Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)

1992-10-10 / 280. szám

8 üj Dunántúli napló 1992. október 10., szombat Szép magyar vers Babits Mihály Politika Martinuzziak kora jött újra. Összeszorított fogak, keserű alkuvás, erdélyi ravaszság. Már látom a csukott ajk s nyitott szem hőseit. A régi fények égnek még előttünk, se fogyva, se lengve: de lábunk óvatos, hogy el ne tipoijuk vetéseinket, és szótlan, tartott, lélekzetfojtott lett bennünk a Hit. Óh, vetéseink, gyenge kis magvaink, sarjadjatok fűvé gyűljetek pázsittá, duzzadjatok bársonnyá, kezdjétek szőni a reményszín szőnyeget a Nap sugárlábai alá! Most harcol ő a Tél óriásaival. A gazda vár, kinéz, kerítést csinál, öntöz. A nagy vizek zúgnak már. Vigyázni kell. Vésszel és áldással jön a Láng. 1927. márc. Kiss János A halál ellenében Titkok tudója keresője voltál A táltos szavakért mélyre merültél Tisztán szóltál Tisztán énekeltél mint a zsoltár Gyémánthíd lettél A Jövendőnek esélyt építettél De tüzet gyújtottak pilléreidnél a balga históriák Mit ért az értelem Mit ért a szó itt Vak sámánok lengették a jövő lobogóit Sugárkezét nyújtotta feléd a fény a kristályakarat s te megmutattad magad ,Jiogy látva lássanak” Ám a csoda - lelked végtelen mélye - mégis rejtve maradt Vagy tán kereshetjük a Lédák szemében Közeledtek feléd - távolodtál s lettél mi voltál mit magadból kidaloltál bolyongó „lidérces messze fény” e félig kész világban végtelen lélek az élet abszolút vágya a teljesség fájdalmas hiánya inspiráció: a halál ellenében a halál udvarában Két kiállítás, egyetlen valóság Az utcától az utcáig Hazugságban lehet élni, de nem feltétlenül érdemes. Ezzel a borúlátó, divatját tekintve szimptomatikus „kormeghatá- rozóval”, a tragikus gondolat e kevéssé vonzó gyümölcsével is jellemezhetnénk Hegedűs 2 László újabb bemutatkozását a Pécsi Kisgalériában. A Pécsett a Művészeti Szak- középiskolába járó majd kira­katrendezői szakot végzett gra­fikusművész a nyolcvanas években többször is kiállított már itt - úgyis fogalmazhatnék, hogy szellemi szülőhelyeinek egyikén. Csakhogy munkái oly­annyira nem lokálisak, világlá­tása olyannyira túl van is­kola-szerű kötöttségeken, ke­serű fekete-bordó színeiben annyira tág világú, hogy az ef­féle helymeghatározás értelmét veszti. Különösen ebben a pályaív­ben, amely belső mértéke sze­rint épül, és a szubjektivitást olyan bravúrosan teszi a meg-nemfelelések, a metafo­rákká épülő jelek zárójelébe. Hogy a képzelet Ausztrália és Hawai közé egy kontinens-nagy Magyarországot helyez, és Szi­cília csaknem elzárja a Ben- gáli-Öböl Csendes-Óceánra ásító száját, Románia pedig - óriásivá dagadván - az Egyesült Államokban terpeszkedik el? Mindezt csak az euklideszi ge­ometria közegében maradva nevezhetjük képtelenségnek. Ám abban a világban, amely a megédesített látszatnak teljha­talmat, a képzeletnek viviszek- ciós szabadságot ad, abban a vi­lágban mindez lehet a két- szer-kettő abszurd józansága is. Mert vissza kell térnem az indító gondolathoz, amely a ha­zugságról szól. Pontosabban az igazság és hazugság, önazonos­ság és mimikri, illúzió és reali­tás, „múlttá-fogyatkozás” és a jelen-dolgokban-levés viszo­nyáról. Az egzisztenciáról, amelynek a szubjektumszerű­ség adja az esszenciáját. A galé­ria falán ott a Kierkegaard-idé- zet: „Életem értelmetlen. Ha kü­lönböző szakaszait vizsgálom, olyannak tűnik, mint a Schnur szó a szótárban, mely egyszer zsineget, aztán pedig menyet je­lent. Az hiányzott csupán, hogy a Schnur szó harmadszor tevét, negyedszer pedig toliseprűt je­lentsen.” S hogy a dolgoknak, és a „csinált”, a „művi” dolgok­nak is mennyire viszonylagos a helyiértékük, mennyire illéko­nyak, azt nagyon is jól látni a főfalon lévő tájképen, amelynek a „gyomrán” fiókok nyílnak. Mert egyazon, kanonizált és ki­ürült Szépségre (akár, mint az „érzéki csábítás” megannyi da- lis trükkjére) végtelen számú, csereszabatosán használható A Pécsi Galériában plakát és poszterkiállítás látható Hegedűs 2. László egy ik alkotása a Pécsi Kisgalériában lágot, de már a látszat felől ha­ladva lényeg felé; a víz dór osz­lopok közt megbúvó szocreál sörözők küszöbét nyaldossa, egy-egy büszke hattyú is megje­lenik a habokon, a sarki üzletsor büszke hajóorrá változik, és az emlékműként terpeszkedő orosz tank a víz elől poszta- mensre kapaszkodó, szánni való rovarrá lényegül. Hegedűs igazi szcenikus. A felgördülő függöny mögött, a felnyitott könyv lapjai közt ott a való világ megannyi fájdalmas, zárványszerű, múltba, hétköna- pokba rántó, kisszerű meglepe­tése. Pécsett a tárlatlátogató no­vember 8-ig egy impozáns pia- kát- és poszterkiállításra is ellá­togathat. Ez a kiállítás, de maga a plakát műfaja is - jelképes ér­telemben - az utcára vezet, mi­ként Hegedűs pszeudo-fotodo- kumentumai Székesfehérvár ut­cáira. Csak éppen másfajta meglepetéseket tartogat. A kül­földiek mellett ismét felvonul­nak a hazai plakátgrafika leg­jobbjai, másfelől ha csak a fran­cia Grapus-csoportra, a japán Kató-ra, a lengyel Majewskira, Swierzyre, a német Kieserre, a zágrábi Bucanra gondolunk - és hol a plakáterdő bolyongásra hívó teljes névsora! - bizonyo­san nem fogunk e monstre se­regszemlében csalódni. Bóka Róbert fiók nyílik, melyekbe - miként a képzelet titkos rekeszeibe - bármikor belekotorhatunk. A felcserélhetőség és a polikrácia piacán, a kizökkent időben az igazságnak a hazugság tud csak megfelelni. A fonákjára fordí­tott világnak, a kierkegaard-i tragikus tudattal rokon világ­képnek érvelő erejű^ metaforája „A Nagy Fehérvári Árvíz” című sorozata is, amit Esterházy Pé­ter kevéssé ismert kézirata ins­pirált. Ebben is átrendezi a vi­Proksza László felvételei — — Bank, a kékfestő D e miért éppen kékkel? - érdeklődött Mira, mi­közben a férje tevékeny­ségét figyelte.- Divatszín. Tartós — magya­rázta Bank. Éppen a fülét és a nyakát festegette odaadó gond­dal. — Már csak a kezem és a ka­rom van hátra. Vállig. A testem többi része nem érdekes. Nem sorozó bizottság elé készülök: nem kell meztelenre vetkőz­nöm.- Tiszta kék lesz az 'inged nyaka — figyelmeztette Mira aggódva.- Kék inget veszek magamra - nyugtatta meg. Bank. Kedvtelve nézegette magát a tükörben: új bőrszíne óhazabeli nagyanyja zománcos, kék lába­sainak a színére emlékeztette. - Meglátod, ezúttal befutok. Lesz állásom — mondta derűsen.- Éppen ideje lenne - vélte Mira reménykedve.-Éppen ideje. Két hónapja lótok-fútok, kosiatok munka után. Nem csoda, ha teljesen be­lekékültem. Kész. Jó ez a fes­ték. Szépen beszívódik. A fü­lem mögött nem nedves?- Mira megvizsgálta. Az ujja hegyével is megtapogatta.- Nem. Fura vagy ezzel a kék ábrázattal. És mi lesz, ha majd borotválkoznod kell? Nem viszi el a színt?- Semmi vész. Szakállt nö­vesztek. Úgy még pikánsabb lesz. De Mirát ez sem nyugtatta meg tökéletesen.- Biztos vagy benne, hogy beválik?- Miért ne válna be?- Azt mondtad, a legtöbb he­lyen már a bejáratnál táblák vannak ... Hogy izéket meg színesbőrűeket . nem vesznek fel...-Tévedés. A legtöbb táblán az áll, hogy zsidókat, balkáni emigránsokat és négereket nem vesznek fel. Fekete bőrűeket. Én - kékvérű, bocsánat: kék bőrszínű vagyok. Ez ellen nin­csenek táblák. Szia. A gyár bejárata előtt - Egye­sült Mezőgazdasági Gépgyár, lényegében titkos fegyvergyár volt, de ez Bankot nem érde­kelte különösebben -, minden­esetre végigböngészte a figyel­meztető táblákat: „Idült beteg­ségben szenvedőket, rokkanta­kat ...” Aha, itt van: „Izraeli és palesztin származásúakat... néger népcsoportokhoz tartozó­kat” - finom körülírás - „bal­káni” zárójelben: „török, görög, albán, román, délszláv, magyar stb.” Na lám, mormogta Bank, nem is tudtam, hogy Magyaror­szág is a Balkánon van... A lista végére ért: színesbőrűeket nem említett a felsorolás. A negyvenkilencedik helyre ke­rült a sorban: megszámolta az előtte állókat. Semmi vész: a se­lejtezés gyorsan haladt. Az em­berek behajoltak a kis ablakon - az ablak mögött ülő ürgét nem lehetett látni -, két-három kér­désre válaszoltak, és kész. To­vább. Mire a sor hat főre fo­gyatkozott, a Bank előtt állók­ból összesen kettő előtt tárult fela felvételi iroda folyosójára nyíló ajtó. Bank kihúzta magát, megiga­zította a nyakkendőjét. (Az is kék volt, de világosabb árnya­latú; illett az ingéhez és a bőr­színéhez, amely addig a kutyá­nak sem tűnt fel.)- Neve?- Bank. F. B. Bank. Uram.- Elolvasta a figyelmeztető táblákat?- Gondosan, uram.- Nem tartozik egyik nem kívánatos kategóriába sem?- Hogyan merészelnék?- Mit mond?- Nem, uram.- Mikor vándorolt be az or­szágba?- Még az apám vándorolt be - válaszolta Bank előre megfon­tolt szándékkal megtagadva hosszú évtizedekkel előbb meg­telepedett őseit.- Honnan vándoroltak be?- Tulu-fu-kala szigetéről, uram.- Honnan?- Tulu-fu-kala.- Tulu-fu-micsoda? Az hol van?- India és Japán között. Füg­getlen fejedelemség - hazudta Bank folyékonyan. - Száz szá­zalékban tulu-fu-kalák lakják, ősi indo-kaukázusi nép - foly­tatta szemrebbenés nélkül, s ke­délyesen a kis ablak peremére tenyereit. Áz ablak mögött ülő úriem­ber csak ekkor vált láthatóvá. Szemüveges, görnyedt hátú kis manó volt: dermedten bámulta Bank kezét.- Mitől ilyen kék a keze? Kékfestő? Nekünk nincsen szükségünk kékfestőkre - mondta elutasítóan. - A követ­kező?!! De Bank nem hagyta magát. A fejét is bedugta a kis ablakon.- Nem vagyok kékfestő, uram. A kék a tulu-fu-kalák természetes bőrszíne. Ezért nem telepedhetnek meg szigetünkön japánok, kínaiak. Sárga bőrűek.- Tessék?- A kék és a sárga keveredése zöldet eredményez. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, uram. A szemüveges kis gnóm eltá- totta a száját. De volt még egy dobása.- Vallása?- Jehova tanúi - vágta rá Bank gondolkodás nélkül.- Kicsodának a kicsodái?-Jehova. Jahve. És tanú. Úgy, mint bírósági tanú. Eske- tési tanú. Hamis tanú. Államval­lás Tulu-fu-kalában. - Szeretett volna többet is elárulni válasz­tott felekezetéről, de sajnos el­felejtette tanulmányozni a kér­dést. .A kis gnóm izzadni kezdett.- Munkavállalási engedélye van?- Természetesen, uram. Pa­rancsoljon ... Uram.- Hol dolgozott utoljára?- Bank a felsőtestét is bepré­selte a kis ablakon, ő is érezte, hogy izzadni kezd, de erősen remélte, hogy nem kéket.- A - kormányzatnak dolgoz­tam, uram. Az önök kormány­ának. Sajnos, bővebbet nem árulhatok el. A kis gnóm felemelkedett ül­tében.- Elhárítás? Politikai? Gaz­dasági? - kérdezte suttogva.- Erről nem nyilatkozhattam, uram. De ha óhajtja, a Külügy felvilágosítással szolgálhat. Természetesen csakis egy erre a célra külön kiszemelt, bizalmi emberüknek, uram ... A gnóm szemüvege megvil­lant. Megragadta Bank kék ke­zét.- Volna kedve nekünk dol­gozni? - kérdezte mohón.- A leghőbb vágyam — mondta Bank hanyagul. Kezdte biztonságban érezni magát, s ezért ismét megkésve fűzte hozzá: - Uram.'" A kis gnóm ezúttal a nyak­kendőjét ragadta meg.- Még ma beállhat - mondta, rekedten az izgalomtól. - De - folytatta bizonytalanul -, előbb talán helyes lenne, ha álcázná ezt a... ezt a kétségtelenül na­gyon nemes és mutatós, de egy kissé feltűnő kulu-izé bőrszí­nét . . .Tudja,úgybiztosabbanmo- zoghatna a - nos, tudja már. Hajlandó lenne rá? Álcázni a fulu-kulu - érti, mire gondo­lok? ...- Minden bizonnyal, uram. Mindent a szolgálat érdekében. Uram. Milyen bőrszínt paran­csol, uram? A kis gnóm elgondolkozott.-Hát - talán az enyémhez hasonlót - javasolta félénken. Bank szemügyre vette. Nem volt valami jó bőrszín. Fakó, pattanásos. Egye fene. Az a fontos, hogy volt már ál­lása. Mira örülni fog.

Next

/
Thumbnails
Contents