Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-12 / 282. szám
8 uj Dunántúli napló 1992. október 12., hétfő Kul \po ) ■ l ___________________________________1 Hadimérleg a FÁK-ból Az arzenál érintetlen A hajdani kétpólusú világkép egyfajta értelmében máig is élő és érvényes. A hírszerzők az Egyesült Államokban és a volt Szovjetunióban azt tartják szem előtt, hogy még ma is egymással szemben (még nem egymás mellett) áll két olyan nukleáris szupergépezet, amely bőségesen képes egymás elpusztítására. Változatlan tempóban pörögnek mindkét oldalon a számítógépek szalagorsói, duzzadnak a memóriaegységek tárházai, s a célirány, ugyan mi más lenne ezúttal is, mint a másik fél hadi-potenciáljának változása. S hogy mi lesz a feldolgozott anyagokkal? Úgy tűnik, legalább is az atlanti világban ez a szokás, hogy ' egy részük a vezérkari értékelés után nyilvánosságra kerül. Olykor kísérleti ballonként. Hogy kiváltson némi tiltakozást vagy korrekciót. Ez pedig újra beindíthatja a számítógépeket. Hadd szaporodjanak vagy fogyjanak az X-ek abban a bizonyos sok- ismeretlenü egyenletben. Ezúttal a The Military Balance című amerikai katonai szaklap állt elő a legfrissebb amerikai hírszerzői adatokkal. Ezek szerint a FÁK-ban a Sa- posnyikov marsall felügyelete alá tartozó, tehát - egykori kifejezéssel élve - „összövetségi” fegyveres erő létszáma: 3 400 000 fő, amihez 5 239 000 kiképzett tartalékos járul(hat). Atomfegyverek (db.) Szárazföldi telepítésűek: Interkontinentális ballisztikus rakéta: 1388, Hadműveleti-harcászati és harcászati rakéta: 1390, Cirkáló rakéta 40, Atomlőszer kilövésére alkalmas tüzérlöveg: 8800, Atomtöltésű légvédelmi rakéta: 3800. Tengeri telepítésűek: Ballisztikus rakéta: 912, Harcászati rakéta: 1156, Tengeralattjáró-el- hárító rakéta: 364. Légi indításúak: Nagy ható- távolságú bombázó: 177, Közepes hatótávolságú bombázó: 766, Harcászati repülőgép: 2210, T engeralattjáró-elhárító repülőgép: 2210. Hagyományos fegyverzet (db.): Közepes harckocsi: 54 400, Páncélozott szállító harcjármű: 28 000, Tüzérségi löveg, sorozatvető, ■ aknavető: 64 200, Légvédelmi rakétaindító állvány: 4960, Harci repülőgép: 6445, Harci helikopter: 2394. A kimutatás készítői szerint a belső polgárháborús harci cselekmények nem befolyásolják a készletek jelzett adatait, mert az immár elmaradt „összövetségi és varsói szerződésbeli” nagygyakorlatok során legalább annyi harci eszköz került mindannyiszor veszteséglistára, vagy amortizációs leselejtezésre, mint amennyi most elpusztul a belviszályok során. Az „össz- nemzeti”, de inkább FÁK-had- erőként jegyzett arzenál érintetlen. L. B. Mekkora veszély a szélsőség? Elintézhetők még mindig kézlegyintéssel a szélsőségek? Helmut Kohl szerint aligha. „Nézzék az arcát, tiszta náci gyűlölet” - mutatott a kancellár arra az ifjúra, aki az egységes Németország második születésnapján úgy vágta hasba a kancellárt, hogy az hátra tántoro- dott. Richard von Weizsäcker szövetségi elnök pedig - az elmúlt hetek sorozatos randaliro- zásai és a legfrissebb rendzavarások ismeretében - már riadót is fújt az ünnepen, s a demokrácia fokozottabb védelmét sürgette a mind riasztóbb szélső- jobboldali kilengések ellen. Mi került veszélybe? A Bild am Sonntag, aligha véletlenül, - éppen az évforduló napján hozta nyilvánosságra, hogy az amerikai Ashley bútorgyár — egyértelműen a szélsőségek további teijedésétől tartva - visz- szavonta egy kelet-németországi bútorgyár megvásárlására tett üzelti ajánlatát. A német gépipari vállalkozók szövetsége ugyanezen a napon bejelentette, hogy „munkahelyek bezárásától tart, ha nem nyugszik meg a kiima”, a BMW és az Opel pedig közölte, hogy hosszútávra szólóan félti külföldi piacait. „Ha a jobboldali szélsőségek így folytatják, az milliárdja- inkba kerül” - fogalmazta meg a német ipari és kereskedelmi kamara elnöke. Mindez csak Németországra volna igaz? Sok nemzedék tanulhatta meg egész Európában - mifelénk pedig különösen -, hogy a szélsőségek veszélyessége sohasem attól függ, mekkora á létszámuk. Maroknyi kisebbség is okozott már nem egyszer mérhetetlen károkat gazdaságban, politikában a nagy többségnek, miközben váltig hajtogatta: ő aztán igazán nem szélsőség. Sir Francis csődbe jutott Nem elég, hogy a brit trónörökös pár szinte szünet nélkül gondoskodik a botrányokról, Erzsébet királynő ötven éves unokatestvére is hírbe hozta az uralkodóházat.A londoni műkereskedőről, John Francis Bows-Lyonról ugyanis kinyilvánították, hogy csődbe jutott. Londoni üzleti körökben már jóideje rebesgették, hogy az agglegény üzletember előbb-utóbb bajba kerülhet. Nem az üzleti, hanem a társasági életben jeleskedett, s Bianca Jagger társaságában gyakori vendége volt a lóversenyeknek. A felhők akkor kezdtek sűrűsödni a feje felett, amikor önálló céget alapított, hogy múlt századi műkincsekkel kereskedjék. Már 1990-ben komoly nehézségei támadtak, hitelezői kifizetetlen számlákkal üldözték. Postaszolgálati bélyeg nélkül feladható! POSTAHIVATAL HELYBEN A keleti politika atyja halott Willy Brandt „Semmi sem jön magától, s csak kevés dolog örökkévaló”. Ezekkel a szavakkal búcsúzott el a világtól Willy Brandt a háború utáni német történelem legtekintélyesebb politikusa szeptember közepén a berlini Reichstagban. Búcsúlevelét felolvasták, már nem tudott eljönni Berlinbe, hogy személyesen köszönjön le a Szocialista Internacionálé élén 16 éven át betöltött posztjáról, személyesen köszönjön el barátaitól, harcostársaitól, — mint fogalmazott: „a sors nem így akarta”. Ekkor már Bonn melletti házában kezelték morfiummal a rákbeteg politikust, utolsó erejével még megpróbálta összerakni meg nem írt emlékeit. Röviddel 79. születésnapja előtt érte a megváltó halál. Günter Grass, az „Egy csiga naplója” című írásában úgy jellemezte Brandtot, hogy olyan valaki, aki felemelkedése közben is, fordulóról fordulóra, vereségeket gyűjtött össze, s azokat magával cipeli. Brandt örök titka marad, hogy lefüggönyzött házában, életének utolsó napjaiban mit sorolt „vereségei” közé. A „keleti politikát”, a német kibékülést a keleti szomszédokkal minden bizonnyal nem. 1970. decemberében a varsói gettó emlékműve előtt a fotósok sietve kapták elő gépeiket: Brandt, az NSZK háború utáni első szociáldemokrata kancellárja térdre ereszkedett - cselekedetével a németek számára kért megbocsátást. A gesztus bizalmat teremtett, bizalmat, amely nélkül „a víziók politikusának” nagy műve, a kibékülés nem jöhetett volna létre. A Brandt-Scheel-kormány a „keleti politikával” kiegészítette azt, amit a másik oldalon Konrad Adenauer ért el: ő a nyugati táborban gyűjtött bizalmi tőkét Nyugat-Németor- szágnak. A brandti enyhülési politika sarkkövének tekinthető, hogy - odahaza nem kis ellenállást leküzdve - szerződéses formában rögzítette azt, amit egy bűnös német politika eljátszott: lemondtak a keleti német területekről, elismerték a háború utáni status quo-t. „A menekülés a valóság elől veszélyes illúziókat szül. A tiszta történelmi tudat kiveti magából a teljesíthetetlen kívánságokat... Tekintetünket a jövőbe kell vetnünk, az erkölcsöt politikai erőként kell felfognunk. Meg kell tömünk az igazságtalanság láncolatát. Miközben ezt cselekedjük, nem a lemondás, hanem az értelem politikáját folytatjuk” - magyarázta a nyugatnémetlengyel szerződés megkötése után Brandt a német lakosságnak. Brandt, a hazafi előtt végső célként a német újraegyesítés lebegett, „keleti politikája”, minden egyes aláírt szerződés az újraegyesítéshez vezető utat kövezte ki. A másik oldalon, Kelet-Európábán is hajlandóság mutatkozott ekkor már a kibékülésre: a szocialista országoknak amúgyis könnyebb volt egy ideológiailag valahol mégiscsak rokon kormányzattal tárgyalniuk. A Németország-politika módosulása Budapesten kezdődött: 1969. márciusában a Varsói Szerződés tanácskozásán gyakorlatilag feladták azt az elvet, hogy nem tárgyalnak Bonn-nal mindaddig, amíg nem ismeri el az NDK-t. A másik német államot nemzetközi jogilag százszázalékosan Brandték sem ismerték el soha, ez még inkább megnehezítette volna az álom elérését: ismét egy hazában tudni a németeket. Ma már számos politikus a Brandt-féle politikának tudja be a keleti tömb lazulását, amely végül is elvezetett 1989. és 1990. viharos sodrású' eseményeihez. A német egyesülés gyors lehetősége a nyolcvanas évek végén mindenesetre Brandtot is váratlanul érte. A Bundestag éppen ülésezett, amikor megérkezett a Berlini Fal jelképes leomlásának híre. Mindenki elsőként hozzá, az egykori nyugat-berlini főpolgármesterhez ment gratulálni, s ekkor hangzott el azóta jelszóvá vált mondata: „Most összenő mindaz, ami együvé tartozik”. Valóban ez lett volna az életmű csúcsa? Brandt kiábrándította mindazokat, akik ezt hitték. 1990. december 20-án, a háború utáni első össznémet parlament első ülésén így beszélt: „Emberek, akik baráti érzelmekkel viseltetnek irányomban, időről időre megjegyzik: életem leggyönyörűbb pillanata az a nap, amikor a németek egyesülnek. Ez nem a teljes igazság. Szeretném azt a napot megérni, amikor Európa is egy- gyé válik”. A szociáldemokrata apostol nem élhette meg ezt a napot. Sarkadi Kovács Ferenc 300 állástalan politikus? Közeledik a bűvös nap, 1993. január elseje, amikor megszűnik az eddigi csehszolvák állam. Elméletben az eddigi szövetségi parlament 174 cseh és 126 szlovák képviselőjét ugyancsak útilapu fenyegeti. A most júniusban megválasztott honatyák és honanyák természetesen igyekeznek valahogy kivédeni vagy legalább mérsékelni a rájuk mért egzisztenciális csapást. A Mlada Fronta Dnes című prágai napilap emlékeztet arra, hogy a legegyszerűbb megoldást a szövetségi parlament alkotmánybizottságának szlovák elnöke, a HZDS (Mozgalom a Demokratikus Szlovákiáért) párt vezére javasolta. Eszerint egyszerűen fel kellene oszlatni az immár szükségtelenné vált szövetségi nemzetgyűlést, de úgy, hogy tagjainak fizessék ki a négy teljes esztendőre szóló járandóságukat. A költségeket „a két, immár különálló állam fedezze” — hangzik a szlovák politikus, Jan Guper indítványa. Szlovák részről a dolog nem anyagi, hanem politikai pikantériája, hogy a győztes pártok a nyáron - ők már akkor sejthettek valamit - csak „másodosztályú” politikusaikat küldték a prágai parlamentbe és legfontosabb személyiségeiket eleve a szlovák törvényhozásba delegálták. Az új szlovák alkotmány mindössze százötven képviselőből álló nemzetgyűlést javasol, ez a szám pontosan megegyezik az eddigi szlovák törvényhozás létszámával. Mindez a jelek szerint annyit jelent, hogy a szövetségi parlamentben ülő szlovák politikusoknak alighanem hamarosan más hivatás után kell nézniök. A cseheknél más a helyzet. Ott már a választási kampány fő témája is a szövetség megtartása volt, és e legfőbb célt aláhúzandó a cseh pártok frontembereiket küldték a szövetségi törvényhozásba. Vaclav Klaus cseh kormányfő legközelebbi munkatársai épp úgy itt foglalnak helyet, mint a keresztény- demokraták, a szociáldemokraták és a kommunisták legfontosabb személyiségei. Prágában tehát nem járható a pozsonyi út, a „szövetségiek” menesztése, az elkerülhetetlen helycserék módját viszont még homály fedi. Egyelőre csak az biztos, hogy a cseh parlament a jövőben (is) 200 tagú lesz, egy 75 tagú, szenátusnak nevezett felsőházzal. Az alsóházzal ellentétben, itt lesz hely az „átmentett” törvényhozóknak. Csak negyven éven felüliek lehetnek a tagjai.
