Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)

1992-09-26 / 266. szám

Eltemetett atomtemető? Célpályázatot írnak ki év végére a végleges megoldásra (7. oldal) Pécsi Liberális Koalíció A helyi politikának az eddi­gieknél nagyobb szerepet kell betöltenie a mai magyar közé­letben, elősegítve azt, hogy a politizálás stílusa visszatérhes­sen egy toleránsabb, a század­vég Európájához méltó hangvé­telhez, állapították meg többek közt a tegnap megalakult Pécsi Liberális Koalíció résztvevői, akik az „Elvi nyilatkozat és ál- lásfoglalás”-ban rögzítették te­vékenységük elvi alapjait. Községi önkormányzatok konferenciája A „Félidőben a falusi önko- mányzatok” című konferencia folytatásaként október 9-10-én a községek önkormányzatainak működését segítő tanácskozást szervez a Községi Önormányza- tok Szövetsége, az Önkormány­zati Akadémia veszprémi és pé­csi iskolaközpontja, valamint Balatonfűzfő önkormányzata. A balatonfűzfői konferencián a legaktuálisabb problémák ke­rülnek szóba: a képviselő-testü­let, a bizottságok működése, polgármester és jegyző kapcso­lata, az önkormányzat és intéz­mények viszonya, tulajdonvi­szonyok, vállalkozások, idegen- forgalom, falusi turizmus, költ­ségvetés, céltámogatások. A ta­nácskozásra szeptember 30-ig lehet jelentkezni. Három milliós betöréssorozat Mintegy három millió forin­tos kárértékű betöréssorozat vé­gére tett pontot a napokban a Pécsi Rendőrkapitányság. A nyomozók éjt nappallá téve göngyölítették fel az ügyet, a betörőbanda tagjait előzetes le­tartóztatásba helyezték. Pécsett gyógyít Paszternák doktor Dr. Vlagyimir Paszternák, a nemzetközi hírű orvos-pszicho­lógus és hipnotizőr ismét Pécsre érkezik. Gyógyító előadásait a Tüzér utca 3/1 szám alatt lévő volt mozgalmi házban tartja, a résztvevők a vasárnap kezdődő tíz napos kurzus alatt különle­ges öngyógyító programmal ismerkedhetnek meg. A gyó­gyító előadások minden nap 6 órakor kezdődnek, Paszternák doktor módszerével elérhető, hogy az emberi szervezet ter­mészetes regenerálódó képes­sége aktivizálódjék. KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló III. évfolyam, 266. szám 1992. szeptember 26., szombat Ára: 9,60 Ft Osztrák tiszteletbeli konzulátus lesz jövő héttől Pécsett Göncz Árpád köztársasági elnök megnyitója után kezdődik a második alkalommal megren­dezendő, Európába megy-e a megye? elnevezésű konferencia szerdán Harkányban. Szintén szerdán avatják fel az Osztrák Köztársaság Pécsi Tiszteletbeli Konzulátusát, jelentette be egy tegnapi sajtótájékoztatón dr. Kurucsai Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke. Tiszteletbeli konzulátus el­sőként Pécsett nyílik meg Ke­let- Európában. A konzul So- mogyvári Imre nyugalmazott bányamérnök lesz. A tisztelet­beli konzulátus feladatköre az egyedi hatósági ügyek kivételé­vel minden, a két ország közötti témára kiterjed. A Széchenyi tér 9. szám alatti épület egyik szép irodájában helyet kapott konzu­látust neves osztrák politikai tisztségviselők jelenlétében szerdán avatják. Az Európába megy-e a me­gye? elnevezésű országos kon­ferenciának a jelentkezők és a várható érdeklődők nagy száma miatt az első napon a harkányi művelődési ház ad otthont. A második napon, csütörtökön szekcióülések lesznek a köz- igazgatási középszint mai sze­repével kapcsolatban, a befe­jező napon pedig közös nyilat­kozatot fogadnak el. Ekkor ta­lálkozik a megyei közgyűlés vezetőivel dr. Boross Péter bel­ügyminiszter is. Bozsik Keresztény szemmel a másságról A pécsi Keresztény Értelmi­ségi Műhely