Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)

1992-09-27 / 267. szám

Szalma Tamás Fotó: Proksza László • Szalma Tamással a színházról, a szabadságról, a bölcsességről „A színház a legszebb dolog, ami létezhet” Ő az Úr, a Földszellem, Pé­ter, az eretnek, a márki, az el­ítélt és Michelangelo. Szalma Tamás nem először játszik Az ember tragédiájában, 9 évvel ezelőtt Zalaegerszegen Adám volt. A kaposvári színész most vendégként szerepel Pécsett.- Az Úr végig Lucifer vita­partnere. Elvitáznak valamin, s látják, hogy az eredményt csak egy kísérlet döntheti el. A törté­netben Isten egyre emberibbé válik. Számomra arról szól a já­ték, hogyan lesz Jézussá egy eszme, hogyan nyújtja a káosz­ban az emberség alternatíváját. Ez lelkesít.- És mi az, ami zavarja, el­kedvetleníti?- Az értékek összekevere­dése, a butaság orgiája. Nagyon nehezen tudom magam függet­leníteni ezektől. Keveset tehe­tek, magam is olyan művészeti ágban dolgozom, mely a létéért küzd. De azt is tudom, hogy a színház a legszebb dolog, ami létezhet, nélküle nincs tudás, kultúra, érzékenység. Tudnunk kell azonban, hogy inkább kö­zelebb van a szerzetesrendhez, mint a bohémtanyához! Ilyen téthelyzetben csak felelőséggel, komoly elkötelezettséggel lehet itt a feladatokat végezni.- Elmélyedő, filozofáló, gon­dolkodó alkat. ..-Gondolkodni érték! De nem szeretem a gondolatok „vi­szonteladóit”, sem a dolgok túl­bonyolítását. Az egyszerűség mutatja igazán a bölcs embert.- Miben hisz?- Az egyén szabadságában, a tudásban, az alkotás gyönyörű­ségében.- Mi háborítja fel?- Az igazságtalanság.- Mi hatja meg?- A teljesség. Egy pillanat, melyben ott a tökéletesség egy villanása.- Mivel lehet megnyerni?- Azok, akik eddig megnyer­tek maguknak, a gondolataikkal tették. És mert egységesek vol­tak. Azonosak önmagukkal. Azokat az embereket szeretem, akik komolyan veszik azt, amit csinálnak. Tőlük tanulok, rájuk figyelek. Szalma Tamás 34 éves. Vá­lasztóponthoz ért. Szakmai tu­dására figyel, a fejlődésre, a vál­tozásra. Rendszerez, keresi a dolgok közti fontossági sorren­det. Ezért ejtőernyőz is. Mert ott kristálytisztán mutatja a helyes rendet a hirtelen, bőrt horzsoló veszély... flodnik I. Gy. Fanfár egy egyszerű trióért Talán nem túlzás az állítás: az év-egyik legrangosabb zenei ese­ményére kerül sor kedden este 8 órakor a Budapest Sportcsarnok­ban, ahol színpadra lép három ko­rosodó úr, akik - elévülhetetlen érdemeket szerezve - kíséletet tet­tek a klasszikus és a rockzene kö­zötti különbség eltüntetésére. Há­rom ember, három fogalommá vált név: Emerson, Lake és Pal­mer. A trió 1970-ben, már bemutat­kozó lemezével is osztatlan sikert aratott egy Bartók-mű, az Allegro Barbara máig utolérhetetlen szín­vonalú feldolgozásával és egyéni hangvételű karakterdarabokkal. Ezt követte háborúellenes mesejá­tékük, a Tarkus, majd egy Mu­szorgszkij mű, az „Égy kiállítás képei”-nek átfestése századunk rockszíneire. Minden lemezük meglepetés. Több nemzedékkel megszerettették a klasszikusokat, munkásságuk során maguk is klasszikussá váltak, hiszen Cop­land, Csajkovszkij, Ginastera, Holst művei mellett Emerson so­kat vitatott, ám tagadhatatlanul megragadó első zongoraversenye, vagy a „Kalózok”, a párizsi opera zenekarának közreműködésével készült darab is megállja helyét Sokan elmaradnak erről a zenei ünnepről, de nem pénzhiány vagy érdektelenség miatt Ugyanis Ba­ranya, Somogy és Tolna megye utazási irodáinak zöme nem is tud a rendezvényről, s legalább egy autóbusznyira való csoport híján nem foglalkoznak az üggyel, hol­ott a koncertszervezők biztosíta­nak számukra jegyet. Ám reklám nélkül kit érdekel, hogy a világ legjobb zenészei közül három: Keith Emerson, Greg Lake és Carl Palmer fellép Bartók hazá­jában. Ruzsinszky Eredeti, másolat, hamis A műtárgy hamisítás egykor és ma Magyarországon Mindenki sejti, hogy Ma­gyarországon is működnek mű­tárgyhamisítók, de senki nem gondolná, mennyi álműkincs van forgalomban kereskedők­nél, hány talmi „értéket” őriz­nek gyűjtők és kiállítóhelyek, sőt az sem olyan ritka, hogy komoly szakmai katalógusok­ban hamisítványokat dokumen­tálnak. Sinkó Katalin művészettörté­nész, a Magyar Nemzeti Galéria dokumentációs főosztályának vezetője egyike a terület legy- gyakorlottabb szakértőinek. Tőle tudtunk meg különleges részleteket a témáról. Műtárgybírálatra évi kétezer tárgyat visznek be, ezeknek egyharmada hamis. Leginkább a XX. század elején és a múlt század végén keletkezett műve­ket másolják előszeretettel, de most Nyugaton is nagy keletje van a kelet-európai avantgárd­nak. Előfordult, hogy maguk az alkotók készítettek képeket sa­ját, évtizedekkel azelőtti modo­rukban, s bár ez nem klasszikus hamisítás, etikailag mégis kifo­gásolható. Volt olyan is, hogy egy nemlétező alkotót kreáltak, s adták el műveit nagy pénze­kért. A hamisítás klasszikus for­mája, ha egy szerényebb tehet­ségű festő egy nagy mester stí­lusát utánozza. Máskor egy ér­téktelenebb kortárs műre írnak egy értékes nevet. Előfordult, hogy éppen egy hagyatéki leltá­ros kreált Mednyánszky-képe- ket, a vázlatokat kifestette, s pe­cséttel látta el, mintha eredeti­ként találta volna őket. Az is megesett, hogy neves művészek nem maguk készítették a képei­ket, hanem megbízást adtak ki­sebb hírű kollégáiknak, s csak később szignálták az alkotást. Jelenleg is nagy számban vannak a piacon hamis Gu- lácsyk, Aba-Novákok, Rippl-Rónaik. Gyakran kora­beli dokumentumokat is készí­tenek „bizonyítékul”, vázlat­könyvet, levelezést, kiállítási cédulát. Sok akvarell, pasztell, temperakép is kering a vásár­lók, gyűjtők közt, köztük szá­mos nem eredeti. Gyanút kelt­het, ha szemmel láthatóan utó­lagos a szignó, ha az ismert mo­tívum kidolgozott, de a háttér már megoldatlan. Az áldatlan állapoton legin­kább egy fejlettebb műkereske­dői gyakorlat javíthatna. Az lenne fontos, hogy a kereskedők kiépítsék saját', magasan képzett szakértői hálózatukat. FT. I. Gy. A műtárgy eredetiségének megállapítása aprólékos és hosszadalmas munka Fotó: Proksza L. Baranyai üzletember járt Izraelben Ebéd Herzog elnökkel Göncz Árpád köztársasági el­nök kíséretében a héten tizenöt magyar üzletember járt Izrael­ben. A delegációnak baranyai tagja is volt, dr.Bíró László, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Konzum Kereskedelmi és Ipari Rt. vezér- igazgatója személyében. Rö­viddel. hazaérkezése után kér­deztük meg őt élményeiről.-Első alkalommal lehettem részese egy államközi delegáció útjának, és éz természetesen nem mindennapi élményt jelen­tett számomra. Részt venni Herzog államfő fogadásán, együtt ebédelni Rabin kormány­fővel, egy kézfogás a még ma is jelentős politikai tekintélynek örvendő ShamirraX, mondanom sem kell, hogy maradandó em­lékeket hagy az emberben.- Közvetlenül is érintkeztek a neves politikusokkal?-Hosszú beszélgetésről ter­mészetesen szó sem lehetett, ám a látogatás forgatókönyve úgy hozta, hogy egy állófogadás al­kalmával éppen Herzog elnök mellett álltunk a pohárköszöntő idején, fgy történt, hogy a köte­lező udvariasság jegyében né­hány szót válthattunk a magas rangú államférfivel.- Milyen nyelven beszéltek vendéglátóikkal ?- A találkozó hivatalos nyelve az angol volt, az út során végig ezen a nyelven tárgyal­tunk.- Az izgalmas élmények elle­nére az önök számára mégis fő­ként üzleti jelentősége volt az útnak. Eredménnyel jártak?-A kamara részéről azzal a megbízással utaztam, hogy be­mutassam a dél-dunántúli ré­giót, ismertessem az itteni üzleti lehetőségeket. Nagy örömömre szolgált, hogy többek között felvehettem a kapcsolatot Zvi Amid úrral, a Tel Aviv-i Keres­kedelmi Kamara vezetőjével, akivel a folyamatos információ- csere kiépítéséről is tárgyaltam. Természetesen cégemet, a Kon­zum Rt-t is képviseltem az út során. Sikerült megismerked­nem a 100 tagot számláló KO-OP áruházi lánc vezetőjé­vel.-Milyenek az izraeli üzlet­emberek?- A nagy múltra visszate­kintő, képzett kereskedő náció tagjai egyénileg is nagyon ma­gasan képzettek, megfontoltak. Jól látják a magyar gazdasági helyzetet, és mint manapság mindenki, azt keresik, mit lehet eladni nekünk.- Lehetnek kapcsolódási pon­tok?- Ami a mi régiónkat illeti, elképzelhető, hogy mezőgazda- sági termékcserében, idegen- forgalmi együttműködésben eredményes kapcsolatok szö­vődhetnek. A Konzum részéről a fogyasztási cikkekkel, ipari termékekkel folytatott kereske­delem merülhet fel. A konkrét üzletek megszületését lényege­sen közelebb hozhatja majd a Tel Aviv-i Kereskedelmi Ka­mara pécsi látogatása, ami ter­mészetesen újabb kapcsolódási lehetőségeket is a felszínre hoz­hat.- Jutott idejük szabadidős programokra is?-A program nagyon feszes volt, így csak néhány műemlé­ket tudtunk megnézni, és egy rövid hajókirándulást tettünk a Genazaret tavon. Kaszás Endre Rádió mellett... __Szóval szokásomtól elté­rően előre megfontolt szándék­kal megittam kilenc pohár vö­rösbort a „Vasutasban”, amitől az éjszakám fölöttébb nehéznek ígérkezett, ám másfelől végülis szépnek, könnyednek alakult az álmom, azok után, hogy talál­koztam az Istennel, ott fönt. Va­lamikor nagy tisztelője voltam még az elsőáldozós években, igaz, ez az érzés kis félelemmel vegyült - a büntetéstől retteg­tem amikor héteszténdős ko­romban áthágtam derék, öreg papunk, Winkler plébános úr in­telmeit. „Amikor áldozáskor a szentelt ostyát nyelvetekre he­lyezem, nehogy kettéharapjá­tok, mert a benne lakozó Jézus testét sértitek meg és vérezni fog...!” Ámultán hallgattuk szavait, ám a gyermeki buta kí­váncsiság az ördög közreműkö­désével erősebbnek bizonyult. A hatodik alkalommal ahogy áldoztam, kezem imára kul­csolva fölálltam a szentély kor­látjától és a helyemre mentem. Az ostya már olvadozott a számban, amikor kettéharap­tam. Megnyaltam az ujjamat, de egy percig csukva tartottam a szememet, féltem a pillanattól, hogy a vércseppet felfedezem ujjaimon. „Az enyém nem vér­zik ...” súgta a mellettem ülő barátom. „Enyém sem” - mond­tam neki megkönnyebbülve. Még néhány hétig tartottunk az isteni büntetéstől, de úgy tűnt, megbocsájtott nekünk, főként hogy e tettünket legközelebb havi gyónáskor be is vallottuk gyermeki „bűneink” sorolása­kor. A későbbi idők folyamán vi­szonyom az Úrhoz megromlott, ám félelmem akármilyen mér­tékben is megmaradt, pláne amikor nevét káromlásként számra vettem, ezt is be kell most vallanom. Sőt, már létezé­sében sem hittem, mondván, ha létezne, hát miért tűri az embe­riség elképesztő, örök időkig tartó szenvedését? De hát manapság - hogy szemmel láthatóan - erősen öregszem, az Úrral szembeni tagadásom szűnőben van. Hogy az emberiség szenved, annak oka egyszerű: az emberek ma­guknak keresik a bajt. Gyűlöl­ködnek, pocskondiáznak, gyil­kolnak, egymásnak betartanak, hitetlenkednek, holott vallják, hisznek valamiben (csak egy­másban nem ...) Hát ki tehet erről? Az Úr biztosan nem. Az említett - nehéznek ígér­kező - éjszakán úgy aludtam el, hogy a lehalkuló rádióban val­lásról, vallásokról, istenhitről beszélgettek okos és félokos nők, férfiak. Ebből kifolyólag a többit már én álmodtam hozzá, úgyannyira, hogy e sorok írása­kor az író Mészöly Miklóstól - tudat alatt - még plagizáltam is. (Majd jelzem, hogy mit.) Tehát találkoztam Vele. Olyan volt, mint amilyennek hittem, meg ahogy korabeli gra­fikusok ábrázolták öreg biblia­könyvem lapjain. Magas, erős, szép öregember volt, vállig érő fehér hajjal, nagy szakállal, mint Marx Károly, hangja mély zengésű, mint a templomi or­gona és egykedvűen ült egy selymesen fénylő-bodrozó fel­hőn faragott és kényelmes isteni trónon, mögötte az irdatlan, kö­zépkék égbolttal. Lába mellett a zsámolynak támaszkodott egy hétdecis üveg bor, ütemesen csöpögő deres szódásszifon tár­saságában. A hangulat mennyei. Körülötte angyalok cseveg- tek-csicseregtek, amelyből azonnal kiderült, hogy az an­gyalok nem minden esetben fér­fiak, mint ahogy ezt hittük. (Lásd: Gabriel arkangyal...) Életkoruk kideríthetetlen, volt köztük idősebb meg fiatalabb is, de még az „öregek” is szépsége­sek voltak. Ott ácsorogtam kö­zöttük álmodozva, és figyeltem, ahogy az angyal-lányok szend­vicseket kentek mennyei uzson­naidőre, egy korosabb angyal pizzát sütött, de ételszag nem volt, hanem parfőm-, ananász- és narancsillat. Az Úr időnként a zsámolya előtt lenézett a hatal­mas mélységben kéken és na­rancssárgán és méregzölden forgó Földre. Egyszer csak ki­nyújtja kaiját, és lemutat: „Lá­nyok! Ki az a kis dagadt ott lent?!” - Kórusban nevettek. „A Rab Feri!” Nem őt mondom, ha­nem a másik! ,Jha? A Csurka!” - Mit csinál ő ott? „Hát... időnként rakoncátlankodik. De ő is ember.” Az Isten elgondolko­zott. „Pedig kedves, jó kis bece­neve van. Csurka... Lehet, a Csur-ból származhat, Csűr-, Csűr-, Csavar-, Cseter... Majd alkalomadtán - mondotta mély hangján - Lőrinczétől kérdezzé­tek meg, ő a nyelvész...” (Hát itt lépett be a képbe Mészöly, az író, aki már egyszer végigra­gozta Csurka nevét, s erre fi­gyelmeztetett a szerkesztőm, aki a hátam mögött állt és - beleol­vasva - várta a kéziratot. Találkozásom az Istennel... 4vasárnapi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents