Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-23 / 263. szám
1992. szeptember 23-, szerda uj Dunántúli napló 5 Nem emelkedik a vízdíj Rendelet készül a számlázási költségről A Kulturális Kamara sajnos, nem pénzeszsák Nem emelkedik Pécsett az ivóvíz- és csatornadíj. Erről tájékoztatta tegnap a jelenlévőket Kummer László a Pécsi Vízmű gazdasági igazgató-helyettese a Zöld-Híd Tanácsadó Egyesülés által rendezett lakossági fórumon. — Megnyugtathatom a fogyasztókat, hogy idén nem lesz víz-, illetve csatornadíj változás. Az áremelés - amennyiben lesz - jövő év január 1-jétől várható. A változás nagyságrendjéről pontos adatot nem tudok mondani, de számításaink szerint az idei infláció mértékéből és a kétkulcsos ÁFA-rend- szer bevezetéséből adódóan - amely az ivóvizet is terheli majd 8 százalékig - tevődik össze a végső szám. Pécsett a lakossági vízdíj 40 forint köbméterenként, a csa- torhasználati díj 20, ezzel szemben a termelői vízár 55 Ft/m3, míg a csatornázott területeken 74 Ft/m3. Idén összesen 1,5 milliárd forintot fordít a költségvetés a lakosság támogatására. Idén év elejétől bevezette a Pécsi Vízmű a kéthavonkénti leolvasást és számlázást. Mint Kummer László elmondta, korábban - a negyed-, féléves számlázásnál - nehezebb volt kifizetni a fogyasztóknak az egyszeri magasabb összeget, mint most kéthavonként a kevesebbet. Az elmúlt néhány hónapban 10 000 mérőórát szereltek fel a lakásokba, ez sokkal több munkát követel a számlázóktól és leolvasóktól, azonban az ezzel járó többletköltség egyelőre nem terheli a lakosságot.- Azt az átmeneti megoldást választottuk, hogy a közös képviselők a hozzájuk tartozó lakásokban összegyűjtik a beépített vízmérők állását, a Vízmű ezen adatokat dolgozza fel. A céget csak a feldolgozási költség terheli, míg a plusz leolvasások nem jelentkeznek költségként. Ezzel kapcsolatban készül egy rendelet, amely a lakásokba épített vízórák leolvasási és számlázási költségeit írja majd elő, abból kiindulva, hogy a megnövekedett tevékenység több pénzbe kerül, ami eddig egyoldalúan a Vízmű költségeit növelte. Hajdú Zs. Szomorú dolog, de mára banalitás az a hír, hogy egy-egy vidéki, peremkerületi kulturális intézmény bizony koldusbotra jutott az utóbbi egy-két évben, a központi támogatás megszűnésével. Példa erre a pécsi József Attila Művelődési Ház, melyet tíz éven át a Mecseki Szénbányák tartott el, ám a bányászat halódásával a cég már nem tud pénzt juttatni számukra. Mint Gerencsér János, a művelődési ház igazgatóhelyettese elmondta, a biztonságos működéshez évi 7 millió forintra lenne szükség, és idén ennek a fele sem áll rendelkezésre. Mi több, az elmúlt időszakban olyannyira „padlóra kerültek” anyagilag, hogy a dolgozók bérét - mintegy 180 ezer forintot - sem tudták előteremteni. Ekkor, végső mentsvárként fordultak a Pécs-Baranyai Kulturális Kamarához, melynek ők is tagjai, és kérték kölcsön, egy hónapi lejáratra (igaz, kamatmentesen) a fenti összeget. A Kamara ügyvezető alelnö- két, Bokor Bélát is megkérdeztük az ügyről:- A Kamara mintegy nyolc-- van különféle kulturális intézményt tömörít, elsősorban érdekösszefogó és érdekvédő céllal. A tagok szakmai, egzisztenciális ügyeit hivatott inézni, azonban nem lehet várni, hogy csodatévő hatalmasság legyen. Ereje éppen abban áll, hogy a benne tömörült intézmények összefognak, s olyasmit próbálnak létrehozni, amit külön-kü- lön képtelenek lennének. így természetesen nem lehettünk érzéketlenek, amikor egyik tagunk, a József Attila Művelődési Ház az ismert