idén először a JPTE Filozófiatörténeti és Kommunikációs tanszékével együtt rendezte soros kongresz- szusi szintű összejövetelét teg­nap délután a Lenau Házban. A rendezvényen részt vett Mayer Mihály pécsi megyéspüspök is. A kétnapos esemény első dél­utánjának témája volt: A más­ság a mai Magyarországon, a másság keresztényi alternatívái, vagyis, ahogy a bevezető elő­adásában Varsányi Ferenc evangélikus lelkész fogalma­zott: keresztény szemmel a másságról. Mindenekelőtt meg kell fogalmazni, mit is jelent a másság? Egy adott társadalom vagy egyház vagy kisebb kö­zösségektől való akár pozitív, akár negatív eltérést. Előadásá­ban végigvezette, a történelem folyamán mely korban, mit je­lentett a másság az egyházak­nak, majd eljutott a másság nap­jaink keresztényi értelmezéséig. A mai napon — 9.30-kor - dr. Kézdi Balázs tart előadást, A to­lerancia határai a személyiség- fejlesztésben címmel. Miért félnek a cigányok? Sajtótájékoztatót tartottak pénteken a Baranya Megyei Független Cigányszövetség, a Magyarországi Cigányok Népi Kulturális Szervezete, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, valamint a Fi Cu Női Kulturális Egyesület vezetői a pécsi TESZ-Székházban. A ta­lálkozóra a cigány lakosság el­keseredettsége, az antiszemi­tizmustól való félelme moti­válta a vezetőséget. Ismeretes, hogy nemrégiben halálos kimenetelű baleset tör­tént Túrán, amikor a mezőőr két körtét csenő cigányra lőtt. (Folytatás a 2. oldalon) Védelmi miniszterek találkozója Csehszlovákia, Lengyelor­szág és Magyarország együt­tesen kívánja kérni a Nyugat­európai Uniótól a megfigyelői státust vagy a társult tagságot - közölte Joó Rudolf, a Hon­védelmi Minisztérium helyet­tes államtitkára, miután a Vi­segrádi Hármak védelmi mi­niszterei péntek délután befe­jezték egynapos tanácskozá­sukat a Magas-Tátrában. A miniszterek egyetértettek ab­ban, hogy mindhárom ország érdekelt a NATO-val való szorosabb együttműködésben, s az ezt célzó lépések össze­hangolásában. Közös állás­pontjuk szerint a Nyugat-eu­rópai Unió az Észak-Atlanti Szövetség európai pillérének tekinthető. A három ország még az idén azzal a kéréssel kíván fordulni a Nyugat-euró­pai Unióhoz, hogy biztosítson számukra megfigyelői státust vagy társult tagságot. Tizenhét ország plakátjai láthatók a kiállításon Fotó: Szundi Az élő plakátművészet Meghökkent vagy szórakoz­tat, elgondolkoztat vagy gyö­nyörködtet. Mindegyik megál­lapítás együtt és külön is érvé­nyes lehet a művészi színvo­nalú, figyelemfelkeltő plaká­tokra, a plakátművészetre, amely minden ellenkező híresz­telés ellenére is létezik, s nem adja meg magát. Erről tanúsko­dik az a meghívásos, nemzet­közi kiállítás is, amely tegnap nyílt meg a Pécsi Galériában „Plakátok’92” címmel. A kiállí­táson tizenhét ország ötvenhat művésze szerepel a legkülönfé­lébb témájú plakátokkal. Kör­nyezetvédelem, kereskedelem, színház, ismeretterjesztés, mű­vészeti rendezvények tárulnak elénk változatos gondolati és formai megoldásokban. A kiállítást megnyitó Bakos Katalin művészettörténész többször visszatért a Pécsi Ga­léria említésre méltó hozzáállá­sára, amellyel a plakátművészet alakulását nyomonköveti. A plakátoknak Magyarországon a galérián kívül nincsen igazán otthona, s nincsen a plakátmű­vészetnek állandó fóruma, noha nagy szükség lenne rá. Az utcá­kon megjelennek a fantáziátlan sablon plakátok, a külföldi ke­reskedelmi hirdetmények me­chanikus átvétele, pedig a pla­kátművészetnek vannak mar­káns egyéniségei, és a plakátok is részei a vizuális