Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-23 / 263. szám
1992. szeptember 23., szerda aj Dunántúli napló 3 Hol kap helyet a mozi Pécsváradon? Pécsváradon szeptember elején került az önkormányzat tulajdonába a mozi. Igaz, jelenleg még vetítenek a régi épületben, de a tervek szerint a szükséges átalakítások után a művelődési központ ad majd helyet a filmszínháznak. A jó állapotú, Mária Terézia korában emelt moziépületet pedig eladják. Eredetileg egy katonai telek részeként szolgált, és a két világháború között alakították át mozivá. A pécsváradi mozi üzemeltetése fél millió forint veszteséget jelentett a Moziüzemi Vállalatnak az elmúlt évben. A veszteség csökkentése végett a keddi vetítések már megszűntek és az alacsony látogatottság miatt est- leg a vasárnapi vetítések is elmaradnak. A belépőjegy árának növelésére nem gondolnak, mert a látogatók száma még jobban visszaesne. Az adminisztrációs feladatokat jelenleg már a művelődési központban végzik, amennyiben a mozi üzemeltetése is a művelődési házba kerül, úgy a mozigépészi státusz kivételével a többi munkakör a ház dolgozói tudják ellátni. Filmklubok és iskolások mozija szervezésével, ismeretterjesztő filmek műsorra tűzésével a mozis tevékenység szerves kapcsolódhat a művelődési ház eddigi szolgált- tásaihoz. Ha az önkormányzati testület a mozi átköltöztetése mellett dönt, úgy az átalakítások nem kis költségével is számolnia kell: fogadótér kialakításával, gépház, valamint szellőző nyílások építésével stb. Szükség lesz egy mozgatható vászonra is, valamint új gépekre. A jelenlegi vetítőgépek öregek, és gyakori meghibásodásukra lehet számítani. Az új gépek ára közel félmillió forintot tesz ki. A költségek pontos felmérése most folyik, és a döntés az ön- kormányzati testület októberi ülésén várható. Kiállítás a könyvtárban Agatha Christie, népszerű krimiírónő könyveiből, az írónő munkásságáról, különböző műveiről szóló plakátokból, fotókból, poszterekből nyílik érdekes kiállítás szeptember 24-én, csütörtökön Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Természettudományi Karainak könyvtárában. A kiállítás október 2-ig látható. Képernyő előtt Az ember szeretne látni végre valami ideálisát ebben a hisztériás, vészvillogókat és szirénákat ki-bekapcsoló politikai közéletben - súgja a tudalattim. Odakinn őrjöng a mindenkor felbőszíthető tömeg; „nem hagyjuk!”, „nem hagyjuk!” - üvöltik az autodaféra gyülekezők, a sajtó szorong, a Magyar Televízió szorong, a Szabadság teret ismét elönti a bűntudat, a soha nem múló negyven, a soha nem múló száz és ezer év, tapogatjuk az arcunk, tiszta magyarok vagyunk-e, mintha nem tudnánk mitől magyar a szláv származású Petőfi, a szerb Hunyadi, soroljuk-e, és egy magyarul író és álmodó, következésképpen magyarul rajzoló zsidó grafikusművész, Kozma György kendőt köt a fejére, bohóc és kiöltött nyelv lesz egy ismét tótágast állni készülő világban, de hittel hiszi, hogy egy Földárverések A magzat-életvédelmi törvény tervezete Az államtitkár tájékoztatója A Népjóléti Minisztérium nemrég kinevezett államtitkára, dr. Pusztai Erzsébet, újságíródnak tartott tájékoztatót a minisztériumban a közeljövőben parlamenti vitára kerülő un. Magzat-életvédelmi törvény tervezetéről. A viták már régóta zajlanak pro és kontra, nézetek csaptak össze, azt azonban senki nem vitatja, hogy valami módon vissza kell szorítani a Magyar- országon hihetetlen nagyszámú terhességmegszakítást. A törvénytervezet első része azzal foglalkozik, hogy kimondja, be kell építeni kötelezően az oktatási rendszerbe, folyamatosan az életkornak megfelelően az egészséges életmódra nevelést, .a családi életre nevelést és az egészséges fogamzásgátlás módjainak ismertetését. Dr. Pusztai Erzsébet elmondta, hihetetlen tudatlanság és nemtörődömség tapasztalható ezen a téren. Felmérések szerint rendkívül sok az olyan abortuszok száma, amikor az illető nő harmadszor, negyedszer, sőt ötödször szakíttatja meg nemkívánt terhességét, ahelyett hogy védekezne. A törvénytervezet előírja, hogy ki kell alakítani az országban a Családvédelmi Szolgálat hálózatát. Fontos szerepet szánnak ennek a szolgálatnak. Terhességi tanácsadással, fogamzásgátlási felvilágosítással, az iskolákban az előadások megszervezésével, a terhességmegszakítás mellett döntő nőknek az abortusz következményeinek ismertetésével, a szociális segítő hálózatokkal együttműködve szociális segítségnyújtással, gyermeknevelési tanácsadással kell majd foglalkoznia. A Családvédő Szolgálatnak már januárban indulnia kell, egyelőre olyan védőnők bevonásával, akik előtte speciális intenzív tanfolyamon vesznek részt. . A törvénytervezet a terhe- ségmegszakításról szóló fejezetében két változatot dolgozott ki. Az A változat szerint a terhességmegszakítás akkor indokolt, ha az anya életét veszélyeztetné a terhesség, a szülés, ha a magzat az élettel összeegyeztethetetlen módon károsodott, vagy ha a terhesség bűn- cselekmény következménye. A B változat ezek mellett tartalmazza még azt, hogy indokolt a terhességmegszakítás, ha a terhes nő olyan válsághelyzetben van, ami rákényszeríti erre a döntésre. A törvénytervezet megfogalmazza azt is, mi tekinthető válsághelyzetnek. E szerint: olyan élethelyzet, ami testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz, ezáltal veszélyeztetné a magzat egészséges fejlődését. Amennyiben a felsorolt indokok nem állnak fenn, a terhességét megszakítani kívánó nőnek kötelező lesz a Család- védelmi Szolgálathoz fordulni, s ha ezek után is az abortusz mellett dönt, számítania kell rá, hogy nem kis pénzbe fog ez kerülni a jövőben. (A pontos ösz- szeget még nem dolgozták ki, de az biztos, hogy nem lesz 10 ezer forint alatt.) A törvénytervezet figyelemre méltó újdonsága, hogy a terhességet vállaló nők a terhesség negyedik hónapjától várandósági pótlékot kapnának. S. Zs. A múlt héten, a földárverések ötödik hetében 94 árverést hirdettek meg az országban. Közülük 77 volt eredményes, s ezeken összesen 626 kárpótlási jegy-tulajdonos jutott földhöz. Az elárverezett földek együttes aranykorona értéke 51 ezer 905 aranykorona volt, az árverési árak 500 és 1000 forint között mozogtak. Megegyezés 25 esetben született - tájékoztatta az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal illetékese kedden az MTI-t. Augusztus 24 óta a múlt hét végéig meghirdetett 322 árverésből 278 zárult eredményesen. Eddig, 166 ezer 636 aranykorona értékű föld - ebből 1826 aranykoronányi erdő - talált gazdára. Az árveréseken 2 038-an vettek részt, és közülük 1 914-en távoztak földtulajdonosként. A kialakult árverési árak 500 és 5700 forint/ aranykorona között mozogtak, a jellemző árak azonban inkább az 500 forint/aranykorona értékhez közelítettek. Forintos kaszinó, olasz étterem Nem zár be a Helyőrségi Művelődési Otthon A volt presszó helyén új, olasz étterem nyílik a közeljövőben Fotó: Läufer László A pécsi Király utcában sétálgatok már megszokhatták, hogy a valamikor Fegyveres Erők Klubjának, majd a Helyőrségi Művelődési Otthonnak helyet adó épület földszinti részén építkezés folyik, de amíg a mellette lévő étterem működött, nem sokat foglalkoztak az átalakítással. Nemrégiben azonban a túlságosan nagy látogatottságnak nem örvendő étkezde és szórakozóhely is bezárta kapuit, ennélfogva felvetődik a kérdés: örökre megszűnt a vendéglátás, vagy pedig csak átmenetileg szünetel, hogy azután megújulva, esetleg más formában álljon a vendégek rendelkezésére. Tölgyesi Márta, a művelődési otthon vezetője szerint szó sincs a ház bezárásáról. Az épület ugyan állami tulajdon, a honvédség kezelésében van, de amióta létezik, a földszinten lévő presszóban és étteremben mindig is fogadtak külső, tehát nem a fegyveres erők állományába tartozó vendégeket. Ezen továbbra sem kívánnak változtatni, ám őket is szorítja a költségvetés, bevételhez szeretnének jutni, így megpróbálják a belvárosi bérleti díjakhoz igazodva kiadni a helyiségeiket. Ami már biztos: a presszó helyén valószínű még ebben az évben olasz étterem nyitja meg kapuit, ezt ugyanaz a társaság fogja működtetni, mint az udvaron lévő Baumgartner sörözőt. A bejárattól balra lévő helyiség sorsa még nem dőlt el, hiszen még folynak az egyeztető tárgyalások azzal a vállalkozással, amely itt reprezentatív forintos kaszinót akar létrehozni. Az emeleten a különféle kluboknak, egyesületeknek adnak otthont, itt működik a színházterem is, amely továbbra is áll a város rendelkezésére - természetesen megfelelő díjazás ellenében lehet csak bérbe venni. A második emeleten viszont nagy átalakítás folyik, ha semmi sem jön közbe, októberben át is adják a fegyveres erőknél szolgáló hivatásos tisztek zártkörű klubját. Nagy szükségük van a bevételekre, hiszen tulajdonképpen az egész épület felújításra szorulna. Még az ősszel elkezdik a Király utcai homlokzat tatarozását, ezt követően a színház- termet építik át. B G. Az ideális család szabad és demokratikus országban nem kell megtagadnia hitét, zsidó gyökereit. Mindamellett az ember néha úgy vágyik egy kis ideálisra, mint ahogyan Örkény hőse arra a kis melegségre vágyott. A szuperhős-ideák és szuperpolitikusok magamutogató prototípusai helyett valami ember- léptékűre, hétköznapira - valami olyanra, ami elérhető, és ami már csak a maga bugyuta- ságánál fogva is nagyszerű, mert a maga idea-mivoltában is oly szerény, hogy nem is rontható igazán el. Ami csendet és megbékélést sugároz. Frekvenciamoratórium ide, kereskedelmi csatornák oda, megíratlan vagy fiókokba maradt tévéjátékok halmain lépkedve talán ezért jött, látott és győzött az ideális család. Ez a semmitmondó, üzleti célú vetélkedő. Talán a megmaradás, az entrópia titkos törvénye munkál abban, hogy amíg odakinn szitkozódnak, átkozzák az átkost, átkozzák örökös boldogtalanságunkat, beúszik a képernyőre két egymással vetélkedő család, mosolyukat reflektorok fénye szidolozza, álmuk az Opel Astra, a leendő út Spanyolba, Görögbe, álmuk nemzetmentő léptékkel kisszerű, életvitelük miért is térne el az átlagtól, külszínre hétköznapi, (mert amúgy, ha nem mástól, Adytól érdemes tudnunk, hogy „minden ember fenség”), jövedelmük közepes, hacsak a nagyszülőknek nincs befektetésre csábító örökségük, remélik, hogy a gyerekük boldogságban nő fel s nem gyűlöletben, a pártoktól egyenlő távolságra állnak, noha a papa kabáthajtókáján kis emdéefes jelvény van, a gyerek ellenben Fideszes, az egyik férj liberális, míg a feleségek úgy érzik, a függetlenek közt szólalnának fel az élelmiszerárak miatt. Egyenlő távolságban Torgyántól és a szocialistáktól, a szélsőjobbtól és a lóversenypályától együtt már erős centrumot testesít meg egy ideális család. De a legvalószínűbb, hogy nincs is semmiféle centijük a méricskéléshez. Legfeljebb az egyik asszonyka emlékszik mondjuk a Petőre, a huncutka kis mosolya miatt. Egyszóval lehet, hogy nem állnak sem itt vagy ott, ahová a politika darálómalma darálná be őket. Hanem csak az Opel Ast- rát szeretnék elnyerni. Amivel aztán majd elindulnak valamerre. Szabad ország vagyunk, nem? És azt hiszem, az ideális család is valami ideálisra vágyik, s ökölrázás nélkül vár el jobb saját műsorokat a televíziótól. Bóka Róbert Az Édenből jövet Az ember tragédiáját próbálják a Pécsi Nemzeti Színházban (Folytatás az 1. oldalról)-A Tragédia remekmű, hasonló kérdéseket boncolgató darab alig van a világirodalomban. Luciferről szólva: sajnos, a köztudatban az él, hogy ő egy ördög. De nem! O olyan, mintha Isten bérelt ellenfele lenne. A kettősségből ő a másik, mintha azt, amit az Úr maga nem mer vállalni, Luciferre ruházná. Nem léteznek egymás nélkül. A darab kezdetén a Teremtő csak ok a teremtésben. A mozgató Lucifer lesz. A név is azt jelenti: fényt hozó! Tragédiája a tudás, az értelem tragédiája. Lucifer humanista és ironikus, de az emberek pártján áll. Mindhárman elmondják, hogy még nem kész a figura, s hogy még sok a feladat, de a kétely is. Mégis: a körvonalak már nagyon is jól láthatók. Besenczi Árpád számára Ádám szerepe igazi erőpróba. Kérdem, hogyan hat rá ez, megijeszti, vagy inkább inspirálja:- Nem rémültem meg. Csinálom. De azért büszke voltam magamra ... Az én olvasatomban Ádám olyan ember, aki mindent megél, megszületik, s eljut a halál gondolatáig. Nem öregszik, de tapasztalatokat szerez. Ádám nem annyira fiatal hős, inkább egy robbanékony, energikus, örökmozgó ember. Tépelődik a lépésein, de ha már rátalált az útjára, akkor aztán nekifog. Rácsodálkozik a világra - azért is tud akkorát bukni. Ádám olyan, mint a főnix, mindig újjászületik. Végigjárja az összes kort, és van is mit számonkémie Lucifertől. Varga Mária vendégként játssza Évát. Elmondja, hogy Évát játszani „veretes” dolog, bár nem gondol az elődökre. Inkább azon igyekszik, hogy finomítsa Éva alakját, s megerősítse, amit már kidolgozott.- Évának végig fontos szerepe van - mondja. - Ő az egyetlen, aki egészségesen, józanul lát, fölismeri a helyzeteket, asszonyi, anyai érzékeivel működik. Nem elmélkedik, hanem tesz. Mindegyik színben más, mégis állandó is: hű marad az elveihez, s a szín végére rátalál igazi valójára. Gyarapodik, fejlődik. Most még minden eléggé össze van bennem kava- rodva, a próbafolyamatnak ilyen része is van. De ahogyan egyre többször játszom, annál jobban érzem, mikor kell másként megközelíteni a figurát, mi a lényeg. A Bemutató a nagyszínházban lesz október 11-én. A díszlet Mira János, a jelmez Wieber Mariann munkája. Koreográfus Uhrik Dóra, dramaturg Fekete Valéria. A zenét Petrovics Emil szerezte. Hodnik Ildikó Gy. _ Drága pécsi négyzetméterek Keményednek a feltételek, mind magasabb bérleti díjat kell fizétniük ugyanazért a helyiségért a pécs-belvárosi üzletek bérlőinek. Sőt ha valaki régebben, a licitálások idején jutott bérleményéhez, az akkor kialkudott díjat akkor is fizetnie kell, ha időközben egy új közgyűlési határozat kisebb összeget állapított meg.- Ezt a határozatot a pécsi közgyűlés fogadta el, az időközben kialakult piaci ármozgásokra való tekintettel - közölte dr. Bércesi Ferenc, a pécsi önkormányzati hivatal vezető jogtanácsosa. Mint mondta, a piac még a jelenleginél is magasabb bérleti díjat követelne, és ha az önkormányzat, mint bérbeadó ezt az ármozgást nem követné, akkor jelentős bevételektől esne el. Ennek ellenére, mintegy kiskapuként, lehetőség van egyéni kérelemre - egyes egészségügyi, oktatási, szociális és kulturális lakossági alapszolgáltatások esetében jelentős díjfizetési kedvezményekre.- A határozat nem diktátum, hanem irányelv a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat új szerződéskötéseihez. Ám az érvényben lévő felsőbb szintű jogszabályok szerint a szerződéskötés a bérlő és a bérbeadó szabad megállapodásán múlik, így vitás esetben mindkét fél a bírósághoz fordulhat. A felmerült problémák a parlament elé terjesztett - lakásokkal és helyiségekkel foglalkozó - törvénytervezet elfogadása esetén oldódhatnának meg, ugyanis előreláthatóan a törvény rendelkezései alapján az eddigi határozat felülvizsgálatra kerül. Ruzsinszky T.