problémával fordult hozzánk. Azonban azt le kell szögezni: csak azzal a tőkével gazdálkodhatunk, amit a tagok befizettek, illetve néhány szponzor felajánlott. Sajnos, a Kamara nem pénzeszsák. Most, egy alkalom erejéig módunkban állt segíteni, mintegy felhíva a figyelmet: lám, ilyesmi is előfordulhat. M. K. Szentlőrinc olasz testvére Magyar Alkotóművészeti Alapítvány Németh Éva textiltervező kiállítása a Képcsarnok Ferenczy Termében, Pécsett * Átalakul a Művészeti Alap Több mint kétéves szervezés után végre konkrét lépések történtek Szentlőrinc és az olasz- országi Codroipo testvérvárosi kapcsolatának alakulásában. Szeptember első felében az Udine melletti kisvárosból, a Kísérleti Gimnázium vendégeiként 13 olasz középiskolás látogatott el Szentlőrincre. Mint Szentgyörgyvári Tibor, a gimnázium igazgatója elmondta, az iskola olaszországi kapcsolatfelvételi szándéka egybeesett a nagyközség terveivel. A gimnázium az olasz nyelv beindításakor szeretett volna segítséget kapni, a helyi önkormányzat pedig gazdasági kapcsolatokat próbált találni. A 15 ezer lakosú Codroipo városával még a két és fél évvel ezelőtti tanácselnök, dr. Győrvári Márk vette fel a kapcsolatot. A Teljes Evangéliumi Diák-és Ifjúsági Szövetség - a TEDISZ - 1988-ban alakult. Pénteken Pécsett, a POTE aulájában 18 órakor rendezik a II. Országos Diákfesztivált. A rendezvényen fellép a szekszárdi Jazz Quartett, a Genezáret, a Folk Iván és Barátai, a Csip pantomin együttes, az Amen és a No zenekar. A fesztivál előtt 17 órától a helyszínen nagygyűlést szerveznek az antiszemitizmus, az intolerancia, a faji-, vallási-, etnikai megkülönböztetések ellen, melyen felszólal dr. Mészáros István László ország- gyűlési képviselő (SZDSZ). Tegnap Pécsett a TEDISZ vezetősége sajtótájékoztatóra invitálta a média képviselőit. Borvendég Norbert villamosPax Rádió A Pax Rádió — az eddig elhangzott négyszer félórás műsor után - további lehetőséget kapott a Magyar Rádiótól. A műsor szeptember 25-én, október 30-án, november 27-én és december 25-én - a Kossuth Rádió URH sávján jelentkezik egy-egy órában. Ezt keddi, közös sajtótájékoztatójukon jelentették be a Pax Rádió alapítói: a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyar- országi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének képviselői. A felekezetek tagjai hangsúlyozták: a Pax Rádió adásai nem kifejezetten vallási műsorokból állnak majd; a négy felekezet ökumenikus szellemben kíván szólni Istenről, hitről. Hosszan tartó levelezések után idén nyáron látogatott el először olasz delegáció Szentlőrincre. Itt létrejött egy szándéknyilatkozat, melyben közösen meghatározták az együttműködési formákat. A szentlőrinci gimnázium 7 nap alatt Orfűre. Pécsre, Dél-Baranya több településére, sőt, a Balaton partra is elkalauzolta a lelkes olasz diákokat. Az olaszul tanuló magyar iskolások pedig a gyakorlatban is érezhették a nyelvtanulás hasznosságát. A kapcsolat természetesen a tanév végén vi- szontlátogatással folytatódik. Az iskolák barátkozása mellett a szentlőrinci önkormányzat az olasz delegáció kérésére egy gazdasági térképet állít össze a területről, amelyben konkrétan vázolják e téren is az együttműködési lehetőségeket. P. V. mérnök, jelenleg teológus hallgató a TEDISZ-ről beszélt. Fő célkitűzésük, hogy a teljes evangéliumi elveket valló vagy ezekkel szimpatizáló fiatalokat tömegmozgalomba tömöríteni, érdekeiket képviselni a társadalom előtt. Jelenleg 500-1000 tagja van a szövetségüknek - főként egyetemisták, főiskolások és középiskolások - Pécsett, Veszprémben, Kaposvárott, Nyíregyházán, Egerben szerveződött helyi csoportjuk. Ezt követően ismertették a faji és vallási megkülönböztetésről, az oktatásról, az abortuszról, az állam és az egyház viszonyáról, valamint a lelkiismereti és vallásszabadságról vallott nézeteiket és állásfoglalásaikat. Á. E. A legkülönfélébb indíttatásból az utóbbi időben megszaporodott az éhségsztrájkot folytatók száma. A világtörténelem legtöbbet éhező személyisége, Mahatma Gandhi a maga idejében többször is megismételte az erőszakmentességért tartott éhségsztrájkját anélkül, hogy az egészségét károsította volna. Nem veszélyes, nem káros az éhezésnek ez az önként vállalt módja? Dr. Vértes László belgyógyász főorvos válaszolt kérdéseinkre:- Az élet fenntartásához, a szervezet működtetéséhez szükséges tápanyagokat szilárd, illetve folyékony formában vesszük magunkhoz. Zsír, szénhidrátok és folyadék nélkül egy bizonyos idő után romlik, illetve megszűnik a szervezet működőképessége. A sejtek újratermelődéséhez ásványi anyagokra, káliumra, nátriumra, kálciumra, magnéziumra, vasra, A Kormány 117/1992. számú rendeletének értelmében ez év szeptember 30-i hatállyal megszünteti a Magyar Köztársaság Művészeti Alapját, és október 1 -én létrehozza a Magyar Alkotóművészeti Alapítványt, amely egyrészt hosszú távra biztosítani kívánja az állami támogatást az irodalom, a képzőművészet, az iparművészet, a fotóművészet és a zenei alkotóművészet, illetve művészek részére, másrészt elismeri, hogy az alapítvány céljára rendelt vagyon jórészt a művészek négy évtizedes munkája révén gyarapodott. Ennek előzményeként már 1991 novemberében, hosszas előkészítés után, megalakult a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, melynek elnöksége dolgozta ki és terjeszcinkre és jódra van szükség. Átmenetileg, néhány napig, a tápanyagbevitelének hiányát a már elraktározott, fel nem használt készletből pótolni tudja a szervezetünk. Nagyon jól érzékelhető ez például gyomorrontás, influenzia esetén, amikor egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset eszünk, és le is adunk néhány kilót, a szervezet egyensúlya mégsem borul fel.- Gyakori, hogy vallási okok miatt, vagy éppen a természet- gyógyászok tanácsára valaki napokig koplal, böjtöl. . .- A koplalást, a böjtöt nem szabad összekeverni az éhségsztrájkkal. A katolikus egyház például a kedvező tapasztatette a Kormány elé a fenti alapítvány koncepcióját. Az egyesület tagjainak száma mára már meghaladja az ötezret. Ez év tavaszától számos budapesti és vidéki találkozón vitatták meg a különböző szakmák Alap tagjai a Művészeti Alap vezetőivel és szakértőivel az átalakítás kérdéseit; vidéken, a tizenkilenc megyében, összesen huszonkét találkozóra került sor. A leginkább vitatott kérdések az Alap vagyoni helyzete és a vagyon további sorsa, hiszen több mint egy milliárd forintnyi ingatlanról, illetve leányvállalatokról és egyéb eszközökről van szó. Kiemelt téma volt még a vállalkozások helyzete, mint például a Képcsarnok Vállalat, mint leányvállalat sorsa, de megvitatták a művészek társadalombiztosításának kérdéseit és a nyuglatok miatt javasolja a heti böjtnapot, illetve az évenkénti nagyböjtöt. A hazai helytelen táplálkozási szokások ismeretében erre szükség is van. A télen felhalmozódot zsírok, káros anyagok a húsvéti nagyböjt idején égnek el, távoznak a szervezetből. Mostanában divatos szóhasználattal ezt méregtelenítésnek nevezik.- A böjt idején sem tilos a víz ivása. Miért?-Még szerencse, ugyanis az ivóvíz oldott formában létfontosságú ásványi anyagokat tartalmaz. Az egyébként íztelennek tartott víznek igenis van íze. Víz nélkül legfeljebb egy hétig, szilárd táplálék hiányádíj-rendszer megváltoztatásának lehetőségét is. Egyértelműen megfogalmazódott egy olyan igény is, hogy a különböző szakmáknak lehetősége legyen az önszerveződésre az Egyesületen, illetve a majdani Alapítványon belül, azért, hogy saját ügyeikben önállóan dönthessenek. Egyes szakmák egyesületbe tömörülnének, míg mások kamarákba, mint például a restaurátorok vagy az alkalmazott fotósok. Létrehozták a Magyar Alkotó- művészek Országos Egyesületének választmányát, melynek 128 művész tagja van, köztük három pécsi: Körtvélyesi László fotóművész, Máthé András belsőépítész, akit a felügyelő bizottságba is beválasztottak, és Romvári Ferenc művészettörténész. Cs. L. ban általában három-négy hétig bírja szervezetünk.- Gandhiról viszont feljegyezték, hogy ötven napot is éhezett egyfolytában ...-Ahogy külsőleg, alkatilag is különbözünk egymástól, úgy szervezetünk belső működése sem egyforma. Vannak, akiknek az anyagcseréje lassúbb, tehát hosszabb ideig bontja le a tápanyagokat. Ez a típus bármilyen keveset is eszik, képtelen fogyni. Míg mások a két- szer-háromszor annyi táplálék elfogyasztása esetén sem híznak, mert szervezetük nagyon gyorsan feldolgozza azt. Tehát nem lehet pontosan meghatározni, hogy ki, hány napig bírja élelem nélkül.- A táplálék tartós hiánya nem befolyásolhatja károsan az agy működését?- Nem, ugyanis az agynak önregulációja van, működése független a test egyéb részeitől.-szabóRománia nagykövetségének közleménye Romániában 1992. szeptember 27-én (vasárnap) parlamenti és elnökválasztásra kerül sor. A Nagykövetség lehetővé teszi, hogy a Magyarországon tartózkodó román állampolgárok élhessenek szavazati jogukkal. Szavazásra jogosult az a román állampolgár, aki érvényes útlevéllel tartózkodik Magyarország területén. - Turista útlevél (zöld), tartósan itt élők útlevele (kék), munkavállaló útlevél (zöld), diplomata útlevél (fekete), tengerész útlevél (barna). A szavazás 1992. szeptember 27-én (vasárnap) reggel 6.00 óráig este 21.00 óráig tart. Pécs városában a kijelölt szavazóhelyiség: a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati Irodája, Pécs, Kossuth tér 1. sz. A Nagykövetség tájékoztatja a sajtó képviselőit, hogy a szavazóhelyiségbe csak az eseményre szóló, hivatalos szerkesztőségi megbízólevéllel és újságírói igazolvánnyal léphetnek be. A politikai és társadalmi szervek megfigyelőinek szintén érvényes megbízólevéllel és igazolvánnyal kell rendelkezniük. Románia nagykövetsége A Viaszmadár az év legjobb magyar drámája Az év legjobb új magyar drámája kitüntető címet és az ezzel járó Szép Ernő- díjat az idén Pozsgai Zsolt drámaíró Viaszmadár című darabjának ítélték. A Pécsről elszármazott fiatalember a díjat Fekete Györgytől, a művelődési és közoktatási minisztérium államtitkárától vehette át. Értesültünk egyébként a díjátadás kapcsán arról, hogy a fővárosi Madách Színházban játszott sikerdarabot felvette a Magyar Televízió is, s az ősz folyamán feltehetőleg a képernyőre kerül. Rendőrzenekarok találkozója Budapest először ad otthont a rendőrzenekarok találkozójának. Az I. Budapesti Rendőrzenekari Fesztivál péntek este kezdődik a Budapest Sportcsarnokban, ahol a fővárosi rendőrzenekaron kívül fellép a szlovák, a holland, a zürichi és a kasseli egyenruhás együttes is. TEDISZ-fesztivál Gandhi többször is megtette Más sztrájkolni, más böjtölni