Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-24 / 293. szám
2 üj Dunántúli napló 1992. október 24., szombat Pécsett is drágul a távfűtés november 1-től © ÓRA A NAGYVILÁGBAN (Folytatás az 1, oldalról) tisztelegni 1956. október 23-a emlékének, ennek megfelelően az idei költségvetésből 3 millió forintot elkülönítettek erre a célra. A szakemberek szerint azonban az emlékmű felállításának minimális költségei is elérik a 15 millió forintot. A kulturális bizottság a hiányzó 12 milliót kérte elkülöníteni a jövő évi költségvetés terhére. Hozzászólásában dr. Mikes Éva alpolgármester elmondta, még 1989-ben az ellenzéki kerékasztal és az alakuló pártok saját pénzükből kopjafát állítottak Pécsett az Aradi Vértanúk útján, amit ugyan a város eddig hivatalosan nem emelt emlékmű rangra, azonban az érzelmi kötődések révén rengeteg ember számára ennél jóval többet jelent, illetve itt rendezik évről évre a megemlékezéseket is. Az alpolgármester kiemelte, nem költhet most ennyit a város emlékműre, amikor az intézmények fenntartása is nehézséget jelent, illetve olyan beruházásokat kell támogatni, amelyekből a városnak is származhat bevétele. Galbáts András képviselő javasolta, adja meg a testület a lehetőséget a város lakóinak, hogy közadakozásból megépítsék az emlékművet, ne mondjanak előre ítéletet ezzel kapcsolatban. Csordás Gábor dilettáns munkának nevezte a kopjafát, amely nem hivatalos kezdeményezésre jött létre, ezért a lehetőségekhez mérten az önkormányzatnak is kell építtetnie egyet. A közgyűlés a 3 millió forintból létrehozta az 1956-os emlékmű felállításával kapcsolatos alapítványt, amelynek támogatásához váija a város lakóinak csatlakozását, hogy a tervek elkészülte után megépíthessék az emlékművet. Az energiahordozók augusztus 1-jén érvénybe lépett központi hatósági árváltozására hivatkozva a PÉTAV áremelési kérelemmel fordult az önkormányzathoz, amely alapján átlagosan 30 százalékkal került volna többe a távfűtött lakások melegvíz és hőellátása. Mint Szabó Tamás bizottsági elnök elmondta, a közlekedési és kommunális bizottság több alkalommal is tárgyalta a témát, és tekintettel fontosságára úgy határozott, hogy az árkalkulációk műszaki számításainak ellenőrzésére külső szakértőket kér fel. A Magyar Mérnöki Kamara Pécs-Baranyai Csoportja elkészítette a szakvéleményeket, ezek alapján hiányosnak és pontatlannak találták a PÉTÁV áremelési kérelmét alátámasztó dokumentációt, ezért ennek pótlására szólították fel a vállalatot, azonban az új kalkuláció sem felelt meg a számszerűségi és pontossági követelményeknek, ezért nem fogadták el - még közgyűlési előterjesztésként sem - a távfűtő által javasolt új árakat. A bizottság a vállalat működőképességének részbeni megőrzésére való tekintetfel javasolta a rendelkezésre állási díj 10, illetve a hődíjak 20 százalékos emelését, amit a testület hosszas vita után elfogadott. Ez alapján 1992. november 1-től december 31-ig a lakásoknál a fűtés és melegvíz alapdíja 63,40 Ft/lég- köbméter/év, a fűtési hődíj 67 és a melegvíz hődíj 55,40 Ft/légm3/év. Hőmennyiség mérése esetén 305 forint/GJ a fizetendő díj. Egy 2 szobás, 50 négyzetméteres lakás esetében a fizetendő díj április előtt ön- kormányzati támogatással 1760, támogatás nélkül 2045 forint volt, új áron számolva 2408 forint, míg 3 szobás, 67 négyzetméteres lakás esetén az új összeg 3177 forint lesz. Döntött a testület az út- és hídfenntartási címjegyzék módosításáról, intézményvezetők rendkívüli béremeléséről és jutalmazásáról, hozzájárultak egy forintos kaszinó létesítésével kapcsolatos koncessziós pályázat kiírásához. Áttekintették a pécsi mozik helyzetét, üzemeltetési pályázat kiírása mellett döntöttek 1993. január 31-től kezdődő működtetéssel. Ezen kívül megszavaztak 3,6 millió forintot az általános iskolás tanulók tankönyv és tanszerellátásának támogatására. Hajdú Zs. O Párizs: Az orosz felderítő szolgálat négy ügynökét utasították ki pénteken Franciaországból, mert nukleáris és rakétatitkokat szereztek meg jelentős összegekért francia megbízottaiktól. Négyük közül jelenleg csak ketten tartózkodnak Párizsban, ketten hazatértek, amikor az ügy már kipattant. Az orosz hírszerzés a szovjet KGB utódaként tevékenykedik a közlések szerint Párizsban. O Varsó: Az MTI tudósítójának értesülései szerint a lódzi vajdasági főügyészség nyomozást folytatott a szovjet hadsereg magyar áldozatainak ügyében. Az eset 1945. január 23-án történt, Biatka faluban. 1944 tavaszán a németek egy csoport foglyot hozták ide, köztük magyar katonákat, akik megtagadták a további szolgálatot. Egy helyi üzemben dolgoztak, s itt érte el őket a front. A németek után kutató szovjet katonák elvitték, és kivégezték őket. Valószínűleg azért, mert német egyenruhában voltak. O Washington: Fidel Castro, kubai vezető 1962-ben táviratban javasolta Moszkvának: vessék be az Egyesült Államok ellen az országában levő szovjet atomfegyvereket: „Kuba kész feláldozni magát a világforradalom győzelméért” - írta. A harmadik világháborúval fenyegető rakétaválság e mozzanatáról Fjodor Burlackij, Hruscsov egykori munkatársa, majd a Lityeratumaja Gazeta főszerkesztője számolt be pénteken a The New York Timesban. O Bukarest: Öt közép-európai ország, köztük Magyarország, és a NATO képviselőinek részvételével szeminárium nyílt pénteken a közép-európai országok biztonsága kérdéseiről. Bródi Gábor, a Külügyminisztérium biztonságpolitikai főosztályának helyettes vezetője elmondta , hogy a magyar álláspont szerint a nemzeti kisebbségek kérdése nemcsak emberi jogi, hanem, mint a térség fejleményei mutatják, biztonság- politikai kérdés is. Kitüntetések a fegyveres testületeknél A Baranya megyei Hadkiegészítési Parancsnokságon nemzeti ünnepünk alkalmából Dancsházy Gusztáv ezredes parancsnok ismertette a Magyar Honvédség parancsnokának parancsát. A honvédelmi miniszter által alapított „Tiszti Szolgálati Jel” kitüntetés különböző fokozataival tizenegy tisztet tüntettek ki, hat polgári alkalmazott a miniszter által adományozott elismerő oklevelet vehette át. A Magyar Honvédség személyügyi főnöke tizennégy tartalékos tisztet magasabb rendfokozatba léptetett elő, míg a megyei parancsnok nyolc tisztet és tizennégy polgári alkalmazottat részesített jutalomban és dicséretben a kiemelkedő munkájukért. * A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság ünnepségén dr. Emyes Mihály megyei főkapitány adott át kitüntetése- ket.Á Magyar Köztársaság belügyminisztere dicséretben és jutalomban részesítette Jakab János rendőr őrnagyot, aki a központi ünnepségen vette át az elismerést, és Cseke Balázs rendőr törzszászlóst, valamint aranygyűrűt adományozott Virth József rendőr őrnagynak. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője a központi ünnepségen dicséretben és tárgy- jutalomban részesítette Somssich László és Torma Zoltán rendőr őrnagyokat. Az Országos Rendőr-főkapitányság köz- biztonsági főigazgatója dicséretben és jutalomban részesítette a központi ünnepségen Morber István rendőr törzszászlóst. A Határőrség központi ünnepségén a Határőrség Országos Parancsnokától dicséretet és jutalmat kapott Deák Ferenc rendőr alezredes. A Magyar Köztársaság belügyminisztere dicséretben és jutalomban részesítette, valamint végtisztesség emlékgyűjteményt adományozott dr. Jager László tartalékos rendőr alezredesnek, Végh Aladár posztumusz rendőr őrnagynak (az elismerést özvegye vette át) és Futó Sándor posztumusz rendőr alezredesnek (az elismerést Ifj. Futó Sándor vette át). * A BM Határőrség Pécsi Határőr Igazgatóságának állományából soron kívül előléptették Czakó Dénes századost őrnagy- gyá, Kis-György László főhadnagyot századossá, és Gelányi Zoltán zászlóst hadnaggyá. A Magyar Köztársaság belügyminisztere elismerésben részesítette Takács Attila alezredest és Ancsin Pál őrnagyot, valamint határőrségi tanácsosi címet adományozott Gergely Tibor alezredesnek és öt tisztnek Szent László Emlékérmet. A Rendészeti Hivatal elnöke elismerésben részesítette Lovász József ezredest. A Határőrség országos parancsnoka elismerést adott át Sebestyén Gábor századosnak, Selmeci László zászlósnak, dr. Cserép Attiláné közalkalmazottnak, Keményiczky Róbert határőrtizedesnek. A Határőrség szervezési főigazgatója Béres Lajos alezredest és Avarosi Károly közalkalmazottat részesítette elismerésben. A Határőrség rendészeti főigazgatója elismerést adott át Nógrádi Ferenc főtörzsőrmesternek, a gazdasági igazgatója pedig Berényi Gábomé közalkalmazottnak. Jé A pécsi Zrínyi Miklós laktanyában az ünnepi állománygyűlésen Szabó László hadnagyot soron kívül főhadnaggyá, Bercsényi Tibor főtörzsőrmestert zászlóssá léptették elő. Király Győző őrnagy az „Érdem utáni Szolgálati Jel” első osztályát kapta, a „Tiszti Szolgálati Jel” különböző fokozatait tizenhárom tisztnek és a „Tiszthelyettesi Szolgálati Jel” fokozatait hat tiszthelyettesnek adták át. A Polgári Védelem Országos Parancsnokának elismerését kapta Sz.énásy József polgári védelmi alezredes, dr. Máté János Siklós, és Tóth József Komló polgármestere. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 36. évfordulóján Göncz Árpád köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök és Szabad György parlamenti elnök részvételével megemlékezést tartottak a 300-as és 301-es parcellában. A képen: Szabad György, Göncz Árpád és Antall József a 301-es parcellában megkoszorúzza Nagy Imre sírját. Román külügyminisztériumi tiltás A román külügyminisztérium körlevelében, amelyet először az érdekelt erdélyi megyék pre- fektúráiba juttatott el, utasítást adott arra, hogy a jövőben hivatalos jellegű anyagokban - közleményekben, diplomáciai levelezésben - az Erdély (románul Transilvania, illetve Ardeal) szót ne használják, s az e kifejezést tartalmazó anyagokat küldjék vissza a feladónak. Ugyancsak a körlevél tartalmazza azt- a Ceausescu-időszakban alkalmazott gyakorlathoz hasonló- megkötést, hogy a közigazgatási intézmények személyzete külföldi hivatalos személyekkel csak külügyminisztériumi engedéllyel tarthat kapcsolatot. Chebeleu, a külügyminisztérium szóvivője elmondta, az intézkedés általános jellegű, a többi megyébe is eljuttatják. Meghívás elterelésre Az MTI pozsonyi tudósítója meghívást kapott pénteken Julius Binder igazgató aláírásával és a pozsonyi Vízgazdálkodási Vállalat bélyegzőjével a Duna szombat délutáni elterelésére. A meghívás szerint, amely a balesetveszélyre is felhívja a figyelmét, a Duna „csehszlovákiai területen levő medrének az elrekesztése 1992. október 24- én 14.00 órakor kezdődik”. A FIAT tudja, hogy milyen autók kellenek az európaiaknak: kényelmes, gyors, kis fogyasztdsú, hosszú élettartamú kocsikra van szükség. anna UNO: A KEDVES EURÓPAI Fogyasztása: 4.3 1/100 km z UNO rendkívül áramvonalas kisautó (cw=0,30), mely három-és ötajtós változatban egyaránt kapható. 900-1500 cm-es motoija 45-118 LE-s teljesítményre képes. Benzines és dízelmotorral, az egyszerű karlnuátorostól az injektoroson át a turbófeltöltős változatig megvásárolható. A leggyorsabb változat végsebessége 204 km/h! A z UN O kisfogy asztású városi autó, mely hosszú utazások alatt is kényelmes. Á 90-es évek tipikus autója. Komfortos, sportos kocsi, városban és országúton rendkívül takarékosan üzemeltethető. A z UNO áramvonalas, elegáns, és mégis családias. Hosszú kirándulásokra is kényelmes, mert utas- és csomagtere nagy. M indezek mellé igen kedvező fizetési feltételek párosulnak azért, hogy ezzel is segítsünk Önnek egy igen fontos választásban: 1. Lízing bankgarancia nélkül 30 % előlegtől. 2. Tartós bérleti lehetőség. 3. Részletvásárlási lehetőség 50 % előleg befizetésével. 1 évre csak 10 %, 2 évre 13% többletköltség! 4 évnél fiatalabb LADA gékocsiját beszámítjuk a vételárba. EXTRA AKCIÓ!! Vásárlóinkat "extra" meglepetéssel várjuk! PÉCS RT. FIAT AUTÓSZALON - Pccs, Diósi út 49. Telefon: (72) 27-575, 32-422 Nyitva: Son-\8>*>; szombaton: 8^-13“ Ez az adat a 45/S típusra érvényes, ötfokozatú váltóval, 90 km/h menetsebességnél.