Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)

1992-10-22 / 292. szám

1992. október 22., csütörtök 11 ü j Dunántúli napló Az alkotmányjog professzora az új államformáról Mi változott? Fotó: Läufer László Emlékezzünk! Egy vereség diadala Zárolt dokumentumok 1956. Az évszám ma már fo­galom. Értékelése, az esemé­nyek minősítése az elmúlt esz­tendőkben teljesen megválto­zott. Ma már mindent tudunk. Mindent? Nem. A tények, a for­radalom hétköznapjainak vizs­gálatára, a megtorlás történése­inek elemzésére alakult az 56-os kutatóintézet.- Mit lehet még vizsgálni? A további tényeket. Számtalan fontos részletről nem tudunk semmit - mondja dr. Standeisky Éva történész-kandidátus. - Fő­leg a vidéki események történé­sei tisztázatlanok.- Kutatásaim gazdag forrásai a bírósági dokumentumok. Mondhatnám, ezek az elsődle­ges források, hiszen az 56-ot követő megtorlás dokumentu­mai mellett számtalan olyan ki­egészítő iratot - kihallgatási jegyzőkönyvet, különféle jelen­téseket - találtunk, amelyek új megvilágításba helyezik a tör­ténteket. Rengeteg az olyan do­kumentum, amely ma is szigo­rúan titkos, hozzáférhetetlen. A Belügyminisztérium bizo­nyos aktáiról van szó, amelyek­ben peranyagok dokumentumai lapulnak.- Csak találgatunk, miért tit­kosak. Az anyagok között kü­lönféle, egykori hálózati jelen­tések is lehetnek, továbbá fon­tos iratok, amelyek az akkori szovjet-magyar kapcsolatokról tanúskodhatnak. Ezen anyagok feldolgozásával talán kiderít­hető lenne, mi volt a párt sze­repe az eseményekben. A BM az anyagok kiadási tilalmát a személyiségi jogok védelmével, állambiztonsági érdekekkel in­dokolja. S hogy mit tesz a történész az újabb tényekkel? Készül az 56-os kutatóintézet évkönyve, az újabban feltárt tények itt je­lennek majd meg először nyom­tatásban.- Meglepetés, teljesen új do­kumentumok?-Nem hiszem, hogy előke­rülnek, ám igencsak új fordula­tot hozna a kutatók életében né­hány olyan dokumentum, amelyből kiderülne, hogy mi volt a párt, és mi volt a Szovje­tunió szerepe az események alakulásában. Pontosabban: a megtorlás felelőssége miként oszlik meg a Kádár-kormány és a szovjet vezetés között? B. Sz. P. Vajon összehasonlítható-e a mai helyzet 1956-al? Most boszniai menekültek tízezrei özönlenének Ausztria felé, amely igyekszik szorosra zárni határait, akkor a magyarok jöt­tek végeláthatatlan tömegben, és Ausztria szívesen fogadta, segítette, védelmezte őket. A Salzburger Nachrichten kolum- nás cikke emlékezik azokra a hősi időkre, kimutatva a kü­lönbségeket a mai helyzethez viszonyítva. Pedig Ausztria akkor sem volt 'éppen „menekültmentes övezet”, hiszen itt voltak még azok, akik a negyvenes évek végén próbáltak új hazára lelni. És mégis, amikor 1956-ban Bu­dapestről a felkelés hírei elérték az osztrák fővárost, mindenki tudta, miről van szó, milyen nagy jelentőségű az esemény. A szabadságszerető, nyugati" ori­entációjú osztrákok pontos kü­lönbséget tudtak tenni áldozat és elnyomó között, egyértelmű volt az ellenség, neve is volt: a páncélos kommunizmus. Amely mellesleg átmenetileg Ausztria biztonságát is veszé­lyeztethette. Egy másik nem elhanyagol­ható