kultúra ala­kulásának. A plakátok egyre nagyobb feladatot kapnak, ám ezt nem követi az alkalmazott grafikusok presztízsének növe­kedése, s még azt sem fedezték fel, hogy árusítani is lehetne őket, így is népszerűsítve az ér­tékes plakátművészetet. A kiállítás november 8-ig tart nyitva, kedd kivételével na­ponta 12-től 18 óráig, szomba­ton 10-től 18 óráig. Megtekin­tése megéri a ráfordított időt és fáradságot. B. A. Kormányszovivoi tájékoztató Expo-finanszírozók: állam, kormány, vállalkozók A kormány megtárgyalta és elfogadta a Világkiállítási Prog­ramiroda beszámolóját az 1996-os Expo érdekében vég­zett tevékenységéről - hangzott el kabinetülés döntéseit ismer­tető pénteki tájékoztatón. Barsiné Pataky Etelka Expo- főbiztos részletesen szólt a programiroda finanszírozási el­képzeléseiről. Beszámolt arról, hogy a nemzetközi hírű Bechtel céget kérték fel a szükséges számítások elvégzésére és ta­nácsaik alapján dolgozták ki a modellt - amelyet egyébként a kormány és a Világkiállítások Nemzetközi Irodája is jóváha­gyott. Eszerint három típusú: ál­lami, közös kormányzati-egye­temi és kizárólag vállalkozói alapon történik a finanszírozás! A költségvetést és a fővárosi önkormányzatot terhelik az ex­póval összefüggő, a főváros terveibe is illeszkedő infrastruk- túrális beruházások, például a Lágymányosi híd és a metró építése. Kormányzati feladat a (Folytatás a 2. oldalon) Új helyen a DÉDÁSZ ügyfélforgalmi irodája Hétfőtől új helyen várja fo­gyasztóit Pécsett a DÉDÁSZ Rt. ügyfélszolgálati irodája. A korábbi helyéről, a Felsőma­lom utcából a szolgáltatók há­zába, a Búza tér 8/A-ba (bejá­rat a délkeleti oldalon) költö­zik az iroda a hét végén, hogy hétfőtől már az új helyen fo­gadja a fogyasztókat.-Ez inkább egy birtokba vétel. Az ünnepélyes átadás a végső beüzemelés, a menet közben jelentkező kisebb hi­bák kijavítása után, várhatóan október végén lesz - mondta Varga János a DÉDÁSZ Rt. Pécsi Üzemigazgatóságának vezetője, a tegnap megtartott sajtótájékoztatón. Több, mint 8 éven át fogadtuk ügyfelein­ket a Felsőmalom utcai átme­neti, szűkös irodában, most ennek a korszaknak vége. Az új, 170 négyzetméteres ügy­féltem, korszerű, Novotni Béla belsőépítész által __ tervezett iroda méltó a DÉDÁSZ rang­jához, és reméljük, a fogyasz­tók tetszését is elnyeri. Bízunk benne, ez az elegáns környe­zet kedvezően befolyásolja majd az ügyintézők munkáját is, hogy a havonta itt megfor­duló 4-5000 ügyfelünk elége­detten távozzék tőlünk. Az ügyfélforgalmi iroda te­lefonszáma és nyitva tartási ideje változatlan: hétfőn, szer­dán, pénteken 7-15-ig és ked­den, csütörtökön 7-18-ig (a pénztár hétfőn zárva van) vár­ják a fogyasztókat a korábbi­nál bővebb szolgáltatásokkal. A mohácsi kikötőből induló hajók mostantól az északi-tengerig hajózhatnak Fotó: Läufer Magyar-szlovák ellentét a csatornaavatáson Magyarország új konfliktus- forrásnak tekinti azt a szlovák műszaki megoldást, amellyel a Duna hajózható medrét megvál­toztatják, és az 1947-es béke- szerződésekben határfolyóként megjelölt Dunát egyoldalúan Szlovákia területére vezetik. Ez még az 1977-es szerződésen is kívül esik, hangsúlyozta pénte­ken Nümbergben elmondott be­szédében Antall József magyar kormányfő, aki előző este érke­zett Nümbergbe, a 171 kilomé­ter hosszú Rajna-Majna-Duna csatorna felavatására. A Nürn­bergi Mesterdalnokokról elne­vezett modern csarnokban, a Duna menti országok nevében külföldiként csak ő szólt a hall­gatósághoz. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents