Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-10 / 280. szám
8 üj Dunántúli napló 1992. október 10., szombat Szép magyar vers Babits Mihály Politika Martinuzziak kora jött újra. Összeszorított fogak, keserű alkuvás, erdélyi ravaszság. Már látom a csukott ajk s nyitott szem hőseit. A régi fények égnek még előttünk, se fogyva, se lengve: de lábunk óvatos, hogy el ne tipoijuk vetéseinket, és szótlan, tartott, lélekzetfojtott lett bennünk a Hit. Óh, vetéseink, gyenge kis magvaink, sarjadjatok fűvé gyűljetek pázsittá, duzzadjatok bársonnyá, kezdjétek szőni a reményszín szőnyeget a Nap sugárlábai alá! Most harcol ő a Tél óriásaival. A gazda vár, kinéz, kerítést csinál, öntöz. A nagy vizek zúgnak már. Vigyázni kell. Vésszel és áldással jön a Láng. 1927. márc. Kiss János A halál ellenében Titkok tudója keresője voltál A táltos szavakért mélyre merültél Tisztán szóltál Tisztán énekeltél mint a zsoltár Gyémánthíd lettél A Jövendőnek esélyt építettél De tüzet gyújtottak pilléreidnél a balga históriák Mit ért az értelem Mit ért a szó itt Vak sámánok lengették a jövő lobogóit Sugárkezét nyújtotta feléd a fény a kristályakarat s te megmutattad magad ,Jiogy látva lássanak” Ám a csoda - lelked végtelen mélye - mégis rejtve maradt Vagy tán kereshetjük a Lédák szemében Közeledtek feléd - távolodtál s lettél mi voltál mit magadból kidaloltál bolyongó „lidérces messze fény” e félig kész világban végtelen lélek az élet abszolút vágya a teljesség fájdalmas hiánya inspiráció: a halál ellenében a halál udvarában Két kiállítás, egyetlen valóság Az utcától az utcáig Hazugságban lehet élni, de nem feltétlenül érdemes. Ezzel a borúlátó, divatját tekintve szimptomatikus „kormeghatá- rozóval”, a tragikus gondolat e kevéssé vonzó gyümölcsével is jellemezhetnénk Hegedűs 2 László újabb bemutatkozását a Pécsi Kisgalériában. A Pécsett a Művészeti Szak- középiskolába járó majd kirakatrendezői szakot végzett grafikusművész a nyolcvanas években többször is kiállított már itt - úgyis fogalmazhatnék, hogy szellemi szülőhelyeinek egyikén. Csakhogy munkái olyannyira nem lokálisak, világlátása olyannyira túl van iskola-szerű kötöttségeken, keserű fekete-bordó színeiben annyira tág világú, hogy az efféle helymeghatározás értelmét veszti. Különösen ebben a pályaívben, amely belső mértéke szerint épül, és a szubjektivitást olyan bravúrosan teszi a meg-nemfelelések, a metaforákká épülő jelek zárójelébe. Hogy a képzelet Ausztrália és Hawai közé egy kontinens-nagy Magyarországot helyez, és Szicília csaknem elzárja a Ben- gáli-Öböl Csendes-Óceánra ásító száját, Románia pedig - óriásivá dagadván - az Egyesült Államokban terpeszkedik el? Mindezt csak az euklideszi geometria közegében maradva nevezhetjük képtelenségnek. Ám abban a világban, amely a megédesített látszatnak teljhatalmat, a képzeletnek viviszek- ciós szabadságot ad, abban a világban mindez lehet a két- szer-kettő abszurd józansága is. Mert vissza kell térnem az indító gondolathoz, amely a hazugságról szól. Pontosabban az igazság és hazugság, önazonosság és mimikri, illúzió és realitás, „múlttá-fogyatkozás” és a jelen-dolgokban-levés viszonyáról. Az egzisztenciáról, amelynek a szubjektumszerűség adja az esszenciáját. A galéria falán ott a Kierkegaard-idé- zet: „Életem értelmetlen. Ha különböző szakaszait vizsgálom, olyannak tűnik, mint a Schnur szó a szótárban, mely egyszer zsineget, aztán pedig menyet jelent. Az hiányzott csupán, hogy a Schnur szó harmadszor tevét, negyedszer pedig toliseprűt jelentsen.” S hogy a dolgoknak, és a „csinált”, a „művi” dolgoknak is mennyire viszonylagos a helyiértékük, mennyire illékonyak, azt nagyon is jól látni a főfalon lévő tájképen, amelynek a „gyomrán” fiókok nyílnak. Mert egyazon, kanonizált és kiürült Szépségre (akár, mint az „érzéki csábítás” megannyi da- lis trükkjére) végtelen számú, csereszabatosán használható A Pécsi Galériában plakát és poszterkiállítás látható Hegedűs 2. László egy ik alkotása a Pécsi Kisgalériában lágot, de már a látszat felől haladva lényeg felé; a víz dór oszlopok közt megbúvó szocreál sörözők küszöbét nyaldossa, egy-egy büszke hattyú is megjelenik a habokon, a sarki üzletsor büszke hajóorrá változik, és az emlékműként terpeszkedő orosz tank a víz elől poszta- mensre kapaszkodó, szánni való rovarrá lényegül. Hegedűs igazi szcenikus. A felgördülő függöny mögött, a felnyitott könyv lapjai közt ott a való világ megannyi fájdalmas, zárványszerű, múltba, hétköna- pokba rántó, kisszerű meglepetése. Pécsett a tárlatlátogató november 8-ig egy impozáns pia- kát- és poszterkiállításra is ellátogathat. Ez a kiállítás, de maga a plakát műfaja is - jelképes értelemben - az utcára vezet, miként Hegedűs pszeudo-fotodo- kumentumai Székesfehérvár utcáira. Csak éppen másfajta meglepetéseket tartogat. A külföldiek mellett ismét felvonulnak a hazai plakátgrafika legjobbjai, másfelől ha csak a francia Grapus-csoportra, a japán Kató-ra, a lengyel Majewskira, Swierzyre, a német Kieserre, a zágrábi Bucanra gondolunk - és hol a plakáterdő bolyongásra hívó teljes névsora! - bizonyosan nem fogunk e monstre seregszemlében csalódni. Bóka Róbert fiók nyílik, melyekbe - miként a képzelet titkos rekeszeibe - bármikor belekotorhatunk. A felcserélhetőség és a polikrácia piacán, a kizökkent időben az igazságnak a hazugság tud csak megfelelni. A fonákjára fordított világnak, a kierkegaard-i tragikus tudattal rokon világképnek érvelő erejű^ metaforája „A Nagy Fehérvári Árvíz” című sorozata is, amit Esterházy Péter kevéssé ismert kézirata inspirált. Ebben is átrendezi a viProksza László felvételei — — Bank, a kékfestő D e miért éppen kékkel? - érdeklődött Mira, miközben a férje tevékenységét figyelte.- Divatszín. Tartós — magyarázta Bank. Éppen a fülét és a nyakát festegette odaadó gonddal. — Már csak a kezem és a karom van hátra. Vállig. A testem többi része nem érdekes. Nem sorozó bizottság elé készülök: nem kell meztelenre vetkőznöm.- Tiszta kék lesz az 'inged nyaka — figyelmeztette Mira aggódva.- Kék inget veszek magamra - nyugtatta meg. Bank. Kedvtelve nézegette magát a tükörben: új bőrszíne óhazabeli nagyanyja zománcos, kék lábasainak a színére emlékeztette. - Meglátod, ezúttal befutok. Lesz állásom — mondta derűsen.- Éppen ideje lenne - vélte Mira reménykedve.-Éppen ideje. Két hónapja lótok-fútok, kosiatok munka után. Nem csoda, ha teljesen belekékültem. Kész. Jó ez a festék. Szépen beszívódik. A fülem mögött nem nedves?- Mira megvizsgálta. Az ujja hegyével is megtapogatta.- Nem. Fura vagy ezzel a kék ábrázattal. És mi lesz, ha majd borotválkoznod kell? Nem viszi el a színt?- Semmi vész. Szakállt növesztek. Úgy még pikánsabb lesz. De Mirát ez sem nyugtatta meg tökéletesen.- Biztos vagy benne, hogy beválik?- Miért ne válna be?- Azt mondtad, a legtöbb helyen már a bejáratnál táblák vannak ... Hogy izéket meg színesbőrűeket . nem vesznek fel...-Tévedés. A legtöbb táblán az áll, hogy zsidókat, balkáni emigránsokat és négereket nem vesznek fel. Fekete bőrűeket. Én - kékvérű, bocsánat: kék bőrszínű vagyok. Ez ellen nincsenek táblák. Szia. A gyár bejárata előtt - Egyesült Mezőgazdasági Gépgyár, lényegében titkos fegyvergyár volt, de ez Bankot nem érdekelte különösebben -, mindenesetre végigböngészte a figyelmeztető táblákat: „Idült betegségben szenvedőket, rokkantakat ...” Aha, itt van: „Izraeli és palesztin származásúakat... néger népcsoportokhoz tartozókat” - finom körülírás - „balkáni” zárójelben: „török, görög, albán, román, délszláv, magyar stb.” Na lám, mormogta Bank, nem is tudtam, hogy Magyarország is a Balkánon van... A lista végére ért: színesbőrűeket nem említett a felsorolás. A negyvenkilencedik helyre került a sorban: megszámolta az előtte állókat. Semmi vész: a selejtezés gyorsan haladt. Az emberek behajoltak a kis ablakon - az ablak mögött ülő ürgét nem lehetett látni -, két-három kérdésre válaszoltak, és kész. Tovább. Mire a sor hat főre fogyatkozott, a Bank előtt állókból összesen kettő előtt tárult fela felvételi iroda folyosójára nyíló ajtó. Bank kihúzta magát, megigazította a nyakkendőjét. (Az is kék volt, de világosabb árnyalatú; illett az ingéhez és a bőrszínéhez, amely addig a kutyának sem tűnt fel.)- Neve?- Bank. F. B. Bank. Uram.- Elolvasta a figyelmeztető táblákat?- Gondosan, uram.- Nem tartozik egyik nem kívánatos kategóriába sem?- Hogyan merészelnék?- Mit mond?- Nem, uram.- Mikor vándorolt be az országba?- Még az apám vándorolt be - válaszolta Bank előre megfontolt szándékkal megtagadva hosszú évtizedekkel előbb megtelepedett őseit.- Honnan vándoroltak be?- Tulu-fu-kala szigetéről, uram.- Honnan?- Tulu-fu-kala.- Tulu-fu-micsoda? Az hol van?- India és Japán között. Független fejedelemség - hazudta Bank folyékonyan. - Száz százalékban tulu-fu-kalák lakják, ősi indo-kaukázusi nép - folytatta szemrebbenés nélkül, s kedélyesen a kis ablak peremére tenyereit. Áz ablak mögött ülő úriember csak ekkor vált láthatóvá. Szemüveges, görnyedt hátú kis manó volt: dermedten bámulta Bank kezét.- Mitől ilyen kék a keze? Kékfestő? Nekünk nincsen szükségünk kékfestőkre - mondta elutasítóan. - A következő?!! De Bank nem hagyta magát. A fejét is bedugta a kis ablakon.- Nem vagyok kékfestő, uram. A kék a tulu-fu-kalák természetes bőrszíne. Ezért nem telepedhetnek meg szigetünkön japánok, kínaiak. Sárga bőrűek.- Tessék?- A kék és a sárga keveredése zöldet eredményez. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, uram. A szemüveges kis gnóm eltá- totta a száját. De volt még egy dobása.- Vallása?- Jehova tanúi - vágta rá Bank gondolkodás nélkül.- Kicsodának a kicsodái?-Jehova. Jahve. És tanú. Úgy, mint bírósági tanú. Eske- tési tanú. Hamis tanú. Államvallás Tulu-fu-kalában. - Szeretett volna többet is elárulni választott felekezetéről, de sajnos elfelejtette tanulmányozni a kérdést. .A kis gnóm izzadni kezdett.- Munkavállalási engedélye van?- Természetesen, uram. Parancsoljon ... Uram.- Hol dolgozott utoljára?- Bank a felsőtestét is bepréselte a kis ablakon, ő is érezte, hogy izzadni kezd, de erősen remélte, hogy nem kéket.- A - kormányzatnak dolgoztam, uram. Az önök kormányának. Sajnos, bővebbet nem árulhatok el. A kis gnóm felemelkedett ültében.- Elhárítás? Politikai? Gazdasági? - kérdezte suttogva.- Erről nem nyilatkozhattam, uram. De ha óhajtja, a Külügy felvilágosítással szolgálhat. Természetesen csakis egy erre a célra külön kiszemelt, bizalmi emberüknek, uram ... A gnóm szemüvege megvillant. Megragadta Bank kék kezét.- Volna kedve nekünk dolgozni? - kérdezte mohón.- A leghőbb vágyam — mondta Bank hanyagul. Kezdte biztonságban érezni magát, s ezért ismét megkésve fűzte hozzá: - Uram.'" A kis gnóm ezúttal a nyakkendőjét ragadta meg.- Még ma beállhat - mondta, rekedten az izgalomtól. - De - folytatta bizonytalanul -, előbb talán helyes lenne, ha álcázná ezt a... ezt a kétségtelenül nagyon nemes és mutatós, de egy kissé feltűnő kulu-izé bőrszínét . . .Tudja,úgybiztosabbanmo- zoghatna a - nos, tudja már. Hajlandó lenne rá? Álcázni a fulu-kulu - érti, mire gondolok? ...- Minden bizonnyal, uram. Mindent a szolgálat érdekében. Uram. Milyen bőrszínt parancsol, uram? A kis gnóm elgondolkozott.-Hát - talán az enyémhez hasonlót - javasolta félénken. Bank szemügyre vette. Nem volt valami jó bőrszín. Fakó, pattanásos. Egye fene. Az a fontos, hogy volt már állása. Mira örülni fog.
