Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)

1992-10-26 / 295. szám

2 uj Dunántúli napiö 1992. október 26., hétfő' Vendel-napi búcsú Magyarlukafán (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepség kiemelkedő eseménye volt Velkei József La­jos Korpusz című szobrának avatása. Az alkotó, aki maga is többször tanította a fafaragás mesterfogásait az idelátogató kézműves táborozóknak, egy helyben vágott fa rönkjébe ál­modta bele művét, majd a falu­nak ajándékozta. A polgármes­ter, Kékes 1. Tóbiás rövid beszé­dében elmondta:-A korpusz a számomra a keresztet, s a kereszt Krisztust jelenti. Ez az ipszilon alakú jel mutathatja az utat is, melyen el­indulunk, és keresztúthoz érke­zünk. Hogy merre megyünk, raj­tunk múlik. De mielőtt rálépünk az útra, megállunk fohászkodni azért, hogy jól döntsünk. A szoboravatón Erdélyi György és Dömer György szín­művész szavalt, Tolcsvay Béla pedig, ahogyan később el­mondta, helyben találta ki a ze­nét és a szöveget. Azért, ahogy Az Alkotmány- bíróság teljes ülésének napirendje Az Alkotmánybíróság októ­ber 26-án és 27-én teljes ülést tart. A hétfői ülés egyetlen napi­rendi pontja: az Alkotmánybí­róság újabb másfél éve című el­nöki beszámoló megvitatása. Az Alkotmánybíróság kedden várhatóan dönt arról az indít­ványról, amely a névviselés jogi korlátozásait támadja. A testület az alkotmányossági vizsgálat körébe vonta mind a családi, mind pedig az utónevekkel kap­csolatos jogi szabályozást. Na­pirenden szerepel a háborús bűncselekmények el nem évülé­sének alkotmányos vizsgálata. Az alkotmánybírák megtárgyal­ják azokat az indítványokat is, amelyek az államigazgatási jogkörben okozott károk fel­elősségi szabályait, valamint a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyában a pénz- követelések elévülési idejének alkotmányosságát vonták két­ségbe. Megvitatják továbbá a volt egyházi ingatlanok tulaj­doni helyzetének rendezéséről szóló törvény alapján kötendő megállapodások tartalmáról szóló minisztériumi útmutatót. Csángó népfőiskola Szabadkígyóson vasárnap befejeződött a moldvai magyar­ság történetével, néprajzával, népművészetével foglalkozó népfőiskolái tanfolyam, ame­lyen Magyarországról kilenc- venen, Erdélyből és Moldvából harmincán vettek részt. sejtem, ezt megelőzte némi gyakorlás...- Az a csodálatos - fogal­mazta meg - ,hogy olyan helyen lehetek, ahol tisztességes embe­rek tisztességes portékájukat adják, ahol még ismerik a ké­rem és a köszönöm szót, s ahol az emberek egymás szemébe tudnak nézni. Itt mondjuk el, hogy a ma- gyarlukafai búcsú közönségé­ben ott volt a körzet országgyű­lési képviselője, dr. Kapronczay József, és föltűnt Csurka István is. Hogy az övé lett-e a Ven­del-napi birka, nem tudjuk. A búcsú mindenesetre az állat ki­sorsolásával, s az estébe nyúló táncházzal zárult. 1 H. I. Gy. Demonstráció a Duna megmentéséért Nemzetközi részvétellel tar­tott demonstrációt a Duna megmentéséért a Környezetvé­delmi Akcióbizottság vasárnap Ásványráró térségében, az árvái réten, a Szigetköznek azon a pontján, ahol a nagyobb merü­lésű hajók most még tudnak közlekedni. Az eseményen a hazaiakon kívül holland, oszt­rák, cseh és szlovák környezet­védők is megjelentek. Jávor Károly MDF-es országgyűlési képviselő a parlament környe­zetvédelmi bizottságánaak tagja egyebek között hangoztatta: a víz az élet, márpedig az élet nem lehet alku tárgya. Majd an­nak a reményének adott hangot, hogy a közvélemény befolyá­sára az utolsó pillanatban győz a józan ész az ostoba makacsság felett, és a félretájékoztatott, megtévesztett politikusok ráéb­rednek miféle veszélyeket hor­doz a bősi erőmű. Ezzel össze­függésben figyelmeztetett: a zsarolás kesztyűjét a magyar fél ne vegye fel. Szólt a félelemről, az üzemvíz csatorna mentén élők szorongatott helyzetéről, és az önállósulni akaró Szlová­kiának javasolta, álljon el a mű üzembehelyezésével kapcsola­tos szándékától. Jan Babej, a szlovákiai So- morja alpolgármestere kifej­tette: azt remélték, hogy Európa közbenjárására a csehszlovák kormány figyelembe veszi mi is valójában a Csallóközben élők álláspontja az erőműről, petíció­ikra érdemi válasz azonban máig nem érkezett. Úgy véle­ÓRA A NAGYVILÁGBAN Prága: Egy ismeretlen férfi szombat este telefonon közölte a TK SR szlovák hírügynök­séggel, hogy amennyiben októ­ber 31-ig nem állítják le a bősi vizierőmű munkálatait „az egész objektum a levegőbe fog repülni”. Az ismeretlen telefo­náló azt állította, hogy a Szlo­vákia Dunájáért Mozgalom nevű, mindeddig ismeretlen szervezet nevében beszél. A szlovák rendőrség szóvivője elmondta: a bejelentés után szakemberek alaposan átvizs­gálták a bősi területet. Belgrád: A kormányzó Szerb Szocialista Párt Belgrád- ban tartott második kongresszu­sán szombaton ismét a párt el­nökévé választották Slobodan Milosevicet, Szerbia államfőjét. Washington: Washingtoni magyarok és amerikai környe­zetvédők népes csoportja tünte­tett szombaton a washingtoni csehszlovák nagykövetég előtt a Duna elterelése, a bősi tervek megvalósítása ellen. New Yorkban, az ENSZ székháza előtt, a városban és a környező államokban élő félezer amerikai magyar tüntetett. Moszkva: Az Amerikai Egyesült Államok, tekintettel a jelenlegi háborús állapotokra, vasárnap kiürítette dusanbei nagykövetségét. Egyúttal mege­rősítették, hogy orosz részről egyelőre nem készülnek ha­sonló lépésre. Rahmon Nabijev, az egy hónapja elmozdított ál­lamfő kijelentette: kész vissza­térni a hatalomba, ha visszahív­ják őt. Nabijev, állítólag Du- sanbétól nem messze, Dangara városából figyeli az eseménye­ket. Kolozsvár: Január 15. és 17. között Brassóban tartják a Ro­mániai Magyar Demokrata Szövetség harmadik országos kongresszusát 307 résztvevő­vel. Ezt október 24-én szomba­ton határozta el az RMDSZ-,, küldöttek országos tanácsa, amelynek ülésén nyilvános­ságra került a szövetség vezető szerveiben kialakult súlyos konfliktus is. Domokos Gézát, a szervezet elnökét szeptember 28-ikán lemondásra szólította fel az elnökség többsége, ezt a politikus elutasította, és belső puccskísérlettel vádolta az őt lemondásra felszólító elnökségi tagokat. Soros és a valutaválság A The Daily Telegraph című brit lap szombaton beszámolt arról, hogy Soros György állító­lag 1 milliárd dollárt keresett az angol font szeptemberi válsá­gán. Az amerikai Forbes maga­zinban megjelent cikkre alapo­zott hír szerint a 62 éves Soros György, a holland Antillákon bejegyzett Quantum Fund (alap) elnöke szinte egész va­gyonát feltette, miután megál­lapította, hogy az európai köz­ponti bankok cinkelt lapokkal játszanak a spekulánsok ellen. (A szombati Daily Mail és a Da­ily Express szerint Sorost egé­szen pontosan az bátorította fel, hogy Schlesinger német köz­ponti banki elnök nyilatkozatai­ból megértette: a Bundesbank nem fogja megmenteni a fon­tot.) Soros és segédei 7 milliárd dollár értékű fontot adtak el, 6 milliárd dollár értékű márkát vásároltak, és kisebb mértékben francia frankot is vettek - írta a The Daily Telegraph a Forbesra hivatkozva. Sorost bemutatva a brit lap azt írta, hogy Magyarországon született, és a London School of Economics-ban tanult, majd a citybeli Singer és Friedlander befektetési banknál helyezke­dett el, mielőtt az Egyesült Ál­lamokba emigrált. Emberbaráti tevékenységéért díszdoktori oklevelet kapott az Oxford Universitytől. A brit lap megírta azt is, hogy Sorosnak háza van Londonban is, és ottani inasa beperelte, mert Soros 1990-ben kidobta, amiért megengedte, hogy Soros szakácsa egy 400 font értékű palack borral főzzön. A brit munkaügyi bíróság később 17 500 font kártérítést ítélt meg az inasnak méltánytalan felmon­dás címén. San Francisco/Szöul: Há­rom volt szovjet köztársaság szerződést írt alá az amerikai Bechtel építési céggel és két társával, amelynek értelmében 800 kilométeres olajvezetéket építenek közösen a Kaukázuson át. A 850 millió dolláros költ­séggel fölépülő vezeték a Kaszpi-tengertől a Fekete-ten­gerig húzódik majd. Oroszor­szág, Kazahsztán és Azerbaj­dzsán mellett Omán is érintett a szerződésben. A 3 év alatt elké­szülő vezetéken naponta 300 ezer hordónyi olajat kívánnak továbbítani. A dél-koreai Dae­woo elektronikai vállalat beje­lentette, hogy szerződést kötött üzbég illetékesekkel. Ennek alapján 30 millió dollárért ve­gyesvállalatot hoznak létre. A „Halál szupermarketje” A kelet-belgiumi Flé- malle-ban a napokban megnyílt a „Halál szupermarketje”. A Meuse partján létesített 800 négyzetméter nagyságú áruházban a temetéssel kapcso­latos legkülönfélébb cikkek kaphatók - sírkövek, koszorúk, koprsók, stb ... Megrendelhető temetési szertartás is, mégpedig 30-35 százalékkal olcsóbban, mint a temetkezési vállalatoknál - állítja Willy Seret, a szuper­market igazgatója. Seret, aki korábban egy tex­tilgyár igazgatója volt, azt ter­vezi, hogy rövidesen Brüsszel­ben, Anversban és Charleroiban is nyit hasonló áruházat. Aki netán kissé frivolnak ta­lálta volna a „Halál szupermar­ketjének” gondolatát, azt Cla­ude Javeau belga szociológus azzal nyugtatta meg, hogy az „nem egyéb, mint a XVIII. szá­zadi mentalitás visszatérése, amikor a szegények földi ma­radványait közös sírokban hán­tolták el...” (MTI Panoráma) Nem ruszin a ruszin Továbbra sincs törvényes alapja a magukat ruszinoknak valló kárpátaljaiak nemzetségi hovatartozásának. A nemzeti­ségi kisebbségekről hozott tör­vény működéséhez szükséges jogszabályok ugyanis hiányo­sak, ami egyebek közt zavart okoz a nemzetiség szabad megválasztásáról, illetve meg­újításáról szóló cikkek értel­mezésében. Ezért a kárpátaljai területi tanács elnöke, az uk­rajnai legfelsőbb tanácstól kért magyarázatot a nemzetiség fo­galmának jogi kritériumairól, megváltoztatásának rendjéről, s hogy nemzetiségnek tekint­hető-e a cigány, a ruszin. Az ukrán parlament illetékes bizottsága megvitatta a bead­ványt, s a Kárpátaljára meg­küldött válaszában leszögezi, hogy a nemzetiség feltünteté­sekor a múlt év végén kiadott elnöki rendeletnek megfele­lően járnak el az illetékes szer­vek, vagyis a szülők nemzeti­sége alapján írják be a szemé­lyi igazolványba a nemzetisé­get, ami viszont ellentmond a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvénynek - a nemzeti­ség szabad megválasztásának. A bizottság megállapodott az elnöki apparátus jogi szolgála­tával, hogy a rendeletet össz­hangba hozzák a törvénnyel. Gyakorlatilag a nemzetiséget feltüntető bejegyzést is csak akkor lehet megváltoztatnia személyi okmányokban, ha megalkotják az erről szóló jog­szabályt. A nemzetiség fogalmát - bármilyen furcsának is tűnik - a volt Szovjetunió állami sta­tisztikai hivatala határozta meg, amikor az 1989. évi nép- számlálás űrlapját jóváhagyta. Eszerint cigány nemzetiség lé­tezik, ruszin viszont önkényes elnevezésnek, az ukrán nemze­tiség változatának számít. Mi­vel Ukrajnának nincs még saját törvénye e kérdésben, a régi szovjet törvény érvényes. A ruszinok tehát továbbra sem tekinthetik magukat törvénye­sen ruszinoknak. (MTI-Panoráma) kedett: szomorú, hogy a politi­kusok nem tudtak egyezségre jutni. Kérte Szigetköz polgárait, tegyenek meg mindent, hogy legalább ebben a térségben meg lehessen őrizni a Duna-tájat. Luba Trubiniova, a csehszlo­vák zöld párt képviselője hang­súlyozta: Bős ökológiai kérdés, ezért elutasítják azokat az erő­ket, amelyek politikai és nemze­tiségi viszályt akarnak ková­csolni az erőmű ügyéből. Majd kijelentette: Bős egyben a de­mokrácia próbaköve és a szlo­vák kormány ezen a vizsgán nem állt jól helyt. Jaromir Sibl, a szlovák Ter­mészet- és Táj védő Szövetség képviselője úgy vélekedett: még van remény arra, hogy a szlovák kormány jövő tavaszig változ­tasson álláspontján, és a Dunát visszaadja az újraéledő termé­szetnek. Hangoztatta: bízik a nemzetközi közvélemény ere­jében, amelynek hatására a hő­sihez hasonló erőműveket leállí­tottak, illetve lebontottak már a világ több pontján. Vargha János biológus, a Duna Kör tagja állította: színjá­ték mindaz, ami a Duna túlsó oldalán történik, s a színjáték­nak az a célja, hogy elcsüggesz- sze, beletörődötté tegye az em­bereket. Ez nem más, mint a falhoz állítás politikája - muta­tott rá. A szakemberek és a környe­zetvédők győzelmének minősí­tette, hogy törekvéseik tavaly áprilisban határozott politikai döntéssé értek. Október 24-én Dunacsúnnál készült a felvétel a Duna elrekesz- tése ellen tüntetők egy csoportjáról MTI TELEFOTÓ Teherautók sora hordja Dunacsúnynál a Duna elrekesztéséhez az anyagot a pontonhídra ahonnét a folyóba zúdítják rakomá­nyukat MTITELEFOTÓ A BIZTONSÁGBÓL NEM ENGEDHETÜNK, CSAK AZ ÁRÁBÓL A Hungária Casco töréskockázati díjából KEDVEZMÉNYT adunk a három és fél évesnél nem idősebb, volt szocialista gyártmányú személygépkocsik tulajdonosainak. Ajánlatunk Baranya megye autósainak szól. (LM HUNGÁRIA BIZTOS KÖTÉS (7-T9Q)

Next

/
Thumbnails
Contents