különbség - amit gyakorta Az 56-os forradalom évfor­dulóján, 1989. október 23-án tízezrek ünnepelték a Kos­suth Lajos téren Szűrös Má­tyás ideiglenes államfő beje­lentését: hazánk államfor­mája köztársaság. A respub- lica 3. születésnapja alkalmá­ból arról kérdeztük dr. Schmidt Péter alkotmányjo­gászt, egyetemi tanárt, hogy az államélet, a rendszerváltás szempontjából milyen válto­zásokat indított el a három esztendővel ezelőtti törté­nelmi jelentőségű közjogi ak­tus.-Magyarországon a történe­lem folyamán kétszer volt nép­köztársasági államforma mondja a professzor- Először 1918-ban a Károlyi-kormány idején, a Tanácsköztársaság ki­kiáltása előtt, másodszor pedig 1949-től az 1989-ei rendszer- váltásig. Hozzá kell tenni, hogy a „népköztársaság” voltaképp nem több politikai frázisnál. Ilyen struktúra ugyanis egysze­rűen nem létezik. A „népi” jel­zővel a hatalom gyakorlói akar­ták elhatárolni a köztársaságtól az új államformát. De míg a par­lamentáris köztársaságnak pon­tos jellemzői vannak - az ál­lamfő a köztársasági elnök, aki kijelöli a kormányfőt stb. -, ad­dig a népköztársaságot nem le­het hasonló módon meghatá­rozni. Mivel tehát általában nem beszélhetünk népköztársa­ságról, összehasonlítani csupán az 1949-es és az 1989-es állam­formát tudom. A döntő különbség az állam- szervezet felépítésében van. A népköztársaság - a Szovjet­unióban kialakított egypárt- rendszerű struktúrának megfe­lelően - a hatalom egysége el­vére épült. Lényege, hogy jogi értelemben minden hatalom az országgyűlést illeti meg. A többi szervezet az országgyűlés­től kapja megbízását és az or­szággyűlésnek felelős. Jogilag tehát nagyon demokratikus be­rendezkedésűnek látszik a rend­szer! A háttérben azonban az egypártrendszerű politikai struktúra nem engedte, hogy ér­emlegetnek ma Ausztriában - az, hogy ez a menekültáradat nem volt tartós folyamat. Lé­nyegében Mindenszentektől Újévig tartott. November 6-án így jelentette az osztrák sajtó: „Tízezren szöktek át Magyaror­szágról Ausztriába”. November 21-én a belügyminisztériumi mérleg 38 ezer menekültet jelölt meg, 17 161 volt közülük tá­borban, s már ekkor megkezdő­dött továbbutazásuk. Svájc, Hollandia, Belgium azonnal fo­gadott ezreket, Németország, Franciaország és Amerika „vizsgálta” a lehetőséget. No­vember közepén 56 ezer, 30-án 96 ezer volt a hivatalos adat. S ettől kezdve ugyanannyi hír szólt a továbbutazókról, mint amennyi az itt-tartózkodókról. A december 28-i mérleg szerint 152 ezer menekült közül 82 300 utazott tovább. Ausztria mindenben készsé­gesen segített. Szó nem volt ar­ról, hogy féltették volna az oszt­rákok a munkahelyüket, hogy ne osztották volna meg szíve­sen, amijük volt. November 24-én a bécsi Kurier ingyenes hirdetési lehetőséget ajánlott azoknak a menekülteknek, akik munkát keresnek. Igaz, az oszt­vényesüljön ez a demokratiz­mus. Az egypártrendszer ugyanis mindenféle jogi megol­dást a saját szolgálatába állított, s nem adta meg azokat a garan­ciákat, amelyek egy állam de­mokratikus berendezkedéséhez hozzátartoznak. Ezzel szemben a köztársa­ságban érvényesülő többpárt­rendszerű struktúrának a hata­lommegosztás elve felel meg. Vagyis elválik egymástól az or­szággyűlés, mint törvényhozó hatalom, a kormány, mint vég­rehajtó hatalom és az igazság­szolgáltatás. Ezenkívül a politi­kai törekvések különbözősé­gére, a pártok pluralizmusára épít.- Jogi szempontból milyen lényeges változások történtek 1989 óta?- A rendszerváltást két alap­vető változás jelzi: az állami struktúra átalakítása és az ál­lampolgári jogok garantálása. A struktúraváltás 1989-ben, az al­kotmánymódosítással megtö- rént. Az állampolgári jogok te­rén történő változás azonban nem köthető egyetlen időpont­hoz. Hazánkban - más kelet-eu­rópai országoktól eltérően - már a hatvanas évek végén megindult a reformfolyamat, így 1989 előtt számos fontos rák gazdaság akkoriban fellen­dülőben volt, s igencsak jól tudta hasznosítani a vendég- munkásokat. S az sem tagad­ható, hogy az első nagy neki­buzdulás után, december táján voltak óvatos figyelmeztetések: a magyar menekültek foglalkoz­tatása semmiképpen sem mehet a belföldi munkaerő rovására. November közepe táján ré­mület fogta el az osztrákokat, hogy „egyedül maradnak”. A Salzburger Nachrichten most idézi saját, 1956. november J4-i cikkét. „A magyarokat esetleg befogadó országok olyan szi­gorú egészségügyi feltételeket állítanak, hogy a végén Ausztri­ában a rokkantak, betegek, öre­gek, munkaképtelenek marad­nak. Mindamellett az osztrák belügyminiszter leszögezte: Ausztria menedéket nyújt, min­den magyart befogad, s csak azok fognak elutazni innen, akiknek ez a szándékuk.” Szí­vesen emlékezik ma az osztrák lap arra, hogy az akkor oly fé­nyes magyar labdarúgás nagyjai is itt találtak menedéket - itt volt Puskás és Kocsis, akik de­cember 15-én így nyilatkoztak: nem térünk többet vissza Ma­gyarországra. törvény született - a személyi szabadságjogokról, az egyesüle­tekről, a gyülekezésről, az or­szággyűlés szerepének növelé­séről, de a gazdaságirányítási reformkísérleteket is idesoro­lom -, amelyek azonban az egypártrendszer struktúráján belül nem tudtak érvényre jutni. Radikális változást tehát min­denképpen a rendszerváltás ho­zott, de a folyamat már koráb­ban kezdődött. A politikában a legnagyobb vita még három évvel a változás után is arról folyik, hogy jog­folytonosság alapján fejlőd­jünk-e tovább, vagy sem? Vagyis, hogy húzzunk-e éles határvonalat 1989-nél és tagad­junk meg mindent, ami addig történt, vagy az 1989 előtt szü­letett, de az új Alkotmánnyal nem ellentétes törvényeket használjuk fel boldogulá­sunkra? 1989-ben mindenki alapvető kérdésnek tartotta a múlthoz való viszonyt. 1992-ben a társadalmat - a múl­tat sem feledve - elsősorban olyan égető problémák foglal­koztatják, mint a munkanélküli­ség alakulása, a mezőgazdaság krízise, az elszegényedés, a létminimum alatt élők sorsa - s ezekre vár - választ a politiku­soktól. (domi) A segélyek gyűjtésének és elosztásának nehéz feladatát koordináló bizottság végezte, Franz König érsek irányításá­val. S hogy a menekültek közül nem mindegyik volt szent, arra is talált az osztrák sajtó mentsé­get. Amikor vagy 50 részeg magyar verekedett össze - de­cember 9-én - a siezenheimi tá­borban, így írt a Salzburger Nachrichten: tizenkét év kom­munizmus, az erkölcs, az etikus cselekvés és gondolkodás taga­dásának tizenkét éve, tizenkét év szolgaság és kizsákmányolt- ság. S akkor itt nálunk azt vár­ják azoktól az emberektől, akik mindezt elszenvedték, hogy azonnal átvegyék a mi erkölcsi normáinkat. Éogadjuk el őket olyannak, amilyenek. Az 1957-es végső statisztika szerint 180 ezer volt a menekül­tek száma. Ausztria kiállta a próbát, bizonyos értelemben sa­ját biztonságát is veszélyez­tetve. Moszkvától októbertől decemberig egyvégtében szi­dalmakat kapott, s azt a vádat, hogy megsérti semlegességét. A kancellár válaszul leszögezte: Ausztria nem hagyja magát megzavarni, megfélemlíteni. Szászi Júlia Együtt szeretnék emlékezni önökkel 1956-ra. Harminchat év elegendő idő ahhoz, hogy 1956-ot ezeréves történel­münk keretébe illeszthessük. Hogy is kezdődött a forra­dalom, és hol végződött? 1956. október 23., kedd. Kora este tüntetők ledöntik a Dózsa György úti Sztá- lin-szobrot. Kb. 200 000 em­ber vonul a Bem-szoborhoz, a diákság felolvassa a 16 pont- ból álló követelését, tiltakoz­nak a szovjet típusú Rá- kosi-diktatúra ellen. Refor­mokat követelnek. Rákosiék menekülnek, győzött a forra­dalom. 1956. november 3., 19.35 Rádió Pécs. Figyelem! Figyelem! A szovjet hadsereg alakulatai vá­rosunk felé közelednek. A Ba­ranya megyei munkástanács küldöttsége eléjük ment. Kö­zölték, hogy békés szándékkal vannak, a város ügyeibe bea­vatkozni nem kívánnak. Nyomatékosan felhívjuk a vá­ros lakosságát, hogy őrizze meg nyugalmát, az utcán ne tartózkodjék senki! Egyetlen lövés a város pusztulását hoz­hatja magával! (Megismétlik.) Szeretnék még egy rendkí­vüli történetet megemlíteni: „Üzenet a Pécsi Rádión az orosz katonáknak! A Szabad Pécsi Rádió a fel­szabadult magyar nép nevében szól hozzátok! Sok téves hírt hallottak a legutóbbi magyar- országi eseményekről. Azt hí- resztelték a magyar nép ellen­ségei, hogy hogy Magyaror­szágon ellenforradalom van, fasiszta és reakciós elemek vették birtokukba a hatalmat, és a régi, rossz rendszert akar­ják visszaállítani, ezért kell nektek Magyarországra be­jönni, hogy ezt megakadá­Sokáig, nagyon sokáig úgy éltünk és eszmélkedtünk itt sokan, mai húszasok, harmin­casok és negyvenesek, hogy közeli múltunk forradalmas (és ellenforradalmas), szürke és fényes napjait ellopták, el­rejtették, elzárták előlünk. Valami persze mindig is gyanús volt 56 körül. A csa­ládi emlékezet elő-elővillanó képeit az elfojtás, az elhallga­tás görcsösen előrángatott lep­lei takarták. A történelemórák gyanús egyoldalúsága, a hiva­tásos elhallgattatás és a hivata­los ceremóniák hazugságai mind-mind gyanakvóvá tettek minket. Később a gyanú bizo­nyossággá vált: hazudtak ne­künk. Még később úgy érez­tük: a jövőnket is ellopták, jö- vőtlen nemzedék vagyunk. Aztán úgy tűnt, hogy lassan, lépésről lépésre hosszú, ke­serves, kacskaringós úton re­formálható a rendszer, a haza. Végül rájöttünk, hogy nem re­formálható, de megváltoztat­ható. A rendszerváltozás re­mek ötletnek tűnt, hát bontot­tuk, bontogattuk a régit, a fennállót, és miközben keres­tük, építgettük fejünkben és a valóságban is az újat, a jele­nen át feltárult a múlt is. Meg­rendítő és megújító is volt az élmény. Felszabadultan elhit­tük egy pillanatra, hogy nem kell többé hazugságban élni. Szavak is voltak, amelyekről akkor még nem tudtuk, hogy csak alkalmi jelszavak: meg­békélés, nemzeti egység. Hi­szen akárcsak 56, 89 is a nem­zet egészéé. lyozzátok. Ez nem igaz! Orosz katonák, menjetek haza! Ti oroszok vagytok. Éljetek úgy, ahogyan nektek legjobban megfelel. Mi magyarok va­gyunk, kérünk benneteket, hagyjatok minket, hogy a mi kis országunkban a magunk módján rendezzük be életün­ket! Ti nekünk ezelőtt 12 év­vel meghoztátok a szabadsá­got. Hálásak vagyunk érte. Miért akarnátok most elvenni tőlünk? Mi barátságban aka­runk veletek is élni, mint min­den más nemzettel. Oroszok! Sokat szenvedett a mi népünk: menjetek haza, hogy a mi békés, nyugodt éle­tünket megkezdhessük!” Az orosz csapatok nem mentek haza, 1956. november 4-én elfoglalták Pécset. Ezen a napon gyász borult a városra. Az orosz túlerővel kilátástalan volt a további komoly harc. Maroknyi kis csapattal felhú­zódtunk a mecseki hegyekbe, és reménykedtünk a beígért nyugati segítségben, ami nem érkezett meg. A forradalmun­kat leverték. Bajtársaimmal a hősi halált halt felkelők sírjait síró szemmel ápolgatjuk. Emlékük sosem halványul el. Az 1956-os forradalom 36.' évfordulójára emlékezünk! Méltóan emlékezzünk 56-rá! „Semmilyen esemény sem rázta meg a szabad világ lelki­ismeretét annyira, mint az 1956-os magyar forradalom.” A magyar forradalom törté­nelmi tragédia, egy vereség diadala. Azok közé a ritka események közé fog tartozni, amelyek visszaállítják az em­ber önmagába vetett hitét, és figyelmeztetnek. Svercsics József, az 56-os Szövetség Baranya megyei elnöke Aztán jött a nagy magyar kiszorítósdi, a bűnbakképzés, a kommunistázás. A „reform­kommunisták” kiszoríttattak 89-90-ből, majd 56-ból, Pozs- gay a lakitelki fényképről, és a „nemzet-demokrácia-szocia- lizmus” lakitelki hármasságá­ból a szocializmus. Elindult a kisajátítás, a ki­rekesztés, megjelent a zsidó­zás, a cigányozás és a fasisz- tázás is. Ma újra gyanakvók lettünk. 56-ot immár újraköltve sajátí­taná ki a szélsőséges politikai jobboldal. S ebben, úgy tűnik, partnerek a régi 56-osok is. Konzervatív nemzeti ifjaknak keresztelve a bőrfejűeket, együtt kiáltoznak velük közte­reinken. Én az 56-osokat nagyon tisztelem. Azt vártam, hogy 56 számunkra máig szóló céljait: a demokráciát, a nemzeti füg­getlenséget és egységet min­denki másnál hitelesebben és tisztábban képviselik. Helyette néhányan közülük gyűlölködnek és gyűlöletet szítanak, megosztanak és megosztatnak, eszközzé vál­nak, ítélnek, és sajnos ők is megítéltetnek. S néha velük egyetemlegesen 56 igazi szel­leméhez ragaszkodó társaik is. Szomorúan és halkan ké­rem, ne tegyék. Talán még nem késő, s nem válnak a nép tiszta, emberi szabadság- vágy-tüzeinek csiholóiból a XX. század barbár politikai tábortüzeinek szítóivá. - Tu­dom, biztosan tudom, hogy ezt ők sem akarják. Kocsi László A magyarok menedéke Mindenki másnál hitelesebben A tűz csiholóihoz Ülésezik az országgyűlés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents