki joggal aggódik. Vezetőink azért, hogy meg tudják-e valósítani elképzeléseiket. Talán értem is, a bőrömért. Eközben mind jobban úgy érzem, hogy a bőrömre megy az egész. Már nem csodálkozom semmin, csak egyre jobban félek a mától, a holnaptól, a holnaputántól. Murányi László Barátkép Politikusok, újságírók az elmúlt évtizedekben nem kevés tapasztalatot szerezhettek arról, hogyan kell ellenségképet formálni. Ez a politikai taktika részének számított, mert volt, amikor az ellenség „falra festésével” remélték „egységbe tömöríteni a népet. Ma is alkalmazzák ezt a módszert? Vannak, akik sajnos igen. Egyesek szerint ellenség lett az ellenzékből, mások „külföldi összeesküvők” beavatkozásáról írnak, vagy olyan gyűlölettel szólnak a tőlük eltérő nézetű, nemzetiségű, fajú vagy vallású emberekről, ahogyan halálos ellenségekről beszél az ember. Hasznos lehet ez egyáltalán ? Nem, mert az ellenségkép valami, sőt valaki vagy valakik ellen mozgósít. Aki negatív irányú cselekvésre - elutasításra, tagadásra, kirekesztésre ösztönöz, az semmiképpen sem motorja a széleskörű összefogásra épülő, pozitív hatású politizálásnak, közéleti aktivitásnak. Barátkép kellene? Igen - még akkor is, ha a társadalomnak lehetnek, vannak valós ellenségei, akikkel szemben a jogállam eszközeivel is fel kell lépni. A lakosságnak sugallt felfogás azonban legyen barátkép. Legyen ennek legfőbb eleme - miként azt nemrégiben utcai demonstráció is hirdette -, hogy a demokrácia mindazok, akik a közös cél, Magyarországon a rendszerváltozás végigvitelének elérésére törekednek, viseltessenek türelemmel egymás eltérő politikai, ideológiai-szociális felfogása, a célhoz vezető utak és módszerek megválasztásának különbözősége, a sokféle párthoz tartozás láttán. A barátkép azt az érzést erősítheti, hogy a demokráciában nem kell félni a „másoknak”: tehát azoknak, akik bármiben is eltérnek azoktól, akik magukat a nemzeti ügy egyedüli letéteményesének próbálják feltüntetni. Ki ruházzon be? Az expo és a költségvetés Az 1996-os budapesti Világ- kiállítás finanszírozása körül sok még a kérdőjel. Van, aki azt vallja: a vállalkozók egyma- gukban megoldják a gondokat, csak hagyni kell őket nyugodtan tervezgetni, és majd cselekedni. Mások a költségvetéstől, az állami garanciától várnának mindent. Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke így vélekedik a pénzügyi lehetőségekről:- Nem értek egyet azzal a megalapozatlan elképzeléssel, hogy a világkiállítást a vállalkozók beruházásaira kell bízni. Az expo megrendezése olyan feladatokkal, beruházásokkal jár, amelyeket senki másra nem lehet bízni, csak az államra. Egy gazdaságpolitikai szempontból olyan kis ország, mint Magyar- ország, csak jól járhat a világkiállítással. így legalább rákényszerülünk arra, hogy elkezdjük és befejezzük azokat az infrastrukturális átalakításokat, amelyekre egyébként is szükségünk van. Monetáris szempontból a jegybanknak mérlegelnie kell, hogy vállalható-e a világkiállítás államkötvényekben megtestesülő költsége, és miből kerül az majd visszafizetésre: jövőbeni GDP-növekményekből, magasabb GDP-növekményből, magasabb adóbevételből vagy egyéb direkt bevételekből, amelyekre a világkiállítás építményeinek utóhasznosításával tehetünk szert. Én egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy az állam képes évi 10-15 milliárd forint megtakarítást mozgósítani világkiállítás-célú beruházásaihoz. Végig kell gondolnunk, hogyan hat a kiállítás terhe a belső egyensúlyi helyzetre. Vajon nem finanszírozható ez az ösz- szeg belső megtakarításból? Én, ha rajtam múlna, inkább költenék akár ötször 60 milliárd forintot is a világkiállításra, és annak ürügyén infrastruktúrára, mintsem azt nézzem tehetetlenül, hogyan nő egyre a költség- vetési hiány. Ha megengedhetjük magunknak az augusztus végéig felhalmozódott 123 mil- lárd forintnyi hiányt, amely mögött semmilyen értelmes beruházás nincs, akkor 60 milliárd forint tudatos beruházása áldásos tevékenységnek tekinthető. A magánipar úgyis ráépül ezekre a beruházásokra. Vegyük például az autópálya-építést: nem kell sokat biztatni a vállalkozókat, hogy benzinkutakat, éttermeket, szállodákat építsenek az autópályák vonzáskörzetében. Ilyen célokra érdemes átcsoportosítani a lakossági megtakarításokat, nem pedig egy egészségtelen költségvetési kiadási struktúrából adódó hiány finanszírozására. Realizmus Realista politikára hívta fel berlini kongresszusán Mihail Gorbacsov a Szocialista Inter- nacionálét, amely 107 pártot és mintegy 200 millió választó- polgárt képvisel szerte a világon. S az ex-elnök mindjárt kedvezményezettje is lett ennek a realitásnak: az (újból) német főváros 100. díszpolgára lett és üdvrivalgással köszöntötték éppen ott, ahol egykor fal állt a két világ határán. Az Intemacionálé más jelét is adta annak, hogy a szociáldemokrata realizmust tekinti politikája egyik fontos jellegzetességének. Ennek immár magyar belpolitikai vonatkozása is van: a nemzetközi szervezetben megfigyelői státuszt kapott a Magyar Szocialista Párt, valamint a korábban kizárt, de azóta újjáalakult Magyar Szociáldemokrata Párt. Vajon a nemzetközi fórumon sokat hangoztatott realizmus itthon is érvényesül? Pontosabban: az új magyar szocialisták és a régi szociáldemokraták megtalálják-e a baloldali együttműködés reális alapjait? A mai magyar valóság csakis erre ösztönözheti őket. S mit jelent majd a fokozott realizmus a világ szocialistái és szociáldemokratái számára ? Saját megfogalmazásukban „a szabadságot, a szolidaritást és a szociális igazságossággal ösz- szefonódó demokráciát” tartják „vezérlő elvekként” a szemük előtt, amikor egy olyan világ megteremtésén munkálkodnak, amelyben „az emberek békében és a természettel összhangban élnek”. E mondatot lehet szavanként értelmezni. De lehet, hogy ez azt jelenti, amit Pierre Mauroy - aki most lépett a legendás Willy Brandt helyére a Szocialista Intemacionálé elnökeként - így mond: „Egyszerűen szeressük az embereket!” Nincs benne realitás? S ehhez nem is kell szociáldemokratának lenni. Kocsis Tamás
